Budapesti Hírlap, 1915. szeptember-október (35. évfolyam, 243–303. szám)

1915-10-29 / 301. szám

12 BUDAPESTI MM M. SZ., 1915. október 29. Értesítés: Abból az alktalomból, hogy uj színházunk az Apolló a Ripl-szál épület, október 30-án megnyitik, értesítjük a közönséget, hogy régi színházunk az Apolló a Rákóczi-úton az újtól teljesen függet­lenül tovább is eddigi programmja szerint tartja előadásait. * ZIPOSZO Projectograph p. f. t­ kok mindössze háromszázan lesznek, holott más években ezernél is többen szoktak lenni. E három­száz között is meglehetősen nagy az indiaiak és az amerikaiak száma. A hiányzó egyetemi hallgatók egy része a hadseregben szolgál, mások a közhiva­talokban dolgoznak, még mások a municiós gyárak­ban fejtenek ki tevékenységet. Az oxfordi diákok már eddig is óriás veszteséget szenvedtek a hábo­rúban. Körülbelül ötszáznegyvenen elestek, hatvanan eltűntek és ezernél nagyobb a sebesültek száma. De nemcsak az emberveszteség az, a­mely miatt Oxford szenved. A Times azt írja, hogy Oxfordban lassan kipusztul az ember, meg a pénz. Az egyetemnek sajátszerű, régi anyagi bázisát nagy veszedelem fe­nyegeti. Már tavaly is nagyon kellett takarékos­kodni, az idén pedig már néhány megüresedett tanári állást nem fognak betölteni és azokat a kollégiumo­kat, a­melyekre csak kevés hallgató akad, egészen megszüntették. Ösztöndíjakat és pályázati díjakat az idén nem fognak kiadni. Legrosszabbul áll azon­ban a dolog az úgynevezett collegekkel (internátu­sokkal). Ezeket az internátusokat az egyetem tulaj­donát alkotó birtokok és házak jövedelmeiből tar­tották fönn. Több ilyen collegue, a­mely tavaly még bőségesen járult hozzá az egyetemi alaphoz, az idén nem volt ebben a helyzetben. Legrosszabbul állnak azonban azok a collegek, a­melyek az egyetemi hallgatók által lakásért és ellátásért fizetett összegek­től függnek. Az általános helyzet az, hogy ez az intézmény még egy esztendeig fenn tudja magát tartani, de azután valamennyi kénytelen lesz meg­szüntetni működését.­­ (A tájfun pusztítása.) Newyorkból jelentik. Luzon déli részén a tájfun nagy pusz­títást okozott. Kétszáz ember meghalt, nyolc­száz megsebesült. A rizs- és k­endertermést nagy kár érte. Luzon a Fülöp-szigetek csoportjában a legnagyobb. Manila, a főváros is Luzon szige­tén van.­­ (Maxim Gorkijt letartóztatták.) Berlin­ből táviratozzák nekünk, hogy oda érkezett jelentés szerint az orosz hatóságok Maxim­ Gorkijt letartóz­tatták.­­ (Negyedmilliós alapítvány.) A Protes­táns Országos Árvaegyesület választmánya a nyári szünetelés után e hónap 27-én tartotta első ülését Kovácsy Sándor ny. miniszteri tanácsos vezetésével. Mint más helyen közöljük, az egyesület 150 ezer koronát jegyez a hadikölcsönre. Nagy örömet kel­tett elnöknek az a jelentése, hogy a nem rég elhunyt Keller Terézia az árvaegyesület javára negyedmillió korona alapítványt tett végrendeletében. Ezzel az egyesület alapvagyona másfélmillió koronára emel­kedik. A fejedelmi alapítvány Keller Napóleon mű­­építő közbenjárásának köszönhető. Brocskó Lajos ikir. tanácsos, igazgató jelentette, hogy 14 hadiárva van az árvaházban. Jelenti továbbá, hogy a minap vétetett föl az árvaházba az 1000-ik árva. Az árva­házban 100 árva van, az egyesület jótékonysága ki­­terjed ez időszerint 185 árvára.­­ (A Prinz Adalbert.) Megemlékeztünk már arról a veszteségről, mely a német haditengerésze­­tet a Prinz Adalbert cirkáló elsülyesztésével érte. Az elpusztult cirkálóról most a következő ismertető so­rokat kapjuk: A Prinz Adalbert elsülyesztésével tá­madt anyagi kár nem túlságosan nagy, mert a cir­káló egy régi típusból való, mely kvalitás dolgában messze mögötte marad a modern­ egységeknek. A tratónak, mely 1901-ben épült, 9000 tonna volt viz­stálya, a hossza 125 méter, a szélessége 19.6 méter, a bemerülése 7.3 méter. A vértezete hasonló volt a test­vérhajójáéhoz, a Friedrich Karl-hoz és az egy évvel előbb épült Prinz Heinrich cirkálóéhoz. Mindezek­nél a hajóknál a páncélöv­ 100 miliméteres és a pán­célfedél 50 miliméteres­. Ez a hajótípus négy darab 21 centiméteres, tíz darab 15 centiméteres és tizenkét darab 8,8 centiméteres ágyúval van fölszerelve. A hajónak azonkívül négy víz alatti irányító csöve volt. A gépei 16.200 lóerőt fejtettek ki, melynél fogva a hajó óránkint 21 tengeri mérföld sebességgel járha­tott. A hajón 591 főnyi legénység volt. Ezeknek nagy része, fájdalom, életét vesztette. (Tengerész.) — (Hősi halál.) Mezőcsáti Kriston Kálmán joghallg­ató, az 5. gyalogezred hadapródja, az észak­keleti harctéren szerzett betegségében október 22-én, huszonegy éves korában, meghalt. Temetése vasár­nap volt Munkácson.