Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)

1915-10-20 / 292. szám

a­ tainak partraszállását fedezze. Messzelátón megfigyel­tük a hajókat, a­melyek javarésze két angol társaság tulajdonába tartoztak. Egyik-másiknak nevét is el­olvashattuk: Osiris, Queensland, James Watt és a többi. A­mint az angol flotta az öbölben megállapo­dott, egy kisebb görög parti hadihajó odasiklott az angol admirálishajóhoz s ott megállt. A görög pa­rancsnok fölment a hajóra s a mint a szaloniki lapok jelentették, az angol admirális igy szólt hozzája: — .A brit király ő felségének hadserege partra fog szállani hogy Szerbia segítségére siessen, a mely ország szövetségese a dicső és nagy multú Hel­lásznak. Ez délelőtt tíz órakor volt. Nyomban ezután kisebb bárkák vették körül az angol hajókat és meg­kezdődött a csapatok kiszállítása. A közönség messzi­ről tanúja lehetett a partraszállásnak. Nem valami sokan jöttek és föltűnt, hogy a katonák bár forma­ruhában, de fegyvertelenül léptek görög földre. A görög lapok óránkint új és új kiadást ve­tettek az utcára s igy értesültünk tizenegy óra táj­ban, hogy Venizelosz tiltakozott az idegen csapatok kiszállítása ellen. A tömeg mind nyugtalanabbá vá­lik, egyáltalában nem érti a történteket, csak azzal van tisztában, hogy Venizelosz tiltakozása­­ üres formaság. Ez annyival is valószínűbb, mert a partra­szállás nyugodtan folyik tovább, mintha mi sem tör­tént volna. Délután három órakor azonban csakugyan abban marad a csapatok kihajózása. Ekkorra kide­rült, hogy Hamilton lord Aténbe utazott. D'Amade tábornok Nisbe vette az útját s viszont Szerbia gö­rögországi követe Nisbe érkezett. Ilire terjedt, hogy a szerb diplomata melyik hobtelbe szállott s ott a tömeg kisebbszerü tüntetést rendezett. Azonnal meg­érkezek azonban a rendőrök s szétkergették a töme­get. Ez igen mély hatást keltett. Csaknem ugyanek­kor Ilire kér, hogy Venizelosz lemondott és Zaimisz lett a miniszterelnök. Ez a hir örömujjongásra fakasztotta Szaloniki népét. Százával kerültek elő a zászlók s egyszerre diszbe öltözött a város. Most már mindenki tudta, hogy ki mellett van a város közvéleménye. A partra­szállás, a mint említettük, megszűnt s az angol tá­bor is abbahagyta a készülődést. Viszont az angol hadihajók árbocára felröppen a harci lobogó s az ágyuk száját a város felé irányítják. Az egész hely­zet nagyon fenyegető s ehhez képest megnőtt az iz­galom is. A görög lakosság azonban nem fél az ágyuk­tól és valósággal gúnyolódik az angolokat illetően. Vége van a brit tekintélynek, viszont a bolgár konzul zajos éltetésben részesül. Különösen a spanyol zsidó­lakosság lelkesedik. Az angolok már csak azért is fölötte népszerűtlenek, mert az élelmiszerek ára rend­kívül megnőtt és ennek okát — igen helyesen — az antant expedíciójában keresi a lakosság. Csakugyan az angolok mindent összevásároltak, úgy hogy a la­kosság semmihez sem juthatott. Ekkor a hatósági rekvirálás következett, a­mi szinte forradalmi jelen­ségekre adott alkalmat. Ma már oly erős a hangulat az angolok ellen, hogy erőszakos összetűzésektől is tartani kell s nem lehetetlen, hogy komoly küzde­lemre k­erül a sor. Valóság, hogy a lakosság az an­golokkal egyátalán nem érintkezik, még kevésbbé vonzódik hozzájuk. A görög tisztikarnak tartózkodnia kell az an­golokkal való mindennemű érintkezéstől. Ezt na­gyon szigorú napiparancs adta tudomásukra s egy­­úttal azt is, hogy Görögország semleges és