Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)

1915-03-23 / 82. szám

1915. március 23. RÍMPEST! MIATT? (82 BZ.) egy ideális gyermekvédelmi intézmény létesítésére. (Helyeslés.) Nagy Emil dr. udvari tanácsos és Ruffy Pál felszólalása­ után, Devecis Ferenc javaslatára kü­lön albizottságot küldött ki a gyermekszanatórium terveinek és építkezésének ellenőrzésére. Hosszabb vita indult meg a Rózsadombon lé­tesítendő Zsófia Középponti Gyermekkórház építé­sének a háború miatt való elhalasztásáról.­­ Bó­kay János szerint a háború még szükségesebbé tette, hogy a gyermekhalandóság csökkentését ez az in­tézet mielőbb sikeresen szolgálhassa. — Zichy János gróf, elnök, határozatban kimondotta, hogy a Balatonszabadi Gyermekszanatórium építését ki­záróan a háborús helyzet okozja meg, de az egye­sület ama tervét, hogy a Zsófia Gyűjtő Gyermekkór­házat megépíti, a balatoni második szanatórium egyáltalán neiét érinti. Devecss Ferenc és Cseresnyés József veszprémi menhelybeli igazgató jelentése után köszönetet mondott a bizottság Zsolnay Miklós főrendiházi tag­nak, amiért az Almádi Gyermek­szanatórium részére falburkolatot adományozott. Ruffy Pál szükségesnek tartja, hogy trachomás beteg gyermekek gyógykezelésére alkalmas intéz­ményt állítsanak. Az eszmét a bizottság magáévá tette. Fodor Oszkár dr. királyi tanácsos, középponti igazgató terjesztette be azután az ötödik évi műkö­désről szóló jelentését, melyet helyesléssel tudo­másul vettek. Lelkesedést keltett a számvizsgáló-bizottság je­lentése, hogy a Zsófia Országos Gyermekszanató­rium 1911. évi december 31-én 1.495.098 korona 12 fillér vagyonnal rendelkezett. A bizottság az 1915. évre a Balatonalmádi Zsófia Gyermekszanatóriumra 30.000 koronát, a Zsófia Gyűjtő Gyermekkórház építkezési költségeire 400.000 koronát, a Balaton­szabadi Gyermekszanatórium­ építésére és berendezé­sére 240.000 koronát, a középponti igazgatás költ­ségeire 26.220 koronát szavazott meg. Elhatározták, hogy az egyesület idei közgyűlé­sét Budapesten, annak a merényletnek évfordulóján, június 28-án tartta meg­, a­mely az egyesület fővédő­jének, Hohenberg Zsófia hercegasszonynak is ha­lálával végződött. A gyászköztegyülésen Hohenberg hercegnő magyarországi gyermekvédelmi szereplé­sénél Zichy János gróf kormányzó-elnök fog em­lékbeszédet mondani. Zichy János gróf megemlékezett még Náray Szabó Sándor volt államtitkárnak, az elnökség tag­jának elhalálozásáról és végül azt a bizalmát fe­jezte ki, hoggy az a golyó, a mely keresztülfúrta Ferenc Ferdinánd trónörökös szivét és megá­litotta örökre bájos hitvese szive dobogását, ne jelentse az összeomlás!, hanem ez a nagy tragédia és a be­lőle kisarjadzott világháború hozzon a magyar nemzenek egy dicsőbb, szebb jövőt! A gyűlés ezzel véget ért. Auguszta kórházzátogatása. Auguszta királyi hercegnő szombaton udvar­hölgye kíséretében meglátogatta a Vörös Kereszt Csalogány­ utcai és a Menház­ utcai kisegítő kórhá­zait. A hercegasszony a két kórházban ápolt két­százhuszonöt katonát cigarettával, szivarral, szent­képpel és képes levelezőlappal ajándékozta meg és valamennyit megszólította. Auguszta királyi hercegasszony tegnap este ismételten meglátogatta a Tököly Száva-alapítvány kisegítő­ kórházát a Vörös Pálné-utcában. A fenséges asszonyt fruskagorai