Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)

1915-05-01 / 120. szám

1915. május 1. BUDAPESTI HÍRLAP (120. **.) csatornán való áttörésnek ily hamar megérett volna a gyümölcse. Október óta harcol Németország azért, hogy Dün­kirchennél és Calaisnál kijusson a ten­gerre, mert hiszen a bűnös Angliára, csak innen mérheti a megérdemelt csapást. Miképpen sikerült annyira a közelébe jutnia Dünkirchennek, hogy bármily messzehordó ágyúval sikeresen ostro­molhassa, azt nem tudhatjuk. Lehet, hogy a legközelebbi órák meg fognak világosítani bennünket mostani kétsé­geinkről és tudatlanságunkról. Ez a föl­világosítás egyet fog jelenteni e háború legnagyobbszerű eseményével, a­mely mellett eltörpül a nyugati harctérnek minden eddigi eseménye, kivéve talán Antwerpen bukását és a keleti francia határmegyék elestét. A németek egyébként is nagy mun­kát végeztek tegnap. Véres támadások ellenében is megtartották az Ypern-csa­torna mostanában elfoglalt nyugati part­ján a hídfőket; visszaverték Yperntől északra zuáv és turkó csapatok támadá­sát ; megerősítették új állásaikat a cham­pagne-ba is ; sikeresen védekeztek a Maas és Mosel között a kiújult francia offen­zíva ellen. Repülőik pedig ismét átkeltek a La Manche-csatornán és ezúttal az Anglia keleti partján levő Harwich vá­rost bombázták, a hollandul Hook van Hollandból induló vonal kikötőjét. Ren­geteg tevékenység ez, a­mely egy napra koncentráltan mutatja a németek erős elhatározását, hogy mennél hamarabb véget vessenek a háborúnak, de úgy, hogy ők törjék meg az antant ellenál­lását. A török hivatalos jelentés hű képet ad arról az erőfeszítésről, a­melyet az angolok és franciák kifejtettek, hogy szárazföldi seregekkel támogassák koc­kázatos vállalkozásukat. De a siralmas kudarcról is, a­mely jó időre megint ösz­szetörte a tengerszoros ellen való kísér­leteket. A Dardanellák anatóliai partjá­ról teljesen kiűzték az ellenséget, a ka­batepei partkiszögelésen még makacsul küzd az oda kitett csapatok maradványa puszta életéért, de a török túlerővel szemben nem tarthatja magát sokáig. A félszigetet tömegesen borítják a tetemek. A szárazföldi vállalat okozta veszteség azonban semmivel sem nagyobb, mint a hajók népéé. Egy francia páncélos cir­káló, a­mely Jeanne d' Arc nevét viseli, erősen megsérült. Egy angol torpedózutó elsülyedt. Két angol páncélos megsérülve visszavonult. De bár szárazon és vizén a két szö­vetséges rengeteg kárt szenvedett, a le­génység partraszállítása folyik tovább. Igy irja a pétervári távirati ügynökség. Mert igy követeli a pétervári emberfaló I Molok, magyarul, hogy Feigling. Kezét csókolom, azt teszi, hogy gyáva, de miért érdekli az a baro­neszt? Aznap kártya ment Franz Zaitsek Ober­leutnant címére. Csak ennyi volt rajta, hogy gyáva, semmi egyéb, hogy elvitte-e a posta, azt nem lehetett tudni. Megint hetek teltek el. Mindenki örömmel várta az előre beharangozott jó híreket, csak Hilda baronesz ült némán a helyén. A havasi gyopár üde fehérsége elsárgult. Szerelem, sze­relem, milyen nagynak és dicsőnek álmodta ő ezt odahaza az ősi park fekete nyárfái alatt a szüntelen csobogó patak partjánál! Szerelmesét a világ egyik legdaliásabb katonájának hitte, ő, a hegyi balzsammal telitett szivü tiroli leány, a kinek büszkén vetette magát a karjába s a kiért makacsul harcolt apja szigora s a világi előítélet ridegsége ellen. S ez a férfi, az ő ide­álja, az ő mindene, behúzza a fejét a lövő­árokba, hogy az ő