Budapesti Hírlap, 1915. november-december (35. évfolyam, 304–363. szám)

1915-11-20 / 323. szám

1915. november 18. BUDAPESTI HÍRLAP (321. sZ.- hez mellékelt javaslatok alapján nem lehetett ily fontos politikai kérdésben dönteni, azért küld­ték le Kitchenert a Közép-tengerhez. Lansdowne nyomatékkal utalt a párisi haditanács fontosságára és emlékeztetett As­quithnak Szerbia függetlenségéről tett kijelenté­sére. Courtney békebeszédére vonatkozóan kije­lentette Lansdowne, hogy e pillanat nem alkal­mas a béke kérdésének tárgyalására. (Tetszés.) Az országot belekény­szerítették ebbe az erősza­kos küzdelembe. Meglesz úgy az anyagi, mint az erkölcsi ereje ahhoz, hogy ezt a háborút a becsü­­letes és sikeres kimenetelig végigküzdje. Kitchener és Lloyd George. Rotterdam, nov. 19. (Saját tudósítónktól.) Rotterdamba érke­zett jelentések szerint Kitchener lord átveszi az egyesült antant-seregek főparancsnokságát. Ez­zel sikeresen véget ért az a tárgyalás, a­mely hó­napok óta folyt az antant-csapatok fővezérleté­nek egységesítése dolgában. Kitchener utódja a hadügyminiszteri széken Lloyd George lesz. Bizalom és biztatás. London, nov. 19.­­Reuter.) Az alsóház ülésén Bonnar Law különböző kérdésekre adott válaszában kijelen­tette, hogy ma több reménye van, mint hónapok­kal ezelőtt. A Balkánon történtek ellenére a há­ború egészét tekintve, az ügyek nem állanak olyan rosszul, a­milyennek első pillantásra lát­szanak. A Dardan­ellákat illetően azt mondta, hogy nálánál senki sem érzi jobban a helyzet komolyságát. A ház nyugodt lehet, hogy a kor­mány abban, a­mit tett és tenni szándékozik, nem befolyásoltatja magát attól a fölfogástól, hogy ha valahol hiba történt, mindvégig meg kell maradni e hibás intézkedés mellett. A kormány kizáróan azon az úton fog haladni, a­melyet a legkiválóbb katonai szakemberek mint helyes utat kijelölnek. Asquith hazaérkezés®, London, nov. 19. A Reuter-iroda jelenti: Asquith miniszter­elnök tegnap este kíséretével Párisból Londonba vissza­tért, a törökök sikere. A Sörök hivatalos jelentés. Konstantinápoly, nov. 19. 4 főhadiszállás közli november 17-én. Dardanella-front: Anafortánál és Ariburnunál időn­ként szünetelő gyalogsági és tüzérségi tüzelés s bombavetés. November 16-án reggel az ellenség Szedil Bahrnál megis­mételte az előző napon két ezredünk frontja ellen intézett támadásait, de sike­resen visszavertük. Irak-front: November 16-án reggel előőrseink visszavonulásra kényszerítették az ellen­séget, a­mely a Tigris jobb partjáról egy motorcsónak védelme alatt előrenyo­mulni igyekezett. A motorcsónak parancs­noka elesett. Egyébként semmi újság. Az angolok utolsó kísérlete. Konstantinápoly, nov. 19. (Saját tudósítónktól.) Az a harc, a­melyet az angolok a legutóbbi napokban rengeteg mu­níció fölhasználásával kezdtek a Dardanellák­nál, a szövetségesek javára nem változtattak semmit a katonai helyzeten. Ezt a harcot illeté­kes bírálók az utolsó kísérletnek tekintik arra, hogy sikert érjenek el, mielőtt a törökök képesek lesznek, hogy a legnehezebb ágyukkal és igen bő munícióval nagy támadást kíséreljenek meg az ellenségnek Gallipoliról való tökéletes elűzé­sére. Az ellenség tudja, hogy ennek a támadás­nak föltétlenül sikere lesz és ezért kezdte meg most a reménytelen próbálkozást. Minél több muníciót pazarolnak el most az angolok, annál­­ biztosabb a vereségük. Mellesleg bizonyára még az a reménység is vezeti őket, hogy az erős tá­madás esetleg hatással lehetne a semlegesekre. A dűbájos kelet. Budapest, nov. 19. Tizenöt hosszú hónap verejtékes munkája kel­lett ahhoz, hogy a középponti hatalmaknak a belső vonalon kiválóan vezetett és épp igy verekedő fegy­veres erői diadalra vihették zászlóikat nemcsak nyu­gaton, hanem északkeleten, sőt legújabban a Balká­non, Szerbiában is. A szerb hadaknak nyugat felé való elszorításának elsőrendű haszna abban rejlik, hogy a szövetséges államok haderőinek immár za­vartalan birtokába jutott a belgrád—szófiai vasút­vonal. A délkeleti harctéren kivívott eme sikerünk kettős győzelmet jelent számunkra. Az első a katonai, a­melyet a cserbenhagyott Szerbia fegyve­res erején arattunk, a második pedig a gazdasági győzelem, a­melyet az antant kolosszális erejével szemben vívtunk ki! Hamarjában alig vagyunk ké­pesek meghatározni, hogy melyik a nagyobbik, melyik a fontosabb. Nem tekintve, hogy ennek a vasúti vonalnak megnyitásával összeköttetés létesült az iparában gazdag Európa és a káprázatos kincsekben gazdag kelettel: Kis-Ázsiával, Mezopotámiával, Egyip­tommal és Indiával, hogy közvetítője lesz ez az út azoknak az eszméknek és annak a kultúrának, a­melyet Nyugat-Európa népeinek agya és keze teremtett meg és fejlesztett oly rend­kívül naggyá ezredévre terjedő keserves