Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)
1915-03-24 / 83. szám
1915. március 24 looms!? BIBUU» (83. sz.) hosszabb idő óta számolnia kellett, a helyzetre a maga egészében befolyással nincsen. Mert ha harctéri helyzetünket figyelemre méltatjuk, reá jövünk, hogy a behódolásnak legfőbb következménye csak az lesz, hogy a Kárpátokban működő orosz hadak száma legföljebb 80—100.000 emberrel és néhány nehéz ágyúval szaporodik. Przemysl elestének az oroszok további előnyomulása szempontjából nincsen fontossága. Hiszik azzal, hogy a várat körülfogták, eddig is megszerezték annak lehetőségét, hogy az erődítmény mellett elhaladva, akár nyugati, akár pedig déli irányban tetszésük szerint előrenyomuljanak oda, ahová akarnak. Az ostrom alól fölszabadult ellenséges sereg ereje a harctér északi és déli szárnyán elért sikereinket sehol sem befolyásolhatja, mert bárhova is vessék, mindenütt elegendő erőkre bukkannak, minthogy mi még nem érkeztünk el védőképes férfiaink tömegének utolsó tartalékához. Végül legyen szabad arra a szemrehányásra is válaszolnunk, hogy hadvezetőségünk, amely már pár héttel ezelőtt tudott a vár közeli kapitulációjáról, egy szóval sem készítette elő a közönséget. Ennek egyszerű magyarázata van: a nyilvános előkészítés előbb hozhatta volna meg a behódolást, mivel a vár e dobravert gyöngeségének hallatára elleneink hevesen döngették volna a kapukat. Tisza István - Olnomfotl, Budapest, márc. 23. A turini Stampa című lapnak Budapestre küldött munkatársa, Ponzone A. gróf beszélgetést folytatott Tisza István gróf miniszterelnökkel. Az olasz újságíró erről a beszélgetésről a következőket írja lapjaiban: — Budapesti főkonzulunk, Franklin Márton úr előzékenységének és annak a nagyrabecsülésnek, amelyben ő a magyar kormánykörökben részesül, köszönhetem azt a kitüntetést, hogy Tisza István gróf audienciában részesített engemet. A miniszterelnök nagy szeretetreméltósággal fogadott dolgozószobájában, a miniszterelnökségi palotában s abban a helyzetben vagyok, hogy a vele folytatott beszélgetésemből néhány fontos mozzanatot közölhetek. Tisza István gróf beszélt arról a borzalmas krízisről, amely a jelen történelmi pillanatban példátlan hévvel tombol a világban és rámutatott arra a visszahatásra, amelyet Olaszország és Ausztria és Magyarország közvéleményére gyakorolt. A közöttünk levő kölcsönös érdekekről azután Tisza a következőket mondotta: — Ha gondosan és alaposan vizsgáljuk a két hatalom jelenlegi és jövőbeli helyzetét, akkor azt látjuk, hogy a mostani nehézségeket, amelyek egy bonyolult helyzet különböző körülményeiből fakadtak, békésen és barátságosan meg lehet oldani. A magam részéről készséggel kijelentem, hogy élénken óhajtom és szilárdan remélem ezt a megoldást. Hasonlóképpen hiszem és remélem, hogy az egyetértés a két hatalom között őszinte és tartós lesz, mert meg vagyok arról győződve, hogy mind a ketten életbevágó és maradandó érdekeik folytán rá vannak utalva arra, hogy a benső barátságnak és a gyümölcsöző harmóniának alapjait lerakják. És egész szívemből óhajlom, hogy minden dolog fölött érvényesülésre jusson a leghatalmasabb motívum: az igazságosság. Ez késztet engem arra is, hogy a mi jelenlegi helyzetünkről is nyilatkozzam ön előtt. A háború kezdetétől fogva az igazsággal merőben ellentétes híreket terjesztettek rólunk, a mi katonai cselekvőképességünkről és a mi erkölcsi ellentálló erőnkről. A monarkia belső viszonyairól is mondottak és írtak valótlan dolgokat. ön azonban már az első futólagos megfigyelés alapján is megállapíthatta és az első benyomásából is kétségbevonhatatlanul bizonyíthatja, hogy milyen békés és normális az élet a magyar fővárosban. Erre nézve mondhatnék önnek egyet és mást. De mivel attól tartok, hogy szavaimat elfogultaknak és célzatosoknak fogják feltüntetni és tárgyilagos ítéletre képtelennek fognak mondani engemet, ennélfogva inkább hallgatok. Úgyis a látható valóságok mindennél beszédesebben szólnak és súlyosabban nyomnak a latban, mint bármely magyarázat és