Budapesti Hírlap, 1914. augusztus (34. évfolyam, 181–211. szám)

1914-08-28 / 208. szám

1914. augusztus 28. BUDAPESTI HÍRLAP (208. sz.) vonuló katonaság részére engedte át, állandóan 5—600 katona lakik benne, kiknek a grófné maga főzet, ellátja minden jóval, mig férje, Széchenyi László gróf már rég a harctéren van. Őrmezőn és Remete-Vasgyáron levő két kastélyukban hasonló támogatásban részesülnek a hadbavonulók. Harctéren vannak Andrássy Géza és Sándor grófok, úgyszintén Windisch-Graetz Lajos herceg, Sárospatak ura, a­ki álruhában pár évvel ezelőtt beutazta egész Szerbiát és a legutóbbi Balkán-há­­borúban, a vitéz bolgárok­ között részt vett több nagy ütközetben, s Windisch-Graetz Lajos herceg is rengeteg sok adományt tett, a háború kitörése óta ismét, de a nyilvánosság elé ez nem került. Németországban 400 millió márka vagyona van Tiessen Gusztávnak, II. Vilmos császár bizal­mas jó barátjának. Thiessen gyáros, 55.000 mun­kásának nagyrészét behívták, valamennyiről gon­doskodik, méltó fia a teljesen magyarrá lett Thys­sen Henrik, a ki bárói rangot és Bornemissza ne­vet kapott s most Thyssen-Bornemissza báró ket­tős nevet viseli. Megvette a rohonci uradalmat és­­ az óriás kastélyt s állandóan Rohoncon lakik.­­Kö­veti Batthyány gróf példáját mindenben. Sógora, Berg Miksa báró, Thyssen leányát vette feleségül, röjtöki hatalmas birtokán gondoskodik a hadbavo­­nultak családjáról, nagy összegeket áldozott, sőt a múlt héten egy remek, óriás, 60.000 korona értékű, 60 lóerős új automobilt ajándékozott a Magyar Vö­rös Keresztnek. Magas­ Tátra ura, a magyarrá lett Hohen­lohe Kraft Krisztián herceg, kit a magyar lapok folyton elcseréltek egy másik Hohenloheval, a­kinek volt valami befektetése a berlini W­olf-Wertheim áruházban, ezzel ellentétben a mi Hohenlohe her­cegünk megvette az óriási somogyszobbi és vas­megyei acsádi birtokokat húsz millió koronáért, kastélyokkal s mindenben méltóan sorakozik a már föntemlitett főurainkhoz, mert jótékonysága éppen olyan méretű. Schönborn-Buckheim Frigyes gróf beregme­­gyei kastélyát kórháznak rendeztette be, hol a be­tegek, sebesültek állandó gondozásban részesülnek a gróf költségén , miután ez a kastély (mint Széché­nyi László grófé is) fönt a határon fekszik, tehát nagyon értékes e támogatás. Erdődy Gyula gróf csodaszép vörösvári kas­télyából intézi már hetek óta óriás uradalmaiból bevonultaknak és hátrahagyott családjaiknak nagy­méretű segítését. Vitéz fia, a fiatal Erdődy Tamás gróf, Ferenc József Károly trónörökösünk legjobb barátja, a harctéren tüntette ki magát, meg is se­besült, de már a javulás utján van. Erdődy Sándor gróf gyönyörű vépi, Erdődy Imre gróf híres galgóci várkastélyaiban és Festetics Kálmán gróf nagyszerű baráti kastélyaiban szintén hatalmas méretekben áldoztak már eddig is a ha­záért, hadbamenőkért és családjaikért. A boros­tyáni fellegvárban Almásiék éppen így járnak el. Körmenden Batthyány-Strattmann herceg bájos fe­lesége, a polgári származású bécsi ifjú hercegné, a legnagyobb kaszárnyánál is nagyobb remek kasté­lyát rendezte be és segít