Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)

1915-05-01 / 120. szám

e­ ket megbecsülünk. Nincs egyéb kívánságunk, mint­hogy erre az egyszerű és jó bölcseségre mielőbb az egész világ ráébredjen." Politikai események. Budapest, ápr. 30. A miniszterelnök Bécsben. Bécsből jelentik: Tisza István gróf minisz­terelnök ma reggel Bécsbe érkezett és a bank­utcai magyar palotában hosszasan értekezett Burián István báró közös külügyminiszterrel. Tizedfél órakor Tisza István gróf miniszterel­nök Schönbrunnba hajtatott, a­hol a király magánkihallgatáson fogadta. Legfelsőbb kihall­gatása után Tisza István gróf tanácskozást foly­tatott Stürgkh gróf osztrák miniszterelnökkel. A közös miniszterekkel is volt tanácskozása Tisza grófnak, a­ki délután négy óra negyven perckor visszautazott Budapestre. Az ellenzék tanácskozása. A szövetkezett ellenzéki pártok elnökei ma délelőtt tíz órakor a függetlenségi pártkörben tar­tott tanácskozásukon több mint három óra hosszat folytatták a Pénzintézeti Középpontról szóló tör­vényjavaslatnak és az indemnitásnak megvitatását. Részt vett a tanácskozásban a függetlenségi párt, al­kotmánypárt, néppárt és demokrata párt elnöksége. A vita során Andrássy Gyula gróf, Hadik János gróf, Földes Béla, Szterényi József, Tóth János és Vá­zsonyi Vilmos szólalta­k föl. Az egyes kérdéseknek és az ellenzék álláspontjának részletes kidolgozására bizottságot küldtek ki. A mai tanácskozásról a függetlenségi párt kő­nyomatosa ezt jelenti. Az ellenzéki pártok elnökeinek a Pénzintézeti Középpontra vonatkozóan ma délben a független­ségi pártkörben tartott értekezlete, már megállapo­dásra jutott a többi között a pénzügyminiszter vétójogának megszüntetése iránt és a plénum kife­jezte azt az óhajtását, hogy a képviselői állás és a Pénzintézeti Középpont igazgatósági tagsága között erkölcsi inkompatibilitás mondassék ki. A kikül­dött albizottság holnap tart ülést Hadik János gróf elnöklésével. A párt kőnyomatosa jelenti még, hogy az el­lenzék megbízottai és Teleszky János pénzügyminisz­ter között még egy tanácskozás lesz a Pénzintézeti Középpont dolgában. Az indemnitás. A függetlenségi párt az indemnitásról szóló javaslat ellen nagyobb vitát indít azon az okon, hogy Tisza István gróf miniszterelnök nem fogadta el a harcosok választójogára vonatkozó indítványt. Károlyi Mihály gróf és Batthyány Tivadar gróf az általános, titkos választójogot fogják követelni és a függetlenségi párt több más tagja is a választói jog jelszavával vesz részt az indemnitás vitájában. Az alkotmánypárt értekezlete. Az országos alkotmánypárt május 2-án, vasár­nap este fél hét órakor a párt közhelyiségében Andrássy Gyula gróf elnöklésével pártértekezletet t£wt, a­melyen a kormány által benyújtott törvény­­javaslatokat vitatja meg. Berlini újságok Tiszáról, Berlinből jelentik. A német újságok nagy ré­sze közli Tisza István gróf miniszterelnök képviselő­házi beszédét és a legnagyobb elismeréssel nyilatko­zik róla. A Münchner Neuesten Nachrichten ezeket irja: A képviselőház tárgyalásai emelkedett kedvben folynak. Ellenségeink pedig a háború kilenc hónapja után most láthatják, milyen belső erő egyesíti az osztrák és magyar monarkia népeit, a­melyek a monarkiában fejlődésüknek biztosítékát és védelmét látják és ama romboló erők ellen való támasznak tekintik, a­mik az orosz birodalomban mindent ni­vellálnak és lerontanak, a­mi bé­késen és szabadel­vűen akarna fejlődésnek indulni. A Germania szintén arra utal, hogy a magyar országgyűlés a legteljesebb egyértelműség képét mu­tatta. Ez a döntő momentum. És ez rontja le azokat a számításo­kat, a­miket az egyesült ellenségek a magyar ellenzék magatartására alapíthatni véltek. A Nordd. Allg. Zeitung a magyar képviselőház határozatairól a következőket írja: A magyar képviselőház egyhangúan fogadta el azt a javaslatot, a­mely szükség esetén a monarkia védőerejét erősíti. Az ellenzék fentartás nélkül csat­lakozott a kormány követeléseihez és újra bebizonyí­totta, hogy az egész magyar nemzetet csak az az eszme tölti el, hogy minden áldozatot meghoz az el­lene intézett támadás leverésére. A