Budapesti Hírlap, 1916. január-február (36. évfolyam, 1–60. szám)

1916-02-26 / 57. szám

Budapest, 1916. XXXVI. évfolyam, 57. szám. Szombat, február 26. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: e­gész évre 32 kor., félévre 16 kor., negyedévre 8 kor., egy hónapra 2 kor. 80 fill. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 111. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság: ViI. ker., Rökk Sailárd­ utca 4. Kiadóhivatal : VIII. ker., József­ körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 43, József 53, József 63, A szálhős. Budapest, febr. 26. Az antant nagy politikusai a­helyett, h­ogy dologhoz látnának és annyi ígér­getés után végre valahára összetörnék a német barbár militarizmust és fölszaba­dítanák Európa úgynevezett kis nemze­teit, úgy látszik, szívesebben játszanak görög tragédiát. Ma az egyik, holnap a másik: Salandra Torinóban, Ti­toni Nizs­zában, Briand Párisban, Szaszonov Pé­tervárott, Asquith Londonban fölkapnak a kloturnusra, elsavanyodott arcukra" vág­ták a hősi álarcot és nyakukba kerítvén a tragikai palástot, elmondják egymás bátorítására hosszúlélegzetű tirádáikat arról, hogy ők­ nem tágítanak, hogy kitar­tanak a végsőig, hogy letörik Németor­szág szarvait, megmentik Európa sza­badságát és a végső győzelem az övék. Másnap azután belevág az antantosok sajtója és rendszeres strófákban és anti­strófákban zengi a deklam­ációk dicsősé­gét s azt hiszi, hogy a világ nem látja meg a hősre festett álarc mögött a szava­lók sápadt ábrázatát. Legnevezetesebb volt az előadás az angol alsóházban, a­hol találkozott egy­két szocialista és liberális képviselő, a­ki rí­­m látja oly rózsásnak és biztosnak a helyzetet és gondolván, hogy a békekö­tés ideje talán elérkezett, megkérdezi Asquith urat, mik az ő békeföltételei. Asquith ur e kiváncsi kérdésre azt fe­lelte, hogy ő már 1914. november 9-én­­megmondotta a föltételeit. Megmondta és most ismétli így: Mi a­ kardot, a­melyet nem könnyein húz­tunk ki hüvelyéből, nem fogjuk visszahelyezni, mig Belgium — és hozzáteszem: Szerbia (Álta­lános tetszés.) — mindazt, a­mit föláldoztak, sőt ennél többet, teljes mértékben vissza nem nyerték, mig Franciaország nincs kielégítően biztosítva egy támadás ellen, m­ig Európa ki­sebb nemzeteinek jogai nincsenek megtámad­hatatlan alapra helyezve és míg Poroszország katonai uralma végérvényesen nincs megsem­misítve. Ezt mondta s aztán igy kiált fel: mi hiányzik itt az érthetőségből? Kérdem, azt mondja, Trevelyan urat, hogyan te­gyem ezt még érthetőbbé és mit tegyek, hogy öt és valamennyi ellenségünket meggyőzzem ? Szegény Trevelyan úr erre a fogas kérdésre Asquith urnak adósa maradt a felelettel, a­mi, a párbeszéd lefolyásának színhelyét tekintve, érthető. Minket sze­rencsére ez a körülmény nem akadályoz­hat meg­­ abban, h­ogy megpróbáljunk megfelelni rá, h­ogy mit tegyen Asquith úr? 1. Beszéljen kevesebbet és cseleked­jék többet. 2. Állítson ki még egyszer annyi ka­tonát, mint a menny­i kiállított eddig. 3. Vigye vissza ha­jóraját és csapa­tait Gallipoli alá és vegye el a Dardanel­lák­at a törököktől, jobban mint a­hogy eddig sikerült neki. 4. Verje szét Kut-el-Amaránál­­ a tö­rököt, a­­mely őt bekerítette és kerítse be ő Kut-el-Amaránál a törököt. 5. Ne tűnődjék­­azon, hogy mikép­pen védelmezi meg Londont a Zeppeli­nek és kikötőit és parti városait a német repülők ellen, hanem küldjön Zeppeline­ket, Berlinre és repülőket a német kikö­tőkre. 6. Ne fegyverezze föl a kereskedelmi ha­jókat a német buvárhajók ellen, hanem szólítsa elő onnan, a­hol megbújt világ­bíró armadáját és azzal pusztíttassa el a buvárha­jókat. 7. Intézkedjék az iránt, hogy olasz szövetségese eljusson Bécsig, vagy Lai­bakig, vagy tán Triesztig, vagy legalább is Görcig, és állja útját annak, hogy meg­verve ki ne takarodjék holnap Durazzó­ból, holnapután Valonából. 8. Adja ki a parancsot arra, hogy Szaloniki tábora foglalja vissza Szerbiát és Montenegrót és ültesse vissza e kis nemzetek nyakára bujdosó uralkodóikat, a­kik Asquith urék deklamációiba bízva, mentek neki fejjel a falnak. 9. Roppant sürgős volna orosz szö­vetségesét is abba a helyzetbe hoznia, hogy visszafoglalhassa számtalan várát, nagy városait és elvesztett roppant tar­tományait. 