Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)

1915-03-20 / 79. szám

Budapest, 1915. XXXV. évfolyam, 79. szám. Szombat, március 20. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor­, félévre 16 kor., negyedévre 8 kor, egy hónapra 2 kor. 80 fil. Egyes szám ára helyben, vidékem és pályaudvaron 12 fill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság: vm. ker., Slökk Szilárd­ utca 4. szám. Kiadóhivatal: VOL ker., József­ körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 43, József 53, József 63. A rendőrök. Budapest, márc. 19. (B. N. L.) Megállapíthatjuk, hogy a magyar nemzet éles fájdalommal jajdult föl arra a sebre, a­melyet a csaló hadse­regszállítók ütöttek a lelkén. A seb oly mély, melyet nem gyógyít meg az idő, oly nagy, melyet nem tud be­takarni a feledés fátyola, égni és terjedni fog mindaddig a lelkünkön, a­míg az igaz­ságszolgáltatás pallosa le nem sújt a hit­ványak fejére. Hiába sietnek ismert erkölcsi dokto­raink és kozmetikusaink titkos szereik­kel segítségünkre, ezúttal nem fog hasz­nálni mesterkedések , se meg nem gyó­gyítanak bennünket, sem pedig nem hal­ványítják a bű­n feketeségét. Nem kell a mézes pirula, mert meg­ismertük a kuruzslót. " Csak mosolygunk azon, bár a legmé­lyebb keserűség kényszeríti ajkunkra ezt a mosolyt, a­mikor egyik „világlapunk" szörnyű erkölcsi fölháborodásában tíz akasztófát állít föl pont az Oktogon­térre a hadseregszállítók dicső gárdája részére, másnap azonban, talán valami csodálatos álom hatása alatt, fehér kön­töst ölt magára, a­melynek bő ráncai kö­zül szépítő kenőcsöket, varázsos bájita­lokat rak elénk, hogy megkenvén ma­gunkat és iván az italból, ne lássuk oly undorítónak, ne érezzük oly veszedel­mesen nagynak — a posztósok és bakan­csosok bűnét. Hiszen az ilyesmik a háborúknak szerves tartozékai szoktak lenni. A csalás fekete hollói ott keringe­nek a francia, az angol, az orosz, a szerb harcterek fölött is. Miért hát a szörnyű felháborodás? Miért villogtatni mindjárt a bárdot ? ! örüljünk, adjunk hálát az Istennek, hogy nem vagyunk egyedül a becstelenségben és így szégyenünkben nem okvetetlenül muszáj a föld alá bújni. Egészen újszerű erkölcsi dogmák és tanítások ezek és olyanformán hatnak, mintha a védő a rablógyilkost azzal az érvvel akarná a kötéltől megmenteni, hogy hiszen mások is gyilkolnak. Szerencse, hogy ezek az erőszakos álokoskodások nem lelnek többé hálás talajra a magyar társadalomban. Kezdünk kiábrándulni a nyomtatott betűnek szent igazságként való elismeré­séből, éppen e betűk hatalmával való rendszeres visszaélések okából. Finyá­sak lettünk és válogatjuk, hogy mit ve­gyünk be és mit ne. Egy uj tudománnyal gyarapította meg ismereteinket a mo­dern szónok-művészet és hírlapiroda­lom: megtanultunk a sorok között ol­vasni s ebben oly boszorkányos tökéle­tességre tettünk szert, hogy írhatnak és mondhatnak nekünk bármit, mi mégis azt értjük belőle, a­mit nem mondanak és nem írnak, — de a mi az írásnak vagy beszédnek jól elrejtett titkos rugója. Ebben a nagy perben is kár minden nyomdafestékért, a­melynek a nemzet becsületén, a nemzet jellemén esett folt kozmetikálása a bevallott célja. Budapest, márc. 19. A lupkovi szorostól északkeletre, Szmolnik táján élénk ágyuharcokat je­lentenek. Még följebb, ugyancsak észak­keleti irányban, Baligrád felől nyomult előre az orosz, de a mieink tüzelése visz­szaszorította. Az uzsoki szorostól északra, Sianki táján, éjszaka próbálták katonáinkat kiverni erős pozícióikból, de rajta vesztettek. Veszteségük súlyosabb lehetett a szokottnál is, mint a hivatalos jelentés tartózkodó és mégis sokat mondó fordulataiból kiolvassuk. Egész­ben úgy látszik, a kárpáti harc mostan­ság elhúzódott a keleti Beszkidekbe és Sáros fölött, a duklai szorosnál egy időre