Popovics Lázárné, Schwartzer Pálma bárónő, főnökasszony és Skoff Tibor dr. főorvos fogadta. A hercegasszony sorra megszólította a betegeket és ajándékot, emlékképet, szivart, ciga­rettát osztott ki közöttük. A Vörös Kereszt klu­stette. Itthon. A magyar Vörös Kereszt küldöttsége: Ester­házy Miklós herceg, Edelsheim-Gyulai Lipót gróf, Simon Elemér képviselő, Szentkereszthy Béla báró és Radvánszky Béla báró dr. külföldi tanulmány­útjáról ma érkezett vissza a fővárosba. A küldöttség sorra látogatta a francia harctéri, a belgiumi, a né­metországi, az orosz-lengyelországi főhadiszálláso­kat, a német Vörös Kereszt kórházait, hadiintézmé­nyeit és sebesültszállító-oszlopait, öt hetet töltöttek külföldön és a német hadvezetőség és a német Vö­rös Kereszt vezetői az egész uton a legnagyobb elő­zékenységgel fogadták őket. Tanulmányútjuk befe­jeztével a múlt szombaton látogatást tettek Frigyes királyi herceg, hadseregfőparancsnoknál és onnan egyenesen hazatértek. A küldöttség tagjai Csekonics Endre gróf királyi biztosnak jelentést tettek utazá­suk eredményéről. A küldöttség e hét folyamán szá­mol be részletesen külföldi útjáról. hazafias osztozati készség. Újpestről írják: Károlyi László gróf buzdító példája­ adta az önzetlen áldozatkészségnek. Beje­lentette Újpest város polgármesterénél, hogy a Vasut­utca mentén parcellázott és el nem adott telkeiből mintegy 35 katasztrális hold földet kerti vetemény­nyel való beültetés céljából egy évi használatra egé­szen ingyen a polgári segítő­ bizottság rendelkezésére bocsát A hútsoros háztartás. A magyar háziasszonyok országos gazdasági szövetsége a fogyasztók hadibizottságával együttesen ma délután a Sándor­ utcai régi országházban máso­dik ismertető előadását tartotta. A háborús idők ház­tartására vonatkozó gyakorlati irányú előadások iránt nagv érdeklődés nyilvánult meg. özvegy Neu­mann Arminné megnyitóbeszéde után Bárok Sán­dor, a vasutas szövetség déli kerületének elnöke tar­totta meg az élelmicik­kek áthullámzásáról, a taka­rékosságról szóló előadását. Utána Törökné­ Kovács Hermin a társadalom kötelességeit fejtegette. Ez­után a bemutató előadás következett. Streck Sán­dorné gázfőzőkészüléken a háborús konyha művé­szetét mutatta be az érdeklődő közönségnek. Az el­készített ételekkel nyomban megkínálták a közön­séget. Végül szétosztották a Hogyan lehet olcsón és jól fázni című gyakorlati útmutatást tartalmazó fü­zeteket. A sebesültek szórakozása. A Középponti Katolikus Kör hadikórházában Iroszeda Károly, az Egyetemi Énekkarok karnagya, vasárnap délután tanítványaival hangversenyt ren­dezett. Közreműködtek Antalik Vilma, Fitzek Lujza, Hollndonner Ilonka, Letter Hana, Noszeda Károly­né, Pollermann Aranka, Osváth Pál dr. A székesfővárosi József-fiúárvaház tanulói, a­kik legutóbbi hangversenyük jövedelmét. 