mindenkin. Vas megyének valamennyi kastélyaiban egyöntetűen járnak el a tulajdonos főurak s áldozatkészségük szinte pél­dátlan. Pozsonyi Pálffy Béláné grófné 1100 darab szép imakönyvet ajándékozott a hadbavonulóknak, kik csak a remek könyvek fölbontásánál vették észre, hogy mindegyikbe egy-egy nagyobb bankó is volt betéve. Ehhez járul Pálffy Béla gróf, a ki kastélyát kórháznak rendezte be s nagy pénzado­­mányt tett. Pál­ffy grófi családnak hét tagja küzd ma a csatatéren. Stefánia kir. hercegnő és férje, Lónyay Ele­mér gróf Oroszváron lévő pompás kastélyukat ren­dezték be kórháznak és az összes átutazó katonákat , állandóan fényesen megvendégelik, ellátják min­den jóval. Csak azokról a főurakról írtam, kiket szemé­lyesen ismerek, kiknek nagy jótékonyságát magam láttam, de meg vagyok győződve, hogy többi fő­uraink és főpapjaink is hasonlóan járnak el és egy sem marad el adományával, ha nem­ is jut mind a nyilvánosságra. Sz. Gy. NAPIHIREK. A honvédhuszárok. A háború vastag kortinája, arra a bukovinai orosz határ felé, egy percre föllebbent és mintha a nap millió arany­nyila zúdullna át a sötétségen, vi­lágosság halad elénk. Látunk egy habzó, gyors fo­lyót a határon, egy roppant síkot bugacsiga formájú templomtányokkal és az utjain, mezein hatezer lo­vast, a­mint megeresztett kantárszárral repül abba a nagy, komor, ormótlan és szinte határtalan biroda­­lomba, melynek Oroszország a neve. Megrázkódik e látványba lelkünk és testünk. Ni, hiszen ezek a honvédhuszárok! . . . Dicsőséges színpad és dicsőséges korím­a-fel­­vonás ez. A függöny zsinórját a történelem fogja kezében és csak a halhatatlanság jeleneteinek húzza föl. Halhatatlan sikernek és halhatatlan bukásnak, halhatatlan dicsőségnek és halhatatlan­­ halálnak. A színjáték ugyan szakadatlanul folyik, szünet nél­kül, éjjel és nappal. Lihegve tódulnak be szuffitái közül százezrek és milliók, de a kérlelhetetlen kor­­finalkozó csak a legdicsőbb és a legborzalmasabb jeleneteket mutatja meg a világnak. E kiválasztott scénák és hősök mellett százezrek esnek el­­és győz­nek ismeretlenül. A tömeg, a füst, a por, a színpad és a játék grandiózus volta elnyel és elszürkít min­dent. És, ime, most a nagy kritikus kortinahúzó fel­vonta a függönyt és jelt adott a világnak, hogy néz­zen a színpadra, melyen akkor száguldott át a hon­­védhuszárság. A hivatalos jelentés páratlan bravúrnak mondja azt a felderítő utat, voltaképpen folytonos rohamot és verekedést kozákkal és gyalogsági csapatokkal­, melyet az ötödik honvéd lovashadosztály Kuzmin orosz városig megtett, sikerrel, hősiesen, bár vé­­rezve, teljesítvén feladatát. És mi, a nézők, ujjongva tapsolunk a nagy dráma e jelenetének, mert nekünk kétfelől üti meg szívünket. Megdobbantja a huszár név és még egyszer akkorát koppant rajta a honvéd név. Az előbbi név ezer esztendős, az utóbbi hat­vanhat. Az előbbi megjárta Európa minden csata­terét és kard jegyezte fel minden nép emlékezetébe. Minden nép megtanulta ezt a nevet, sőt a maga had­seregére is átiratta. Az utóbbi 11év eddigelé itthon maradt (noha a