Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)

1915-04-17 / 106. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP CIOE. «.» 1915. április 17. nök hálátlansággal vádolja meg a népet, a mely oly gyorsan szivébe fogadta, a legnagyobb mél­tóságba emelte és szeretetének meg­tiszteleté­nek jeleivel elhalmozta a krétai jövevényt. Nem mindig érdemetlenül, mert kétségtelen, hogy Venizelosznak sikerült Görögország hatalmát gyarapítani, növelni. De a­mikor elhagyta a minden fordulattal számoló óvatos politika út­jait, a­mikor vak eszköze lett az antant diplo­máciájának, megrendítette a tudásába, bölcse­ségébe és szerencsecsillagába vetett hitet Ha­zafias tett volt tehát politikájával szakítani és őt tétlenségre kárhoztatni. Konstantin királyt illeti e bölcs elhatározásért a kormányválság gyors elintézéséért nemzetének köszönete. Természetesen az aténi dráma még foly­tatásra vár. A görög népnek rövidesen alkalma nyílik majd a választási urnánál kifejezésre juttatni véleményét és akaratát Venizelosz ugyan távol lesz, de hívei megkezdik a harcot az új kormány ellen egyesült erővel és nyilván idegen pénzzel. Lehet hogy többséget kap az új kormány, de lehetséges, hogy az antant hívei a régi számban térnek vissza a parlamentbe. Mind a két esetben meg van szabva már a ki­rály utja, mert hisz a­mint a múltban döntött a béke érdekében mindenható minisztere ellen, épp úgy kell döntenie adott esetben félrevezetett népe akarata ellenére. Jogát, hogy a jobban ér­tesült néphez újból meg újból appelláljon, soha­sem veszíti el. De talán a jövő eme problémájában a ki­sebb veszedelem foglaltatik. A nagyobbat még mindig az antant diplomáciájában kell keresni, a­mely nem fogja beismerni nagy vereségét hanem újból fogja kezdeni a küzdelmet, ke­resve, hogy melyik oldalról férkőzhet közelebb a görög politika intézőihez. A Dardanellák os­troma újból kisért és Konstantinápoly sorsa rettegésbe ejti a Balkán népeit, a­melyek a jövő változataiban még mindig nem találják meg a helyüket. Annyiféle vágy, remény, ábránd ki­séri a Balkánon, hogy az antant lelkiismeretlen diplomáciájának nagyobb munkájába nem is kerül folytonos izgalomban tartani a lelkeket és a háború tüzét szitani. Hogy a háborús láz esetleg a balkáni államok jelentősebbjeit a né­met, magyar és osztrák seregek mellé sorakoz­tathatja, nem titok az antant vezető helyein és mentül nagyobbá nő eme fordulat valószínű­sége, annál jobban dolgozik a rubel meg a frank, az esztelen hírhordozás és a fegyvereket nem válogató intrika. Berlinben azonban öröm­mel jegyzik föl, hogy ebben a növekvő zűrza­varban a román, bolgár és görög uralkodók alakjai oly jóleső magasságban domborodnak ki a rablóállamok hirhedt urai, Péter és Nikita fölött. A­ki ebből a nézőpontból iparkodik meg­ítélni a történteket, egy pillanatra sem gondol­hat a háborús események oly fordulatára,hogy szó a mi szó, a planéta megérte az árát. Mert potom tíz fillér fejében megtudtuk, hogy ,,szerencsés csil­lagzat alatt születtünk ... nemsokára nem remélt úton nagyobb pénzösszeghez jutunk és óvakodjunk az álbarátoktól, ne bizván senkiben, csupán önma­gunkban". Ennél okosabbat maga Pythia se jósol­hatott volna a legfinomabb háromlábú széken ülve, a legfrissebb tölgylevelekből vagy szentelt árpasze­mekből. Még egy, erősen megszívlelendőt mondott a nyomtatott planéta: „Hallgatásával többet használ magának, mint bármilyen szépen csengő szóval!" Ennél bölcsebbet, pláne, ha asszony az ember, maga Szánt Imánuel, a nagy gondolkozó, se ajánl­hatna húsz vaskos kötetben sem. Ha hallgatni tud­nánk, mikor beszélni volna ked­vünk! Egyszeriben megnőne az élet értéke, ha ezt a bölcs tanácsot meg­fogadni