Budapesti Hírlap, 1916. január-február (36. évfolyam, 1–60. szám)

1916-01-25 / 25. szám

A­SUDAPESTI HÍRLAP (25. ) 1916. január 25. 135 emberre teszi. Szállitógőzösök elpusztításának vagy megrongálásának azonban nyoma sem talál­ható az angol jelentésekben. Szerbia közegészségügye a Balkán háború elöff. Orla­chl Gyula dr., Pestvármegye lb. főorvosa a s ... p . . .-i fogolytábor oszt. főorvosa. Budapest, jan. 24. Az utolsó három évtizedben Szerbia is hozzá­fogott egészségügyének rendezéséhez. Minket a­­­ elért eredmény annyival is inkább érdekel, mert tu­­tjuk, hogy orvosaik egy részét a mi egyetemünk képezte ki, más része pedig a bécsi s a gráci egyetemen tanult. 1881-ben, Milán uralkodásakor, hozták a nagy népegészségügyi törvényt, a­mely a közegészségügy javítására irányult. A Balkán-háború kitörésekor Ó-Szerbia 3,5 millió lakost számlált s mindössze csak 350 okleveles orvosa volt, ezekből is 100 orvos magában a mintegy százezer lakójú Belgrádban tar­tózkodott. Az egész országot tizenhét orvosi kerületre osz­lották s ezek 81 kisebb körre oszlottak, igy legalább egy-egy nagyobb falura vagy városkára mégis jutott egy-egy orvos. A szerb nép szereti az orvost, szívesen megy hozzá, bízik Benne, akárcsak a pap­ájában.­­Az apa beteg fiát néha tíz-tizenkét kilométernyire is elcipeli, ha nincs kocsi, akár a hátán is. Okleveles bábájuk még eddig nincs, hanem idősebb ta­pasztalt nők segítenek a szülésnél, a vaju­dozóhoz alig nyúlnak s állítóan igen ritka a gyer­mekágyi láz. Az anya három-négy nap múlva már fölkel s dolgozik. A gyermek himlő ellen való beojtását már az 1881. évi törvény rendeli el, de kivitele a nagy or­voshiány miatt náluk lehetetlen s inkább az újra­ojtáskor, mely az elemi iskola 4. osztályában, a 11-ik életévben kötelező, akarják a mulasztást pótolni. Ekk­or viszont az a baj, hogy a gyermekeknek alig ötödrésze jár iskolába, a leányok közül még annyian isem, mert őket teljesen igénybe veszi a háztartás. A szerb nép igen fiatalon házasodik. A törvény már a tizenhét éves ifjúnak megengedi a házasság­kötést, sok esetben pedig tizenhat éves ifjú is kap előzetes orvosi vizsgálat alapján engedelmet a nősü­lésre. A menyasszony rendesen néhány évvel idő­sebb, mint a vőlegény. A vadházasság náluk ritkaság. A halottkémlést rendesen a szomszédok és a rokonok végzik ott, a­hol nincs orvos s huszonnégy lóra múlva eltemethetik a halottat. Legtöbbet tett a közegészségügy javításáért az 1904-ben alakult népegészségügyi egyesület, mely a nép érdeklődését igyekszik fölkelteni az­ egész­ség miként való föntartására. Főképpen a nagy mértékben pusztító tuberkulózis ellen iparkodik küzdeni. A szerb­ orvosok is belátják, hogy a tü­dővész s minden egyéb gümőkóros betegség itt náluk is lakásbetegség. Habár a szerb nép jó módban él, bő­ven táplálkozik­ szarvasmarhája, disznaja s ruha van, mégis a tuberkulózis pusztítja, mert lakása nem világos és lever­ős. Ezért az egyesület egészsé­ges falusi házak tervrajzát sok ezer példányban a nép­közt kiosztotta. E tervrajzok alapján már sok ház épült, sőt Belgrád környékén egy minta­falut is akartak építeni. A szerb lakóház éppen nem mondható féregmen­tésnek s az egyesület ezért egy egyszerű, könnyen szétszedhető s házi szerszámmal elkészíthető ágyra is hirdetett pályázatot, azonkívül gazdaságos, a szobát jól fűtő, de egyúttal jól szellőző kályhára is volt gondja. Sok helyen mésziégető ke­mencéket állít­atott föl, hogy a lakásokat minél többször, főleg betegség után, kimeszelhessék. Szép, de kivitelében sok akadállyal jár az a cél, hogy az asszonyokat, miután, iskolába­­alig jár­tak, két hónapi kurzusokban az egészség fentartására