Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)

1916-05-21 / 141. szám

1916. május 21. BuDAPEST) HIRUP (141. sz.) — Szabad egy kis tüzet kérnem? Az égő szivar parazsas vége — mint a villám­os •iram kapcsolja hosszan odatapadt a hideg szi­var vécéhez, mígnem abból is bodor füstfelh­ecskék röppentek a magasba és a két utcán járó, az élet­­tenger két parányi hulláma már el is távolodott egy­­mástól. Ez a jelenet azonban eltűnt a­ pesti utcáról. Először a gyújtóautomatá­ jött, azuán a benzines gyújtógép,­ a­mely végképpen megölte a férfiak ilyes­­fajta kedveskedéseit. Ámde a benzines gyújtógép most egytől-egyig kialudt, már sehol­ sem látni a kis nikkel-skatulyából kitörő lángocskát. Sö.., még­­ gyujtószál is ugyane"-..- ritka lett. Hivatalban, váró­szobákban, sőt kávéházban és vendéglőben is alig ént hozzá a szivaros ember. Az igaz, hogy ha hozzá-. .ut. sok mindjárt el is viszi magával S ilyenformán van, hogy most már megint fölhangzik uton-u­lfélen a kérés: — Szabad egy kis tüzet kérnem? A szivaros embereknek azonban gyakran na­­yobb bajuk is van a gyújtónál: sokszor bijján­tannak a kedves cigarettájuknak, szivaruknak. A­hol sok a férfiember, reggeltől estig röpköd a kérdés: — Adjon egy cigarettát! — Milyen szivarja van? A­kinek eayiptomi szorong a tárcájában, jó, ha csupa imádatból szét nem tépik. S a­mint min­denütt, ezen a téren is vannak, a­kik mindjárt megfogják vitorlájukkal a kedvező szelet: egyesek halomszám­ra kérik, talán gyűjtik is a cigarettát, szivart. Sőt, akadtak már olyan dohányosok is, a kik letettek a szivarozásról, mert nem győzik a­­ barátaikat. Fölötte gyakori az udvariaskodás alkalma az aprópénz miatt. A rézikrab­ár valahogyan eltűnt s most alig szállhat az ember villamosra, hogy uri­­asszonyt, rózsaarcu kis leányt pironkodni ne lás­­son —­ a rézpénz miatt. Forintja van, talán bankója is, de a kalauz nem tud visszaadni, a jegy árához pedig hiányzik — egy krajcár. A hatodik. S hogy a kalauz ne vigye magával a végállomásra az utas forintját vagy bankóját és vele — persze — magát a utast is: valaki mindig belenyúl a zsebébe és előkerül a krajcár. Az a krajcár, a­melyből, a régi axióma szerint, keletkezik a forint. A melyből azon­ban néha­ forintért sem igen kapni egyet. Az efféle udvariasságnak nincsen száma, de itt már csupán kettőt vettünk sorra. Az egyiket ott gyakorolják egyszerű emberek a községi élelmiszer­boltok,­­ meg a tejesüzletek előtt. Százával állanak egymás mögött gyermekeik, fiatal és öreg asszo­nyok és lesik a percet, a­mikor végre bejutnak. Rendőr vigyáz, hogy a sort senki meg ne bontsa s a­ki csak kimozdul is a helyéből, a sor legvégére kerül. A­ki pedig odakerül, nemcsak órákig várhat tovább, de valószínűen már ennivalót sem vásá­rolhat, mert előbb elfogy. S a kettős nagy veszede­lem ellenére is mindig akadnak jószívűek, gaval­lérok, a­kik föláldozzák idejüket, lábuk épségét, vállalják az éhenmaradás kockázatát és mégis csak­­átadják a helyüket az ujonan jött roskatag lábú öreg anyónak, vagy csecsemőt hordozó fiatal asz­­szonynak. A hölgyek újabban még egy érdekes kis udva­riasságot gyakorolhatnak a­­ férfiakkal. Előbb ide­gesen végigkutatják a retikültöket s azután odafor­dulnak a gavallérjukhoz: — Van magánál egy tiszta zsebkendő? A polinéziai szigetvilágon innen férfi nem felel­het másként, csakis igenlően. Annyival is inkább, mert a hófehér zsebkendő széle árulóan villog ki a kabát zsebéből. A harmadik tucat