szünetel, vagy legalább is nem mutat na­gyobb változást, épp úgy, mint Nyugat-Galiciában és fenn Orosz-Lengyelország­ban. Annál hevesebb a küzdelem Szta­niszlau birtokáért Nadvorna, Ottynia és Kolomea között, Galicia délkeleti szög­letében. Itt is az orosz volt a támadó fél, parancsnokai a rég megszokott, száz­szor emlegetett kíméletlenséggel kerget­ték bele a muszka harcosok ezreit a tűz­halálba. „A támadás színterét elborítják a halottak", mint annak idején Uzsok­­nál, mint Przemysl falai alatt. Ki bánja azt? Vorjon Nikolájevics nagyherceg el­mondhatja-e katonáiról, a mit vezérka­runk a mi hőseinkről: derék csapataink szilárd és állhatatos magatartásán meg­törnek az ellenség áradatának szennyes hullámai.­­ A németek a legújabb orosz betö­résről nem nyilatkoznak. A helyzet fenn Memelnél még nincs tisztázva. Egy őri­zetlen pillanatot használtak-e ki a rab­lásra éhes oroszok, vagy Hindenburg ál­lította föl csapdái egyikét, nem tudjuk. Nagy jelentősége a vállalkozásnak a há­ború egésze szempontjából nem lesz egyik esetben sem. A jelentés nagyobb súlyt vet a lengyelországi orosz támadá­sokra, a­melyeket sikerült visszavetni. És óvatosan hallgat a német offenzívá­ról, a­mely három oldalon tör váröveken, orosz állásokon és sáncokon keresztül Varsó felé. A francia védőcsapatok tiszteletre-Itt nem szépíteni, nem tompítani kell, hanem büntetni. Büntetni kérlelhetetlenül olyan mér­tékkel, a­milyen a bűn s a külföld, a­mely előtt ezt a förtelmes piszkot takar­gatni szeretnék egyesek, (ők tudják miért !) tapsolni fog az igazságos ítélet­nek, melyben a magyar nemzet erkölcsi épségét és tisztaságát látja és tiszteli, méltó szívóssággal újítják meg támadá­saikat a németek ellen a Champagne­ban. Rengeteg vért áldoznak minden mé­ternyi haladásért, de alig jutottak előre valamivel, a németek rögtön viszonttá­madásba csapnak át és kiragadják a francia kézből a véren szerzett métere­ket. A napi jelentésekben maga­ Joffre is elismeri, mert kénytelen elismerni a haladás roppant akadályait, az offenzíva nagy veszedelmeit. Annál visszásabb az a napiparancs, a­melyet egy elesett fran­cia tiszt zsebében a német katonák ta­láltak. Ez az írás szánandó nagyhangú retorikájával, üresen kongó frázisaival és főként azért, mert a francia győzelem föllengő reménységét nem a tulajdon ka­tonái hősiességében keresi (pedig erre volna némi oka és joga), hanem a néme­tek gyengeségében. De hát tegye kezét a szívére a francia vezérkar stilistája: el­hiszi azt, a­mit el akar hitetni, hogy a németek három millió embert vesztet­tek, hogy ágyúik elkoptak, gránátjaik nem robbannak föl, Németország éhen pusztul, szövetségesei meg vannak már is verve? A Bouvet katasztrófája a Dar­danellák ostrománál török vereség? Az oroszok kiszorítása Bukovinából és a Kárpátok déli lejtőiről a mi vereségünk? Görögország szenzációs fordulása a mi diplomáciánk kudarca? A búvárhajók okozta kár a mi vagyonunkat fogyasztja? Ha mind­ezek után a francia napipa­rancs kategórikusan kijelenti, hogy a franciák győzelme bizonyos, akkor ezt a végső következtetést épp oly jogosult kétséggel fogadjuk, mint logikai pre­misszáit. Angliának nagy politikai, erkölcsi és gazdasági válsága természetes folyo­mánya a brit kormány nyomorult ka­landorpolitikájának. Ez a válság nem fiktív, ezt nem a rosszindulatú és kárör­vendő ellenség eszelte ki, hanem hiteles adatok igazolják. A mai török jelentés mutatja, hogy a Dardanellák ostroma nemcsak szánalmas kudarc, hanem egy­úttal nagy effektív kára is a két büszke flottának, a­melynek egységei súlyos, sőt néha gyógyíthatatlan sebbel vonul­nak el a harc szinteréről. A parlament m­édi­a eseményei* — Küzdelem az oroszokkal. — A francia hadparancs. — Anglia bajai. — A Budapesti Hirlap mai száma 20 oldal.

Next