Budapesti Hírlap, 1915. július-augusztus (35. évfolyam, 181–242. szám)

1915-07-01 / 181. szám

Budapest, 1915. XXXV. évfolyam, 181. szám. Csütörtök, Julius 1. TI HÍRLAP Megjelenik n­ettó kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor., félévre 16 kor., negyedévre 8 kor. egy hónapra 2 kor. 80 áll. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 flu. Hirdetések milliméter­sz­ámítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság: Vili. ker., Bükk Szilárd­ utca 4. szám. Kiadóhivatal : TVI. ker., József­ körút 5. szám. TELEFONSZÍROK: József 43, József 53, József 63. / * Tisztelettel kérjük vidéki előfizetőinket, hogy az illető postahivataloknál az előfize­tés megújítása iránt lehetőleg gyorsan szíveskedjenek intézkedni, hogy a lap szétküldése fönnakadást ne szenvedjen. Kiábrándulás. Budapest, jún. 30. Oroszországról Európa minden sar­kából, a­hol újságot írnak, félelmes hírek érkeznek. A talaj reng, földalatti dübör­gés hallatszik. A zendülés lángja ki-ki­csap itt is, ott is, az önkényuralom szo­rosabbra húzza a megzabolázott és el­nyomott népekre vetett fék­szárt. Mennyi e rémhírektől a valóság, nem lehet meg­állapítani, mert az orosz önkényuralom határain belül oly fekete sötétség van, hogy ember szeme aztán­ keresztül nem láthat. Mindezek a hírek, a­melyek az új­ságokban ide-oda röpködnek, olyanok, mint egy éjszakai sötétségben fölhangzó kiáltozások. Ez a háttere a Galíciában ki­bonyolódó tragédiának. Két tragédia egymás mellett : egyiknek hőse az orosz ármádia, mely mint egy haldokló óriás ,vergődik ma Galícia mezején; a másiké az orosz nép, mely a nyakára vetett já­­­romban töri véresre­ vállát és­­a ráková­csolt rabláncon megkötött kezét. Fölöt­tük ül a mindenható cár iszonya magány­ban és rámereszti szemét a vajúdó jö­­vőre,­mely­ az ő sorsát és a birodalma sor­sát fogja idegszülni. Ez az antant gerince ebben a hábo­rúban ! Milyenek már most a tagok ? Franciaország, angoloktól segítve, tiz hónap óta ostromolja a német lövőár­kokat, melyek Belgiumnak­­ és Észak-Franciaországnak meghódítását jelentik. Irtóztató vértömeg, anyagi javaknak ki nem számítható sokasága veszett el e hit ostromban és ma nincs ember, a­ki más­sal, mint egyéni optimizmusából fakadó reménykedéssel tudná magát kecseg­tetni. Angolország vérzik a kontinensen; nem tudja hajóit a tengeren oltalmazni, munkásai sztrájkokkal dolgoznak­ .Íror­szágot forradalmi láz járja át; a gyarma­tok lelkesedése és buzgósága tetemesen alábbszáll és a koalíciós kormány épp oly tehetetlen a meggondolatlanul fölidézett világháború bonyodalmaival szemben, mint volt előde, a liberális­ kormány. Kell-e beszélnünk Olaszországról, mely közel másfélmilliónyi katonával egy hónap óta ostromolja az osztrák határokat és irtóztató veszteségek mel­lett nem volt képes egy lépést is előre menni. Hogy a Dardanellák ostroma vízen és szárazon szánalmasan megakadt és szintén ott van, a­hol kezdetben volt, ország-világ tudja. Nem kell e ezekkel szemben immár óráról-órára várnunk a kiábrándulás je­leit? És csodálkozhatunk-e, ha egy angol újság azt mondja olvasóinak: Angliának végre már föl kellene ismernie az oroszok galíciai visszavonulásának igazi jelentő­ségét. Minden fecsegés a pompás vissza­vonulásról, a megmentett hadseregekről és Lemberg birtokának jelentőségnélküli­ségéről nevetséges dolog. Reánk, ango­lokra, úgymond az a lap, a fődolog az, hogy Oroszország ezen a nyáron immár semmire nem vállalkozhatik és valószí­nűen, egész tavaszig tehetetlen lesz. Ez ellenfeleinknek, mondja tovább, egyelőre éppen elég lesz, és azzal végzi, hogy úgy látszik, mintha a hadjáratot nem Anglia nyerné meg és szövetségesei. Mint egy sötét látomány éjjel, mint egy szorongó espérzet, ugy sir az angol újság cikke a világ fülébe. Ehhez hasonló húrokat penget, ha nem is meri a végső konzekvenciáit levonni, Franciaország egyik legerkölcstelenebb politikusa,Herve­ur, a Guerre Sociale szerkesztője. A­he­lyett hogy a maga ajtaja előtt söpörne, kegyetlen bírálattal Oroszországot teszi felelőssé a bajokért, melyekbe az antant Oroszország vereségével jutott, irván a következőket : Oroszország hadseregében nagyobbára analfabéták vannak és egészen világos, hogy ilyen csapato­k vezetők nélkül tehetetlenek. Oroszországot tehetetlen bürokrácia vezeti, a­mi megmagyarázza a munícióhiányt. Ehhez járul még, hogy a parlament semmiféle ellenőrzést nem fejt ki. A kormány elmulasztotta, hogy am­­nesztiával megteremtse valamennyi párt egyesü­lését,­úgy hogy e pillanatban a legjobb hazafiak Szibériában ülnek. Lengyelországnak eleinte