Budapesti Hírlap, 1916. július-augusztus (36. évfolyam, 181–242. szám)

1916-07-01 / 181. szám

2 Budapest, jan. 30. Kopenh­ágába érkezett pétervári jelentések szerint az orosz hadvezetőségnek nem célja az, hogy a lapátokon áttörjön Magyarországba. A hadjárat sorsa nem a nagy keleti front legdélibb szárnyán fog eldőlni. Mi a pétervári távirat nél­kül, sőt ellenére is bizunk a háborúnak reánk szerencsés végében. Mert az orosz hadvezető­ség, bármint tagadja szándékát, mégis csak el-sdirigálta a déli szárnyat Kirababáig, tehát szoro­san a magyar bukovinai határig. Innen aztán visszavetették. A Kárpátok gerincére nem kíván­kozik föl Bruszilov, ezt az egyet elhisszük neki. Ott az oroszok egy szörnyű tapasztalással és egy örökké emlékezetes temetővel lettek gazda­gabbakká. Kelet-Galicia határán, Kuty és Kolomen között sokkal nagyobb erővel, bár nem világo­sabb tervszerűséggel támad az orosz. Innen vissza is vontuk csapatainkat, Kolomen orosz kézre került. Az itteni nagy erőfeszítéssel az oroszok részben meg akarják támasztani déli szárnyukat, a­mely minden sikere ellenére mégis csak a levegőben lebeg, és ki akarják kezdeni centrumunkat, a­mely eddig példátlan szivóság­gal állította meg a legnagyobb tömegek ostro­mát is. Volh­iniában a németek­kel egyesült csa­pataink Linsingen vezérlete alatt továbbra is tért hódítanak. Ha az orosz jelentések nagy­hangú megjelölései ízlésünk szerint valók vol­nának, azt mondanók: óriási, lépésekkel hala­dunk Luck és Dubnó felé. De ez a stílus hadd maradjon az antant hivatalos hírforrásainak szomorú kiváltsága. Ajánljuk olvasóinknak, nézzék át figyel­mesen a sajtóhadiszállás mai közlését, a­mely az orosz vezérkar jelentését kritikai fejtegetéssel taglalja és való értéke szerint világítja meg. Az orosz szerint tizennyolc nap alatt kétszázezer emberünk került orosz fogságba. Ha ez igaz volna, egyetlen emberünk ma már sem Volh­iniá­ban, sem a Dnyeszter mentén nem állana. Pedig hogy az első helyen át, azt már megérezték, és hogy a Dnyeszter körül megvan visszaülő erőnk, azt hamarosan meg fogják érezni ellenségeink. Az olaszok a Brenta és Etsch közti új ál­lásainkat számos helyen kisebb-nagyobb erővel támadják, de minden eredmény nélkül. A mai Hoferből azt látjuk, hogy a harctéren küzdő olasz katona kevésbbé lelkesedik a Piazza há­borús céljaiért, mint a kényelmes biztosságban szónokló kamara, különben nem kellene hátul­ról tüzérséggel buzdítani a hősi kitartásra. A Doberdón is kudarccal vetődött minden olasz támadás. A görzi hídfőt ágyúval lőtték, utána a gyalogság rohanta meg a Podgorán levő állá­sainkat, szinté­n önnön vereségével. Karintiában a Kis és a Nagy Pál, valamint a Freikofel volt meddő olasz támadások színhelye. Messzehordó ágyuk lövik a Pustertal­ban Lilliant, a bájos Toblach és Innichen fürdőkét, a turisták dédel­getett, népszerű centrumait. De azt hisszük, sem a Südbahm­hotel, sem a Germania halomra lö­vése nem fogja egy lépéssel sem közelebb hozni Olaszországot háborús célja eléréséhez. A nyugati harctéren immár számolni kell a front északi szakaszában dolgozó angolok te­vékenységével is. Kitchener hadserege megkezdi a nagy művet, a német acélfront ostromát. És a csapatok, a­melyek nem rongyos pár sillingért adják oda bőrüket, hanem Anglia becsületét és tulajdon polgári exisztenciájukat viszik a harcba, más képet fognak fognak mutatni, mint az olcsón vásárolt Tommyk. Anglia el van szánva a nagy támadásra. De