Budapesti Hírlap, 1915. július-augusztus (35. évfolyam, 181–242. szám)
1915-08-24 / 235. szám
10 BUDAPESTI HÍRLAP (238. AZ.) 1915. augusztus 27. ai ottani állami főgimnáziumnak kellett kiköltöznie. Lassankint ugy kiszorult ez minden helyiségből, hogy a fiókvárosházán, meg egy moziban kellett meghúzódnia. Csak nagysokára helyezkedhetett el a ferencrendiek kolostorában és a gazdasági ismétlő iskolában. De Kisszebenben sem javult a helyzet. A lakosság háromnegyed része elmenekült, január 4-ére visszatért a tanulók egyharmada, s meg is kezdődött a munka. Május 26-án visszatér a kórház s ekkor alig marad annyi idejük, hogy hirtelenében befejezzék az évet. A sárosi betörés miatt szünetelt az iglói ágostai evangélikus főgimnázium is, decemberben Lőcséhez is, melynek királyi kat. főgimnáziumában a lembergi hadtest önkéntes iskolája helyezkedett el, oly közel jutott decemberben a harcvonal, hogy az éppen akkorra összehívott ifjúságot csak a tanárok bizalma tartotta össze. Többszörös vándorlás után folyt a munka. A késmárki ágostai evangélikus főgimnáziumot a kolomcai kórház odahelyezése, a mezőkövesdi királyi kat. főgimnáziumot az ungvári kórház átköltöztetése zavarta meg munkájában. De nagyobb bajok mégsem állottak elő, mint ahogy azokban az intézetekben is folyt a munka, melyeknek katonákkal vagy kórházakkal kellett megosztaniuk épületüket. Megfértek egymás mellett természetesen úgy, hogy a katonákkal való érintkezést lehetetlenné tették a tanulóknak. A sebesültekkel is csak ott érintkezhettek a növendékek, ahiol gondoskodtak minden veszedelem elhárításáról. Panaszt ezért egy iskola sem ejt, sőt egyik-másik el is dicsekszik vele, minő hősöket fogadott fala közé (Veszprém piarista főgimnázium a híres 31-eseket!) A zsolnai állami főreál egy részében a hadisajtószállás trénje volt elhelyezve. Az épületek lefoglalásán kívül legtöbb nehézséget okozott a bevonult tanárok helyettesítése. Nem volt egyetlen középiskolánk sem, melyből ne vonultak volna be katonai szolgálatra. Az itthon maradottak vállalták a munkát: alig volt a múlt iskolai évben tanár, aki ne vett volna át 2024 és még több órát is megfeszített erővel, igazi kötelességtudással. Nem kívánnak ezért elismerést, mint nem kívántak díjazást sem: tudták, mi a kötelességük, megtették. Őszinte elismerés illeti őket. De jusson elismerés azoknak is, akik önzetlenül vállalkoztak igen sok helyen arra, hogy a hiányzó erőket pótolják és sokszor így tegyék lehetővé az iskola munkájának folytonosságát. Nyugalmazott tanárok és igazgatók, rokonintézetek munkával elhalmozott munkásai, egy főigazgató, egyetemi tanárok, hitoktatók, papok, mérnökök és vegyészek ajánlják fel megbecsülhetetlen segítségüket. Szeretném ide írni mindegyikük nevét, de az övék úgyis az összes középiskolai tanárok és tanítók és a művelődés barátainak köszönete és hálája. Csak ahol egyéb körülmények tették elkerülhetetlenné, éltek a tanárok azzal a szabadsággal, hogy az óraszámokat csökkentették vagy a tanításanyagát összevonták. Sajnos, hogy a rendkívüli tárgyáknak, néhol az egészségtannak is, tanítása, meg az ifjúság egyesületei szüneteltek. Hasonló sors érte a tornázást is, hiszen a legtöbb tornatanár a fronton volt. A sok kényszerű szünetelés miatt lemondtak a tanárok a törvényes szünetekről is, s ahol