zsebkendő elosz­­togatása után tettük föl a kérdést a fehérneműs bolt­ban, hogy más is oly rengeteg zsebkendőt vásárol-e, mint jómagunk? A mosolygós válasz, a­mely együtt tartalmazta az igazságot és a boltos örömét, ilyen­formán hangzott: •­ Minden férfivevőnk tömegesen vásárolja a zsebkendőt. Ellenben vevőnőink — alig. Béke idején fordítva volt. A magyarázat egyszerű. Asszonynak, leánynak egyik legkedvesebb szórakozása, hogy el­­hagyogatja apró-cseprő holmiját. Legelső sorban pe­dig a­z— zsebkendőjét. Most azonban egy zsebkendő­nek három-négy korona az ára. ők tehát csak el­veszítik s a vásárlást rájabizzák a­­ lovagjaikra. V. A. KÖKYVESHI­Z. A jövő Mag­yarországa, Iklódi Szabó János országgyűlési képviselő A jövő Magyarországa címmel összefoglalta és kiadta a háború folyamán megjelent politikai és közgazdasági tanulmányait. Derekas, tartalmas kötet jutott ezzel a közérdeklődés asztalára. A szerző felsorolja mindazokat a fontos moz­zanatokat, a­melyekre a hadjárat folyamán a fegy­verek tüzében­ éles világítás esett s a­melyek az or­szág jövő alakulása nézőpontjából fokozott érdeklő­désre tarthatnak számot, így fejtegeti a Középeurópai Szövetség problémáját Magyarország speciális hely­zete nézőpontjából. Bemutatja a magyar föld és a magyar munkaerő gazdag forrásait s behatóan tár­gyalja a birtokpolitika, a kivándorlás, továbbá a termelésnek és a több­ termelésnek életbevágó kérdé­seit. Külön foglalkozik a közlekedés és a forgalom fejlődésével, vasúti vonalaink szaporításával, vízi­­uta­ik kiépítésével, egyáltalán forgalmunk szerves bekapcsolásának feltételeivel a nagy európai háló­zatba nyugaton és keleten s kiterjeszti figyelmét a financiális helyzetre, a népszaporodás kérdéseire, a városok fejlődésének nemzeti, kulturális és gazdasági nézőpontjaira és a főváros nagy hivatásának kellő megvilágítására is. Iklódi- Szabó János könyve tar­talmánál fogva vonzza és összefoglaló nézőpontjai­nál fogva leköti az olvasó figyelmét. Gondolatokat ébreszt és a jövő iránt lelkes bizalomnak hirdetője, íme, ezekkel fejezi be könyvét: „Ellenfeleinknek nem fog beteljesedni az a vágya, hogy az ezeréves Magyarország testét darabokra marcangolhassák. És az a körülmény, hogy apáink földjén, melyet isme­rünk, melyhez a világon mindennél jobban ragasz­kodunk, tovább élhetünk és dolgozhatunk és hogy a halom folyamán nemzetünknek sikerült ragyogó erényeit megmutatni és ezáltal barátokat szerezzünk magunknak,A­kik bizonyára segítségünkre lesznek a reánk váró nagy munkában, elég ok arra, hogy a magyar állam további fönmaradásába, nemzetünk örökkévalóságába vetett fanatikus hittel, fölemelt fő­vel, nyugodt önbizalommal nézzünk a jövő elé.“ — A füzet ára egy korona. A lengyelség­ térképe. A világtörténelmi eseményeknek egy megkapó jelensége ez is. A há­rom felé tépett lengyelség elkészítette nemzeti tér­képét, a­melyben tudósai megrajzolják megható gondossággal Lengyelország múltját és jelenét s a melyből némán szól hozzánk és az egész világhoz a reménység, hogy a lengyel nép szolgasága nem tart­hat tovább, hogy a lengyel szabadság napjának fel kell virradnia újra, a világháború vérhullámai nyomán. A térkép, a­mely három nyelven (lengyelül, németül és franciául) jelenik meg Krakóban és Varsóban, első füzetében bemutatja Lengyelország hajdani nagyságát, a­mikor nemcsak együtt vo­lt Pozen, Galícia és a kongresszusi Lengyelország, ha­nem odatartozott Poroszországnak nagy része, továbbá