Budapesti Hírlap, 1914. november (34. évfolyam, 273-302. szám)

1914-11-01 / 273. szám

1ő résre és sütésre kiválóan alkalmas. Árjegyzék ingyen és bérmentve. — Ringer dr. elme- és kedélybetegek gyógyint. nők és férfiak részére. Lenke-ut (Kelenföldi vill. megálló). Az első békek­isérletek 1870-ben. — Bismarck találkozása Favreral. — Tizenkét nappal a szedáni katasztrófa után, 1870 szeptember 14-én adták tudtára Páris lakos­­ságának, hogy másnaptól kezdve a főváros kapui zárva maradnak. A diadalmas porosz hadak Szedán óta is hihetetlen gyorsasággal nyomultak előre, egy­másután jutottak birtokába a Páris környékén lévő városoknak, s az ellenséges gyűrű most már a fő­várost övezte körül. Ebben a kritikus pillanatban határozta el magát Jules Favre francia külügyminiszter, a nem­zeti védelem kormányának alelnöke, hogy szemé­lyesen keresi föl az ellenséges táborban Bismarck porosz kancellárt, hogy vele egy esetleges fegyver­­szünetről tanácskozzék, mely alatt aztán a végleges béke tárgyalásai folynának. Favre elutazását nagy titokban készítette elő, visszatértéig egyáltalán nem lett volna szabad annak a nyilvánosságra ke­rülnie. Az elutazás szeptember 18-án történt, a titok azonban indiskréció folytán, melyet Favre szeptem­­ber 21-iki beszámolójában erősen elítélt, mihamar kipattant, és a párisi lapok már másnap, 19-én szenzációként közölték, hogy Favre külügyminisz­ter elutazott a porosz király főhadiszállására, magá­val vivén Ring urat, ki „a német nyelvben alaposan jártas“, azonkívül magántitkárát és egy külügymi­niszteri attasét. Az elutazás körülményeiről, indító okairól, valamint a Bismarckkal való találkozás és tárgyalá­sok mikénti lefolyásáról részletesen értesülünk abból a hosszú beszámolóból, melyet hazaérkezte után, szeptember 21-én minisztertársaihoz intézett, de a­mely voltaképpen az egész francia nemzetnek szólt. E szerint a III. Napóleon detronizálását kö­vető időben megalakult köztársasági kormány kez­dettől fogva keresett közvetítőket ama semleges kül­földi hatalmaknál, a­melyek a köztársaságot már elismerték. Négy ilyen hatalom vállalkozott a Po­roszországnál való közbenjárásra, de Favre még két másiknak támogatását is meg akarta szerezni. (Beszámolójában sem az előbbi négyet, sem e ket­tőt nem nevezi meg.) Ezek egyike kilátásba helye­zett ugyan intervenciót, de módjára és mértékére nézve szabad kezet kívánt, másika egyenesen föl­ajánlotta, hogy Favre kívánságait tolmácsolni fogja Poroszországnál. Ámde az idő múlt, az ellenség óráról-órára közeledett. Poroszország hallgatásba burkolózott és folytatta a háborút. Favrenak cselekednie kellett, ha Páris ostromának megkezdése előtt még egy kí­sérletet akart tenni a harcok megszüntetésére. A szóban forgó idegen hatalom közvetítésével szep­tember 10-én kérdést intézett Bismarckhoz, hajlandó volna-e vele a tranzakció feltételei felől tárgya­lásba bocsátkozni. Az első felelet nem volt biztató: a kancellárnak aggodalmai voltak a köztársasági kormány törvényességéről. A második kérésre adott válaszában Bismarck garanciákat kívánt az esetle­ges megegyezés keresztülvihetőségére nézve. Favre ezt a nehézséget eloszlatta és Bismarckhoz küldött futára két nap múlva azzal jött vissza, hogy a kan­cellár hajlandó a francia