Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)
1915-09-02 / 244. szám
. Arról, hogy a fölfogás Németország javára megváltozott volna, szó sem lehet. Sőt ellenkezően a sajtó és a közéletben szereplő férfiak olyan izgatást vittek véghez, aminőre semleges ország történelmében még nem volt példa. A német követet a sajtó megtámadta A német birodalom képviselőit nyilvánosan olyan módon sértették meg, hogy ennek következtében Németország tekintélye hosszú éveken át szenvedni fog. Lehet, hogy talán a legközelebbi jövőben keservesen meg fogja magát bőszülni az a súlyos mulasztás, hogy azonnal nem követeltünk elégtételt ezekért a sértéseikért. A két demokrata állam, Angolország és Amerika közt való hasonlóság félre nem ismerhető: a sajtó legalacsonyabb fajtájú izgatása, amelyet a féltékeny pénzügyi és kereskedelmi érdekek intéznek (ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, mert Amerika sajtója nem puszta szenzációhajhászatból mutatkozik igen hisztérikusnak, hanem mögötte egy érdekelt hatalom rendszeres akarata áll), továbbá brutális kalmárszellem, amely emberiességgel kérkedik. Szellemileg egész Amerika már most elő van készülve a Németországgal való háborúra. Ha kenyértörésre kerül a dolog, nem lesz egyetlen amerikai ember sem, aki azt hinné, hogy a civilizáció, az emberiség joga, a tengerek szabadsága megvédéséről van szó abban az értelemben, hogy mindezeket Németország fenyegeti. Olyan néptől, amelyet nem fog el a szent fölháborodás, amikor a fehér fajnak Kelet-Ázsiában lévő előőrseit sárga rablók gyáván megtámadják, olyan néptől mi németek belsőleg már elváltunk. Ilyen népnek nem tartozunk többé fölvilágosítással. Ez csak időrablás. Nekünk Amerikával szemben most csak egy föladatunk van: félelem nélkül szembe kell néznünk a valósággal, reálpolitikailag úgy kell cselekednünk, amint katonai érdekünk követeli ebben a ránk erőszakolt harcban és nem szabad megengednünk, hogy győzelmünket elodázza vagy talán lehetetlenné tegye egy olyan kormány, amely a semlegesség ürügye alatt rengeteg mennyiségű hadiszert szállít ellenségeinknek. (A hivatalos kereskedelemstatisztikai adatok szerint csupán ez év május hónapjában 8.623.345 dollárnyi értékű robbanószert szállítottak ki Amerikából a múlt év hasonló hónapjának 406.668 dollárnyi értékű kivitellel szemben!) Amerika nemcsak védelmezi ezt az eljárást, hanem az emberi jogokról szóló frázistömeggel ki akarja csavarni kezünkből az egyetlen fegyvert, amely leggonoszabb ellenségünkön biztosítja nekünk a diadalt. Ezek mind való dolgok. Valami módon állást kell foglalni velük szemben, éspedig erősen és minden rendelkezésünkre álló eszközzel. Mióta július végén leírtam ezeket a mondatokat, azóta ismertté lett Wilsonnak válasza a német kormány ama messzemenő praktikus indítványára, hogy tartsák távol az amerikai polgárokat ama hajóktól, amelyek Németország ellenségei számára amerikai hadiszert szállítanak. Az az álláspont, amelyet ebben a jegyzékben a washingtoni kormány elfoglalt, jellemző és teljes összhangban van azzal az ellenséges rosszakarattal, amelyet eddig csak rosszul rejtegettek. Ebben a hivatalos okiratban elvesztették az amerikaiak önuralmukat és nyilvánvaló lett ellenséges érzületük. E jegyzék láttára semmit sem kell hozzáfűznöm föntebb olvasható fejtegetéseimhez, de legkevésbbé kell azokat enyhítenem, mily kevéssé van fölszerelve és mennyire szükséges a katonai kiképzés. Nemzeti gárdát kell teremteni, ha a kormány maga nem teremt nagyobb hadsereget. Roosevelt és más kiabálók, akik mindenütt az Egyesült Államok ellenségeit látják, ott is, ahol ilyen ellenség nincs, természetesen sohasem találják elég nagynak a hadsereget. De a flottát sem. „Az az ország, amelytől legitobban kell félnünk, a legtökéletesebben föl van készülve", mondta Wood vezérőrnagy Prattsburgban a milliomos rekustáknak. Sajnos, a vezérőrnagy úr elfelejtette megmondani, hogy melyik ez az ország. Egészben ezerszáz milliomos újonc jelentkezett katonai kiképzésre. Köztük van John