Budapesti Hírlap, 1914. november (34. évfolyam, 273-302. szám)
1914-11-01 / 273. szám
1914. november 1. Budapesti Hírlap(273. sz.) nemzetnek, a melyekre az nagy jótétemény volna. Csak a parancsoló kötelesség állít meg, és tiltja, hogy hazám becsületét feláldozzam. Isten, ki fölöttünk itél, határozza el sorsunkat. Hiszem, hogy igazságos lesz. Van szerencsém maradni gróf urnak legalázatosabb és legengedelmesebb szolgája Favre. Erre a levélre Bismarcknak ugyan nem volt mit válaszolnia, válaszolt azonban egy, Ferriéresben, szeptember 27-én kiadott cirkuláréban az egész nyílt beszámolóra, melyet Favre minisztertársaihoz intézett. Bismarck e cirkuláréját a párisi „Liberté“ csak október 19-én közölte. E körlevél voltaképpen az összes európai diplomáciának szólt, s a maga némában klasszikus remekmű. Finom udvariassággal elismeri benne, hogy Favre igyekezett a köztük lefolyt beszélgetésnek hű képet adni, s ez általánosságban sikerült is neki, csupán néhány pontra nézve nem helyesen emlékezett vissza. És itt aztán a Favre egyes nem szándékosaknak föltüntetett tévedését kérlelhetetlen logikával igazítja ki. Hosszas volna e rendkívül érdekes körlevelet teljes szövegében közölni, ezért csak főbb pontjait s eszmemenetét érintem. Elsősorban hangoztatja Bismarck, hogy voltaképpen nem a végleges békéről, de a megelőző fegyverszünetről tárgyaltak. Az első tárgyalás, Montry mellett, tisztán akadémikus jellegű volt, azon meghányták-vetették a múltat és jelent. Hosszasan cáfolja Favre amaz álláspontját, hogy a területátengedés Franciaország becsületével össze nem férne. Ez — Bismarck szerint — minden, úgy régi, mint modern háborúban elkerülhetetlen a legyőzött félre nézve, és éppen nem megszégyenítő egy hősies ellenállás után alul maradt nemzetre. Egyébként pedig, veti oda, Franciaország becsülete lényegében nem különbözik más nemzetekétől. Történelmi példákat hozva fel, azt kérdi, váljon másrészről XIV. Lajos erőszakos és igazságtalan hódításai, avagy Napóleonél összeegyeztethetők voltak-e Franciaország becsületével? Strassburgra nézve, melyet amaz értekezleten a ház kulcsának nevezett, megjegyzi, hogy e ház alatt nem Franciaországot, de a saját hazáját értette. Élénken tiltakozik az ellen, hogy Favre beszámolójában őt úgy állítja be, mintha a fegyverszünet megadása vagy megtagadása az ő (Bismarck) egyéni akaratától függne, holott ő mindig csak ama kormány parancsából cselekszik, amelyet képvisel. Hosszasan foglalkozik végül annak igazolásamajd H. Vrignaultnak a Liberté november 9-diki számába írt, Bismarck ellen történt sértésektől hemzsegő cikke, mire a békegalambok, Párisnak 1871. január 28-án történt kapitulációjáig, végleg elszálltak, valamiért szabta föltételül Páris egy erődítményének elfoglalva tartását. A fegyverszünet, úgymond, hadi szempontból mindenkor hátrányt jelent egy győzelmesen előrenyomuló seregnek. A jelen esetben pedig Franciaországra nézve óriás időnyereség volna, mely alatt seregét újra rendbehozhatná. Következésképpen a poroszok csak úgy mehetnek bele fegyverszünet adásába, ha nekik egyenlő értékű hadi előnyöket nyújtanak. Ilyen volna Páris egy erődjének átadása. Ez esetben a porosz hadvezetőség kész volna a Parissal való szabad közlekedést és élelmiszereknek a városba való bevitelét megengedni. Ellen esetben azonban kénytelenek volnának a statuszkvót, vagyis a teljes körülzárolást föntartani a város előtt, máskülönben a fegyverszünet után egy, fegyverekkel és élelmiszerekkel újra ellátott várossal találnák magukat szemben, ami a város kiéheztetésére szükséges időt lényegesen meghosszabbítaná. Ez a feltétel tehát igenis érthető és megokolt volt, mégis ezen múlt a fegyverszünet sikere. Favre október 19-én intézett válaszképpen egy újabb, épp oly terjedelmes körlevelet az európai diplomatákhoz. — Uraim, — így kezdi, — nem tudom, mikor jut el önökhöz ez a levél. Páris harminc nap óta körül van zárva és az az erős elhatározása, hogy ellenáll addig, míg győzelmet nem arat, még hosszú időre elnyújthatja e helyzetet, melyben a világ többi részétől el van választva . . . Azután hosszan igyekszik cáfolni ellenfele álláspontját, azzal vádolván Poroszországot, hogy egyenesen a francia nemzet megsemmisítésére tör. Néhány frázis után a francia győzelem biztos reményét fejezi ki. Ezzel az első békekísérletet meghiúsultnak kellett tekinteni. Nemsokára azonban követte ezt a második, mely szintén a nemzetgyűlés tagjainak megválasztására szolgáló fegyverszüneti idő kieszközlésére irányult s melyet szintén négy semleges nagyhatalom, Anglia, Oroszország, Ausztria és Magyarország és Olaszország kezdett. Ez azonban ismét Páris újra élelmezésének kérdésén feneklett meg, minek következtében a hivatalos lap (Journal officiel) november 6-diki számában máris olvasható volt a fegyverszünetnek francia részről történt visszautasítása. Ezt követte november 7-én Favrenak egy újabb, az európai