Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)

1915-10-07 / 279. szám

1915'. oktößer 7. btíOAPESTl HlRUP (279. Bz.) földalatti tábor. S végül következik a harmadik, a hasonló m­­­don kiépített védelmi állás.­­ A német csapatok elhelyezkedésének ez a rendszeres módja valamennyi hadij­elentésből vi­lágosan kiderül. Mindig arról van a szó, hogy miután az első árok­sort sikerült megvívni, következik a sokkal keményebb harc a második megerősített vo­nalért. Ez az egész erődített rendszernek a centruma lévén, itt fejtik ki a németek a leghevesebb ellent­állást s a terep természeténél fogva is rendszerint ezt a legnehezebb elhódítani. Itt van ugyanis a folyó, domb, erdő vagy más természetes akadály. Ez általánosságok után részletes és szakszem geográfiai fejtegetést kezd X . . . ezredes, de az okfejtés végső eredménye sem több, csak annyi, hogy a nagy offenzíve csupán bizonyos mértékű taktikai sikerrel járt, a további eredményt még várni kell. Ugyancsak a német védőállások rendkívüli s mint kiderült, megvívhatatlan erősségével foglal­kozik a Figaro vezetőcikke, a­melyből ezeket az ér­dekes sorokat adjuk. — Egy hónapja éppen, hogy egész tüzérségünk­nek minden kaliberű lövege kimeríthetetlen bő-négű munícióval elkezdte a német állások bombá­zását. A communiatié szárazon mindig csak ezt a bombázást említette és a hivatalos jelentéseknek ez a vezérm­otivuma nem nagyon lelkesítette, sőt untatta a fronton innen lévőket. Viszont a katonák tzivének annál édesebben esett ez az örökös, egy­forma tüzérségi munka. Mert a katonák — egy évvel a háború kezdete után — már megtanulták az új háborút, az örökös ostromnak a harcát, a­mely egyedül lehetett alkalmas arra, hogy az ellenség rettenetesen erős Védőműveit a rohamra megpu­hítsa. • Mi láttunk német lövőárkokat, német erő­dítéseket, a­melyek még romjaikban is megvívha­tatlanoknak látszanak. Ezek a fantasztikusan ka­vargó árkok, ezek a boltozott mélyedések, a­melyek­ben bőgtek az ágyuk és csattogtak a géppuskák, ezek a menedéket adó mély és páncéllal borított út­vesztők, eze­k a blockhausok borzalmasabbak és erősebbek, mint az ősi várak hires bástyafalai.­­ Mindezeket a védőmű­veket kell tönkreten­ni és erre kevésnek bizonyult a 75 milliméteres ágyuk ezreinek s a nagy és legnagyobb kaliberű lö­vegeknek minden viharszerüen csapdosó tüze: a né­met védőművekhez az ostromnak, a harcnak új esz­közeit, új módszerét kellett fölfedezni és megtanul­ni. Rengeteg öblű ostromágyúk, torpedóvető löve­gek léptek akcióba, mert nemcsak a német állásokat kellett szétrombolni, de azt is meggátolni, hogy az összelőtt árkokat, boltozatokat és egyéb műveket kijavítsák újraépítsék. És még ez sem elég. Ebben a harcban tiuvan mérhetetlenül nagy szerep jutott a gépnek, a lélek nélkül való hadieszköznek , a legfőbb erő azonban mégis csak az ember maradt, s a csaták sorsát a gépek háborújában is az emberi lélek ereje, a bátorság, a lelkesedés dönti el. Kel­lett sehat eszközt keresni arra is, hogy a német lövő­árkokba bevigyük a megdöbbenést, az ijedt bámula­tot és a halál elkerülhetelenségének tudatát . . . Ezután az új angol-francia offenzíva részleteit magyarázza a Figaro, a­nélkül, hogy vérmesebb kö­vetkeztetés­ vonna le belőle. Később pedig