jegyét nem egy, immár jórészt por­­ladozó, muszka vitte haza), de jó helyen: a szívek legmélyebb redőibe szállásolva és a nemzeti remé­nyek csillagos homloka, aranyszőrű paripáira ül­tetve. Ez a két név: a honvéd és a huszár együtt most jelent meg a külföld csatamezőin és mindjárt melegében orosz földet gázolva. Boldogok vagyunk, hogy a világháború nagy recenzora kénytelen volt azonnal megtanulni ,és kitüntető megbecsülésben ré­­­szesitni ezt a két nevet, ezt a két szárnyat, mellyel a magyarság repül, melynek egyike akkor nőtt, mikor nemzetünk már csak félszárnnyal vergődött a né­pek hírnevének utján. Most rajta van harci erényei­vel, hagyományaival, fegyvereivel és kettős kegye­let szárnyán repül előtte — ott az orosz síkon, a bugacsiga formájú templomtornyok közt — a hon­­védhuszár. Deli honvédhuszárok, ti régi kegyelettel és friss vérrel meg dicsőséggel koszorúzott őrei legfé­nyesebb hagyományainknak, köszönet nektek, hogy­ azt a két nevet, melyet viseltek, ily, fénnyel vittétek a nagy világba. Köszönet, hogy azt, a­mit ez a két név jelentett: a vitézséget és hajlálmegvetést, kardo­tok villámával irtatok a világ háborújának­ egére, halt. Az elhunyt herceg Rupprecht trónörökös fia, volt és torokgyuladásban halt meg.­­ (Londoni nagykövetünk a király­nál.) Bécsből táviratozzák a Budapesti Tudó­­sító­nak: Meusdorf­f-Pouilly-Dietrichstein Al­bert gróf, Londonból visszahívott nagyköve­tünk, a ki szerdán tért vissza (Bécsbe, ma dél­előtt hosszabb magánkihallgatáson jelent meg a királynál. .. (Eg­yetemi tanárok kinevezése.) A hi­vatalos lap mai száma jelenti, hogy a király a val­lás- és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére Csa­­rada János dr., Idagyary Géza dr. és Kövesligethy Radó dr. budapesti tudományegyetemi nyilvános rendes tanárokat e minőségükben az V. fizetési osz­tályba, Buchböck Gusztáv dr.-t pedig a budapesti tudományegyetemen a kémia nyilvános rendes ta­­­nárává kinevezte. . . (Változás a diplomáciai karban.) rA Budapesti Tudósító jelenti: Pejacsevich Elemér gró­fot, a ki eddig londoni nagykövetségünkhöz volt­­mint attasé beosztva, krr­ináli nagykövetségünkhöz osztották be. Pejacsevich Elemér gróf már, meg is­ érkezett Rómába.­­ (Az anyanyelv oktatása a népis­kolában.) A közoktatásügyi miniszter rendelet kíséretében utasítást adott ki arra nézve, hogy a nem magyar ajkú iskolás gyermekeket mi­képpen kezeljék anyanyelvükre vonatkozóan az iskolában. A kormány programja, a­mely a ren­deletben végrehajtást nyer s a­mely voltaképpen akkor lett ismeretessé, a­mikor Tisza István a románokkal tárgyalt, tudvalévően az, hogy min­den tanítónak kötelessége az első és második, osztályokban, a­mennyiben bizonyos számú ta-­ nuló van, a­ki nem magyar anyanyelvű, ezek-­ nek az anyanyelvét használni segítőeszközül is, magyar tanításban. Ellenben a felsőbb elemi osztályokban arról gondoskodik a rendelet és az utasítás, hogy bizonyos számon túl lévő nem magyar anyanyelvűek saját anyanyelvükön is megtanulhassanak írni és olvasni s nyelvük esetleg — szüleik és gyámjuk kérésére — külön