bírnánk. Szóval, nagyszerű tanulság volt ez a Vizöntő jegyében született kis rózsaszínű cédula. Értékeiből alig von le valamit az, hogy valamennyi „igen tisztelt látogató" egyformát kapott. A világon olyan sok millió ember él és ebben a kis, parányi bódéban olyan kevesen férünk el. Miért ne születhessünk valamennyien egy planéta jegyében? Miért ne mind egyformán szerencsés csil­lagzat alatt? — Szóval, nem sajnáltuk az öl vasakat. És a fiaink se sajnálják, úgy látszik, mert megszív­lelve a bájos hercegné utolsó kérelmét, a­melyet az „előadás záradékául" intézett a t. c. publikumhoz, hogy: „ha meg voltak elégedve, legyenek szívesek tovább ajánlani", — komoly képpel mondogatták a kint ácsorgóknak: „Nagyon érdemes megnézni?" És milyen kedves, jólelkű szívességgel mondták , . Budapest, ápr. 16. óta jól megkonstruáljuk a hivatalos jelentésekből, magántáviratokból, semle­ges lapközleményekből az északi harctér helyzetének képét, minden szertelen el­bizottság nélkül meg fogjuk állapíthatni, hogy az oroszok kárpáti offenzívájának megállítása elsőrendű harci és politikai esemény. És mivel arról a mai rengeteg tömegekből álló hadseregek korában úgy sem lehet szó, hogy egyetlen, bármily hosszú ütközetben megsemmisítsük az ellenséget, teljes értékű győzelemnek kell elfogadnunk azt is, amit a két-egy monar­kia közös hadserege, mégis első­sorban a mi magyar katonáink páratlan hősies­sége kivívott, az offenzíva megakasztá­sát. Megakadt valóban ez az offenziva? Nincs benne kétség. Az előző napok, he­tek emésztő küzdelmei, óriási erőfeszíté­sei után a tüzérségi harc már valóságos pihenőt jelent. A nyugalomra a mieink­nek szükségük van, mert becsületesen megdolgoztak érte, és a mi hadvezéreink nem gyötrik el cél és értelem nélkül kato­náinkat. De hogy odaát is szüneteltetik az örökös rohamot, a­hol kímélet és izga­lom ismeretlen fogalom, ez arra vall, hogy sem parancsszó, sem géppuska harcba nem tudja kergetni a megtizedelt, agyonsanyargatott muszka legénységet. A Maas és Mosel között is csak tü­zérségi harc folyik immár. A nagy fran­cia kezdés, amelynek a megszállott terü­letet meg kellett volna váltania az ellen­séges rabságból, hamarosan megakadt. Azt elismerhetjük róla, hogy nem volt oly szomorún meddő és kezdői ellen sor-Azután jön a második stáció: a pofozó ma­sina. Azaz hogy nem is pofozó és nem is masina. Egyszerűen egy nagy tuskó, a­melyre rá kell ülni hatalmas doronggal. Ha nagyot üt valaki, akkor egy golyó fölszalad a magas rúdon és a végén nagy csattanással szétpattant valamit. És ez a csattanás a diadal, a siker, a­melyet a dorongos ember az iz­maival szerez! És egy arany- vagy ezüstpapírból csi­nosan megformált medália jár érte, a­me­lyet a tulaj­donos úr nagy készséggel a győztes keblére tűz, oda a vitézségi érem vagy a vaskereszt mellé... Vala­mennyi vitéz kipróbálja az erejét. Még az is, a­kinek a félkarját erős fehér pólya takarja. Úgy drukkolunk a rokkant vitéznek. És hála Istennek, nem hiába: a golyó roppant csattanással pattan szét és a félkezű gladiátor megkapja az ,Arany" medáliát. Kedves büszkeséggel pislog le reá, és keményen kipödrött bajuszát simogatva, mondja: — Már pedig azt hittem, hogy nincs semmi erőm, aztán van. Van bizony, hála az égnek! És tartsa is meg az Isten az emberi kor legvégső határáig acélos kar­jának erejét. Egyik katona szomorúan nézi az erőmérőket. Biztatja a társa, hogy próbálkozzék ő is. — Nem lehet! Nincs pénzem! — mondja. Húszan kapnak a zsebükhöz. És tizen mond­ják egyszerre: Nem tesz semmit, csak üssön! — És a vitéz fia itt is. És a tulajdonos, a­kinek föl van kötve az álla egy kendővel, mintha véletlenül egy­szer az ő arcát találták volna