Budapesti Hírlap, 1916. március-április (36. évfolyam, 61–120. szám)

1916-04-06 / 97. szám

1916; április 6. OtJOßFISTI HiBLÂF (97. sz'.) flednek. Itt sem lesz, uraim, statusquo ante, a végzet itt sem tesz egy lépést sem hátrafelé. • Németország, például, itt sem engedheti át újra a sokáig elnyomott flamand népfajt az elfranciásításnak (Élénk bravó kiáltások.), hanem biztosítja annak egészséges, dús tehetségeinek megfelelő fejlődését németalföldi nyelve és sajátságai alapján. Oly szomszédokat­­akarunk, a­kik nem fognak újra összeállni, hogy minket meg­fojtsanak, hanem a kikkel mi és a kik mi velünk dolgozunk és dolgoznak kölcsönös előnyünkre. Vaj­jon ellenségek voltunk-e a háború kezdete előtt? Vájjon a békés német munka és bék­és német szor­galom nem dolgozott-e együtt Antwerpenben, mesz­szireláthatóan az ország jólétén? (Igen helyes.) Váj­jon most is a háború folyamán nem törekszünk-e arra, hogy az országot életre ébresszük (Nagyon helyes.), a­mennyire az a háború lehetővé teszi. A háborúra való emlékezés a súlyos megpróbáltatások­nak kitett országban még sokáig meg fog maradni, de mi nem fogjuk megengedni, mindkét fél érdeké­ben, hogy ebből új háborúk keletkezhessenek. Még egy kérdést szeretnék érinteni. Az orosz kormány a háború kezdete óta erősen fáradozott azon, hogy a német és orosz állampolgárságú néme­teket megrabolja és elűzze. Jogunk és kötelességünk, hogy megköveteljük az orosz kormánytól, hogy az emberi jogokkal szemben elkövetett minden igaz­talanságot jóvá fog tenni és üldözött és meggyötört honfitársaink előtt megnyitja az orosz járomból ki­vezető utat. (Bravó.) A jövő Európa. Uraim, az az Európa, a­mely e minden válsá­gok legrettenetesebbjéből ujjá fog születni, sok tekin­tetben nem lesz hasonló a régihez. A kiomlott vér soha, az elherdált jószág csak lassan kerül vissza. Hogy milyen lesz? Minden nép számára, a­mely lakja, a békés munka Európája kell, hogy legyen. Annak a békének, a­mely e­ háborút hivatva lesz be­fejezni, tartósnak kell lennie. Nem szabad új háború csíráját magában hordania, hanem az európai dol­gok végleges békés rendjét kell magában foglal­nia. (Bravó.) Szövetségeseinkkel a hosszas küzdelemközösség folyamán egyre szorosabb lesz a barátságunk. (Bravó.) A hit, háborús bajtársiasságra a béke munkaközösségének kell következnie és az el is fog következni. Gazdasági és kulturális jóléte érdekében az egyre szorosabban szövetkezett népeknek. (Élénk helyeslés.) Itt is más utakon járunk, mint ellenfe­leink. Már előbb érintettem, hogy Anglia a békekötés után sem akarja abba­hagyni a háborút, hanem az­után kettőzött erővel akarja folytatni ellenünk a ke­reskedelmi hadjáratot. Először katonailag, majd gaz-E A gyarmatok sorsa. És ha Európán túl tekintünk, uraim? Elvágva a hazával való minden összeköttetésünktől, védő­csapataink és honfitársaink künn szívósan védel­mezték meg gyarmatainkat és még most is Kelet-Afrikában minden talpalatnyi földet hősieseit ol­talmaznak meg az ellenségtől. De gyarmataink vég­leges sorsát nem ott, hanem, mint Bismarck mon­dotta, itt a kontinensen fogják eldönteni és a kon­tinensen való győzelmeink biztosítják majd nekünk gyarmati birodalmunkat és az elpusztíthatatlan né­met vállalkozó szellemnek