képét csókolja, mialatt má­sok, a­kik pedig szintén hordoznak érzéseket szívükben szeretteikért, halálmegvetéssel rohan­nak az ellenségre. Két hét múlva jelentette a falusi bíró, hogy a csatatér felől katonák jönnek a vidékre. Csakugyan rá néhány napra csukaszürke nagy katonaoszlop kanyarodott be Hunkafal­vára, azon át mentek a szomszéd vasúti állo­másra. Hilda szive elszorult, önkéntelenül kere­sett valakit s nem tudta biztosan, hogy mit sze­retne inkább, meglátni őt is, vagy talán az lenne jobb, ha ott feküdnék valahol egy szerb erdő alján, szivén az átlőtt tenniszruhás fotográfia s mellén a vitézségi érem. Ebben a percben egy­másra pillantottak. Kitörő mámoros, szerelmes öröm ott lent az utca porában s fanyar köszön­tés az ablakból. Szivárványos lángoló sugár és egy jégcsap találkozása. Egy pillanat múlva a főhadnagy sugár, daliás alakja eltűnt a porfel­legben. Vacsora után jelentette a szobaleány, hogy egy magas liszt­er keresi a bárónét, tü­relmetlen és kéri, hogy azonnal fogadja, mert még az éjjel indul a vonatra. Hilda tudta, ki keresi. Lassú léptekkel bement a szobájába, ott elővett egy nagy csomó levelet, átkötötte, becsöngette a szobaleányt s megparancsolta neki, hogy a csomagot adja át annak a tiszt urnak. Nagy ívlámpa fénye szórt nappali világot a kastély bejárója előtti virágos udvarra, a­hol a daliás katonatiszt örömtől sugárzó arccal vá­rakozott s ott kezébe kapta a csomagot. A mi­kor a kezeirását meglátta, egy kicsit megcsú­szott a kövezeten, — igy referálta bent a szoba­leány, — azután lassú léptekkel elment, de nem az állomáshoz, hanem a nagy nádas felé, a merről délelőtt bekanyarodtak a faluba a ka­tonák. Hilda baronesz egész éjjel nem aludt. Két­szer föltette a kalapját, meg megint letette. Két­szer csöngetett a szobaleánynak s megint el­küldte. Azután maga elment az istálló felé, hogy befogat, de teleútról visszafordult. Hajnal felé zörögnek az ablakán. Hilda kinéz s a félhomályban megismerte Sznofit, a kis kadétot. A­mint ez megpillantotta az ablak­nál Hilda szép alakját, vállaira omló szőke ha­jával, iszonyatos zavarba jött, de azután valami artikulátlan hangon mégis kinyögte, hogy „ke­zét csókolom, bárónő, izé, hogy is mondjam, tessék már elküldeni a főhadnagy urat, mert reggel hatkor indul az utosó vonat, kocsival jöt­tem érte". Forró láng nyomult föl a szép leány hó­fehér nyakán s szó nélkül bevágta az ablakot. De ebben a pillanatban megcsapta egy-egy ré­mes gondolat. Ha Franz nem ment vissza a csa­pathoz, akkor . . . akkor? Megint becsöngette a szobaleányt. — Merre ment el az a tiszt úr, a­kinek az este egy csomagot adtál? — Kezét csó­kolom, a nádas felé. — Szent Isten! Egy­ pilla­nat alatt künn termett Hilda az utcán, vállon ragadta a halálra vált kadétot, „jöjjön, fussunk" s szaladt előre kibontott hajjal, reggeli pongyo­lában, ziháló mellel, kidülledt szemével kutatva a reggeli szürkületben. Sznofi utána, mert szentül hitte, hogy megbolondult a bárónő s mint lovagias katona egy őrült nőt, hozzá főhad­nagya mennyasszonyát, nem hagyhatja neki­futni a nagy világnak, öt percre volt a nádas. Egyik sarkában ott vonitott a tócsősz kutyája s valamit körültáncolt, a mi ott feküdt a nádas szélén, ugy mint ötven évvel ezelőtt, egy másik katonatiszt holtteste, fönn otthon, a­hogy a dajka mesélte. Mellette hevert a sok levél, a baronesz ten­niszruhás fényképe s egy rózsaszínű posta­kártya, a­melyre csak ennyi volt írva: „gyáva". A büszkevérű, hősökről álmodó tiroli leány Sznöfire támaszkodva, mint a derékban kettétört fenyőszál, úgy érkezett vissza a kas­télyba. Sznöfit bántotta a néma csönd, érezte, hogy valamit mondania kellene s egyszer csak útközben odafordul a bárónőhöz: — Mondja csak, baronesz, mit tesz az, hogy „jáva"? A szegény főhadnagy úr sokszor kérdezte a lövő­árokban, hogy mit tesz az, hogy jáva, mert azt tetszett neki inni, de senki se tudta neki meg­mondani. • A büszkevérű tiroli leány semmit se felelt.