Budapesti Hírlap, 1915. július-augusztus (35. évfolyam, 181–242. szám)

1915-08-24 / 235. szám

10 BUDAPESTI HÍRLAP (238. AZ.) 1915. augusztus 27. ai ottani állami főgimnáziumnak kellett kiköltöznie. Lassankint ugy kiszorult ez minden helyiségből, hogy a fiókvárosházán, meg egy moziban kellett meghúzódnia. Csak nagysokára helyezkedhetett el a ferencrendiek kolostorában és a gazdasági ismétlő iskolában. De Kisszebenben sem javult a helyzet. A lakosság háromnegyed része elmenekült, január 4-ére visszatért a tanulók egyharmada, s meg is kez­dődött a munka. Május 26-án visszatér a kórház s ekkor alig marad annyi idejük, hogy hirtelenében befejezzék az évet. A sárosi betörés miatt szünetelt az iglói ágos­tai evangélikus főgimnázium is, decemberben Lőcsé­hez is, melynek királyi kat. főgimnáziumában a lem­bergi hadtest önkéntes iskolája helyezkedett el, oly közel jutott decemberben a harcvonal, hogy az ép­pen akkorra összehívott ifjúságot csak a tanárok bi­zalma tartotta össze. Többszörös vándorlás után folyt a munka. A késmárki ágostai evangélikus főgimnáziumot a kolomcai kórház odahelyezése, a mezőkövesdi ki­rályi kat. főgimnáziumot az ungvári kórház átköl­töztetése zavarta meg munkájában. De nagyobb ba­jok mégsem állottak elő, mint a­hogy azokban az intézetekben is folyt a munka, melyeknek katonák­kal vagy kórházakkal kellett megosztaniuk épületü­ket. Megfértek egymás mellett természetesen úgy, hogy a katonákkal való érintkezést lehetetlenné tet­ték a tanulóknak. A sebesültekkel is csak ott érint­kezhettek a növendékek, a­hiol gondoskodtak min­den veszedelem elhárításáról. Panaszt ezért egy is­kola sem ejt, sőt egyik-másik el is dicsekszik vele, minő hősöket fogadott fala közé (Veszprém piarista főgimnázium a híres 31-eseket!) A zsolnai állami főreál egy részében a hadisajtószállás trénje volt elhelyezve. Az épületek lefoglalásán kívül legtöbb nehéz­séget okozott a bevonult tanárok helyettesítése. Nem volt egyetlen középiskolánk sem, melyből ne vonul­tak volna be katonai szolgálatra. Az itthon mara­dottak vállalták a munkát: alig volt a múlt iskolai évben tanár, a­ki ne vett volna át 20­24 és még több órát is megfeszített erővel, igazi kötelességtu­dással. Nem kívánnak ezért elismerést, mint nem kívántak díjazást sem: tudták, mi a kötelességük, megtették. Őszinte elismerés illeti őket. De jusson el­ismerés azoknak is, a­kik önzetlenül vállalkoztak igen sok helyen arra, hogy a hiányzó erőket pótol­ják és sokszor így tegyék lehetővé az iskola munká­jának folytonosságát. Nyugalmazott tanárok és igazgatók, rokonintézetek munkával elhalmozott munkásai, egy főigazgató, egyetemi tanárok, hitok­tatók, papok, mérnökök és vegyészek ajánlják fel megbecsülhetetlen segítségüket. Szeretném ide írni mindegyikük nevét, de az övék úgyis az összes kö­zépiskolai tanárok és tanítók és a művelődés bará­tainak köszönete és hálája. Csak a­hol egyéb körülmények tették elkerül­hetetlenné, éltek a tanárok azzal a szabadsággal, hogy az óraszámokat csökkentették vagy a tanítás­anyagát összevonták. Sajnos, hogy a rendkívüli tár­gyáknak, néhol az egészségtannak is, tanítása, meg az ifjúság egyesületei szüneteltek. Hasonló sors érte a tornázást is, hiszen a legtöbb tornatanár a fronton volt. A sok kényszerű szünetelés miatt le­mondtak a tanárok a törvényes­ szünetekről is, s