Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)

1915-10-19 / 291. szám

2 BUDAPESTI HÍRLAP (294 SZ., 1915. október 22. ) türelme fogytán van. Az angol katonák durvasága és tisztjeik szemtelen gőgje­­ it­ja a lakosságot, a tűrhetetlen drá­n polgári elemre súlyos teherként esik és minden hellén ajkán ott le­kérdés: miért? Miért tűrték ezt az éges megszállást, a kik a jó barát­ság örve alatt lopództak be Szalonikibe és most rosszabbul viselkednek, nagyobb kárt tesznek a nyilvánvaló ellenségnél? Az oroszok Volhyniában nem nyug­hatnak. Minduntalan megnyitják támadá­saikat és ha még oly véres vereséget szenvednek, nem okulnak, hanem újra kezdik. Helyzetüket e harcokkal nem ja­vítják, ellenben tömegeiket a régi esze­veszett taktika szerint áldozzák föl. Most a Kormin-pataknál és a Sztyr alsó folyá­sánál verik őket csapataink. Hindenburg hosszabb idő óta ma hallat hírt először a Riga körül folyó küzdelmekről: táma­dása jól halad előre. Dünaburgtól északra is ő támadt, jelentékeny sikerrel, délre pedig Smorgon vidékéig az orosz tárna­,­dásie verte vissza, nem kevesebb ered­ménnyel. .­­ Az olaszok most az Isonzó-frontra koncentrálnak nagyobb erőket, a­honnan­ első nagy műveletük kiindult. A zordon tél minden más ponton nemsokára teljes tétlenségre fogja kényszeríteni őket; itt legalább az időjárás megengedi nekik, hogy dolgozzanak. A mi harcosaink azonban nem olyan engedékenyek. Azok legföljebb akadályainkig bocsátják, on­nan aztán visszaverik őket. És minden marad a régiben, mint most már csaknem teljes öt hónapja. Egy nagy olasz valami­kistejlábával a földre dobbantvg., dacosan kiartotta: Eppur si muove, mégis mozog. Ha látná késő és méltatlan utódai vesz­teglő mozdulatlanságát, visszavonná hí­res igéjét. A nyugati harctér legnevezetesebb eseménye ma­ az, hogy a németek bom­bázták Belfort-t. Igaz, hogy csak a leve­gőből, de egyelőre elég ez is. Több az elégnél: a nagy offenzíva oly nyomorul­tan hamvába roskadt, hogy ma már franc­­­cia és angol részről is csak német táma­dások elhárítását jelenthetik. Nem így álmodta ezt Joffre, a­mikor rezervált hadparancsát megfogalmazta. Angol tá­madások Vermellesnél, franciák Tahure­nél, a pillanatnyi sikerek színhelyén hiú­sultak meg; siker helyett csak szörnyű vereséget és kárt róttak a támadókra. A Vogézekben legnagyobb muníciópazar­lásukkal is a franciák egy talpalatnyival nem tudtak előbbre jutni. A régi, kietlen, vigasztalan kép. Istennek és e jobbra hi­vatott nép géniuszának csodája, hogy kétségbeesve még bele nem fáradtak a meddő küzdelembe. Bizonyára már bele is fáradtak. És csak az álszemérem aka­dályozza őket, hogy vallomást tegyenek kimerültségükről és kérjék, a­melyre oly égető szükségük van : a békét. Nem mondom, hogy Aage Madelung a leg­jobb, de mindenesetre a legszebb tollú haditudó­sító. Azok a tudósítások, melyeket ő a Berliner Tageblattban a háborúról, kivált a kárpáti har­cokról irt, tökéletes festmények, olykor szinte a zene finomságait érintő bűvös-bájos, kegyetlen, de ragyogó festmények. És mindig művésziek. A mi pedig bennünket legközelebbről érdekel, nagy barátja nemzetünknek, népünknek s pe­dig olyan barátja, a­ki harctéren ismerte és sze­rette meg. Művésztolla szinte reszket a gyönyör­től és megindultságtól, a rokon érzés­től, mi­kor a magyar katonáról, a magyar nép­ről, a magyar jellemről ír. Ez a kitűnő iró ma ellátogatott Budapestre, hogy a kárpáti harcokról előadást tartson a Zeneakadémia nagy