Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)

1915-04-29 / 118. szám

1915. április 29. BUDAPESTI HIRLAP DIS «.) ezek a tárgyalások befejeztettek, akkor pedig a gya­korlati végrehajtásnál voltak a legnagyobb nehézsé­gek. Pótolni kellett a formák hiányait és a magyar kormány vállalva a felelősséget, fogott azoknak a lovaiknak és fogatoknak kifizetéséhez, a­melyek el­vitelét birtokosaik igazolták. Most már a kifizetések az ország nagy részében megtörténtek. A kormány mindent elkövet, hogy mindenki megkapja az elvitt ló és fogat árát. Mind Tankóczy, mind Németh Ele­mér esete nagyon csúf, helytelen dolog. Megkapják büntetésüket, de helytelenül járna el az, a­ki ezekből általános következtetést vonna le az általános állapo­tokra, Szatmár megye társadalmának általános rom­lottságára. (Igaz!) Ezek után jelzi a kormány álláspontját a szál­lítási visszaélésekről. Utal a tényekre. A kormány az első perctől fogva abban a meggyőződésben volt, hogy ezzel a rákfenével szemben a­ törvényhozás és a kormányzat terén a legnagyobb szigorral kell el­járni. (Általános élénk helyeslés.) A­mint napvilágra jutottak ilyen büntetendő cselekmények, a legszigo­rúbb utasítás ment az ügyészségekhez is, rendőrható­ságokhoz is, hogy minden ilyen jelenséget, vádat vagy panaszt a legkérlelhetetlenebb szigorral vizsgálják meg és mindenkivel szemben, a­ki bűnös vagy részes a dologban, a legkérlelhetetlenebbü­l járjanak el. (Ál­talános helyeslés.) Különösebben a­mi azokat a bűn­cselekményeket illeti, a­melyek az ellenség előtt álló csapatok biztosságát, harcképességét, életét közve­tetlenül fenyegetik, a kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy ezekre a bűncselekményekre kiter­jeszti a katonai büntető törvénynek a 327. szakaszát, a­mely háború esetében a kibocsátott rendkívüli ren­deletek alapján polgári egyénekre is a katonai bün­tető bíróság illetékességét állapítja meg. (Általános élénk helyeslés.) A kormány, illetve az igazságügy­miniszter ilyen utasítást adott az ügyészeknek. Természetesen, nem tudhatjuk, hogy a kor­mánynak ez a fölfogása az illetékes bírói tényezők fölfogásával egyezik-e. Nincs kizárva, hogy a kato­nai büntetőtörvénykönyv szövegét az illetékes bíró­ság másként fogja értelmezni. Nincs kizárva, hogy az illetékes bírói tényezők a polgári bíróság elé fog­ják ezeket a tényeket utalni. S akkor szemben ál­lunk azzal a kétségtelen ténnyel, hogy a magyar büntetőtörvénykönyv, éppen különösen ezekre a cse­lekményekre a jogérzetet teljességgel ki nem elégítő büntetéseket tartalmaz. (Igaz, úgy van­ a Ház min­­den oldalán.­ Ebben a tekintetben tehát segítenünk kell a bajon törvényhozási intézkedéssel, azzal a törvényjavaslattal, a­melyet a kormány benyúj­tott és a­mely ügy ezekre nézve, tehát ama legsú­lyosabb esetekre, a­melyek esetleg katonai bün­tetőbíróság elé tartoznak, mint a többi enyhébb esetre, a­hol kétségtelenül polgári bíróság illetékes, ezekre is megfelelően szigorú megtorló intézkedé­seket tartalmaz. (Fölkiáltások a baloldalon: Vissza­ható erővel!) És nem minden habozás nélkül, nem minden tépelőlés nélkül . . . Förster Aurél: Ők se haboztak! Tisza István gróf miniszterelnök: ... de a kormány arra határozta el magát, hogy az igazság­ügyi bizottságnál kezdeményezi a büntető rendelke­zések visszaható erővel való fölruházását. (Élénk helyeslés és taps.) Pozsgay Miklós: Egyszer csalódjanak a csa­lók is! Tisza István gróf miniszterelnök: Ne méltóz­tassanak könnyű szerrel helyeselni. Ez nagyon ne­héz kérdés és nagyon nehéz lelkiismereti probléma minden komolyan gondolkozó emberre. Ha emléke­zetem nem csal, a magyar­ Corpus Juris nem mutat föl visszaható erővel bíró törvényt. Eg­y hang­ a balközépen: De ilyen gazem­berek se voltak! Tisza István gróf miniszterelnök: Igen ko­moly dolog volt meggondolni, mert ha van aggályos precedens, ez a visszaható erővel felruházás az. És ha érett