Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)
1915-09-17 / 259. szám
e ket és hirtelen menekülésre kényszerül a Record Office-t, az állam levéltárát, talán a minisztériumokat is ; bár a világ szenvedése, nyomorúsága égbe kiált : nem akad a brit parlamentben férfi, aki szót szóljon a háború folytatása ellen, aki a bella matribus detestata, az anyák átkozta hadviselés elébe józan és erős szóval gátat vetne. Szenvednek és félnek. De az angol cant, a hírhedett külső máz, amely annyi bűnt eltakar és annyi álszent takarója, nem engedi, hogy félelmük megszólaljon. Asquith azt mondja: övék lesz a győzelem, mert ők bírják legtovább. És Grey államtitkára, Lord Robert Cecil hozzáteszi, hogy Anglia csak szövetségeseivel együtt békül. A béke vágya, mohó szomjúsága ég minden ember szívében a miniszteri padok mögött és velük szemben. És a parlament tovább folytatja a kitartás és hősködés olcsó komédiáját. Nem értjük, miként várhatja Mr. Pringle ettől a haldokló parlamenttől, hogy az angol nemzet vezére legyen. Kezd egyenesen visszataszítóvá lenni az a tánc, amelyet a négy nagyhatalom lejt hónapok óta a kis Bulgária körül. Mi nézzük ezt a táncot, a csábító ballerinák piruettjeit, erőltetett mosolygását, kopott kacérságát. És tudjuk, hogy a csábítás nem fog. Bulgária határozott sorsáról. Határozott már akkor, amikor a bukaresti béke kifosztotta, megcsonkította, erőszakosan megnyomorította. És határozatát megpecsételte akkor, amikor megegyezett Törökországgal A négyes szövetség mégis próbálkozik, hátha kábító ígéreteivel hitszegésre és öngyilkosságra bírhatná? Ha Bulgáriával nem sikerül, akkor megint Romániára kerül a sor. Bulgária már határozott, Románia még haboz. Romániával lehet alkudozni. Próbálják meg. A Bulgáriával való kaccérkodást nyugodtan szemléljük: ez a független, okos, magára tartó nép tisztában van teendőjével. Románia megkerülgetését azonban még nyugodtabban szemléljük: csak határozzon Románia úgy, ahogy a maga érdekében legjobbnak gondolja. Nem örvendünk, ha ellenségeinkhez csatlakozik, szó sincs róla. De nem is tartunk tőle, hogy elfeledi hagyományait és életérdekeit. Ha majd minden kocka eldőlt, meg fogjuk mondani neki: te akartad. irta: Lakatos László. . . . légy boldogi Kiért én meghalok. — Kisérjük léptedet Én — és több angyalok! Az utolsó mosoly szelídségével két emléke szívünkben annak, akit sohasem láttunk. „Álmomban elolvadt a nap" dalolta egykor egy ifjú hölgy és előttem orcájának képe, egy régi acélmetszet, egy homlok alatt, mely nagy, mint egy végzet, két nehéz szem, görög orr, zárt apró száj és az egész arc— az ábrázolt képen — nem nagyobb egy rózsalevélnél. Formájára is az: rózsalevél. Mégis: fiús kis arc, körülötte a hullámos haj, mint a fiatal Heine Henriké, zubbonyka és keményített fehér ing, a negyvenes esztendők fiatal muzsikusai öltözhettek így, mint Ferenczy Teréz, a kiben — 1853-ban — egy huszonhárom esztendős sziv mondta a végső szót. A hölgyek akkor még egész élettel szerettek és Teréz, húga a nagy szobrásznak, öngyilkos lett. „Téli csillagok", — egy karcsú kötet maradt utána, elmúló emlékezet, egy sir Szécsényben, a régi várban, nem nagyobb, nem is kisebb, mint másoké. Gyöngéd versikéit egy régi lantoskönyvben lapozgatva