Németország is a hathatós védekezésre. Először , Verdunt, a nemes vadat fogja elejteni, ez neki most a leg­sürgősebb, ehhez is áll legközelebb. De azért északon, Flandriában is készen áll arra, hogy véren szerzett birtokát megvédje és éppen az angoltól, a­kinek kezében legkevésbbé tudná szívesen. Mert azt Belgium csak név szerint kapná vissza Angliától, valóságban csak mint zsellérséget, mint hűbérjószágot. Egyelőre a né­metek Richebourgnál visszaverték az angolokat i­s, a franciákat is. A Champagne-ban véresen megverték az előre törekvő francia osztagokat. A csata centrumában, a Maas­től balra a 304-es magaslattól előre jutottak, a jobb parton tegnap a gyalogság nem szerepelt. Pedig éppen onnan várjuk a döntő eseményt. És nem fogjuk most már sokáig várni. Verdun megérett sorsára. ©ft® » Kir!i&a&â?tâ3 wesssassorstottak őket. — PiszStnnéi wissxaworstaek ssapataän­ftaî. — ©ross vereség © Sserîyrenôß és Szokulnâi. — As oLasz e85 enîâmanias. — Az angolok és franciák egyesült erőfeszitése. — Itt6k­-ban elnapoltak, meghívást kapott Hajós­­Józseftől a Pesti hazai első takarékpénztáregye­sület elnökétől, az egyesület titkári hivatalába. De itt alig töltött fél évet. A midőn 1867-ben a Vármegyék ismét életre keltek, Nyáry Pál érte ment s visszakövetelte a vármegyének, hol első aljegyzőnek választották meg, főjegyzői címmel. Ugyanabban az évben a Kisfaludy­ Társaság is megválasztja rendes tagjának a lantos költészet­ben szerzett érdemekért. Megválasztásában fő­ként szerelmi dalai segítették, egy hat évig tartó szerelmi viszony termékei, tele lobogással és lángolással, a földöntúli lény dicsőítéseiben, meg­hordozva a költőt égben és pokolban, és végződve sivár kiábrándulásban. Az 1867. évben nősülvén, oly boldog há­zaséletet él, hogy ez családi költészetének ál­landó forrása volt. Első aljegyzői állásából, mely állásban a vármegye árvatörvényszékének előadója és sza­vazóbirája is volt, 1870-ben rendes főjegyzővé, 1872-ben pedig az újra szervezett vármegyei árvaszék elnökévé lesz. Ez állást a későbbi tiszt­ujításokon, hatszor ismétlődő egyhangú válasz­tással mindvégig megtartotta, 1907 végéig. Mint főjegyző és árvaszéki elnök cikkeket ir az Ellenőr, Hon, Jogtudományi Közlöny és más politikai és jogi szaklapba az árvaszékek szervezéséről s egyáltalán nagy munkásságot fejtett ki az árvaszékek, szolgálatok, az árvíz hatékony gondozata és a gyámügyek érdekében. Árvaszéki elnökségének 25 éves fordulóján, "1897-ben ünnepet rendeztek tiszteletére a vár­megyeház nagy termében, s ekkor életnagyságú kilfestésű arcképével és ezüst babérkoszorúval ítélt k­k. Csatlakozott az ünnephez a Kis­fa­ludy-Társaság is, levélben üdvözölve a költőt, mint a legnemesebb érzelmek és eszmények közszeretetében álló jeles lantosát. Később is fölkereste levelével, midőn a vármegyétől 1907-ben bucsut vett, költészetét nemeshangu rozs­gyökeres magyar költészetnek mondva. Költői és prózai munkáinak legnagyobb részét a vár­megyeházban irta, melynek falai közt negyven évig lakott, tűzhelyet és családot alapitott, a vár­megyének élt, evvel mintegy összeforrott, jó és balsorsában megosztozott. Innen van, hogy a vármegyét és vármegyeházát több költeménye dicsőíti, prózai dolgozataiban is sokat foglalko­zik a vármegye múltjával, szereplésével, közéle­tével. A politikában és a pártéletben a függet­lenségi párthoz tartozott, hazafias költészetét is a függetlenségi eszmények és álmok inspirál­ták. 