Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)

1915-03-05 / 64. szám

1915. márchte 5 BUDAPESTI HÍRLAP (64. 00 Görög zsoldosok Anglia szolgálatában Bécs, márc. 4. (Saját tudósítónktól.) Az Osmanischer Lloyd értesülése szerint Görögország, miután elutasította Angliának segítő­ csapatok küldésére irányuló kérelmét, megengedte, hogy Kefaló­niában és Szirában angol verbuváló irodákat nyissanak. Minden görög zsoldos, a­ki hazájá­ban már nem hadköteles, havi 130 sillinget kap és foglalóul két hónapi zsoldot fizetnek. A zsol­dosokat március 11-én, 18-án és 21-én angol gőzösök elszállítják Máltába, a­honnan két­három heti kiképzés után Marseille- át Flan­driába küldik. Azt a kísérletet, hogy Kioszban és Kalimnoszban is verbuváljanak zsoldosokat, az ottani olasz hatóságok megtiltották. Dánia. Szemrehányás Angliának. Kopenhága. márc. 4. A National Tidence vezércikkében Mölner A következőket írja: Clemenceau szemrehányást tett a dán népnek semlegessége miatt. Erre a szemrehányásra Brandes adott méltó választ, a­melyben kijelentette, hogy Dánia úgy, a­mint Jüttland elvesztését nem felejtette el, vissza­emlékszik arra is, hogy 1864-ben Anglia és Franciaország, a­melyek Dánia barátjainak mondották magukat, válságos időben minden ígéretről, garanciáiról és szerződésről megfeled­keztek. Mi dánok ezekben a napokban nem nyomhatjuk el azt az érzést, hogy a nemez is érte utól most a nyugati hatalmakat. Nekünk dá­noknak most alapos okaink vannak arra, hogy szimpátiánkkal nagyon tartózkodóak legyünk. Magatartásunknál nem szolgálhat nekünk más irányadóul, mint a teljes semlegesség. Csak az lesz ellenségünk, a­ki ezt megsérti. Nem felejtet­tük el, hogy Anglia volt az, a­mely 1807-ben azt a megbocsáthatatlan ballépést követte el, hogy semlegességünket megsértette és hadüzenet nél­kül brutális támadást intézett Kopenhága ellen. Svédország, Stokholm, márc. 4. (Saját tudósítónktól.) A lapok jelentése szerint a svéd kormány február 26-án újból el­utasította az orosz, angol és francia követeknek azt a kérését, hogy hadianyag legyen Orosz­országba átszállítható. A portugál válság. Komoly események előtt. Lyon, márc. 4. Madridi lapjelentések szerint a rojalista agitáció Portugáliában napról-napra erősödik. Lisszabon utcáin a rendőrség és katonaság gyakran összeütközik a polgári lakossággal. Komoly események vannak készülőben. Tiltakozás a diktatúra ellen. Pária, márc. 4. A Temps jelenti Lisszabonból. A város nyugodt, de politikai körökben mégis élénk izgalom észlelhető ama kormányrendelet miatt, mely a parlamenti választásokat elhalasztotta. Alfonso Costa egyezséget akar létrehozni a de­mokraták, az unionisták és az evolucionisták között, hogy az újonnan összeülő parlamentben tiltakozhassanak a diktatúra ellen. Costa kije­lentette, hogy a kormány intézkedései a tör­vénnyel és az alkotmánnyal ellenkeznek. Amerika tin­ta mosik. Frankfurt, márc. 4. (Saját tudósítónktól.) A Newyork Herald párisi kiadása azt jelenti, hogy az Egyesült­ Álla­mok Tokióban tiltakozni fognak a japán kö­vetelések ellen. Franciaország sem fogja a japán követeléseket teljesíteni. A pápa a békéért A Vatikán és a hadviselő felek. Amszterdam, m­árc. 4. (Saját tudósítónktól.) A Tijd jelenti Ró­mából: Az a hir, hogy a pápa békejavaslatot fog előterjeszteni, ebben a formájában nem áll meg, de igaz, hogy a Vatikán állandóan érintkezés­ben van a hadviselő hatalmakkal és éppenség­gel nincs kizárva, hogy majd alkalmasabb idő­ben a pápa béke­javaslatot tesz.