Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)
1915-05-01 / 120. szám
1915. május 1. BUDAPESTI HÍRLAP (120. **.) csatornán való áttörésnek ily hamar megérett volna a gyümölcse. Október óta harcol Németország azért, hogy Dünkirchennél és Calaisnál kijusson a tengerre, mert hiszen a bűnös Angliára, csak innen mérheti a megérdemelt csapást. Miképpen sikerült annyira a közelébe jutnia Dünkirchennek, hogy bármily messzehordó ágyúval sikeresen ostromolhassa, azt nem tudhatjuk. Lehet, hogy a legközelebbi órák meg fognak világosítani bennünket mostani kétségeinkről és tudatlanságunkról. Ez a fölvilágosítás egyet fog jelenteni e háború legnagyobbszerű eseményével, amely mellett eltörpül a nyugati harctérnek minden eddigi eseménye, kivéve talán Antwerpen bukását és a keleti francia határmegyék elestét. A németek egyébként is nagy munkát végeztek tegnap. Véres támadások ellenében is megtartották az Ypern-csatorna mostanában elfoglalt nyugati partján a hídfőket; visszaverték Yperntől északra zuáv és turkó csapatok támadását ; megerősítették új állásaikat a champagne-ba is ; sikeresen védekeztek a Maas és Mosel között a kiújult francia offenzíva ellen. Repülőik pedig ismét átkeltek a La Manche-csatornán és ezúttal az Anglia keleti partján levő Harwich várost bombázták, a hollandul Hook van Hollandból induló vonal kikötőjét. Rengeteg tevékenység ez, amely egy napra koncentráltan mutatja a németek erős elhatározását, hogy mennél hamarabb véget vessenek a háborúnak, de úgy, hogy ők törjék meg az antant ellenállását. A török hivatalos jelentés hű képet ad arról az erőfeszítésről, amelyet az angolok és franciák kifejtettek, hogy szárazföldi seregekkel támogassák kockázatos vállalkozásukat. De a siralmas kudarcról is, amely jó időre megint öszszetörte a tengerszoros ellen való kísérleteket. A Dardanellák anatóliai partjáról teljesen kiűzték az ellenséget, a kabatepei partkiszögelésen még makacsul küzd az oda kitett csapatok maradványa puszta életéért, de a török túlerővel szemben nem tarthatja magát sokáig. A félszigetet tömegesen borítják a tetemek. A szárazföldi vállalat okozta veszteség azonban semmivel sem nagyobb, mint a hajók népéé. Egy francia páncélos cirkáló, amely Jeanne d' Arc nevét viseli, erősen megsérült. Egy angol torpedózutó elsülyedt. Két angol páncélos megsérülve visszavonult. De bár szárazon és vizén a két szövetséges rengeteg kárt szenvedett, a legénység partraszállítása folyik tovább. Igy irja a pétervári távirati ügynökség. Mert igy követeli a pétervári emberfaló I Molok, magyarul, hogy Feigling. Kezét csókolom, azt teszi, hogy gyáva, de miért érdekli az a baroneszt? Aznap kártya ment Franz Zaitsek Oberleutnant címére. Csak ennyi volt rajta, hogy gyáva, semmi egyéb, hogy elvitte-e a posta, azt nem lehetett tudni. Megint hetek teltek el. Mindenki örömmel várta az előre beharangozott jó híreket, csak Hilda baronesz ült némán a helyén. A havasi gyopár üde fehérsége elsárgult. Szerelem, szerelem, milyen nagynak és dicsőnek álmodta ő ezt odahaza az ősi park fekete nyárfái alatt a szüntelen csobogó patak partjánál! Szerelmesét a világ egyik legdaliásabb katonájának hitte, ő, a hegyi balzsammal telitett szivü tiroli leány, a kinek büszkén vetette magát a karjába s a kiért makacsul harcolt apja szigora s a világi előítélet ridegsége ellen. S ez a férfi, az ő ideálja, az ő mindene, behúzza a fejét a lövőárokba, hogy