Budapesti Hírlap, 1916. március-április (36. évfolyam, 61–120. szám)
1916-04-06 / 97. szám
1916; április 6. OtJOßFISTI HiBLÂF (97. sz'.) flednek. Itt sem lesz, uraim, statusquo ante, a végzet itt sem tesz egy lépést sem hátrafelé. • Németország, például, itt sem engedheti át újra a sokáig elnyomott flamand népfajt az elfranciásításnak (Élénk bravó kiáltások.), hanem biztosítja annak egészséges, dús tehetségeinek megfelelő fejlődését németalföldi nyelve és sajátságai alapján. Oly szomszédokatakarunk, akik nem fognak újra összeállni, hogy minket megfojtsanak, hanem a kikkel mi és a kik mi velünk dolgozunk és dolgoznak kölcsönös előnyünkre. Vajjon ellenségek voltunk-e a háború kezdete előtt? Vájjon a békés német munka és békés német szorgalom nem dolgozott-e együtt Antwerpenben, meszszireláthatóan az ország jólétén? (Igen helyes.) Vájjon most is a háború folyamán nem törekszünk-e arra, hogy az országot életre ébresszük (Nagyon helyes.), amennyire az a háború lehetővé teszi. A háborúra való emlékezés a súlyos megpróbáltatásoknak kitett országban még sokáig meg fog maradni, de mi nem fogjuk megengedni, mindkét fél érdekében, hogy ebből új háborúk keletkezhessenek. Még egy kérdést szeretnék érinteni. Az orosz kormány a háború kezdete óta erősen fáradozott azon, hogy a német és orosz állampolgárságú németeket megrabolja és elűzze. Jogunk és kötelességünk, hogy megköveteljük az orosz kormánytól, hogy az emberi jogokkal szemben elkövetett minden igaztalanságot jóvá fog tenni és üldözött és meggyötört honfitársaink előtt megnyitja az orosz járomból kivezető utat. (Bravó.) A jövő Európa. Uraim, az az Európa, amely e minden válságok legrettenetesebbjéből ujjá fog születni, sok tekintetben nem lesz hasonló a régihez. A kiomlott vér soha, az elherdált jószág csak lassan kerül vissza. Hogy milyen lesz? Minden nép számára, amely lakja, a békés munka Európája kell, hogy legyen. Annak a békének, amely e háborút hivatva lesz befejezni, tartósnak kell lennie. Nem szabad új háború csíráját magában hordania, hanem az európai dolgok végleges békés rendjét kell magában foglalnia. (Bravó.) Szövetségeseinkkel a hosszas küzdelemközösség folyamán egyre szorosabb lesz a barátságunk. (Bravó.) A hit, háborús bajtársiasságra a béke munkaközösségének kell következnie és az el is fog következni. Gazdasági és kulturális jóléte érdekében az egyre szorosabban szövetkezett népeknek. (Élénk helyeslés.) Itt is más utakon járunk, mint ellenfeleink. Már előbb érintettem, hogy Anglia a békekötés után sem akarja abbahagyni a háborút, hanem azután kettőzött erővel akarja folytatni ellenünk a kereskedelmi hadjáratot. Először katonailag, majd gaz-E A gyarmatok sorsa. És ha Európán túl tekintünk, uraim? Elvágva a hazával való minden összeköttetésünktől, védőcsapataink és honfitársaink künn szívósan védelmezték meg gyarmatainkat és még most is Kelet-Afrikában minden talpalatnyi földet hősieseit oltalmaznak meg az ellenségtől. De gyarmataink végleges sorsát nem ott, hanem, mint Bismarck mondotta, itt a kontinensen fogják eldönteni és a kontinensen való győzelmeink biztosítják majd nekünk gyarmati birodalmunkat és az elpusztíthatatlan német vállalkozó szellemnek új termékeny működést fognak nyitni a nagyvilágban. (Élénk tetszés.) Ugképpen, uraim, bátran és növekvő bizakodással tekintünk a jövőbe, nem fenhéjázással, nem önámítással, hanem hálával harcosaink iránt, magunkban és jövőnkben való szent hitünkkel. Az ellenségek önámitása. Ellenségeinknél pedig az ölnámitás, gyűlölködő harag és népbolonditás nagy és széles hátú hegyek módjára üli meg a lelkeket. Az államférfiak is összeülnek és új formulákon törika fejüket, amelyeket a régiekhez akarnak sorakoztatni csak azért, csakhogy ez az igézet meg ne töressék. Nincs érkezésünk a retorika számára. Erősebb a tények hatalma, amelyet magunk helyett beszéltetünk, és ama tényekhez, amelyekkel számolnunk, hozzátartozik az is, amely háborús céljainkat elválasztja ellenfeleink céljaitól. Az összes küzdő hatalmak között Németország az egyetlen, amelyet ellenségeink államkormányzóik szájából azzal fenyegetnek meg, hogy megcsonkítják a birodalmat és szétzúzzák katonai és gazdasági hatalmának lényegét. Azok a hajtóerők, amelyek a háború előtt az ellenünk