Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)
1915-05-23 / 142. szám
•vr10 Budapesti Hirupa**. ..) 1915. május 23. . Sztropkó felől József királyi herceg a Beszkidekből verve ki az oroszokat. Ezekben a harcokban honvédek, továbbá a debreceni és szegedi bakák tüntették ki magukat. Ezzel megindult az egész orosz haderő koncentrikus visszaszorítása északkelet felé. A front összébb szorult, a harcok területe szűkebb lett és ezzel a veszteséghézagok összetolódtak, mire az oroszok megpróbáltak a Visztoknál megállani. Mi viszont épp a szűkebb front miatt csak kisebb erőkkel támadhattunk, de azért a szieniavai orosz ellenállás is megbukott. Délről egyes hadtestünk, délnyugatról a tizedik és nyugatról a németek támadták őket Brzozov irányában nehéz tüzérséggel, amelynek hatása rettenetes volt. De azért elszántan védekeztek és sok emberünkbe, sok jó tisztünkbe került, amíg megvertük őket. Itt esett el a sérthetetlennek tartott Paskievicz őrnagy, aki századik csatáját Ivivsca és Krebs ezredes. Azután újabb harcok jöttek. Rymamovtól keletre Beskó és Zarzin között ötven lépésenkint kellett őket kivenni állásaikból. A harctér borzasztó küzdelemnek nyomait mutatja. A mezőkön ezer és ezer gránáttölcsér, fölfordult ágyuk és véres emberi cafatok fekszenek. Az oroszok itt úgy harcoltak, mint igazi hősök. Május 14-ig tartottak a zarzini harcok. Ekkor az ellenfél visszavonult a Szántól keletre, fölgyújtva maga után a hidakat. Martiny tábornok még aznap bevonult Szanokba, melynek túlsó végén még lövöldöztek. Bernát lovassága átúsztatott a Szánon és fejjel folytatta az üldözést Tyrava—Voloszkáig, ahol kisebb ellenálást kellett legyőznie. 13-án akár ez a hadtest is Birsa felé menetelt. Ekkor kapta Martiny azt a föladatot, hogy támadja meg Przemyslt. Talán nem kell magyarázni, hogy milyen nehéz feladat háromlott ezzel a tizedik hadtestre, de a katonákat föllelkesítette az a tudat, hogy épp őket, przemyslieket bízták meg városuk visszafoglalásával és páratlan tűzzel rohantak Bircsán át Olsany és Podmazurani felé. Május 15-én érték el a vár előretolt védőműveit. Przemysl: Przemyslt erődgyűrűk övezik, de az erődök előtt fekvő magaslatok is meg vannak erősítve. E gyűrűkön kívül van még egy öv, amelyet az orosz ostromló sereg épített. Az utóbbi kizáróan földsáncokból állt. Most teljesen szét van dúlva, nehogy ostrom esetén mi használhassuk. Szerencsére nekünk ezekre a támasztópontokra már nincs szükségünk, mert a X. hadtest mindjárt az első rohanással az erődökig jutott. Olyan eredmény ez, amelyet csak az tud kellőképpen értékelni, aki látta azokat az akadályokat, amelyeken már túl vagyunk. De azértmég mindig nehéz feladat előtt állnak katonáink. A védősereg alkalmasint elég nagy ahhoz, hogy főseregük menekülését egy ideig fedezze.A kozákok az erődökben húzódtak meg, míg tüzérségük kizáróan a közbeiktatott állásokban foglalt helyet. Az erődök sokat veszítettek értékükből annak ellenére, hogy a vár eleste óta nyolcezer munkás dolgozott helyreállításukon. Egyes védőművek egészen elpusztultak. A helyükön a hegycsúcs zöld mezőjében fehér kráter tátong. Más erődök azonban már használhatók.Az oroszok betontömbökből és földsáncokból jól védhető pozíciókat készítettek maguknak, amelyeknek megközelítését árkok és drótsövények nehezítik meg. De azért a mostani Przemyslt nem egyes pontok teszik erőssé, hanem hegycsúcsoknak és védőműveknek az a rendszere, amelyet mi kerestünk ki csodás ügyességgel és ötletességgel. Az egyik pont a másikat védi, az egyik förőd elvesztése nem zavarja a többit. Még ezer szerencse, hogy nemcsak előnyeit, de hátrányait is ismerjük a várnak és orosz ágyú nem lehet anélkül, hogy rögtön ne borítanák el gránátjaink. A helyszín nagyszerű ismeretének köszönhető, hogy a délnyugat felől előnyomuló csapataink a 15-én lefolytatott tüzérségi párbaj után még aznap este kidobták az oroszt magas