1000 ko­ronát­­juttattak a hősök árváinak, e hónap 25-én délelőtt 11 órakor a Boráros­ téri hadikórházban és 28-án délelőtt az üllői­ úti Dollinger-klinikán ifjú­sági hangversenyt rendeznek a sebesültek szórakozá­sára. A Fővárosi Gyermekkert Egyesület választmá­nya az otthonában ápolt sebesült katonák szórakoz­tatására március 28-án, vasárnap délután öt óra­kor válogatott műsora művészhangversenyt rendez a VII. Akácfa­ utca 32. szám alatt lévő lábbadozó­otthonában. Közreműködnek: Serák Márta, az Operaház művésznője. Sziráky Dóra hangverseny­énekesnő, Eisenbach­ Rózsika, Sándor Bözsi, Budai Izsó, Tarnay Alajos zeneszerző női énekkarával, Schuschny Miksa hegedűművész. A hangverseny ke­retében Gianino Pietro Caccia olasz dalénekes gitár­kísérettel tréfás apróságokat ad elő. A stadserautó hivatal főpénztára. A honvédelmi minisztérium Hadsegítő Hivatala értesíti a közönséget, hogy főpénztárát, a­mely eddig a Váci­ utca 38. számú kaszinó­épületben volt, hol­naptól, március 23-ától kezdve a képviselőházba, a Hadsegítő Hivatal helyiségeibe helyezi át. Csomagot és természetben való adományt azonban ezután is a váci-utcai raktárban vesznek át, a vidéki csomag­küldeményt szintén Váci-utca 38. alá kell cím­ezni. Jön a gyüjtőkipcst ! A gyüjtőkocsik szerdán, március 24-én a VI. kerületnek az első gyűjtőnapon föl nem keresett utcáit keresik föl. A gyűjtőkocsik érkezését most is kürtszóval jelzik A Vörös Kereszt szeretetadomá­nyokat gyűjtő osztálya ismételten azt a kérelmet intézi a közönséghez, hogy ruhaneműt, fehérneműt cipőt, szőnyeget és hasonló tárgyakat élelmiszerek­től, dohánynemű­ektől elkülönítve csomagolja, mert ezáltal nemcsak az adományok szétküldése siettetik, hanem az élvezeti cikkeket az esetleges fertőtelení­téssel járó káros következményektől is megmenti. Az eddig begyűlt szeretetadományokból e napokban különvonat indul a Szurmay Sándor altábornagy parancsnoksága alatt álló csapatokhoz: fís öírífc©'ftt®s örserest. Az önkéntes őrsereg fegyelmi bíróságot szerve­zett s a biróság elnökének Berzeviczy Albert főpa­rancsnokot választotta. A fegyelmi bíróságban he­ 13ó?:é5í©nyí,ésu hangversenyek. Székesfehérvárról jelentik: A Vörös Kereszt és a harctéren elesettek családjai javára kedden este a városi szinházban sikerült hangversenyt rendez­tek. A hangversenyen közreműködtek: Thomán Ist­ván zongoraművész, Hermann László hegedűművész és T. Ada Adrienne, a­kik nagy tetszést arattak. A hangverseny jelentékeny összeget jövedelmezett a jótékony célra. Az istenhegyi népművelő egyesület vasárnap márciusi ünnepet rendezett. Tóth Kálmán megnyitó beszéde után a közönség a Himnuszt énekelte. Közreműködtek: Szigeti János, a­ki ünnepi beszé­det mondott, Babits Vilma a budai zeneakadémia női kara. Pártos Gusztáv, Ihar Ferenc és a Kalina­gyermekek. Hadikórház Balatonfüreden.­­ Balatonfüred, a magyar fürdők egyik leg­szebbike most télvíz idején, a­mikor a tavaszi fagy csipkedi a mezőn a tavalyi füvet, nem dermedt meg, hanem fölpezsdült benne az élet. A fürdőigazgató­ság hadikórházat rendezett be, melyben százötven beteg van. Sok közte a liszt, a fön­njáró, lábbadozó beteg, sok az intelligens ember, a­kik Balatonfü­reden valóságos szezont teremtettek. A sebesültek egy részét elkísérte családjuk is, és most nagy az elevenség a régi fürdőhelyen. E­ lyet foglalnak az őrkerületek által delegált tagok. Az őrkerületek minden rendfokozatból két-két tagot küldenek a fegyelmi bíróságba. A büntető-törvény­könyvbe ütköző eseteket is a fegyelmi bíróság bí­rálja el és indítja meg hivatalból az eljárást a bün­tető­ törvényszék előtt. A bíróság a jövő héten meg­kezdi működését, bevelek a Kárpátokból. Irta Újlaki Antal. I. Ne sirj babám... Ezennel köszöntöm magukat, otthoniakat, ott, Szegeden, valamint