Budapesti Hírlap, 1916. május-június (36. évfolyam, 121–180. szám)

1916-05-01 / 121. szám

Shakespeare napja. Budapest, ápr. 30. A magyar nemzet értelmisége a mai napot egy angol géniusz halhatatlan emlékezetének szentelte. Meghajolt Shakespeare nagysága előtt, holott tudván tudja róla, hogy senki nálánál angolabb angol nem volt, nem is lesz soha. De nem nézte, mert meg sem is láthatta benne a ránk nézve ma oly ádáz indulatú ellenség fiát, mert örök értékeket érez benne, és tudja azt,­­ hogy mily igaza van John Gauntnak, az agg brit hazafinak, a­ki II. Rikárd esztelen bűnei, köny­nyelmű lelketlensége láttára oly megható sza­vakban siratja a drága, drága szigetet. E drága sziget szorongatott lakói, ha tudomást fognak venni mai ünnepünkről —­ pedig meg kell tud­niok, erre van nekik kellő orgánumuk — szé­gyenkezve fogják megvallani, hogy a mi barbár­ságunkról hirdetett meséik gonosz és a mellett ostoba mesék. Mert kis nemzet, a mely ily vá­lasztékos szellemeket, tudósokat, szépírókat, költőket, művészeket bocsáthat Shakespeare költészetének szolgálatába, a miénken kívül nincs egy sem kerek e világon. A Shakespeare-ünnepséget délelőtt a Kis­faludy­ Társaság agilis és nagy sikerrel működő Shakespeare-bizottsága rendezte a Nemzeti Szín­ház igazgatójával együtt. A színház maga, a­melynek legdicsőbb és legdiadalmasabb hagyo­mányai kapcsolódnak Shakespeare nevéhez, este a Hamlet-tel, előtte pedig Rákosi Jenő pro­lógusával vezette be másfél hétre terjedő ünnepi játékainak ciklusát. Prologus.­ ­­­A Nem­ze­ti S­­irt ház Shakespeare-ünnepére, Ir­a s elmondotta Rákosi Jenő, 1916. ápr. 30. Tisztelt közönség, ime a Prolog, Hirdetni nagy s szokatlan eseményt, Mely kezdődik ma, itt e színpadon. A lelkek fölemelkedése ez, Föléje mindennek, mi lenn nyüzsög A föl­d porában, bármi is legyen: Hiúság, becsvágy, vásár, háború, Gyűlölég, perpatvar, torzsalkodás, Kis és n­­igy szenvedelmek versenye, S mi itt, •A szép világban csak teher És akadék: a pártos vér, s a test, Mely késért tesz"két, s mely boszut liheg, A sziv, s az elme, m­ely ármányt kohol: E vészes had tőlünk maradjon el. E pillanatban nyissuk meg szivünk, Tárjuk ki kapuját s lépjen be rajt' Az örökkévalóság vándora, Ki lett és jött és el nem távozott; Maghalt, de él, mig csak ember,tanyáz E bolygó nyughatatlan földgolyón. Hívlak, idézlek hát, te sas, a ki Földünk ködéből legmagasbra szálltál, A titkos éterek f­elé, a hol az Úr, Az alkotó tanyáz, ki sohasem Fürkészhető fenségben s glóriában, Hivlak, idézlek tégedet — búvár, Ki napfényünkből legmélyebbre szálltál, Oda, hol félénk sejtelmek szerint Rejtőzik a teremtés titka tán; Ki az ember kikének mérhetetlen Mélységeit s magasságit bejártad: Hívlak, idézlek, Sexpir szelleme! A mit elméd s képzelmed alkotott, Az lett nekünk egy második teremtés, Még egy világ Isten világa mellett, Benépesítve alkotó erővel; Bölcset-bolondot, koldust és királyt, Angyalt és ördögöt, csodálatos Szépséget és rémes borzalmakat Formált az elméd és az ihleted, S rájok lehelvén, örök életet Adtál teremtményidnek. Oh, de nézd! Be kell hunynom szemem, káprázatos Fényied még istenkáromlásra készt. Mert íme mink, a kik Isten kezéből Lestünk, porrá