Budapesti Hírlap, 1915. november-december (35. évfolyam, 304–363. szám)
1915-11-20 / 323. szám
1915. november 18. BUDAPESTI HÍRLAP (321. sZ.- hez mellékelt javaslatok alapján nem lehetett ily fontos politikai kérdésben dönteni, azért küldték le Kitchenert a Közép-tengerhez. Lansdowne nyomatékkal utalt a párisi haditanács fontosságára és emlékeztetett Asquithnak Szerbia függetlenségéről tett kijelentésére. Courtney békebeszédére vonatkozóan kijelentette Lansdowne, hogy e pillanat nem alkalmas a béke kérdésének tárgyalására. (Tetszés.) Az országot belekényszerítették ebbe az erőszakos küzdelembe. Meglesz úgy az anyagi, mint az erkölcsi ereje ahhoz, hogy ezt a háborút a becsületes és sikeres kimenetelig végigküzdje. Kitchener és Lloyd George. Rotterdam, nov. 19. (Saját tudósítónktól.) Rotterdamba érkezett jelentések szerint Kitchener lord átveszi az egyesült antant-seregek főparancsnokságát. Ezzel sikeresen véget ért az a tárgyalás, amely hónapok óta folyt az antant-csapatok fővezérletének egységesítése dolgában. Kitchener utódja a hadügyminiszteri széken Lloyd George lesz. Bizalom és biztatás. London, nov. 19.Reuter.) Az alsóház ülésén Bonnar Law különböző kérdésekre adott válaszában kijelentette, hogy ma több reménye van, mint hónapokkal ezelőtt. A Balkánon történtek ellenére a háború egészét tekintve, az ügyek nem állanak olyan rosszul, amilyennek első pillantásra látszanak. A Dardanellákat illetően azt mondta, hogy nálánál senki sem érzi jobban a helyzet komolyságát. A ház nyugodt lehet, hogy a kormány abban, amit tett és tenni szándékozik, nem befolyásoltatja magát attól a fölfogástól, hogy ha valahol hiba történt, mindvégig meg kell maradni e hibás intézkedés mellett. A kormány kizáróan azon az úton fog haladni, amelyet a legkiválóbb katonai szakemberek mint helyes utat kijelölnek. Asquith hazaérkezés®, London, nov. 19. A Reuter-iroda jelenti: Asquith miniszterelnök tegnap este kíséretével Párisból Londonba visszatért, a törökök sikere. A Sörök hivatalos jelentés. Konstantinápoly, nov. 19. 4 főhadiszállás közli november 17-én. Dardanella-front: Anafortánál és Ariburnunál időnként szünetelő gyalogsági és tüzérségi tüzelés s bombavetés. November 16-án reggel az ellenség Szedil Bahrnál megismételte az előző napon két ezredünk frontja ellen intézett támadásait, de sikeresen visszavertük. Irak-front: November 16-án reggel előőrseink visszavonulásra kényszerítették az ellenséget, amely a Tigris jobb partjáról egy motorcsónak védelme alatt előrenyomulni igyekezett. A motorcsónak parancsnoka elesett. Egyébként semmi újság. Az angolok utolsó kísérlete. Konstantinápoly, nov. 19. (Saját tudósítónktól.) Az a harc, amelyet az angolok a legutóbbi napokban rengeteg muníció fölhasználásával kezdtek a Dardanelláknál, a szövetségesek javára nem változtattak semmit a katonai helyzeten. Ezt a harcot illetékes bírálók az utolsó kísérletnek tekintik arra, hogy sikert érjenek el, mielőtt a törökök képesek lesznek, hogy a legnehezebb ágyukkal és igen bő munícióval nagy támadást kíséreljenek meg az ellenségnek Gallipoliról való tökéletes elűzésére. Az ellenség tudja, hogy ennek a támadásnak föltétlenül sikere lesz és ezért kezdte meg most a reménytelen próbálkozást. Minél több muníciót pazarolnak el most az angolok, annál biztosabb a vereségük. Mellesleg bizonyára még az a reménység is vezeti őket, hogy az erős támadás esetleg hatással lehetne a semlegesekre. A dűbájos kelet. Budapest, nov. 19. Tizenöt hosszú hónap verejtékes munkája kellett ahhoz, hogy a középponti hatalmaknak a belső vonalon kiválóan vezetett és épp igy verekedő fegyveres erői diadalra vihették zászlóikat nemcsak nyugaton, hanem északkeleten, sőt legújabban a Balkánon, Szerbiában is. A szerb hadaknak nyugat felé való elszorításának elsőrendű haszna abban rejlik, hogy a szövetséges államok haderőinek immár zavartalan birtokába jutott a belgrád—szófiai vasútvonal. A délkeleti harctéren kivívott eme sikerünk kettős győzelmet jelent számunkra. Az első a katonai, amelyet a cserbenhagyott Szerbia fegyveres erején arattunk, a második pedig a gazdasági győzelem, amelyet az antant kolosszális erejével szemben vívtunk ki! Hamarjában alig vagyunk képesek meghatározni, hogy melyik a nagyobbik, melyik a fontosabb. Nem tekintve, hogy ennek a vasúti vonalnak megnyitásával összeköttetés létesült az iparában gazdag Európa és a káprázatos kincsekben gazdag kelettel: Kis-Ázsiával, Mezopotámiával, Egyiptommal és Indiával, hogy közvetítője lesz ez az út azoknak az eszméknek és annak a kultúrának, amelyet Nyugat-Európa népeinek agya és keze teremtett meg és fejlesztett oly rendkívül naggyá ezredévre terjedő