megfontolás és ismételt tárgyalás után a kormány többi tagjával arra határoztuk el magun­kat, hogy egy ilyen messzemenő intézkedésért vál­laljuk a felelősséget, ezt tettük abban a tudatban, hogy az a cselekedet, a­melynek megbüntetéséről van szó, annyira evidensen aljas, büntetendő, er­kölcstelen és jogsértő cselekmény, az ilyen cseleke­detnek megfelelően szigorú megtorlását annyira kívánja a közérzület, (Úgy van­ a Ház minden ol­dalán.), annyira adva van a mai helyzetben, hogy azok, a­kik alacsony nyereségvágyból ilyen rettene­tes konzekvenciákkal bíró cselekményeket követtek el ezért nem abban a derizórius megtorlásban ré­szesüljenek, a­mit a mai törvényes állapot jelent rájuk nézve, hogy azt gondoltuk, hogy ez előtt az érv előtt meghajolhatnak az igen komoly skrupu­lusok is. (Úgy van­ a Ház minden oldalán.) A kormány ezzel is megmutatta, hogy ebben az egész kérdésben nem ismer kíméletet, csak egy kötelességet ismer: megtorlást gyakorolni mindenki­vel szemben, a­ki részes e cselekedetek elkövetésé­ben. (Általános élénk helyeslés.) Még a sajtókérdésről szól. Ezekről az ügyekről igenis tájékoztatni­ kell a közönséget. Csak két do­lognak nem szabad megtörténnie: nem szabad bizo­nyos tényeket akkor publikálni, mikor azok nyit­Budapest, ápr. 28. Ötszáz tengeri mérföldre Pólától egy magyar és osztrák búvárhajó megtá­mad és elsülyeszt egy hatalmas francia cirkálót. A mi U. 5-ünk és az ő Léon Gambetta-juk Dávid és Góliát. És nem más a viszony a mi egész flottánk és a franciáké között sem. A mi vízierőnkről rég megmondotta az angolok ifjú Nep­tunusza, Mr. Winston Churchill, hogy ez meghúzza magát biztos lyukban, mint a patkány, de majd ki fogja ő kergetni menedékéből. A francia flotta büszke egységeivel, modern és­ hypermodern dreadnoughtjaival szövetségese világra­szóló hajórajának méltó társául ígérke­zett. És ime, mily szörnyű csalódás ! A francia tengerészetben már a Dardanel­lák első megkísérelt ostroma óta fölüti a fejét az a rendetlenség, fegyelmetlen­ség, pontatlanság, a­mely békeidőben annyi katasztrófát okozott nyílt vízen és hadikikötőkben. A mi tengerészkato­náinkat pedig a bátorságnak, a halál­megvetésnek, a merész kezdésre való vágynak és képességnek ugyanaz a szel­leme élteti és tüzeli, mint bajtársaikat, a­kik a Kárpátokban vérzenek és győz­nek. És az eredmény? Póla, Trieszt, a dalmata part és a mi Fiuménk épp oly biztos nyugalomban élnek, mint a béke idején, holott angol és francia hajók pró­bálták megzavarni biztosságukat. És a magyar mezőkön zöldet a vetés és Isten kegyelméből dús aratást igér nekünk, holott milliók keltek­­fegyverre, hogy át­törjenek országunk határán és szennyes áradattal elözönöljék e földet, a­mely a mi hazánk. Megtört az orosz tenger hullámve­rése is a Kárpátok magyar szirtjein. Az Ostry-magaslatot még mindig vívja az ellenség, tudatában a hely fontosságá­nak és a mi foglalásunk szimptomatikus jelentőségének. De éjjeli támadását megint visszavertük: a­hány próba, annyi kudarc. Ma a németek is hírt ad­nak róla, hogy Suvalkitól keletre és északkeletre beljebb vitték támadásukat orosz földre és húsz kilométerrel jutot­tak előre a Ny­em­en-vonal felé. Prasz­nisztól északra szintén volt ütközet az oroszokkal, a­kiket ott is megvertek. Az életjel a rég nyugvó, vagy csöndben ké­szülő műveletekről örvendetes várako­zással tölt el bennünket. A belgiumi harcok nem vesztettek hevességükből, a­mi ott szinte váratla­nul és nagy erővel megindult, a vállalko­zás meg fogja koszorúzni a németek lo­bogóját és megtöri az angolok ellenállá­sát. A londoni kormány tudja jól, mily halálosan nagy érdeke forog a hadikoc­kán. Elzárat minden révet, új és új ezre­ket vet a csatatérre a magáéból és a franciákéból, kezdi már nem kímélni Kitchener hadait, de most már minden hiába. Új állásukból a németeket nem tudják, nem fogják kizavarni. Olyan a készültsége ott szövetségesünknek, olyan