tárgyalások fo­lyamán egyúttal megnyilvánult Ausztria és Magyar­ország és Németország rendíthetetlen összetartása. Tisza István gróf miniszterelnök kifejezetten rámu­tatott arra, hogy a szövetséges hadseregek milyen odaadással szentelik magukat a közös feladat megol­dására. A szövetségesek, mondotta Tisza István gróf, azon fáradoztak, hogy egyesült erővel,­­a legnagyobb erővel odasújtsanak, a­hol ez a közös cél nézőpont­jából a legszükségesebb volt. Ennek az egyetértés­nek köszönhetők az eddigi sikerek, ebben az egyet­értésben van biztosítéka annak is, hogy a küzdelmet valamennyi ellenség győzedelmes leveréséig foly­tatjuk. BUDAPESTI HÍRLAP .­.20. o.) Tavasz a városban. Budapest, ápr. 30. Odakünn a falun ilyenkor legszebb a világ, tavasz bűbájos évadján, idebenn a városban csak arról tudjuk megérkezését, hogy kiülnek a város arculatjára a­­ tavaszi szeplők. Túrják a földet, javítják a villamost, meszelik, renoválják a háza­kat, a városnak ez a tavaszi nagytakarítása azon­ban csak rikítóbbá teszi azokat az apró szépséghi­bákat, melyeket ősszel és télen oly jótékony ködbe burkol a nedves, havas, ködös atmoszféra. Gyalog ha rájjuk a pesti utcát, a fáktól szinte alig is látju­k a­z erdőt, ki vet ügyet a frissen mázolt házaira: jól fest-e rajtuk az új tavaszi köntös? De gyerünk csak fel az omnibusz tetejére, gyorsam, még egyszer, talán utoljára, mielőtt végleg a közle­kedési múzeumiba kerül ez a pesti Noé-bárka. Most, hogy meghalni készül, elmondhatjuk róla a jót is: éppen lassúságánál fogva a szemlélődésre kiválóan alkalmas volt ez a lenézeli alkalmatosság, melynek tetejéről itthon is megláthattunk néha egyet-mást, ha nem is hívták előkelően imperiálnak, mint Pá­ris­ban. Odakinn bezzeg nem restelkedtünk fölka­paszkodni rá, ideshaza azonban derogált előkelősé­günknek. A pesti ember különben is azért látja csak olyan ritkán a városa arculat­ának elváltozásait, mert vagy gumimikereken robog, a­mikor elvárja, hogy őt nézzék, nemhogy ő maga szemlélődne, vagy pedig kiül a kávéház elé, hogy mások sétáljanak neki. Ki gyalogol Pesten? ... Pedig ilyenkor, tavasszal min­dig megismétlődik a városok arcának színe­változása, csakhogy ezt nem látni máshonnan, mint az omni­busz tetejéről, akarom mondani az impériátról. A­hogy az omnibusz „vágtat, azaz lassan ha­lad" (mint a költő Laura Guszti bácsi mondital) szét­ csendesen újra meg újra megállapíthatjuk ma­gunkban, mennyire utolsó szempont nálunk az eszté­tika a városépítés-, rendezés- és díszítésnél. Az em­ber sírva szeretne leugrálni az omnibuszról, hogy megfogja a kezét a tavasz évadiján vackából rend­szeresen előbúvó renoválónak, a­ki itt egy szép, an­tik fantáziájú kőhomlokzatot meszel be vakító fe­hérre, amott gondosan átfest egy falfelületet, hogy az más anyagnak lássék, mint a­miből van, emitt a vert vasat preparálja öntött vassá, másutt pedig az esztergályozott fát hamisítja faragott fává. Milyen lábbal tiprása az ilyesmi a díszítő­mű­vészet legelemibb törvényeinek! Pesten még mindig nem tudják, hogy ízléstelen minden díszítés, mely­nek ele­mei nem magából a díszítendő felületnek, vagy tárgynak, a stílusából sarjadzanak. Mert — ugyebár? — nem minden stílus bírja el a díszítést egyformán; az egyiken a pazarság is fenséges, a másiknak éppen gőgös egyszerűsége ad méltóságot. Ám itt még le­het helye a mérlegelésnek! De az anyag csaló utánzása mindig otromba és — fájda­lom! — ezzel találkozunk legtöbbször, főleg ilyen­kor, mikor a vedlett falakat ujjá hamisítja a tavaszi renoválás. Márványozott bolthomlokzatok, műmár­vány-oszlopok, olcsó gipszfaragások, festett vaspán­tok, öntött vasrácsok merednek fel reánk fenyege­tően az omnibusz tetejére, ujjá meszelt köntösükben még kiáltóbban rikoltozva a modern Budapest mű­vészietlen exteriőrjéről, mint kopott korukban. Órá­kig cammoghat velünk az omnibusz, míg egy-egy valódi márvánnyal, vagy igazi, nemes kővel bebur­kolt épületet találunk, hol a csalás nem akarja ve­lünk elhitetni, hogy a fal belsejében is márvány­tömbök lappanganak, hanem a­hol a kő vagy már­vány burkolat-jellege szembeszökő; a­míg találunk épületet, a­hol a