munkával, hogy a szövetséges hadak győzelmének nyomában a szabadság verőfényes hajnala pirkad ama milliók számára, a­kik századokon át nyögve viselték a kin­csekre áhítozó kapzsi emberek rabigáját, most már bizonyosan megbukott Albionnak ellenünk tervezett gazdasági háborúja is, a­mellyel bennünket alávaló módon kívánt kitenni az éhhalálnak! Mindenesetre fontos az is, hogy Törökország­nak is közvetetlenül segítséget nyújthatunk, a­meny­nyiben busásan szállíthatjuk bőséges emberanyaga és hadserege számára azokat a harci eszközöket, a­melyekben Törökország sajátos viszonyai következ­tében nagy szűkében volt, vagy titáni küzdelme alatt már egyáltalában nem rendelkezett velük. Sokkal fontosabb azonban, hogy ezen az úton be­özönlik hozzánk azoknak a nyers terményeknek rengeteg tömege, a­melyeknek teljes, vagy részbeli hiányára már sóvárogva alapította teljes sikerét az antantnak minden egyes hatalma. Az antantnak ez a gazdasági veresége katasztrófális összeomlást oko­zott: egymás után buktak itt, ott, amott a hetyke miniszerek, kétségbeesetten rohant vesztébe az olasz hadsereg és megvívta a harmadik iszonzói csatát és szinte fejevesztetten belefogott a negyedikbe is. Kitchener, Anglia nemtője, hanyatt-homlok­a ke­letre utazott, hogy varázslatos egyéniségével meg­mentse azt, mi még megmenthető; a semleges álla­mok, még­pedig főként a balkániak, még ma sem mondották ki a boldogító igent, pedig hej de vár­ják ezt a maguk javára az antant hatalmai. A Szerbia segítésében megkésett antant csak most és későn­ látja be, hogy Törökország ember­anyaga, melynek igen nagy katonai értéke van, tel­jességében rendelkezésre áll a háború folytatására, még­pedig nem is Európában, a­hol a játszmát ők már résen elvesztették, hanem a reája sokkal vesze­delmesebb keleten­ ! Másrészt új erőre kap és vesze­delmesen megerősödik a központi hatalmak gazda­sági ereje, a­mi ezek haderőit is nemcsak a küzdelem folytatására teszi alkalmassá, hanem biztos kilátást nyújt immár úgy a katonai, mint a gazdasági vég­leges győzelemre is. Av körül­mén­yek között ki tudná megjöven­dölni, hogy a futótűz, a­mely kelet határáig ért már és a­melyet az antant még mindig táplál azzal, hogy fegyveres erőket gyűjt a Balkánon és máshol, nem csap-e át már a közel jövőben a Márvány-tengeren, a Dardanellákon és Égei-tengeren, hogy elárassza azokat a területeket is, a­melyeken­ eddigelé látszólag alárendelt célokért küzdöttek egymással az ellen­felek. Időszerűnek látszik tehát, hogy megismertes­sük azokat az állapotokat, a­melyekben Ázsiában vannak a hadakozó felek. Általában tudjuk, hogy a­mióta Törökország is cselekvőleg mellénk állott, a Kaukázusban, a Szuezi-csatornánál és Mezopotámiában­ mérték ösz­sze fegyvereiket az oroszok és az angolok a törö­kök­kel A Kaukázusban, az oroszokkal szemben gyen­gébb török erők, hála a körültekintő vezetésnek és a csapatok derékségének, birtokában vannak azok­nak a magaslatoknak és egyéb fontos pontoknak (Butu és a Van-tó között), a­melyeket a háború eleje óta tartanak. Dugába dőlt tehát az oroszoknak ama terve, hogy Erzerumban és ennek környékén láza­dást szítsanak a török uralommal elégedetlen elemek tömegében és így velük együtt nyerjenek új terüle­teket és gyakoroljanak nyomást a Dardanelláknál csodálatosan védekező török császári seregtestekre. A Szuezi-csatornánál a török támadást, úgy látszik, a védelem követte, a­mely sakkban tartja azokat az antant-erőket, a­melyeknek Anglia leg­újabb birtokát, Egyiptomot és azután az Indiába ve­zető tengeri utat kell megvédelmezniük minden áron az ellenséges betöréstől, illetőleg foglalástól. Mezopotámiában, illetőleg Irak-Arabiban, a­melyre Anglia azóta vetett szemet, a­mióta a Bagdad­vasút a megvalósulás állapotába jutott, mintha ba­jok lennének ! Ezt sejtjük a Times egyik cikkéből és abból, hogy eddigelé nem igen kérkedtek az an­golok itteni hadműveleteikkel és a kíváncsiskodók­nak azt válaszolták, hogy ezeknek a hadműveleteké­nek az in­tézőte kizárólag az indiai kormány. Annak a különítménynek, a­mely a törökök hadbalépése után legott megvetette lábát Irak-Ará­biban, sztratégiai és politikai célja volt. Innen kí­vántak ugyanis kezet nyújtani azoknak az orosz erőknek, a­melyek észak felől, a Kaukázuson át nyomultak elő egyrészt azért, hogy nyomást gyako­rol­janak a Dardanelláknál védekező török sereg­testekre, másrészt pedig, hogy az Egyiptom felé vo­nuló török csapatoknak a hátába törenek. Az egye­süléssel elválasztották volna Törökországot Arábiá­tól, a­melynek déli felére Anglia, az északira pedig Oroszország tette volna rá a kezét. Úgy mondják, hogy Szíriát Franciaországnak ígérték oda. Az angol tüezopotámiai expedíciós sereg tíz hó­­ dsszateTE-Tetter­s szum­ rsoja­na­l&JD 307

Next