egyik had­viselő csoporthoz sem tartozik. Éppen ezért kerülni kell, hogy az angolokkal való személyes érintkezés azt a látszatot kelthesse, mintha a görögök eltérné­nek a legkorrektebb semlegességtől. Az izgalom és a félelem az itt élő magyarok, osztrákok és németek között is megszűnt. Ma már nem is gondolunk arra, hogy elhagyjuk az országot. Ma már a kedv határozottan felénk hajolt, a­mit két héttel ezelőtt még csak remélni sem mertünk volna. G. h­­ asználjunk fiesdisegély posta&él&e&eí m BUDAPESTI HÍRLAP 1292. 1915. október 20. logo! mMimi s MM fielpfril Budapest, okt. 19. Amery L. S. angol parlamenti képviselő az angol kormányt támogató egyik többségi pártnak tagja s arról ismeretes, hogy Grey kül­ügyi államtitkárnak hive és benső barátja. Az ő szavának tehát mindenesetre több súlya van, mint bármely más képviselőnek s ezért nem tartjuk fölöslegesnek ismertetni azt a beszédét, a­melyet néhány nappal ezelőtt a legkiválóbb londoni klubok egyikében a balkáni helyzetről mondott. Amely angol képviselőknél szintén szokatlan őszinteséggel tárta föl a helyzetet és ismertette azokat a veszedelmeket, a­melyek Angliát a Balkán-félszigeten legújabban beállott fordulat következtében fenyegetik. Amely kö­rülbelül a következőket mondja: — Nem használhatunk eléggé riasztó szavakat, hogy a helyzet komolyságát ismertessük. A Balkán­félszigeten nagy események indultak meg s nem győzzük eléggé ismételni, hogy ezek az események alkalmasak arra, hogy a mi kárunkra fordulatot idézzenek elő. Látjuk, hogy Németország megvaló­sítani készül azt a legújabb tervét, hogy Szerbia el­lenállását megtörje és hogy Szerbia letiprása után Bulgárián keresztül kezet nyújtson Törökországnak. Ennek a tervnek megvalósítása legelsősorban azt vonná maga után, hogy a törökök a Dardanellák­ban annyi muníciót és minden egyéb a háborúhoz szükséges dolgot kapnának, hogy beláthatatlan időkig folytathatnák a háborút. Anglia helyzete már eddig is rendkívül súlyos volt a Dardanellákban. Sokkal súlyosabb és sokkal aggasztóbb volt, mint a mennyire a sajtócenzúra is­mertetését megengedte és mint a mennyire a kor­mány édes szavai az angol népnek tudomására jut­tatták. Eddig abban bizakodhattunk, hogy a törö­köknek módjukban volt ugyan összes hadállásainkat ágyúik tüzével elárasztani, de másrészt muníciójuk csekélysége miatt ezt a kedvező helyzetüket nem tudták eléggé kihasználni. N­a már most el fog kö­vetkezni az, hogy a németek Szerbia ellenállásának megtörése által létesíteni tudják Törökországgal való kapcsolatukat, akkor új helyzet fog elkövet­kezni, a­melynek veszedelmességét nem tudjuk eléggé kiemelni. Az fog történni, hogy a törökök korlátlan mennyiségben fognak hadiszerrel rendelkezni és annyi golyóval áraszthatják el a mi embereinket, hogy minden ellenállást lehetetlenné tesznek. De a baj nemcsak ebből áll. A veszedelmet még jobban fokozni fogja az, hogy a törökök rendkívül sok ka­tonának való emberrel rendelkeznek, a­kiket eddig csak azért nem küldhettek a harctérre, mert nem rendelkeztek azokkal a dolgokkal, a­melyek a had­viseléshez szükségesek, így első­sorban ruhával, láb­belivel, puskával, ágyúval és lövedékkel. Mindez most meg fog változni. A törökök most szinte kelle­ténél több emberanyaggal és hadianyaggal fognak rendelkezni. Sőt mi több, módjukban fog állni, hogy annyi katonát küldjenek Macedóniába, a mennyit az antant-hatalmak sohasem lesznek képesek odaszállí­tani s azonkívül