új termékeny működést fognak nyitni a nagyvilágban. (Élénk tetszés.) Ug­képpen, uraim, bátran és növekvő bizakodással te­kintünk a jövőbe, nem fenhéjázással, nem önámí­tással, hanem hálával harcosaink iránt, magunkban és jövőnkben való szent hitünkkel. Az ellenségek önámitása. Ellenségeinknél pedig az ölnámitás, gyűlölködő harag és népbolonditás nagy és széles hátú hegyek módjára üli meg a lelkeket. Az államférfiak is össze­ülnek és új formulákon törik­­a fejüket, a­melyeket a régiekhez akarnak sorakoztatni csak azért, csak­hogy ez az igézet meg ne töressék. Nincs érkezésünk a retorika számára. E­rősebb a tények hatalma, a­melyet magunk helyett beszéltetünk, és ama tények­hez, a­melyekkel számolnunk, hozzátartozik az is, a­mely háborús céljainkat elválasztja ellenfeleink céljaitól. Az összes küzdő hatalmak között Német­ország az egyetlen, a­melyet ellenségeink államkor­mányzóik szájából azzal fenyegetnek meg, hogy megcsonkítják a birodalmat és szétzúzzák katonai és gazdasági hatalmának lényegét. Azok a hajtóerők, a­melyek a háború előtt az ellenünk való koalíciót létrehozták: Ilódító hajlam, revánsvágy és féltékeny­ség a világpiacon levő gazdasági versenytárssal szem­ben, a háború folyamán minden vereség ellenére a kormányoknál erősek maradtak. Ez általános hadi­célok tekintetében Pétervár, Páris és London még mindig egységesek. E térs­iyel szemben szembeállít­juk azt a másikat, hogy a­mikor ez a katasztrófa Európára zúdult, mi nem úgy, mint az 1870. évben, a­mikor minden német előtt a régi birodalmi tartományok és a császárság mint természetes győzelmi díj integetett, csak egy cél lebegett előttünk, hogy védekezzünk és fentarthas­suk magunkat, ellenfeleinket távoltartsuk határaink­tól és őket onnan, a­hol pusztító dühüket oly ret­tenetesen kipróbálták, oly gyorsan, a­mint csak le­hetséges, elűzzük. Mi nem akartuk ezt a háborút. Nem éreztük azt a szükségességet, hogy határain­kat megváltoztassuk, a­mikor a háború akaratunk ellenére megkezdődött. Mi nem fenyegettünk meg semmiféle népet exisztenciá­jának megsemmisítésé­vel, vagy nemzeti lénye elpusztításával és mi adja meg erőnket ahhoz, hogy otthon a tengerentúli ke­reskedelem elzárásával kapcsolatos nehézségeket, künn a harcmezőn ellenségeink számának túlnyomó­ságát elviselhessük, tovább verekedhessünk és hogy győzzünk? Ki hiheti komolyan, hogy hódítószomjú­ság vezérli Verdunnél a rohamoszlopokat és folyton új hőstetteket vitet véghez. Vagy talán az a nép, mely oly szellemi jót adott, a­mely 44 éven át a leg­békeszeretőbb volt az összes nemzetek között má­ról-holnapra barbárokká és hunokká változott volna át? Nem, uraim ez a háború okozói és a saját orszá­gukban való hatalmukért aggódok rossz lelkiismeret­­ének kitalálása. (Nagyon helyes.) Az ellenünk való izgatás vádjának legújabb­ kinövése amaz állítás, hogy mi a háború befejezése után az amerikai kontinensre vetjük majd magunkat és mint az első tartományt, ott valószínűleg Kanadát igyekszünk majd meghódítani. (Derültség.) Hideg­vérrel helyezzük valamennyi kitalálásnak ezt a leg­balgábbját is a többihöz. Ez ugyanaz a képzelődés, mint az az állítás, hogy Brazíliára vagy egyéb dél­amerikai területre törekszünk. Létünkért, jövőnkért folyik ez