keserves munkával, hogy a szövetséges hadak győzelmének nyomában a szabadság verőfényes hajnala pirkad ama milliók számára, akik századokon át nyögve viselték a kincsekre áhítozó kapzsi emberek rabigáját, most már bizonyosan megbukott Albionnak ellenünk tervezett gazdasági háborúja is, amellyel bennünket alávaló módon kívánt kitenni az éhhalálnak! Mindenesetre fontos az is, hogy Törökországnak is közvetetlenül segítséget nyújthatunk, amenynyiben busásan szállíthatjuk bőséges emberanyaga és hadserege számára azokat a harci eszközöket, amelyekben Törökország sajátos viszonyai következtében nagy szűkében volt, vagy titáni küzdelme alatt már egyáltalában nem rendelkezett velük. Sokkal fontosabb azonban, hogy ezen az úton beözönlik hozzánk azoknak a nyers terményeknek rengeteg tömege, amelyeknek teljes, vagy részbeli hiányára már sóvárogva alapította teljes sikerét az antantnak minden egyes hatalma. Az antantnak ez a gazdasági veresége katasztrófális összeomlást okozott: egymás után buktak itt, ott, amott a hetyke miniszerek, kétségbeesetten rohant vesztébe az olasz hadsereg és megvívta a harmadik iszonzói csatát és szinte fejevesztetten belefogott a negyedikbe is. Kitchener, Anglia nemtője, hanyatt-homloka keletre utazott, hogy varázslatos egyéniségével megmentse azt, mi még megmenthető; a semleges államok, mégpedig főként a balkániak, még ma sem mondották ki a boldogító igent, pedig hej de várják ezt a maguk javára az antant hatalmai. A Szerbia segítésében megkésett antant csak most és későn látja be, hogy Törökország emberanyaga, melynek igen nagy katonai értéke van, teljességében rendelkezésre áll a háború folytatására, mégpedig nem is Európában, ahol a játszmát ők már résen elvesztették, hanem a reája sokkal veszedelmesebb keleten ! Másrészt új erőre kap és veszedelmesen megerősödik a központi hatalmak gazdasági ereje, ami ezek haderőit is nemcsak a küzdelem folytatására teszi alkalmassá, hanem biztos kilátást nyújt immár úgy a katonai, mint a gazdasági végleges győzelemre is. Av körülmények között ki tudná megjövendölni, hogy a futótűz, amely kelet határáig ért már és amelyet az antant még mindig táplál azzal, hogy fegyveres erőket gyűjt a Balkánon és máshol, nem csap-e át már a közel jövőben a Márvány-tengeren, a Dardanellákon és Égei-tengeren, hogy elárassza azokat a területeket is, amelyeken eddigelé látszólag alárendelt célokért küzdöttek egymással az ellenfelek. Időszerűnek látszik tehát, hogy megismertessük azokat az állapotokat, amelyekben Ázsiában vannak a hadakozó felek. Általában tudjuk, hogy amióta Törökország is cselekvőleg mellénk állott, a Kaukázusban, a Szuezi-csatornánál és Mezopotámiában mérték öszsze fegyvereiket az oroszok és az angolok a törökökkel A Kaukázusban, az oroszokkal szemben gyengébb török erők, hála a körültekintő vezetésnek és a csapatok derékségének, birtokában vannak azoknak a magaslatoknak és egyéb fontos pontoknak (Butu és a Van-tó között), amelyeket a háború eleje óta tartanak. Dugába dőlt tehát az oroszoknak ama terve, hogy Erzerumban és ennek környékén lázadást szítsanak a török uralommal elégedetlen elemek tömegében és így velük együtt nyerjenek új területeket és gyakoroljanak nyomást a Dardanelláknál csodálatosan védekező török császári seregtestekre. A Szuezi-csatornánál a török támadást, úgy látszik, a védelem követte, amely sakkban tartja azokat az antant-erőket, amelyeknek Anglia legújabb birtokát, Egyiptomot és azután az Indiába vezető tengeri utat kell megvédelmezniük minden áron az ellenséges betöréstől, illetőleg foglalástól. Mezopotámiában, illetőleg Irak-Arabiban, amelyre Anglia azóta vetett szemet, amióta a Bagdadvasút a megvalósulás állapotába jutott, mintha bajok lennének ! Ezt sejtjük a Times egyik cikkéből és abból, hogy eddigelé nem igen kérkedtek az angolok itteni hadműveleteikkel és a kíváncsiskodóknak azt válaszolták, hogy ezeknek a hadműveletekének az intézőte kizárólag az indiai kormány. Annak a különítménynek, amely a törökök hadbalépése után legott megvetette lábát Irak-Arábiban, sztratégiai és politikai célja volt. Innen kívántak ugyanis kezet nyújtani azoknak az orosz erőknek, amelyek észak felől, a Kaukázuson át nyomultak elő egyrészt azért, hogy nyomást gyakoroljanak a Dardanelláknál védekező török seregtestekre, másrészt pedig, hogy az Egyiptom felé vonuló török csapatoknak a hátába törenek. Az egyesüléssel elválasztották volna Törökországot Arábiától, amelynek déli felére Anglia, az északira pedig Oroszország tette volna rá a kezét. Úgy mondják, hogy Szíriát Franciaországnak ígérték oda. Az angol tüezopotámiai expedíciós sereg tíz hó dsszateTE-Tetters szum rsojanal&JD 307