és hamuvá leszünk, Reánk lép a halál és eltapos, Reánk lehet a rohanó Idő S enyészet lesz a sorsunk s feledés; De te kiket alkottál, halhatatlan Járnak közöttünk s ránk következő Uj századok során uj nemzedékek között is járni fognak hervadatlan, Nem aggva, örökéletű valók Mind az idők végéig, mig e földön Isten kormányoz és ember lakik. — S uralmát is Isten törvényinek — Bár e törvények a tökély maga — A földi életben fürdi szemünk Csak töredékben látja: az erény Bukása, gazság diadalma; az Ártatlan szenvedése; cselszövő,­­ -— Ki dúskál földi jóba', szent, Kit megfeszítenek; szegény beteg, Kit orvul pusztit gyilkos nyavalya, S ezernyi tőre, farkasverme és Veszélye az életnek: itt reánk Leselkedik, üldöz és keserít Mindüzt, hová elér tekintetünk, S csak ritkán látjuk ok és okozat között az összefüggést. Az idők Folyója rémes sodrában viszen, Ragad s hömpölyget látszatos önkénynyel Mindeneket: kit felvet a vizek Színére, kit lelök mélységibe, S kavar, sodor, görget kegyetlenül, S mi értetlen szemekkel nézzük és kérdezzük, mért, oh Istenem, miért?! Okot fürkészünk, szomjazunk tudást, De haj, az élet visszásságival Be nem számol és nem felel nekünk. De hol te alkotsz, ég kedveltje, ott A szót szépség viszi, és sorsot az Igazság oszt. Az ok láb­atlanul Nem bujkál, de felséges mérleged Két csészéjében ringva mérkőzik Egyben az indíték, egyben a tett." S vergődő lelkünk, a mely abbul él, Hogy minket itt egy felsőbb rend kormányos, Melynek neve Igazság s Irgalom, Lelket megrázó alkotásaidban Nem csüggedést, gyötrelmet, kint, hanem Gyönyört, megnyugvást lel és tisztulást. Neked ez élet nyers anyag csupán; Dicső, engesztelő, vigasztaló összhangba a müvészkezéddül .áll. )­­ I / l­­S Budapest 1910. XXXVI. évfolyam, 121. szám. Megjelenik mindennap. Előfizetési árak­: Egyed­évre 32 kor, félévre 16 kor- negyedévre 8 kor, egy hónapra 2 kor. 80 fü­l. Egyes szám ára helyben, vidéken ím pályaudvarot. 12 01. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő : Rákosi Jenő . Hétfő, raájtis­zi Szerkesztőség és igazgatóság: vm. ker., Rökk Szilárd­ utca 4. szám. Kiadóhivatal : VIII. ker., József­ körút 5. szám. TELEFONSZÁMOK: József 43, József 53, József GS. A délelőtti ünnepség. Ma délelőtt zsúfolásig megtelt a Nemzeti Szín­ház nézőtere a legfelső emeleti sorok ifi előkelő és finom izlésű közönséggel, a­melynek már összetéte­lén meglátszott a tiszta irodalmi és esztétikai érdek­lődés. A páholyokban láttuk­ Jankovich Béla kultusz,­minisztert, Széchenyi Béla gróf koronaőrt, Ilosvay Lajos, Klebelsberg Kunó gróf, Vargha Gyula állam­titkárokat A zöld kárpit elött a fölolvasó­asztalnál először Berzeviczy Albert dr., a Shakespeare-bizottság el­nöke jelent meg, meleg tapsoktól köszöntve. Az illusz­tris iró tanulmányát, a­mely Shakespeare, Michel Angelo és Beethoven géniuszát megragadó párhu­zamba állította és ezzel a költő alakjára új fényt vetett, lapunk keddi száma, egész terjedelemben fogja közölni. A második előadó, Alexander Bernát, tárgyául Shakespeare világirodalmi helyzetét választotta. Meg­magyarázta a világirodalom fogalmának valódi je­lentőségét: az emberiség szellemi egységének ez egyik leghatalmasabb mun­kálója, ma