Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)
1915-03-20 / 79. szám
Budapest, 1915. XXXV. évfolyam, 79. szám. Szombat, március 20. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor, félévre 16 kor., negyedévre 8 kor, egy hónapra 2 kor. 80 fil. Egyes szám ára helyben, vidékem és pályaudvaron 12 fill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság: vm. ker., Slökk Szilárd utca 4. szám. Kiadóhivatal: VOL ker., József körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 43, József 53, József 63. A rendőrök. Budapest, márc. 19. (B. N. L.) Megállapíthatjuk, hogy a magyar nemzet éles fájdalommal jajdult föl arra a sebre, amelyet a csaló hadseregszállítók ütöttek a lelkén. A seb oly mély, melyet nem gyógyít meg az idő, oly nagy, melyet nem tud betakarni a feledés fátyola, égni és terjedni fog mindaddig a lelkünkön, amíg az igazságszolgáltatás pallosa le nem sújt a hitványak fejére. Hiába sietnek ismert erkölcsi doktoraink és kozmetikusaink titkos szereikkel segítségünkre, ezúttal nem fog használni mesterkedések , se meg nem gyógyítanak bennünket, sem pedig nem halványítják a bűn feketeségét. Nem kell a mézes pirula, mert megismertük a kuruzslót. " Csak mosolygunk azon, bár a legmélyebb keserűség kényszeríti ajkunkra ezt a mosolyt, amikor egyik „világlapunk" szörnyű erkölcsi fölháborodásában tíz akasztófát állít föl pont az Oktogontérre a hadseregszállítók dicső gárdája részére, másnap azonban, talán valami csodálatos álom hatása alatt, fehér köntöst ölt magára, amelynek bő ráncai közül szépítő kenőcsöket, varázsos bájitalokat rak elénk, hogy megkenvén magunkat és iván az italból, ne lássuk oly undorítónak, ne érezzük oly veszedelmesen nagynak — a posztósok és bakancsosok bűnét. Hiszen az ilyesmik a háborúknak szerves tartozékai szoktak lenni. A csalás fekete hollói ott keringenek a francia, az angol, az orosz, a szerb harcterek fölött is. Miért hát a szörnyű felháborodás? Miért villogtatni mindjárt a bárdot ? ! örüljünk, adjunk hálát az Istennek, hogy nem vagyunk egyedül a becstelenségben és így szégyenünkben nem okvetetlenül muszáj a föld alá bújni. Egészen újszerű erkölcsi dogmák és tanítások ezek és olyanformán hatnak, mintha a védő a rablógyilkost azzal az érvvel akarná a kötéltől megmenteni, hogy hiszen mások is gyilkolnak. Szerencse, hogy ezek az erőszakos álokoskodások nem lelnek többé hálás talajra a magyar társadalomban. Kezdünk kiábrándulni a nyomtatott betűnek szent igazságként való elismeréséből, éppen e betűk hatalmával való rendszeres visszaélések okából. Finyásak lettünk és válogatjuk, hogy mit vegyünk be és mit ne. Egy uj tudománnyal gyarapította meg ismereteinket a modern szónok-művészet és hírlapirodalom: megtanultunk a sorok között olvasni s ebben oly boszorkányos tökéletességre tettünk szert, hogy írhatnak és mondhatnak nekünk bármit, mi mégis azt értjük belőle, amit nem mondanak és nem írnak, — de a mi az írásnak vagy beszédnek jól elrejtett titkos rugója. Ebben a nagy perben is kár minden nyomdafestékért, amelynek a nemzet becsületén, a nemzet jellemén esett folt kozmetikálása a bevallott célja. Budapest, márc. 19. A lupkovi szorostól északkeletre, Szmolnik táján élénk ágyuharcokat jelentenek. Még följebb, ugyancsak északkeleti irányban, Baligrád felől nyomult előre az orosz, de a mieink tüzelése viszszaszorította. Az uzsoki szorostól északra, Sianki táján, éjszaka próbálták katonáinkat kiverni erős pozícióikból, de rajta vesztettek. Veszteségük súlyosabb lehetett a szokottnál is, mint a hivatalos jelentés tartózkodó és mégis sokat mondó fordulataiból kiolvassuk. Egészben úgy látszik, a kárpáti harc mostanság elhúzódott a keleti Beszkidekbe és Sáros fölött, a duklai szorosnál