Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)
1915-04-17 / 106. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP CIOE. «.» 1915. április 17. nök hálátlansággal vádolja meg a népet, a mely oly gyorsan szivébe fogadta, a legnagyobb méltóságba emelte és szeretetének megtiszteletének jeleivel elhalmozta a krétai jövevényt. Nem mindig érdemetlenül, mert kétségtelen, hogy Venizelosznak sikerült Görögország hatalmát gyarapítani, növelni. De amikor elhagyta a minden fordulattal számoló óvatos politika útjait, amikor vak eszköze lett az antant diplomáciájának, megrendítette a tudásába, bölcseségébe és szerencsecsillagába vetett hitet Hazafias tett volt tehát politikájával szakítani és őt tétlenségre kárhoztatni. Konstantin királyt illeti e bölcs elhatározásért a kormányválság gyors elintézéséért nemzetének köszönete. Természetesen az aténi dráma még folytatásra vár. A görög népnek rövidesen alkalma nyílik majd a választási urnánál kifejezésre juttatni véleményét és akaratát Venizelosz ugyan távol lesz, de hívei megkezdik a harcot az új kormány ellen egyesült erővel és nyilván idegen pénzzel. Lehet hogy többséget kap az új kormány, de lehetséges, hogy az antant hívei a régi számban térnek vissza a parlamentbe. Mind a két esetben meg van szabva már a király utja, mert hisz amint a múltban döntött a béke érdekében mindenható minisztere ellen, épp úgy kell döntenie adott esetben félrevezetett népe akarata ellenére. Jogát, hogy a jobban értesült néphez újból meg újból appelláljon, sohasem veszíti el. De talán a jövő eme problémájában a kisebb veszedelem foglaltatik. A nagyobbat még mindig az antant diplomáciájában kell keresni, amely nem fogja beismerni nagy vereségét hanem újból fogja kezdeni a küzdelmet, keresve, hogy melyik oldalról férkőzhet közelebb a görög politika intézőihez. A Dardanellák ostroma újból kisért és Konstantinápoly sorsa rettegésbe ejti a Balkán népeit, amelyek a jövő változataiban még mindig nem találják meg a helyüket. Annyiféle vágy, remény, ábránd kiséri a Balkánon, hogy az antant lelkiismeretlen diplomáciájának nagyobb munkájába nem is kerül folytonos izgalomban tartani a lelkeket és a háború tüzét szitani. Hogy a háborús láz esetleg a balkáni államok jelentősebbjeit a német, magyar és osztrák seregek mellé sorakoztathatja, nem titok az antant vezető helyein és mentül nagyobbá nő eme fordulat valószínűsége, annál jobban dolgozik a rubel meg a frank, az esztelen hírhordozás és a fegyvereket nem válogató intrika. Berlinben azonban örömmel jegyzik föl, hogy ebben a növekvő zűrzavarban a román, bolgár és görög uralkodók alakjai oly jóleső magasságban domborodnak ki a rablóállamok hirhedt urai, Péter és Nikita fölött. Aki ebből a nézőpontból iparkodik megítélni a történteket, egy pillanatra sem gondolhat a háborús események oly fordulatára,hogy szó a mi szó, a planéta megérte az árát. Mert potom tíz fillér fejében megtudtuk, hogy ,,szerencsés csillagzat alatt születtünk ... nemsokára nem remélt úton nagyobb pénzösszeghez jutunk és óvakodjunk az álbarátoktól, ne bizván senkiben, csupán önmagunkban". Ennél okosabbat maga Pythia se jósolhatott volna a legfinomabb háromlábú széken ülve, a legfrissebb tölgylevelekből vagy szentelt árpaszemekből. Még egy, erősen megszívlelendőt mondott a nyomtatott planéta: „Hallgatásával többet használ magának, mint bármilyen szépen csengő szóval!" Ennél bölcsebbet, pláne, ha asszony az ember, maga Szánt Imánuel, a nagy gondolkozó, se ajánlhatna húsz vaskos kötetben sem. Ha hallgatni tudnánk, mikor beszélni volna kedvünk! Egyszeriben megnőne az élet értéke, ha ezt a bölcs tanácsot