csak lehetett, a miniszter rendelete ellenére is kihúzták az évet június közepéig, végéig. Hogy mily készséget mutatott a legtöbb tanár arra, hogy segítsen ott, ahol kell, csak egy esetet mondok el. Kisszebenben hét tanár maradt hét osztályra. Hiába kért az igazgató segítséget, sehonnan sem kapott. Meghallotta e nagy szükséget Erdős Tivadar, a bártfai áll. főgimnázium igazgatója, azonnal vonatra ült és már másnap ott volt Kisszebenben és februártól az év végéig dolgozott ottan önként, dijtalanul. Összegezve a dolgokat megállapíthatjuk, hogy középiskoláink, az egyetlen bártfai állami főgimnázium kivételével, melynek működését a vad orosz horda teljesen megszüntette ez évben, legyőztek minden nehézséget és végezték munkájukat. Kiss Ernő dr. Mindenki nézze meg a Pasaréti Lövő-árkot ! Katonai kinevezés. Budapest, aug. 23. A király, mint félhivatalosan jelentik, a tábornoki karban kinevezte: altábornagyokká a következő vezérőrnagyokat: tolcsvai Nagy Gábort, a magyar szent korona országaihoz tartozó csendőrség felügyelőjét, Fülöpp Artúrt, altorjai Apor Samu bárót és Kraisz Józsefet, a honvédelmi minisztérium II. csoportjának főnökét; vezérőrnagyokká a következő ezredeseket: Matasics Antalt és Janauschek Gyulát, a honvédelmi minisztérium 4. osztályának vezetőjét. A vezérkari testületben kinevezte a király ezredesekké a következő alezredeseket: keresszegi és adorjáni Csáky Károly grófot, a honvédelmi minisztérium I. osztályának vezetőjét, Than Károly bárót, Minnich Oszkárt és Balassa Bélát, alezredesekké Száhlender Béla és Márkus Lajos őrnagyokat, őrnagyokká Marcsekényi Ottó, dormándi Dormándy Géza, rumswerthi Rapaich Rikárd és Mádly Zoltán századosokat; a tüzértörzskarban alezredessé Linder Béla őrnagyot. A magyar királyi honvédség tényleges állományában: A gyalogságnál, ezredesekké a következő alezredeseket: Krecsarevics Emilt a 29., hazslini Hazslinszky-Krull Emilt a 20., Ágoston Bélát a 13., Miklósi Lajost a 24., Miller Rikárdot a 28., magyarpéterlaki Körössy Istvánt a 22., Intrédy Gyulát a 29., Láng Gyulát a 32., alsócsernátoni Vajda Zsigmondot a 22., bejei Németh Lajost a 18., szigeti Barthos Istvánt a 30., szentkereszthegyi Kralochwil Károlyt az 1., Förster Sándort a 23., jeszenicei Jankovich Ferencet a 9., és körpényesi Kontz Sándort a 21. honvédgy.ezrednél; alezredesekké a következő őrnagyokat : Vecsey Gézát a 31., csendi Vuchetich Jánost a 26., Gottmann Emilt a 14., békási Békássy Imrét az 1., Dobos Henriket a 20., Pallaghy Dezsőt a 31., Gönczy Györgyöt a 23., Kollár Károlyt a 32. és Dörnyei Bélát a 13. honvédgyalogezrednél, őrnagyokká a következő századosokat: Komáromy-Böngér Istvánt a 30., Sonnecker Sándort a 3., Szőls Jánost a 21. csikszentmártoni Gergelyffy Ferencet a 18., Preszly Ernőt és Benedicty Imrét a 2., Binder Mihályt és radnai Wallandt Gyulát a 13., Bóka Ivánt az 1., Dezső Lajost a 12., Cser Sándort és Somogyi Aladárt a 23., Syposs Miklóst a 3., sajókazai Volant Andrást a 30., Schranz Ödönt a 20., Szegheő Bélát a 15., Millye Lajost a 3., Kóssa Józsefet a 15., Farkas Aladárt a 29., Samarjay-Lelkes Sándort a 13., Mjazivszky Gézát a 22., bajsai Vojnich Pált az 1., tomcsányi Tomcsányi Gézát a 11., Silbersdorf Ferencet a 31., Fábry Bertalant a 32., Békássy Istvánt a 9., madi Kovács Istvánt a 