­ M harc as — Csapataink az Orava és az Opor völgyében visszaverték az oroszok ujabb támadásait. — A németek Oroszország északnyugati részében ope­ráló haderejének előcsapatai elérték a dünaburg-libaui vasúti vonalat. — Kálváriánál a németek visszaverték az oroszok nagyobb támadásait, mi­közben az oroszok nagy veszteséget szenvedtek. — Hofer altábornagy jelentése.­­ Hivatalos jelentés, kiadták április 30-án, érkezett este öt órakor. Az általános helyzet változatlan. A nap folyamán ágyúharc és csatáro­zás volt. Az Orava és az Opor völgyé­ben az oroszok újabb heves éjjeli tá­madásait, épp ugy mint az előbbieket, az ellenség súlyos vesztesége mellett visszautasították. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. Berlin, ápr. 30. (Saját tudósítónktól.) A Berliner Tagblatt­­nak a kárpáti harctéren lévő tudósítója jelenti a sajtóhadiszállásról. A szövetségeseknek az Orava-völgyben el­ért sikereit a hadjárat legnehezebb és legnagy­szerűbb haditetteihez kell sorolni. A hosszan el­nyúló több csúcsa Zvinin a völgy déli oldalába­­ esett meredeken emelkedő és sima sziklafalak­kal és hasadékokkal. Az Osztry hegytömege zártabb, azonban az előhegyek és a voltakép­peni csúcsok között mély szakadékok vannak, a mellek a nagy erődszerű tömböt ismét nehe­zen hozzáférhető erődökké osztják föl. Mindkét esetben tehát tulajdonképpen nemcsak egy hegyhát és hegycsúcs elfoglalásáról, hanem két nagy terjedelmű hegykonglomerátum elfoglalá­sáról van szó, a­melyek csak edzett hegymá­szók számára hozzáférhetők, a­melyeket most az ellenség rendkívül erősen körülsáncolt. A német sereg az Orava-völgy nyugati, balpartján a következő hegyláncot tartja: A 992 méter ma­gas Zvinint, a 946 méter magas Mlavkát, a 943 méter magas Pohart, a 994 méter magas Kitze­rat, a 824 méter magas Kokovkát, a 940 méter magas Ropiankát és az 1109 méter magas nyu­gati Zvinint. A németeket az orosz állásoktól egy patak völgye választja el, a­melyben Orav­cik falu fekszik. Ott, a­hol a patak az Oravába folyik, van Koziova falu. Hofmann tábornok német serege, melynek balszárnyát a német hadtest Zvininnél fedezte, az Orava-völgyben Koziováig nyomult előre és a folyó jobbpartján a 936 méter magas Osztrog-hegy nyugati lejtő­ , német hivatalos jelentés, Berlin, ápr. 30. A nagy főhadiszállásról jelentik április 30-án: Oroszország északnyugati részé­ben operáló haderőnk előcsapatai teg­nap széles arcvonalban elérték a diina­burg-libaui vasútvonalat. Komoly el­lenállást az azon a vidéken levő orosz csapatok, köztük a Memel elleni rabló­hadjáratban résztvevők maradéka, ed­dig sehol sem kísérlettek meg. Jelen­leg Szavle körül vannak harcok folya­matban. Kalvarjánál az oroszok nagyobb támadásai nagy veszteségük mellett meghiúsultak; 5 tiszt és 500 főnyi legénység sebesületlenül került a ke­zünkre. Tovább délre is Kalvarja és Augusztáv közt kudarcot vallottak az oroszoknak ellenünk intézett előre­törései. Az Orava-völgy elfoglalása. 3

Next