fölötte érdekesen, ilyformán folytatódik és végződik a hosz­szú cikk : — Ne jósolgassunk ! A ma háborújára való készülés, de maga a mai kor háborúja sem hason­lít a hajdankor hadi készülődéseire és harcaira. Nemcsak külső formájában, de benső természeté­ben is annyira megváltozott a háború, hogy már a győzelem sem az, a­mi volt. A győzelem jelentősége egészen más lett, de a katonai erények, a­melyek a győzelmet termik, ma is ugyanazok, a melyek voltak. — önmagunkat kic­sinyeinek és velünk együtt szövetségeseinket is és hitelenek lennénk az igaz­sághoz is, ha el nem ismernők azt az erőfeszítést, a­melyet a német hadsereg, diplomácia, ipar, az egész német nép, egész Németország mutatóit . . . Vi­szont a francia katonák sem voltak soha különbek, mint most, nem féltek kevésbbé a haláltól és nem voltak több bizalommal önmagukhoz, mint mostani. Németország egy századon át győzhetetlen volt és akaratát negyven éven át reákényszerítette a világ­ra, de a marne-i csata óta nem győzhetetlen. Uralmi módszere az volt, hogy rettegést keltett, de a népek immár nem félnek, mert nem akarják megvetni ön­magukat. — ... S a sok csengő frázis vége? A Figaro a Végzettől várja, hogy Németország sorsát­­ sötétre fesse h­ asználjunk sradisegély gpi postamélyeget . Katonai kitüntitts. Budapest, okt. 6. A király az ellenséggel szemben tanúsított kivá­lóan vitéz és eredményes magatartása elismeréseül: Klinger Lajos alezredest ezredessé; az ellenséggel­­szemben tanusított vitéz és eredményes magatartá­suk elismeréseül: Jirausek Antal, Christian Ferenc, glickhfeldeni Sahach Rikárd, Guzmann Miksa őr­nagyokat alezredesekké, Gensbauer József, Knourek József századosokat őrnagyokká nevezte ki rangso­ron kívül. A vaskorona-rend I. osztályát adományozta a király a hadiékítménnyel, egy csoportnak az ellen­séggel szemben való kiváló és eredményes vezetése elismeréseül: müldenber­gi Beningin Zsigmond lovag táborszernagynak a Lipót-rend lovagkeresztjét a hadiékitménnyel, az ellenséggel szemben tanusított vitéz és eredményes magatartásuk elismeréseül: Kö­zel Antal ezredesnek, Ontl Ágost alezredesinek. A király a katonai érdemkereszt 3. osztályát adományozta a hadiékítménnyel, egy dandár ered­ményes vezetése elismeréseül: Konopicky Tivadar vezérőrnagynak, az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálata elismeréseül: Belegarde Ágost gróf szolgálaton kívüli viszonybeli vezérkari ezredesnek; az ellenséggel szemben tanusitott vitéz magatartá­suk elismeréseül: Böck Hugó, Puchinger Rezső őr­nagyoknak; továbbá: rechtentihali Unterrichter Rezső báró nyug. őrinagynak, Krausz Adolf, Binder Fri­gyes, pakosi Paxy Nándor és Nemecskay Antal, Timpauer Géza, Hü­bner-Prakisch Sándor, Bosse Ármin, Himmel Rezső századosoknak; Schmorl Osz­kár tartalékos századosna­k; Altmann Frigyes, No­votny Béla, Lechner Ferenc tartalékos főhadnagyok­nak; Wodak Ottó, Knöpfmacher Hugó, Wipler Jó­zsef. Wolf Alajos tartalékos hadnagyoknak, az el­lenséggel szemben repülői minőségben tanúsított vi­téz magatartása elismeréseül: Hübner Rikárd főhad­nagynak, az ellenséggel szemben teljesített, kitűnő szolgálata elismeréseül: Leitner Ármin nyug. száza­dosnak, az ellenséggel szemben tanusított vitéz ma­gatartásuk elismeréseül: Hagelin