Budapesti Hírlap, 1916. január-február (36. évfolyam, 1–60. szám)

1916-02-24 / 55. szám

1916. február 24 BUDAPESTI TIMLAF­ tatlanná teszi azokat a kötelékeket­, a­melyek a két országot egymáshoz fűzik: Anglia és Olaszország. Boldog vagyok, hogy még egyszer megjegyez­hetem, hogy a régebbi félreértéseket, a­melyek so­káig zavarták az Angliához való viszonyt, végre megszüntettük. Eltűntek e félreértések, mihelyt vilá­gos tekintettel közelről vettük szemügyre, mint éji látomások a nap világánál, úgy oszlottak el, Képviselő urak! Azok önök közül, a­kik nem­sokára meglátogatják a szövetségeseket, saját sze­mükkel fognak látni mindent, a­mit a szövetségesek­­ és dicsőséges katonáik tengeren és vizen produkál­tak. Tolmácsolják önök­ nekik az orosz nép szíves üdvözleteit Az olasz csapatok, a­melyeknek a hegyi há­ború nehézségeit kell leküzdenüi­k, lépésről-lépésre kergetik az ellenséget arról a területről, a­melynek lakossága már régóta álmodott arról, hogy ismét az olasz haza kötelékébe fog tartozni. Az Adria balkáni partján az olaszok a szövetségesekkel együttesen harcolnak a közös ellenség ellen. Üdvözölük a köz­tünk és Olaszország közt létrejött fegyverbarátságot is különbéke. Önök tudják, hogy Oroszország, Franciaország és Anglia, hogy véget vessenek az ellenség hazug híreszteléseinek, a­melyek szerint az egyik szövetsé­ges különbékét köt, már a háború elején kijelentet­ték, hogy elválaszthatatlanul egybe vannak kap­csolva s aláírták az emlékezetes augusztus 3-i egyez­ményt. Legutóbb Japánország és Olaszország is csatlakoztak a szerződéshez, a­melyet 1915 novem­ber 30-án Londonban aláírtak. Azt lehetne tehát hinni, hogy ezzel meg vannak hazudtolva mindazok a folyton-folyvást felmerülő hírek, a­melyek külön­békéről szólanak, mert hiszen azok a hatalmak, a­melyek ezt a szerződést aláírták, nemzetközi kötele­zettségüket nem tekintik egy darab papírosnak: Lengy­elország, Bottom és Szerbia. Szomorú híreket kapunk az ellenségtől ideig­lenesen megszállott területekről. Önök­ látják, mi megy végbe a lengyel testvérnemzetnél, a hősies Bel-,­illamban, a sorssújtotta Szerbiában. Elviselhetetlen nyomor és insé­g uralkodik mindezekben az orszá­gokban. Elég Mile S. Cavell meggyilkolására utalni, hogy elképzelhessük az életet olyan területen, a­melyre a németek ráteszik vaskezüket Azoknak a szerencsé­sen áldozatoknak, a­kik a kemény meg­próbáltatásokat elszenvedni kénytelenek, azt kiált­juk oda: Csak bátorság, a fölszabadulás órája ütött! Borzasztó irónia az a dicséret, a­melyet a né­metek QBBingiskról mondanak azokért a jótétemé­nyekért, a­­melyekkel­ a megszállott területek lakos­ságát állítólag elhalmozzák. A német­ sajtó különö­sen arra büszke, h­ogy a németek Varsóban lengyel egyetemet alapítottak. Ez is egy csapda, a­melybe a németek által elpusztított Lengyelországot csalogat­ják, hogy megnyerjék bizalmukat, a vállalkozás azonban már eleve kudarcra volt ítérve. Oroszország a háború kitörése óta a szétdarabolt Lengyelorszé­g részeinek egyesítését írta zászlajára. Az orosz társa­dalomnak szívén fekszik ez a cél, a­melyet az ural­kodó és a főparancsnok is kinyilvánított. A­ szövet­ségesek is hozzájárultak ehhez és a cél ura is vál­tozatlan. Hogyan tekinti Németország az egész lengyel népnek eme szent igyekezetét? Mihelyt Németország­nak és Ausztria és Magyarországnak sikerü­l Len­gyelországba benyomulni, siettek az addig egységes refigyel terület eme részeit egymás között fölosz­tani. Hogy eltompítsák azt a benyomást, a­melyet a lengyelek ideáljainak megvalósítása " elleni me­rénylet előidézett, előzékenyen járnak el a lengyel nép néhány alárendeltebb jelentőségű óhajtásával szembe. Ezért alapították a lengyel egyetemet. