Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)
1915-05-04 / 123. szám
10 BUDAPESTI Emm (Msz.) 1915. május 4. Hir Amerikából. Skz asmerikai remunkásdit mozgalma. Berlin, máj. 3. A B. Z. am Mittag közli az amszterdami Tyd newyorki hirét, amely szerint a nemzetközi kézműves-egyesület elnöke a 300.000 tagot számláló amerikai gyári munkások szövetségétől táviratot kapott, amely hangoztatja, hogy az amerikai munkások nemnézhetik tovább a háborút tétlenül. Elhatározták, hogy egész Amerikára kiterjedő nagy akciót kezdenek a béke érdekében. I kelotiai fali I lierai — Hangverseny a Bazilikában. — Budapest, máj. 3. Zsúfolásig megtelt ma délután előkelő közönséggel a Bazilika hatalmas hajója. A Vörös Félhold és a rokkant katonák javára rendeztek hangversenyt rendkívül élvezetes programmal. A pompás műsor és a nemes cél nagy közönséget gyűjtött össze. Bevezetőül Rosenmüller János tizenhetedik századbeli német zeneszerzőnek Sonata da Chiesa című érdekes vonósnégyesre, orgonára és kiszenekarra írt munkáját játszották el: Geyer Stefi, Hubay Jenő, Szerémi Gusztáv, Schiffer Adolf és Szikla Adolf. A darab kitűnő előadásban mély hatást tett a közönségre. Majd Várady L. Árpád kalocsai érsek magasszárnyalású beszédben fejtegette a világháborúban való szerepünket. A főpásztor kifejtette, hogy a mi ügyünk igazságos. Az erkölcsi törvény ultima ráció gyanánt nemcsak megengedi, de parancsolja is a háborút, amikor a nemzeti lét és nemlét, becsület és megaláztatás közt kell választani. Ilyen a mi helyzetünk. Valamennyi ellenfelünket, úgymond, a hatalom és abirtokvágy ösztökéli, amivel szemben áll a középeurópai államok, vagyis a mi és szövetségeseink erkölcse. A világháborúban saját életünket védjük, de a saját jogunk védelmével a népjogok védelmét is teljesítjük. Eljő az idő, amikor az elvakított nemzetek számon fogják kérni mostani vezetőiktől az oktalan véráldozatokat. Eljő az idő, amikor a kisebb nemzetek fölismerik a népszabadságért, tehát érettük is folytatott harcaink értékét. Az egyik, amelyet követni fog a többi, a török birodalom, amelynek fővárosában az orosz az Aja Szófia ormára akarja a kettős keresztet kitűzni, már fölismerte, hova utasítja őt létérdeke, azért mellénk állott, velünk együtt osztja az irtózatos háború pénz- és véráldozatát. Méltó, hogy a bajtársi kéz érezze szívünk melegét is: illő, hogy a magyar társadalom a vitéz török nemzet háború okozta sebeinek gyógyításához hozzájáruljon. Azért a mai ünnep a fegyverbarátság megpecsételése. Azután szembeszállt az érsek az ellenséges sajtó hazugságaival, amelyek Angliát és szövetségeseit ugy tüntetik föl, mint a világosság képviselőit velünk, a sötétség képviselőivel szemben; küzdelmüket ugy, mint Krisztus küzdelmét Béliái ellen; harcukat ugy, mint a keresztény eszme harcát a barbársággal. A történelem ítélőszéke előtt azonban mi és szövetségeseink ki fogjuk állni a bírálatot. Ez Ítélőszék előtt az Ítélet nem azokat fogja érni, a kik szükségből templomokat, műemlékeket bombáztak, hanem azokat, akik a műkincseket a hadműveletek alapjául előre kiválasztották s ezzel a megfelelő ellenrendszabályokat kikényszerítették. Ellenségeink ellen tanúskodni fognak a megfenyített városok romjai, ahol polgáremberek ragadtak orvul támadó fegyvert, s ezzel magukra vonták a megérdemelt bűnhődést. Tanúskodni fognak az ok és cél nélkül fölgyújtott városok ezrei, a meggyalázott és kifosztott lakosok százezrei, a mindenféle égtájakról összehurcolt színesbőrű vad hordák, amelyek ágyutöltelék gyanánt a harctérre dobattak. A mi harcmodorunk nem ilyen. Egy belga városban a Sacré Coeur-apácák kolostora hadiérdekből igénybeveendő volt. Midőn a parancsnokló német tábornok ezt tudatta a főnöknővel, az megnyugodott, de igérte, ha lehetséges, adjanak kárpótlásul más helyet, hogy az oltári szentséget illő módon vihessék fel régi hajlékukból. A német tábornok csakhamar kijelölte az új kolostor helyét, s midőn a szentség átvitelére került a sor, katonáival sorfalat állíttatott az utcákon, maga vezérkarával együtt teljes díszben szolgáltatta a kiséretet, bucsuzásul pedig 20.000 frankot nyújtott át a fejedelemasszonynak szerény