Budapesti Hírlap, 1916. január-február (36. évfolyam, 1–60. szám)
1916-02-26 / 57. szám
Budapest, 1916. XXXVI. évfolyam, 57. szám. Szombat, február 26. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: egész évre 32 kor., félévre 16 kor., negyedévre 8 kor., egy hónapra 2 kor. 80 fill. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 111. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság: ViI. ker., Rökk Sailárd utca 4. Kiadóhivatal : VIII. ker., József körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 43, József 53, József 63, A szálhős. Budapest, febr. 26. Az antant nagy politikusai ahelyett, hogy dologhoz látnának és annyi ígérgetés után végre valahára összetörnék a német barbár militarizmust és fölszabadítanák Európa úgynevezett kis nemzeteit, úgy látszik, szívesebben játszanak görög tragédiát. Ma az egyik, holnap a másik: Salandra Torinóban, Titoni Nizszában, Briand Párisban, Szaszonov Pétervárott, Asquith Londonban fölkapnak a kloturnusra, elsavanyodott arcukra" vágták a hősi álarcot és nyakukba kerítvén a tragikai palástot, elmondják egymás bátorítására hosszúlélegzetű tirádáikat arról, hogy ők nem tágítanak, hogy kitartanak a végsőig, hogy letörik Németország szarvait, megmentik Európa szabadságát és a végső győzelem az övék. Másnap azután belevág az antantosok sajtója és rendszeres strófákban és antistrófákban zengi a deklamációk dicsőségét s azt hiszi, hogy a világ nem látja meg a hősre festett álarc mögött a szavalók sápadt ábrázatát. Legnevezetesebb volt az előadás az angol alsóházban, ahol találkozott egykét szocialista és liberális képviselő, aki rím látja oly rózsásnak és biztosnak a helyzetet és gondolván, hogy a békekötés ideje talán elérkezett, megkérdezi Asquith urat, mik az ő békeföltételei. Asquith ur e kiváncsi kérdésre azt felelte, hogy ő már 1914. november 9-énmegmondotta a föltételeit. Megmondta és most ismétli így: Mi a kardot, amelyet nem könnyein húztunk ki hüvelyéből, nem fogjuk visszahelyezni, mig Belgium — és hozzáteszem: Szerbia (Általános tetszés.) — mindazt, amit föláldoztak, sőt ennél többet, teljes mértékben vissza nem nyerték, mig Franciaország nincs kielégítően biztosítva egy támadás ellen, mig Európa kisebb nemzeteinek jogai nincsenek megtámadhatatlan alapra helyezve és míg Poroszország katonai uralma végérvényesen nincs megsemmisítve. Ezt mondta s aztán igy kiált fel: mi hiányzik itt az érthetőségből? Kérdem, azt mondja, Trevelyan urat, hogyan tegyem ezt még érthetőbbé és mit tegyek, hogy öt és valamennyi ellenségünket meggyőzzem ? Szegény Trevelyan úr erre a fogas kérdésre Asquith urnak adósa maradt a felelettel, ami, a párbeszéd lefolyásának színhelyét tekintve, érthető. Minket szerencsére ez a körülmény nem akadályozhat meg abban, hogy megpróbáljunk megfelelni rá, hogy mit tegyen Asquith úr? 1. Beszéljen kevesebbet és cselekedjék többet. 2. Állítson ki még egyszer annyi katonát, mint a mennyi kiállított eddig. 3. Vigye vissza hajóraját és csapatait Gallipoli alá és vegye el a Dardanellákat a törököktől, jobban mint ahogy eddig sikerült neki. 4. Verje szét Kut-el-Amaránál a törököt, amely őt bekerítette és kerítse be ő Kut-el-Amaránál a törököt. 5. Ne tűnődjékazon, hogy miképpen védelmezi meg Londont a Zeppelinek és kikötőit és parti városait a német repülők ellen, hanem küldjön Zeppelineket, Berlinre és repülőket a német kikötőkre. 6. Ne fegyverezze föl a kereskedelmi hajókat a német buvárhajók ellen, hanem szólítsa elő onnan, ahol megbújt világbíró armadáját és azzal pusztíttassa el a buvárhajókat. 7. Intézkedjék az iránt, hogy olasz szövetségese eljusson Bécsig, vagy Laibakig, vagy tán Triesztig, vagy legalább is Görcig, és állja útját annak, hogy megverve ki ne takarodjék holnap Durazzóból, holnapután Valonából. 8. Adja ki a parancsot arra, hogy Szaloniki tábora foglalja vissza Szerbiát és Montenegrót és ültesse vissza e kis nemzetek nyakára bujdosó uralkodóikat, akik Asquith urék deklamációiba bízva, mentek neki fejjel a falnak. 9. Roppant sürgős volna orosz szövetségesét is abba a helyzetbe hoznia, hogy visszafoglalhassa számtalan várát, nagy városait és elvesztett roppant tartományait. 