Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)

1915-03-23 / 82. szám

, hogy szimpátiánkat ügyetlen befolyásolási pro­pagandával öregbíthetik, akkor bizony kárba­veszett idő az, a mit erre fordítanak. Legújabb. — Lapzártakor érkezett távirat. » Przemysl eleste.­ ­ A vár átadása. — Mi okozta az élelmiszer-hiányt? — A vár elestének jelentősége. — Tábori sajtóiroda, márc. 22. (A Budapesti Hírlap harctéri tudósítójá­tól.) Przemysl sorsa ma, huszonkettedikén reg­gel öt perccel hét óra előtt betelt. A hős vár hős parancsnoka miután előbb levegőbe röpíttetett mindent, a­mi a várban katonai szempontból értékes volt, parlamentért küldött az ostromló sereg parancsnokához, ho"*" a vár átadásáról tárgyalást kezdjen. A hadvezetőség­hez a szo­morú hirt dltattalan táviró továbbította, a­mely­nek állomása azután szintén a levegőbe röpült. Arról, a­mi később történt, ilyenformán nincsen még hír; ismeretlenek elsősorban a vár átadásá­nak föltételei is. Nem áltathatjuk margun­kat azzal, hogy a föl­tételek a mieink minden kívánságainak respek­tálását tartalmazzák, aminyi­t mégis joggal remél­hetünk, hogy mindazt a megbecsülést, tisztele­tet, a­mely a hősöknek még a­z ellenfél részéről is kijár, az ostromló sereg megadja a vár önhi­báján kívü­l harcképtelenné vált, nagyszerű védő­seregének. Az utolsó erőfeszítésig helyt állott a vár, a­mely minden reményen fölül oldotta meg fel­adatát. Pénteken még nagyszabású kirohanással próbálkozott meg, hogy az ostromló gyűrűt a leggyengébb helyén, a grodeki úton áttörje. Szombatom és vasárnap pedig állita és az ellenség súlyos veszteségeivel visszaverte az ostromló seregnek a vár keleti és északi frontja ellen inté­zett heves rohamát. Az utolsó ágyúdörgésekbe azonban már beleszólt a felrobbantott erődmű­vek és ágyuk detonációja. A vár, a­melynek védőseregét az éhség meggyöngítette, nem állha­tott tovább ellen. Élelmiszer hiánya juttatta az ellenség kezére önhibáján kívül. Az első ostrom alól október tizenegye­dikén szabadult a vár, a­melynek nem volt módjában, hogy a második, valószínűen elkövetkező ostromra teljesen felkészüljön. Az utakat a hétszámra zuhogó eső majdnem jár­hatatlanokká tette. Ezenkívül Ujszandectől Przemyslig egyetlen, folyton előre igyekvő szén­oszlop volt az út, a­mely Boroevics hadserege számára szállította a muníciót és élelmiszert. Az utánpótlás ilyen körülmények között lehe­tetlenné vált, Przemysl készletei pedig közben föltre fogytak. A környéken, Novomiasztónál harcoló hadsereg odavitte sebesültjeit, sőt az átvonuló csapatok munícióval és élelemmel szintén ott látták el magukat. Ez nem róható föl a várparancsnokság hibájául, mert közben lázasan dolgoztak a fölrobbantott északi vasúti híd és ezzel a vasúti összeköttetés helyreállítá­sán. Joggal remélhették, hogy a második ostrom kezdetéig mihamarább meginduló vasú­ti for­galom révén a vár felszerelésére elegendő idő lesz. A híd azonban csak október 23-ikára ké­szült e­­l, az első vonat csak 25-én szaladt be Przemyslbe munícióval, mert az első, rendkívül heves ostrom tanulságai arra hitettek, hogy mindenekelőtt a muníció-készletet kell kiegé­szíteni. Az utánpótlásra ilyenformán mindössze tíz nap állott rendelkezésre, túlon­túl rövid idő arra, hogy a vár hosszú időre minden szüksé­gessel elláthassa magát. Hogy ötödfél hónapig ennek ellenére is helyt tudott állni, csak a kész­letek gazdaságos felhasználásának tulajdonít­ható. A védősereg már hónapok i­*l redukált étel­adagokon élt, az utolsó napokban pedig éppen csak akkora jutott egy-egy emberre, hogy az éh­ség ne kínozza. A várat közben természetesen pillanatig sem hagyták sorsára. Szakadatlanul folytak a kísérletek fölmentésére. A nagy offenzívának, a­mely január 25-én