olvasom ... Arcára kell néznem újra és újra.. Csak sírhatott és csak dalolhatott az, akinek ilyen arca volt. Távoli bánatok rezgése e nehéz sulyú tekintetben és a kis kezében mérges illatú virágos pálca — jegyesként feléje közeledett, a mélabú volt. Nagyon egyszerű körülmények között nevelkedett és a mikor szive husz esztendős lett, egy elvesztett hazát siratott nemzete. Édes fitestvérének ifjú életét a negyvenkilencedik viharok szakították le és azokban az években lopva és kézről-kézre adták egymásnak az emberek Petőfi fenmaradt hazafias verseit, titkos és mégis mindenki által megértett képekben deilol egy ifjú protestáns lelkész, Tompa Mihály, hazája vesztét kölcsönképekben Írhatja csak meg Arany János, és a legnagyobbnak, Vörösmarty Mihálynak lelke elborul, mint hires alkonyon nap és mézillatos szőlőhegy. Sajó álnéven egy ifjuember bujdosik az országban, ez Jókai Móra és Ferenczy Teréz, a legjobb és a legnemesebb csak annyit tud és annyit érez, hogy: „beteg szive fáj". Csupa líra volt ez a fiatal hölgy és sebződött keblében egy egész világot hordott, neki mindennél fontosabbat, önmagát. Míg kecses verseiben a halált, a pacsirtát és az ibolyát szólította, a hosszú téli estéken, mikor teljes reménytelenséggel a tavaszt is várta olykor, a Fanny hagyományait olvasta, vagy halott társának, Dukai Takács Juditnak verseit, búvóhelyet készített a menekülő honvédnek, apja filléreit kuporgatta vagy kasmíri fehér selyemből ruhát varrt magának, nem tudván, menyasszonyi palástja lesz-e, vagy halotti köntöse? — egy elköltözött leány emlékénél ki merne erre felelni. A hajdani hölgyek is szerettek és egy feketébe burkolt országban a sziv ezer és egy ágy sípján játszott akkor nemcsak Teréz, hanem Petőfi özvegye, Szendrey Julia is (valljuk be: sokkal igazibb tehetséggel, semmint azt egykorú irigyei valaha is elismerték volna róla) és Majthényi Flóra, Tóth Kálmán szépséges és gőgös arája és sokan mások is, akiknek neve nem maradt fenn. A hölgyek számára mindig az a szív volt a legfontosabb, amelyet elalvás előtt kulcsolt kézzel beboríthattak, az övéik és Ferenczy Teréz is ifjan szerelmes, nála méltatlanabbá, a szerelemről dalolt leginkább. Az élet mélységes imádata jellemzi leginkább műveit e fiatal leánynak, aki költő volt nem csupán verseiben, hanem életében és halálában is. „Úgy kértem az imádott életet: Ha vágyaimnak nem tesz eleget. Ne alkudjék, mondjon le rólam!" Ez nem Ányos Pál mélységes, született melankóliája, az életunalom itt csak seb, amelyet egy végzetes élmény ejtett egy túlságosan érzékeny kebelen és itt a szomorúságot is, mint egy isteni lehelet, a harmónia illeti meg és futja be. ..Oh szerelem, édes szép gyilkosom Add méregkelyhed, add megcsókolom." Ez hősiesség és alázat. Egy nagy lélek" (Terézia még csak huszonhárom esztendős) nem tud pörbe szállni, sem dacolni, ő csak elfogadni tud, ami legnagyobb és legnőiesebb képessége a női léleknek. Elfogadni egy érzést, egy fájdalmat és elfogadni — inkább beborítván annak lérét — a halált, ez nagyság, hősiesség és mindenen túl nőiesség, mernök mondani, hogy vallásosság. Meghajolni, ez a legtöbb, amit adhatunk. Ferenczy Teréz egész magát adta. Hatvankét esztendővel ezelőtt halt meg, nem közönséges módon, egy regés