jó­ egészséget és viszonyokat ki­vánok; adom papirosra, hogy töltjük napjainkat itt a kárpáti harctéren, már mint mink, rekruta hu­szárok . . . Sötét éjszakában, hej, de zord időben, sűrü er­dőben vagyon a szálláso­r. Éjféltájban sivnt a szél. Búcsúzik a tél. Aludjunk bajtársak. Szenderkedem. Jaj, édesöm! Te vagy az? Hát elgyüttél­ ked- ö vösöm? Te leszöl a feleségem, nászt ülünk, csak egyszer otthon legyek! Álmaimból azonban fölérze­lődök. Mi van én velem! Az erdő ,ugy sir, ugy jaj­gat, de más hang is hallatszik. Golyó süvit bele a szelek viharába, majd úgy bömböl az ágya, hogy fölordítanak rá az összeroppanó fák. Ekkor ,minden­felől hajánlják: — Emberök! Talpra! Azt is mondják: . — Auf! Auf! A fegyveremhez kapóik. Olyan erőt érzek, mint még soha. Tíz órát pihentem egyfolytában. Megállj, muszika! Lesz, a­mi lesz! Hajnali négy óra. Egyné­hány társammal összeölelkezünk. Jaj, de érzem az erőmet. Nem tudom miért, de olyan büszke és olyan boldog vagyok. Csak azt tudom, mit vár tőlem a hazám, a szülővárosom. Én, az egyszerű em­ber, megmutatom, ki vagyok. A két karomat arra hasz­nálom, hogy megoltalmazzam a hazámat. Ti csak aludjatok otthon, ti drágák, ti jók, ti ártatlanok. Gyerünk! Gyerünk! Istenhez száll forró imám. Védd meg az otthon valókat! És az ellenségnek legyen ér­dem szerint . . . Nagy hajszában telt el a nap. Megint elfogyott­­ az égi petróleum, megint bealkonyult. Hajtom feje­met a lovamra. Édes lovam, bel szeretlek! Te meg­maradtál nékem. Ráborítom köpenyemet, egy rösz­ket szegény! Megint jön az éccaka. A csillagok ra­gyognak. És a­mikor a csillagokra nézek, mindig rád emlékezem, kedves babám! ölelő karjaid helyett most fagyos föld a fedezékem! Forró ajkad susogása helyett orosz golyó fütyölget a fülem­ körül . . . írtam és fogalmaztam én Rasa Ferenc és üze­nem, senki huszárt ne sirasson a babája, ha viszont nem látná is kedvesét. . . Ha nem gyű­lök vissza, babám, tekincs föl az égre, ott leszek a csillagok között és onnan mosolygok le én dicső magyar ha­zámra! II. A fekete macskáról Szeretett kedves feleségem született Tóth Julcsa kívánom, húsvét nagy ünnepén békesség töltse be hozzámvaló jó szivedet és tudass egészséges helyze­tedről és hogy vagy a lábaddal, továbbá­ kigyütt-e már a kis Zsuzsánna fasa? A kapitány úr visszajött szolgája beszéli, hogy milyen fölfordulás volt a só­gorék, István Sándoréknál elveszett a fekete macs­kájuk, a­kit egyébért nem szerettek, minthogy nekik senkijök sincs. Még rrva is fakadtak utána és hir­dették, keresték rendőrség ától. Hallom, hogy a só­gorasszony fölmen a padlásra és a padlás szájából többször kikiáltja a világba: Cicic! Itt a tejke! Itt a Kárpátokban van sok erdő. Eccer menek egy fekete erdőben és látom, fut előlem egy nagy fekete macska, kinek felém tüzelt két nagy szeme... Mar hanyatt estem. Mert ráismertem. Ezen állat senki más, mint sógorék, István Sándoréknak el­tűnt fekete macskájuk. Míg összeszedem az eszemet, hogy került ide ez a fekete macska onnan a szegedi felsővárosról, de a­milyen hirtelen megjelent előt­tem, éppen olyan hirtelen el is tűnt. Egy pillanatig még láttam egy futó pontot az avaron, de csak egy pillanatig. Azóta annyit tűnődöm, hogy belefájdul a fejem. — Mi járatban van erre ezen fekete macska?

Next