Budapesti Hírlap, 1915. július-augusztus (35. évfolyam, 181–242. szám)

1915-07-09 / 189. szám

10 BUDAPESTI HÍRLAP (1­9. sz.) — 1——— Görögország pénzügyi helyzete a legszomorúbb és a külső kölcsön nagyon is szükséges. Aránylag Görögországnak volt legkevesebb haszna semleges­ségéből, a mihez még az is járul, hogy az angolok nagy mértékben akadályozták Görögország szabad kereskedelmét. Ezenkívül Görögország volt az az állam, a­mely állandóan hadi készenlétben állt, a­melynek seregei állandóan mozgósítva voltak és a­mely állandóan azt gondolta, hogy be fog avatkozni a háborúba. Ez rengeteg anyagi és energia-áldozatot jelentett és persze a közvélemény most azt követeli, hogy a költségeket az antant államai fedezzék. Görögország diplomáciai helyzete is rendkívüli kétéves. Nem áll az, hogy az antanttal tart minden kikötés nélkül. Ez eddig kötelesség volt kényszerű­ségből, különösen abból a szempontból, hogy ha ezt nem teszi meg Görögország, akkor léte van vesze­delmeztetve. Franciaországgal a görög közvélemény őszintén szimpatizál, de éppen úgy Németország­gal is, a­mellyel semmiféle érdekellentéte nincs. Anglia nagyon önző politikájától nem sok jót vár­nak és az elszedett szigetek nagyon is deprimálják a közhangulatot. Oroszországtól féltik államuk füg­getlenségét és valahogy úgy okoskodnak, hogy egy török Sztambul sokkal könnyebben lehet Bizánc, mint egy orosz Carigrad. Olaszországgal olyan na­gyok az ellentétek, különösen Albánia miatt, hogy konfliktustól tartanak és főleg attól, hogy Olaszor­szág megtámadja­ Görögországot. Zogratosz külügy­miniszter az albán ügyek miatt lemondott. A húshagyó napok. Budapest, jul. 8. Elkövetkeztek ime a régen ígérgetett húshagyó napok is. A­mikor nem azért nem eszünk húst, mert böjtölni kívánunk, hanem mert nem adnak. Aranyért sem, jó szóért sem. A mészáros jégszek­rényében bizonyosan ott dagad holnap is a ma vá­gott friss marhacomb, borjúvesés, sertésborda, de hiába ostromoljuk, rendeletek lángpallosa őrzi a tiltott hús-paradicsomot. Mit szólnak hozzá a vendéglősök, a háziasz­szonyok, főképen azonban a megregulázott nagy többség, a húsevők hada? És örülnek-e rajta, vagy búsulnak a mészárosok, a­kiknek egykor nem azért adatott a hús, hogy megvédjék tőlünk, ha­nem hogy ideadják? Egyszóval egy kis húsban utazó riportról van szó. Rendeletről, mely főzelék­es tányért parancsol elibénk akkor is, a­mikor vese­pecsenye után eped mind a harminckét fogunk. És igy tovább. Az ilyen kis ártatlan riport igen alkal­mas anyagot tud nyújtani messze közvilágító pszi­chikai tanulmányokhoz. A húshagyó napok aktuális érdekességeiből azt is megtanulhatjuk, hogy nincs ezen a földön kezelhetőbb anyag az embernél, lá­gyabb viasz a szokásnál. Mindenféle reliefhez h­oz­záalkalmazható, csak kelllő előkészítés után és kellő pillanatban lássanak átgyúrásunkhoz a hatalmat kezelő földi istenek. Itt van például ez a húsügy, mely a kenyér­ügy rázós szekerén érkezett el. Merte volna ne­künk valaki békében előirkálni, hogy pénteken ak­kor sem kapunk jó kövér leveshúst, ha arannyal fizetnek is meg! Egy macska se respektálta volna. Ma háború van, ma az a