Henning őrnagy­nak, Zrogowski Broniszláv főhadnagynak; Kroh Ferenc tartalékos hadnagynak ; az ellenség­gel szemben teljesített kitűnő szolgálatuk elisme­réséül : Kalhaus Rezső, ditrói Csibi Sándor százado­soknak; az ellenséggel szemben tanusított vitéz ma­gatartásuk elismeréseül : az ellenség előtt elesett: Mü­ller Nándor századosnak, Dürre Emilián tartalé­kos hadnagynak; a lelkészi érdemkereszt 2. osztályát a fehér-vörös szalagon, az ellenséggel szemben ki­tűnő és önfeláldozó szolgálatuk elismeréseül: Mi­xich Péter, Stepien Szaniszló tábori lelkésznek, Steffko Ernő tartalékos tábori lelkésznek és Macha­csek József tábori lelkésznek. Megparancsolta a király, hogy a legfelső di­csérő elismerést újból tudtul adják: az ellenséggel szemben tanusított vitéz magatartásukért: Schnei­der Vilmos századosnak, Bajuk Márkus tartalékos főhadnagynak; az ellenséggel szemben teljesített ki­tűnő szolgálatáért: Spatzek Frigyes tartalékos fő­hadnagynak; az ellenséggel szemben tanusított vitéz magatartásukért: Weisser Bertold és franken túrni Gautsch Alfréd tartalékos hadnagyoknak; továbbá: megparancsolta, hogy a legfelső dicsérő elismerést tudtul adják: az ellenséggel szemben teljesített ki­tűnő szolgálatukért: Votruba József, Nagelholz Pál, nagyselmeczi Mérey László századosoknak, továbbá: Szeld Manó és Lészay Árpád dr. népf. főhadnagyok­nak; Gogger Ottó főhadnagynak; Tóth Lajos tar­talékos főhadnagynak; Kus József tartalékos főhad­nagynak; az ellenséggel szemben tanusitott vitéz magatartásukért: Spotista Vencel századosnak, Val­magiin Ferenc szolg. kir. visz.-beli századosnak; Lerch Nándor, lemhényi Dávid Zoltán, jezerniczei Sajatovic István főhadnagyoknak; továbbá: Kamion János tartalékos főhadnagynak, mérki Piller Gedeon nyug. főhadnagynak; Galamb Gyula szolg. kir. visz.­beli honv. főhadnagynak; Reuss Ágoston hadnagy­nak; Schmidl Ármin dr., Deveták Ferenc, Drexler Gusztáv, Koderle Rikárd, Nemes Kázmér, Blázy An­dor, Benka János, erzstätti Kirnbauer Rajnold tar­talékos hadnagyoknak, az ellenséggel szemben telje­sített kitűnő szolgálatukért: Jankovvski Ferenc száza­dos­ hadbirónak, Friedmann Henrik t. főhadnagynak; az ellenséggel szemben tanusított vitéz és önfelál­dozó magatartásukért: Klein Rezső dr. ezredorvos­nak; továbbá: Kaiser Vilmos, Galla Mihály, Kolieb Szigfrid, Riesenberger Ármin tart. főorvosoknak, Dér Mihály, Österreicher Jakab, Kiss Ernő, Frank Rikárd, Celarek Szaniszló, Kowarsch­ik Győző, Weinb­aub Rikárd tart. segédorvosoknak, az ellen­séggel szemben teljesített kitűnő és önfeláldozó szol­gálatukért: Szabó Mór dr. vezértörzsorvosnak, Ha­velka Károly, Freund Henrik főtörzsorvosoknak, Lazic Pál dr. tart. ezredorvosnak; a vasúti hadiszol­gálat terén végzett kitűnő szolgálatáért: Grünfeld Sándor népf. főhadnagynak; az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatukért: el­leini Müller Ar­túr lovag ezredesnek. Schalter István vezérkari, treu­enfesti Amman-Amon Henrik lovag alezredesek­nek, Klein József, Melzer Károly századosoknak; továbbá: Müller Ármin főhadnagynak, Borovicka Hubert, Palecziska Ferenc tart, főhadnagyoknak. A NAPIHÍREK. A falu ellen. A közvélemény itt Budapesten mindig abból alakul ki, amit elhallgatunk,, vagy el szeretnénk hallgatni. Túlságosan