a­hol csak lehetett, a miniszter rendelete ellenére is kihúzták az évet június közepéig, végéig. Hogy mily készséget mutatott a legtöbb tanár arra, hogy segítsen ott, a­hol kell, csak egy esetet mondok el. Kisszebenben hét tanár maradt hét osz­tályra. Hiába kért az igazgató segítséget, sehonnan sem kapott. Meghallotta e nagy szükséget Erdős Tivadar, a bártfai áll. főgimnázium igazgatója, azon­nal vonatra ült és már másnap ott volt Kisszeben­ben és februártól az év végéig dolgozott ottan ön­ként, dijtalanul. Összegezve a dolgokat megállapíthatjuk, hogy középiskoláink, az egyetlen bártfai állami főgimná­zium kivételével, melynek működését a­­ vad orosz horda teljesen megszüntette ez évben, legyőztek minden nehézséget és végezték munkájukat. Kiss Ernő dr. Mindenki nézze meg a Pasaréti Lövő-árkot ! Katonai kinevezés. Budapest, aug. 23. A király, mint félhivatalosan jelentik, a tá­bornoki karban kinevezte: altábornagyokká a követ­kező vezérőrnagyokat: tolcsvai Nagy Gábort, a ma­gyar szent korona országaihoz tartozó csendőrség felügyelőjét, Fülöpp Artúrt, altorjai Apor Samu bárót és Kraisz Józsefet, a honvédelmi minisztérium II. csoportjának főnökét; vezérőrnagyokká a követ­kező ezredeseket: Matasics Antalt és Janauschek Gyulát, a honvédelmi minisztérium 4. osztályának vezetőjét. A vezérkari testületben kinevezte a király ezredesekké a következő alezredeseket: keresszegi és adorjáni Csáky Károly grófot, a honvédelmi mi­nisztérium I. osztályának vezetőjét, Than Károly bárót, Minnich Oszkárt és Balassa Bélát, alezrede­sekké Száhlender Béla és Márkus Lajos őrnagyokat, őrnagyokká Marcsekényi Ottó, dormándi Dormándy Géza, rumswerthi Rapaich Rikárd és Mádly Zoltán századosokat; a tüzértörzskarban alezredessé Lin­der Béla őrnagyot. A magyar királyi honvédség tényleges állomá­nyában: A gyalogságnál, ezredesekké a következő alezredeseket: Krecsarevics Emilt a 29., hazslini Hazslinszky-Krull Emilt a 20., Ágoston Bélát a 13., Miklósi Lajost a 24., Miller Rikárdot a 28., magyar­péterlaki Körössy Istvánt a 22., Intrédy Gyulát a 29., Láng Gyulát a 32., alsócsernátoni Vajda Zsigmon­dot a 22., bejei Németh Lajost a 18., szigeti Barthos Istvánt a 30., szentkereszthegyi Kralochwil Károlyt az 1., Förster Sándort a 23., jeszenicei Jankovich Ferencet a 9., és körpényesi Kontz Sándort a 21. honvédgy.­ezrednél; alezredesekké a következő őrna­gyokat : Vecsey Gézát a 31., csendi Vuchetich Jánost a 26., Gottmann Emilt a 14., békási Békássy Imrét az 1., Dob­os Henriket a 20., Pallaghy Dezsőt a 31., Gönczy Györgyöt a 23., Kollár Károlyt a 32. és Dörnyei Bélát a 13. honvédgyalogezrednél, őrna­gyokká a következő századosokat: Komáromy-Bön­gér Istvánt a 30., Sonnecker Sándort a 3., Szőls Já­nost a 21. csikszentmártoni Gergelyffy Ferencet a 18., Preszly Ernőt és Benedicty Imrét a 2., Binder Mihályt és radnai Wallandt Gyulát a 13., Bóka Ivánt az 1., Dezső Lajost a 12., Cser Sándort és Somogyi Aladárt a 23., Syposs Miklóst a 3., sajó­kazai Volant Andrást a 30., Schranz Ödönt a 20., Szegheő Bélát a 15., Millye Lajost a 3., Kóssa Jó­zsefet a 15., Farkas Aladárt a 29., Samarjay-Le­lkes Sándort a 13., Mjazivszky Gézát a 22., bajsai Voj­nich Pált az 1., tomcsányi Tomcsányi Gézát a 11., Silbersdorf Ferencet a 31., Fábry Bertalant a 32., Békássy Istvánt a 9., madi Kovács Istvánt a 3., és négyesi