a küzdelem. Németországért és nem idegen darab földért véreznek és halnak meg künn Német­ország fiai. Mert mindegyik közöttünk tudja ezt, azért oly erősek szivünk és idegeink Visszaemlékezés. Engedjék­ meg, hogy egy személyes vissza­emlékezéssel végezzek­. A­mikor legutóbb a főhadi­szálláson időztem, a császár mellett állottam azon a helyen, a­melyre ő felségét éppen egy évvel ezelőtt kísértem. A császár visszaemlékezett e körlményre és mélyen megindult szavakkal mutatott rá arra a hatalmas változásra, a­melyet azóta megértünk. Az oroszok akkor a Kárpátok taréjánál állottak. A gorlicei áttörés, Hindenburg hatalmas offenzívája még nem indult meg. Most már messzire benn va­gyunk Oroszországban. Akkor az angolok és fran­­ciák még Gallipolit rohanták meg és azt remélték, hogy a Balkánt, ellenünk lángba boríthatják. Most Bulgária szilárdan oldalunkon van. (Bravó.) Akkor védekező csatákat vivtunk a Champagneban. Most a császár szavainál ágyúdörgés hallatszott át a verduni harcokból. A császár Szive tele volt az Istennel és a hadsereggel és a néppel szemben való háládatosság­gal. Elmondhatom, hogy abban az órában az az óriás munka, a­melyet ez évben a hadsereg és a flotta véghezvitt, erősebben és megindítóbban, mint valaha, hatotta át lelkemet. E komoly órában az önök és a mi közös munkánk, uraim, kettőzötten felelősséggel teljes. Nincs más gondolatunk, mint az, miképpen segíthetjük, miképpen támogathatjuk legjobban harcosainkat, a­kik künn az otthonért életüiket vetik a serpenyőbe. Egy akarat, egy szel­lem vezérli őket. Ez a valamennyiünket egyesítő szellem irányítson minket is. Ez az a szellem, a­mely az apák küzdelmén át gyermekeinknek és unokáinknak erős, szabad jövendőt fog biztosítani. (Élénk bravó-kiáltások és taps.) Am­ H seid entryisa. Irta Gellért Mária. (Két fiatal hölgy beszélget egy Stefánia-úti padon. Az egyik, mint a párbeszédből kitűnik, hu­szonkét éves, szerény körülmények között élő pesti úrileány; jellemző tulajdonságai: élénk lelkiismeret és róizlés. A . pech" : most csináltatta az első selyem­ruháját. A másik komoly egyetemi hallgatónő, ál­landóan puhanyakú ingblúzt visel, a divattal nem törődik, se pro, set kontra. De nagyon jó szíve van és­ kész mindent meghallgatni. Megjegyzés : én ültem előbb a padon és a hölgyek szegődtek oda mellém. Tehát: nem az én hibám, hogy mindent hallottam, a­mi itt következik . Az egyik (kezében szomorú idegességgel gyű­röget egy lapot) : Hát te nem olvastad? A másik: Nem. Csak a címét: „A fényűzés el­len"­­— ilyesmi, ugye? Dehát mi közöm nekem eh­hez a bűnhöz a magam részéről? Arra a férfias tulaj­donságomra pedig büszke vagyok, hogy a más haj­landóságaiba sohasem avatkozom bele. Az egyik (szórakozottan) : Ez férfias tulaj­donság? A másik: Az. Nem találkoztam még olyan fér­fival, a­ki komolyan törődött volna azzal, hogy például a kollégáján minő ruha van. Hogy külső­ségekben mennyire gavallér, vagy mennyire nem az. A lomposságot épp úgy megbocsájtják, mint a gi­gerli tempót, ők nem csinálnak problémát ilyesmi­­­­ből. De ti nők mindig civakodtak. Az egyik ( sértődötten): .Ugyan, kérlek! Hiszen­­ te nem olvastad azt a cikket és úgy látszik, elfelejt­kezel arról, hogy háború van? . . . A másik: Mondom, hogy