Budapesti Hírlap, 1916. július-augusztus (36. évfolyam, 181–242. szám)
1916-07-30 / 210. szám
1916. július 30. 30DAFE5T1 fOHUlP $10 sz.) háborútól várják az orosz óhajtások megvaló- sulását, de a gondolat, amely a háború kitörésekor élt a lelkében, a középponti hatalmak megtörése, még uralkodó csillaga volt. Ez különben közös betegsége ellenségeink vezérembereinek. Poincaré, Briand, Asquith, Grey és Sonnino gyógyíthatatlan betegei e kórságnak. Hasztalan pusztulnak el legjobbjaik, nemzetük vi,rága, hasztalan hirdetik a semlegesek kivétel nélkül, hogy frontjaink rendületlenül állanak, hogy katonáink vitézsége, bátorsága szinte minden emberi fogalmat fölülmúló, hogy a mi sikert eddig a harctereken elértünk, többé tőlünk el nem ragadhatják, hogy minden véráldozat céltalan, ők még mindig várják a pillanatot, amelyben fordulni fog a szerencse kereke, ők nem látják a tisztes békejobbot, nem hallják a nemzetek békevágyát, nem bánják saját országaik pusztulását, a harc megy tovább, láthatóan csak azért, mert még mindig vannak hadvezéreik, vannak katonáik, van muníciójuk és értik a módját, mint lehet az egyszerű emberek lelkében ébren tartani a hazaszeretetet, vagy a gyűlöletet, vagy ahol mindez nem lehetséges, mint lehet az ágyuk tüzébe kergetni fölfegyverzett tömegeket. A harc folyik tovább, de már Szaszonov megbukott. Csodálatosan nem a külső politika buktatta meg. Nem is a háború. Hanem éppen azok, akik tegnap még hű barátai és szövetségesei voltak. A reakció emberei, akik még tegnap vele együtt a háborúban keresték a belső bajokból kivezető utat, akik még osztoznak bámulatos optimizmusában, de mégis ellentétben minduntalan tüntetően megnyilatkozó meggyőződésükkel, a holnapot egészen más színben látják, mint Szaszonov. Ha oly biztosak volnának a végleges diadalban, jól tudnák, hogy a cári fegyverek győzedelme csak megerősítené a mi orosz hatalmasok uralmát, ők erre azonban nem is gondolnak. Ellenben érzik, hogy Lengyelország örökre elveszett számukra. Rettegnek a háborúból hazatérők haragjától, megriadnak a gondolattól, hogy a német és a magyar földről hazabocsátott hadifoglyok milliói apostolai lesznek a nemzetek közeledésének, hirdetői a polgári szabadságnak és velük, általuk föl fognak szabadulni az érzések, vágyak, szenvedelmek egy jobb kor, egy jobb kormányzás és békésebb élet után, amelyeket eddig csak rendőri uralommal, börtönökkel, Szibériával tudtak úgy ahogy elnyomni. Ezek az urak, akiknek soraiban egyesülnek az udvar, a birodalmi tanács vezetői, a cár és nejének meghitt emberei, amíg a fórumon a diadalmas háborúról szavalnak, a valóságban menteni próbálják a háború romjaiból ami még a mai hatalmasok javára megmenthető. Oroszországban a háború fölszámolása, ha nem is nyíltan, de a miniszteri burokban megkezdődött. Iínan még milliók ontják vérüket a mindenható cárért, mert Anglia fizeti a költségeket és a pénzügyi romlás fenyegeti az óriás birodalmat, ha nem marad az antant kebelében. De mihelyt tisztán látják majd ellenségeink öszszes metropolisaiban, hogy a mostani utolsó offenzíva épp oly sikertelen volt, mint véres társai és megindul majd valahonnan, elsősorban az egyesült semleges államokból az emberiség érdekében a békés megegyezés követelése. Oroszország vezetői lesznek bizonyára az elsők, akik nem fognak elzárkózni az értelem szava elől. Más értelme Szaszonov bukásának alig lehet. Minden más magyarázat csak oly körökből eredhet, amelyeknek érdekük egyelőre a fordulat jelentőségét tagadni. Stürmer nem németbarát és bizonyára osztozik volt minisztertársával az ellenünk való gyűlöletben. De őt nem azért tették a helyébe, hogy a régi politikát folytassa, hanem hogy a birodalmat megmentse — a belső ellenségektől. E pillanatban úgy fest a politikai égbolt, mint