Kurland, Litvánia, Podólia, Ukrajna, a fe­hér­oroszok és fekete oroszok területe és a­mikor Szilézia, Csehország, Morvaország, Moldva, Besz­­arábia, az orosz föld egész Moszkva közelségéig stb. babérrel adózott a nagy lengyel birodalomnak. De bemutatja azután Lengyelország hanyatlásának és háromszoros felosztásának szomorú képét is. A célig pedig nyilván az, hogy világosan látható raj­zolatokban és gondosan megállapított statisztikai adatokban beigazolja a lengyelség nemzeti és kultu­­ratív fejlődését s ezzel tagadhatatlan jogát arra, hogy ismét szabad életre emelkedjék. Már a tér­kép első füzetében is tizenhat tabella világítja meg a lengyel nép eloszlását, sűrűségét, vagyoni és mű­veltségi állapotát, iskoláinak számát és az egész nemzet lelkes összetartását nyelvében, római kato­likus hitében és történelmi emlékeinek kultuszában — az elnyomatás ellenére is — hajdani nagyságának egész területén. A lengyelség számszerint való mennyiségét kifejezetten ez a füzet ki nem mutatja; ez a térkép további füzeteinek feladata lesz. De ebből a füzetből is percentuális alapon következ­tetve, egy huszmilliónyi nemzet kiált fel a művelt világhoz s kér szabad életet és a szolgaságból való felszabadulást a maan számára. A magyar pragmatika szankció Írott eredetijéről. Ismeretes még 1914 tavaszáról az a szenzációszámba menő fölfedezés, a­mellyel Csekey István dr. kecskeméti jogakadémiai professzor nyilvánosságra hozta a magyar pragmatika szankciót is tartalmazó 1723. évi törvény szentesitel Írott első példányát. E hírről akkor úgyszólván az egész európai sajtó megemlékezett, sőt idehaza vita is indult a Budapesti Hírlap hasábjain is. Csekey akkor ígérte, hogy tudományos kutatásairól megfelelő­­ helyen kellő formában fog beszámolni. Most ezt­­ egy közel 90 lapnyi terjedelmű monográfiában tette,­­ a­melyet a Magyar Tudományos Akadémia meghívá­sára személyesen mutatott be január 10-iki osz­tályülésében. Lelkiismeretes bibliográfiai kulahissal deríti föl ebben a magyar pragmatika szankció írott ere­detijének elvesztét vitató írásokat. A kérdést először Kossuth Lajos vetette föl 1892-ben a Torinóban­ nála járt magyar képviselők előtt. Aztán Thallócza Lajos fáradságos kutatásokat végzett e példány elő­kérdésével a bel- és külföldi levéltárakban, de ered­­mény nélkül. 1897-ben jelentetett is meg róla egy dolgozatot a Századok­ban, a­melyben arra az ered­ményre jut, hogy ha rá is akadnak majd későbbi e példányra szerencsés kezű kutatók, e leletnek csak levéltári és alkotmánytörténeti becse lesz, de a szá­mos nyomtatott eredetiben kihirdetett törvény ér­vényén nem változtat. Cseken is alkotmánytörténelm­ és oklevéltani szempontból fogja föl a kérdést. Mun­kájának különösen második része eredeti levéltári forrástanulmányok és a régi idevágó irodalom tel­jes ismerete mellett fényt derít a régi magyar tör­vények közzétételi módjára, a­mely kérdés nálunk mindeddig feldolgozatlan volt. Oklevéltani magyará­zataival pedig az osztrák centralistáknak idevonat­kozó több téves állítását fegyverezi le. Csekeynek újabban több ilyen tárgyú cikke és dolgozata jelent meg ném­etül­ és szaklapjainkban. Benne nagyké­­szültségű tudományos védelmezője­ nőtt ki az osz­trák centralizmussal szemben a magyar érdekek­nek. Jelen munkája a nálunk sajnos olyannyira el­hanyagolt újabbkori jogtörténelmi kutatás egyik klasszikus terméke. A művet a Magyar Tudományos Akadémia adta ki filozófiai és társadalmi tudományi értekezései