Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)
1915-10-19 / 291. szám
2 BUDAPESTI HÍRLAP (294 SZ., 1915. október 22. ) türelme fogytán van. Az angol katonák durvasága és tisztjeik szemtelen gőgje itja a lakosságot, a tűrhetetlen drán polgári elemre súlyos teherként esik és minden hellén ajkán ott lekérdés: miért? Miért tűrték ezt az éges megszállást, a kik a jó barátság örve alatt lopództak be Szalonikibe és most rosszabbul viselkednek, nagyobb kárt tesznek a nyilvánvaló ellenségnél? Az oroszok Volhyniában nem nyughatnak. Minduntalan megnyitják támadásaikat és ha még oly véres vereséget szenvednek, nem okulnak, hanem újra kezdik. Helyzetüket e harcokkal nem javítják, ellenben tömegeiket a régi eszeveszett taktika szerint áldozzák föl. Most a Kormin-pataknál és a Sztyr alsó folyásánál verik őket csapataink. Hindenburg hosszabb idő óta ma hallat hírt először a Riga körül folyó küzdelmekről: támadása jól halad előre. Dünaburgtól északra is ő támadt, jelentékeny sikerrel, délre pedig Smorgon vidékéig az orosz tárna,dásie verte vissza, nem kevesebb eredménnyel. . Az olaszok most az Isonzó-frontra koncentrálnak nagyobb erőket, ahonnan első nagy műveletük kiindult. A zordon tél minden más ponton nemsokára teljes tétlenségre fogja kényszeríteni őket; itt legalább az időjárás megengedi nekik, hogy dolgozzanak. A mi harcosaink azonban nem olyan engedékenyek. Azok legföljebb akadályainkig bocsátják, onnan aztán visszaverik őket. És minden marad a régiben, mint most már csaknem teljes öt hónapja. Egy nagy olasz valamikistejlábával a földre dobbantvg., dacosan kiartotta: Eppur si muove, mégis mozog. Ha látná késő és méltatlan utódai veszteglő mozdulatlanságát, visszavonná híres igéjét. A nyugati harctér legnevezetesebb eseménye ma az, hogy a németek bombázták Belfort-t. Igaz, hogy csak a levegőből, de egyelőre elég ez is. Több az elégnél: a nagy offenzíva oly nyomorultan hamvába roskadt, hogy ma már franccia és angol részről is csak német támadások elhárítását jelenthetik. Nem így álmodta ezt Joffre, amikor rezervált hadparancsát megfogalmazta. Angol támadások Vermellesnél, franciák Tahurenél, a pillanatnyi sikerek színhelyén hiúsultak meg; siker helyett csak szörnyű vereséget és kárt róttak a támadókra. A Vogézekben legnagyobb muníciópazarlásukkal is a franciák egy talpalatnyival nem tudtak előbbre jutni. A régi, kietlen, vigasztalan kép. Istennek és e jobbra hivatott nép géniuszának csodája, hogy kétségbeesve még bele nem fáradtak a meddő küzdelembe. Bizonyára már bele is fáradtak. És csak az álszemérem akadályozza őket, hogy vallomást tegyenek kimerültségükről és kérjék, amelyre oly égető szükségük van : a békét. Nem mondom, hogy Aage Madelung a legjobb, de mindenesetre a legszebb tollú haditudósító. Azok a tudósítások, melyeket ő a Berliner Tageblattban a háborúról, kivált a kárpáti harcokról irt, tökéletes festmények, olykor szinte a zene finomságait érintő bűvös-bájos, kegyetlen, de ragyogó festmények. És mindig művésziek. A mi pedig bennünket legközelebbről érdekel, nagy barátja nemzetünknek, népünknek s pedig olyan barátja, aki harctéren ismerte és szerette meg. Művésztolla szinte reszket a gyönyörtől és megindultságtól, a rokon érzéstől, mikor a magyar katonáról, a magyar népről, a magyar jellemről ír. Ez a kitűnő iró ma ellátogatott Budapestre, hogy a kárpáti harcokról előadást tartson a Zeneakadémia nagy