megígérték a szabadságot, azután mindent elfe­lejtettek. Ma Lengyelországban természetesen mindenki Ausztria és Magyarországért és Né­metországért lelkesedik. A zsidókat kegyetlenül megkínozták, épp úgy a ruténokat is. Most az orosz seregeknek kell meglakolniok a súlyos po­litikai hibákért. Hervé ur, a­míg béke volt, lelkiisme­retlen agitációval rontotta meg a francia népet, ő volt az antimilitarizmus apos-! Egy évvel ezelőtt. írta Yolland Artúr. A Daily Mail szerkesztője 1914 június 29-én, a­mikor megtudta, hogy Londonban va­gyok, arra kért, hogy a szerajevói gyilkosság ál­tal teremtett helyzetről cikket írjak. Előre bo­csátottam, — a­mit különben tudhatott is a szerkesztő, — hogy a cikk erősen szerb- és oroszellenes lesz, de minthogy nevem alatt je­lenik meg, a teljes felelősség a cikkért engem terhel. A válasz az volt, hogy a cikk tendenciája mellékes, mert bíznak abban, hogy nevem biz­tosíték "arra nézve, hogy tartalma megfelel az igazságnak, különben, a­mint mondtam is, a felelősséget a cikkért úgyis én viselem. A cikket megírtam, bevittem magam a szerkesztőségbe, hogy a kézbesítés ne szenved­jen késedelmet. Megírtam az igazságot legjobb tudásom szerint, kíméletlenül, de lelkiismere­tesen. Másnap a Daily Mail cikkemből egy szót sem közölt. Megkérdeztem a szerkesztőt, hogy miért? Azt válaszolta, hogy azért, mert szerb­meg oroszellenes és ennek folytán — elfogult! Egy szóval, már akkor is nagyban dolgozott a Northcliffe-féle sajtóban a szlavomániából szár­mazó — elfogulatlanság. Már előrevetette ár­nyékát a Times orosz mellékleteinek befolyása. Már elfogultnak nyilvánították azt, a­ki az igaz­ságot merte megírni. A majdnem két évtizedre­­terjedő tapasztalás (a megfigyelő tehetség tisz­tességes átlagával rendelkező intelligencia tiszta meggyőződése) háttérbe szorult a célszerűnek vélt politikai opportunizmus előtt. Scotus Viat­or legendái jobban illettek bele az üzlet­politikai tervbe, a­melynek segítségével Németországot majd tönkreteszik — Ausztrián és Magyarorszá­gon keresztül. Már akkor — úgy látszik — készültek azok a minden jó izlés hiányában szenvedő ki­rohanások a monarkia ellen, a­melyekkel úgy Winston Churchill, mint Lloyd. George az angol politikai előrelátást és erkölcsöt diszkreditálta. Már akkor talán önmagukkal megalkudtak az angol minszterek arra nézve, hogy a német ver­senytárs letörése mellett majd biztosítják ma­gukat az orosz terjeszkedés ellen azzal, hogy Oroszországnak szabad kezet adnak — a mo­narkiánkban! Már akkor — úgy látszik — meg­állapodtak arra nézve is, hogy milyen jelszavak segítségével csapják be majd — saját nemze­tüket! * Anglia augusztus 12-én hadat üzent Ausz­triának és Magyarországnak. Bennünket telje­sen készületlenül talált ez a hirtelen fordulat. De nemcsak bennünket magyarokat, még az angol politikusok között is sokan voltak, a­kikre ez a megokolásában nagyon sántikáló hadüzenet kí­nos meglepetésként hatott. Nem tisztán az orosz befolyás vagy a Messagero fantasztikus híradá­sai, hanem az a körülmény is közrejátszott, hogy ez a hadüzenet az előre megállapított po­litikai haditerv kiegészítő része volt. Már akkor olyan térképek jelentek meg angol folyóiratokban, a­melyek ugyan szerzőik képzeletének válnak dicséretére inkább, mint politikai tudásuknak, de minthogy talán még­sem készülhettek huszonnégy óra alatt, világo­san mutatják a kapcsolatot az angol politika két része között s egyúttal tagadhatatlanul cáfolják az angol miniszterek mentegetődző apológiájá­nak főmomentumát, hogy tudniillik Anglia erre a világháborúra nem készült. A készülődésnek a fegyverkezés nem az egyedüli módja. Még a hivatalos világ is a legnagyobb ro­­konérzéssel beszélt monarkiánkról,­­ különös­­en Magyarországról. Csakhogy ez a rokonérzés csak föltételes volt: érvényesülését attól tették függővé, hogy a monarkia megteszi-e az antant­nak azt a szívességet, hogy Németország idézé­séhez hozzájárul azzal, hogy szövetségesét cser­ben hagyja? Ezt a kedvességet különösen Ma­­gyarországtól várták, mert hiszen ügynökeik —f élükön Scotus Viatorral — bizonyosnak jelez­ték a belső forrongást Magyarországon és hogy­ ennek következtében a magyar nemzet örömest ragadja majd meg az alkalmat, hogy a rokonér­­zés helyességét igazolja és hogy a mellett­e az előreküldött ügynökök rövidlátását palástolja! Csakhogy ez nem történt meg! A hivatal világ szócsövei nem tudták, hogy minek is lu­domitsák Magyarországnak eme nagyfokú hál­o Xta­tja!­é ilqm V A Budapesti Hírlap mai száma 20 oldaL mtm m­mmmmmmmmmmmmmmmamimmmimmmmimmmmmmmmmmmmmmmmmmmimmmmmm

Next