1907. évben lépett nyugdíjba 40 évi szolgá­lat után, a vármegye meleg elismerésétől és há­lájától kísérve. Azóta visszavonultan élt, költői és prózai munkáinak összeszedésével és rende­zésével foglalkozva. A gyűjtemények kiadása három kötet vers és egy kötet próza. Hű fordításai vannak Lamar­tine, Schiller, Hugó Vik­tor, Beranger, Musset Alfréd, Lovelace, Barbier, Longfellow, Burns és mások verseiből. Megírta a családnak, melyhez tartozik, történetét és leszármazását is 1888 ele­jén, a család legrégibb ismert ősétől a mai nem­zedékig, apja leveles ládájának adataiból az országos levéltárból és egyéb kútfőkből szerzett adatokból, összefüggő egészet alkotva belőlük, jogtörténeti és fölvilágosító megjegyzésekkel. Ez a munka azonban még nem jelent meg « nagy közönség számára« tolPESTI fel&P (181. az.) 1916. julius 1. & gaSisáaL elkeseredett SsipzsSeSewi. — Bukovinában orosz támadásokat vissza*­vertünk. — Kutyt&J északnyugatra tegnap is­mét elkeseredett foare volt. — A ixleils­ei-!ößséges csapatok elöl visíisvenSut, csapa­­tatokat Kolomeától nyugatra. —­­VolStini­ben kudarccal jár az oroszok ellsertémad­ása. — Höfer altábornagy jelentése. Hivatalos jelentés; kiadták junius 30-án délben; érkezett délután 4 óra 45 perckor. Kirlibabától északkeletre osztagaink­ orosz támadásokat visszavertek. Pistu­mnél, Kutytól északnyugatra, tegnap újra elkeseredett harc folyt. Az itt harcbavetett túlerőben levő ellenséges erők nyomása következtében csapatain­kat visszavontuk a Kolomeától nyu­gatra és délnyugatra levő területre. Obertyntól északra több orosz lo­vastámadás súlyos veszteség között tű­zünkben összeomlott. Sokaltól nyugatra a Styrnél az el­lenség hiába kísérelte meg, hogy az előt­tevaló napon a német csapatok által el­foglalt állásokat visszafoglalja. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese A német hivatalos jelentés: Berlin, jun. 30. . .4 nagy főhadiszállásról jelentik június 30-án. Egy az Ilsen-tótól északra (Diina­burgtól délnyugatra) lefolyt ránk nézve sikeres ütközeten kívül az arcvonal északi részéről nincs lényeges jelenteni való. Linsingen tábornok hadseregcsoportja, Linievka előtt délkeletre a csapa­taink által állásaikból újra kivetett oro­szok ellentámadásai eredménytelenek maradtak. Több mint 100 foglyot ejtet­tünk, 7 géppuskát zsákmányoltunk. Bukovinai front&mk. Bécs, jun. 30. (Külön tudósítónktól.) Az oroszok töm­e­­geik javarészét a Kuti vidékén levő állásaink­ ellen vetették. E várostól 15 kilométernyire északnyugatra és Kolomeától délre 18 kilomé­­­erre van Pistin, a­hol az oroszok legerősebb támadásokat intézték ellenünk. Minthogy, az ellenség többszörösen túlerőben volt e helyen, hadvezetőségünk — ellentétben Bruszilov rend­« szerével, a­ki kíméletlenül föláldozza csapatait — elhatározta a harcvonal megváltoztatását, hogy elkerülje a fölösleges vérontást. A harcvo­nalat Kolomeától nyugatra és délnyugatra levő területen helyeztük át. Orosz lovasosztagok Qbertintől északra levő állásaink ellen előretö­rést kíséreltek meg, csapataink tüze azonban alaposan megritkította soraikat és a támadást visszaverték. Az után az intézkedés után, a­melyet had­vezetőségünk sztratégiai megfontolás után ren­delt el, harcvonalunk a Dnyeszter-kanyarulat­nál levő területen délre halad Obertin felé egé­szen a Kolomeától nyugatra eső vidékig, a­hol egyenes vonalban Pistinén és Izvoron át dél felé húzódik Kirababáig. Ez a város Izvortól délre.

Next