termében. Mi természete­sebb annál, hogy a hatalmas terem minden zu­gában megtelt. Auguszta kir. hercegasszonnyal élén gyönyörű hallgatóság várta szeretettel és benső érdeklődéssel, e hallgatóság soraiban közéletünk számos kiválóságával. Mikor belé­pett, viharos taps fogadta, mikor a fölolvasó asz­talhoz lépett, babérkoszorúk, bokréták, virágeső (a pódiumon hölgyek lelkes csoportja üdvözölte e kedves Isten hozottal) s mikor e szavakkal: Királyi fenség, hölgyeim és uraim! megkezdte fölolvasását, mély, figyelmező, szinte meghatott várakozással tapadt rája minden szem. Aage Madelung karcsú, elegáns férfiú. Skandináv származása első percben kitűnik, nemcsak azért, mert szőke, hanem mert éppen olyan nyugodt, komoly, mértékes, beszédében, mozdulataiban, hangjában, még a szik­ében is oly higgadt, mint Nanzen. (Ezt a skandinávot ismerjük legjobban.) Fiatal embernek tetszik, noha egészen kopasz. Igen szimpatikus. Nagyon biztos szavaiban és színeiben. Az ember érzi, h­ogy a­mit mond: valóság. A kedves és borzal­mas, a szép és rettenetes, a­mi fölolvasásában egymást követi, maga a költészet is, a­mi át­sugárzik benne: valóság. Hozzátartozik jellem­rajzához, hogy a hatást nem vadássza. Nagyon könnyen arathatott volna a termet szétvető tap­sokat, ha hízeleg nemzeti hiúságunknak. De ő ezt nem tette. A Berliner Tageblatt közönségé­nek a magyar katonákról írt, nekünk fölolva­sott — a németekről. A magyarokról is be­szélt, a hetes Vilmos huszárokról, csudálattal adózott nekik, elbeszélte, mint járt-kelt a harc­téren a hetes huszárokkal, közben mély pietás­sal emlékezett meg egy mágnásunkról, a­ki hét golyótól átfúrva esett el, elment a huszárokkal odáig, a­hol lovukról leszállva, beleásták ma­gukat a földbe, rohamra készülve, de itt, mikor már szinte égett a tenyerünk a tapsra s hiúsá­gunk a tömjénre, egy gyönyörű kép mesteri raj­zával rezdítette el a megcsapott hurt i­s . A hí­zelgés, úgy látszik, nem kenyere,­­ még a valósággal való hízelgés sem. A fősúlyt a kárpáti téli háború borzalmai­nak festésére helyezte. Sejtettük, tudtuk mind­nyájan, hogy a Kárpát téli harcaiban szívet föl­zaklató borzalmak történhettek és lakodalmat ült ott a nyomor, a halál, a szenvedés, de igazi képet csak ennek a tintába mártott acéltollal festő Verescsaginnak a rajzaiból kaptunk róla. Mégfestett© a vereckei szoros éjszakáit és a Zvinin-magaslat borzalmait, mikor, éj idején, egy fiatal német tiszt lovát egy, a hóból kiemel­kedő ághoz kötötte s csak reggel vette észre, hogy a vélt ág egy megfagyott orosznak a hóból kimeredő karja volt. A Zvinin! A déli német Linsingen-h­adsereg harcolt ott a háború és a tél fertelmeivel és oly­képpen, hogy, „mellette elhalványodnak a régi megénekelt hőstettek". Egy fiatal német hadiönkéntes történetét írja meg, a­ki a tűzkeresztséget ott kapta Tub­olka fölött. Szerető, színes, meleg szavakkal rajzolja az ifjú német katonákat, kiknek rajzolatában szétárad, mint a medréből kidagadó folyó. De vissza-visszatér az önkénteséhez, a­ki a trónko­csik mellett zihál föl a hóborította uton Volóc-­ nak, majd Tudolkának. Egy epizód ad az ön-,­kéntesnek elsőül képet a háboru szomorúságai­ból. A trón megakadt a hegyen, mert az egyik igás kanca megellett. Az önkéntes látja a fehér hóporbain heverő szegény kis csikót s szive meg­telik a háboru valódi képének sejtelmével. Az­­­án jönnek a Zvininról a sebesültek. Majd az­ első golyók. „Mintha egy raj méh kimerészke­dett volna a télbe s most