Budapesti Hírlap, 1915. május-június (35. évfolyam, 120–180. szám)

1915-05-08 / 127. szám

1915. május 9. Budapesti Hírlap (128. sz.) 8 uiszlau alatt megállottak a mieink, és Galicia északi részébe, a­hol epedve vár­ják a fölszabadulást a sok hónapos orosz megszállástól elkínzott lakók. Még mi­előtt a földművelő kaszája learatja az Isten kegyelméből gazdag idei áldást, fegyvereinknek is meg lesz az aratásuk, Isten különös kegyelméből. „Kifejezett vereséggel" végződtek az oroszokra nézve azok a csaták is, a­melyek a cári birodalom északnyugati részében folynak, új és nem sejtett csa­pásként a tömegében elbizakodott muszka részére. A centrumban sem fo­lyik a dolguk sokkal jobban. Igaz, hogy a világ figyelme most a galiciai meden­cékre koncentrálódik, de azért nem lé­nyegtelen az a veszteség sem, a­mely Oroszországot régi és új csataterein Bustra, Kurlandban és Lengyelországban. Az eltussolás és hazudozás, a­mely­ből a brit kormány rendszert csinált, nem enyhíti az angol közvélemény sú­lyos aggodalmait. Az angol hadvezető­ség minden erőfeszítése nem képes visz­szahódítani egy talpalatot abból a terü­letből, a­melyet a németek az április 21-iki nagyszerű áttöréssel kicsikartak. És mivel ez a meddő erőfeszítés renge­teg véráldozatba is kerül, egyre nő a nyugtalanság a politikusok és a közön­ség körében, gyarapodnak a kormány­zás nehézségei, összeomlással fenyeget az egész könnyelműen megindított vál­lalkozás. Lloyd George, a kincstár kan­cellárja, az alsóházban még arról be­szél, hogy Anglia elérkezett hadiereje kifejtésének határaihoz, és eléggé meg­felelt a szövetségesei iránt tartozó köte­lességének, ha elvállalja a háború pénz­ügyi m­an­ag­er­j­ének szerepét. Hiszen akkor sem tett sokkal többet, mikor Na­póleon ellen fölsorakoztatta Európát. De szövetségesei aligha érik be ezzel a redukált kockázattal. És a­hogy Orosz­ország durván ráparancsolt Franciaor­szágra, hogy állítsa vissza a háromévi katonai szolgálatot, azonképpen meg fog ütközni Lloyd George burkolt kijelenté­sén is, hogy általános hadkötelezettség­ről egyelőre szó sem lehet Angliában, lóvá görbülve, hogy nem­ lehetett rá nézni ne­vetés nélkül. A csillagok reszkettek a fájdalom­tól, mint a megütött szív. A szél olyan siralma­san dudált, akár Mindenszentek táján. És a szomorú fűz szelíd lombja ráhajolva, úgy strá­zsálta Ciróka Marókát. Az emberek, a kik lát­ták és hallották, igy szóltak egymáshoz: — Íme, a kesergő szerelem! Holdusságon aztán odament a halász. — Te leány, ne sirdogálj itt időtlen­időkig. Bánatodtól már a folyó is megindult s hullámainak haragos talaja miatt hálómat sem vethetem ki s könnyed árja ugy megdagasz­totta a folyót, hogy elöntéssel fenyegeti kuny­hómat. Ugyan ne epeszd magad az után a gé­zengúz után. Ez a szerelem poétája is csak azért van a világon, hogy bajt, bánatot szerezzen, ígérni tud. Téged is bizonyosan örökké tartó ragyogással kecsegtetett. Nos, én az otthon me­legét adom neked. Nézd, ott túl, a híd lábánál húzódik meg nádfedeles hajlékom. Tűzhelyéről könnyedén bodorodik a füst az égnek, akár­csak a tiszta szivek áldozata. Ott vár árvalány­haj selymére ágyalt nászi nyoszolyád. Gyere velem ül a­ hídon. Az én bugyellárisomban arany és ezüst pikkelyek vannak. Futja a költség; nem ugyi, mint annak a széllel-béllelt, csélcsap fickónak. — De mikor olyan deli legény volt. — Sóhajtotta Ciróka Maróka. — Ifju! ? — fortyant föl a halász. — Csak annak látszik. Tudd meg leány, hogy azóta él ő már a szerelem képében, mióta világ a világ. Szólni most Oroszország nem mer. Ahhoz az alkalom nem a legkedvezőbb; egyfelől mert fenyegetésének fegyver­rel nem igen tudna nyomatékot adni, másfelől mert szüksége van minden an­gol sillingre és pennyre mostan való nagy ínségében. De Oroszország is nyil­ván úgy gondolkodik, hogy a háború nem fog örökké tartani. Török katonák harci dalt énekelve térnek vissza Gallipoliból, a­hol harminc­ezer angol és francia találta meg korai sírját. Török katonák nemcsak elszán­tan, hanem boldog kedvteléssel vetik magukat az ellenségre, a­ki vakmerő, szentségsértő kézzel akarta leszaggatni a szultán fölkent fejéről a koronát, elra­bolni az oszmán birodalomtól aranyos fővárosát, nem is önmagának, hanem az orosz tirannusnak, a­kit egyaránt gyű­löl a Nyugat és Kelet. A török hardldal túlharsogja az angol és francia harcosok hangos civódását, a­kik testvéri indulat­tal egymásnak esnek és már-már jobban utálják egymást, mint a közös ellenséget. Ez az egész dardanellai vállalkozás, egy dilettáns koponya torz és képtelen eszméje, mégis csak jó volt egy dologra : ez tárja föl a maga egész meszteleltségé­ben az antant erkölcsét. Erkölcs? Gyak­ran hallottuk mondogatni, hogy az er­kölcs nem számít a bábomban. Ott, a­hol a matematikai szám és a fizikai fel­sőbbség dönt. A fecsegők ezúttal is osto­baságot fecsegtek. Mert a szám­­átvál­tozhatok többségből kisebbségre. A fizi­kai erő megroppanhat. Az erkölcs fölé­nyes mosolygással tekint alá rájuk: túl­éli valamennyit, legyőzi valamennyit. Nézzetek Galíciába és a Dardanellákba, Ypernbe és a Maas magaslataira. Quod erat demonstrandum. A vert orosz seregek _ A megvert orosz seregek „rendetlen oszlopokban" menekülnek. — Győzelmes csapataink üldözik őket.