hegycsúcsokon megerősített állásaiból. Ezen a napon már ott voltunk a tizedik hadtestnél, amely visszavonuló kozákokkal csatározva, az erődök előterét alkotó dombláncolat tövéig jutott. Mire az oroszok magukhoz tértek meglepetésükből, már közel állottak a védőművekhez és az éj folyamán tüzérségünk is elfoglalhatta a legkedvezőbb állásokat. Vasárnap, május 16-án kezdődött a támadás, amelyet Martiny altábornagy személyesen vezetett. A parancsnok jóvoltából közvetetlen közelből nézhettük a támadást és megfigyelhettüktüzérségünk nagyszerű munkáját. Akciónk egyelőre két erőd, Lipnik és Praskovce ellen irányult, melyek a délnyugati védelmi övön feküdve, a városba vivő utat zárják. Az elsőt Nemecsek, a másodikat Schneider vezérőrnagy csapatai támadták, míg a hadtest többi részei részint tartalékban pihentek, részint jól sikerült megkerülő mozdulatokat végeztek. Eleinte csak a tüzérség dolgozott. Gránátjaink szünet nélkül hullottak, mint a jégeső. Azután a gyalogság rajvonalban nyomult föl a domboldal mezőin. Negyven-ötven méteres szökellések után beásva magát. Majd orosi ágyúgolyók jajgattak el a fejünk fölött, ütegeinketkeresve és srapnellek csaptak le közel a rajvonalurukhoz, aztán ismét elhallgattak az orosz ágyuk, mert tüzérségünk megtalálta őket... és ... és közben katonáink ott a domboldalon mind feljebb és feljebb kúsztak. Tizenkét óra hosszáig tartott ez az őrjítő küzdelem és estére már háromszáz méternyire az oroszok előtt mély fedezékekbe beásva állott rajvonalunk. Olyan távolság ez, melyet az oroszok hetvenezer emberük föláldozásával sem tudtak elérni. Háromszáz méter... de ezt a rövid távolságot már nem engedik a vezérek megtenni. Sok vérbe kerülne és ezt nem éri meg. Majd a tüzérség rövidesen szétomlasztja a hegycsúcsot és akkor áldozatotelül sétálhatunk át rajta. ^ Payr Hugó: A Kúria és a háború. Lugánó, máj. 19. (Alkalmi levelezőnktől.) Miután Olaszországban ma már olyan terrorizmus uralkodik, mely elől csak kitérni lehet, tegnap nyert érdekes információimat már csak innen jelenthetem. Úgy vatikáni, mint kormánykörökből megerősítését hallottam annak a régebbi hírnek, hogy háború esetére valóban történtek a két faktor között bizonyos megállapodások. Ez természetes is, hiszen a Kúria annyira be van ékelve a hadviselő olasz állam testébe, akciószabadságához és biztosságához viszont az egész világ katolikusainak érdekei és jogai oly szorosan fűződnek, hogy rejtett kártyákkal egyik fél sem mehet a beláthatatlanul válságos idők elébe. A Vatikánnak azon kellett lennie, hogy amely kérdésekre nézve a garanciális törvényeik nem intézkednek, a katolicizmus érdekeit azokra nézve is tőle telhetően megóvja. A Vatikán mai kényszerhelyzete végképpen meg fogja értetni a világgal, milyen abszurdum az, hogy közel háromszáz millió ember legbensőbb érdekei és legszentebb jogai szenvedjenek sérelmet az Egyház akaratának figyelembevétele nélkül. Addig is azonban, míg egy ilyen belátás eredményeit megérleli az idő, a Kúriának keresnie kellett egy kivezető utat, keresnie kellett valamelyes megállapodást a legrosszabb esetre nézve is. Amint nekem beszélték, a Kúria indirekt kérdései a királyi kormányhoz főképpen két pont körül forogtak. Első kérdés, hogy azok a Vatikánnál akkreditált miniszterek, akik az olasz állam ellenségeit képviselik, milyen garanciák mellett maradhatnak tovább is olasz földök, és érintkezésben maradhatnak-e kormányaikkal? Második kérdés: Korlátozás és ellenőrzés nélkül folytathatja-e a pápa az olasz kormány háborúja alatt is a nunciusaival való siffrrozott táviratváltást és küldhet-e továbbra is az olasz állammal hadban álló kormányoknál akkreditált diplomáciai ügyvivőihez kontrolálatlan kabinetfutárokat? E két főkérdéshez néhány apróbb mellékkérdés csatlakozott olyan részletekre nézve, melyek bennünket nem érdekelnek. Salandra válasza a két vatikáni kérdéssel szemben három főbb