Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)
1915-03-05 / 64. szám
1915. márchte 5 BUDAPESTI HÍRLAP (64. 00 Görög zsoldosok Anglia szolgálatában Bécs, márc. 4. (Saját tudósítónktól.) Az Osmanischer Lloyd értesülése szerint Görögország, miután elutasította Angliának segítő csapatok küldésére irányuló kérelmét, megengedte, hogy Kefalóniában és Szirában angol verbuváló irodákat nyissanak. Minden görög zsoldos, aki hazájában már nem hadköteles, havi 130 sillinget kap és foglalóul két hónapi zsoldot fizetnek. A zsoldosokat március 11-én, 18-án és 21-én angol gőzösök elszállítják Máltába, ahonnan kéthárom heti kiképzés után Marseille- át Flandriába küldik. Azt a kísérletet, hogy Kioszban és Kalimnoszban is verbuváljanak zsoldosokat, az ottani olasz hatóságok megtiltották. Dánia. Szemrehányás Angliának. Kopenhága. márc. 4. A National Tidence vezércikkében Mölner A következőket írja: Clemenceau szemrehányást tett a dán népnek semlegessége miatt. Erre a szemrehányásra Brandes adott méltó választ, amelyben kijelentette, hogy Dánia úgy, amint Jüttland elvesztését nem felejtette el, visszaemlékszik arra is, hogy 1864-ben Anglia és Franciaország, amelyek Dánia barátjainak mondották magukat, válságos időben minden ígéretről, garanciáiról és szerződésről megfeledkeztek. Mi dánok ezekben a napokban nem nyomhatjuk el azt az érzést, hogy a nemez is érte utól most a nyugati hatalmakat. Nekünk dánoknak most alapos okaink vannak arra, hogy szimpátiánkkal nagyon tartózkodóak legyünk. Magatartásunknál nem szolgálhat nekünk más irányadóul, mint a teljes semlegesség. Csak az lesz ellenségünk, aki ezt megsérti. Nem felejtettük el, hogy Anglia volt az, amely 1807-ben azt a megbocsáthatatlan ballépést követte el, hogy semlegességünket megsértette és hadüzenet nélkül brutális támadást intézett Kopenhága ellen. Svédország, Stokholm, márc. 4. (Saját tudósítónktól.) A lapok jelentése szerint a svéd kormány február 26-án újból elutasította az orosz, angol és francia követeknek azt a kérését, hogy hadianyag legyen Oroszországba átszállítható. A portugál válság. Komoly események előtt. Lyon, márc. 4. Madridi lapjelentések szerint a rojalista agitáció Portugáliában napról-napra erősödik. Lisszabon utcáin a rendőrség és katonaság gyakran összeütközik a polgári lakossággal. Komoly események vannak készülőben. Tiltakozás a diktatúra ellen. Pária, márc. 4. A Temps jelenti Lisszabonból. A város nyugodt, de politikai körökben mégis élénk izgalom észlelhető ama kormányrendelet miatt, mely a parlamenti választásokat elhalasztotta. Alfonso Costa egyezséget akar létrehozni a demokraták, az unionisták és az evolucionisták között, hogy az újonnan összeülő parlamentben tiltakozhassanak a diktatúra ellen. Costa kijelentette, hogy a kormány intézkedései a törvénnyel és az alkotmánnyal ellenkeznek. Amerika tinta mosik. Frankfurt, márc. 4. (Saját tudósítónktól.) A Newyork Herald párisi kiadása azt jelenti, hogy az Egyesült Államok Tokióban tiltakozni fognak a japán követelések ellen. Franciaország sem fogja a japán követeléseket teljesíteni. A pápa a békéért A Vatikán és a hadviselő felek. Amszterdam, márc. 4. (Saját tudósítónktól.) A Tijd jelenti Rómából: Az a hir, hogy a pápa békejavaslatot fog előterjeszteni, ebben a formájában nem áll meg, de igaz, hogy a Vatikán állandóan érintkezésben van a hadviselő hatalmakkal és éppenséggel nincs kizárva, hogy majd alkalmasabb időben a pápa békejavaslatot tesz. II. Vilmos császár Franciaországról, Budapest, márc. 4. Hanotaux Gabriel, volléraneta külügyminiszter a világháború történetéről