természetes, hogy minden­kit dirigálnak, hát szó nélkül engedjük kezünkből kicsavarni a zamatos búzakenyeret, s a kedd-pénteki göbölyrostélyost. Ha holnapután mindenféle húsétel tilalmas lesz, és még a spenótot is paragrafus zárja el tőlünk, meg fogunk elégedni pattogatott kukori­cával vagy édesgyökérrel, mert a mai emberiség nem a filozófusok erős egyénisége többé, hanem a természettudós jámbor szokás­ állatja. Alapjában véve csak az változott, a­mi körülvesz, a mi ma­gunk ma is csak Ádám nívóján állunk, a­ki éppen úgy engedelmeskedett kísértőjének, mint a megtor­lást h­ozó angyalnak. És ez nagyon jól van így, a­míg a világőrület tart. Az fog győzni, a­ki jobban ki tud tartani engedelmességben, az veszít, a­ki ha­marabb találja meg az egyén jogainak kikövetelésé­hez való erőt. Paradoxonnak látszik. De a háború mindent fejtetőre állított, még az örök igazságokat is. Majd azután helyre lehet mindent billenteni. Ma az a fő, hogy ne együnk bust, mikor tilos, és oda­menjünk, a­hová küldenek. Semmi több. — Ne­künk bizony nem szerencsétlenség, hogy nem mér­­hetünk ki kedvünkre való húst — mondja ezen­közben a mészáros, — hozzá szoktunk mi már eh­hez. Ritka falattá lett a marhahús egész Budapesten. És így most már nem romlik legalább nyakunkon a sok drága, jó darab, tudják, hogy nincs, hát nem is keresik. Mi meg tudjuk, hogy nem adhatunk, hát kevesebbet vágunk. — Egy szóval, bezárnak kedden-pénteken? — Azt már nem. Hiszen csak a marha-, borjú- és disznóhús tilos. Birkát, bárányt, kacalt, velőt, májat, stb. szabad árusítani. És ez ma az igazi forgalmi cikk. A ki vevőnk azelőtt rá se nézett egy ürücombra, ma szívesen viszi haza, mert már rájöttek, hogy éppen olyan jól el lehet készíteni, mint akármilyen borjúpecsenyét. Egy kis bundasz? mi az annak, a­ki nem bír tizenkétkoronás bél­szint vásárolni? Az emberek hamar segítenek ma­gukon. Az lesz minden különbség, hogy marha meg borjú helyett főképpen birkát vágunk, aztán megvan. Be se igen fejezheti a beszédet, annyifelől ostromolják dámák, szakácsnék, kendős-kalapos asszonyságok egy félkilócska pacalért, báránybor­dáért, ürügerincért, borjúmájért. A vendéglősök kedve sem engedett. — Kérem, a­míg liba van, kacsa, csirke, tojás, velő, máj és birkahús, addig mi fönn nem akadunk. Egyetlen olyan vendégünk sem lesz holnap, a­ki boszankodna rajta, hogy nem kaphat marhahúst, vagy borjút, sertést. Az egyik annak örül majd, hogy legalább megcsappan a számlája, a másik őzmódra igen szereti a báránygerincet, lekvárt ken rá és megvigasztaló­dik. Türelmesek ma az emberek, kérem. Csak­ az újságot lesik, a híreket, ételfélénél nem az a fontos, mit, hanem az, hogyan tálaljuk föl. Ha étvágy­gerjesztően tesszük elébük, a birkapacait is megis­métlik. Vendéglős kell ahhoz uram, nem étel. Ők milyen a konyhám, olyan a közönségem is ... Ez tagadhatatlan. És mert a konyhák valódi nagymesterei, csöndes, de annál méltóbb koszo­rusai mégis csak az asszonyok, ő hozzájuk vitt kö­vetkező utunk. íme a válaszok: — Hát eleinte nem lesz könnyű. Az uram szenvedelmes húsevő, nála a főzelék löttyszámba megy, s a tésztaféle csak csemege. A mellett szakértő, rögtön