diplomatákhoz intézett körlevele. Német betörés Angliába? Budapest, okt. 31. Miért félnek az angolok a német inváziótól? Egyáltalán lehetséges-e egy német betörés Angolországba? A régi fölfogás az volt, hogy tengeren át támadó háború csakis akkor lehetséges, ha a támadó fél föltétlen ül a tengeren. Tehát a támadónak először meg kell semmisíteni, vagy másképp (mint a japánok Port-Artúrnál tették az orosz flottával) működésképtelenné kell tenni az ellenséges flottát. Egy-két szabadon kószáló gyorscirkáló rettentő pusztítást vihet végbe a végtelen csapatszállító hajókban. Azt sem lehet megkockáztatni, hogy a csapatszállítást kísérő hadihajók náluk nem lényegesen gyöngébb flottával fölvegyék a harcot, mert az ütközetnek a csapatszállító hajók biztosan áldozatául esnének, nem lévén páncéllal védve, addig, amíg az ellenség csatahajóinak a nagy ágyúi a kísérő hadihajókat lövik, a közép és kis ágyuk, melyek a csatahajók páncélja ellen úgy sem használhatók hatással, a szállító hajókat sülyesztenék el. Ezek a meggondolások azonban nem állják meg a helyüket, ha kis távolságról van szó és egy jól megerősített védett kikötő a kiindulási pont. Boulognetól az angol part 45 kilométerre, Calaistól pedig csak 40 kilométerre van, vagyis még lassú járású hajókkal csak két órányira. Egy éjjel vagy egy ködös napon száz gőzössel 200.000 embert át lehetne szállítani a csatornán. Hogy ez merész és nagyon veszedelmes vállalkozás volna, az kétségtelen, de nem lehetetlen és éppen ez az, ami az angolokat nyugtalanítja. Már most az a kérdés, nem akadályozhatják-e meg az angolok, hogy egy ilyen hadikikötőt szerezzenek a németek Boulogneban vagy Calaisban? Ha egyszer a partot elfoglalták, akkor aligha. Ez a meggyőződés a modern mozsárágyukon alapul. A hadihajók ágyúinak a csövét csak kis szög alatt lehet fölfelé irányítani s ezért lövedékük pályája aránylag lapos ív (a), mig a mozsárágyuk meredek szög alatt fölfelé lövik ki a golyót (b), azért mély gödrökben lehet őket fölállítani, ahol a hajóágyuk golyói el nem érhetik őket. A Boulogne és Calais között lévő parti dombos lévén, különösen alkalmas mozsárütegek fölállítására. Ezenkívül a mozsárágyuk golyója a hajókra nézve veszedelmesebb, mint a közönséges ágyuké, mert olyan irányból (felülről) jön, a hel nincsen páncéllal védve. A hajóknak tudniillik páncéllal csak az oldala van burkolva, a fedélzete pedig nem és így még a lövőszerkamra sincsen megvédve a mozsárlövegek ellen, annak ellenére, hogy mélyen a vízvonal alatt van elhelyezve. Ezért egy sikerült mozsárágyú lövés a leghatalmasabb Dreadnoughtot is elsülyesztheti. Ilyen mozsárütegekkel fölszerelt parti erődök ellen egészen új szerkezetű hajókat kell építeni új ágyukkal (mozsarakkal) és más páncélvédelemmel. Ez is oly dolog, amitől az angolok félhetnek. Nem volna meglepő, ha kitűnnék, hogy a francia partok megerősítésére szükséges mozsárágyúk a német arzenálokban készen várják, hogy vasútra rakják őket. Már most az a kérdés, lehet-e e mozgó célra, mint amilyen egy hadihajó, csak megközelítőleg oly pontosan lőni, mint szárazföldi célra, midőn két egymásután következő lövés között percek telnek el, ami alatt a hajó több kilométer utat tehet? Hát ez is lehetséges, persze már nem azzal a biztossággal, mint nyugvó cél esetén. Ezen az ábrán A a mozsárágyút, B az ellenséges hadihajót, C és D a parton fölállított megfigyelő állomásokat jelenti. Ilyen megfigyelő állomás több is lehet, hogy ha az ellenség az egyiket elpusztítja, rögtön a másik kezdhessen működni. Ezek a megfigyelő állomások telefonnal vannak az üteggel öszszekötve, és nagyon pontos teodolitokkal (szálkeresztes távcső, melynek az elforgatását nagyon pontos szögmérő jelzi) fölszerelve, úgy hogy az üteggel minden pillanatban közölhetik az a és b szög nagyságát. Mivel az AC és AD távolságot már előre pontosan megmérték, egyszerű trigonometriai feladat az AB vonal hosszát és irányát kiszámítani. De nem csak azt számíthatják ki, hogy ebben a pillanatban hol van az ellenséges hajó, hanem azt is, hogy egy fél perc vagy egy perc múlva, amikorra a golyó odaér, hol lesz. Az a és b szöget ugyanis folyton figyelik és így azt is tudják, hogy percenként menynyit változik, tehát ha azt akarják tudni, hol lesz a hajó egy perc múlva, azzal az értékkel számítanak, mely megfelel a megfigyelt változás szerint az egy perc múlva elkövetkező állapotnak. Ez a számítás persze csak akkor lehet egészen pontos, ha a hajó egyenletes sebességgel egyenesen vagy nagy körben halad. Azonban olyan rövid idő alatt, amíg a golyó repül, a hajó sem tudja a sebességét és irányát megváltoztatni. Hogy a csata hevében ne kelljen logaritmusokkal bajlódni, az összes meg-figyelő állomások a és b szögeire pontos táblázatokba állítják összes a megfelelő ’AB távolságnak és irányának számértékeit, sőt az ágyú vízszintes és függőleges beállításának a szögét is tartalmazhatja •y p i 17