10. Asquith úrnak, hogy fenhéjázó beszéde közérzetű legyen, legalább is Belgiumot kellett volna már visszafoglalnia, amelynek egyik csücskén még katonái állanak. És végül 11. Ahhoz, hogy ezt a beszédet, ezt a fenyegetődzést, ezt a semmi tényleges eredménnyel meg nem okolt, hiú és üres gőgjét elfogadhatóvá, megérthetővé tegye, ahhoz mindenekfölött az lett volna szükséges, hogy intézkedek, hogy addig, míg ő és társai beszédeiket mondják, a német be ne törje Spernnél az angol, Verdun fölött a francia frontot. Mert szava Mirákulum egy fölvonásban, öt képben. Irta Molnár Ferenc. .Kisérő zenéjét szerzette Kacsoli Pongrác dr. Bemutatta a Nemzeti .Ssníítás február 25-dikén. — Mirákulum, szent játék, földi és mennyei dolgoknak, földi szenvedéseknek és mennyei látomásoknak egybeolvadása. Csak az nyúljon hozzá, a ki költő. Csak az nézze végig, a ki hisz. A ki szent borzongással, megilletődött lélekkel, magát egészen, de egészen átengedve az igének ül a színházban, mintha a templomban ájtatoskodnék. Ilyen közönséget a világ semmiféle költője két évvel ezelőtt még hírül sem álmodhatott. Ma — mind ilyenek voltunk, csöndesek, magunkba tértek, könnyeinket illendőségből, de nagynehezen elfojtok. Nagy kor teljesedett meg rajtunk, nagy dolgok látói lettünk, mi is elmondhatjuk Isten ostorával: Csillag esik, föld reng, jött éve csodáknak. A költő, aki kezdet óta szemtanúja e fényes és feltűnő, tömeges és megrendítő tragikus és sorsfordító eseményeknek, egyet sem választott ki közülök. Érezte, hogy ezek legalább ma még nem a színpadra valók. Hanem helyettük beletekintett a legegyszerűbb és legigazabb embernek, a magyar parasztnak lelkébe és azt leste meg, miképpen tükröződik, benne a világdúlás. A friss özvegyben, a kinek az ura alezredese csak most küldött hírt a vitéz huszár hősi hala- fiáról; a régi özvegyben, a ki már fölszántotta könnyeit és beletanult az özvegység komoly és méltósággal teljes viselésébe; az apró gyerekben, aki a fehér felhő fölött keresi harcban elesett apját; a népfölkelő huszárban, akit a gyalogos csata gyilkos golyója terített le a sálba. Mindezek látott, megélt és átérzett dolgok. Megtelik velük a színpad, megtelik velük a szívünk; egy erős, átható, a népdaltól a fenséges kantátéig emelkedő karének zengi át a sejtelmes, félig kimondott szavakat, ez fonja át a parasztosan darabos, ügyetlen ismétlések közt botorkáló beszélgetés szüneteit, mint élő, friss lomb. Míg a játék tart, nem szán a zene, mint Proszneró bűvös szigetén Shakespeare halhatatlan Víziar-jában. És a zenével együtt munkál a színpadi festő és rendezői művészet, hogy a hangulat teljes, a harmónia tökéletes legyen. A lövőárok a nagy, néma éjszakában, az özvegy parasztasszony ágyasháza a sok poronttyal, a merész, felhőkbe vesző, kígyózó hegyi ösvény s végül maga a felhők hona, talán a menyország, négy gyönyörű kép, egyformán gazdagok képzelőerőben, kifejező voltukban, ízléses tartózkodásukban, hogy csak kezet legyenek és túlságos csillogó voltukkal magukra ne rántsák a meséről a figyelő figyelmét. Mi van magában e keretben? Nehéz azt elmondani. A lövőárok előtt virraszt a huszár az éjszakában. A hadnagy, az alezredes végigjárja az állást, hogy rendben van-e minden. Rövid, szaggatott szavak esnek a tegnapi kemény csatáról, elesettekről... Fekete fátyol függöny bocsátkozik alá. A második képben két özvegyasszony tanakodik, mit feleljen a fiatalabbik az ezredparancsnoknak, aki az ura halála hírét tudatta vele. A tapasztaltabbik már ismeri az ilyenfajta levelek formáját, de a szegény Boris az öt gyerekével még semmit se tud, csak sírni, sírni keservesen. És minden siralmát, gyászos özvegységét, árvái árvaságát, ronggyá tépett szivét szeretné beleírni az ezredes urnak szóló levélbe. A két ágyban kilenc gyerek hallgatódzik, a feszülést.." dobogó szívvel, lüktető halántékkal. És hallják, amint az ölnek anyja diktálta a levélbe: odafönn a fehér felhők fölött meglátjuk egymást. Amint a szobából a két asszony kiment, a kicsiségek fölkelnek, felöltöznek, csizmát, kendőt vesznek és megindulnak ... Hová mennek? A fehér felhőre. Ott meglátják az apjukat. Nemcsak kilencen, most már vannak húszan, harmincan, százan. Az anyjuk kérleli őket, ne menjenek. De már nem lehet visszatartani őket. Hangos énekszóval föl a hegyi film, mindig csak magasabbra. Az utolsó fordulónál a feszület előtt elmondanak egy Miatyánkot, aztán tovább. A hegy ormáról egyenesen a fehér felhőre. A fehér felhő-ágában már ott vannak a mi huszárjaink, a dicsőségesen elköltözőnek. Deres fejű legények, sárosak is, fáradtak is: népfölkelő huszárok. Fényes fehér angyal nagy örvendező, sugárzó arccal száll hozzájuk; jó híre van számukra. De mielőtt elmondaná, kikérdezi őket. De Nigy kikérdezi, háty a friss sebük kiújul belé. Mért harcoljatok ti? — Mért? A földért. — Aztán mennyi földed van neked? — A Budapesti Hírlap mai száma 13 oldal