Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)
1916-05-01 / 121. szám
Shakespeare napja. Budapest, ápr. 30. A magyar nemzet értelmisége a mai napot egy angol géniusz halhatatlan emlékezetének szentelte. Meghajolt Shakespeare nagysága előtt, holott tudván tudja róla, hogy senki nálánál angolabb angol nem volt, nem is lesz soha. De nem nézte, mert meg sem is láthatta benne a ránk nézve ma oly ádáz indulatú ellenség fiát, mert örök értékeket érez benne, és tudja azt, hogy mily igaza van John Gauntnak, az agg brit hazafinak, aki II. Rikárd esztelen bűnei, könynyelmű lelketlensége láttára oly megható szavakban siratja a drága, drága szigetet. E drága sziget szorongatott lakói, ha tudomást fognak venni mai ünnepünkről — pedig meg kell tudniok, erre van nekik kellő orgánumuk — szégyenkezve fogják megvallani, hogy a mi barbárságunkról hirdetett meséik gonosz és a mellett ostoba mesék. Mert kis nemzet, a mely ily választékos szellemeket, tudósokat, szépírókat, költőket, művészeket bocsáthat Shakespeare költészetének szolgálatába, a miénken kívül nincs egy sem kerek e világon. A Shakespeare-ünnepséget délelőtt a Kisfaludy Társaság agilis és nagy sikerrel működő Shakespeare-bizottsága rendezte a Nemzeti Színház igazgatójával együtt. A színház maga, amelynek legdicsőbb és legdiadalmasabb hagyományai kapcsolódnak Shakespeare nevéhez, este a Hamlet-tel, előtte pedig Rákosi Jenő prológusával vezette be másfél hétre terjedő ünnepi játékainak ciklusát. Prologus. A Nemzeti Sirt ház Shakespeare-ünnepére, Ira s elmondotta Rákosi Jenő, 1916. ápr. 30. Tisztelt közönség, ime a Prolog, Hirdetni nagy s szokatlan eseményt, Mely kezdődik ma, itt e színpadon. A lelkek fölemelkedése ez, Föléje mindennek, mi lenn nyüzsög A föld porában, bármi is legyen: Hiúság, becsvágy, vásár, háború, Gyűlölég, perpatvar, torzsalkodás, Kis és nigy szenvedelmek versenye, S mi itt, •A szép világban csak teher És akadék: a pártos vér, s a test, Mely késért tesz"két, s mely boszut liheg, A sziv, s az elme, mely ármányt kohol: E vészes had tőlünk maradjon el. E pillanatban nyissuk meg szivünk, Tárjuk ki kapuját s lépjen be rajt' Az örökkévalóság vándora, Ki lett és jött és el nem távozott; Maghalt, de él, mig csak ember,tanyáz E bolygó nyughatatlan földgolyón. Hívlak, idézlek hát, te sas, a ki Földünk ködéből legmagasbra szálltál, A titkos éterek felé, a hol az Úr, Az alkotó tanyáz, ki sohasem Fürkészhető fenségben s glóriában, Hivlak, idézlek tégedet — búvár, Ki napfényünkből legmélyebbre szálltál, Oda, hol félénk sejtelmek szerint Rejtőzik a teremtés titka tán; Ki az ember kikének mérhetetlen Mélységeit s magasságit bejártad: Hívlak, idézlek, Sexpir szelleme! A mit elméd s képzelmed alkotott, Az lett nekünk egy második teremtés, Még egy világ Isten világa mellett, Benépesítve alkotó erővel; Bölcset-bolondot, koldust és királyt, Angyalt és ördögöt, csodálatos Szépséget és rémes borzalmakat Formált az elméd és az ihleted, S rájok lehelvén, örök életet Adtál teremtményidnek. Oh, de nézd! Be kell hunynom szemem, káprázatos Fényied még istenkáromlásra készt. Mert íme mink, a kik Isten kezéből Lestünk, porrá és hamuvá leszünk, Reánk lép a halál és eltapos, Reánk lehet a rohanó Idő S enyészet lesz a sorsunk s feledés; De te kiket alkottál, halhatatlan Járnak közöttünk s ránk következő Uj századok során uj nemzedékek között is járni fognak hervadatlan, Nem aggva, örökéletű valók Mind az idők végéig, mig e földön Isten kormányoz és ember lakik. — S uralmát is Isten törvényinek — Bár e törvények a tökély maga — A földi életben fürdi szemünk Csak töredékben látja: az erény Bukása, gazság diadalma; az Ártatlan szenvedése; cselszövő, -— Ki dúskál földi jóba', szent, Kit megfeszítenek; szegény beteg, Kit orvul pusztit gyilkos nyavalya, S ezernyi tőre, farkasverme és Veszélye az életnek: itt reánk Leselkedik, üldöz és keserít Mindüzt, hová elér tekintetünk, S csak ritkán látjuk ok és okozat között az összefüggést. Az idők Folyója rémes sodrában viszen, Ragad s hömpölyget látszatos önkénynyel Mindeneket: kit felvet a vizek Színére, kit lelök mélységibe, S kavar, sodor, görget kegyetlenül, S mi értetlen szemekkel nézzük és kérdezzük, mért, oh Istenem, miért?! Okot fürkészünk, szomjazunk tudást, De haj, az élet visszásságival Be nem számol és nem felel nekünk. De hol te alkotsz, ég kedveltje, ott A szót szépség viszi, és sorsot az Igazság oszt. Az ok lábatlanul Nem bujkál, de felséges mérleged Két csészéjében ringva mérkőzik Egyben az indíték, egyben a tett." S vergődő lelkünk, a mely abbul él, Hogy minket itt egy felsőbb rend kormányos, Melynek neve Igazság s Irgalom, Lelket megrázó alkotásaidban Nem csüggedést, gyötrelmet, kint, hanem Gyönyört, megnyugvást lel és tisztulást. Neked ez élet nyers anyag csupán; Dicső, engesztelő, vigasztaló összhangba a müvészkezéddül .