való koalíciót létrehozták: Ilódító hajlam, revánsvágy és féltékenység a világpiacon levő gazdasági versenytárssal szemben, a háború folyamán minden vereség ellenére a kormányoknál erősek maradtak. Ez általános hadicélok tekintetében Pétervár, Páris és London még mindig egységesek. E térsiyel szemben szembeállítjuk azt a másikat, hogy amikor ez a katasztrófa Európára zúdult, mi nem úgy, mint az 1870. évben, amikor minden német előtt a régi birodalmi tartományok és a császárság mint természetes győzelmi díj integetett, csak egy cél lebegett előttünk, hogy védekezzünk és fentarthassuk magunkat, ellenfeleinket távoltartsuk határainktól és őket onnan, ahol pusztító dühüket oly rettenetesen kipróbálták, oly gyorsan, amint csak lehetséges, elűzzük. Mi nem akartuk ezt a háborút. Nem éreztük azt a szükségességet, hogy határainkat megváltoztassuk, amikor a háború akaratunk ellenére megkezdődött. Mi nem fenyegettünk meg semmiféle népet exisztenciájának megsemmisítésével, vagy nemzeti lénye elpusztításával és mi adja meg erőnket ahhoz, hogy otthon a tengerentúli kereskedelem elzárásával kapcsolatos nehézségeket, künn a harcmezőn ellenségeink számának túlnyomóságát elviselhessük, tovább verekedhessünk és hogy győzzünk? Ki hiheti komolyan, hogy hódítószomjúság vezérli Verdunnél a rohamoszlopokat és folyton új hőstetteket vitet véghez. Vagy talán az a nép, mely oly szellemi jót adott, amely 44 éven át a legbékeszeretőbb volt az összes nemzetek között máról-holnapra barbárokká és hunokká változott volna át? Nem, uraim ez a háború okozói és a saját országukban való hatalmukért aggódok rossz lelkiismeretének kitalálása. (Nagyon helyes.) Az ellenünk való izgatás vádjának legújabb kinövése amaz állítás, hogy mi a háború befejezése után az amerikai kontinensre vetjük majd magunkat és mint az első tartományt, ott valószínűleg Kanadát igyekszünk majd meghódítani. (Derültség.) Hidegvérrel helyezzük valamennyi kitalálásnak ezt a legbalgábbját is a többihöz. Ez ugyanaz a képzelődés, mint az az állítás, hogy Brazíliára vagy egyéb délamerikai területre törekszünk. Létünkért, jövőnkért folyik ez a küzdelem. Németországért és nem idegen darab földért véreznek és halnak meg künn Németország fiai. Mert mindegyik közöttünk tudja ezt, azért oly erősek szivünk és idegeink Visszaemlékezés. Engedjék meg, hogy egy személyes visszaemlékezéssel végezzek. Amikor legutóbb a főhadiszálláson időztem, a császár mellett állottam azon a helyen, amelyre ő felségét éppen egy évvel ezelőtt kísértem. A császár visszaemlékezett e körlményre és mélyen megindult szavakkal mutatott rá arra a hatalmas változásra, amelyet azóta megértünk. Az oroszok akkor a Kárpátok taréjánál állottak. A gorlicei áttörés, Hindenburg hatalmas offenzívája még nem indult meg. Most már messzire benn vagyunk Oroszországban. Akkor az angolok és franciák még Gallipolit rohanták meg és azt remélték, hogy a Balkánt, ellenünk lángba boríthatják. Most Bulgária szilárdan oldalunkon van. (Bravó.) Akkor védekező csatákat vivtunk a Champagneban. Most a császár szavainál ágyúdörgés hallatszott át a verduni harcokból. A császár Szive tele volt az Istennel és a hadsereggel és a néppel szemben való háládatossággal. Elmondhatom, hogy abban az órában az az óriás munka, amelyet ez évben a hadsereg és a flotta véghezvitt, erősebben és megindítóbban, mint valaha, hatotta át lelkemet. E komoly órában az önök és a mi közös munkánk, uraim, kettőzötten felelősséggel teljes. Nincs más gondolatunk, mint az, miképpen segíthetjük, miképpen támogathatjuk legjobban harcosainkat, akik künn az otthonért életüiket vetik a serpenyőbe. Egy akarat, egy szellem vezérli őket. Ez a valamennyiünket egyesítő szellem irányítson minket is. Ez az a szellem, amely az apák küzdelmén át gyermekeinknek és unokáinknak erős, szabad jövendőt fog biztosítani. (Élénk bravó-kiáltások és taps.) Am H seid entryisa. Irta Gellért Mária. (Két fiatal hölgy beszélget egy Stefánia-úti padon. Az egyik, mint a párbeszédből kitűnik, huszonkét éves, szerény körülmények között élő pesti úrileány; jellemző tulajdonságai: élénk lelkiismeret és róizlés. A . pech" : most csináltatta az első selyemruháját. A másik komoly egyetemi hallgatónő, állandóan puhanyakú ingblúzt visel, a