el a tuskója helyett« E készségesen tűzi a keblére a jól megérdemelt medá­dust, mint az első kettő. Vannak bizo­nyos részsikerei, amelyeket eléggé meg­magyaráz a francia támadás roppant heve és a fölvonultatott friss seregek nagy mértékben túlnyomó száma a né­met állásokat tartó csapatokkal szem­ben. De egy-két lövőárok, egy-két magas­lat, az a néhány száz méter tér, a­melyet a franciák drága áron fizettek meg, a né­met front hátraszorítása egyes kevésbbé kedvező pontokon, még korántsem je­lenti az északkeleti megyék fölszabadu­lását. És ha e csekély eredmény megszer­zésére már ily tengernyi vért kellett ál­dozniok a franciáknak, van-e még ele­gendő e nemes folyadékból a francia re­zervoárban, hogy vele a nagy célt el le­hessen érni? A Zeppelin látogatása Newcastle on Tyne közvetlen közelségében új intelem Angliának : e légi óriások útra kelnek, a­mint a szelek járása megengedi és biztos kézzel kormányozva ott fognak mindig elszállani, a­hol a legnagyobb kárt tehe­tik, a­hol a legérzékenyebben sújtják az ős­ellenséget. A Zeppelin ezúttal csak kerülgette a várost, a­melyben az angol vagyonnak, ipari készségnek, gazdasági kul­túrának megbecsülhetetlen értékei vannak fölhalmozva. Pusztított igy is, életet és anyagot. A meglátogatott váro­sok meg fogják emlegetni az öreg gróf gyakran kigúnyolt találmányát. És a mi­­ betetőzi a kirándulás sikerét és a paroxiz­musig fokozza az angolok dühét, dol­gát jól elvégezvén, szerencsésen el is ha­józott. De jönni fog még egy, és ha kell, kettő és még több, és nem áll meg, mig — A küzdelem az oroszokban. — A­e*Haas és Hősei ö fcönöst. — Zeppelin Angliában. — ezek a fejedelmek közös táborban egyesülve küzdjenek — az Igazság ellenében. A mi­kor Konstantin király véget vetett a legendának, hogy Görögország minden külső politikai kérdésben vakon követi az antant in­téseit, nagy szolgálatot tett nemcsak hazájának, hanem a világ békésebb felének is. És csak sze­rencséjére fog válni Görögországnak, ha poli­tikai küzdelmeinek későbbi szakaszaiban is hű marad mai állásfoglalásához, a­mely méltó egy fejedelemhez, a­ki kizáróan csak országa érde­keit tartja szeme előtt. •mi MMMMi«iiiiHiMmn«Mmi5»iigMMgaMmiu^ l­at. A fizetéskor tizen is előzködnek a nézők között a húszfilléres lefizetésével a vitéz úr helyett és halá­losan irigykednek arra a derék postásra, a­ki elő­ször furakodik oda, hogy kezébe nyomja a tulajdo­nosnak a fize­tséget. És aztán ütnek mind sorban, a rokkant csak­úgy, mint az egészséges. És az arcok kipirulnak, a szemek tűzben égnek és remegnek az ajkak. Mintha csupa muszka koponya feküdnék előttük az üllőn. — Aj vé! — mondja egy kis galíciai menekült a­ki nyakában hordja egész nagy kereskedését. — Hogy üthették ezek a muszkát, ha ilyen mérgesen püfölik ezt a fatuskót is . . . „Ütötték bizony és fogják is ütni minél előbb, csak meggyógyítson bennünket az Isten!" Ezt mondja az a két mankón bicegő, szegény hősünk is, a­ki pedig még egész tes­tében remeg, reszket. Súlyos idegbaj gyötri, de azért kint jár, hogy minél előbb erőre kapjon és vissza­mehessen oda, a­hol olyan sok dicsőség és hervad­hatatlan babér terem a hős fiuk homlokára Most már civilek is próbálkoznak, de igen cse­kély sikerrel. Fiaink kedves vállveregetéssel sajnál­koznak rajtuk és jóizűen nevetnek a „civil bagázs" erőlködésein. Míg ilyen vidáman, harsogó derűvel ömlik a kacagás minden­kin és szenvedés után és előtt drága hőseink ajkáról, nincs mit félni az el­jövendöktől. Velünk van az Isten, a­ki ilyennek alkotta a magyar katonát. Vidám, gondatlan, ne­vetésre kész, mint a gyermek, de bátor, rettenthe­tetlen, ha kell, mint egy­­ mondabeli hős! . . . G. Mik­lósy Ilona.

Next