írt művének ötödik füzetében két beszélgetést közöl, amely Vilmos császárral folyt. Ez a két beszélgetés arról tanúskodik, hogy a német császár mindig a legbarátságosabb és legbékésebb érzéssel viselkedett a francia köztársaság iránt. A két beszélgetést az Allgemeen Handelsblad nyománsmertetjük, azzal a fenntartással természetesen, hogy Hanotaux esetleg nem ismertette pontosan a német császár nyilatkozatait. Az egyik beszélgetés a kieli hét folyamán 1909-ben egy homme politikáé appartenant á la haute aristocratie francaise-zal (a francia főnemességhez tartozó politikussal folyt, a ki mögött valószínűen Clary gróf rejtőzik és a ki a császár előtt fölvetette az elzász-lotaringiai kérdést. — Nos hát, mondta a császár, ezen a dolgon nem tehet többé változtatni. Mit tehetek én róla? A mikor a háború kitört én még csak tizenegy éves voltam. A mikor a trónra léptem, oly tények előtt állottam, amelyeket katomáinak és polgárainak számtalan áldozata teremtett meg. Szeretném, ha a franciák beleképzelnék magukat az én helyzetembe! Sokszor gondolkodtam erről a kérdésről, amely jobban foglalkoztat engem, mint önök talán képzelik. De nem tudtam megtalálni a megoldás módját. Ön is be fogja látni, hogy a német nemzetinek felelős vagyok azért az örökségért amely rám maradt és hogy sohasem cselekedhetek a nélkül, hogy előbb minden oldalról meg ne fontoljam összes kötelességeimet. Egy nagyobb ebéd közben, amelyet a német császár a slohenzollerniatton adott. II. Vilmos újra rátért az elzász-lotaringiai kérdésre és vele kapcsolatosan fejtegette a nagyhatalmak álláspontját. — Ki gondol már arra, ezekkel a szavakkal fordult a császár francia vendégéhez, hogy egész Európát ellenünk való szövetkezésre bírja? Ez az ember valósággal nevetségessé tenné magát. Az efféle utópia megvalósításához legelsősorban az kellene, hogy Németország az összes nemzetek gyűlöletét magára vonja. Márpedig azt kérdezem öntől, tettem-e valaha olyasmit, aminek ez lehetne a következése? Néhány pillanat múlva így folytatta a császár: — Mindent megtettem, ami csak lehetséges volt, hogy az önök kormányával megegyezzem és a legjobb barátiban éljek. De ez lehetetlen. Ezen nem lehet változtatni. Tíz év múlva persze már késő lesz. Németországnak akkor nyolcvan millió lakosa lesz s ezzel meg fog változni a dolgok állása. Pedig mi ketten úgy állhatnánk a világ előtt, hogy senki sem támadhatna meg bennünket. A német császárnak ezekben a szavakban kifejezésre jutott békeszeretete 1909-ben elsősorban arra támaszkodott, hogy úgy látszott, mintha az Edvárd király és Delcassé francia külügyminszter által megkezdett bekerítő politika hajótörést szenvedett volna. Delcassé 1905 nyarán kénytelen volt tárcájától megválni. Edvárd király pedig meglátogatta császári rokonát Németországban. Ennek ellenére a német császár által utópiának mondott eset, hogy egész Európa gyűlöletével Németország ellen fog fordulni. Valóra vált abban a pillanatban, amikor Delcassé újra belépett a francia diplomáciába. De hogy a német császár nagyon jól tudja, hogy a bekerítő politikának tulajdonképpeni sugalmazóját isel kell keresni, kitűnik egy másik beszélgetésből, amelyről Hanotaux könyvében megemlékezik. Ez a beszélgetés is Kielben történt és Hanotaux sejteti, hogy ő volt az a volt miniszter, akivel a császár ebéd után egy pohár sör mellett fesztelenül beszélgetett. A volt francia miniszter engedelmet kért a császártól arra, hogy a német-francia viszonyról őszintén és nyíltan beszélhessen és elmondta, hogy a császár nyilatkozatai mindig jó hatást tesznek és jóakaró elbírálásban