az ő képét csókolja, mialatt mások, akik pedig szintén hordoznak érzéseket szívükben szeretteikért, halálmegvetéssel rohannak az ellenségre. Két hét múlva jelentette a falusi bíró, hogy a csatatér felől katonák jönnek a vidékre. Csakugyan rá néhány napra csukaszürke nagy katonaoszlop kanyarodott be Hunkafalvára, azon át mentek a szomszéd vasúti állomásra. Hilda szive elszorult, önkéntelenül keresett valakit s nem tudta biztosan, hogy mit szeretne inkább, meglátni őt is, vagy talán az lenne jobb, ha ott feküdnék valahol egy szerb erdő alján, szivén az átlőtt tenniszruhás fotográfia s mellén a vitézségi érem. Ebben a percben egymásra pillantottak. Kitörő mámoros, szerelmes öröm ott lent az utca porában s fanyar köszöntés az ablakból. Szivárványos lángoló sugár és egy jégcsap találkozása. Egy pillanat múlva a főhadnagy sugár, daliás alakja eltűnt a porfellegben. Vacsora után jelentette a szobaleány, hogy egy magas liszter keresi a bárónét, türelmetlen és kéri, hogy azonnal fogadja, mert még az éjjel indul a vonatra. Hilda tudta, ki keresi. Lassú léptekkel bement a szobájába, ott elővett egy nagy csomó levelet, átkötötte, becsöngette a szobaleányt s megparancsolta neki, hogy a csomagot adja át annak a tiszt urnak. Nagy ívlámpa fénye szórt nappali világot a kastély bejárója előtti virágos udvarra, ahol a daliás katonatiszt örömtől sugárzó arccal várakozott s ott kezébe kapta a csomagot. A mikor a kezeirását meglátta, egy kicsit megcsúszott a kövezeten, — igy referálta bent a szobaleány, — azután lassú léptekkel elment, de nem az állomáshoz, hanem a nagy nádas felé, a merről délelőtt bekanyarodtak a faluba a katonák. Hilda baronesz egész éjjel nem aludt. Kétszer föltette a kalapját, meg megint letette. Kétszer csöngetett a szobaleánynak s megint elküldte. Azután maga elment az istálló felé, hogy befogat, de teleútról visszafordult. Hajnal felé zörögnek az ablakán. Hilda kinéz s a félhomályban megismerte Sznofit, a kis kadétot. Amint ez megpillantotta az ablaknál Hilda szép alakját, vállaira omló szőke hajával, iszonyatos zavarba jött, de azután valami artikulátlan hangon mégis kinyögte, hogy „kezét csókolom, bárónő, izé, hogy is mondjam, tessék már elküldeni a főhadnagy urat, mert reggel hatkor indul az utosó vonat, kocsival jöttem érte". Forró láng nyomult föl a szép leány hófehér nyakán s szó nélkül bevágta az ablakot. De ebben a pillanatban megcsapta egy-egy rémes gondolat. Ha Franz nem ment vissza a csapathoz, akkor . . . akkor? Megint becsöngette a szobaleányt. — Merre ment el az a tiszt úr, akinek az este egy csomagot adtál? — Kezét csókolom, a nádas felé. — Szent Isten! Egy pillanat alatt künn termett Hilda az utcán, vállon ragadta a halálra vált kadétot, „jöjjön, fussunk" s szaladt előre kibontott hajjal, reggeli pongyolában, ziháló mellel, kidülledt szemével kutatva a reggeli szürkületben. Sznofi utána, mert szentül hitte, hogy megbolondult a bárónő s mint lovagias katona egy őrült nőt, hozzá főhadnagya mennyasszonyát, nem hagyhatja nekifutni a nagy világnak, öt percre volt a nádas. Egyik sarkában ott vonitott a tócsősz kutyája s valamit körültáncolt, a mi ott feküdt a nádas szélén, ugy mint ötven évvel ezelőtt, egy másik katonatiszt holtteste, fönn otthon, ahogy a dajka mesélte. Mellette hevert a sok levél, a baronesz tenniszruhás fényképe s egy rózsaszínű postakártya, amelyre csak ennyi volt írva: „gyáva". A