pontot emelt ki. Első kérdésre adott állítólagos válasza szerint a királyi kormány nem akceptálhatja azt, hogy, a vele ellenséges viszonyban lévő államok vatikáni ügyvivői korlátozás nélkül gyakorolhassák funkcióikat. Ellenben semmi kifogása sincs e diplomaták Rómában való maradása ellen oly feltétellel, hogy valamelyik apostoli palotában (Laterán vagy Castel Gandolfo) internáltassanak. A második kérdésre nézve megjegyzi a miniszterelnök, hogy amennyiben a Kúria garanciákat tud nyújtani a királyi kormánynak arra nézve, hogy sifrkrozott táviratai és kabinetfutárai útján kizáróan és csakis egyházi dolgokban fog hírt váltani, és a legszigorúbb semlegesség megtartása mellett minden politikai érzelemnyilvánítástól tartózkodik, — ez esetben nem kíván akadályt gördíteni a katolikus egyház fejének zavartalan továbbműködése elé. Harmadszor, amidőn az olasz királyi kírmány újból megerősíti a Szentszék függetlenségét és abszolút lelki szabadságát, — garantálván egyben a pápai paloták exterritoriális sérthetetlenségét — a helyzet rendkívüli kényszere folytán el nem kerülheti, hogy a közrend megóvásának érdekében ellenőrzés alá ne vesse az ellenséges államok Olaszországban visszamaradt vatikáni diplomatáit, vagy egyéb prelátusait. Ehhez a három főponthoz néhány bizalmasabb tanácsot csatolt volna még Salandra, melyek főképpen arra az eshetőségre szólnak, ha belső súlyos komplikációk megakadályoznák a kormányt a garanciális törvényben vállalt védelmet biztosíthatni a Vatikán és hozzátartozói érdekében. Más szóval, ha forradalom törne ki, és maga az olasz királyság sem lenne többet biztos a maga dolgában. Ezeknek a bizalmas figyelmeztetéseknek tulajdonították tegnap Rómában az alsópapság szinte föltűnően lelkes magatartását a háborús tüntetőkkel szemben, és azt a hírt, mely vatikáni nagykövetségünk küszöbön álló elutazásáról terjedt el. Az is bizonyos, hogy a Vatikán újabb politikai és históriai levéltárának Spanyolországba való átszállítása tervbe van véve, — talán már meg is indult — míg a nagyértékű, többévszázados irattár elrejtésére (!) magában Olaszországban keresnek módokat. Ezt az egész idegességet és készülődést egy háború nem magyarázná meg, mert hiszen nem szakadhat részünkről olyan vereség az olasz királyságra, hogy azért a pápának, vagy a Kúria kincseinek előlünk menekülnie kellene. Akik Rómában a pápa spanyolországi visszavonulását szorgalmazzam, nem háborúról beszélnek, hanem forradalomról, és nem a hódítók elől sietnének biztosítani a pápát és a pápaság históriai dokumentumait, hanem inkább bizonyos máris látható tombolók ellen. A Salandra-kormányban megvan minden jószándék a Kúria biztosságát, ameddig csak lehet, megvédeni. De egy kissé túl sok a megvédeni valója ahhoz képest, amivel rendelkezik. Nagyon szívesen látná tehát maga mellett a katolikus népszövetséget, mint erkölcsszelidítő erőt. Csak az a baj, hogy a szabadkőművesség többéves élénk tevékenysége mellett X. Pius alatt a katolikus népszövetség nem fejlődött, mert a pápa nem szeretett politizálni. Alig négy-öt hónapja, hogy XV. Benedek ezt azt igen célravezető eszközt figyelmébe vette. Most már erősen agitálnak mellette kicsinyek és nagyok, a sajtót is igyekeznek belevonni, s az új elnök, Della-Torre gróf, energikus és tevékeny, ember. De késő, most már minden késő, hogy el lehessen hárítani azt, ami jön. Ha csak még egy évig dolgozhattak volna zavartalanul, az eredmény érezhetővé válhatott volna. Úgyszólván az utolsó percben, elutazásom előtt, hallottam jó forrásból, hogy a pápa Rómát semmi esetre el, nem hagyja, és minden eshetőségre gondoskodni kíván a pápaság érdekeinek megóvásáról. Alighanem annyit jelent ez, hogy bíborosait sem hajlandó messze engedni magától, hogy így, bármi történjék is, a bíborosi testület mindenkor összeülhessen. Azt mondják, a pápa változatlanul erős és nyugodt, és gondosan gyűjtett e nagy idők.