Budapesti Hírlap, 1914. november (34. évfolyam, 273-302. szám)
1914-11-01 / 273. szám
1ő résre és sütésre kiválóan alkalmas. Árjegyzék ingyen és bérmentve. — Ringer dr. elme- és kedélybetegek gyógyint. nők és férfiak részére. Lenke-ut (Kelenföldi vill. megálló). Az első békekisérletek 1870-ben. — Bismarck találkozása Favreral. — Tizenkét nappal a szedáni katasztrófa után, 1870 szeptember 14-én adták tudtára Páris lakosságának, hogy másnaptól kezdve a főváros kapui zárva maradnak. A diadalmas porosz hadak Szedán óta is hihetetlen gyorsasággal nyomultak előre, egymásután jutottak birtokába a Páris környékén lévő városoknak, s az ellenséges gyűrű most már a fővárost övezte körül. Ebben a kritikus pillanatban határozta el magát Jules Favre francia külügyminiszter, a nemzeti védelem kormányának alelnöke, hogy személyesen keresi föl az ellenséges táborban Bismarck porosz kancellárt, hogy vele egy esetleges fegyverszünetről tanácskozzék, mely alatt aztán a végleges béke tárgyalásai folynának. Favre elutazását nagy titokban készítette elő, visszatértéig egyáltalán nem lett volna szabad annak a nyilvánosságra kerülnie. Az elutazás szeptember 18-án történt, a titok azonban indiskréció folytán, melyet Favre szeptember 21-iki beszámolójában erősen elítélt, mihamar kipattant, és a párisi lapok már másnap, 19-én szenzációként közölték, hogy Favre külügyminiszter elutazott a porosz király főhadiszállására, magával vivén Ring urat, ki „a német nyelvben alaposan jártas“, azonkívül magántitkárát és egy külügyminiszteri attasét. Az elutazás körülményeiről, indító okairól, valamint a Bismarckkal való találkozás és tárgyalások mikénti lefolyásáról részletesen értesülünk abból a hosszú beszámolóból, melyet hazaérkezte után, szeptember 21-én minisztertársaihoz intézett, de amely voltaképpen az egész francia nemzetnek szólt. E szerint a III. Napóleon detronizálását követő időben megalakult köztársasági kormány kezdettől fogva keresett közvetítőket ama semleges külföldi hatalmaknál, amelyek a köztársaságot már elismerték. Négy ilyen hatalom vállalkozott a Poroszországnál való közbenjárásra, de Favre még két másiknak támogatását is meg akarta szerezni. (Beszámolójában sem az előbbi négyet, sem e kettőt nem nevezi meg.) Ezek egyike kilátásba helyezett ugyan intervenciót, de módjára és mértékére nézve szabad kezet kívánt, másika egyenesen fölajánlotta, hogy Favre kívánságait tolmácsolni fogja Poroszországnál. Ámde az idő múlt, az ellenség óráról-órára közeledett. Poroszország hallgatásba burkolózott és folytatta a háborút. Favrenak cselekednie kellett, ha Páris ostromának megkezdése előtt még egy kísérletet akart tenni a harcok megszüntetésére. A szóban forgó idegen hatalom közvetítésével szeptember 10-én kérdést intézett Bismarckhoz, hajlandó volna-e vele a tranzakció feltételei felől tárgyalásba bocsátkozni. Az első felelet nem volt biztató: a kancellárnak aggodalmai voltak a köztársasági kormány törvényességéről. A második kérésre adott válaszában Bismarck garanciákat kívánt az esetleges megegyezés keresztülvihetőségére nézve. Favre ezt a nehézséget eloszlatta és Bismarckhoz küldött futára két nap múlva azzal jött vissza, hogy a kancellár hajlandó a francia külügyminiszterrel eszmét cserélni. Favre elutazását még minisztertársaival sem közölte, kivéve a hadügyminisztert, aki egy tisztet adott melléje, hogy az az előőrsökig kalauzolja. Azonban az ellenség főhadiszállásának hollétét sem tudták egész biztosan. Grosboisban gyanították, s így Favre a charentoni kapun át indult. Azonban Villeneuve Saint Georges-ban, ahová késő délután érkeztek, a 6-ik hadtest parancsnokoló tábornokától arról értesültek, hogy a főhadiszállás Meauxban van. A tábornok indítványára Favre innen egy tiszttel levelet küldött Bismarckhoz, mely a következőt tartalmazta: Gróf úr! Mindig ama véleményen voltam, hogy mielőtt Páris falai alatt a komoly ellenségeskedések megkezdődnének, lehetetlen, hogy egy tisztességes megegyezést meg ne kíséreljünk. Amaz egyén, kinek szerencséje volt Excellenciádat két nappal ezelőtt látni, hírül hozta nekem, hogy Excellenciád szájából hasonló kívánság kifejezését hallotta. Én eljöttem az előőrsökig, hogy magamat Excellenciád rendelkezésére bocsássam. Várom, miszerint tudomásomra hozza, hogyan és hol