Budapesti Hírlap, 1915. március-április (35. évfolyam, 60–119. szám)
1915-04-20 / 109. szám
1915.április 20. BUDAPESTI HÍRLAP A». «A háború eseményei. —Az orosz hírnehiség. — A nyugati harctérről. — A Balkén semlegessége. — Budapest, ápr. 19. Az orosz óriás megkötözve, akcióra képtelenül hever azon a hosszú, szeszélyesen kígyózó, szabálytalan vonalon, amely Galiciát elválasztja hazánktól és csak keskeny szegélyen nyúlik bele a magyar földbe. Mint a félszemű Kiklopsz, az antik szörnyeteg, lerészegedve fekszik, ittasan a kiontott vértől, de még inkább elkábulva, legyöngülve tulajdon rengeteg vérvesztésétől. A Dukla-depressziótól délre, Zboró tájékán, Kiskurimánál, tehát körülbelül Bártfa és Szvidnik között megmozdult, előre törekedett, de súlyos vereséggel hátra kényszerült. S mialatt ez a különben teljesen elszigetelt és kis jelentőségű csata folyt, amelynek pokoli koncertjében az ágyúé volt a vezető szólam: a front mögött Bártfán folyt és folyik tovább a normális polgári élet köznapi munkája. A magyar kultúrának e bájos és ősrégi fészkét már egyszer meglátogatta az orosz. A bártfaiak már tudják, mi a betörő muszka és szembenéztek már a kozákkal. Mégsem mozdulnak el helyükről, mert e polgárok testvéreiktől, a magyar katonáktól megtanulták a győzelembe vetett hit rendületlenségét, mert átszármazott rájuk a nagyszerű biztosság megnyugtató és lélekemelő érzése. Az uzsoki szoros tájáról nincsen hir. Ott megvetette lábát dicső hadával egy magyar generális, akinek nevét hja már messze elragyogó aranybetűkkel a haditörténelem: Szurmay Sándor altábornagy. A nagy magyar katona tettekben ismétli meg Zrínyi Miklós gróf bánnak és kapitánynak ,vitézi mondását: Nemo me impune lacesset! Ne bántsd a magyart! Orosz-Lengyelországban és Nyugat-Galíciában nincs esemény, Bukovnában van. Az a hadsereg, amely páratlan lendülettel nekirontott a bitorlónak és kiverte a sokszoros ellenséget állásaiból, már túljár a koronatartomány határain és Besszarábiában gyarapítja az általunk megszállott orosz föld kiterjedését. A kárpáti csata sorsát eldöntöttnek ítéli az egész világ, barátaink, szövetségeseink, ellenségeink és a jó és rossz indulattal semlegesek. Mind megegyeznek abban, hogy hódolattal és csodálattal szólnak hadseregünkről, amelynek a védekezésben kitartását, az ellentámadásban ütőerejét nem bénította meg a przemysli katasztrófa sem. Magának e nevezetes várnak védőseregét pedig fennen magasztalta mindenki, elsőül az oroszok, akik a gáncstalan lovagnak kijáró minden tiszteletet megadtak a hős przemysli katonáknak. Annál gyalázatosabb a Times eljárása: a szégyentelen londoni újságban egy megfizetett amerikai, aki Przemyslbe együtt mehetett be az oroszokkal, megrágalmazza a mi vértanúinkat és kövér tisztekről, sovány, elúszott legénységről beszél. Nem is említenék meg ezt a becstelenséget, ha nem talált volna kellő visszhangra a semleges sajtóban. A kopenhágai Berlingske Tidende nyomban a Times közlésének megjelenése ,után megírta, hogy az amerikai adatai hazug és ártó szándékú rágalmak. Pedig a dán újság szíve is inkább húz az antanthoz, mint hozzánk. Örömmel olvassuk a mai német jelentésből, hogy végre Ypernnél az angolok is jól kikaptak. Neuve Chapelle meszticeket Amerikában, de az angolok csak a hasznot vágták zsebre. Sehol a világon nem törődtek a gyarmatok népeivel, csak közigazgattak s az