az ereje és a­mi mindezt élteti, az el­szántsága arra, hogy végezzen leggono­szabb, legártóbb ellenségével, hogy most ki fogja csikarni a győzelmet. És új lángra gerjedt offenzív szel­leme végig szárnyal most az egész nyu­gati fronton. A Champagne-ban is ő tá­mad, nem várva a francia kezdést, a Maas és Mosel között, a Bois de Pierre­ben, a Vogézekben minden ütésre pon­tosan visszaüt, és egy-egy rohama sebe­sült és halott ezrekkel, foglyul esett szá­zakkal apasztja a franciák erejét. A Dardanellák meghódítása pusz­tán a tengerről képtelen vállalkozásnak bizonyult. Szárazföldi hadseregnek és pedig jelentékeny számú csapatoknak partraszállítása nélkül nem boldogult a francia-angol szövetség. Most aztán ki­derült, hogy e kontinentális erőkkel még kevésbbé boldogulnak. A török nagy­szerű hadivirtusa egész régi fényében feltündökölt Gallipoli­ban, a­hova be akarták lopni a francia és angol katona­vánosságra hozatala a nyomozás sikerét veszedel­mezteti, másodszor nem szabad ezeket az ocsmány­ságokat olyan kéjelgéssel föltálalni, mintha ma Ma­gyarországon más esemény nem történnék, mint egy pár gazember megbüntetése, (Általános, élénk helyeslés.) és mint hogy ha ez olyan katasztrófa ve­szedelme elé állítaná hadseregünket, a­mi kockáz­tathatja a sikert, a­mi megingathatja a végleges győ­zelembe helyezett bizalmat. (Igaz, úgy van!) Ezért korlátozzák a cenzúrában rejlő rendkí­vüli fegyverrel ezeknek az ügyeknek bizonyos szen­zációs kezelését, mert azok befolyást gyakorolhat­nak a hadügyi helyzetre is, hanem csupán a közön­ség tájékozását tartják szükségesnek. Kéri válaszát mind a két interpellációról tudomásul venni. (Hosz­szas élénk helyeslés, éljenzés és taps jobbról és a középen.) Parkas Pál és Huszár Károly, valamint az egész Ház egyhangúan tudomásul vette a választ. A kisgazdád Leszállítása. Szabó István (nagyatádi) : A kisgazdáktól rek­virált lovak és fogatok árát nem fizették ki. Ezért számos kisgazda tönkrement. Kártérítést kér. Ghillány Imre báró földmivelésügyi minisz­ter. A kormány minden lehetőt megtett, hogy a fizetség sürgősen megtörténjék. A fizetést már meg is kezdték és hamarosan be is fejezik. Kártérítésről is tehetően gondoskodnak. Az interpellációt tudomásul vették. Szabó István (nagyatádi) a katonák szabad­ságolásáról interpellálta meg a honvédelmi mi­nisztert. háború eseményei. A mi búvárhajónk. — Az Ostry-magaslat. — Angol vereség. — Nagy török győzelem. — Az interpellációt kiadták a miniszternek. Az ülés délután négy óraikor ért véget. H. A főrendiház illése. Ma délután négy órakor a főrendiház is ülést tartott, a­melynek napirendjén a két katonai javas­lat szerepelt. Szép számmal voltak együtt a főren­dek, a­mikor Jósika Samu báró megnyitotta az ülést. Mindenek előtt bemutatta a budapesti királyi főügyészség megkeresését Heinrich Gusztáv men­telmi jogának felfüggesztése tekintetében való hatá­rozathozatal végett. A Ház a megkeresést a men­telmi bizottsághoz utasította. Azután Rosner Ervin báró okolta meg sür­gősségi indítványát, a­melyet a két katonai javaslat és a honvédelmi miniszter jelentése dolgában ter­jesztett elő. Kéri, hogy a két javaslatot sürgősen azonnal tárgyalja a Ház. Nem ugyan azért kéri ezt, mintha a hadviselés érdeke volna a sürgősség, mert hiszen köztudomású, hogy olyan tartalékokkal ren­delkezünk, hogy még sokáig nem lesz szükség a leg­fiatalabb és legidősebb korosztály fölhasználására, de a nemzet lelkesedése óhajtja a sürgősséget és kí­vánja a legteljesebb áldozatkészséget. (Helyeslés.) Az elnök erre kimondja a Ház határozatát, hogy nyomban tárgyalás alá veszik a katonai ja­vaslatokat. A főrendiház ezután vit nélkül általánosság­ban és részleteiben elfogadta a két törvényjavas­latot és a honvédelmi miniszter jelentését a népfel­kelésre kötelezetteknek fölhasználásáról a háború folyamán. Ezzel az ülés kevéssel fél öt óra előtt véget ért .

Next