részesülnek, míg ellenben a német kormány viselkedése mindig ellenmondásba ütközik. — Ha mi marokkói terveinket meg akarjuk valósítani. — mondta a francia államférfi. — ez korántsem jelenti azt, hogy haragszunk Németországra, vagy hogy kárt akarunk okozni Németországnak, hogy el akarjuk szigetelni, vagy hogy éppenséggel be akarjuk keríteni. A császár élénken közbevágott s azt mondta, hogy nagyon jól tudja, mit kell az efféle politikáról hinnie. Az egész németellenes politika az ő cheronere-jának (drága nagybátyjának) műve és szomorú dolog, hogy Franciaországban annyira hallgatnak Angliára. A francia diplomata erre újra rámutatott a német kormány barátságtalan viselkedésére, a mely minden barátságos tárgyalást lehetetlenné tesz s erre a császár idegesen és türelmetlenül ezt felelte: — Mindez csekélység, mihamarább igyekezni fogok rajtuk segíteni. De nem is erről van szó. Nyíltan és őszintén akarok önnel beszélni. A két országnak egy dologra van szüksége és ez a szövetség. Ha mi ketten, franciák és németek, szövetkeznénk és egymásra támaszkodhatnánk, akkor ezen a világon senki sem támadhatna meg bennünket. Figyelmeztetem önt, hogy a mostani idők nagyon válságosak. Én előre láttam a sárga veszedelmet és óva intettem tőle a világot. E miatt bolond, hóbortos embernek tartottak, pedig most is japán hajók vannak az európai vizeken. Ha itt Európában tovább áskálódunk egymás ellen, akkor a Sárga emberek egy szép napon mindnyájunkat meg fognak támadni. Csak egy mód van arra, hogy ezen segítsünk és ez a szövetség. A francia államférfial, folytatja Hanotaux, a császárnak ez a nyílt, és őszinte fejtegetése szemmelláthatóan meglepte és a következő napon a Hohenzollern fedélzetén kereste az alkalmat, hogy a beszélgetést folytathassa. — Miután felséged megengedte, így szólt a császárhoz, hogy nyiltan beszélhessek, engedje meg azt a kérdést is, várjon azt hitte-e felséged, hogy egy megcsonkított országgal szövetséget lehet kötni? Erre a császár tekintete acélkemény lett és mereven rászögezve szemét a franciára, ezt felelte neki: — És ön talán azt hitte, hogy én azon, ami megtörtént. Iudok valamit változtatni? És elfordítva tőle arcát, halkabb hangon így folytatta: — Azt látom, hogy még sem tudjuk egymást megérteni! — A székely ezred Iusel. — Egy főhadnagy naplójából. — SIS. Lázár fiát sorolja most nekem kell majd felette Hirdetnem Uram, horgy mily bölcs vagy tiú, hogy irgalmad véghetetlen. Szabolcsi*. Mit szólnak otthon a lányok, Gábor, ha megtudják, hogy már nem vagy az élők között. És milyen egyszerűen tér majd napirendre a kávéházi hadviselők kritikus gárdája, mondván, hogy veled nem érdemes foglalkozni, hiszen még csak nem is hősi halállal múltál ki. Különben én erről itt nem beszélhetek, hat hónapja távol lévén, nem ismerem az otthoni viszonyokat, de talán érdekelni fogható porodban is, hogyan fogadták errefelé a halálod hírét. Az ezredparancsnok ilyenformán. Ezt a fiút nem kellett volna hazaereszteni. Lám, alighogy kiteszi a lábát a harctérről — megal. A tiszttársak és a legénység egyértelműen kételkedtek. Nem, ez nem lehet. A sors valakit négy és fél hónapon át golyók tüzén keresztül megvéd, éppen csak azért, hogy otthon megölje — a szíve. Csak Tropper tizedes úr, a futárod és bizalmasad nyilatkozott másként. — Kérem szépen, — mondotta — a szegény hadnagy úr érezte a halálát. Mondogatta sokszor, hogy az Isten csak a karácsonyt engedje megérnie, azután jöhet, aminek jönnie kell. Már egészen megkönnyebbültem, amikor újév táján hazament és tessék , meghal otthon! És most nekem kell majd fölötte . . •