I. kötetének 7. számaként. Az 1723. évi törvények írott eredetije első és utolsó lapjának si­került hasonmása díszesül­tra 4 korona, kapható a Budapesti Hírlap könyvárusitó osztályában is. Hulló levelek. Ezzel a címmel Papp Ala­dár öt rövid lélegzetű hangulatos elbeszélést adott ki. A füzet a szerző kiadásában jelent meg s az ára egy korona. A tiszta jövedelem felét a kárpáti fal­vak fölépítésére ajánlja föl a szerző. Mikor a halottak visszatérnek. Ezzel a címmel Benda Jenő két drámát irt, mely most a Fővárosi Színházak Műsorá­nak kiadásában is meg­jelent. A füzet ára 30 fillér, kapható a Budapesti Hírlap kiadóhivatalában. A teng­er szabadsága.. A szárazföldi terü­leteken kívül a világháború legfontosabb hadiszin­­tere, a tenger és a tengerek szabadságának kérdése az eljövendő béke egyik legizgató­bb problémája. E kérdésben nyújt kimerítő fölvilágositást Szende Gyulának világos kis munkája A tenger szabadságá­ról. A munka az Athenaeum kiadásában jelent meg s az ara egy korona. » A magyar vidéki rendőrség­ek szervezete és adminisztrációja. Dajka Endre dr. nagyváradi rendőrkapitánynak ezzel a címmel megjelent könyve most második kiadást ért. Rendőri ügyekben alapos tájékoztatást nyújt ez a könyv és vidéki rendőrsé­gek szervezésénél minden irányban megadja a szük­séges fölvilágosítást. A szerző nyomatékosan han­goztatja, hogy a vidéki városok sem nékülözhetik többé a független magyar államrendőrséget s a béke nagy korszakának bizonyosan ez lesz egyik neve­zetes alkotása. A könyvecske Sonnenfeld nagyvá­radi nyomdájából került ki. Ára 1 korona. Kapható a Budapesti Hírlap kiadóhivatalában. folyóiratok szemléje. Az Atenema, leg­újabb számában a következő cikkek jelentek meg: Bítoók Emma: A rút a művészetben, Sas Andor: Ma­dách és Hegel, Klitrovics Gyula: Az esztétikai tetszés tárgya, Vértes József: A közvetetten emlékezet pro­blémái és a vakok emlékezete. — A Revue de Hon­­orie legújabb száma a következő tartalommal jelent meg: Az olló-minisztérium, irta Hohenlohe Sándor herceg, Ausztria-Magrarország pénzüersi ereje, irta Hantos Elemér. A bulvár-magyar ünnepségek: Tisza, Apponyi, Berzeviczy beszédei. — A Magyar Figyelő legújabb számában Palágyi Menyhért irt nagyobb tanulmányt Shakespeare pályafutásáról. Cikket irt még: Kázmér Ernő: Harc Kelet-Ázsiáért, Fellner Frigyes: Magyarország és Ausztria jövedelme, Gardiner­ Vilmos cs­ászárról, Szittya Emil: Az orosz forradalmárok leszereléséről és Lakatos László: Kézfogó Flandriában címmel. A füzetet a följegyzé­­sek rovata egészül ki. :— A Földrajzi Közlemények legújabb füzetében Ilozser Aurél dr.: Magyarország földrajzi helyzete. Szűcsi József: Horvátországi népessége. Strömpf Gábor dr.: Földrajzi vonatko­zások a háborúban és Kemény Lajos: Szepsi Csom­bor Márton címmel írt tanulmányt. — Az Éter leg­újabb száma a következő tartalommal jelent meg: A gyermek: Babonbán, Dona nobis Pacem! Auer István; Szerenád a májusi holdhoz: Bárdócz Árpád; Cseresnyeágak: Bodor Aladár; Liza: Fábián Géza; Csipkerózsa ébredése: Pokorny Margit, Boldog ott­hon: Cyprián, Gondolatok: H. K., Az élet forrásai Marosi Arnold és Tündérmorzsa; ifjú Gaál Mózes. — A Magyar Kultúra legújabb számában a követ­kező cikkek jelentek meg: Újabb adatok a szabad­kőművesség Szerepéhez a világháborúban; Bozóky Géza, Magyar középkor: Kiss Albin dr., Egyszerű­ség, izlés, divat: Gonda Béla. Protestánsok és jezsui­ták. B. B., Tomcsányi Lajos válasza TX L­ tollából, 17

Next