felvilágosítás. A tudósító a következő megjegyzést fűzi a miniszterelnök szavaihoz : —íme néhány részlet Tisza István gróf fejtegetéséből. A miniszterelnök súlyos szavakat mondott. Derűs nyugalommal és félreérthetetlen világossággal. Grey a háborúról. — Távirati tudósítás. — London, március 23 Grey államtitkár a háború keletkezéséről szólva kijelentette, hogy a háborút a nagyhatalmak közt tartandó konferenciával el lehetett volna kerülni, ha Németország is hozzájárult volna a konferenciához. Franciaország, Olaszország és Oroszország 1914 júliusában hajlandóknak mutatkoztak arra, hogy a konferenciát elfogadják és miután Anglia is megadta beleegyezését, azt a javaslatot tették a cárnak és a német császárnak, hogy a nagyhatalmak közt támadt viszályt a hágai választott bíróság elé utalják. Németország azonban elutasított minden olyan javaslatot, mely a viszályt akarta ilyen módon elintézni. Németországot terheli tehát a felelősség azért, hogy Európát ebbe a háborúba kergette. Az Ausztria és Magyarország és Szerbia közt támadt viszály, folytatta azután Grey, amit Németország ürügyül használt föl a háborúra, sokkal könynyebben volt most elintézhető, mint két évvel ezlőtt a balkáni háború. Németország a londoni konferencián tapasztalhatta, hogy a békére irányuló jóakaratunkra minden konferencián számíthat. A londoni konferencián mi nem kerestünk diplomáciai diadalt. Nem intrikáltunk, hanem pártatlanul dolgoztunk és a békéért fáradoztunk. Júniusban ismét készek voltunk ezt megtenni. Az elmúlt években ismételten biztosítottuk Németországot arról hogy részünkről a német birodalom ellen intézendő semmiféle támadás nem fog támogatásunkban részesülni. Elutasítottuk azonban azt a kérést, hogy föltétlenül semlegesek maradjunk, bármilyen agresszív magatartást tanúsítson Németország valamelyik szomszédjával szemben. Most megtudtuk, hogy Németország annyira elkészült erre a háborúra, amint csak egy olyan nép készülhet el, amely akarja a háborút. Tudjuk, hogy Poroszország az elmúlt évszázadban Európában ismételten háborút viselt merikarja a háborút és ez történt meg most is. El vagyunk azonban most határozva arra, hogy ezúttal utoljára alkotja a háborút. Az államtitkár beszéde további folyamán kijelentette, hogy jóval a háború előtt megígérte Belgiumnak, hogy Anglia sohasem fogja semlegességét megsérteni, amíg azt más respektálja. Ha Németország bevonult Belgiumba, akkor nekünk kötelességünk volt minden erőnkkel ellenállni neki. A békekövetelések elv lényeges pontjának kell lenni, hogy Belgium független nemzeti élete újból helyreálljék és amennyire lehetséges, az ellene elkövetett borzalmas jogtalanságért kártérítést kapjon. A szövetségesek azért a natív eszméért küzdenek, hogy Európa nemzetei saját, független életüket élhessék, saját nemzeti fejlődésük teljes szabadságban alakulhasson ki, tekintet nélkül arra, hogy nagy, vagy kis nemzetről van-e szó. A háború kitörése óta német tanároktól és publícisztáktól tanultuk meg a német ideált. Ez az ideál abban csúcsosodik ki, hogy a német egy mindenki fölött álló nép, a kinek minden szava, ami hatalomhoz vezet és a ki ellen jogtalan minden ellentállás. A németek a kontinens nemzetei fölött való uralomra törekszenek és ezeknek nem szabadságot akarnak hozni, hanem Németország szolgálatára akarják kényszeríteni. A szóló inkább el akar pusztulni, vagy el akarja hagyni a kontinenst, semhogy ilyen viszonyok közt éljen. * A Wolff-ügynökség ehhez a következő megjegytést fűzi: Greg elhallgatta azt, hogy a balkáni krízis alkalmával olyan konferenciáról volt szó, melynek az volt a célja, hogy a balkáni viszonyok végleges szabályozásánál a nagyhatalmak különböző érdekeit kiegyenlítse. Az Ausztria és Magyarország és Szerbia közt támadt viszály csak két államot érdekelt. E viszályban való döntést a nagyhatalmak konferenciájára átruházni, melyeik egyike sem volt érdekelt e viszályban, neimi lett volna összeegyeztethető egy nagyhatalom méltóságával és Oroszországnak módot adott volna arra, hogy hatalmas