bőbeszédűek vagyunk ugyanis a hallgatáshoz és így nem valami nehéz hozzáférni ahhoz, a­mi az emberben forr. Rövid párbeszédek a villamoson, diszkrétnek mondott harsogások a kávé­házban elárulnak egyet-mást, a­mit senki sem szán­ a nyilvánosságnak. Néhány héttel ezelőtt nagyon divatba került a paraszt. Most is divatban van, azonban a beállítása egészen más, mint akkor volt, a­mikor először kezd­ték emlegetni. Akkoriban ugyanis két marékkal szórták a parasztra az elismerés virágját, kiöltözött, kiillatosított asszonyok áradoztak dicséretében. Hogy micsoda nagyszerű emberfajta az a szántóvető magyar, a karja acél, a lelke tűz, s a legpompásabb katonáj a kerek e világnak ! Most azonban egyszerre megváltozott a hangu­lat. Emberek, a­kik felugranak a villamosra, vagy sűrü kortyokban nyelik a kapucinert, a megrökö­nyödés hangján újságolják egymásnak: — Tele vannak pénzzel a parasztok ! Annyi a pénz a faluban, mint a polyva ! E köré aztán furcsa beszélgetés fonódik, amely arról tesz bizonyságot, hogy ez a nagy városren­geteg, a­mit magyar fővárosnak hívnak, lelkében és gondolkodásában olyan messzire vetődött a falutól, hogy ezt a távolságot hirtelenében meg sem lehet mérni. Azok az emberek, a­kik színt adnak ennek a városnak, csaknem idiesen idegenek a magyar gondolkozástól, úgy néznek a falura, mint valami gyarmatra, a­mely hasznot, pénzt, vagyont szállit neki s ő értékesiti annak termését, pénzre váltja munkája eredményét. Kulturális közösség, lelki és gondolkodásbeli közösség alig van közötte és a falu között s idegen volt, marad és lesz előtte a falusi ember, a kit saját ízlésére szabott irodalmi föltála­lásban tart csupán élvezhetőnek. Magyar és magyar között sohasem volt és le­het ekkora távolság és gondolkodásban való különb­ség, mint a modern budavári és a falusi magyar kö­zött. Most, hogy a falu kezd gazdaságilag érvénye­sülni, egyszerre följajdulnak a budapesti szívek. És úton, útfélen, vendéglőben, villamoson, sőt a szín­házban is ezt hallja az ember : — Tűrhetetlen ez a drágaság! Kérem, vidéken tele vannak a parasztok pénzzel! Ezek a párbeszédek, kipattanó sóhajtások azt a szint igyekeznek adni a drágaságnak, mintha a falu kapzsisága hozta volna létre. Különösen azok hangoztatják, a­kik nem éppen a legártatlanabbak a szörnyű áremelkedésben. •­ Kérem, mondotta a minap egy kereskedő, ezek után hogy merjünk mi adni-venni! Ezt a gondolkozást a demagógia minden esz­közével terjesztik és ma már meglepetten konsta­tálja az ember, hogy nemcsak ők, hanem vala­mennyien többé-kevésbbé a falu ellen kezdünk for­dulni, s úton-útfélen, kivált abban a körben, melyet a legjobban sujt a drágaság, kifakadásokat hall az ember a falu ellen. Azok, a­kik az áremelkedés törvényeit ismerik, a Legújabb. — Lapzárta után érkezett távirat. — Oroszország és Bulgária szakítása. Pétervár, okt. 6. A Pétervári Távirati Iroda október S-iki közlése szerint a bolgár kormány válaszjegyzékét a orosz követ ultimátu­mára délután 2 óra 40 perckor adták át. Mivel a válasz tartalma nem kielégítő, az orosz követ a diplomáciai viszony meg­szakítását notifikálta a bolgár miniszter­elnöknek. Az orosz érdekek védelmét Hollandia diplomáciai képviselőjére bíz­ták. (Magyar Távirati Iroda.)

Next