Budapesti Hírlap, 1914. július (34. évfolyam, 153–180. szám)
1914-07-31 / 180. szám
1914. julius 31. BUDAPESTI HÍRLAP (ISO. sz.) — Azt hittem, hogy öregségemet csak a béke esztendői fogják kitölteni és az elhatározás igen nehezemre esett nekem. De a minden oldalról megnyilvánuló érzelmekből azt a meggyőződést merítem, hogy elhatározásom helyes volt. Weisskirchner dr. polgármester: Isten óvja felségedet és küldje áldását fegyvereire. A polgármester ezután bemutatta a királynak Gross dr.-t, a német nemzeti szövetség elnökét, Sylvester dr.-t, a képviselőház elnökét, valamint az alpolgármestereket. Gross dr. ezt mondotta az uralkodónak: Óhajtjuk és reméljük, hogy felséged a legközelebbi időben sok örömet érjen meg. A király: Már most is igen örülök, mert látom, hogy elhatározásomat mindenfelől helyeslik. Sylvester dr., miután ő felsége megszólította, kijelentette, hogy e Súlyos időkben a monarkia népei egységesen és zárt sorokban fognak az uralkodó mögött állani. Ő felsége azt válaszolta, hogy ez kiváló örömet szerez szívének. Az uralkodó minden szavát lelkes tetszéssel fogadták. A cercle után Weisskirchner dr. éltette a királyt, és a trónörököst, amit a tömeg frenetikus örömrivalgással fogadott. Miközben az uralkodó és a trónörökös mindenfelé köszönetét intve, a lépcsőn fölmentek, a kastély udvarában fölállított zenekarok az osztrák néphimnuszt játszották. A jelenlévők levett kalappal együtt énekelték a dalt, amelyek elhangzása után szűnni nem akaró hadkiáltások hangzottak föl. A lelkes manifesztációk órákon át tartottak még azután is, hogy 5 felsége és a trónörökös visszavonult lakóosztályába, Bécsből jelentik. A félhivatalos Wiener ''Abendpost írja: Ő felsége ma Bécs városa lakosságának leírhatatlan örömére visszatért a fő- és székvárosba.Az óra ünnepies komolysága ellenére ujongó öröm lelkesedett a fenkelt uralkodó körül, kinek legújabb hatalmas erejű elhatározását az egész monarkia népöntudata egy súlyos nyomástól való fölszabadulásként érzi. A háborús Magyarország, Budapest, júl. 30. Szent háborúnak érzi az egész Magyarország azt a megtorló hadjáratot, amelyet Európa békéjének legfőbb lovagi védője egy perfid és álnok nép ellen hajlott korában kénytelen megindítani. Szent ez a háború és szent eszme harcosai a katonák, akik érettünk hadba vonulnak. Még alig dördült el az első ágyulövések semn a déli végeken, már átérezzük katonáink áldozásának egész nagyságát és tudatában vagyunk a tartozás súlyának, melyet irántuk leróni csak kisebb részben lehetünk képesek. Még meg sem indult a valódi hadakozás és a magyar társadalom máris messze előre látó gondossággal védelmébe veszi azokat, akiket a hadi szerencse kockavetése özveggyé és árvává fog tenni. Nagyarányú adakozás gazdag sora, mint lelkes kezdés jelzi, hogy meg fog mozdulni az egész nemzet és tettel vall hitet a mellett, hogy nem fogja cserbenhagyni a szent ügy elesettjeinek hátramaradottjait. Hála a hadintéző hatalomnak, még nincsenek elesettek. De a magyar szív dús jósága előbb megteremti a segítséget, mint a sors a segítségre szorulókat. A háborús készülődés rettentő zajából mint megragadó harmónia a szívnek a zenéje csendül meg a legnagyobb erővel. U scafonaváros. Ahogy az utcákat járjuk, olyan érzésünk van, hogy régi nagy idők kezdenek visszatérni s virrad már a magyar dicsőség napja, hogy soha többet ne legyen alkonyodása. Megfordult velünk a világ, minden szempár önérzettel, büszkén tekint a hadseregre, amely fölült, úgy tetszik, levegőbe kapod már a turul. Budapest kiesed a formájából: nem is katonaváros, hanem egy főhadiszállás vagyunk már. Percről-percre csapatok