3., és négyesi Szepessy Andrást a 30. honvédgyalogezrednél, valamint az ellenség előtt tanúsított különös érdemteljes szolgálatainak elismeréséül soron kívül Takácsy György századost létszám fölött a 17. honvédgyalogezrednél, beosztva a vezérkarhoz, a lovasságnál, ezredessé felső-eöri Cseresnyés László alezredest a 3. honvédhuszárezrednél, alezredessé legényei Pintér Jenő őrnagyot az 1. honvédhuszárezrednél, őrnagyokká a következő századosokat: Amelin Guidó bárót az 5., Samarjay Sándort a 3., Viczián Eleket a 2., zombori Zombory Gézát a 8., vekerdi Olasz Ödönt a 3., ludrovai Moys Jelemért a 6. és Tóthvárady-Asbóth Istvánt a 9. honvédhuszárezrednél; a tüzérségnél: alezredessé Wolf Henrik őrnagyot a 7. honvéd tábori ágyasezrednél; a méneskarnál: ezredessé Ehrenberger Ernő ,alezredest, a székesfehérvári állami méntelep katonai osztagának parancsnokát, alezredessé jobbaházi Dőry György őrnagyot a bábolnai állami ménes katonai osztagánál, őrnagyokká a következő századosokat: slavniczai Sándor Józsefet a mezőhegyesi állami ménes, Döhrmann Ágostot a nagykőrösi és Kneusel-Herdliczka Károly lovagot a székesfehérvári állami méntelep katonai osztagánál, a fegyvertári műszaki tiszteknél: őrnaggyá Kurián Károly századost a honvéd középponti fegyvertárnál; a ruhatári műszaki tiszteknél: őrnaggyá nemestacskándi Csergheő Ervin századost a honvéd középponti ruhatárnál; a helyi alkalmazású tiszteknél: ezredesekké Bodó Ádám alezredest a honvédelmi minisztériumban és Baczynski László alezredest, budapesti honvéd-térparancsnokot, alezredesekké a következő őrnagyokat: Földváry Pétert a kassai, Krämer Pált a zágrábi honvédkerületi parancsnokságnál, magyarizsépi Izsépy Lászlót és Döbrerttei Károlyt a Ludovika Akadémiánál, Lukács Györgyöt a honvédelmi minisztériumban, Hunyady Imre nagybecskereki honvédkiegészítő-parancsnokot, Tamás Sándort és Popovics Miklóst a kolozsvári honvédkerületi parancsnokságnál, őrnagyokká a következő századosokat: Pogány Gézát a honvédelmi minisztériumban, noszlopi Noszlopv Pált a szabadkai honvédkiegészítőparancsnokságnál s kivételesen és kegyelemből Böjtke Ödön századost a debreceni csapatkórháznál; a helyi szolgálatot teljesítő nyugállományú tisztek csoportjában, őrnagyokká Murcs Tivadar századost a 31. honvéd gyalogosezrednél és Hozják Nándor századost a zágrábi honvédkerületi parancsnokságnál, a népfelkelésügyi honvédtiszteknél, alezredessé Hadházy József őrnagyot a 24. honvéd gyalogosezrednél, őrnagyokká a következő századosokat: Pokreczky Jánost a 14. honvéd gyalogosezrednél, Demeter Armándot a kassai, Prikryl Ágostot a zágrábi honvédkerületi parancsnokságnál és Motvay Vilmost a 17. honvéd gyalogosezrednél; a gazdászati tisztikarban, őrnagy gazdászati tisztekké a következő százados gazdászati tiszteket: Polnisch Jakabot a 10. és Vitkay Imrét a 31. honvéd gyalogosezrednél. NAPIHÍREK. Háborús lóverseny- A béke boldog napjaiban gyakran hallottuk a fölületes megállapítást, hogy a lóversenysport csak mulatság, nagy, nyilvános — bár nemes, de mégis csak mélyebb tartalom nélkül való — szórakozás. A sporttól távol állók ilyenkor perszecsak arra a ragyogó képre gondoltak, amit a gyep a nagy napokon szokott mutatni s ennek a képnek szórakoztató oldalát s a lófuttatás társadalmi jelentőségét látták csupán. Ez a