Purrey Mitchel, Newyork polgármestere, az ifjabb Roosevelt Tivadar, Williard Straight, a J. P. Morgan-cég tagja és még sok más ismert ember az egész országból. Mitchel úr mint közember az 1204 számot viseli. Természetesen nem egész napon át játszik katonásdit, hanem olykor-olykor időt talál arra is, hogy Newyork város ügyeivel foglalkozzék. Csak nemrégen tanácskozást folytatott a táborban a newyorki iskolaügy vezetőjével, amely tanácskozáson Wood vezérőrnagy is részt vett. Ezen a tanácskozáson a katonai kiképzésnek a newyorki népiskolákban való rendszeresítését vitatták meg. A híres newyorki Country Club adta a legtöbb újoncot, Boszton város 250, Baltimore 78, Csikágó 30 újoncot adott. Wood vezérőrnagy, aki a szövetségi hadseregnek rangban legidősebb tisztje, az újoncoknak a táborba való ünnepies bevonulását követő napon hosszabb előadást tartott a katonáknak. Nagyjában ismételte azokat a szavakat, melyeket egy évvel ezelőt az angoloknak mondott az időközben meghalt Roberts lord. — Arra az állításra — úgymond — hogy mi napkeltétől napnyugtáig milliós hadsereget tudunk talpra állítani, a legjobb felelet az önök ittléte. Minden jó amerikai úgy gondolkozik, mint önök. Remélem, ha innen eltávoznak, mint jó amerikaiak az ignoráns tömegekkel ellentétben arra fogják fölhasználni minden befolyásukat, hogy elegendő hadihatalom teremtésére egészséges és jó törvényhozást teremtsenek. Wood azután kikelt az amerikai hadsereg önkéntes rendszere ellen, amelyet katonai tekintetben tökéletes kudarcnak mondott. Washington napjaiban, amiikor az Óceán Amerikát még elzárta az egész világtól, kielégítő volt ez a rendszer, de ma, amikor az óceán csak öt napi szélességű, egészen másként áll a helyzet. Sem az Egyesült Államok, sem a polgárháborúban a szövetségesek, sem a spanyol háborúban a szövetségi kormány nem tudott elegendő számú önkéntest kapni. Mindkét esetben sorozáshoz kellett fordulni. — Az önkéntes hadseregről való fecsegés — mondta a tábornok — ostobaság. Nincs önkéntes szolgálat. Minden polgár köteles hazájának szolgálni. A baj az, hogy ezt a valóságot eddig nem ismerték úgy el, mint ahogy el kellett volna ismerni. Wood tábornokot az önkéntes szolgálatról való megjegyzése miatt megtámadták és azt mondták, hogy Amerika háború esetén egészen nyugodtan rábízhatja magát önkénteseire, amint mindig megtehette. A besorozottak úgy a polgárháborúban, mint a spanyol háborúban erkölcsi, lelki és fizikai tekintetben messze elmaradtak az önkéntesek mögött. De példát kell venni Angolországtól más tekintetben, amely három milliós önkéntes hadsereget állított föl, de most nincs abban a helyzetben, hogy ezt a sok katonát fölszerelje. Nem önkéntesekben, hanem hadiszerben lesz az országnak hiánya. Agyuban, fegyverben "és munícióban való elegendő készlet az önkiéntes hadsereg számára és megfelelő flotta: ez Amerika nemzeti védelme problémájának a kulcsa. Francia újságíró Wilsonnál. Berlin, szept. 1. (Saját tudósítónktól.) Hugues Le Roux francia újságírót Wilson elnök nemrégen kihallgatáson fogadta. Az újságíró kihallgatásáról a National Tidende-ben cikkelyt közöl, amely nagyobbára külsőségekkel foglalkozik. De igen érdekes a cikkely befejező része. A francia újságíró elbeszéli, hogy fölolvasott az elnöknek egy levelet, amelyben egy francia tábornok leír egy észak-franciaországi harcot, amely három hétig tartott éjjel-nappal és amelybe a francia katonák olyan bátorságot és kitartást tanúsítottak, hogy minden dicséretet megérdemelnek. Amikor e szavakat fölolvastam — mondta Le Roux — csillogott az elnök szeme. Nem mondott ugyan egy szót sem, amelyet a hivatalos semlegesség megsértésének lehetett volna magyarázni, de a legcsekélyebb mértékben sem lehetett kétségem, hogymilyen hangulatban volt az elnök, amikor távoztam ifőle. Bryan cáfolata. Newyork, szept. 1. (Reuters) Bryan, az Egyesült Államok volt külügyi államtitkára alaptalannak mondja egyes lapok ama hírét, amely szerint az volna szándéka, hogy látogatást tesz Berlinbe. 