ajándéka gyanánt. Ilyen a mi és szövetségeseink barbarizmusa. A vallásszabadság oltalmazóit ellenfeleink sorai között hiába keresem. Ellenben megtalálom az orosz zsarnokságot, amely börtönnel, katonafegyverrel űzi a híveket a moszkovita egyház kebelére; .Inentalálom a radikális francia kormányt amely kitiltotta a vallásoktatást iskoláiból, a szerzeteseket a kórházakból, széjjeltépte az egyház és állam kapcsolatát. Ez a radikális uralom, hogy a művét megszilárdítsa, teremtette kifelé előbb az orosz, azután az angollal való szövetséget. Győzelme jelentené az ateizmus győzelmét, előbb a latin, azután a többi keresztény államban. A világtörténelem sodra bennünket a népjogok s a vallásszabadság előharcosai közé állított, szemben ellenfeleink erőszakával, őrizzük meg e nagy hivatásunk méltóságát a háborúban és a reánk következő béke idejében. Ez a mi múltunk és jövendőnk nagyságának záloga. A nagyhatású beszéd után következett Liszt Ferenc gyönyörű koronázási miséje, melyet a Bazilika ének- és zenekara adott elő Sándor Erzsi, Durigó Ilona, Székelyhidy Ferenc ésKálmán Oszkár operaházi tagok közreműködésével. A munka minden szépsége sokszoros erővel hatott a templom áhítatos csendjében. Az offertórium és Benediktusz hires hegedűszólóját Hubay Jenő játszotta csodálatos előadó-művészetének teljes gazdagságával. A keled hadsereg. — Képsorozat a háborúból. — A Budapesti Hir-lap haditudósítójától. — Tábori sajtóiroda, április. Valami egész fantasztikus dolgot fogok most elmesélni. A keleti hadsereg történetét. Nem a harcait, nem is küzdelmeinek eredményét, hanem azt a csodálatos átalakulást, mely a semmiből egy verhetetlen hadsereget teremtett, a szervezetlenségnek ezt a bámulatos szervezetét és a taktikának egy uj, idáig merőben ismeretlen virtuozitását. Délkeletgalicia és Bukovina azelőtt mellékharctere volt a háborúnknak. A főerőkre másutt volt szükség s ezt a részt nagyobb küzdelmek nélkül kellett átengednünk az orosznak. Ami erő ott maradt, az — mint ismeretes — népfölkelőkből, pénzügyőrökből és csendőrökből állott, akiknek távolról sem lehetett az a feladatuk, hogy reguláris orosz hadsereggel fölvegyék a harcot. Mégis a csendőrök, pénzügyőrök és az öreg népfölkelők összeálltak s Fischer csendőrőrnagy kivételes szervező tehetsége belőlük szabad csapatokat alakított. Nem voltak ezek rendes századok vagy zászlóaljak, hanem egy-egy csoport összeverődött, mondhatnám önállósította magát s aztán dolgozott, verte az oroszt a saját szakállára, mint a középkori lovagromantika hősei. Legjobban jellemzi ezt a szervezetlen sereget az a név, amelyet az ellenfél adott neki. Az oroszok csak úgy hívták: a Fischer-féle asztaltársaság és semmiképp sem értették, hogy hogy verhetik meg ezek őket minden haditerv, parancs és a hadiiskolákban tanított bölcseségek nélkül. Arra persze nem gondoltak, hogy az asztaltársaság lelkesedése és hazaszeretete többet ért minden haditervnél . . . Idők folyamán azonban a háború szintere átterelődött Bukovinába is. Nagyobb erőket csoportosítottak itt, amelyek nem tömegükkel, hanem váratlan akciójukkal lepték meg az oroszt. Hadtáp és népfölkelő zászlóaljakat állított össze Pflanzer Baltin tábornok s belőlük alakította meg hadseregét. Magyar és román csapatok voltak ezek, trón nélkül, tüzérség nélkül, gyakran csak régi puskával fölszerelve. De a lelkesedés itt is csodát művelt. A trónt parasztszekerekből állították össze, az ágyukat az orosztól vették el s fegyvereik lassúságát jobb célzással pótolták. Talán mindössze csak egy hétig tartott ez az állapot, amig a rendes csapatok is fölvonultak, de ez a hét döntő befolyása volt Bukovina sorsára. A hadsereg, amely a föld alól termett, magához ragadta a kezdést s az iniciativát nem is adta ki többé a kezéből. Az időközben megérkező seregek egy részét Pflanzer tábornok már nem is küldte az arcvonalba, hanem oldaltámadásra használhatta s mikor az oroszok — akik a szárnyaikon mindig érzékenyek voltak — ezt észrevették, túlerejük mellett is visszavonultak. Történt pedig mindez a keleti Kárpátok égig érő bércei között, farkasorditó hidegben, a mikor a hőmérő higanya —26 fokot mutatott Reaumur