külügyminiszterrel esz­mét cserélni. Favre elutazását még minisztertársaival sem közölte, kivéve a hadügyminisztert, a­ki egy tisztet adott melléje, hogy az az előőrsökig kalauzolja. Azonban az ellenség főhadiszállásának hollétét sem tudták egész biztosan. Grosboisban gyanították, s így Favre a charentoni kapun át indult. Azonban Villeneuve Saint Georges-ban, a­hová késő délután érkeztek, a 6-ik hadtest parancsnokoló tábornoká­tól arról értesültek, hogy a főhadiszállás Meauxban van. A tábornok indítványára Favre innen egy tiszttel levelet küldött Bismarckhoz, mely a követ­kezőt tartalmazta: Gróf úr! Mindig ama véleményen voltam, hogy mielőtt Páris falai alatt a komoly ellenséges­kedések megkezdődnének, lehetetlen, hogy egy tisz­tességes megegyezést meg ne kíséreljünk. Amaz egyén, kinek szerencséje volt Excellenciádat két nappal ezelőtt látni, hírül hozta nekem, hogy Excel­lenciád szájából hasonló kívánság kifejezését hal­lotta. Én eljöttem az előőrsökig, hogy magamat Excellenciád rendelkezésére bocsássam. Várom, miszerint tudomásomra hozza, hogyan és hol le­hetek szerencsés tárgyalni Excellenciáddal. Akkor negyven kilométernyire volt a két ál­ lamférfiú egymástól. Bismarck válasza másnap reggel hat órakor érkezett meg, és így szólt: Az imént kaptam a levelet, melyet Excellenciád szíves volt írni, és értesítem, hogy rendkívül örö­mömre fog szolgálni, ha holnap itt Meauxban sze­rencséktet látogatásával. E levél vivője, Bírón her­ceg, fog gondoskodni róla, hogy Excellenciádat vonalainkon átkisérjék. Favre reggel kilenc órakor indult kíséretével , és délután három órakor ért Meaux közelébe. Itt azonban egy hadsegéd megállította és arról értesí­tette, hogy a gróf már elhagyta Meauxt és a ki­rállyal együtt Ferriéresbe ment éjjeli szállásra. Az után tehát keresztezniük kellett egymást, a­nél­kül, hogy találkoztak volna. Favreék ennélfogva visszafordultak és egy elpusztult major udvarán pi­hentek meg. Egy óra múltán itt találta Bismarck Favret. Mivel azonban ilyen helyen eszmét cserélni igen kellemetlen lett volna. De Rillac gróf közeli elhagyott kastélyába mentek, és egy szalonban, a­melyben a legkülönbözőbb törmelékek hevertek rettentő össze-visszaságban, megkezdődött az esz­mecsere. Az említett beszámoló hosszan, részletesen el­mondja e történelmi fontosságú tárgyalás lefolyá­sát elejétől végig. Kétségtelen, hogy Favre áldoza­tot hozott hazájának, midőn e viszontagságos útra és kényes találkozásra elhatározta magát, melynek hiábavalósága, minthogy Favre engedmények tekin­tetében voltaképpen teljesen üres kézzel jött, előre­látható volt. Talán e történelmi órán még el lehe­tett volna hárítani Páris katasztrófáját, és pedig sokkal enyhébb feltételekkel, mint a­melyek a fő­város kapitulációja utáni végleges békében foglal­tattak, de valamit mégis csak kellett volna nyújtani, megajánlani a győző részére. Favre azonban a tel­jes status quo ant bellum, a háború előtti állapot visszaállítását követelte, egy hajszálnyi területátenge­­dés nélkül. Szinte csodálkoznunk kell ekkora naivi­táson, miként lehetett — Szedán után két héttel — ilyen ajánlatokkal a győző elé állani. Igaz, hogy Favre többet nem nyújthatott, hiszen nem volt rá fölhatalmazva, de remélhető volt-e így valamelyes