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy Lengyelország auto­nómiája, a­melyet ezért a helyen a császári kor­mány feje proklamált, magában­ foglalja az összes­­ lengyel nemzeti iskolákat, a legalsóbb foktól a leg­­­­felsőbbig tehát az egyetemet is. Nem hihető tehát,­­ hogy a lengyel nép a németek részéről fölajánlott tál lencséért lemond szent ideáljairól és szemet huny a Németország által tervezett új leigázás előtt s ez"elejti a pózeni testvéreket, a­kiket makacsul a megsemmitésbe kergetnek, hogy megnyerjék az ott letelepedett németek tetszését. Németország új ter­veiről beszélnek; arról tudniilik, hogy a meghódított területeknek tett új ígéretek és imaginárius enged­mények fejében néhány százezer lengyelt besoroz­nak, hogy mint ágyutöltelék föláldozzák magukat a germánizmus győzelméért. Nem hiszem, h­ogy a felsőrendű nemze­t­érzéstől eltelt lengyel nép, a­mely mindjárt a háború kitörése után sietett a minden lengyelnek drága nemzeti ideál megvalósítása érde­kében az oroszokhoz csatlakozni, eltévelyedne és­ be­lemennie abba, hogy vérét ontsa Pózen zsarnokaiért, mi semlegeseit. Hadd beszéljek már most a semlegesekhez, mindenekelőtt skandináv szomszédainkhoz való vi­számlunkról. A dumában, különböző személyiségek­kel és a sajtó képviselőivel való beszélgetésekben gyakran kijelentettem már, hogy Svédországgal szemben nincsen más érzésünk, mint az őszinte barátság érzése és csak azt kívánjuk, hogy aió szom­szédi viszonyt fentartsuk. Szerencsétlenségre a Ke­leti-tenger másik oldalán vannak még emberek, a­kiknek meggyökerezett előítéletek hatalmánál f­ogva és ellenségeink gyanúsításainak befolyása alatt ve­lünk szemben előítéleteik vannak és bizalmatlan­sággal viseltetnek irántunk. Pedig, egészen, világos, hogy Oroszországot és Svédországot már a természet predesztinálta arra, hogy békében éljenek egymás­sal, hogy kölcsönös gazdasági érdekeik kielégítést nyerjenek. Az ütköző pontok ürügye csak mestersé­ges ürügy. Sem Svédország nem­ törekszik —a vezető fér­fiainak kijelentései szerint — Finnországban ter­jeszkedésre, sem mi nem törkszünk északi szom­szédaink területére. Ugyan mi is kínálkoznék ne­künk a skandináv félszigeten? Jégmentes­­kikötő a Jeges-tengerben? Hiszen ilyen kikötőnk van sa­ját területünkön és az orosz mérnökök intenzív mun­kája rövidesen lehetővé teszi, hogy azt a kikötőt vasút kösse össze Oroszország szivével. Nem skan­dináv partokra utalja történelme Oroszországot,­­ egészen más irányban kell Oroszországnak a szabad tengerhez vezető utat elérnie." Románia a maga választotta semlegességét- tovább is fentartja. Az «nian'-ha­tnak,belenyugodtak ebbe a helyzetbbe, meg lévén győződve arról, hogy Romá­nia nem fogja elárulni saját érdekeit és ha itt az óra meg fogja tudni valósítani nemzeti egységét vére on­­tásával. Bizonyos, hogy Románia azoknál, a­kik iránt népe­­ természetes rokonérzést érez, tényleges támod­atást fog tal­­lni, ha ama támadásokat kell majd kivédenie, a­melyeket a közös ellenség Romá­nia független elhatározása ellen intéze­ tt balkáni eseményeit. Legutóbbi beszédemben fölemlítettem szövetsé­geseinknek'­­ Gallipoli ellen való katonai vállalkozá­sát. A­nélkül, hogy a költséges áldozatoktól vissza­riadtak volna, makacsul harcoltak, hogy velünk egyenes tengeri összeköttetést létesítsenek. A straté­giai helyzetben történt változások e csapatok távozá­sát követelték meg. Egy részét­­Szalonikiba küldötték­. A­mi a szövetségesek csapatrészeinek e városban való partraszállását és ez eseménynek Berlinben való magyarázatát illeti, legyen szabad megjegyez­nem, hogy a ném­et birodalmi, kancellár 1915. de­cem­ber­­9-i­ beszédében­ érintette, az an­tant-hatal­maknak Görögországhoz való viszonyát és eljárásu­kat összehasonlította a németeknek belgiumi eljárá­sával. Nos a Belgiumba való bevonulás és az ország elpusztítása valóban nem­ egyéb, mint megsértése azoknak a szent