kövek természetes színe gyönyörű harmóniákat teremt, melyeket nem­ zavar a kőnek hazudott téglák silány anyagának közbesikkasztott hazugsága. Ám hogyan magyarázzuk meg ezt a tót napszámosoknak, a­kik a nyári renoválás munkáját végzik, mikor azok se gondoltak rá, a­kik — a pesti ancien regime idején — fölépítették és földíszí­tették ezt a mi szépséges Budapestünket? A­hol a középponti pályaudvart ferdén állították be a Rá­kóczi-út tengelyébe; a­hol lerombolták a fél­ Belvá­rost, hogy újra görbén építhessék ki a Kossuth La­jos-utcát a Dunáig; a h­ol nekivitték az Erzsébet­hidat a Gellért-hegynek, a hegyet pedig körül csipkéz­ték gyermekjáték-kőkockákkal; a­hol a Bazilikát és a Népszínházat háttal állították a forgalmas kör­utaknak, a­hol meghosszabbították az Andrássy-utat a ligetbe, de előbb elállították a hídhoz vezető utat a milleniumi emlékművel, a­hol De ne folytassuk tovább. Szálljunk le inkább az omnibusz tetejéről. Mégis csak jobb lesz az autó­busz, az talán gyorsabban robog majd s igy a tete­jéről sem láthatjuk ennek a mi szépséges Pestünknek annyi tavaszi ragyával elcsúfított ábrázatját. Bár hiszen a világ minden metropolisa között azért mégis csak ezt a mi Budapestünket szeretjük, legjobban. Szépséghibái ellenére is, velük együtt, vagy — ki tudja? — tán éppen miattuk! Ha nem pörlekedhetnénk vele néha egy kicsit, tán hama­rább ráunnánk, az örökös méz keserűvé lenne a szájunkban. Hiszen a magyar nóta is azt mondja: „azért, hogy egy kicsit ragyás, kend az én szeretőm nem más" — hát hogy ne bocsátanék meg a mi szépséges Budapestünknek is ezeket az ártatlan ta­vaszi szép löket? ....... 1915. május 1. Hagyar repítik, orosz mini - A Budapesti Hirlap haditudósítójától. — — Képsorozat a háborúból. — Tábori sajtóiroda, áprils. Harminc évig sínylettük annak a zárkó­zottságnak kellemetlen utóhatásait, a mellyel a tisztikar a civil társadalmi élettől elzárkózott. Nekünk a hadsereg csaknem idegen volt, tag­jairól néha hamis képzeteket alkottunk ma­gunknak s most, a mikor egy­ véres fölfordulás révén egész közvetetlenné válik az érintkezés, — most látjuk csak, hogy milyen nagyszerű, művelt, okos és finom emberekből áll tisztika­runk. Ezerszer tapasztaltam, hogy kint a harc­téren számtalan tiszt van, a­kinél a formaruha és a lövőárkok sara a legértékesebb egyénisé­get takarja. Találkoztam katonákkal, a­kikben sokkal több érzék volt politikai, társadalmi és tudományos kérdések iránt, mint szociológu­sainkban vagy politikusainkban. Ezek a tisztek azok, a­kikért a legénység száz halállal is szembe néz s nem tudom, hogy ha a háború után formaruha nélkül állnának a nép elé, nem lenne-e az egész ország követője egyszerű be­csületességüknek, józan, okos, katonás sza­vaknak. Mert nem igaz az, hogy a háborúhoz, a hadvezetéshez csak katonai tudományok kelle­nek. A jó vezér nemcsak a sztratégiához ért, nemcsak közgazdasági ismeretekkel bír, hanem jó pedagógus és lélekbúvár is. Hisz, hogy egyéb példát ne mondjunk, itt van a népfölkelés; en­nek az anyagnak kiképzése és a harctereken való gyors alkalmazása sokkal, de sokkal nehe­zebb feladat, mint a békeidőben való kiképzés. Nem érdektelen azért annak a kérdésnek a meg­világítása, hogy­ hogyan csinálnak hadvezéreink hősöket azokból a katonákból, a­kik nyolc hét­tel ezelőtt még szakaszjeggyel mentek az okto­gontól a nyugati pályaudvarig. Ezt a kérdést magam nem tanulmányoz­hattam. Csak a véletlennek köszönhetem, hogy most mégis elmondhatom háborús sikereink egyik legérdekesebb titkát. Wolff dandárpa­rancsnoknak voltam a vendége. Egy úriházban, alig ezer lépésnyire a rajvonal mögött uzsonáz­tunk, miközben arról folyt a szó, hogy hadse­regünk tartalék erői csodálatosképpen ugyan­olyan jól megállják a helyüket, mint a tábori formációk. A brigadéros ekkor ezt magyarázva, elmondotta, hogy hogyan lesz a regrutából hős. — Az újoncokat kiképezik, — így kezdte magyarázatát a dandárparancsnok, — s ez a kiképzés rendesen nagyon elfárasztja a kénye­lemhez szokott népfölkelőket. A nyolcadik hét leteltével sokkal fáradtabbnak érzik magukat, mint három hónappal később kint a harctéren.

Next