a mi egünk egy nagy vihar közepette. Még telve van felhőfoszlányokkal, ikég villámlik közelről-messziről. Északról és nyugatról újabb felhők tornyosulnak és a napsugarak hasztalan keresik az utat földünkre. De azért mégis lassan kivilágosodik és a tudat, hogy ezt a vihart sikeresen kibírtuk, mind erősebb dobogásra készteti a sziveket. Úgy érzi mindenki, hogy a béke nem késhetik sokáig és ez a hit nem csalhat meg milliókat. Tldakozzon,fe az elesett kösője özvegyei és apvái javára ! Hadsegítő Hivatal főpénztára, Képviselőitáz. A háború Héím eredménye — 431.000 négyszögkilométer hódított terület, 2.658.283 hadifogoly. — Budapest, jul. 29. A második háborús év végén egy egyszerű statisztikai kimutatást ad ki a berlini hivatalostávirati ügynökség a háború eddigi eredményéről. Ez a száraz kimutatás azonban ékesebben szól az antant államférfiainak leghatásosabb szónoklatainál, össze van állítva itt le nem tagadható pontossággal, hogy két esztendei dicsőséges küzdelemmel mit értek el a harctereken a középponti hatalmak, mit hódítottak, mennyi foglyot ejtettek s mennyi zsákmányt vettek el az ellenségtől. Megmondják ezek a számok, hogy ellenségeink országaiból 431.000 négyszögkilométert tartunk megszállva, míg ők mindössze 22.000 négyzetkilométert foglaltak el ezalatt az idő alatt. A hadifoglyok összes száma több mint két és fél millió s ezek közül Ausztriában és Magyarországon több mint kilencszázezer van. A hadizsákmány száma is ilyen nagy: 11.036 ágyút, s másfél milliónál több kézi fegyvert vettünk el ellenségeinktől. Ezek a rengeteg nagy számok, melyek teljes mértékben megmutatják a hosszantartó, modern háború borzasztó arányait egyúttal soha el nem múló módon tesznek tanúságot katonai dicsőségünkről s már magukban véve is biztosítékai annak, hogy ennek a háborúnak a sorsa már eldőlt, ezen ellenségeinknek semmiféle erőfeszítése sem változtathat. ( A kimutatás a következő: Berlin, júl 29. A Wolff-ügynökség jelenti: A második háborús év végén a háború eddigi eredményéről a következő számadatokat közöljük: 1. A középponti hatalmak európai területen az ellenséges országokból megszállták: Belgiumban kerek 29.000 négyszögkilométert, Franciaországban 21.000, Oroszországban pedig 280.000, Szerbiában 87.000 és Montenegróban 14.000, összesen kerek 431.000 négyszögkilométert. Az ellenség megszállt: Elzászban kerek 1000 négyszögkilométert, Galiciában és Bukovinában 21.000, összesen 22.000 négyszögkilométert. A háború első évének végén a számarány ez volt: 180.000 a 11.000 négyszögkilométerhez. 2. A hadifoglyok összes száma a második háborús év végén ez volt: Németországban 1.663.794, Ausztria és Magyarországban 942.489, Bulgáriában kerek 38.000, Törökországban 14.000, összesen 2,658.283. Egy évvel ezelőtt a Németországban és Ausztria és Magyarországban lévő hadifoglyok száma 1,695.400 embert tett. Az orosz hadifoglyok közül: Németországban van: 9019 tiszt és 1,202.872 katona, Ausztria és Magyarországban 4242 tiszt és 777.324 katona, Bulgáriában és Törökországban 23 tiszt és 1435 katona, összesen 13.294 tiszt, és 1,981.631 katona. Német hadifogságba jutott eddig: Francia: 5944 tiszt, 348.731 katona, orosz: 9019 tiszt, 1,202.872 katona, belga: 656 tiszt, 41.752 katona, angol: 947 tiszt, 29.956 katona, szerb: 23.914 katona, összesen 16.569 tiszt, 1,647.225 katona. 3. Németországban eddig a következő hadizsákmányt állapították meg: 11.036 ágyú, 4,748.038 lövedékkel, 996 muníciós és egyéb jármű, 1,556.132 fegyver és karabély, 4460 pisztoly és revolver és 3450 géppuska. Meg kell jegyeznünk, hogy itt csak a Németországba elhozott zsákmányról van szó, míg egy megközelítően sem meghatározható számú ágyút, géppuskát és puskát a munícióval együtt mindjárt a harctéren használatba vettünk. 