büszkevérű, hősökről álmodó tiroli leány Sznöfire támaszkodva, mint a derékban kettétört fenyőszál, úgy érkezett vissza a kastélyba. Sznöfit bántotta a néma csönd, érezte, hogy valamit mondania kellene s egyszer csak útközben odafordul a bárónőhöz: — Mondja csak, baronesz, mit tesz az, hogy „jáva"? A szegény főhadnagy úr sokszor kérdezte a lövőárokban, hogy mit tesz az, hogy jáva, mert azt tetszett neki inni, de senki se tudta neki megmondani. • A büszkevérű tiroli leány semmit se felelt. M harc as — Csapataink az Orava és az Opor völgyében visszaverték az oroszok ujabb támadásait. — A németek Oroszország északnyugati részében operáló haderejének előcsapatai elérték a dünaburg-libaui vasúti vonalat. — Kálváriánál a németek visszaverték az oroszok nagyobb támadásait, miközben az oroszok nagy veszteséget szenvedtek. — Hofer altábornagy jelentése. Hivatalos jelentés, kiadták április 30-án, érkezett este öt órakor. Az általános helyzet változatlan. A nap folyamán ágyúharc és csatározás volt. Az Orava és az Opor völgyében az oroszok újabb heves éjjeli támadásait, épp ugy mint az előbbieket, az ellenség súlyos vesztesége mellett visszautasították. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Berlin, ápr. 30. (Saját tudósítónktól.) A Berliner Tagblattnak a kárpáti harctéren lévő tudósítója jelenti a sajtóhadiszállásról. A szövetségeseknek az Orava-völgyben elért sikereit a hadjárat legnehezebb és legnagyszerűbb haditetteihez kell sorolni. A hosszan elnyúló több csúcsa Zvinin a völgy déli oldalába esett meredeken emelkedő és sima sziklafalakkal és hasadékokkal. Az Osztry hegytömege zártabb, azonban az előhegyek és a voltaképpeni csúcsok között mély szakadékok vannak, a mellek a nagy erődszerű tömböt ismét nehezen hozzáférhető erődökké osztják föl. Mindkét esetben tehát tulajdonképpen nemcsak egy hegyhát és hegycsúcs elfoglalásáról, hanem két nagy terjedelmű hegykonglomerátum elfoglalásáról van szó, amelyek csak edzett hegymászók számára hozzáférhetők, amelyeket most az ellenség rendkívül erősen körülsáncolt. A német sereg az Orava-völgy nyugati, balpartján a következő hegyláncot tartja: A 992 méter magas Zvinint, a 946 méter magas Mlavkát, a 943 méter magas Pohart, a 994 méter magas Kitzerat, a 824 méter magas Kokovkát, a 940 méter magas Ropiankát és az 1109 méter magas nyugati Zvinint. A németeket az orosz állásoktól egy patak völgye választja el, amelyben Oravcik falu fekszik. Ott, ahol a patak az Oravába folyik, van Koziova falu. Hofmann tábornok német serege, melynek balszárnyát a német hadtest Zvininnél fedezte, az Orava-völgyben Koziováig nyomult előre és a folyó jobbpartján a 936 méter magas Osztrog-hegy nyugati lejtő , német hivatalos jelentés, Berlin, ápr. 30. A nagy főhadiszállásról jelentik április 30-án: Oroszország északnyugati részében operáló haderőnk előcsapatai tegnap széles arcvonalban elérték a diinaburg-libaui vasútvonalat. Komoly ellenállást az azon a vidéken levő orosz csapatok, köztük a Memel elleni rablóhadjáratban résztvevők maradéka, eddig sehol sem kísérlettek meg. Jelenleg Szavle körül vannak harcok folyamatban. Kalvarjánál az oroszok nagyobb támadásai nagy veszteségük mellett meghiúsultak; 5 tiszt és 500 főnyi legénység sebesületlenül került a kezünkre. Tovább délre is Kalvarja és Augusztáv közt kudarcot vallottak az oroszoknak ellenünk intézett előretörései. Az Orava-völgy elfoglalása. 3