nekem mindegy. Én ilyesmire nem érek rá. Magamért felelhetek, de mi közöm nekem a más lelkiismeretéhez? Az egyik: Kedvesemhez nem szép tőled. Most olyan időket élünk, hogy nem csak magunkért kell vállalnunk a felelősséget, hanem másért is. Minden­kiért. A másik (mosolyog) : Lehet, hogy csúf termé­szetem van. Dehát, lásd­ be, fiam, hogy én azt sem tudom voltaképp, miről van szó ... Én nem olvas­tam azt a fényűzés elleni fölhívást, vagy mit, ellen­ben te állsz ide elém az újsággal a kezedben, panasz­kodni. És mert régebbi tapasztalataim vannak, hogy ki nők, örömmel okoztok egymásnak apró keserűsé­geket, azt hittem, abban a cikkben nincsen egyéb, bármily lehetetlenségnek lássék, mint az, hogy te fén­yűző vagy. Máskülönben miért keserített volna úgy el? Az egyik (elpirul és lehajtott fejjel mondja) : Igen, én nem tehetek róla . . . körülbelül az van benne, hogy én fényűző vagyok ... és annak a cikknek igaza­­ van, de úgy van igaza . . . hogy nincsen igaza; én, hidd el, nem tehetek róla, ez a véletlennek gonosz játéka ... A másik (derűs nyugalommal): Nem tudom, miről van szó. Beszélj már világosan, kérlek. A­z. egyik­ (bizalommal és gyermeki panaszko­dással) : Hát, tudod, ez úgy történt . .. . (Hirtelen más hangon.) De nem, először el kell mondanom, mi van abban a cikkben. Különben ez mellékes, csak az a fontos, hogy az is benne van, hogy ezután nem illik majd, a háború alatt . . . nem tudom, ép­pen a háború alatt-e vagy még azután is, szóval körülbelül mostanában, nem illik olyan ruhát varratni, a­mely­­hez csipke, bársony, vagy . . . vagy selyem kell. (El­­keseredett arccal.) És, képzeld, és . . . és most, éppen most varrattam egy ruhát, a­melyhez selyem kellett. A másik (nevet) : Kellett? Szóval egy selyem­ ruhát csináltattál. Az egyik (szepegen): Igen. A másik (őszinte jóakarattal) : Hogy is jutott ilyesmi eszedbe? Hiszen te oly egyszerű és szerény vagy. És éppen most ... Az egyik (az ártatlanság dacos elkeseredettsé­­gével) : Igen, éppen most, huszonkét éves koromban, a háborúban. Persze, még te is . . . Hát én egysze­rűen azért csináltattam selyemruhát, mert takaré­koskodni akartam. Tisztára takarékosságból csinál­tattam. A másik (mosolyog): Ezt bővebben kell meg­magyaráznod. Tudod, hogy keveset foglalkozom ilyesmivel. Egyébként elhiszem, ha nem is magya­rázod. Az egyik: De igen. Meg akarom magyarázni. (Megint elszomorodik.) Hát, tudod, ez úgy történt, hogy jött a tavasz. Én nem tehetek róla, hogy előbb jött a tavasz, mint az az okos eszme a fényűzés el­len. Már jött a tavasz és a varrónőm azt mondta: Kisasszony, ha nem veszi a kelmét hamarosan és nem csináltat tavaszi ruhát hamarosan, akkor nem érek rá majd csak nyáron kegyednek dolgozni, mert sok a dolgom, le vagyok foglalva... — valahogy így mondta, a legtöbb­­varrónőnek hivatalosan bart­onságilag akarnának minket megsemmisíteni. Min­denütt brutális megsemmisítő és romboló düh és amaz elszánt akarat féktelen uralmát látjuk, hogy egy 70 milliós népet nyomorékká tegyenek. Ezek a fe­nyegetések is szét fognak pattanni. De jusson eszükbe azoknak az ellenséges államférfiaknak, a­kik ily szavakat használnak, hogy minél hevesebbek szavaik, annál erősebbek lesznek a mi ütéseink. (Bravó.) 3

Next