­ ­ II. Vilmos császár Franciaországról, Budapest, márc. 4. Hanotaux Gabriel, voll­éraneta külügyminiszter a világháború történetéről írt művének ötödik füze­tében két beszélgetést közöl, a­mely Vilmos császár­ral folyt. Ez a két beszélgetés arról tanúskodik, hogy a német császár mindig a legbarátságosabb és leg­békésebb érzéssel viselkedett a francia köztársaság iránt. A két beszélgetést az Allgemeen Handelsblad nyomán­smertetjük, azzal a fenntartással természe­tesen, hogy Hanotaux esetleg nem ismertette ponto­san a német császár nyilatkozatait. Az egyik beszélgetés a kieli hét folyamán 1909-b­en egy homme politikáé appartenant á la haute aristocratie francaise-zal (a francia főnemességhez tartozó politikussal folyt, a ki mögött valószínűen Clary gróf rejtőzik és a ki a császár előtt fölvetette az elzász-lotaringia­i kérdést. — Nos hát, mondta a császár, ezen a dolgon nem tehet többé változtatni. Mit tehetek én róla? A mikor a háború kitört én még csak tizenegy éves voltam. A mikor a trónra léptem, oly tények előtt állottam, a­melyeket katomáinak és polgárainak szám­talan áldozata teremtett meg. Szeretném, ha a fran­ciák beleképzelnék magukat az én helyzetembe! Sok­szor gondolkodtam erről a kérdésről, a­mely jobban foglalkoztat eng­em, mint önök talán képzelik. De nem tudtam megtalálni a megoldás módját. Ön is be fogja látni, hogy a német nemzetinek felelős va­gyok azért az örökségért a­mely rám maradt és hogy sohasem cselekedhetek a nélkül, hogy előbb minden oldalról meg ne fontoljam összes köteles­ségeimet. Egy nagyobb ebéd közben, a­melyet a német császár a slohenzollern­iatton adott. II. Vilmos újra rátért az elzász-lotaringiai kérdésre és vele kapcso­latosan fejtegette a nagyhatalmak álláspontját. — Ki gondol már arra, ezekkel a szavakkal fordult a császár francia vendégéhez, hogy egész Európát ellenünk való szövetkezésre bírja? Ez az ember valósággal nevetségessé tenné magát. Az efféle utópia megvalósításához legelső­sorban az kellene, hogy Németország az összes nemzetek gyűlöletét magára vonja. Már­pedig azt kérdezem öntől, tet­tem-e valaha olyasmit, a­minek ez lehetne a követ­kezése? Néhány pillanat múlva így folytatta a császár: — Mindent megtettem, a­mi csak lehetséges volt, hogy az önök kormányával megegyezzem és a legjobb barátiban éljek. De ez lehetetlen. Ezen nem lehet változtatni. Tíz év múlva persze már késő lesz. Németországnak akkor nyolcvan millió lakosa lesz s ezzel meg fog változni a dolgok állása. Pedig mi ketten úgy állhatnánk a világ előtt, hogy senki sem támadhatna meg bennünket. A német császárnak ezekben a szavakban ki­fejezésre jutott békeszeretete 1909-ben első­sorban arra támaszkodott, hogy úgy látszott, mintha az Edvárd király és Delcassé francia külügyminszter által megkezdett bekerítő politika hajótörést szenve­dett volna. Delcassé 1905 nyarán kénytelen volt tárcájától megválni. Edvárd király pedig megláto­gatta császári rokonát Németországban. Ennek elle­nére a német császár által utópiának mondott eset, hogy egész Európa gyűlöletével Németország ellen­­ fog for­dul­ni. Valóra vált abban a pillanatban, a­mi­kor Delcassé újra belépett a francia diplomáciába. De hogy a német császár nagyon jól tudja, hogy a bekerítő politikának tulajdonképpeni sugal­mazóját isel kell keresni, kitűnik egy másik beszél­getésből, a­melyről Hanotaux könyvében megemlé­kezik. Ez a beszélgetés is Kielben történt és Hanotaux sejteti, hogy ő volt az a volt miniszter, a­kivel a császár ebéd után egy pohár sör mellett fesztelenül beszélgetett. A volt francia miniszter engedelmet kért a császártól arra, hogy a német-francia viszonyról őszintén és nyíltan beszélhessen és elmondta, hogy a császár nyilatkozatai mindig jó hatást tesznek és jóakaró elbírálásban