állami élet amaz intézményeit tukmálták a leigázott színesekre, melyekkel a gyarmatok gazdasági kizsákmányolását könnyebben elérhették. Hogy az állami élet rendje jót is hozott, senki sem tagadja, például Indiában, hiszen az orosz kancsuka és kozák is rendbeszedte Ázsia nomád törzseit, de ki is forgatta valójukból. Az orosz deszpotizmus tehát még emberölőbb és irtóztatóbb az angolok számítóan kifosztó rendcsinálásánál, de eredményeiben egyre megy: népgyilkoló és fosztogató. Ezt a különös nemzeti vonást a tengerjáró angolok bucanier és freebooter őseiktől örökölték. A francia nevű Dampier, különben angol földbirtokos fia, vizi betyárjaival a Csendes-óceánon csinált foglalásokat. Drakee Ferencet lovaggá ütötte Erzsébet angol királynő szerencsés portyázásainak jutalmául, melyek néha 18—25 millió koronát érő zsákmányt cipeltek a londoni Citybe. 1570-ben Doverben embervásár volt, még pedig spanyol nemesek vására, kik fejenként 2500 koronáért keltek el. A hajón talált többi embert egyszerűen a tengerbe dobták; a fiatalabbját rabszolgákul adták el a portyázok. 6135 nagy rémület szállta meg a hajós népet, midőn fribuszterek hajóját látták közeledni, hogy meg sem akadályozták a hajó csáklyázását, akár a tatárok nálunk, akik kegyetlenségükkel önmagáról teljesen megfeledkező rémületet ketettek a föld népénél, amiért e lelkibénultság hatalma alatt egy-két tatár-komitácsi falvakat tehetett tönkre. És e rémületkeltést nemzeti erénynek taksálják az angol történetírók. Erzsébet azt mondá Drake-nak: „Aki rád vág, nemes lovag (!), engem sujt!" Az akkori angol költés valóságos zsivány-kultuszt űzött. Hősökként óta ez az első súlyosabb vereség, amely Tommy Atkins nadrágjából úgy veri ki a port, hogy Tommy is benne van a bugyogóban. Nem a németek a hibásak abban, hogy e kívánatos verésre olyan ritkán kerül a sor. Anglia még ma is, kilenc hónap után, többet diktál, mint verekszik, többet parancsol és ellenőriz, mint áldoz. A keskeny sávról, amely a tengerparton húzódik el, még ma sem mozdul, mialatt Franciaország vérzik a Champagne-ban, a Maas és Mosel között, a Vogézekben. Francia anyák szívszaggató sírással vesznek búcsút a frontra küldött tizennyolc esztendős gyermeküktől. Francia polgárok lázadoznak a soha jóvá nem tehető véráldozatért, amelyet a háború követel tőlük. A balkáni államok semlegessége ma már biztosítottnak tekinthető. De ezt a reánk nézve fontos és örvendetes eredményt elsősorban nem a magunk diplomáciájának köszönhetjük, hanem egy kétes származású kalandor sikertelen vakmerőségének. Venizelosz, a volt görög miniszterelnök szerette volna Sir Edward Grey zsoldjában összekalapácsolni Románia és Bulgária szövetségét Görögországgal, az antant szolgálatában. Bulgária nem kért ebből a barátságból, amelynek kárát a közelmúltban oly fájón érezte. Románia határozottan visszautasította a kecsegtető ajánlatot. Venizelosz megbukott. És most maga Görögország is, új tájékozódást keresve, elhidegülten fordul el a francia-angolorosz blok-tól. Egyelőre vár és figyel, ha ezek a hatalmak létében fenyegetnék Törökországot, akkor neki is lesz szava. Most még ez a veszedelem nem komoly. Valameddig a Dardanellák ostroma meddő és veszteséges vállalkozás. De a semlegesség kényelmes álláspontjából ki kell ugrania Görögországnak akkor is, ha az antent tulajdon birtokában tá Tengeri rabló állam. Irta