Szepessy Andrást a 30. honvédgyalogezred­nél, valamint az ellenség előtt tanúsított különös érdemteljes szolgálatainak elismeréséü­l soron kívül Takácsy György századost létszám fölött a 17. hon­védgyalogezrednél, beosztva a vezérkarhoz, a lovasságnál, ezredessé felső-eöri Cseresnyés László alezredest a 3. honvédhuszárezrednél, alezre­dessé legényei Pintér Jenő őrnagyot az 1. honvéd­huszárezrednél, őrnagyokká a következő százado­sokat: Amelin Guidó bárót az 5., Samarjay Sándort a 3., Viczián Eleket a 2., zom­bori Zombory Gézát a 8., veke­rdi Olasz Ödönt a 3., ludrovai Moys Jele­mért a 6. és Tóthvárady-Asbóth Istvánt a 9. hon­védhuszárezrednél; a tüzérségnél: alezredessé Wolf Henrik őrnagyot a 7. honvéd­ tábori ágyasezrednél; a méneskarnál: ezredessé Ehrenberger Ernő ,alezre­dest, a székesfehérvári állami méntelep katonai osz­tagának parancsnokát, alezredessé jobbaházi Dőry György őrnagyot a bábolnai állami ménes katonai osztagánál, őrnagyokká a következő századosokat: slavniczai Sándor Józsefet a mezőhegyesi állami ménes, Döhrmann Ágostot a nagykőrösi és Kneusel-Herdliczka Károly lovagot a székesfehérvári állami méntelep katonai osztagánál, a fegyvert­ári műszaki tiszteknél: őrnaggyá Kurián Károly századost a hon­véd középponti fegyvertárnál; a ruhatári műszaki tiszteknél: őrnaggyá nemestacskándi Csergheő Ervin századost a honvéd középponti ruhatárnál; a helyi alkalmazású tiszteknél: ezredesekké Bodó Ádám alezredest a honvédelmi minisztérium­ban és Baczynski László alezredest, budapesti hon­véd-térparancsnokot, alezredesekké a következő őr­nagyokat: Földváry Pétert a kassai, Krämer Pált a zágrábi honvédkerületi parancsnokságnál, m­agyar­izsépi Izsépy Lászlót és Döbrerttei Károlyt a Ludo­vika­ Akadémiánál, Lukács Györgyöt a honvédelmi minisztériumban, Hunyady Imre nagybecskereki honvédkiegészítő-parancsnokot, Tamás Sándort és Popovics Miklóst a kolozsvári honvédke­rületi pa­rancsnokságnál, őrnagyokká a következő százado­sokat: Pogány Gézát a honvédelmi minisztériumban, noszlopi Noszlop­v Pált a szabadkai honvédkiegészítő­parancsnokságnál s kivételesen és kegyelemből Böjtke Ödön századost a debreceni csapatkórháznál; a helyi szolgálatot teljesítő nyugállományú tisztek csoportjában, őrnagyokká Murcs Tivadar századost a 31. honvéd g­yalogosezrednél és Hozják Nándor századost a zágrábi honvédkerületi parancsnokság­nál, a népfelkelésügyi honvédtiszteknél, alezredessé Hadházy József őrnagyot a 24. honvéd gyalogosez­rednél, őrnagyokká a következő századosokat: Pok­­­reczky Jánost a 14. honvéd gyalogosezrednél, Deme­ter Armándot a kassai, Prikryl Ágostot a zágrábi honvédkerületi parancsnokságnál és Mo­tvay Vil­most a 17. honvéd gyalogosezrednél; a gazdászati tisztikarban, őrnagy gazdászati tisztekké a követ­kező százados gazdászati tiszteket: Polnisch Jaka­bot a 10. és Vitkay Imrét a 31. honvéd gyalogos­ezrednél. NAPIHÍREK. Háborús lóverseny- A béke boldog napjaiban gyakran hallottuk­ a fölületes megállapítást, hogy a lóversenysport csak mulatság, nagy, nyilvános — bár nemes, de mégis csak mélyebb tartalom nélkül való — szórakozás. A sporttól távol állók ilyenkor persze­­csak arra a ragyogó képre gondoltak, a­mit a gyep a nagy na­pokon szokott mutatni s ennek a képnek szórakoz­tató oldalát s a lófuttatás társadalmi jelentőségét látták csupán. Ez a