annyi csapatot szállíthatnak majd Egyiptomba, a mennyi ellen nehéz lesz nekünk a harcot fölvenni. Ameri azt hiszi, h­ogy Törökországnak most alkalma fog nyílni arra, hogy legalább egy millió török katonát lásson el puskával és ágyúval. Ez az egy millió katona eddig is megvolt ugyan, de a tö­rök kormány nem vehette hasznát, mert tudvalévő, hogy nem rendelkezett elég hadianyaggal. Ez azt je­lenti, hogy az év végén, vagy a jövő év elején, a­mi­kor a német emberanyag apadni kezd majd, új tö­rök csapatok fognak készen állni, hogy a megfogyat­kozott német haderők mellett folytassák a harcot. Ez általában véve is nagy baj, de a szövetségesek közül egyet sem fenyeget annyi veszedelemmel, mint az angolokat, mert Egyiptomban nem számíthatunk arra, hogy szövetségeseink valamelyike segítsen ben­nünket, továbbá Macedóniában is a harcból az oroszlánrész az angoloknak fog jutni s előre látjuk, hogy abban az esetben, ha Németországnak sikerül Törökország férfilakosságát harcképessé tenni, in­diai birtokaink is a legnagyobb veszedelmek küszö­bén lesznek. De a dolog katonai karaktere mellett van még egy másik is, a­mely az angolokat nagyon aggaszt­hatja. Németországra nézve óriási haszon volna a Törökországgal való összeköttetés létesítése már azért is, mert egyszerre véget vetne annak a nagy haszonnak, a­mely ránk háramlott a tengerek ellen­őrzéséből, a­mely lehetővé tette nekünk, hogy min­denütt blokádot létesítsünk, a­hol szükségesnek vél­tük, s hogy ellenségeinknek lehetetlenné tegyük, hogy a náluk nagyon fogytán lévő gabonaneműt és nyersanyagot megkaphassák. Ez a dolog már most meg fog változni. Németország és Ausztria és Ma­gyarország föl fogják használni Bulgária és Török­ország ez idei be aratását. Kis-Ázsiában rendelke­zésekre fognak állani a világ leggazdagabb ércbá­nyái, úgyszintén Szerbiának északkeleti szögletében birtokukba fognak venni igen jelentékeny rézbányá­kat. Mezopotámiából fognak kapni tömérdek gyapo­tot, a­melynek behozatala részükre most lehetet­lenné van téve. Bulgária azért pártolt Németországhoz, mert azt hitte, hogy a németek győzni fognak. Németor­szág oroszországi előnyomulása, a­melyet a németek rendkívül ügyesen tudtak a semleges államokban a népek tudomására juttatni, kapcsolatban azzal, hogy az angolok minden igyekezetük ellenére sem tudták a Dardanellákban a törökök ellenállását megtörni, igen nagy hatást tett Bulgáriában. Nagy hiba volna az angolok részéről, ha rossz néven vennék a görö­göknek, mert nem csatlakoztak az antant-hatalmak­hoz. A döntő tényező a görögöknél a bolgár veszede­lemtől való félelem volt, de Amerry reméli, hogy Gö­rögország mostani válsága csak időleges s azt hiszi, hogy Anglia már néhány hét múlva a görög hadsere­get az ő oldalán fogja látni, de természetesen csak úgy, ha jövőben bölcsebb politikát fogunk követni ezzel az országgal szemben és ha a mi kormányunk lemond arról, hogy a balkáni birtokviszonyokat tö­­kéletesen összebonyolítsa s derüre-borára minden­ darab földet fünek-fának odaigérgessen. Amely azt mondja, hogy ismeri a szerb had­sereget és nem hiszi, hogy a szerb nép a legh­ősiesebb küzdelem nélkül fog elpusztulni. Az sem lepné meg őt, ha még most is ennyi ellenséggel szemben még diadalokat tudna rajtuk aratni és sokáig két­ségessé tudná tenni a harc kimenetelét. A bolgárokat is meg tudták volna nyerni az antant diplomatái, mert a bolgároknál mindig az erő kérdése döntött. N­a ezek a