Czirbusz Géza dr. Az U. 29. buvárhajónak orvul történt el-Sülyesztése emlékezetünkbe idézi a XV. és XVI. század angol kalózait, kiket flibustier, bucanier, angolul freebooter, németül Freibeuter, magyarul portyázó néven említ a földrajz történelme. Modern szóval élve, tengeri komitácsiknak lehetne a betyár tengeri angol zsiványokat nevezni, kik barlangokban (bucan) és parti zugokban lakva, a spanyol tengerészet megsemmisítésére törtek. A bucani erek fészke Szan-Domingó szigete volt. Az itt elejtett vad húsát forgalomba hozták, mellette a hajók fosztogatásával foglalkoztak. A freeboolerek nyomon követték eleinte a spanyol, később francia hajókat, kivált az Amerikába utazókat s földúlták a spanyolok és franciák gyarmatait. A banditák közösségben éltek és föltétlenül engedelmeskedtek főnökeiknek, kik között igen jó hangzású neveket találunk. A kontinentális politikát folytató angol udvar rendesen igen jól volt tájékozva tetteik felől és oly fagyos gúnyolódással vette tudomásul garázdálkodásaikat, akár a gyalázatos Warren Hastings indiai kegyetlenkedéseit, vagy Kitchener szudáni és délafrikai rémtetteit, mert a zsákmányból az angol kincstárnak is jutott, és mivel az irigy Anglia a spanyolok tengerészeti sikereire és gyarmatbirtokaira áhítozott, hogy szárazföldi politizálás helyett óceáni üzleteket csinálhasson és népirtásokat követhessen el. A gőgös, kapzsi, kegyetlen angolt sehol a világon nem szívelik. Sehol össze nem forradt a leigázott néppel. Franciák, de kivált új nemzeteket hoztak létre a színesekkel való összeházasodásuk révén, például a Tagalokat a Fülöp-szigeteken, mulatókat Észak-Afrikában, ünnepelte a kegyetlenkedő tengeri betyárokat. Az állam hálálkodott a rémtettek elkövetőinek; India első elnökét, egy minden hájjal megkent gonosztevő bukaniert a cumberlandi earl címmel tüntette ki. Patersont, aki fölváltva miszszióval és szabad portyázással foglalkozott, megtette az angol nemzeti bank igazgatójának. Ha a fribustierek és bucanérek fülprédáltak és hatalmukba kerítettek egy-egy idegen gyarmatot, a hivatalos angol hipokritaság így kezdte jelentését: Tetszett az isteni Gondviselésnek kezünkbe juttatni . . . Akár Nikolajevics üzenete Lemberg bevétele után: Tetszett az isteni Gondviselésnek az orosz nép imádságát meghallgatni stb. Soha annyiszor nem éltek vissza az Isten, Haza, Erkölcs és Műveltség fogalmaival, mint a jelen európai háborúban az oroszok és a XVI. és XVII. században az angol bucanerek és freebooterek portyázásakor. Ezekhez képest a normannok csónakos kirándulásai és a magyarok IX—X. századbeli kalandozásai kíváncsi, fiatal népek dévajkodásai lehettek. E dévaj csinytevések elmultak. De Anglia 500 év óta rabló-állam maradt, mely csak vonakodva írta alá 1850-ben a kalózkodást megszüntető párisi egyezményt s most is túlteszi magát brutalitásában a nemzetközi jogon és emberies érzésen, midőn hamis lobogókkal megtéveszti ellenfeleit, bűzös bombákat szór az ellenfél szemébe smegengedi hajóját elpusztítani, hogy mentés közben orvul támadja meg a németek buvárhajóját. Nincsen-e igaza a magyar közmondásnak. A vér nem válik vizzé; a faj-sajátságok öröklődnek, igaza van Göthének: Das Blut ist ein eigentümlicher Saft, no meg: Krieg. Handel und Pinateric Dreieinig sind sie! Nicht zu trennen! Háború, kereskedelem és kalózság, szentháromság, el nem választható. (Faust H. )