zümmögve keresi a kaptárját. Lelövik mellette az első katonát. Az­­tán huszfokos hidegben a lövőárokban fekszik,­­ fölöttük hatvan méternyire az ellenség. A két lövőárok közt feküdtek a holtak. Ha a hó­­ be­födte őket, az uj roham gondoskodott uj em­­berrétegről s a felhő uj fehér takaróról. A sebe­sültekhez nem lehetett volna odajutni, még lát­tatlanul sem,­­ a fül tunyán hallgatta, mint némul el a hó alatt a sebesültek kiáltozása. Az­tán a roham. A hóban nem tud a rajvonal előre jutni, derékig, nyakig süpped bele, úgy vergő­dik minden ember benne, mint a csiga a homok­ban. Az önkéntest a hó, a fagy leveri lábáról és ott fekszik a hó alatt összes társaival. Fölöt­tük puska- és ágyútűz. Aztán leragad a szeme és nem érzi, mikor a hó falán át mellébe A szerbek veresége és visszavorzulása. — Az Avala-szakaszon nagyobb szerb seregek visszavonnak. — Csapa­­taink mindenütt tovább támadnak. — A Macsvában és az alsó Morava mindkét partján is egyre előbbre haladunk. — A bolgárok nagy serrel harcolnak, — Hofer altábornagy jelentése: Hivatalos jelentés: kiadták október 18-án délben, érkezett délután 5 órakor. Az Avala-szakaszon megvert szerb hadosztályok a dél felé vivő út mindkét oldalán vonulnak vissza. Csapataink tá­madják a Raljától északra álló ellenséges csapatokat. Az ellenséget a Macsvában is visz­szavonulásra kényszerítettük. Az alsó Morava mindkét partján a német hadosztályok folytatólag tért nyertek. A bolgárok megsszállták a Muslin, Percin és a Babin-Zub magaslatait. Odább délre Egripalánkán túl nyomulnak előre. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese. A német hivatalos jelentés. Berlin, okt. 18. .1 nagy főhadiszállás jelenti október 18-án. A Macsvában az ellenség hátrálni kezd. A Belgrádtól délre elterülő domb­vidéken csapataink előnyomulóban van­nak Zvetkov­grád és Vrcin helység felé. Pozsareváctól délkeletre Ml.­Crnicét és Bozsevácot elfoglalták. Bolgár csapatok megszállták a Mus­lin-Percin és a Babin-Zub magaslatait. Odább délre Egripalánkán túl nyomul­nak elő. Az általános helyzet. Bécs, okt. 18. (Megkésve érkezett.) (Külön tudósitónktól.) Jóllehet a szerbek a lehető legnagyobb energiával tartanak min­­den talpalatnyi földet és Észak-Szerbia legna­gyobb részét valóságos várrá építették ki, jól­lehet minden magaslaton terjedelmes akadály­zónák mögött betonozott srapnel­- és bomba­álló árkok és fedezékek állanak szemben a tá­madókkal, a szövetséges csapatok támadása mégis kedvezően előrehalad. A Vincától délre lévő megerősített magaslatoknak csapataink által való elfoglalása nagy lépés előre, mert ezzel az Avala-hegyen lévő állás szárnyában érzéke­­­nyen veszedelmeztetve van. Csapataink már rohamtávolságra állanak ez állás frontjától. (E távirat föladása óta már el is foglalták ezt az állást. A szerk.) Ennek elfoglalásával elesik a hegyvidék déli része is. Hogy mily nagy veszedelemben érzi magát Szerbia a bolgár támadásnak a prahovo—zajé­, csár­nisi vasúti vonal ellen való előrehaladása következtében, kiderül abból a hírből, hogy éjjel-nappal dolgoznak az e vonalon uralkodó pontok megerősítésén, mert így akarják megaka­dályozni a bolgárok egyesülését a szövetséges csapatokkal. A Szaloniki felé vivő vasúti vonalat is Gyergyeli mindkét oldalán erős védőőrségek­kel és drótakadályok elhelyezésével biztosí­tot­­ták, mert ezt a vasúti vonalat is nagyon fenye­getik a bolgárok. Ott erős bolgár csapatok már megszállották Carevoselot a Bregalnica völgyén.

Next