órában, külön tantárgyként tanu­lassék. Ezeket­ a kérdéseket rendezi a rendelet és utasítás, a­­melytől a kormány a nemzetiségek nagy meg­nyugvását várja. Mi részünkről azt hisszük, hogy a háború szerencsés eseményei járulnak leghatalmasabban a nemzetiségi kérdés békés és tisztességes megoldásához, mert máris látjuk, hogy azok a román izgatók, a kik eddig magyar-­­ gyűlöletet tanítottak, megtértek és röpiratokban, arra oktatják a román népet, hogy nem a ma- ' gyar az ellenségük, hanem az orosz. _j __ (Gyászrólse a pápa lelkit­dvéért.) X. Pilis pápa lelkiüdvéért halála fordulójának nyolcad-, napján, csütörtökön délelőtt tíz órakor hivatalos gyászistentisztelet volt a budavári koronázó Má­tyás-templomban. A templomi előtt díszruhás rend-­­őrök voltak, míg a templom főhajójában Kubinyi­­ őrnagy és Halász százados vezetésével a korona-­­ őrök álltak sorfalat. A templom főszentélye előtt­ állott a díszes ravatal,­ melyet a pápai jelvények­ ékesítettek. A feketével bevont főszentély padsorai­,­ban ültek a kormány, tagjai, katonai s társadalmi­ előkelőségek, az egyetem s Pestmegye s a főváros, képviselői és előkelő hölgyek gyönyörű sora. Tizi órakor érkezett a templomba Várady E. Árpád dr.­ kalocsai érsek, a­kit a papság élén a­­gyászünnep rendezője, Nemes­­Antal dr. címzetes püspök, buda­vári apátplébános fogadott. Az érsek Erzsébet ki­­­i­rályné milleniumi gyászruhájából készült egyházi ornátusban mondta a rekviemet. —­ A­. Pius pápa lelki üdvéért az esztergomi főszékesegyházban csü-­­­törtökön reggel volt az ünnepi gyászmise, a­melyet I Rajner Lajos dr. püspök mondott. — Budapesten­ a Szent István Bazilikában, szombaton, augusztus­ 29-én reggel kilenc órakor lesz­ a rekviem. Rómából jelentik: A Szent Péter-bazilikában­ ma volt az utolsó rekviem, a pápa lelki üdvéért. Dél­előtt tíz órakor a bíborosok a­­Vatikánban rendes­ napi kongregációjukra gyűltek egybe. Ma bontot­ták föl A­. Pius pápa sajátkezű végrendeletét, a­mely, a szentszék víznyomású dinerével ellátott fe­hér papirosára van három oldalon át kaligrafikus betűkkel írva. A pápa a Szent Szűzhöz fohász­kodva a Mindenhatónak ajánlja lelkét, azután utód­­jához intézett ajánlás formájában néhány hagyo­mányt állapít meg. A végrendeletet, mint az el­hunyt pápa teljes önzetlenségét bizonyító okmányt, közzé fogják tenni. —­ Macchiafava dr., az elhunyt (Adakozás.) Mai­ nap­on a következő ado­mányok­ érkeztek hozzánk: Magyar­­Vörös Kereszt Egyesület részére Szegelethy Ilona állami tanítónő Ungvár 50 korona, Barbat Jeanne Budapest 10 ko­rona, Fekete Mihály Tardos 10 korona, III. kerületi magyar királyi állami főgimnázium igazgatósága­­Budapest 10 korona, Auguszta-alap részére Bagi Fe­­renc csendőr őrmester Lábas 6 korona, Ingyen Tej részére Charitas Erzsébet Budapest 10 korona. Osz­trák és magyar jótékonysági egyesület zü­riki segítő-­ bizottsága részére Péterfy Kálmánná Budapest osz­trák bélyegben 85 fillér.­­ (Elhunyt bajor herceg­.) Münchenből jelentik: Buitpold bajor örökös herceg 111 a délelőtt Kerhlensgadenben tizenhárom éves korában meg­ 11

Next