­­ (Gyászünnep.) A Budapesti Kereskedelmi Akadémia tanári testülete néhai Muraközy Károly dir. tanár emlékére vasárnap délelőtt fél 10 órakor "az intézet dísztermében gyászünnepet tart, melyen a boldogult volt tanítványait és tisztelőit szívesen i látna.­­ (Gyászrovat.) Westphalert-Chabané grófné született Auersperg Anna hercegnő, csillagk­eresztes hölgy, a Vörös Kereszt gyöngyösi választmányának elnöke. Gyöngyösön meghalt. Az elhunyt, a­ki a békében is áldásos jótékonyságot fejtett ki, a háború kitörése óta saját kastélyában nyolcvan sebesült ka­tonát ápolt. Kiterjedt család, köztük az Orczyak és Szapáryak, gyászolják. Kenessei Kenesse­y Kálmán, miniszteri taná­csos, a vasúti és hajózási felügyelőség hajózási osz­tályának a vezetője, ötvenöt éves korában tegnap este meghalt. Az elhunyt a közlekedési politikában nagy részt vett, tagja volt a Közlekedési Tanácsnak, a hajóstiszti tanfolyamnak és számos tudományos társaságnak. Temetése pénteken délután lesz a far­kasréti temetőben. Steczina Lajo­s, pénzügyi számtanácsos. 34 éves korában október 25-én Székesfehérvárott meg­halt. Korompay Ede nyugalmazott uradalmi fő­számvevő október 26-án nyolcvan éves korában Budapesten meghalt.­­ (Sárga kenyér után — sárga viz.) A kenyér és a viz az ember legföltétlenebb követel­ménye. Kenyérig és vízig leszál­­lhatja az ember igényeit, azon alul azonban már nincs lehetőség, mert mint a bécsi utcai nóta mondja, az ember nem i­talián, nem élhet csupán csak „salátával". Az elmúlt esztendő azonban éppen a kenyérben és víz­ben támadott meg bennünket, jámbor, türelmes budapestieket. Télen kaptunk ehetetlen sárga kuko­ricakenyeret, most pedig kapunk ihatatlan sárga vízvezetéki vizet. A sárga kenyeret már lenyeltük, aratás óta ismét búza- és rozskenyeret eszünk, de alig hogy beleéltük magunkat ebbe a szibaritaságba, beüt a kétszeri csőrepedés és egy szép reggelen a Juli valami császármadárszinű folyadékot hoz be a tálcán, szépen poharakba öntve. — Mi az, Juli? — Ez, kérem, víz. — Ne csináljon viz-vicceket, különösen me ilyen sárga viz-vicceket. A sárga szint ugyanis gyűlölöm a sok sárga kenyér, sárga tízfilléres, sárga veszedelem, sárga könyv után, vízben pedig egyáltalán nem állhatom a sárgaságot. Juli azonban őszinte meggyőződéssel er­ősí­t : — Bizony, viz ez, még pedig vízvezetéki víz. Rohanunk a vízvezetéki csapokhoz, melyek az utóbbi időben huszonnégy órás időközeikben részben sztrájkolni, részben ameri­kázni szoktak, megereszt­jük: valamennyiből sárga folyók ömlenek alá méla zúgással. Ji. szomorú valóság, hogy Budapest vize három nap óta sárga, sőt néha vörös, olykor pedig sötétkék, ugy hogy magkapjuk vizünkben — mily öröm! — Budapest diadalmas színeit. A főmotívum azonban a sárga, a­mi emlékeztet a főváros méhecs­kéire, a városatyákra, a­kik oly szorgosan dolgoz­nak, hogy tele legyenek télire eddig üres kaptáraink, élelmiszer-készlettel. Miután azonban a víz-kalamitás megvolt, mindenki igyekezett segítni magán. A sör-, bormegissza emberek csak könnyen segítettek magu­kon, nekik nem is volt a kalamitás olyan ijedelmes, sőt szívesen üdvözös alkalom egy kis polgári kimenő kieszközlésére. De bezzeg a vízivó közönség! Az persze megrohanta az ásványvíz-kereskedőket, a­kik (majd talán nem?) tüstént a helyzet és az ár­emelés magaslatán állottak. Amellett nem is volt elég ásványvíz és a kereskedők utóbb már csak mi­niszteri protekcióval kegyeskedtek ásványvizet adni. A kávéházakban a pici