­­ A duklai szoroson át visszavonult orosz csapatok elől már elzártuk az utat.­­ A foglyok száma és a Hadi­zsákmány egyre szaporodik. — A kárpáti arcvonal keleti szakaszán a leg­súlyosabb veszteség éri a támadni próbáló oroszokat. — Itt is sok foglyot ejtünk. — Magyarországból kitakarodnak az oroszok. — A német császár Nyugat-Galiciába utazik. — Északon a németek mindenütt megverik az ellenséget, sok foglyot ejtenek és visszavonulásra kényszerítik. — A galiciai diadal. Höfer altábornagy jelentése. Hivatalos jelentés, kiadták május 7-én délben, érkezett délután 3 óra 45 perckor. A szövetséges osztrák és magyar és német haderők folytonos üldöző harc között előcsapataikkal átlépték a Pilsno - Jaszló - Wysztoka- szakaszt. Jaszlótól délre a dukla-rimanovi tere­pen erős csapataink zárják el a kár­páti utakat, a­melyeken az oroszok rendetlen oszlopokban vonulnak vissza észak és északkelet felé. Ezeket az ellenséges oszlopokat nyomon követi a Beszkideken át előrenyomuló hadsere­günk, a­melynek kötelékében német erők is harcolnak. A hadifoglyok száma és a hadi­zsákmány mennyisége folyton emel­kedőben van. Különösen 10. hadtes- Csakhogy fortélyosan alakoskodik. Térj meg én­hozzám. Légy a hitvesem. Különben is ez a vi­lág sorsa. Igy a halász. Ciróka Maróka félaléltan bödörékölt, bal­lagott a barna képű, erős karu halász után, ki­nek udvarán borjas tehén kérődzött, kertjében teljes viola nyitott s a gádorban édesterhü méhek döngicséltek. Telt-mult az idő. A gólya sem kerepelt hiába a kéményen. A halász igen elégedetten és magabizóan vetette hálóját a vizbe. — Halacskáim ide-ide hálómba. Füstre, sóba veletek. Szaporodtunk, gyarapodtunk, szükségünk van hasznotokra. Ciróka Maróka meg földöntúli boldogság­gal hajolt a patyolat nyoszolyán mosolygó pöt­tön virágsziromra, a mely egészen az ő képe­mása volt. Karjaiba kapta magzatját; ezer csókkal borította s elsusogta a haboknak, hogy föcsögjék el a tengereknek s kikiáltotta a szél­nek, hogy vigye hirül keletre, nyugatra, heted­hét országon, a kék hegyeken, sőt még azokon is lut egy napsugár hosszával az ő mérhetetlen boldogsága hirét. — Ez az igazi fényesség, a­mi az én ki­csinyem szemében ragyog, — dicsekedett Ci­róka Maróka fünek-fának. És a szeretet az, a­melynek sohasem áldozik le melengető napja. Ciróka Marókáék egész bizonyosan még most is élnek. Meg nem haltak. Mindmáig köz­tünk vannak. A szívükkel uralkodnak.­tünk tegnap egymaga 5 nehéz és 16 könnyű ágyút zsákmányolt. A kárpáti arcvonal keleti szaka­szán lévő csapataink e­közben az oro­szoknak kétségbeesett támadásait az ellenség legsúlyosabb veszteségével visszaverik. Így tegnap az Osztry­magaslat ellen való ujabb előre­törést a leghatásosabb tüzérségi tűzzel visszavertük, 1300 embert el­fogtunk és több ellenséges osztagot oldaltűzzel megsemmisítettünk. A délkelet-galiciai arcvonalon is meghiúsul az ellenség minden kísér­lete, hogy egyes támasztópontokat el­foglaljon. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. A német hivatalos jelentés: Berlin, máj. 7. A nagy főhadiszállásról jelentik május hetedikén. A Szadovtól délre és Bossiennetől keletre folyó harc az oroszok kifeje­zett vereségével végződött. Az ellen­séget erős veszteség érte, 1500 fog­lyot vesztett és teljes visszavonulás­ban van. Kal­varjától délnyugatra, Augusz­távtól délre és Prasznosztól nyugatra orosz részlettámadásokat véresen visz­szavertünk. Ezekben a harcokban az oroszok összesen 520 foglyot vesz­tettek. Az Alsó-Dunajec jobbpartján ví­vott harc tegnap szintén a szövetsé­ges csapatok teljes sikerével végző­dött. Az ellenség ott a leggyorsabb visszavonulásban van kelet felé. Csak a Visztulánál áll még helyt egy kis osztag. Tovább délre a Wysztoka jobb­partján Wyslok irányában és a Jasiel­kán át előrenyomultunk. Mackensen vezérezredes hadsereg­csoportja jobbszárnyának részei több ízben összeütköztek már a kárpáti frontnak a lupkovi szorostól nyugatra eső részein azokkal az orosz oszlopok­kal, a­melyek a sarkukban lévő szö­vetségeseink előtt sürgős visszavonu­lásban vannak. A hadizsákmány minden előretett lépéssel növekszik.

Next