megfogadni bírnánk. Szóval, nagyszerű tanulság volt ez a Vizöntő jegyében született kis rózsaszínű cédula. Értékeiből alig von le valamit az, hogy valamennyi „igen tisztelt látogató" egyformát kapott. A világon olyan sok millió ember él és ebben a kis, parányi bódéban olyan kevesen férünk el. Miért ne születhessünk valamennyien egy planéta jegyében? Miért ne mind egyformán szerencsés csillagzat alatt? — Szóval, nem sajnáltuk az öl vasakat. És a fiaink se sajnálják, úgy látszik, mert megszívlelve a bájos hercegné utolsó kérelmét, amelyet az „előadás záradékául" intézett a t. c. publikumhoz, hogy: „ha meg voltak elégedve, legyenek szívesek tovább ajánlani", — komoly képpel mondogatták a kint ácsorgóknak: „Nagyon érdemes megnézni?" És milyen kedves, jólelkű szívességgel mondták , . Budapest, ápr. 16. óta jól megkonstruáljuk a hivatalos jelentésekből, magántáviratokból, semleges lapközleményekből az északi harctér helyzetének képét, minden szertelen elbizottság nélkül meg fogjuk állapíthatni, hogy az oroszok kárpáti offenzívájának megállítása elsőrendű harci és politikai esemény. És mivel arról a mai rengeteg tömegekből álló hadseregek korában úgy sem lehet szó, hogy egyetlen, bármily hosszú ütközetben megsemmisítsük az ellenséget, teljes értékű győzelemnek kell elfogadnunk azt is, amit a két-egy monarkia közös hadserege, mégis elsősorban a mi magyar katonáink páratlan hősiessége kivívott, az offenzíva megakasztását. Megakadt valóban ez az offenziva? Nincs benne kétség. Az előző napok, hetek emésztő küzdelmei, óriási erőfeszítései után a tüzérségi harc már valóságos pihenőt jelent. A nyugalomra a mieinknek szükségük van, mert becsületesen megdolgoztak érte, és a mi hadvezéreink nem gyötrik el cél és értelem nélkül katonáinkat. De hogy odaát is szüneteltetik az örökös rohamot, ahol kímélet és izgalom ismeretlen fogalom, ez arra vall, hogy sem parancsszó, sem géppuska harcba nem tudja kergetni a megtizedelt, agyonsanyargatott muszka legénységet. A Maas és Mosel között is csak tüzérségi harc folyik immár. A nagy francia kezdés, amelynek a megszállott területet meg kellett volna váltania az ellenséges rabságból, hamarosan megakadt. Azt elismerhetjük róla, hogy nem volt oly szomorún meddő és kezdői ellen sor-Azután jön a második stáció: a pofozó masina. Azaz hogy nem is pofozó és nem is masina. Egyszerűen egy nagy tuskó, amelyre rá kell ülni hatalmas doronggal. Ha nagyot üt valaki, akkor egy golyó fölszalad a magas rúdon és a végén nagy csattanással szétpattant valamit. És ez a csattanás a diadal, a siker, amelyet a dorongos ember az izmaival szerez! És egy arany- vagy ezüstpapírból csinosan megformált medália jár érte, amelyet a tulajdonos úr nagy készséggel a győztes keblére tűz, oda a vitézségi érem vagy a vaskereszt mellé... Valamennyi vitéz kipróbálja az erejét. Még az is, akinek a félkarját erős fehér pólya takarja. Úgy drukkolunk a rokkant vitéznek. És hála Istennek, nem hiába: a golyó roppant csattanással pattan szét és a félkezű gladiátor megkapja az ,Arany" medáliát. Kedves büszkeséggel pislog le reá, és keményen kipödrött bajuszát simogatva, mondja: — Már pedig azt hittem, hogy nincs semmi erőm, aztán van. Van bizony, hála az égnek! És tartsa is meg az Isten az emberi kor legvégső határáig acélos karjának erejét. Egyik katona szomorúan nézi az erőmérőket. Biztatja a társa, hogy próbálkozzék ő is. — Nem lehet! Nincs pénzem! — mondja. Húszan kapnak a zsebükhöz. És tizen mondják egyszerre: Nem tesz semmit, csak üssön! — És a vitéz fia itt is. És a tulajdonos, akinek föl van kötve az álla egy kendővel, mintha véletlenül egyszer az