eredmény­? Bizonyára nem, hiszen a poroszok ak­kor már jókora francia terület tényleges birtokában voltak, és a végleges győzelemre is alapos kilátá­suk volt. Az ürügy, mellyel Favre érvelt, eléggé tet­szetős és látszólag elfogadható volt, a­mennyiben az egész háború ódiumát Szudánnál fogságba esett, és szeptember 4-én detronizált III. Napóleonra hárí­totta, hangoztatva, hogy maga a francia nemzet kezdettől fogva ellenezte a háborút és a béke fen­­tartásának híve volt. Minthogy pedig a háború oko­zója ártalmatlanná lett, a poroszoknak nincs ki ellen harcolniok, a háború folytatása ennélfogva tárgytalan, annak létjogosultsága megszűnt, ő maga pedig, mint a francia nemzet békeszeretetének élő záloga jött ide, egyben garanciát vállal arra nézve, hogy a megkötendő béke ideje nem lesz­ rövid. Bismarck lojálisan elismerte, hogy a háború­nak mindig tekintélyes ellenzéke volt a franciák közt, és kijelentette, hogy ha tudná, hogy ily béke lehetséges, azt azonnal aláírná. De a hatalom, me­lyet a francia békepárt ez idő szerint képvisel, több mint kétesértékű. Ha Párist néhány nap alatt nem veszik­ be a poroszok, akkor a csőcselék fogja fölforgatni. Favre erre élénken tiltakozott a „csőcselék“ megbélyegző kifejezés ellen és előadta, hogy Páris­­ban nincs csőcselék, de egy intelligens lakosság, mely ismeri az ő intencióit. A­mi pedig a hatalmat illeti, azt a kormány kész letenni a nemzetgyűlés kezébe.Bismarck erre ismét kitérően felelt. Ennek a nemzetgyűlésnek a kedvét — úgymond — előre egyikünk sem tudná megmondani. De ha a francia közvéleménynek hatása alatt fog állani, akkor a há­borút fogja kívánni. — Önök többé — igy végre — nem fogják feledni a szudáni kapitulációt. A további társalgás folyamán Favre Bismarck föltételei iránt érdeklődött. A gróf szerint hazájának biztossága parancsolja, megtartani azt a területet, mely e biztosságot garantálja. Többször is ismételte, hogy Strasszburg a ház kulcsa, melyet bírnia kell, továbbá, hogy a felső és alsó rajnai két tartomány, a mozeli tartomány egy része Metz-cel és Soissons­­nal számára nélkülözhetetlenek, róluk le nem mond­hat. Favre erre kijelentette, hogy a francia inkább megszűnik nemzet lenni, semhogy magát így meg­gyalázza, hogy most világosan látja, hogy Porosz­­ország a győzelemben elbizakodva egyenesen Fran­ciaország pusztulását követeli. Ha ellenben nem akarnak visszaélni erejükkel és titkos célokat rejte­getni."Engedjék összeülni a nemzetgyűlést, a mostani kormány letenné annak a kezébe a hatalmat, mig az megválasztaná a végleges kormányt, a­mely majd mérlegelheti a gróf föltételeit. E terv kiviteléhez, felelte Bismarck, fegyver­­szünetre volna szükség s én ezt semmi áron nem akarom. A társalgás mindegyre kínosabb szint öltött. E közben beesteledett, a külügyminiszter pedig egy második kihallgatást kért F’erriéresben, a­hol a gróf éjjeli szállása volt, mire elváltak. Ez a második eszmecsere este fél tíztől éjfélig tartott. F­avre itt is ragaszkodott a nemzetgyűlés összehívásának szüksé­gességéhez. Úgy látszik, a gróf lassan-lassan engedte magát meggyőzni és visszatértek a fegyverszünet kérdésére. Favre tizenöt napot kért. Ennek föltételei kerülvén szóba, Bismarck határozatlan választ adott s föntartotta magának a királlyal (I. Vilmossal, kit csak Páris kapitulációjakor kiáltottak ki császárrá) való előzetes tanácskozást, ennélfogva Favret más­nap délelőtt 11 órakor kérte újra magához. Favre a ferneres­ kastélyban a jelzett időre újra megjelent, de a kan­cellá­ár csak háromnegyed ti­zenkettőkor jött ki a királytól, kezében papírlap­pal, melyre a király német nyelven a fegyverszünet feltételeit írta. Bismarck élőszóval közölte ezeket F­avré-val. Elsősorban Strasszburgnak, Toulnak és Phalzburgnak megszállva tartását követelte kezesség gyanánt. Favrenak ama kijelentésére pedig, hogy a nemzetgyűlésnek járisban kellene összeülnie, Bis­marck ez esetre a város egy fontos erődjének, pél­dául a Mont-Valerien-nek átadását is követelte. Favre erre epésen szakította félbe. Sokkal egyszerűbb volna, gróf úr, mindjárt magát Párist követelni. Hogyan teheti föl, hogy a francia nemzetgyűlés ülésezzék az önök ágyúinak felügyelete alatt? A gróf nem jött ki türelméből. — Keressünk hát más megoldást! —— felelte. Favre azt indítványozta, hogy üljön össze a nemzetgyűlés Toursban, Párisnak pedig addig ne essék bántódása. A gróf kijelentette, hogy ezt a ki­rállyal kell megbeszélnie, majd visszatért Strassz­burg elfoglalására és hozzátette, hogy a város úgy is mihamar a poroszok kezére kerül, ez már csak idő kérdése. Ennélfogva azt a kívánságot fejezi ki, hogy az ottani őrség adja át magát hadifogolynak. Favre ez ajánlat hallatára felordított fájdal­mában és ültéből felkelve, szólt Bismarckhoz: — Gróf, ön feledi, hogy egy franciával beszél! Feláldozni egy hősies őrséget, mely kiérdemelte az egész világ csodálatát, gyávaság volna, és én azt sem ígérhetem, hogy nemzetemnek tolmácsolni me­rem önnek ezt a feltételét! Bismarck egész flegmával annyit válaszolt, hogy nem volt szándékában sérteni, de a hadi szo­kásokhoz alkalmazkodik. Ha azonban a király be­leegyezik, ez a feltétel is módosítható. Erre negyed­órára a királlyal való tanácskozás céljából el­vonult. A király elfogadta a toursi kombinációt, de ragaszkodott ahhoz, hogy a strasszburgi katonaság fogollyá legyen. Favret erre — saját szavai szerint —­ már áju­lás környezte. Sietett befejezni az eredménytelen ér­tekezletet e nem minden póz nélküli szavakkal: — Csalódtam, gróf úr, jövetelem eredményé­ben. El fogom mondani kormányomnak mindazt, a­mit ön nekem előadott, és ha úgy fog ítélni, hogy visszaküld engem ide, bármily kegyetlen legyen is szá­momra ez a küldetés, szerencsém lesz újra megje­lenni. Elismerem a jóindulatot, mellyel támogatott, de félek, hogy nincs más hátra, mint az események­nek szabad folyást engedni. Igen szerencsétlenül tá­vozom, mindazonáltal még­is telve reménységgel. Másnap a tárgyalás epilógusa gyanánt Bis­marck a következő levelet kapta Favretó­ Gróf úr! Kormánytársaimnak híven előadtam Excellenciádnak velem közölt nyilatkozatait. Sajná­lattal hozom tudomására, hogy kormányom nem fo­gadhatta el indítványát. Elfogadna ugyan fegyverszü­netet a nemzetgyűlés választásainak megejtése cél­jából, de nem járulhat hozzá a föltételekhez, melyek­hez Excellenciád azt köti. A mi engem illet, nyugodt a lelkiismeretem, hogy elkövettem mindent a véron­tás megszüntetésére és hogy a béke visszaadassék két Budapesti Kikap (273. sz.) 1914. november 1.

Next