diplomaták a legutóbbi egy-két hónap alatt ezt mondhatták volna a szófiai minisztereknek: „Föl­­szerelünk még két millió embert s el fogunk küldeni Bulgáriába annyi katonát, a mennyi szükséges, hogy a bolgárokat ö­sszezuzzuk, ha nekünk ellenállni mer­­­ének," akkor egészen más viselkedést tapasztal­­tunk volna náluk. Ezt elmulasztottuk megtenni, pe­­dig hát módunkban állott volna, mert most a­mi­ kor úi veszedelmek előtt fogunk állni, képesek le­­szünk milliós hadseregeket fölállítani, hogy megvé­dekezzük Egyiptomot és Indiát, és hogy megtá­madjuk a Dardanellákat és Mezopotámiát. Mostani nemtörődömségünkkel csak azt értük el, hogy több hónapot elvesztettünk, mert a nagy hadseregek föl­állítása és fölszerelése több hónapig fog eltartani és tanúbizonyságát adtuk annak, hogy nem látunk a jövőbe és nem értjük meg, hogy mi a mi érdekünk. A kormánynak a jövendő nagy dolgokra már leg­alább három hónappal előbb kellett volna magát el­határoznia. Az angol nemzet nem tehet magától semmit sem; a nemzet csak azokból a megnyirbált táviratokból s a kormány tagjainak ezerféleképpen fontolgatott és latolgatott beszédeiből tájékozódik és sejtelme sínos arról, hogy mi vár az országra, ha nem tesz meg mindent a veszedelmek elhárítására. Attól a pillanattól fogva, a­mikor az orosz visszavonulás megkezdődött, az angol kormánynak kötelessége lett volna mindent előkészíteni, hogy az új veszedelmet elhárítsa. Amely még ma is azt hiszi, h­ogy Anglia győzhetne a háborúban, de ez csak ugy lehetséges, ha minden igyekezetét megfeszíti, minden erejét ösz­szeszedi s elhatározásait a legnagyobb energiával igyekszik megvalósítani. Katonai kitüntetés. Budapest, okt. 19. A király, mint a hivatalos lap ma közli, a Fe­renc József-rend tiszti keresztjét adományozta a ka­tonai érdemkereszt szalagjával, az ellenséggel szem­ben teljesített kitűnő és önfeláldozó szolgálata elis­meréséül. Glaser Erhard 2. osztályú főtörzsorvos­nak, a vaskorona-rend 3. osztályát a h­adiékítmény­nyel az ellenséggel szemben tanusított vitéz és ered­ményes magatartása elismeréseül: Kneifel Lajos ez­redesnek, az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatuk elismeréseül: Huber József hadm­érnök­törzsbeli ezredesnek, Vucinic János őrnagy­nak, az ellenséggel szemben tanusított vitéz és ered­ményes magatartásuk elismeréséül: Benita Pompe­jusz és Reiner Adolf őrnagyoknak, Mayer Gyula őr­­­nagynak, idinburgi Beveri Antal nyugalmazott őr­­­nagynak. A Ferenc József-rend lovagkeresztjét adomá­nyozta a király a katonai érdemkereszt szalagján az ellenséggel szemben teljesített kitűnő szolgálatuk el­ismeréséül: Dauscah-Sperling Alfréd alezredesnek, Junk Ágost vasutezredbeli századosnak, Tamássy József századosnak, Matzenauer Ferenc mérn. tisztik. őrnagynak, Guberth Károly hadbizt. hadbiztosnak, az ellenséggel szemben teljesített kitűnő és önfelál­dozó szolgálata elismeréséül: Fleischhaus Ferenc dr. törzsorvosnak. Megparancsolta a király, hogy a legfelső di­csérő elismerést tudtul adják az ellenséggel szemben tanusított vitéz magatartásukért: jörgenreuthi Dichtl Alajos ezredesnek, Sirk Róbert törzsbeli őrnagynak, továbbá Dujmovic Albin, Karnel János, Lenz Rezső, Heber Károly, Novák Ferenc, Lovászi Vaskovits Adolf századosoknak, bolgárfalvai és josintzi Sebesi-Josintzi Sándor báró főhadnagynak, Szesztay Sán­dor és Rombauer Tivadar tart. főhadnagyoknak: Besch Ferenc, Kner Jakab, Sárossy Ede, Pospisch.

Next