vonulnak el az utcákon harcrakészen, szigorú hadirendben már, vagy jelentkezésre gyülekezőben. A nép, mely éjt és nap szakadatlan hullámokban kívül tanyázik, rivalgásba tör ki, kalapot lengdl, kendőt lobogtál, mikor egy-egy sereg elmasíroz és a bevonulók lelkesen köszünlgetnek vissza. S a nemzed lélek diadalmas megnyilatkozásinak nem lehet talán beszédesebb bizonysága, mint a katonanóták, melyek nyomonkövetői minden legkisebb hackias mozgalmasságnak. Az idők fordulását mutatja, hogy a Kossuth-nóta tizenhárom regimentjének most T. Ferenc József üzen. Úgy is fújják lelkesen, kipirulva, dobogó ütemre. És a katonák képzeletlen ott vannak már a csatamezőn, hol lóraszállás közben megvillog a tisztek kardja. Már Szerbiában Agyuk szólanak: Héj, a kommandánsok Kommandhoznak . . . 'tár lovakra szállanak, holjaik megvillognak , magyar bakák Kaiba állanak . . . Haj, katonának vagyon most jó dolga, dehát meg is érdemlik a csataterekre induló derék fiúk! A hadsereg szállt meg itt mindent, de szívesen, tárt karral is fogadja őket mindenki. Az Otthon írók és hírlapírónak körének hatalmas társalgó- és olvasótermét például teljesen kiüritették s a puha díványokon ez idő szerint vidám legények, öreg bakák heverésznek. Hir szerint Beöthy László színigazgató gyűjtést kezdett a kör tagjai között, melynek eddig is igen szép az eredménye. Meg is jegyzi az egyik bakancsos: — Nohát ilyen élete nincs talán még a tatárfejű szultánnak se! Katonák táboroznak mindenütt. A Magyar Színház akárcsak egy kaszárnya, az öltözők ablakából harcsabajuszu tartalékosok lógatják a lábukat s szalonnáznak melléje. Lent, a színház frontja előd, fürge szakaszvezető egy csoport honvédet sorakoztat:i— Kettős rendek, jobbra át! Természetes, hogy a ma vagy tegnap berukkolt öreg legények közül egyik-másik eltéveszti a mozdulatot. A szakaszvezető odamegy s nyájasan, szép szóval megmagyarázza, hogy mi a helyes. Legszigorúbb megszólítás most a fiam meg a pajtás. A Newyork-palota hatalmas udvara olyan, mint egy pihenő kuruc tábor. Az emeleti erkélyeken tartalékosok csoportosulnak, diskurálnak, tréfálkoznak. Egyik már csukaszürkében van, a másikon még az otthoni ruhája, mindössze puskát és panganétotszorongat. Az udvaron heverők legnagyobb részén meglátszik, hogy csak ma, talán éppen most érkezed meg. Józan, becsületes arcú a magyar paraszt valamennyi, kis cókmókjával, melybe felesége vagy édesanyja pakkod hamarjában valamit. Érdemes megfigyelni egy-egy ilyen tartalékost. Féltő gonddal, szeretettel bontogatja ki batyuját, lassan kiteregeti, amit magával hozod s előkerítvén a csillagos bicskát, módosan, nyugodtan eszegetni kezd, de látszik rajta, hogy tekintetével megsimogat minden szalonna- vagy kolbász-darabkát. Irja, ki tudja, mikor lesz módjában megint Hazait kollációzni! De ilyen most a külseje minden köz- és magánépületnek. A Népoperában talán egy ezred is táborozik ma. A jegykiadópárt előd egész halom pirosra sült prófitnt, a földszidi folyosókon hosszú sorban a szalmán és pokrócon borjú, puska és egyéb fölszerelés hever, a főlépcsőn pedig katonák vitatkoznak, melynek veleje sokszor különös és a néplogikára éles fényt velő. Amit újságból olvasnak, vagy másutt hallanák, azt a maguk szája íze szerint átalakítják. Egyik csoportban például arról folyik a diskurzus, hogy miként ijeszted rá telefonon Vilmos császár a cárra. A cár a többi közt igy kérlelte a császárt: — Kérlek, csak nem hagyhatom megsemmisülni Szerbiát. « — Akkor védd Vidomáruit, --- vágottvissza József királyi herceg zászlsra. A csöndes Buda az izgalmak e napjain tudvalévően épp oly hangos és lelkes, akár az elevenebbéletű