kioktassák. E­ kurzusokat ősszel és télen tartották­ két-két hónapig. Ott, a­hol volt orvos, az orvos, an­nak hiányában pedig a tanító, vagy a pap végezte az oktatást. A Balkán-háború előtt már tizenkét ilyen iskola működött. Ők tehát az asszonyokat akarták­ az egészségügy szolgálatába vonni s ebből is kitetszik, mily nagy szerepe van a szerb népéletben az asszonynak. Kifejezi ezt egy szerb közmondás is: Ne stoji kuca no zemlji, nego na zeni. (A ház alapja nem a föld, hanem az asszony). Az egyesület azonkívül a tuberkulózis megaka­dályozására, az addig sok helyen ismeretlen köpő­csészét is terjesztette. Belgrádban a Rossija-palotá­ban egészségügyi múzeumot rendezett be, mely né­met mintára vándor­kiállítás keretében ismertette az egészségügyi szabályokat. Belgrád közelében, a Szarvaserdőben 200 gyermek részére — német min­tára — üdülő­telepet tart fenn 1904 óta; ugyanilyen van 1905 óta Sabácban, 1906 óta pedig Kragujevác­ban. A gyermekeket 6—12 éves korukban három­három hónapra veszik föl s a belgrádi telepen már Doecker-féle barakkban, az erdőben való alvást is megkísérelték. Az országban a Balkánhá­borúig 80 patika volt, Belgrádban magában tizenkettő. A gyógyítószerekkel és méreggel való kereskedést is az 1881. évi egész­ségügyi törvények szabályozzák. 1901-ben nyílt meg Nisben a veszettség ellen való védőojtás intézete, a mi budapesti Pasteur­intézetü­nk szellemében s Hegyes ojtási módja sze­rint. Itt igazán szükséges volt a Pasteur-féle intézet felállítása, mert Szerbiában­ igen sok eb- és macska­marás fordul elő. Arról azonban megfeledkeztek, hogy kutyaadót behozzák s az ebtartást megrendszabá­lyozzák. Hadvezetőségünk már most szigorú rende­letekkel az ebek pórázon tartását kötelezővé tette, a kóbor kutyák kiirtásával a veszettség terjedését megakadályozta s az ebadó behozatalával az ebtar­tókat megrendszabályozta. Látnivaló, hogy a szerb orvosok és egyéb egészségügyi tényezők, kiknek legnagyobb része mi­nálunk és Ausztriában tanult, m­ind­ezt, a mit ná­lunk láttak és hallottak, otthon is iparkodtak meg­valósítani, de talán mindaz csak a papiroson ma­radt. Nevesebb orvosaik közül is legtöbb a politika útvesztőjébe tévedt s orvosi tudását nem érvénye­sithette s így tudásuk — e téren —­ veszendőbe ment. A helyzet Olaszországban. Lipcse, jan. 24. (Saját tudósítónktól.) A Leipziger Neueste Nachrichten római munkatársa ezt jelenti a lapjának: Abban a helyzetben vagyok, hogy Viktor Emánuel király útjáról olyan pozitív adatokkal szolgálhatok, a­melyeket semmiféle más források kombinációi nem dönthetnek meg. A királynak az volt a szándéka hogy "január második felében tizennégy napra Rómába érkezik, a­hol kipiheni a háború fáradalmait. Még január 7-én is így állott a dolog, mert a­mikor Róma vá­rosa megkérdezte, vall ott a király utazása, a­mely­ről a kormány akkor már tudott, arra szolgál-e, hogy a nagyalyja halálának évfordulóján, január 9-én rendezendő gyászünnepen részt vegyen, a kor­mány tagadó választ adott. A király tehát mindazon­által eredeti tervével szemben január 11-én Rómába érkezett és pedig két egészen határozott okból: elő­­ször a montenegrói helyzet miatt és másodszor a gazdasági válság és az ebből Olaszország és Angol­ország közt támadt súlyos ellentét miatt. A­mi a ki­rály útja és a Montenegró és Ausztria és Magyaror­szág közt való különbéke összefüggését illeti, egy távirati ügynökség azt a hihetetlenül ostoba hírt terjesztette, hogy a király azért megy Rómába, mert elő akarja segíteni feleségének a tervét, a­ki külön­békét óhajt Ausztriával és Magyarországgal. Termé­szetes, hogy ennek éppen az ellenkezője az igaz. A király azért ment Rómába, mert