érzés dicsfényétől övezetten és költeményei, amik megmaradtak, egy nemes lélek szép illatozásai. Mégis elfeledték tehetségének ezt a két csudálatos emanációját, a költeményeit és a halálát. Halála pedig megérdemli az emlékezést, versei az olvasót. Ha másért nem, hát érdeklődnünk és fáradnunk kellene emléke körül azért, mert Szendrey Júliával, Majthényi Flórával, Minával, Vahot Sándornéval, Izidorával és másokkal együtt ő képviseli a megkésett magyar biedermeier női lelkületét, amely mindenekfölött nemes volt, tiszta, jó és önfeláldozó. Ha gyűjtjük a régi korból való pártákat, az egykori varrottasokat, himékes selymeket, tompaszínű nászládákat, fényes kristálypoharakat, egykori misszalékat, viaszportrékat, násfáikat, hogyan felejtkezhetünk meg akkor a hajdani hölgyekről, azokról, a kik a legnagyobb magyar férfinemzedéknek voltak anyái, hitvesei, leányai és a kiknek arcpirulása is amaz idők kényes és magasságos hevének volt forrón szelid tükre. E hölgyek BUDAPESTI HÍRLAP (20 9. 1915. szeptember 17. Az oroszok összeroppanása, tüzérségünk oldalról fogta tűz alá, minek következtében súlyos veszteség érte. E siker főérdeme a 32. számú gyalogosezred és a 29. számú vadászzászlóalj mellett a linzi 2. számú népfölkelő ezredé. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. A német hivatalos jelentés. Berlin, szept. 16. A nagy főhadiszállásról jelentik szeptember 16-án: Keleti harctér: Hindenburg tábornagy hadseregcsoportja: A Duna balpartján csapataink sikeres harc közben Jakobstadt felé tovább nyomultak előre. Lievenhofnál az oroszokat a keleti partra vertük vissza. Vilnától északkeletre támadásunk előre halad. Grodnótól északkeletre az ellenség előrenyomulásunkkal szemben még makacs ellenállást fejt ki. Lipót bajor herceg tábornagy hadseregcsoportjai A helyzet változatlan. Magyar bakák és magyar vadások diadalmas Starcec. — A keresganciai orosz kudarc. — Diadalmas harcunk a határon. — Az ellenség visszaverése. — A németek északon sikerrel harcolnak. — Az ellenséget mindenütt üldözik. — Janovo és Pinszk közt áttörték az orosz állásokat. — Pinszk város a németek kezében van. — Hofer altábornagy jelentése. Hivatalos jelentés: kiadták szeptember 16-án délben, érkezett délután 3 óra 50 perckor. Az oroszok minden arra irányuló kísérlete, hogy kelet-galiciai harcvonalunkat megingassák, meddő. Az ellenség tegnap nagymennyiségű tüzérségi lövőszert használva fel, főtámadásait a középső Sztrupa mentén levő harcvonalunk ellen intézte. Mindenütt visszavertük és ezekben a harcokban csapataink a Bucacnál levő hídfőtől és a Zaloscetől délre levő területről oldaltámadásokkal működtek közre. A Zaloscetől déli irányban harminc kilométernyire levő Cebrov falu bevételénél 11 tisztet és 1900 főnyi legénységet fogtunk el és három gépfegyvert zsákmányoltunk. Csapataink Volhiniában számos támadást vertek vissza. Novo-Alexiniecnél 85. számú gyalogosezredünk lövőárkaiból a mieink az oroszokat elkeseredett kézitusában űzték ki. Novo-Pocajevnél az ellenség tegnapelőtt egyes pontokon átnyomult az Ikva nyugati partjára, de tegnap mindenütt visszaűztük a keleti partra. Eközben Mackensen tábornagy hadseregcsoportja, Janovo és Pinszk között feleúton az oroszok újra megkísérelték, hogy ül-