részesülnek, míg ellenben a német kormány viselkedése mindig ellenmondásba ütközik. — Ha mi marokkói terveinket meg akarjuk valósítani. — mondta a francia állam­férfi. — ez korántsem jelenti azt, hogy haragszunk Németor­szágra, vagy hogy kárt akarunk okozni Németor­szágnak, hogy el akarjuk szigetelni, vagy hogy ép­penséggel be akarjuk keríteni. A császár élénken közbevágott s azt mondta, hogy nagyon jól tudja, mit kell az efféle politikáról hinnie. Az egész németellenes politika az ő cher­onere-jának (drága nagybátyjának) műve és szo­morú dolog, hogy Franciaországban annyira hall­gatnak Angliára. A francia diplomata erre újra rámutatott a német kormány barátságtalan viselkedésére, a mely minden barátságos tárgyalást lehetetlenné tesz s erre a császár idegesen és türelmetlenül ezt felelte: — Mindez csekélység, mihamarább igyekezni fogok rajtuk segíteni. De nem is erről van szó. Nyíltan és őszintén akarok önnel beszélni. A két or­szágnak egy dologra van szüksége és ez a szövetség. Ha mi ketten, franciák és németek, szövetkeznénk és egymásra támaszkodhatnánk, akkor ezen a vilá­gon senki sem támadhatna meg bennünket. Figyel­meztetem önt, hogy a mostani idők nagyon válságo­sak. Én előre láttam a sárga veszedelmet és óva in­tettem tőle a világot. E miatt bolond, hóbortos em­bernek tartottak, pedig most is japán hajók vannak az európai vizeken. Ha itt Európában tovább áská­lódunk egymás ellen, akkor a Sárga emberek egy szép napon mindnyájunkat meg fognak támadni. Csak egy mód van arra, hogy ezen segítsünk és ez a szövetség. A francia államférfial, folytatja Hanotaux, a császárnak ez a nyílt, és őszinte fejtegetése szemmel­láthatóan meglepte és a következő napon a Hohen­zollern fedélzetén kereste az alkalmat, hogy a be­szélgetést folytathassa. — Miután felséged megengedte, így szólt a császárhoz, hogy nyiltan beszélhessek, engedje meg azt a kérdést is, várjon azt hitte-e felséged, hogy egy megcsonkított országgal szövetséget lehet kötni? Erre a császár tekintete acélkemény lett és mereven rászögezve szemét a franciára, ezt felelte neki: — És ön talán azt hitte, hogy én azon, a­mi megtörtént. Iudok valamit változtatni? És elfordítva tőle arcát, halkabb hangon így folytatta: — Azt látom, hogy még sem tudjuk egymást megérteni! — A székely ezred Iu­sel. — Egy főhadnagy naplójából. — SIS. Lázár fiát soro­lja most nekem kell majd felette Hirdetnem Uram, horgy mily bölcs vagy ti­ú, hogy irgalmad véghetetlen. Szabolcsi*. Mit szólnak otthon a lányok, Gábor, ha meg­tudják, hogy már nem vagy az élők között. És mi­lyen egyszerűen tér majd napirendre a kávéházi hadviselők kritikus gárdája, mondván, hogy veled nem érdemes foglalkozni, hiszen még csak nem is hősi halállal múltál ki. Különben én erről itt nem beszélhetek, hat hó­napja távol lévén, nem ismerem az otthoni viszo­nyokat, de talán érdekelni fog­ható porodban is, hogyan fogadták errefelé a halálod hírét. Az ezredparancsnok ilyenformán. Ezt a fiút nem kellett volna hazaereszteni. Lám, alighogy ki­teszi a lábát a harctérről — meg­­al. A tiszttársak és a legénység egyértelműen ké­telkedtek. Nem, ez nem lehet. A sors valakit négy és fél hónapon át golyók tüzén keresztül megvéd, ép­pen csak azért, hogy otthon megölje — a szíve. Csak Tropper tizedes úr, a futárod és bizalmasad nyilat­kozott másként. — Kérem szépen, — mondotta — a szegény hadnagy úr érezte a halálát. Mondogatta sokszor, hogy az Isten csak a karácsonyt engedje megérnie, azután jöhet, a­minek jönnie kell. Már egészen meg­könnyebbültem, a­mikor újév táján hazament és tessék , meghal otthon! És most nekem kell majd fölötte . . •

Next