indult meg a Kárpátokban, közvetett célja szintén Przemysl fölszabadítása volt. Hiszen az orosz szárnv tervezett benyomá­sának Przemysl fölszabadulása elmaradhatat­lan következménye lett volna. Offenzívánk meg­kezdésének pillanata azonban szerencsétlenül összeesett az addig kedvező időjárás megváltozá­sával. A hófúvás, zivatar megállította csapatain­kat előre igyekvésükben s az oroszok, a­kik már-már kénytellenek voltak v­áratlan támadá­sunk elől kitérni, ismét lélekzethez jutotta­k, a vonatokon erősítéseket vethettek a veszedelmez­tetett helyekre és ellentámadásba mehettek át. Ezeket hősiesen visszaverték csapataink, a meg­lepetés pillanatát mégis helyrehozhatatlanul el­szalasztották. Március elején új kísérlet kezdődhetett. Minden reményünk megvolt a sikerre, a természet azon­ban ezúttal is ellenségeink segítségére sietett, a mennyiben csapatainkat szabad mozgásukban embermagasságú hó akadályozta. Az oroszok most ismét dlenoffenzivát kezdtek s a harc még tart. Przemysl átadásának aktusa, sajnos, ettől függetlenül megtörtént. Az átadás jelentőségének és súlyának megítélésénél érzelmi momentumok természetesen nem kapcsolhatók ki. Túlbecsül­nünk a veszteséget még­sem szabad. Przemysl teljesen megoldotta feladatát. Az első körülzárás ideje alatt hallatlan veszteségeket okozott az el­lenségnek, a­melynek összes vesztesége hetven­ezer főre rúg. A második ostrom ideje alatt Przemysl­nek nem jutott többé aktív szerep, a­mennyiben mélyen az orosz vonalak mögé került. Igaz, hogy tekintélyes orosz erőt kötött le, később azonban, a­mikor az oroszok állásaikat vár­szerűen megerősítették, veszedelem nélkül el­vonhatták erőik legnagyobb részét, mert a vé­dősereg kitörései elé így is nyugalommal néz­hettek. Más szempont, hogy Przemysl Galícia legfontosabb útvonalait és vasúthálózatát zárta. Ez a jelentősége is megcsappant azonban, mert az oroszok az ostrom ideje alatt utakat és vas­utakat építettek, a­melyek valamennyien meg­kerülik Przemyslt. Maradna még az a föltevés, hogy a hadműveletek további menetére Prze­mysl elvesztése káros hatással lesz. Ezzel szem­ben tény, hogy a nagy küzdelemre, a­mely az óriás harcvonal két szárnyán folyik, a vár nem lehetett befolyással, mert a déli szárnytól, a Kárpátoktól is messze van. A védősereg, a­mely orosz fogságba kerül, a következő erőkből áll: Tamássy Árpád altábor­nagy huszonharmadik­ verseci honvédhadosztá­lyából, keletga­liciai Landwehrből, galíciai és felsőmagyarországii népfölkelőkből, bécsi ma­gyar vártüzérekből és végiül egy népfölkelő munkásosztagból. BUDAPESTI HÍRAP ^ «) 1915. március 23. A Dardanellák ostroma — Katonai munkatársunktól. — Budapest, márc. 22. A Dardanellák ostroma állandóan nagy feszültségben tartja a világot. Különösen áll ez reánk nézve, mert az antant ha'almaknak a maguk fényes eredményeit hirdető jelentései nálunk is — egyrészt nyilvánosan a sajtó útján, másrészt és főként a kávéházi asztalok mellett igen szavahihető források (?­ nyomán — nap­világot láttak és meglehetős aggodalmat kel­tettek. Az áttekintést­ zavaró körülmények síhagyása mellett a szoros út ostromlásának időrendi esemé­nyei — még­pedig az angol források nyomán — a következők : Az ostrom február 19-ikén kezdődött. A harcba állított nyolc csatahajó e napon azonban eredmény­telenül vonult vissza. Egy hét múltán már több és jobban fölszerelt csatahajó tűnt föl a szoros bejá­rata előtt, melyek angol jelentés szerint, elhallgattat­ták az erődök ágyúit, a repülők pedig megállapítot­ták a szoros út aknamezőit. Másnap már három nagy csatahajó nyomult be a szorosba és bombázta a belső részen telepített Dardanos nevű üteget, más hajók pedig tűz alá vették a külső erősségeket, a­miket az angolok már 25-én