meglehetősen elterjedt ítélet — elvégre a sporttól távol állók mégis csak többségben vannak a szakemberek fölött! — ez az egyoldalú értékelés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy tavaly nyáron, a háború kitörésekor a lófuttatásokat oda­künn is, nálunk is hirtelen félbeszakították. Most azonban, mikor ime egy éve már, hogy hadban ál­lunk s kevélyen futnak a telivérek a budapesti gye­pen, a közönség látható örömmel vette tudomásul a lófuttatás népszerű sportjának újjáéledését. A közfölfogásnak ezt a megváltozását azon­ban éppen az idézte elő — nem egyszerre persze, hanem fokozatosan — hogy most már egy éve, hogy hadban állunk s a háborús esztendő tapasztalataival gazdagabbak vagyunk. És a háború — sok más ta­nulsággal együtt — azt is megmutatta, hogy a lóver­senysport jelentősége felülemeli a futtatásokat a kö­zönséges szórakozások színvonalán. Ha ugyanis ma abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy első­rendű lóanyaggal tudjuk ellátni tüzérségünket és lovasságunkat, ezt elsősorban hazai lótenyésztésünk kiválóságának köszönhetjük. Mi lett volna a magyar lótenyésztésből, ha a sport nem tartotta volna állan­dóan eleven mozgékonyságban, ha a futtatások nem emelték volna művelőinek nemes becsvágyát s nem buzdították volna fokozatos fejlesztésére? Első pillantásra ugy tetszik bár, hogy a sport csak a tiszta telivér­tenyésztés szempontjából jelentőségge s ezek pedig nem igen jönnek számba a hadi szolgálat szempontjából! — azonban a­ki csak egy kissé is tájékozott ezekben a dolgokban, az nagyon jól tudja, hogy a telivér­tenyésztés állapota mérték­adó általában egész lótenyésztésünkre. A­miből ön­ként következik, hogy a sport fejlettsége igenis na­gyon hasznossá vált a hadseregre, mert segített el­látni kitűnő lóan­yaggal s hog­ v igy a lótenyésztés gondozása fontos nemzeti föladatra emelkedett. Éppen e háborús időkben tehát különös jelen­tősége van a lóversenyeknek s innen vann, hogy oly általános örömet keltett, mikor köztudomásúvá lett, hogy a versenyek most nem maradnak el, mint ta­valy ilyenkor. Persze, az is előrelátható volt, hogy a külsőségekben némi változást azért fog szenvedni a budapesti futtatás is, a­hogy a külföldi lóverse­nyek képe is más most, mint a béke idején. Nincse­nek fényes parádék, nagy ünnepségek, mikor oda­künn a lövőárkokban véreink ezrei néznek farkas­szemet a halállal s általában, szinte minden elmaradt az idén, a mi elsősorban a mulatság célját szolgálná csak. Íggy elmaradtak az akadály- és gázversenyek, melyek tenyésztési szempontból amúgyis másod­rendű jelentőségűek. És szép összeg kerül a díjak­ból a hadi jótékonyság oltárára, ez is hozzájárul bizonyára, hogy a versenyek e háborús napokban is oly népszerűek. , , Űrlovasaink, zsokéink és trénjeink nagy része ugyan a fronton van, de azért —­ mint a versenyek­ mutatják — annyi sportférfiu maradt még idehaza, hogy az idei nyár sportfeladatait megoldhatták s megakadályozhatták, hogy lótenyésztésünk ügye részvétlen közönybe záruljon. S ugyanezt mondhat­juk a budapesti közönségről is, arról, mely a ló­sportnak az utóbbi időben egyre szenvedelmesebb hívévé lett. A budapesti lóversenyközönség éppen ezeken a háborús versenyeken mutatta meg, hogy sokkal jobb a hírénél. Bebizonyosodott, hogy túlsá­gosan szigorú és könyörtelen szakvetemény volt az.

Next