megérzi a má­sodrendűt, s akkor egy hétig nem lehet vele be­szélni. Mit tehettem? magam állottam a tűzhely mellé. És a­mely húson tegnapelőtt észrevette, hogy nem hátszín, azt tegnap az én kezemből kikerülten nem győzte fogyasztani. Szeretettel kell főzni, akkor a legrosszabb húsból is jó lesz a pecsenye. Én nem adhatok az uramnak parajt helyette, mert akkor éhes marad. De keddenkint háromszor forrázott birkacombból sütöm majd neki a bécsi szeletet és kérdezze meg csak, nem esküszik-e rá, hogy nekünk titokban mégis adnak borjat a mészárosok! Mi a húshagyó napokat nem fogjuk megérezni, a­míg forgatni tudom a főzőkanalat . . . — Ah, ne is beszéljünk húsról. — sóhajt a második háziasszony, — az én szegény gyerekeim gyógyíthatatlan csaza is attól van, hogy olyan bo­londjai a húsnak. Most legalább nem kaphatnak, akármint csengjenek is. A birkát utálják, szárnyasra nem telik, hát gyúrt tésztákkal és friss főzelékek­kel tarthatom őket, a­mi rájuk nézve valóságos ál­dás. Eleinte persze boldogtalanok lesznek, de a­hol nincs, ott ne keress. Ha nagyon ráéheznének pénte­ken is, főzök én nekik olyan bundaszagú pecsenyét, hogy soha többet rá nem fanyalodnak.­­ A harmadik hölgy sem csügged. — Azt, d­e nagy dolog egy hétből két napon könnyű kosztot enni? Kedd, péntek a kedves csemegék napja. Nincs marhahús, hát lesz vele tojással, savanyu tüdő, birkagulyás, báránypörkölt, hal és más efféle jó. Az ember mindent megszokik, csak jól kell neki a dol­gokat beadni. Folytathatnám még három oldalon. A családok már berendezkedtek a húshagyó napokra, nem okoz zavart, nem hozott meglepetést. Várták, és már jó előre elfogadták. Részben mert egészségesebb, rész­ben mert olcsóbb a kevesebb luxushús. Legfőképpen azonban azért a mindenütt visszatérő refrénért, hogy az ember mindenhez hozzá tud szokni. Mindegyik helyzethez megtalálja az egyéniségének legjobban megfelelő vigasztalást és megy türelmesen az üdvös rendeletek kolompja után. (L.sz.) 1915­. julius 11. Hilmi szilánkok. Az angol flotta vesztesége. Julius hatodiki számunkban már ismertettük néhány sorban az angol haditengerészet veszteségét, most a Journal de Genève részletes statisztikát kö­zöl az angol flotta pusztulásáról. Kimutatja, hogy 1914 évi augusztus negyedikétől 1915 június tizen­hatodikáig 300 tonnánál nagyobb tartalommal 140 hajó veszett el és pedig összesen 524.000 tonna tarta­lommal. Ezek közül február tizennyolcadikától (a búvárhajó-háború kezdetétől) június 16-ikáig 82 h­a­jó sülyedt el 252.000 tonna tartalommal. Hetvenöt ha­jót buvárhajók pusztítottak el. Júius­ 28-ig még három hajó veszett el, ugy hogy buvárhajók összesen 78 hajót sülyesztettek a tengerbe. A Frankfurter Zeitung illetékes helyről arról értesül, hogy ez a kimutatás nem helyes. A búvár­hajó-háború óta, tehát február 18-ától június 24-ig a búvárhajók 194 angol hajót sülyesztettek el, ezek közül 124-nek 300-nál nagyobb tonnatartalma volt, összesen pedig 400.000 volt a tonnatartalmuk.