termében. Mi természetesebb annál, hogy a hatalmas terem minden zugában megtelt. Auguszta kir. hercegasszonnyal élén gyönyörű hallgatóság várta szeretettel és benső érdeklődéssel, e hallgatóság soraiban közéletünk számos kiválóságával. Mikor belépett, viharos taps fogadta, mikor a fölolvasó asztalhoz lépett, babérkoszorúk, bokréták, virágeső (a pódiumon hölgyek lelkes csoportja üdvözölte e kedves Isten hozottal) s mikor e szavakkal: Királyi fenség, hölgyeim és uraim! megkezdte fölolvasását, mély, figyelmező, szinte meghatott várakozással tapadt rája minden szem. Aage Madelung karcsú, elegáns férfiú. Skandináv származása első percben kitűnik, nemcsak azért, mert szőke, hanem mert éppen olyan nyugodt, komoly, mértékes, beszédében, mozdulataiban, hangjában, még a szikében is oly higgadt, mint Nanzen. (Ezt a skandinávot ismerjük legjobban.) Fiatal embernek tetszik, noha egészen kopasz. Igen szimpatikus. Nagyon biztos szavaiban és színeiben. Az ember érzi, hogy amit mond: valóság. A kedves és borzalmas, a szép és rettenetes, ami fölolvasásában egymást követi, maga a költészet is, ami átsugárzik benne: valóság. Hozzátartozik jellemrajzához, hogy a hatást nem vadássza. Nagyon könnyen arathatott volna a termet szétvető tapsokat, ha hízeleg nemzeti hiúságunknak. De ő ezt nem tette. A Berliner Tageblatt közönségének a magyar katonákról írt, nekünk fölolvasott — a németekről. A magyarokról is beszélt, a hetes Vilmos huszárokról, csudálattal adózott nekik, elbeszélte, mint járt-kelt a harctéren a hetes huszárokkal, közben mély pietással emlékezett meg egy mágnásunkról, aki hét golyótól átfúrva esett el, elment a huszárokkal odáig, ahol lovukról leszállva, beleásták magukat a földbe, rohamra készülve, de itt, mikor már szinte égett a tenyerünk a tapsra s hiúságunk a tömjénre, egy gyönyörű kép mesteri rajzával rezdítette el a megcsapott hurt is . A hízelgés, úgy látszik, nem kenyere, még a valósággal való hízelgés sem. A fősúlyt a kárpáti téli háború borzalmainak festésére helyezte. Sejtettük, tudtuk mindnyájan, hogy a Kárpát téli harcaiban szívet fölzaklató borzalmak történhettek és lakodalmat ült ott a nyomor, a halál, a szenvedés, de igazi képet csak ennek a tintába mártott acéltollal festő Verescsaginnak a rajzaiból kaptunk róla. Mégfestett© a vereckei szoros éjszakáit és a Zvinin-magaslat borzalmait, mikor, éj idején, egy fiatal német tiszt lovát egy, a hóból kiemelkedő ághoz kötötte s csak reggel vette észre, hogy a vélt ág egy megfagyott orosznak a hóból kimeredő karja volt. A Zvinin! A déli német Linsingen-hadsereg harcolt ott a háború és a tél fertelmeivel és olyképpen, hogy, „mellette elhalványodnak a régi megénekelt hőstettek". Egy fiatal német hadiönkéntes történetét írja meg, aki a tűzkeresztséget ott kapta Tubolka fölött. Szerető, színes, meleg szavakkal rajzolja az ifjú német katonákat, kiknek rajzolatában szétárad, mint a medréből kidagadó folyó. De vissza-visszatér az önkénteséhez, aki a trónkocsik mellett zihál föl a hóborította uton Volóc- nak, majd Tudolkának. Egy epizód ad az ön-,kéntesnek elsőül képet a háboru szomorúságaiból. A trón megakadt a hegyen, mert az egyik igás kanca megellett. Az önkéntes látja a fehér hóporbain heverő szegény kis csikót s szive megtelik a háboru valódi képének sejtelmével. Azán jönnek a Zvininról a sebesültek. Majd az első golyók. „Mintha egy raj méh kimerészkedett volna a télbe s most