kötelezettségeknek, a­melyeket Po­roszország az 1839. évben ig vállalt. De a szövetsége­seknek Szalonikiban történt békés partraszállásában a legcsekélyebb merénylet sum­s a jog ellen. Az 1830. február 3-ai második londoni szerződés egy cikke a három védőhatalom mindegyikének :megadja­ a jogot, hogy görög­­területre, a­melyet fölszabadítot­tak, csapatokat szállíthassanak azzal a föltétellel, hogy ehhez a másik két hatalom is hozzájárul. Fö­lösleges hozzátennünk, hogy ez a beleegyezés szö­vetségeseink számára kezdettől fogva biztosítva volt és így a szerződés illető cikkének minden követel­ménye teljesítve van. Azonkívül a csapatokat a görög miniszterelnök kívánságára küldöttük Szalon­ikiba, a­ki e számára nyújtott Segítségben kizáróan egy eszközt látott Görögország számára, hogy kötelezett­ségeit Szerbiával szemben teljesítse. Az a bizonytalanság, vájjon Görögország szer­ződésének kötelezettségeit teljesíteni fogja-e, kény­szerítette a szerbeket, hogy bizonyos tartózkodást tanúsítsanak, mert Görögország közreműködésétől nem akarták megfosztani magukat. A szerb főpa­rancsnokságnak megvolt az a lehetősége, h­ogy a bolgár mozgósítást egy gyors offenzívával megaka­dályozza, mert a legcsekélyebb kétség sem állott fönn az iránt, hogy ez a mozgósítás Szerbia és szö­vetségesei ellen irányul, és így a Bulgária ellen való támadás abban a pillanatban, a­mikor csapatait összevonta, nem lett volna egyéb, mint jogos vé­delmi rendszabály. Mind­a mellett a szerb kormány nem akarta vállalni a felelősséget az iránt, hogy testvérgyilkos háborút kezdjen. De ez a lelki nagyság Görögországban nem talált visszhangra. A görög kormány Szerb­ával szemben való kö­telezet­tégeit a n­aga módján magyarázta. A szerb hadsereg a kitartásnak és vitézségnek csodáit mű­velte. Sikerült is végül Szerbiának, hony­ulat törjön magának a tengerig. Most, hála a szövetségesek, kü­lönösen Franciaország fáradozásainak, a szerb se­reget Korfuba szállí­tt­ák. Természetes, hogy ez a katonai erő, a­melyre októberben a németek osz­trákok, a magyarok és a bolgárok rávetették magu­kat, m­ár nem oly számos, de biztos záloga Szerbia újjászületésének. Az a tragikus vegzt­i, a mely egyelőre Szerbiát leigázta, nem kímélte Montenegrót sem. Miklós ki­rály család­ája' és a kormány eoit részével elhanyta az országot, hogy egy szégyenletes békét ne kelljen aláírnia. Franciaországból utasította Mirko herceget, hogy mentse meg a montenegrói csapatokat, hogy a szerbekkel egyesülhessenek és a hercegnek, vala­mint a hátramarad minisztereknek megtiltotta, hogy valamelyes tárgyalást kezdjenek Ausztria és Magyar­országáól. Szemére vetették a szövetségesek diplomatiá­­iának, hog­y nem sikerült nekik Bulgáriát olda­lunkra hozni. Megengedem, hogy a diplomácia nem választotta a legrövidebb és legbiztosabb utat. Ded­e­agacs megszállása befolyásolh­a­ta volna a bolgár né­pe és arra indíthatta vol­a, hogy egy Koburgot, a­ki idegen a számára, vsszatartson a testvérgyil­kos kedvtelések síkos talajáról. De még ez esetben sem sikerült volna a szövetségeseknek, hogy Szerbiát megmentsék­ a katasztrófától, mert a szövetségesek­nek a Balkánon való egyönte­t katonai vállalkozá­sai mindig rendkívüli nehézséggel járnak. Február 3-án Erzerum elesett és csapataink előrenyomultak. Vanból való visszavonulásunk után a törökök megsokszorozták az örményekkel szem­ben való kegyetlenkedéseiket. „Germán és muzulmán birodalom." Szaszonov azután Németország és Törökország amaz állítólagos szándékáról beszél , hogy egy ren­geteg germán-muzulmán birodalmat alapítsanak, a­mely a Scheide torkolatától a Perzsa-öbölig ter­je­dn­e. Ez a birodalom,­­ mely naeonémet álmokban mint a kalifátus jelenik meg, és a mely bizonyára meg­érdemli a berlini kalifátus nevei­t,»Ügyné­metek né­zete szerint arra van hivatva, hogy Oroszország és