4. Az egész német kórházaiban kezelt hozzátartozói közül a német tábori seregnek a rendelkezésre álló legutóbbi statisztika szerint 90.2 100 közül lett újra szolgálatképes, 1,4 halta k meg 100 közül és 8.4 100 körül szolgálatképtelen maradt, vagy szabadságolták. A higiénikus rendszabályok, különösen a szigorúan foganatosított védőoltások folytán a járványos megbetegedések száma a hadseregben elenyészően csekély maradt. Mindig csak szórványos megbetegedésekről volt szó és a katonai intézkedéseket a járványok sohasem gátolták meg. A budapesti terv főkonzul a balkáni helyzetről- Budapest, júl. 29. A Balkán — mint már annyiszor a háborúban — ismét beszéltet magáról. Ezúttal Románia van soron. A három felől is hadviselő országok közé ékelt államot vette munkába az antant és ennek a munkának első és látható része a nagyarányú és zavaros sajtólárma, amely egyképpen dúl Romániában és ellenségeink földjén. Erről a zavaros és hangos, tehát jellegzetes balkáni helyzetről óhajtottunk információt szerezni, amikor ma megkerestük Ahmed Hikmet béget, Törökország budapesti főkonzulát, akinek véleményét a diplomáciai tapasztalás és a tökéletes helyismeret egyaránt megbízhatóvá és értékessé teszi. A főkonzul éppen ma utazott el háromhetes nyári pihenőjére, mindazáltal szíves volt fogadni munkatársunkat, akinek ezeket mondotta: — A pillanat, ami a Balkánt és nevén nevezve, Romániát illeti, tagadhatatlanul kritikus. A kritikus jelző azonban korántsem jelenti azt, hogy veszedelmes is volna a helyzet, mindössze annyit óhajtok ezzel a szóval mondani, hogy Románia részéről elhatározást kell várni. — Próféciára a jövőt illetően, nem vagyok hajlandó. Politikai nyilatkozatot — állásomnál fogva — természet szerint nem tehetek. Impresszióimat azonban elmondhatom, de azt hozzátehetem, hogy hitem szerint fölfogásommal megegyezik a német, a magyar, az osztrák és a bolgár fölfogás is. — Ami Románia elhatározását illeti, azt csak maga Románia tudhatja s bennünket a dolog semmiképpen sem izgat. Törökország a tulajdon problémáinak igazán kritikus részén átesett a balkáni háborúban, amit Románia állásfoglalása hozhat, már nem jelentős kérdés. Ami a török, bolgár, magyar, osztrák és német szövetség nézőpontját és helyzetét illeti kapcsolatosan Romániával, erre nézve klasszikus mintával szolgált Németország és Olaszország imént lezajlott konfliktusa. Itália, mint ismeretes, különböző szerződések megszegésének ürügyével fenyegetni próbálta Németországot és az volt a látszat, hogy az olasz kormány háborúra viszi a dolgot. Németország azonban erős. Mellét kifeszítette, kezét ökölbe szorította és ereje tudatában szilárdan szemébe nézett ellenfelének. S Itália, amint látjuk, megjuhászodott. — Ismétlem, sejtelmünk sem lehet róla, mit tesz Románia. De a német példa mutatja, mi a teendője a mi hatalmas, tömör, egységes szövetségünknek. Bulgária már teljesen kipihente nemcsak régi, de jelen háborújának fáradalmát is és soha nem volt oly erőben, oly harcos kedvben, mint most és soha nem tanúsított harcban oly ragadozó lendületet, mint tenné, ha új fordulat következnék. — Törökország, mint mondottam, nyugodt. Nagy és erős seregek állanak harcra készen és az én hazám semmiféle alakulástól sem veszítené el nyugalmát. Optimista vagyok, optimista egész Törökország, optimista szövetségünk mindegyik állama. Eredményeink sora, mai helyzetünk is oly szilárd, hogy optimizmusunkat semmi a világon meg nem ingathatja és ha arról volna szó, hogy még egy új ellenségünk támad, oda se neki. Eggyel több vagy kevesebb a mai szituációiban egyáltalában nem számít! Ahmed Hikmet bég, kitűnő barátunk mosolyogva, vidáman beszélgetett. Sajnáljuk, hogy csupán szavait írhatjuk ide, gesztusait nem. Ezek a gesztusok nagyon sokat mondottak.