pezsgőspohárka szénsavas vizet tíz fillérjével vesztegették. E­ percben még nyakig, dehogy, fülig, orrig vagyunk a sárga viz­ben s nem tudjuk, mikor mászunk ki belő­l. Lehet, hogy holnap, de nem merjük igérni, azt pedig pláne nem, hogy nem kapjuk-e meg holnap ismét a harmadik csőrepedést és árvizet. Ezúttal nem te­hetünk egyebet, minthogy képviselőházi szellemes­séggel kiáltjuk sorsunk intézői felé: Vizet az öreg­nek! Az öreg Budapestnek! De ne császármadárszinü vizet — a kanáriszinü kenyér után. — (Uzsorások fölvonulása — rendőr­fedezettel.) A háború fekete varjai között, a kik Galíciából és Felső-Magyarországból mene­kültek Budapestre, a rendőrség detektivtestülete tegnap este ismét razziát tartott Muskó Sándor dr. rendőrfogalmazó, detektivfelügyelő vezetésé­vel. A razziának igen szép, de egyúttal szomorú eredménye, hogy a Royal-szálló kávéházából tizenkét élelmiszeruzsorást, az Andrássy­ úti Fő­városi kávéházból pedig negyvenkilenc élelmi­szeruzsorást kísértek be a főkapitányságra. A detektívek már régebben figyelték ezeket az em­bereket és bizonyítékokat szereztek ellenük arra nézve, hogy mindenféle élelmiszerrel és szük­ségleti cikkel uzsorát űznek. A VI. kerületi kapitányságon ma délelőtt hoz­tak ítéletet az összefogdosott árdrágítók ügyében, a­kik kivétel nélkül a felsőmagyarországi várme­gyékből és Galíciából valók. A terhükre rótt bűn­cselekményt természetesen valamennyien tagadták és mindegyik iparkodott bebizonyítani, hogy csak véletlenül került az árdrágítók közé. A detektívek azonban a szembesítésnél rájuk olvasták bűnössé­­güket, sőt egyik-másiknál megtalálták a különféle árumintát, babot, kávét, rizst, a­melyektől ügyesen szabadulni igyekeztek, Jeszenszky Gellért rendőr­tanácsos, a VI. kerületi kapitányság vezetője az összes terhelteket a toloncházba kísértette. Ezen­kívül pedig száz-száz koronára büntette a következő­ket: Sigmendel Gross Áron Lébet, Feig Gézát, Schreiber. Márisust, Kopolopícs Séliget, Löivinget Sa'amont. Laufer Asigot, Felberbaum Salamont, Saphir Ábrahámot, Gross Áront, Hersch Szand­a Salamont, Cziment Mórt, Berger Mózest, Epstein Emánuelt, Klein Lipótot, Rosenblum Samut, Sajo­vics Jakabot, Stober Izsákot, Holder Joachimot, Winkler Salamont, Taub Hermant, Fried Sámuel Wolfot, Krausz Lielt, Rosenthal Kálmánt, Wiezel Efraimot és Weinberger Mórt. A maximális áron felül való eladásért Berkovits Ábrahámot 300, 200 és 100 korona pénzbüntetésre. Czig Guraich Lehet 100 korona és 300 korona pénzbüntetésre és 15 napi elzárásra ítélték. Az elítélteket rögtön átszállították a toloncházba.­­ (A Budapesti Evangéliumi Keresztyén Diákegyesület) e hónap 30-án, szombaton este hét órakor a Ref. Teológiai Akadémia dísztermében (IX., Ráday­ utca 28.) zenei felolvasó estét rendez, melyen Szabó Árpád fog Beethovenről fölolvasást tartani Belépődíj nincs. — (Háborús relikviák.­ A háború ezer meg ezer csodabogarat teremtett. Egy egész sereg ember foglalkozik azzal, hogy háborús relikviákat gyűjt, s ez a szenvedelem már szinte perzseli a háború kör­nyékén kukackodókat. Plakettet, plakátot, háborús levelezőlapot, tábori levelet, térképet, przemysli repülőpostabélyeget, hadiújságot, kilőtt patront, elhasznált bakkancsot, hadiszivart, patkót, srapnel­golyót, üres gránátlövedéket, ellenséges kitüntetést, kardszijjat, cenzúra által visszautasított cikk kézira­tát, bélyeget, bélyegzőt, tombakszipkát és komitácsi bocskorának szijját és a jó Isten tudja mit össze nem gyűjtenek ezek a jó gyűjtők. A konkurrencia óriás mértéket öltött s az egyes ritkább daraboknak nagy áruk van. Aztán egyik-másik műritkaság száz meg száz alakban forog a gyűjtők kezén. Valami ötven gyűjtő őrzi Petár király kócsiforgóját és Sándor trónörökös bajuszkeféjét százan is mutogat­ják nagy boldogsággal, nem szólva Nikolaj Nikola­jevics borotvaszíjjáról. Sokan talán még azokat a könyeket is őrzik, melyeket a cár hullatott, a­mikor Varsót bevették a németek. A nagy hadvezérek alá­írásáról ne is beszéljünk. Hindenburg kézírásáért százakat adnak s nem sokkal olcsóbb Mackensen

Next