lehetek szerencsés tárgyalni Excellenciáddal. Akkor negyven kilométernyire volt a két ál lamférfiú egymástól. Bismarck válasza másnap reggel hat órakor érkezett meg, és így szólt: Az imént kaptam a levelet, melyet Excellenciád szíves volt írni, és értesítem, hogy rendkívül örömömre fog szolgálni, ha holnap itt Meauxban szerencséktet látogatásával. E levél vivője, Bírón herceg, fog gondoskodni róla, hogy Excellenciádat vonalainkon átkisérjék. Favre reggel kilenc órakor indult kíséretével , és délután három órakor ért Meaux közelébe. Itt azonban egy hadsegéd megállította és arról értesítette, hogy a gróf már elhagyta Meauxt és a királlyal együtt Ferriéresbe ment éjjeli szállásra. Az után tehát keresztezniük kellett egymást, anélkül, hogy találkoztak volna. Favreék ennélfogva visszafordultak és egy elpusztult major udvarán pihentek meg. Egy óra múltán itt találta Bismarck Favret. Mivel azonban ilyen helyen eszmét cserélni igen kellemetlen lett volna. De Rillac gróf közeli elhagyott kastélyába mentek, és egy szalonban, amelyben a legkülönbözőbb törmelékek hevertek rettentő össze-visszaságban, megkezdődött az eszmecsere. Az említett beszámoló hosszan, részletesen elmondja e történelmi fontosságú tárgyalás lefolyását elejétől végig. Kétségtelen, hogy Favre áldozatot hozott hazájának, midőn e viszontagságos útra és kényes találkozásra elhatározta magát, melynek hiábavalósága, minthogy Favre engedmények tekintetében voltaképpen teljesen üres kézzel jött, előrelátható volt. Talán e történelmi órán még el lehetett volna hárítani Páris katasztrófáját, és pedig sokkal enyhébb feltételekkel, mint amelyek a főváros kapitulációja utáni végleges békében foglaltattak, de valamit mégis csak kellett volna nyújtani, megajánlani a győző részére. Favre azonban a teljes status quo ant bellum, a háború előtti állapot visszaállítását követelte, egy hajszálnyi területátengedés nélkül. Szinte csodálkoznunk kell ekkora naivitáson, miként lehetett — Szedán után két héttel — ilyen ajánlatokkal a győző elé állani. Igaz, hogy Favre többet nem nyújthatott, hiszen nem volt rá fölhatalmazva, de remélhető volt-e így valamelyes eredmény? Bizonyára nem, hiszen a poroszok akkor már jókora francia terület tényleges birtokában voltak, és a végleges győzelemre is alapos kilátásuk volt. Az ürügy, mellyel Favre érvelt, eléggé tetszetős és látszólag elfogadható volt, amennyiben az egész háború ódiumát Szudánnál fogságba esett, és szeptember 4-én detronizált III. Napóleonra hárította, hangoztatva, hogy maga a francia nemzet kezdettől fogva ellenezte a háborút és a béke fentartásának híve volt. Minthogy pedig a háború okozója ártalmatlanná lett, a poroszoknak nincs ki ellen harcolniok, a háború folytatása ennélfogva tárgytalan, annak létjogosultsága megszűnt, ő maga pedig, mint a francia nemzet békeszeretetének élő záloga jött ide, egyben garanciát vállal arra nézve, hogy a megkötendő béke ideje nem lesz rövid. Bismarck lojálisan elismerte, hogy a háborúnak mindig tekintélyes ellenzéke volt a franciák közt, és kijelentette, hogy ha tudná, hogy ily béke lehetséges, azt azonnal aláírná. De a hatalom, melyet a francia békepárt ez idő szerint képvisel, több mint kétesértékű. Ha Párist néhány nap alatt nem veszik be a poroszok, akkor a csőcselék fogja fölforgatni. Favre erre élénken tiltakozott a „csőcselék“ megbélyegző kifejezés ellen és előadta, hogy Párisban nincs csőcselék, de egy intelligens lakosság, mely ismeri az ő intencióit. Ami pedig a hatalmat illeti, azt a kormány kész letenni a nemzetgyűlés kezébe.Bismarck erre ismét kitérően felelt. Ennek a nemzetgyűlésnek a kedvét — úgymond — előre egyikünk sem tudná megmondani. De ha a francia közvéleménynek hatása alatt fog állani, akkor a háborút fogja kívánni. — Önök többé — igy végre — nem fogják feledni a szudáni kapitulációt. A további társalgás folyamán Favre Bismarck föltételei iránt érdeklődött. A gróf szerint hazájának biztossága parancsolja, megtartani azt a területet, mely e biztosságot garantálja. Többször is ismételte, hogy Strasszburg a ház kulcsa, melyet bírnia kell, továbbá, hogy a felső és alsó rajnai két tartomány, a mozeli tartomány egy része Metz-cel és Soissonsnal számára nélkülözhetetlenek, róluk le nem mondhat. Favre erre kijelentette, hogy a francia inkább