szerint, s magyar népfölkelőknek nemcsakaz orosszal, de a havasok zimankós viharaival, a rettenetes idő halált hozó fáradtságával is meg kellett küzdeniük. Azután új terepre ért a diadalmas sereg. A Kárpátok északi lejtőjén, lankás dombvidéknek hullámzó oldalain került szembe ismét egymással a két ellenfél. Az oroszok megállottak és ekkor kezdődött az a csodálatos taktika, amely álló harcban is sikerről-sikerre vezette katonáinkat. Igaz, hogy az anyag, amely itt fönt harcolt, nagyszerű volt. Magyarok és horvátok, kik a szerb harctér borzalmai közt nevelkedtek, románok, akik honfitársaikat védték és minden nemzetiségnek elit-csapatjai. A keleti hadsereg zöme mégis az első zászlóaljak maradtak, amelyek köré a többi erők kristályosodtak. Ezek a csapatok megtartották szervezetlenségüknek nagyszerű szervezetét, megtartották önállóságukat, tevékenységüknek szabadságát és misztikus harcmodoruknak egész titokzatosságát. Itt harcolnak északi és keleti Bukovinában a hősök, akik köré mondakörök, népdalok és legendák fognak fonódni. Háromnak nevét máris szárnyára kapta a hír: Papp alezredesről, Rusz hadnagyról és Kellner századosról csodákat mesélnek, hihetetlen, fantasztikus történeteket. Papp alezredes a mérnökkarnál szolgált és nagyszerűen ért a megerősített helyek készítéséhez. Most is katonáinak védelméről gondoskodik elsősorban. Ahol önálló zászlóaljai közül egyik megveti a lábát, ott másnapra bevehetetlen sáncok, áthatolhatatlan drótkerítések nőnek ki a földből. De a támadásnak is nagy mesterei ezek a katonák. Csakhogy ők nem támadnak nyíltan, szabad küzdelemben, ők előbb ölik meg az ellenséget és csak azután rontanak rá. Ez különösen hangzik, de így van. Mozgás közben páncélos vonatok rohannak túl az orosz rajvonalon és hátulról lövik a meglepett ellenséget. Máskor meg a portyázó különítmény — melynek Rusz hadnagy a vezetője — átlopódzik a fronton és elfogja valamelyik törzskart.. . mire az oroszok észre veszik, már nincs vezetőjük. Ez a Rusz különben a legérdekesebb ember. Magyar származású, tiszt volt, leköszönt, most mint közlegény rukkolt be, három vitézségi érmet nyert, majd hadnagyi rangot kapott és különítményével — amelytől úgy félnek az oroszok, mint a tűztől — legtöbbször az ellenséges front mögött tartózkodik. Rusz mellett még Kellner zászlóalja okoz sok gondot az oroszoknak támadásaival. Kevesen csapták be oly sokszor az orosz vezéreket, mint Kellner, — de az esetek más lapra tartoznak, most csak a bukovinai harcmodorról akarok beszámolni. Teljes nagyszerűségében akkor bontakozik ki ez a taktika, amikor egészen megáll a harc és lövőárkokban fekszenek a katonák. Ilyenkor Papp — aki szintén magyar ember— minden éjjel patrusokat küld előre. Bátor, sőt vakmerő katonákat, akik egész az orosz tábori őrsig lopódzkodnak. Nincs náluk más, csak puska, negyven patron, dob, trombita, kereplő és világító pisztoly. Pontban tíz órakor ágyúlövés ad jelt, mire a patrulok lövöldözni kezdenek, majd dobbal, trombitával lármát csinálnak, kereplőket pergetnek, hátul a katonaság hurrázik, fényszórók, világító pisztolyok csillannak, és az oroszok abban a hitben, hogy támadás lesz, kezdetben megszöktek, aztán visszalövöldöztek, végre, mikor észrevették, hogy csak áltámadásról van szó, már nem is lőttek vissza. Erre aztán igazán támadtunk. És igy ment ez minden éjjel. Az oroszok sohasem tudhatták, hogy mikor lesz az áltámadásból igazi roham és igy minden éjjel készen kellett lenniök. A mi részünkről csak néhány ember vett részt ezekben az akciókban, a többi pihent, de az oroszok soha sem alhattak, mert nappal meg ágyútűz alá fogták fedezékeiket. Ez a nem alvás, ez az örökös izgalom, a készenlét, a várakozás bizonytalansága megőrölte az ellenfél idegeit, kifárasztotta, szétmorzsolta ellenálló képességüket. Ez több, mint amit ember kibír, és az orosz ezredek egymásután veszítették el a szivüket, lelkierejüket, bátorságukat. Hiába hoztak uj csapatokat, ezeket is megőrölte, megtörte a — nem-alvás. Mindennap uj trükk, uj ötlet, uj akció s emellett a katonákkal való jó bánásmód, nagyszerű hírszolgálat: ez a titka a keleti hadsereg bámulatos sikereinek. Payr Hugó.