ő arcát találták volna el a tuskója helyett« E készségesen tűzi a keblére a jól megérdemelt medádust, mint az első kettő. Vannak bizonyos részsikerei, amelyeket eléggé megmagyaráz a francia támadás roppant heve és a fölvonultatott friss seregek nagy mértékben túlnyomó száma a német állásokat tartó csapatokkal szemben. De egy-két lövőárok, egy-két magaslat, az a néhány száz méter tér, amelyet a franciák drága áron fizettek meg, a német front hátraszorítása egyes kevésbbé kedvező pontokon, még korántsem jelenti az északkeleti megyék fölszabadulását. És ha e csekély eredmény megszerzésére már ily tengernyi vért kellett áldozniok a franciáknak, van-e még elegendő e nemes folyadékból a francia rezervoárban, hogy vele a nagy célt el lehessen érni? A Zeppelin látogatása Newcastle on Tyne közvetlen közelségében új intelem Angliának : e légi óriások útra kelnek, amint a szelek járása megengedi és biztos kézzel kormányozva ott fognak mindig elszállani, ahol a legnagyobb kárt tehetik, ahol a legérzékenyebben sújtják az ősellenséget. A Zeppelin ezúttal csak kerülgette a várost, amelyben az angol vagyonnak, ipari készségnek, gazdasági kultúrának megbecsülhetetlen értékei vannak fölhalmozva. Pusztított igy is, életet és anyagot. A meglátogatott városok meg fogják emlegetni az öreg gróf gyakran kigúnyolt találmányát. És a mi betetőzi a kirándulás sikerét és a paroxizmusig fokozza az angolok dühét, dolgát jól elvégezvén, szerencsésen el is hajózott. De jönni fog még egy, és ha kell, kettő és még több, és nem áll meg, mig — A küzdelem az oroszokban. — Ae*Haas és Hősei ö fcönöst. — Zeppelin Angliában. — ezek a fejedelmek közös táborban egyesülve küzdjenek — az Igazság ellenében. A mikor Konstantin király véget vetett a legendának, hogy Görögország minden külső politikai kérdésben vakon követi az antant intéseit, nagy szolgálatot tett nemcsak hazájának, hanem a világ békésebb felének is. És csak szerencséjére fog válni Görögországnak, ha politikai küzdelmeinek későbbi szakaszaiban is hű marad mai állásfoglalásához, amely méltó egy fejedelemhez, aki kizáróan csak országa érdekeit tartja szeme előtt. •mi MMMMi«iiiiHiMmn«Mmi5»iigMMgaMmiu^ lat. A fizetéskor tizen is előzködnek a nézők között a húszfilléres lefizetésével a vitéz úr helyett és halálosan irigykednek arra a derék postásra, aki először furakodik oda, hogy kezébe nyomja a tulajdonosnak a fizetséget. És aztán ütnek mind sorban, a rokkant csakúgy, mint az egészséges. És az arcok kipirulnak, a szemek tűzben égnek és remegnek az ajkak. Mintha csupa muszka koponya feküdnék előttük az üllőn. — Aj vé! — mondja egy kis galíciai menekült aki nyakában hordja egész nagy kereskedését. — Hogy üthették ezek a muszkát, ha ilyen mérgesen püfölik ezt a fatuskót is . . . „Ütötték bizony és fogják is ütni minél előbb, csak meggyógyítson bennünket az Isten!" Ezt mondja az a két mankón bicegő, szegény hősünk is, aki pedig még egész testében remeg, reszket. Súlyos idegbaj gyötri, de azért kint jár, hogy minél előbb erőre kapjon és visszamehessen oda, ahol olyan sok dicsőség és hervadhatatlan babér terem a hős fiuk homlokára Most már civilek is próbálkoznak, de igen csekély sikerrel. Fiaink kedves vállveregetéssel sajnálkoznak rajtuk és jóizűen nevetnek a „civil bagázs" erőlködésein. Míg ilyen vidáman, harsogó derűvel ömlik a kacagás mindenkin és szenvedés után és előtt drága hőseink ajkáról, nincs mit félni az eljövendöktől. Velünk van az Isten, aki ilyennek alkotta a magyar katonát. Vidám, gondatlan, nevetésre kész, mint a gyermek, de bátor, rettenthetetlen, ha kell, mint egy mondabeli hős! . . . G. Miklósy Ilona.