elhallgattattak! Ugyane napon szállott partra az antant gyalogsága, még­pe­dig mind a két parton azért, hogy a földdel tegye egyenlővé az erősségeket Március 1-én 40—60 ha­jóból álló tengeri roppant nagy haderő vonult fel a szoros erősségei ellen, a­melyek közül három be­hatolt a szorosba és bombázta a partmenti erőssége­ket. Hog­y melyek vol­tak ezek, nem mondja meg az angol jelentés. Március 4-én a Helles és Orkanije-fodó ütegei és Kum-Kale erősségének ágyúi — a­melyeik tehát föltámadtak hamvaikból — tűz alá vették az ostromló csatahajókat. Angol források szerint Kum-Kale e napon megint elesett Seddil-Bar. Orc­anije és Helles erősségével egyetemben! Ugyane napon négy francia csatahajó lődözte a szárosszi öbölből bulatri erős vonalat. Március 5-én két angol csata­hajó már a belső erősségek Kilid-Bar nevű sáncára vetett harminc nagy golyót, az Égei-tengerből pe­dig az egyik angol csatahajó a Csanak körüli erő­döket lődözte. E napon tehát a Dardanellák sorsa már nagy veszedelemben forgott! Március 6-án két francia csatahajó megint tűz alá vette a már elpusz­tított, de életre kelt Kum-Kale és Ord­anije erőssé­geit, a­miket ismét tökéletesen elpusztítottak az an­gol és a francia golyók! Március 7-én hat-nyolc csatahajó beszaladt a csatornába és megint Darda­nos erősségét lőtte. Ily módon vezette félre az antantt az egész világot március 15-éig, a­mikor a török hadvezetőség lerántotta a leplet a hazugságokról,­­ mondván: A Dardanellákra vonatkozó francia és angol közlemények egyszerűen mulatságosak. A legha­tározottabban kijelentjük, hogy az Agamemnon, Lord Nelson, Cornwallis, Dublin, Bouvett, Suff­ren és Saphir hadihajók megrongálódtak, a Queen Elisabeth három nehéz gránát találása folytán zátonyra futott és a Kanada nevű kórházhajó rendkívül sok sebesülttel indult el Máltába. Tü­zelésünk eredményes voltát az angol kommünikéi is beismerik, ágyúinkat, mint nagy hangon beis­merik, elhallgattatták, de később bevallják, hogy másnap ugyanezeket az ágyukat kellett újra lö­völdözniük. Ez az adat a legfényesebb bizonyíték, amit ellenségeink a mi javunkra nyilvánosságra hozhatnak. Ma egyetlen­egy ellenséges katona sincs sem a Dardanellák szorosában, sem a Dar­danellák vidékén. Ha szövetséges ellenfeleink va­lóban annyi ágyúinkat némították volna el, mint a­mennyiről a kommünikéjük beszél, akkor az ellenségnek nem a Dardanellák külső erődeinél, hanem Konstantinápolyban kellett volna lennie. Minthogy minden bizonnyal a németek is nagy szerepet játszanak a szoros úr vélelmezésében, támasz­kodván úgy a németek, mint a törökök eddigi őszin­teségére, nincs okunk kételkedni a török hadvezető­ség jelentésében; teljes hitelt érdemel továbbá a Berl. Tgbl. külön haditudósító­jának március 18-iki jelentése is, a­mely szerint — miután a török had­ügyminiszter engedelmével három napon át megszem­lélte az erősségeket — nemcsak a mondott napom nem volt semmiféle veszel­elem, hanem a tengerszo­ros kierőszakolása lehetetlennek látszik az eddigi rendszer szerint. Három héten át az a tizenkét hajó, a­mellyel számolni szabad — írja a tudósí­tó — mil­liókat érő vagyont lövöldözött el a­nélkül, hogy a legcsekélyebb kört is okolta volna és a nélkül, hogy a támadó akár vízen, akár szárazon csak egy lépést is előreju­thatott volna. A szó szoros értelmében sok ezer gránát kivétel nélkül célt tévesztett és csak el­vétve hullott le a cél közelében. Az erődök mind sértetlenek, csak értéktelen házak pusztultak el. Egybevetve már most a mai napig beérkezett török, angol és francia hivatalos jelentéseket, meg­állapíthat­juk, hogy a szoros út négyheti ostromlása teljes kudarccal végződött az antantra nézve, bár az egyesült hajóhadak­a1 régebben és újabban épült

Next