is­ szent menedék, a­hová a háború fur­ái nem üldözhetik nyugovásra szomjazó lelkünket. De a világirodalom nem kész valóság, nem meglévő tény, hanem penzum, nagy er­kölcsi kötelesség, a­melyet még csak ezentúl fogunk leróni, holott évezredek óta dolgozik rajta az embe­riség, és a tömegekből kivált lángelme, néha egészen öntudatlanul. De ez az öntudatlanság nem jelenti azt, hogy az emberiség sorsát a vak véletlen irányítja. Az anyagi világban uralkodó törvényszerűséget már­­megismertük és elfogadtuk; mennyivel nyájasabb, közvetetlenebb, termékenyebb az a gondolat, hogy a szellem világán is a vonzás törvénye uralkodik. A szellemi gravitációnak ez a törvény« szüli a világ­irodalmat, ez pedig az emberi szellem egységét. Senki sincs,­ a­ki oly hatalmas erővel vitte volna előbbre e szellemi egység ügyét, mint Shakespeare. Ő is, mint minden igazán világirodalmi alak, nemzete jellemét viseli, korát tükrözteti és új művészi formákat ho­zott létre. Ő szerzett polgárjogot a színpadon az egyé­niségnek­. Jellemei élnek és pedig belülről élnek. Nem másolja és nem idealizálja az életet, meglátja, átéli és tökéletesen visszaadja. Kora, az angol renezánsz nagy idő volt. Géniusza még nagyobb. Páratlanul szerencsés találkozásuk eredménye az a csoda, a­kit Shakespearenek nevezünk. Alexander Bernet mélyre­ható és mégis világos, nagy tudományon alapuló és mindvégig érdekfeszítő előadását zajosan megtap­solták. Most a Nemzeti Színház művészei eljátszották II. Rikárd nagy jelenetét, a­melyben a győztes Bo-Lingbroke kényszeríti elődjét a korona letételére Nincs mélyebb, igazabb, megragadóbb és emberibb király drámája ennél Shakespearenek. Drámája is kevés. Az egésznek színrehozatalát régóta sürget­jük, hatásáról eleve meg vagyunk győződve. Bizo­nyíték rá a bécsi Burgszvitház, a­mely közepes elő­adással is roppant sikert ért el vele, pusztán költői szépségei révén. És a mai jelenetnek szinte tünte­tően meleg fogadtatása. Beregi Oszkár játszotta Rikárdot nagy belső forrongással. Irtható megin­dultsággal, átérezve és megéreztetve azt a misztikus metafizikai varázst, a­mely a korona és királyi pálca egyedüli tulajdona. Pethes komor méltóságot adott az új királynak. Mihályfi szép melegséggel mondta el a püspök igéit. Molnár László, Kürti József, Fehér Gyula stílusosan illeszkedtek a történeti miliőbe. A jelenet végén Beregit zajos taps hívta vagy tíz­szer a függöny elé.­­ Most Márkus Emma mesteri módon stilizált és megkapó külsőségek között jelent meg a függöny elött és megszólaltatta Shakespeare líráját. Bokrétát fűzött a legszebb szonettekből és átadta az ámuló és lelkesedő közönségnek káprán­­zatos színüket, bódító illatukat. A beszélt szónak ily tökéletes zenéjét alig hallotta még színpad, angol színpad sohasem. Még Ellen Terrytől, még a nagy Symonstól sem. A nézőtér minden részéből zápor­ként eredt meg a taps esője, mikor Márkus Emm­a befejezte versmondatát.­­ Végül a János király har­madik fölvonása alkalmat szerzett rá, hogy Jászai Mari tragikai művészetének nagyszerű akkordjaiban gyönyörködjünk. Konstantin anyai fájdalmának őr­jöngő kitöréseire a nagy tragikai művésznő meg­ A Budapesti Hírlap mai száma 8 olddal

Next