meglehetősen elterjedt ítélet — elvégre a sporttól távol állók mégis csak többségben vannak a szakemberek fölött! — ez az egyoldalú értékelés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tavaly nyáron, a háború kitörésekor a lófuttatásokat odakünn is, nálunk is hirtelen félbeszakították. Most azonban, mikor ime egy éve már, hogy hadban állunk s kevélyen futnak a telivérek a budapesti gyepen, a közönség látható örömmel vette tudomásul a lófuttatás népszerű sportjának újjáéledését. A közfölfogásnak ezt a megváltozását azonban éppen az idézte elő — nem egyszerre persze, hanem fokozatosan — hogy most már egy éve, hogy hadban állunk s a háborús esztendő tapasztalataival gazdagabbak vagyunk. És a háború — sok más tanulsággal együtt — azt is megmutatta, hogy a lóversenysport jelentősége felülemeli a futtatásokat a közönséges szórakozások színvonalán. Ha ugyanis ma abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy elsőrendű lóanyaggal tudjuk ellátni tüzérségünket és lovasságunkat, ezt elsősorban hazai lótenyésztésünk kiválóságának köszönhetjük. Mi lett volna a magyar lótenyésztésből, ha a sport nem tartotta volna állandóan eleven mozgékonyságban, ha a futtatások nem emelték volna művelőinek nemes becsvágyát s nem buzdították volna fokozatos fejlesztésére? Első pillantásra ugy tetszik bár, hogy a sport csak a tiszta telivértenyésztés szempontjából jelentőségge s ezek pedig nem igen jönnek számba a hadi szolgálat szempontjából! — azonban aki csak egy kissé is tájékozott ezekben a dolgokban, az nagyon jól tudja, hogy a telivértenyésztés állapota mértékadó általában egész lótenyésztésünkre. Amiből önként következik, hogy a sport fejlettsége igenis nagyon hasznossá vált a hadseregre, mert segített ellátni kitűnő lóanyaggal s hog v igy a lótenyésztés gondozása fontos nemzeti föladatra emelkedett. Éppen e háborús időkben tehát különös jelentősége van a lóversenyeknek s innen vann, hogy oly általános örömet keltett, mikor köztudomásúvá lett, hogy a versenyek most nem maradnak el, mint tavaly ilyenkor. Persze, az is előrelátható volt, hogy a külsőségekben némi változást azért fog szenvedni a budapesti futtatás is, ahogy a külföldi lóversenyek képe is más most, mint a béke idején. Nincsenek fényes parádék, nagy ünnepségek, mikor odakünn a lövőárkokban véreink ezrei néznek farkasszemet a halállal s általában, szinte minden elmaradt az idén, a mi elsősorban a mulatság célját szolgálná csak. Íggy elmaradtak az akadály- és gázversenyek, melyek tenyésztési szempontból amúgyis másodrendű jelentőségűek. És szép összeg kerül a díjakból a hadi jótékonyság oltárára, ez is hozzájárul bizonyára, hogy a versenyek e háborús napokban is oly népszerűek. , , Űrlovasaink, zsokéink és trénjeink nagy része ugyan a fronton van, de azért — mint a versenyek mutatják — annyi sportférfiu maradt még idehaza, hogy az idei nyár sportfeladatait megoldhatták s megakadályozhatták, hogy lótenyésztésünk ügye részvétlen közönybe záruljon. S ugyanezt mondhatjuk a budapesti közönségről is, arról, mely a lósportnak az utóbbi időben egyre szenvedelmesebb hívévé lett. A budapesti lóversenyközönség éppen ezeken a háborús versenyeken mutatta meg, hogy sokkal jobb a hírénél. Bebizonyosodott, hogy túlságosan szigorú és könyörtelen szakvetemény volt az.