hadseregének mozgósításával a konferencia elhatározásának szabadságát illuzóriussá tegye. Melyik hatalom készült minden módon a háborúra, azt legjobban bizonyítják Ang Bécs-Isen. Irta Bleyer Jakab dr., egyetemi tanár. Budapest, márc. 23 Abból az alkalomból, hogy Beöthy Zsolt az évszázados magyar külföldi helységnevek tudákos proskripciója ellen a Magyar Tudományos Akadémia tekintélyéhez appellált. Cholnoky Jenő a geográfia nevében újból szükségesnek tartotta felszólalni (Budapesti Hírlap, 1915. március 18. Ezúttal nála szokatlan szelídséggel kelt Wien védelmére és még szokatlanabb türelmességgel megengedi még azt is hogy Bécset mondjunk, sőt ha már sehogy sem tudunk letenni róla, irjunk is. Persze, hogy ennek a kérdésnek eldöntésében ő, a geográfus, az egyedül illetékes, az még most is szilárd meggyőződése és dehogy is hajlandó elismerni, hogy a dologhoz a nyelvésznek is lehet szava. De vájjon ha minden foglalkozás vagy hivatás a nyelvből kisajátítja magának azt a részt, mely megjelöléseivel az ő munkakörébe tartozik, vajon mi marad akkor a nyelvésznek? Semmi, legfeljebb a nyelvészeti műszavak! A nyelvész vagy filológus sokkal szerényebb fellépésű és amint számtalanszor kell tapasztalnia, hogy mások minden hozzáértés nélkül ártják magukat az ő dolgába, maga nem akar ebbe a hibába esni és nem avatkozik oly kérdésekbe, amelyek nem ő rá tartoznak. Így például semmi kifogása az ellen, hogy a geográfusok nemzetközi kongresszusukon abban állapodtak meg, hogy tudományos munkálataikban egységes és mindig az illető nemzet szókincséből vett elnevezéseket haszálnak. Ha nekik erre a saját szerír-tudományukban szükségük van — és csak ők tudhatják, hogy mire van szükségük — sem a nyelvész, sem más nem tehet ellenvetést. Sőt ha ebben a kérdésben Cholnokynak és társainak sikerült az okvetetlenkedő osztrákokkal szemben a magyarság nemzeti önállóságának érvényt szerezni, mi ezt örömmel vesszük tudomásul és elismerőn szorítjuk meg érte kezüket. Az ellen sem lehet semmiféle nyelvésznek sem szava, hogy a magyar törvényhozás a közigazgatásban, a postai és vasúti forgalomban stb. egységesen megállapított magyar helységnevek használatát követeli. Mindenkinek ki méltányosan gondolkozik, be kell látnia, hogy a két-háromféle helységnév használata sok fölösleges zavart és időpazarlást okoz és a magyar államnak szuverén joga, hogy ezen a bajon úgy segítsen, ahogy jónak és célszerűnek találja. Ha számokkal kívánná a helységek megjelölését, mindenkinek bele kellene nyugodnia, viszont semmi sem természetesebb és abszolúte igazságos, hogy a többnyelvű helységnevekből a magyarokat tette kötelezővé. Ezen túl azonban sem a geográfia jogköre, sem az állam hatalma nem terjed, vagyis sem az egyik, sem a másik meg nem szabhatja, hogy az élőbeszédben vagy az irodalomban micsoda szavakat és neveket használjunk. A nyelv semmiféle külső szuverenitásnak nincs alávetve, hanem önmagában szuverén épp úgy, mint az érzés és gondolkodás, amelyet kifejez és minden ellene való tekintélyt vagy büntető harc csak lázongást szülhet, eredmény nélkül. A nyelv a maga változásában és fejlődésében pszicikai törvények szerint igazodik, olyan pszichikai törvények szerint, amelyek semmivel sem kisebb erejűek, mint a természeten uralkodó fizikai törvények, és vájjon kinek jutna eszébe a tudomány vagy a törvény nevében követelni, hogy a Vezúv (pardon: Vezuvío) ne törjön ki. A nyelvben nincs különbség köznevek és tulaj. A fiának az angol kormány által állandóan letagadott titkos katonai egyezményei Oroszországgal és Belgiummal. Hogy nem Belgium volt az, amely megkövetelte, hogy Anglia részt vegyen a háborúban, miután Németország ismételten biztosította ennek integritását és függetlenségét, azt maga a Times is beismerte egy pillanatnyilag támadt igazságszerető rohamában. Melyik ország fenyegeti valóban a kis népek szabadságát, azt az angol gyarmatok története, valamint az is bizonyítja, hogy Anglia flottája segítségével milyen erőszakos eszközöket alkalmaz a jelenlegi háborúban.