Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)
1916-05-27 / 147. szám
Budapest 1916. XXXVI. évfolyam, 147. szám. Szombat, május 27. Megjelenik mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 32 kor., félévre 16 kor, negyedévre 8 kor, egy hónapra 2 kor. 80 fill. Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvaron 12 fill. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő Szerkesztőség és igazgatóság: VII. ker., Rökk Szilárd utca 4. szám. Kiadóhivatal: VIII. ker., József-köntt 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 43, József 53, József 63. A hitszegők bűnhődése. Budapest, máj. 26. Olaszország zászlódíszt öltött a napokban, hogy nemzeti ünnep gyanánt ülje meg évforduló napját hálátlan árulásának, annak a végzetes dátumnak, a melyen elszakadva szövetségeseitől, ellenségeinkhez pártolt s belépett mint hadakozó fél az európai háborúba. Nagy előadásokra készültek ez alkalomból államférfiai és néptribunjai. Mire azonban az előadás megkezdődött volna, megjelentek a lámpák előtt a rendezők, bejelenteni, hogy a politikai tenorista urak berekedtek. Csak itt-ott akadt egy-kettő, nem annyira a vakmerőbbek, mint inkább az ostobábbak közül, aki szemérmetlenül kilépett a porondra s elmondta hallgatóinak a mesét arról, hogy micsoda ármányt szőtt ellene a gaz osztrák, hogy elszedje tartományait és leszállítsa Umbertó nemzetét nagyhatalmi piedesztáljáról. Eddig azt tanítja a taliánok históriája, hogy valahányszor megverték az olasz király hadseregét, az ország mindig meggyarapodott egy-egy új tartománnyal. Most kínálta föl nekik a történelem először az alkalmat arra, hogy tetemes földet nyerjenek a nélkül, hogy meg is kelljen érte magukat veretniök. Ország-világ tudja, hogy az osztrák császár egy-egy tartományt magába foglaló határkiigazítást ajánlott föl az olasz királynak. Szegény Viktor Emánuel kapva-kapott volna az alkalmon, ha a tenorista urak a háta mögött el nem adják az ország becsületét, zálogházba nem viszik nemzetük hűségét és az utcát meg nem részegítik, hogy beszámíthatatlan mámorban követelje a háborút, Így tört ki az olasz háború. De ma már az olasz kormány sikeres ellenállást tud szervezni elámított népe készülő kitöréseinek megfékezésére, mint Kadorna fővezér a magyar és osztrák seregek ellen, melyek mint a megdagadt hegyi zuhatagok vagy mint a havasokról megindult pusztító lavinák, úgy szakadnak le ellenállhatatlan rohanással a szerencsétlen olasz armádiára. A boldogtalan olasz népnek pedig eláll a szíve verése, eláll a szava és elmegy az ünneplő kedve. Az ember eltöpreng ennek a jobb sorsra érdemes művésznépnek (mely ma, sajnos, csepűhágásra adta magát) a sorsán. Magyarország nemcsak nagy szeretettel és szimpátiával látta Itália egységének kialakulását, de sok magyyar fiú a vérét is ontotta érte. Azóta az európai közvéleménybe ez olasz irredentizmus jogosultságának valamelyes őrzése is belevette magát. Hiszen e nélkül elképzelhetetlen volna Ausztriának gyönyörű területek átengedésére vonatkozó ajánlata a háború előtt. De Itália államférfiai saját hiúságuktól, idegen befolyásoktól s talán még ezeknél rosszabbtól is megvesztegetve, a nagylelkű ajánlatra, szemtelen követelésekkel feleltek. Megszaggatták volna nemcsak Ausztria területét, de Magyarország testét is. Minden szimpátia a múltból utálattá, gyűlölséggé változott s bár tudtuk, hogy az olasz kormány áruló magatartása csak a belátás nagy hiányából, a kapzsiságnagy mértékéből származott, mellyel az antant hatalmai siettek visszaélni, ez nem enyhíthetett azon a megbotránkozáson, mely bennünket, magyarokat is eltöltött az olasz hitszegők iránt. Ez a gyűlölet, ez a megvetés tüzeli a csapatainkat, melyek a hegyekről, mint a fergeteg, mint a végzet törtetnek le Velence és Lombardia termékeny síkságai felé, a honnan a lakosság félelemtől és rettegetéstől elfogva menekül. Ám a mi katonáink elül el lehet jutni a népnek is, hadseregéneki is, de végzetétől se a nemzetet, se az országot a legfejvesztettebb futás sem mentheti meg. Mi lesz ez a végzet, azt, ma előre senki sem láthatja, de könnyen elképzelheti, aki meggondolja, mily irtóztató csalódások szakadtak e népre, hadba mentek győzni és megverettek s hadba mentek tartományokat hódítani és futniok kell a saját