divattal nem törődik, se pro, set kontra. De nagyon jó szíve van és kész mindent meghallgatni. Megjegyzés : én ültem előbb a padon és a hölgyek szegődtek oda mellém. Tehát: nem az én hibám, hogy mindent hallottam, ami itt következik . Az egyik (kezében szomorú idegességgel gyűröget egy lapot) : Hát te nem olvastad? A másik: Nem. Csak a címét: „A fényűzés ellen"— ilyesmi, ugye? Dehát mi közöm nekem ehhez a bűnhöz a magam részéről? Arra a férfias tulajdonságomra pedig büszke vagyok, hogy a más hajlandóságaiba sohasem avatkozom bele. Az egyik (szórakozottan) : Ez férfias tulajdonság? A másik: Az. Nem találkoztam még olyan férfival, aki komolyan törődött volna azzal, hogy például a kollégáján minő ruha van. Hogy külsőségekben mennyire gavallér, vagy mennyire nem az. A lomposságot épp úgy megbocsájtják, mint a gigerli tempót, ők nem csinálnak problémát ilyesmiből. De ti nők mindig civakodtak. Az egyik ( sértődötten): .Ugyan, kérlek! Hiszen te nem olvastad azt a cikket és úgy látszik, elfelejtkezel arról, hogy háború van? . . . A másik: Mondom, hogy nekem mindegy. Én ilyesmire nem érek rá. Magamért felelhetek, de mi közöm nekem a más lelkiismeretéhez? Az egyik: Kedvesemhez nem szép tőled. Most olyan időket élünk, hogy nem csak magunkért kell vállalnunk a felelősséget, hanem másért is. Mindenkiért. A másik (mosolyog) : Lehet, hogy csúf természetem van. Dehát, lásd be, fiam, hogy én azt sem tudom voltaképp, miről van szó ... Én nem olvastam azt a fényűzés elleni fölhívást, vagy mit, ellenben te állsz ide elém az újsággal a kezedben, panaszkodni. És mert régebbi tapasztalataim vannak, hogy ki nők, örömmel okoztok egymásnak apró keserűségeket, azt hittem, abban a cikkben nincsen egyéb, bármily lehetetlenségnek lássék, mint az, hogy te fényűző vagy. Máskülönben miért keserített volna úgy el? Az egyik (elpirul és lehajtott fejjel mondja) : Igen, én nem tehetek róla . . . körülbelül az van benne, hogy én fényűző vagyok ... és annak a cikknek igaza van, de úgy van igaza . . . hogy nincsen igaza; én, hidd el, nem tehetek róla, ez a véletlennek gonosz játéka ... A másik (derűs nyugalommal): Nem tudom, miről van szó. Beszélj már világosan, kérlek. Az. egyik (bizalommal és gyermeki panaszkodással) : Hát, tudod, ez úgy történt . .. . (Hirtelen más hangon.) De nem, először el kell mondanom, mi van abban a cikkben. Különben ez mellékes, csak az a fontos, hogy az is benne van, hogy ezután nem illik majd, a háború alatt . . . nem tudom, éppen a háború alatt-e vagy még azután is, szóval körülbelül mostanában, nem illik olyan ruhát varratni, amelyhez csipke, bársony, vagy . . . vagy selyem kell. (Elkeseredett arccal.) És, képzeld, és . . . és most, éppen most varrattam egy ruhát, amelyhez selyem kellett. A másik (nevet) : Kellett? Szóval egy selyem ruhát csináltattál. Az egyik (szepegen): Igen. A másik (őszinte jóakarattal) : Hogy is jutott ilyesmi eszedbe? Hiszen te oly egyszerű és szerény vagy. És éppen most ... Az egyik (az ártatlanság dacos elkeseredettségével) : Igen, éppen most, huszonkét éves koromban, a háborúban. Persze, még te is . . . Hát én egyszerűen azért csináltattam selyemruhát, mert takarékoskodni akartam. Tisztára takarékosságból csináltattam. A másik (mosolyog): Ezt bővebben kell megmagyaráznod. Tudod, hogy keveset foglalkozom ilyesmivel. Egyébként elhiszem, ha nem is magyarázod. Az egyik: De igen. Meg akarom magyarázni. (Megint elszomorodik.) Hát, tudod, ez úgy történt, hogy jött a tavasz. Én nem tehetek róla, hogy előbb jött a tavasz, mint az az okos eszme a fényűzés ellen. Már jött a tavasz és a varrónőm azt mondta: Kisasszony, ha nem veszi a kelmét hamarosan és nem csináltat tavaszi ruhát hamarosan, akkor nem érek rá majd csak nyáron kegyednek dolgozni, mert sok a dolgom, le vagyok foglalva... — valahogy így mondta, a legtöbbvarrónőnek hivatalosan bartonságilag akarnának minket megsemmisíteni. Mindenütt brutális megsemmisítő és romboló düh és amaz elszánt akarat féktelen uralmát látjuk, hogy egy 70 milliós népet nyomorékká tegyenek. Ezek a fenyegetések is szét fognak pattanni. De jusson eszükbe azoknak az ellenséges államférfiaknak, akik ily szavakat használnak, hogy minél hevesebbek szavaik, annál erősebbek lesznek a mi ütéseink. (Bravó.) 3