szövetséges társai nevében meg akarta akadályozni, hogy apósa és an­n­ak fia a különbéke gondolatával megbarátkozza­nak. Danilo trónörököst ezért hívták Ventimigliából Rómába és ezért találkozott a király január 16-án Tarantóban a különbékére különösen nagyon haj­landó ,Vír­­óh­erceggel. .Az antant tehát Viktor Emá­­nuel királyt mozgósította, hogy őt Ausztria és Ma­gyarország és Nikita közé állítsa. De későn érkezett, a döntés már megtörtént. A király római útjának második oka az Olasz­ország és Angolország közt lévő válság, a­melyet több esemény fölsorolása világít meg a legjobban: Marconi szenátor londoni küldetésének teljes ku­darca. Tittoni és imperiali nagyköveteknek ezt kö­vető meghívása Parisból és Londonból Rómába és a demokrata háborús párt Bissolati által vezetett zö­mének fenyegetődző magatartása ebben az angol kérdésben a Salandra-kabinet politikájával szem­ben. Hiszen az Azione Socialista, ennek a pártnak hivatalos lapja, január 16-án cikkelyt közölt, a­mely hihetetlenül világosan és szárazon ezt mondta: — Angolországot talán győzelemhez segítsük éveken át tartó háború árán, a­mely lehetővé teszi Angolországnak, hogy szövetségeseit koldusbotra juttassa? Itt is a király személyét használták föl, mert Sa­­landrának és Sonninónak Rodd nagykövettel szemben­ való teljes szolgasága következtében Olaszországban­ a király személyén kívül nincs már állami hatóság, a­mely megkísérelhetné az olasz érdekeknek az Asquith-kabinettel szemben való határozott és kí­méletlen érvényesítését, azt tudniillik, hogy az angol kormánynak nem lehet az a feladata, hogy az angol ipar és kereskedelmi tengerészet javára Olaszo­r­szágot megkárosítsa. Az olasz-angol viszonynak­ e kiélesedése idő­belileg összeesik az angol-francia sajtónak szemre­hányásaival Olaszország ellen, a Balkánon való passzí­v magatartása miatt, melyet Párisban és Londonban Montenegró megsemmisülésének főokául szeretnének föltüntetni. Olaszország, mint Barzilai miniszternek Bolognában és Páduában mondott be­szédei mutatják, természetesen védekezik az ellen a kísérlet ellen, a­mely őt akarja az angol-fran­cia balkáni tévedések bűnbakjává tenni. Mivel azon­ban az egész balkáni kérdésben Olaszország felelős­sége sem csekély, ennek következtében a védeke­zés nem nagyon meggyőző és nem is fog hozzájá­rulni ahhoz, hogy a négyes­ antanton belül lévő háziháború jól fejeződjék be. A legjellemzőbb azon­ban ebben a kérdésben az, hogy senkire sem hat már az a régi varázsformula, a­mely szerint a né­gyes­ antant minden kudarcának csak időleges jellege van, mert hiszen a végérvényes békekonferencián mégis csak rá fogják diktálni Európára az akaratu­kat. Erről alig beszél már egy lap is lelkesedéssel és azzal a bizalommal, a­mely májustól egészen októ­berig ebben a kérdésben az egész olasz sajtót jelle­mezte. Ilyen körülmények között nem maradhatott el az sem, hogy a Salandra Sonnino-kabinet és a há­borús pártok közt is jelentékenyen megrosszabbodjék a viszony, különösen azért, mert Sonnino a Lovcsen elfoglalását követő napon az újságírókat azzal a szá­raz kijelentéssel próbálta magáról lerázni, hogy a kormány tudatában van felelősségének és nem kell magát igazolnia. Ezúttal mégis egészen érthetően­ felelték Sonninóna­k, hogy Olaszországot az ő fele­lősségérzete és az ő jó lelkiismerete egyáltalán nem érdekli, hanem csak az ország ügyének győzelme ér­dekli. Erre a válaszra azután Sonninó jónak látta, hogy Barziliai kollégájának béna mentegetődzését hitelesítse. A legnagyobb nyomatékkal utalhatok arra, hogy Olaszországban két okból kezdődhetik meg a fölfogás megváltozása. Elször a gazdasági ÜlstoMMMrtuip Kl

Next