földjükről; hadba mentek, hogy dicsőséget arassanak és hazatérnek a hitszegés bélyegével hom- írja Falu Tamás. Lyra. Álom vagyok, ki elrepült szememről. Fészek vagyok, kin nem ül több madár. Levél vagyok, a ki a fán maradtam. Lélek vagyok, ki éjjel visszajár. Könycsepp vagyok, kit nem töröl le senki. Sóhaj vagyok, ki félúton elég. A távoloknak ölelő közelje És a tüzeinek kéklő messzeség. Léggömbök. Az álmok léggömböcskéit A messzibe föleresztem. S rabjaimul Tartom őket Sóhajcérnán a kezemben. Szállnak, szállnak, kergetőznek. Álmok álmát is elhagyják. Nézem őket. S földre ejteni A sóhajok gombolyagját .... írja Bodnár István. Ravasz Balázs, a döbrüközi, tagbaszakadt, kemény tatárkoponyáju, 17-es népfölkelő mellövést kapott az orosz fronton. De a golyó keresztülszaladt rajta s pár hét múlva, mint teljesen gyógyult, azt mondta a fiatal ezredorvosnak: — Jól van, azér' a muszira mégsem haragszom. Hanem az a kutya Szerbia ugy a — gyomromban van! . . S igazat mondott. Mert Szerbiában meg veszedelmes haslövést kapott. A golyót ki se tudták venni. Ott rekedt egyik csigolyájában. A fiatal orvosnak nem volt lelke, hogy azonnal újból a harctérre küldje. Azt mondta tehát neki, hogy menjen az olasz frontra, a front mögötti hadtáphoz. A tüdejének jót tesz egy kis déli levegő s meg lehet ott a haslövéssel is, csak arra legyen gondja, hogy a sok evéssel a gyomrát el ne rontsa .. . A pufók, jóképű, örökvidám bakát odalenn Kenessey, a szomszéd falubeli főhadnagy vette magához a „puccernak". Az ügyes, hűséges fiú rendben is tartotta a holmiját. Ragyogott minden a tisztaságtól. Egyszer a főhadnagy urnak a sok viseléstől bizony már elég jól megkopott sárga lábszárvédőjét is olyan feketefényesre találta pucorálni, hogy a tovább masírozáskor a hadtáp-őrnagy úr dühösen odalovagolt a Kenessey főhadnagy ur századához, hogy: ki a fene ad itt tükörjeleket az ellenségnek? Balázs puccer tehát derekasan teljesítette a kötelességét. Bejárt a közeli városba a postára. Hozott a tiszt uraknak ezt, azt, a mire szükségük volt. Sokszor bizony nehéz volt a házi batyu, mert Kenessey főhadnagy urat ugyanám elkényeztette az édes mamája. Mindennap itt meg uj csomag érkezett a címére. Mintha bizony a hadtápnál még éhen halt volna valaki?! Sonka, szalámi, halkonzervek, friss töpörtös és vajas pogácsa, cukorsütemény, szivar, a kedvenc cigaretta meg az a sok befőtt, de legkivált az a rengeteg mennyiségű: Diana-sósborszesz. . . — Mi a fene, talán podegrád van neked, te szerencsétlen gyerek és mindennap sósborszeszben fürdős? — tudakolta a hadláp-őrnagy úr. A főhadnagy elpirult. Szégyenszemre meg kellett vallania, hogy az 5 gondos jó édesmamája úgy jár lul a tábori posta eszén, hogy minden csomagra azt írja rá befőtt vagy Diaita-sósborszesz, mert bort és más szeszes italt nem szabad küldeni még a front mögé se . . . Ettől kezdve az őrnagy urnak egyszerre csak a podegrája lett és szorgalmasan eljárogatott a főhadnagy úrhoz egy kis jó szekszárdival, szamorodnival és olykor-olykor egy kis tokaji, aszúval való belső borogatásra . . . Hát bizony Balázs puccernek a sok csomag miatt nem volt valami kényelmes és nyugodalmas sora. Egyszer aztán ki is eszelt a fiú valamit. Másod magával állított haza . . . No, ne tessék gondolni mindjárt valami szép ..fejércselédre"! Ebben az egyben még a hadtáposztály is erősen szűkölködik. Az után egy elkényszeredett szamárra tett szert. Lehet, hogy a szegény kiéhezett pára csak egy ösztönből csatlakozott hozzá, mert irgalmatlanul le volt züllve. A bordái kiállottak, mint a Col di Lana vagy a San Martino csúcsai éppen olyan ijesztően integettek, mint a tiroli havasok a rá-juk pislogó taliánoknak . . . Balázs bejelentette a rekvirálást a főhadnagy úrnak, hozzátéve, hogy a talált jószágot szeretné maga mellett tartani. A tréfás főhadnagy úr csak annyit mondott reá: — Jól van, fiam, egy szamárral több, az már egészen mindegy . . . Még csak egy elintézendő kérdés,volt hátra. Mi legyen a neve a szamárnak? Felárnak, Gyergyénak, Nikitának, meghaladott álláspont lett volna elnevezni. Bakáink már régebben ezekre a nevekre kereszteltek el minden elfogott szerb és montenegrói lovat vagy öszvért. A találékony Balázs nem sokáig törte a fejét. Az okos állat A Budapesti Hírlap mai száma 16 oldal