10. Asquith úrnak, hogy fenhéjázó beszéde közérzetű legyen, legalább is Bel­giumot kellett volna már visszafoglalnia, a­melynek egyik csücskén még katonái állanak. És végül 11. Ahhoz, hogy ezt a beszédet, ezt a fenyegető­dzést, ezt a semmi tényleges eredménnyel meg nem okolt, hiú és üres gőgjét elfogadhatóvá, megérthetővé te­gye, ahhoz mindenekfölött az lett volna szükséges, hogy intézkedek, hogy addig, míg ő és társai beszédeiket mondják, a német be ne törje Spernnél az angol, Ver­dun fölött a­ francia frontot. Mert szava­ Mirákulum egy fölvonásban, öt képben. Irta Molnár Ferenc. .Kisérő zenéjét szerzette Kacsoli Pongrác dr. Bemutatta a Nemzeti .Ssn­íítás február 25-dikén. — Mirákulum, szent játék, földi és mennyei dolgoknak, földi szenvedéseknek és mennyei lá­tomásoknak egybeolvadása. Csak az nyúljon hozzá, a ki költő. Csak az nézze végig, a ki hisz. A ki szent borzongással, megilletődött lélekkel, magát egészen, de egészen átengedve az igének ül a színházban, mintha a templomban ájtatos­kodnék. Ilyen közönséget a világ semmiféle költője két évvel ezelőtt még hírül sem álmod­hatott. Ma — mind ilyenek voltunk, csöndesek, magunkba tértek, könnyeinket illendőségből, de nagynehezen elfojtok. Nagy kor teljesedett meg rajtunk, nagy dolgok látói lettünk, mi is el­mondhatjuk Isten ostorával: Csillag esik, föld reng, jött éve csodáknak. A költő, a­ki kezdet óta szemtanúja e fé­nyes és feltűnő, tömeges és megrendítő­ tragikus és sorsfordító eseményeknek, egyet sem válasz­tott ki közülök. Érezte, hogy ezek legalább ma még nem a színpadra valók. Hanem helyettük beletekintett a legegyszerűbb és legigazabb em­bernek, a magyar parasztnak lelkébe és azt leste meg, miképpen tükröződik, benne a világdúlás. A friss özvegyben, a kinek az ura alezredese csak most küldött hírt a vitéz huszár hősi hala- f­iáról; a régi özvegyben, a ki már fölszántotta­­ könnyeit és beletanult az özvegység komoly és­­ méltósággal teljes viselésébe; az apró gyerekben, a­ki a fehér felhő fölött keresi harcban elesett apját; a népfölkelő huszárban, a­kit a gyalogos csata gyilkos golyója terített le a sálba. Mindezek látott, megélt és átérzett dolgok. Megtelik velük a színpad, megtelik velük a szí­vünk; egy erős, átható, a népdaltól a fenséges kantátéig emelkedő karének zengi át a sejtel­mes, félig kimondott szavakat, ez fonja át a pa­rasztosan darabos, ügyetlen ismétlések közt bo­torkáló beszélgetés szüneteit, mint élő, friss lomb. Míg a játék tart, nem szán a zene, mint Proszneró bűvös szigetén Shakespeare halhatat­lan Víziar-jában. És a zenével együtt munkál a színpadi festő és rendezői művészet, hogy a hangulat teljes, a harmónia tökéletes legyen. A lövőárok a nagy, néma éjszakában, az özvegy parasztasszony ágyasháza a sok poronttyal, a merész, felhőkbe vesző, kígyózó hegyi ösvény s végül maga a felhők hona, talán a menyország, négy gyönyörű kép, egyformán gazdagok kép­zelőerőben, kifejező voltukban, ízléses tartózko­dásukban, hogy csak kezet legyenek és túlságos csillogó voltukkal magukra ne rántsák a mesé­ről a figyelő figyelmét. Mi van magában e keretben? Nehéz azt elmondani. A lövőárok előtt virraszt a huszár az éjszakában. A hadnagy, az alezredes végigjárja az állást, hogy rendben van-e minden. Rövid, szaggatott szavak esnek a tegnapi kemény csa­táról, elesettekről... Fekete­ fátyol függöny bo­csátkozik alá. A második képben két özvegy­asszony tanakodik, mit feleljen a fiatalabbik az­­ ezredparancsnoknak, a­ki az ura halála hírét­­ tudatta vele. A tapasztaltabbik már ismeri az ilyenfajta levelek formáját, de a szegény Boris az öt gyerekével még semmit se tud, csak sírni, sírni keservesen. És minden siralmát,­ gyászos özvegységét, árvái árvaságát, ronggyá tépett szivét szeretné beleírni az ezredes urnak szóló levélbe. A két ágyban kilenc gyerek hallgatód­zik, a feszülést.." dobogó szívvel, lüktető halán­tékkal. És hallják, a­mint az ölnek anyja di­k­tálta a levélbe: odafönn a fehér felhők fölött meglátjuk egymást. A­mint a szobából a két asszony kiment, a kicsiségek fölkelnek, felöl­töznek, csizmát, kendőt vesznek és megindul­nak ... Hová mennek? A fehér felhőre. Ott meg­látják az apjukat. Nemcsak kilencen, most már vannak húszan, harmincan, százan. Az anyjuk kérleli őket, ne menjenek. De már nem lehet visszatartani őket. Hangos énekszóval föl a hegyi fi­lm, mindig csak magasabbra. Az utolsó fordulónál a feszület előtt elmondanak egy Miatyánkot, aztán tovább. A hegy ormáról egyenesen a fehér fel­hőre. A fehér felhő­­-­­ágában már ott vannak a mi huszárjaink, a dicsőségesen elköltözőnek. Deres fejű legények, sárosak is, fáradtak is: nép­fölkelő­ huszárok. Fényes fehér angyal nagy ör­vendező, sugárzó arccal száll hozzájuk; jó híre van számukra. De mielőtt elmondaná, kikérdezi őket. De Nigy kikérdezi, háty­ a friss sebük ki­újul belé. Mért harcol­ja­tok ti? — Mért? A földért. — Aztán mennyi földed van neked? — A Budapesti Hírlap mai száma 13 oldal

Next