megszűnik nemzet lenni, semhogy magát így meggyalázza, hogy most világosan látja, hogy Poroszország a győzelemben elbizakodva egyenesen Franciaország pusztulását követeli. Ha ellenben nem akarnak visszaélni erejükkel és titkos célokat rejtegetni."Engedjék összeülni a nemzetgyűlést, a mostani kormány letenné annak a kezébe a hatalmat, mig az megválasztaná a végleges kormányt, amely majd mérlegelheti a gróf föltételeit. E terv kiviteléhez, felelte Bismarck, fegyverszünetre volna szükség s én ezt semmi áron nem akarom. A társalgás mindegyre kínosabb szint öltött. E közben beesteledett, a külügyminiszter pedig egy második kihallgatást kért F’erriéresben, ahol a gróf éjjeli szállása volt, mire elváltak. Ez a második eszmecsere este fél tíztől éjfélig tartott. Favre itt is ragaszkodott a nemzetgyűlés összehívásának szükségességéhez. Úgy látszik, a gróf lassan-lassan engedte magát meggyőzni és visszatértek a fegyverszünet kérdésére. Favre tizenöt napot kért. Ennek föltételei kerülvén szóba, Bismarck határozatlan választ adott s föntartotta magának a királlyal (I. Vilmossal, kit csak Páris kapitulációjakor kiáltottak ki császárrá) való előzetes tanácskozást, ennélfogva Favret másnap délelőtt 11 órakor kérte újra magához. Favre a ferneres kastélyban a jelzett időre újra megjelent, de a kancelláár csak háromnegyed tizenkettőkor jött ki a királytól, kezében papírlappal, melyre a király német nyelven a fegyverszünet feltételeit írta. Bismarck élőszóval közölte ezeket Favré-val. Elsősorban Strasszburgnak, Toulnak és Phalzburgnak megszállva tartását követelte kezesség gyanánt. Favrenak ama kijelentésére pedig, hogy a nemzetgyűlésnek járisban kellene összeülnie, Bismarck ez esetre a város egy fontos erődjének, például a Mont-Valerien-nek átadását is követelte. Favre erre epésen szakította félbe. Sokkal egyszerűbb volna, gróf úr, mindjárt magát Párist követelni. Hogyan teheti föl, hogy a francia nemzetgyűlés ülésezzék az önök ágyúinak felügyelete alatt? A gróf nem jött ki türelméből. — Keressünk hát más megoldást! —— felelte. Favre azt indítványozta, hogy üljön össze a nemzetgyűlés Toursban, Párisnak pedig addig ne essék bántódása. A gróf kijelentette, hogy ezt a királlyal kell megbeszélnie, majd visszatért Strasszburg elfoglalására és hozzátette, hogy a város úgy is mihamar a poroszok kezére kerül, ez már csak idő kérdése. Ennélfogva azt a kívánságot fejezi ki, hogy az ottani őrség adja át magát hadifogolynak. Favre ez ajánlat hallatára felordított fájdalmában és ültéből felkelve, szólt Bismarckhoz: — Gróf, ön feledi, hogy egy franciával beszél! Feláldozni egy hősies őrséget, mely kiérdemelte az egész világ csodálatát, gyávaság volna, és én azt sem ígérhetem, hogy nemzetemnek tolmácsolni merem önnek ezt a feltételét! Bismarck egész flegmával annyit válaszolt, hogy nem volt szándékában sérteni, de a hadi szokásokhoz alkalmazkodik. Ha azonban a király beleegyezik, ez a feltétel is módosítható. Erre negyedórára a királlyal való tanácskozás céljából elvonult. A király elfogadta a toursi kombinációt, de ragaszkodott ahhoz, hogy a strasszburgi katonaság fogollyá legyen. Favret erre — saját szavai szerint — már ájulás környezte. Sietett befejezni az eredménytelen értekezletet e nem minden póz nélküli szavakkal: — Csalódtam, gróf úr, jövetelem eredményében. El fogom mondani kormányomnak mindazt, amit ön nekem előadott, és ha úgy fog ítélni, hogy visszaküld engem ide, bármily kegyetlen legyen is számomra ez a küldetés, szerencsém lesz újra megjelenni. Elismerem a jóindulatot, mellyel támogatott, de félek, hogy nincs más hátra, mint az eseményeknek szabad folyást engedni. Igen szerencsétlenül távozom, mindazonáltal mégis telve reménységgel. Másnap a tárgyalás epilógusa gyanánt Bismarck a következő levelet kapta Favretó Gróf úr! Kormánytársaimnak híven előadtam Excellenciádnak velem közölt nyilatkozatait. Sajnálattal hozom tudomására, hogy kormányom nem fogadhatta el indítványát. Elfogadna ugyan fegyverszünetet a nemzetgyűlés választásainak megejtése céljából, de nem járulhat hozzá a föltételekhez, melyekhez Excellenciád azt köti. A mi engem illet, nyugodt a lelkiismeretem, hogy elkövettem mindent a vérontás megszüntetésére és hogy a béke visszaadassék két Budapesti Kikap (273. sz.) 1914. november 1.