Nagy-Britannia történelmi fönnállásának halálos dö­fést adjon. Ijesztő álom, de Isten könyörületes! A berlini politikusok, a­kik a merész tervvel foglalkoz­nak, csak egy dolgot felejtenek el: a­mi nekünk és angol barátainknak némi vigaszt szerez. Ha ezt a birodalmat a német kalapáccsal meg lehetne ková­csolni, úgy az egy napig sem tartana, nemcsak belső gyertyelései miatt, hanem elsősorban azért, mert fennállásához a leglényegesebb dolog hiányoznék, nevezetesen a tenner fölött való uralom, a­mely sze­rencsére Nagy-Britanniának­, dicsőséges szövetsége­sünknek erős kezében van. Ameddig ig­y lesz, a ber­lini kalifátus létünket szem fog­ja fenyegetni. Perzsiai Japánország és Kína. Szaszonov ezu­tn rámutatott a perzsiai zava­rokra, a­melyek őt arra kényszerítették, hogy az el­múlt ősszel az ottani orosz kontingenst megszapo­rítsa. A helyzet azóta az orosz csata­tok néhány döntő akciója után észrevehetően megjavult. A sah kifejezte hódolatát a cár iránt, valamint azt a szi­lárd szándékát, hogy Oroszországgal és szövetsége­seivel szemben kedvező politikát folytasson. Az új perzsa m­inisztérium is belát­a, hogy a szomszédos hatalmakkal, Oroszországgal és­­Angliával való teljes egyértelműség Perzsiának érdeke. Viszonyunk a sah kormányához normális jelleget ölt. Szaszonov azután kiemelte, hogy Japánország folytatja a háborúban való részvételét. Ez a közre­működés különösen Oroszországra nézve végtelenül értékes és oly módon nyilvánul meg, a­mely számos felté­ellel van megállapítva és a két ország kölcsö­nös viszonyait jellemzi. A vihar, a mely ..rázúdult a világra, megerősítette az orosz-japán viszonyt és szétszórta az elmúlt előítéletek utolsó nyomait. Mind­két ország a"­*k, a­melyek "számára szén kínítások nyílnak, kölcsönös érdekeiket összhangzásba kell hozniuk és a közös veszedelmek ellen védekezniük. Japánországban épP úgy megértik, mint Oroszország­ban, hogy Németország politikai és gazdasági erő­szakossága Kínában állandó fenyegetése Kelet-Ázsia békéjének. Kína ügyében az orosz kormány a bele nem avatkozás mellett van. Ha az orosz kormány egyér­telműen a négy antant-hatalommal, a kína­ végre­hat­ó hatalom fejének azt a barátságos t­anácsot adta, hogy a dalnok úji rendjének behozatalát későbbi idő­pontra halassza, ez nem azért történt, hog­y Kína szuverén joga megsértessék, hanem h­ogy arra mutas­sanak rá, hogy e jelenlegi viszonyok között belső változás Kínára és az antant-hatalmakra káros le­hetne. Az az érdeklődés, a­m­elyet az amerikai ipar az orosz piac iránt tanúsít, azt a reményt kelti, hogy az Oroszország és Amerika között jelenleg fenn­álló barátságos politikai viszonyokon kívül gazda­sági közeledést is lehetne létesíteni. Miután még köszönetet mondott Spanyolország és Hollandia kormányainak az ellenséges külföldön lévő oroszoknak nyuiott védelemért Szaszon­ov be­szédét a következő savakkal végezte: Az utolsó szavak, a­melyeket itt ma kimon­dok, azokat a reményeket­ fejezik ki, hogy a lelke­sedésnek amaz ereje, a­melyet önök a háború kez­dete óta tanúsítottak, és a­mely a külföldön bará­tainknak és ellenségeinknek bebizonyították, hogy önök a kormánnyal együttéreznek, a haza kultuszá­ban érintetlen marad, hogy senki, sem barát, sem el­lenség ne mondhassa, hogy ez az érzés hanyatlott, mert ez az erő győzelmünk biztosítéka. Irt orosz sajtó és Szaszonov besséde Orosz „segítség" Lengyelországnak. Stokholm, febr. 23. Szaszonovnak az orosz kormány lengyel­ poli­tikájáról való kijelentésének kitűnő illusztrációja a félhivatalos Kolokol egy cikke, a­mely kifejti hogy a lengyelek nagy ínségben vannak, élelmiszerrel nem rendelkeznek, ha a semleges államoknak nem szabad rajtuk segíteniök, mert különben Németor­szágot megszabadítanák, gazdasági elzártságából. Lengyelországnak tehát áldozatot kell hozni, akár­.

Next