áll. ) I / lS Budapest 1910. XXXVI. évfolyam, 121. szám. Megjelenik mindennap. Előfizetési árak: Egyedévre 32 kor, félévre 16 kor- negyedévre 8 kor, egy hónapra 2 kor. 80 fül. Egyes szám ára helyben, vidéken ím pályaudvarot. 12 01. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő . Hétfő, raájtiszi Szerkesztőség és igazgatóság: vm. ker., Rökk Szilárd utca 4. szám. Kiadóhivatal : VIII. ker., József körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 43, József 53, József GS. A délelőtti ünnepség. Ma délelőtt zsúfolásig megtelt a Nemzeti Színház nézőtere a legfelső emeleti sorok ifi előkelő és finom izlésű közönséggel, amelynek már összetételén meglátszott a tiszta irodalmi és esztétikai érdeklődés. A páholyokban láttuk Jankovich Béla kultusz,minisztert, Széchenyi Béla gróf koronaőrt, Ilosvay Lajos, Klebelsberg Kunó gróf, Vargha Gyula államtitkárokat A zöld kárpit elött a fölolvasóasztalnál először Berzeviczy Albert dr., a Shakespeare-bizottság elnöke jelent meg, meleg tapsoktól köszöntve. Az illusztris iró tanulmányát, amely Shakespeare, Michel Angelo és Beethoven géniuszát megragadó párhuzamba állította és ezzel a költő alakjára új fényt vetett, lapunk keddi száma, egész terjedelemben fogja közölni. A második előadó, Alexander Bernát, tárgyául Shakespeare világirodalmi helyzetét választotta. Megmagyarázta a világirodalom fogalmának valódi jelentőségét: az emberiség szellemi egységének ez egyik leghatalmasabb munkálója, ma is szent menedék, ahová a háború furái nem üldözhetik nyugovásra szomjazó lelkünket. De a világirodalom nem kész valóság, nem meglévő tény, hanem penzum, nagy erkölcsi kötelesség, amelyet még csak ezentúl fogunk leróni, holott évezredek óta dolgozik rajta az emberiség, és a tömegekből kivált lángelme, néha egészen öntudatlanul. De ez az öntudatlanság nem jelenti azt, hogy az emberiség sorsát a vak véletlen irányítja. Az anyagi világban uralkodó törvényszerűséget mármegismertük és elfogadtuk; mennyivel nyájasabb, közvetetlenebb, termékenyebb az a gondolat, hogy a szellem világán is a vonzás törvénye uralkodik. A szellemi gravitációnak ez a törvény« szüli a világirodalmat, ez pedig az emberi szellem egységét. Senki sincs, aki oly hatalmas erővel vitte volna előbbre e szellemi egység ügyét, mint Shakespeare. Ő is, mint minden igazán világirodalmi alak, nemzete jellemét viseli, korát tükrözteti és új művészi formákat hozott létre. Ő szerzett polgárjogot a színpadon az egyéniségnek. Jellemei élnek és pedig belülről élnek. Nem másolja és nem idealizálja az életet, meglátja, átéli és tökéletesen visszaadja. Kora, az angol renezánsz nagy idő volt. Géniusza még nagyobb. Páratlanul szerencsés találkozásuk eredménye az a csoda, akit Shakespearenek nevezünk. Alexander Bernet mélyreható és mégis világos, nagy tudományon alapuló és mindvégig érdekfeszítő előadását zajosan megtapsolták. Most a Nemzeti Színház művészei eljátszották II. Rikárd nagy jelenetét, amelyben a győztes Bo-Lingbroke kényszeríti elődjét a korona letételére Nincs mélyebb, igazabb, megragadóbb és emberibb király drámája ennél Shakespearenek. Drámája is kevés. Az egésznek színrehozatalát régóta sürgetjük, hatásáról eleve meg vagyunk győződve. Bizonyíték rá a bécsi Burgszvitház, amely közepes előadással is roppant sikert ért el vele, pusztán költői szépségei révén. És a mai jelenetnek szinte tüntetően meleg fogadtatása. Beregi Oszkár játszotta Rikárdot nagy belső forrongással. Irtható megindultsággal, átérezve és megéreztetve azt a misztikus metafizikai varázst, amely a korona és királyi pálca egyedüli tulajdona. Pethes komor méltóságot adott az új királynak. Mihályfi szép melegséggel mondta el a püspök igéit. Molnár László, Kürti József, Fehér Gyula stílusosan illeszkedtek a történeti miliőbe. A jelenet végén Beregit zajos taps hívta vagy tízszer a függöny elé. Most Márkus Emma mesteri módon stilizált és megkapó külsőségek között jelent meg a függöny elött és megszólaltatta Shakespeare líráját. Bokrétát fűzött a legszebb szonettekből és átadta az ámuló és lelkesedő közönségnek kápránzatos színüket, bódító illatukat. A beszélt szónak ily tökéletes zenéjét alig hallotta még színpad, angol színpad sohasem. Még Ellen Terrytől, még a nagy Symonstól sem. A nézőtér minden részéből záporként eredt meg a taps esője, mikor Márkus Emma befejezte versmondatát. Végül a János király harmadik fölvonása alkalmat szerzett rá, hogy Jászai Mari tragikai művészetének nagyszerű akkordjaiban gyönyörködjünk. Konstantin anyai fájdalmának őrjöngő kitöréseire a nagy tragikai művésznő meg A Budapesti Hírlap mai száma 8 olddal