Pest. A budai impozáns tüntetések legnagyobb részét a Budai Ifjak Egyesülete rendezi. Az egyesületnek ezt a hazafias munkáját azzal méltányolta József királyi herceg, hogy zászlót ajándékozott neki, melyet ma kapott meg az egyesület. Az ifjúság este az új lobogó alatt ismét fölvonult a Szentgyörgy-térre és előbb a miniszterelnökség előtt rendezett lelkes tüntetést, elénekelte a Himnuszt és éltette a miniszterelnököt, ezután pedig József királyi herceg palotája elé vonultak s ismét elénekelték a Himnuszt. Az ifjúság percekig viharosan éltette a királyt és a királyi családot, mígnem megjelent József királyi herceg és beszédet tartott az ifjúsághoz . — Kedves barátaim, — mondotta — remélem, hogy önök már megkapták az ígért zászlót. Amikor azt látják maguk fölött lobogni, jussanak eszükbe azok, akik ugyanezen zászló alatt odalenn harcolnak és jusson eszükbe az a sok névtelen hős, a ki most a királyért és hazáért életét kockára vetve, őrködik határainkon. A beszédet a király és a haza éltetésével végezte a királyi herceg, mire az ifjúság elénekelte a Szózatot, haraggal a császár, — hogy minden muszkát pozdorjává török! Hát ezért retirált meg a minden szlávok atyuskája. Közben hozzák az ebédet, a legénység a szin- 1 házba tódul. Odább, a sarok felöl dobpergés hajlik s tömött sorokban kemény ritmusra egy század masírozik el. Ahogy kivágják a taktust, az utca is megremeg alattuk ... . S végül nem hagyhatjuk a legnagyobb elismerés nélkül a polgárság vendéglátását sem. Számtalan az olyan magánlakás, ahová közlegényeket szállásoltak el s nincs ma irigylendőbb ember a világon, mint ezek a közlegények. Mit most szalon, hálószoba vagy ebédlő kényelme! Nincs budapesti polgár, ki ne a legőszintébb szeretettel venné körül a magyar fiukat s helyszerint kell venni a szavakat, mikor azt irják le, hogy tejben fürösztenék meg valamennyit, ha lehetne. És ideiktatunk legvégül még egyet: a polgárság legnagyobb elismerését a hadvezetőség iránt. És ebben nincs semmi különös, mert katonáink ellátása, ruházata, fölszerelése a sipka gombjától a cipőzsinórig olyan, hogy nem esik róla szó sehol a leghízelgőbb elragadtatás nélkül. Hja, most derül csak ki, hogy nem fizettünk ok nélkül milliókat az árméra j og es rá tüntetések. A mai este épp oly hangos és lelkes volt Budapesten, mint a tegnapi, vagy a tegnapelőtti. Az emberek óriás tömegben járták az utcákat, éltetve a királyt, a hazát és a háborút. Mintegy 3000 főnyi tömeg zászlók alatt elvonult a Nemzeti Kaszinóhoz, a melynek ablakából Odescalchiguárd herceg mondott beszédet. Innen az Országos Kaszinóhoz mentek és ha meghallgatták Rakovszky Iván lelkes beszédét. Végül a nemzeti munkapárt elé vonultak és viharosan éltettek Tisza István gróf miniszterelnököt. Ez a hatalmas menet fölvonult aztán az Andrássy-útra és az Oktogon-téren szétoszott. A tüntetők egy másik csoportja a Fürdő-utcánál haladt előre, éltetvén a királyt és a hadsereget , hazafias dalokat énekelve. A Fürdő-utcában van az üzlete egyik formaruha-szabónak is és mivel a szabó udvari szállítója Péter szerb királynak, az üzlete fölött ott ékeskedik a’ Karagy orgy évi csok címere is. Több sem kellett a tüntetőknek! — Le Szerbiával! — Abcug Petár! —Vesszenek az orgyilkosok! A címert azután annak rendje és módja szerint szépen levették; nagy diadallal kivitték a Duna partra és egyszerűen a vízbe hajították, innen énekszóval haladtak tovább a korzón. A Dunapart egyik kávéházában, a terraszon ott muzsikált Radics Béla teljes bandája. A zenekar nyomban belevágott a Rákóczi Indulóba, mire a lelkes tömeg körülvette a zenekart s attól fogva sorra énekelt .