zümmögve keresi a kaptárját. Lelövik mellette az első katonát. Aztán huszfokos hidegben a lövőárokban fekszik, fölöttük hatvan méternyire az ellenség. A két lövőárok közt feküdtek a holtak. Ha a hó befödte őket, az uj roham gondoskodott uj emberrétegről s a felhő uj fehér takaróról. A sebesültekhez nem lehetett volna odajutni, még láttatlanul sem, a fül tunyán hallgatta, mint némul el a hó alatt a sebesültek kiáltozása. Aztán a roham. A hóban nem tud a rajvonal előre jutni, derékig, nyakig süpped bele, úgy vergődik minden ember benne, mint a csiga a homokban. Az önkéntest a hó, a fagy leveri lábáról és ott fekszik a hó alatt összes társaival. Fölöttük puska- és ágyútűz. Aztán leragad a szeme és nem érzi, mikor a hó falán át mellébe A szerbek veresége és visszavorzulása. — Az Avala-szakaszon nagyobb szerb seregek visszavonnak. — Csapataink mindenütt tovább támadnak. — A Macsvában és az alsó Morava mindkét partján is egyre előbbre haladunk. — A bolgárok nagy serrel harcolnak, — Hofer altábornagy jelentése: Hivatalos jelentés: kiadták október 18-án délben, érkezett délután 5 órakor. Az Avala-szakaszon megvert szerb hadosztályok a dél felé vivő út mindkét oldalán vonulnak vissza. Csapataink támadják a Raljától északra álló ellenséges csapatokat. Az ellenséget a Macsvában is viszszavonulásra kényszerítettük. Az alsó Morava mindkét partján a német hadosztályok folytatólag tért nyertek. A bolgárok megsszállták a Muslin, Percin és a Babin-Zub magaslatait. Odább délre Egripalánkán túl nyomulnak előre. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. A német hivatalos jelentés. Berlin, okt. 18. .1 nagy főhadiszállás jelenti október 18-án. A Macsvában az ellenség hátrálni kezd. A Belgrádtól délre elterülő dombvidéken csapataink előnyomulóban vannak Zvetkovgrád és Vrcin helység felé. Pozsareváctól délkeletre Ml.Crnicét és Bozsevácot elfoglalták. Bolgár csapatok megszállták a Muslin-Percin és a Babin-Zub magaslatait. Odább délre Egripalánkán túl nyomulnak elő. Az általános helyzet. Bécs, okt. 18. (Megkésve érkezett.) (Külön tudósitónktól.) Jóllehet a szerbek a lehető legnagyobb energiával tartanak minden talpalatnyi földet és Észak-Szerbia legnagyobb részét valóságos várrá építették ki, jóllehet minden magaslaton terjedelmes akadályzónák mögött betonozott srapnel- és bombaálló árkok és fedezékek állanak szemben a támadókkal, a szövetséges csapatok támadása mégis kedvezően előrehalad. A Vincától délre lévő megerősített magaslatoknak csapataink által való elfoglalása nagy lépés előre, mert ezzel az Avala-hegyen lévő állás szárnyában érzékenyen veszedelmeztetve van. Csapataink már rohamtávolságra állanak ez állás frontjától. (E távirat föladása óta már el is foglalták ezt az állást. A szerk.) Ennek elfoglalásával elesik a hegyvidék déli része is. Hogy mily nagy veszedelemben érzi magát Szerbia a bolgár támadásnak a prahovo—zajé, csárnisi vasúti vonal ellen való előrehaladása következtében, kiderül abból a hírből, hogy éjjel-nappal dolgoznak az e vonalon uralkodó pontok megerősítésén, mert így akarják megakadályozni a bolgárok egyesülését a szövetséges csapatokkal. A Szaloniki felé vivő vasúti vonalat is Gyergyeli mindkét oldalán erős védőőrségekkel és drótakadályok elhelyezésével biztosították, mert ezt a vasúti vonalat is nagyon fenyegetik a bolgárok. Ott erős bolgár csapatok már megszállották Carevoselot a Bregalnica völgyén.