egy időre szünetel, vagy legalább is nem mutat nagyobb változást, épp úgy, mint Nyugat-Galiciában és fenn Orosz-Lengyelországban. Annál hevesebb a küzdelem Sztaniszlau birtokáért Nadvorna, Ottynia és Kolomea között, Galicia délkeleti szögletében. Itt is az orosz volt a támadó fél, parancsnokai a rég megszokott, százszor emlegetett kíméletlenséggel kergették bele a muszka harcosok ezreit a tűzhalálba. „A támadás színterét elborítják a halottak", mint annak idején Uzsoknál, mint Przemysl falai alatt. Ki bánja azt? Vorjon Nikolájevics nagyherceg elmondhatja-e katonáiról, a mit vezérkarunk a mi hőseinkről: derék csapataink szilárd és állhatatos magatartásán megtörnek az ellenség áradatának szennyes hullámai. A németek a legújabb orosz betörésről nem nyilatkoznak. A helyzet fenn Memelnél még nincs tisztázva. Egy őrizetlen pillanatot használtak-e ki a rablásra éhes oroszok, vagy Hindenburg állította föl csapdái egyikét, nem tudjuk. Nagy jelentősége a vállalkozásnak a háború egésze szempontjából nem lesz egyik esetben sem. A jelentés nagyobb súlyt vet a lengyelországi orosz támadásokra, amelyeket sikerült visszavetni. És óvatosan hallgat a német offenzíváról, amely három oldalon tör váröveken, orosz állásokon és sáncokon keresztül Varsó felé. A francia védőcsapatok tiszteletre-Itt nem szépíteni, nem tompítani kell, hanem büntetni. Büntetni kérlelhetetlenül olyan mértékkel, amilyen a bűn s a külföld, amely előtt ezt a förtelmes piszkot takargatni szeretnék egyesek, (ők tudják miért !) tapsolni fog az igazságos ítéletnek, melyben a magyar nemzet erkölcsi épségét és tisztaságát látja és tiszteli, méltó szívóssággal újítják meg támadásaikat a németek ellen a Champagneban. Rengeteg vért áldoznak minden méternyi haladásért, de alig jutottak előre valamivel, a németek rögtön viszonttámadásba csapnak át és kiragadják a francia kézből a véren szerzett métereket. A napi jelentésekben maga Joffre is elismeri, mert kénytelen elismerni a haladás roppant akadályait, az offenzíva nagy veszedelmeit. Annál visszásabb az a napiparancs, amelyet egy elesett francia tiszt zsebében a német katonák találtak. Ez az írás szánandó nagyhangú retorikájával, üresen kongó frázisaival és főként azért, mert a francia győzelem föllengő reménységét nem a tulajdon katonái hősiességében keresi (pedig erre volna némi oka és joga), hanem a németek gyengeségében. De hát tegye kezét a szívére a francia vezérkar stilistája: elhiszi azt, amit el akar hitetni, hogy a németek három millió embert vesztettek, hogy ágyúik elkoptak, gránátjaik nem robbannak föl, Németország éhen pusztul, szövetségesei meg vannak már is verve? A Bouvet katasztrófája a Dardanellák ostrománál török vereség? Az oroszok kiszorítása Bukovinából és a Kárpátok déli lejtőiről a mi vereségünk? Görögország szenzációs fordulása a mi diplomáciánk kudarca? A búvárhajók okozta kár a mi vagyonunkat fogyasztja? Ha mindezek után a francia napiparancs kategórikusan kijelenti, hogy a franciák győzelme bizonyos, akkor ezt a végső következtetést épp oly jogosult kétséggel fogadjuk, mint logikai premisszáit. Angliának nagy politikai, erkölcsi és gazdasági válsága természetes folyománya a brit kormány nyomorult kalandorpolitikájának. Ez a válság nem fiktív, ezt nem a rosszindulatú és kárörvendő ellenség eszelte ki, hanem hiteles adatok igazolják. A mai török jelentés mutatja, hogy a Dardanellák ostroma nemcsak szánalmas kudarc, hanem egyúttal nagy effektív kára is a két büszke flottának, amelynek egységei súlyos, sőt néha gyógyíthatatlan sebbel vonulnak el a harc szinteréről. A parlament média eseményei* — Küzdelem az oroszokkal. — A francia hadparancs. — Anglia bajai. — A Budapesti Hirlap mai száma 20 oldal.