5 A milliomos Mioncok. A militarista ízgatéstamerkában. Berlin, szept. 1. (Saját tudósítónktól.) A Berl. Tgbl. newyorki levelezője az Amerikában folyó militarista izgatásról a következő részleteket írja: A háború az angol-amerikai milliomosok fiainak és részben az apáknak is egészen új nyári sportot hozott — a katonásdi játékot. Fönn az idillikus Lake Champlain mellett, Plattsburghoz közel, New York államban azok az urak, akik a társaságban, a politikában, vagy a kereskedelmi világban vezető szerepet játszanak,, mint egészen közönséges katonák élnek és a szövetségi hadsereg tisztjei négy héten oktatják őket arra, hogyan kell lövészárkot ásni, hogyan kell egzedrozni és hogyan kell a haza javára a karddal és a puskával bánni. Mindössze harminc dollárért töviről hegyire meg lehet ismerni a katonaélet örömeit. A gondolat apjául Roosevelt, egykor az Egyesült Államok elnöke, ma Amerika legnagyobb németfalója, tekinthető, ő volt az, a ki belefújt a kürtbe és elmondta az amerikai népnek. BUDAPESTI HÍRLAP (244 «.) 1915. szeptember 2. A törökök diadalmas harca. — A szövetségeseis új támadásának súlyos kudarca. — A török Jelentés. Konstantinápoly, szepe . v főhadiszállás jelenti. Nevezetes esemény egyetlen arcvonalon sem történt. ps anafortai csata Bécs, szept. 1. Az anafortai háromnapos ütközet az időközben beérkezet kimerítő jelentések szerint a legvéresebb csata volt, amelyet Gallipoli török védői az angol és francia csapatokkal eddig vívtak. Csütörtökön hajnalban kezdődött és rövid megszakítással szombat estig tartott. Mint a Südslavische Korrespondenz Atenből értesül, Hamilton tábornok Anafortánál valamennyi rendelkezésére álló erővel támadott, hogy a török állásokon keresztül törjön. Mind a két részről példátlan elkeseredéssel és önfeláldozással küzdöttek. A támadó szövetséges csapatokat erős flotta ágyútüze támogatta. Az ütközetet, amelyet az angol tervek áttörésnek szántak, órák hosszat tartó rémes ágyútüzelés nyitotta meg, amelynek intenzivitása csütörtökön a déli órákban érte el tetőfokát. A legnehezebb lövedékek ezrei borították el a török hadállásokat, amelyek mintha tűzhányókká váltak volna, füstöt és göröngyöket okádtak. Azt hihette volna az ember, hogy ez után a példa nélkül való ágyúzás után eleven ember nem maradt a török lövőárkokban. Mikor azonban a szövetségesek a francia osztagokkal az élükön a török hadállásoknak és különösen az Asznak-Deretől délre húzódó centrumnak kezdtek rohanni, a török védősereg rettenetes tűz alá fogta őket. A gépfegyverek a rohamra indulók egész sorait érték, ugy hogy ezek a fedezetlen terepen tömegesen hullottak el. Több akna robbant föl, miközben főképpen az ausztráliaiak egész szakaszokban leltek borzalmas véget. Az ütközet első napja alkonyán sikerült a törököknek támadóikat fényes ellentámadással eredeti állásaikba visszavetni. Több mint négyezer francia és angol holtteste borította a csatamezőt. Pénteken a szövetségesek a centrum ellen és a jobbszárnyon folytatták nagy makacssággal rohamtámadásaikat. Egyre több csapatot vittek a tűzbe. Dühös szuronyharccal sikerült a francia csapatoknak több török lövőárokba befészkelődniök. Szombaton, az ütközet harmadik napján a törökök, akik új tartalékokat vetettek a harcba, támadásba csaptak át és visszaszerezték az elvesztett lövőárkokat, amelyeknek egész védőcsapatát fölkoncolták. Török fogságba úgyszólván senki sem került, kegyelmet se nem kértek, se nem adtak. A szövetségesek legkevesebb húszezer embert vesztettek halottakban és sebesültekben. A törököknek is nagy volt a veszteségük, de nem annyi, mint amennyi a szövetségeseknek. Anafortánál a törökök nagy győzelmet arattak. Mint Konstantinápolyból jelentik, a szultán az Anafortánál diadalmasan küzdött vezéreknek és csapatoknak különös elismerését és köszönetét nyilvánította. Konstantinápolyban nagy az öröm. Az egész város lobogódiszben van, szövetségesek viszálya. Szaloniki, szept. 1. (Saját tudósítónktól.) Ide hír érkezett arról, hogy az a feszültség, amely nem régen a