­­ Az említett svájci újság szerint február 18-ától június 24-ig 300-nál több tonnatartalommal 25.911 hajó fordult meg a brit kikötőkben. Ez alatt az idő alatt, tehát 126 nap alatt a búvárhajók 78 hajót sü­lyesztettek el, hetenként tehát 4.3, naponként 0,62 a veszteségszázalék, összesen pedig az érkező és tá­vozó 25.911 hajóval szemben a 78 hajóveszteség 0.0031 százalékot jelent. Ezek a számok nem adnak helyes képet a bu­várhajók hatásáról, mert közülök számos hajót, kü­lönösen partjáró hajót, többszörösen számítottak. Csupán akkor kapunk hű képet a buvárhajók hatá­sáról, ha az elpusztult hajók tonnatartalmát össze­hasonlítjuk az egész angol kereskedelmi flotta tonna­i tartalmával. Meg kell tehát állapítani, hogy a búvár­hajók február 18-ától június 24-éig 124 háromszáz­nál nagyobb tonnatartalmú hajót sülyesztettek el, összesen 400.000 tonnatartalommal; 70 halászgőzöst összesen 18.000 tonnatartalommal; csatában 1914. augusztus 4-dike óta. 57 hajó sülyedt el 250.000 tonnatartalommal és végül tíz ismeretlen nevű és tartalmú hajó körülbelül 25.000 tonnatartalommal összesen tehát 261 hajó pusztult el kerek 700.000 tonnatartalommal. Az angol kereskedelmi flotta összes tonnatar­­­­alma a háború előtt húsz millió volt, ebből 0.7 miil­lió tonna pusztult el. Az összes tonnatartalom eddigi vesztesége tehát 3,5 százalék. Az angol hajókon kívül eddig összesen 40.000 tonnatartalmú francia és orosz hajó pusztult el. Az olasz sajtó a pápaság ellen. Kezünkben van a milánói 11 Secolo július 2-i száma, a­mely galádhangú cikket tartalmaz XV. Benedek és általában a pápaság ellen. Ez a lap tudva­­levően egyik legismertebb szóvivője az olasz szabad­kőm­űvességnek s ilyformán nem is kellene nagyobb jelentőséget tulajdonítani tajtékozó dühének, ha most Olaszországban is nem működnék a legszigo­­­rúbb cenzúra. A­mi te­hát most az olasz új­ságok­­­ban megjelenik, többé-kevésbbé minden amolyan fél-­­hivatalos jelleget mutat. Az említett cikket is számos helyen megtépte a cenzorok ollója, mindazáltal oly­ durva és gonosz az egész, hogy aggodalmat kelt a Vatikánt és a pápa személyét illetően. Már a cikk­nek a címe is szemérmetlenül sértő, a­mikor XV. Benedek személyével kapcsolatosan idézi a mondást: Att latro ad latropem, szólt a gonosz a gonoszhoz. Elegendő arra a fölbonthatatlan kötelékre gon­dolnunk — írja a Secolo, — a­mely Ausztriát és a pápaságot egybefűzi, hogy megértsük, mily félelem­ kínozza most a Vatikán rejtett lelkét Ausztria miatt. És elegendő visszaemlékeznünk arra, mily szerepet játszott a pápaság az olasz újjászületés történetéi­ben, hogy fölismerjük a pápaság meg nem szüntet-t hető ellenséges érzését Olaszország irányában. Már azzal is súlyos hibát követtünk el, hogy megengedj­­ük a pápának saját semlegességének megokolása!, még­pedig a pápaság nemzetközi ideológiájának han­­­goztatásával. Azonban borzalmas volna, ha épp ily igazoltnak vennék a többi nemzetközi eszmét s kö­t­­ötte első­sorban az anarkiát. A szocializmus, a­mely egy ideig igyekezett föntartani a humanitás elveit szemközt az európai pusztulással, csupán füttyöket és lenézést tudott szerezni Olaszországban. A szabad­i kőművesség az első percben széjjeltépte nemzetközi kötelékeit és az olasz Nagy Oriens volt az első, a­mely a háborúban való résztvevést szükségesnek.

Next