Budapesti Hírlap, 1916. szeptember-október (36. évfolyam, 243–303. szám)

1916-10-08 / 280. szám

20 BiliÄPOT SfilM? (8S0; sz.) 191C. október 8. eredménnyel jártak. Trebio Valente házának perisz­­­ilumában négy csontvázát hoztak napfényre. Az egyiket — mint ezt helyzetéből kétségtelenül meg­állapították — menekülése közben a beomló tető sajtolta agyon. * (frj Idők.) Az Uj Idők legújabb számában Bitó Lajos folytatja Don Juan halála című regényét. Őt talá­lju­k továbbá Csat­l­é Kalm­áil elbeszélését, melynek címe is Mljká velelette. Dánielfté Lengyel Lau­ra LOlkd ék­ttttífe és irt novellát. Gáros Kálmán cikke Araim Jánosflak egy régi kiadatlan levelével f­oglalkozn­a. Nagy Endre Góbé című humoros cikke, l­ajos­zrém­ér elbeszélése, Gács Dem­eter, Horváth Ákos tfc'ímeti, a Pallasiai felvételek rovata és egyéb a­téleti tokfeek eltűsztik ki tt lap szövegrészét. Az Új Idők e heti számát is rendkívül érdekes harctéri fel­vételek díszítik. Az előfizetés díja egész étre húsz, negyedében öt korona. * (Filharmónia.) Az első filharmónikci hang­verseny Hétfőn, október 11-én este csak­ órakor lesz a Népoperában Hemner vezetésével. Sebeők Sára, Mar­schal­ky Rózsi, Székelytildy Ferenc, Szemere Ár­pád operaházi tagok, K­oubal Vilmos karigazgató és az Operaház teljes énekkarának közreműködésével. A mű­soron Verdi Rekviemje szerepelt . (Ásatás Görögországban.,) Kuriuliotis görög arkeológus Kiosz szigetén érdekes ásatásokat végzett. A többi között kiterjedt temetőre bukkant, a­melyben számos a VI. és V. századból való agyag­szarkofág volt. Még eredményesebb volt a kutatás Anolló szentélyében. Itt egy ötödik századból való épületet és több rendkívül értékes bronz és márvány tárgyat találtak. * (Mary Béla hanárversenyei.) Jövő héten csütörtökön, október 19-én tartja Gerhardt Elena a Zeneakadémiában egyetlen dalestéjét. A művésznő e héten tartandó berlini, drezdai és lipcsei hangver­senyeire már minden terv elfogyott. — Körmyétik­é-Szamoszi Elza s­praénekesnő pénteken, október 27-én rendezi dalestéjét a Zeneakadémiában Dienzt Oszkár kíséretével. * (Rózsavölgyi h­ang­versenyei.) Dohnányi Ernő október 2­1-iki első hangversenyének műsora: Schubert b-dúr és g-dur szonáta, Schumann Kreis­leriann és Karneval. — Vecsey Ferenc november 5-ikén lép föl. Műsora: Bruch: g-moll hangverseny, Bach: Chacolme. Paganini: Campanella. Jegy Iló­zsavölayinél kapható. * (Zenekari hang­versenyek.) A bécsi Kon­­zert Verein, melynek zenekari hangversenyei évek óta az évad legkedveltebb estéi, az idén is négy estére terjedő bérzetet hirdet. Louwe Ferdinánd vezényletével. A hangversenyeket november 14. és 15., s január 19., 20-án tartják meg a Vigadó ter­meiben. Előjegyezni lehet a Lyra jegyirodájában. (Andrássy­ út 15.) * (Két pályázat.) Az Iparművészeti Társulat október 6-án Alpár Ignác elnöklésével két pályázat dolgában határozott. Az egyik a limanovai csata emlékét megörökítő plakett-pályázat, a másik a fá­ból készítendő villamos világítótestek tervrajzára írt pályázat. Az ebőnél a bíráló­bizottság díjakat nem adott ki, azonban a rendelkezésre álló ezer ko­ronát a pályázók között a következőkben osztotta­­ki: Weinwurm Frigyes és Rigele Alajos 200 korona, Berán Lajos 200 korona, Batzó Pál 200 korona, ki­záróan csak két vázlat tervezéséért Tóth Gyula 300—100 korona, Bethlen Gyula 100 korona és vé­gül Fekete Oszkár és Szegő Sándor 100 korona díjat kapott. A világítótestekre írt pályázatra beérkezett pályázók közül 100—100 koronát kaptak a követ­kezők : Kocsis Tivadar, Spiegel Imre, Horváth Béla és Thoman Antal, Fehérkuthy Bálint és Sváb Ká­roly, Fekete Oszkár és Szegő Sándor, Müller Tibor, Bagossy Pál és végül a 117 tábori posta jeligéjű pályamű, melynek szerzője, miután jelligés levele nem érkezett be, ismeretlen. A társulat kéri az ille­tőt, hogy jelentkezzék. Az Iparművészeti Társulat a pályaműveket vasárnap, október 8-ától kezdve az Iparművészeti Múzeumban kiállítja. * (Tudományos élet.) A Természettudományi Társulat állattani szakosztálya Rátz István elnök­­lésével ma tartotta meg a nyári szünidő után első ülését. Az első előadó Gorka Sándor Zsir-szintézis a tavi kagyló kovok­áusában címmel számolt be kísér­leteiről, a­melyeknek folyamán kimutathatta, hogy a kagylók, a vízben oldott tápláló anyagokat, kopol­tyúik sejtjeinek segítségével fölveszik és azokat szer­vezetük számára értékesítik. Ezután Leidenfrost Gyula Magyarországi fossilis Siluridákról címmel értekezett. Bemutatja a Tisza medrében talált pleis­tocén-korú harcsa koponyáját, valamint a Drasche-fél téglagyár pliocén-korú agyagré­tegéből két eddig ismeretlen falu harcsa fej­vázát. Az egyiknek Sibirus pliocenicus, a másik­nak Silurus stenocephalia nevet adta. Végül Zim­­mermann Ágoston Mirigyek a paotában című elő­adása során főképp a ló patájában előforduló miri-évek eddig kevéssé ismert szövettani szerkezetét és atírközlését ismertette. * (Művészeti ösztöndíjpályázat.) A Képző-, művészeti Társztlaz pályázatot hirdet néhai Nemes Sándorné tírófné kilencszáz koronából álló ösztön­dí­jára, a illelv két, illetve három éven át esedékes. A Pályázaton kizáróan huszonnégy-harm­inc év kö­zötti EdasVar honosságú festők és szobrászok vehet­nek részt, a­kik pályáműveikkel f együtt a honossá­gukat, életévüket és vagyoni viszonyaikat igazoló okiratokat október 2-án, vagy 3-án délelőtt tartoz­nak a Műcsarnok titkári hivatalában bemutatni. 4 fA harangrok.) Országszerte szedik le a harfinitokat a tornyokból és elviszik őket, hogy szol­fiálják a h­a­rfit. Ez alkalomból Bartalos Gyula dr. érdekes versfüzetet irt, a m­elybest­letes hangon el­búcsúzik a hadba távozó harimgiainktól. A füzet húsz fillérért r­endelhető meg Eészben, az érseki licentu­s ti­bomdáköti. * (Mag­yar Kultura.) A Magyar Kultura leg­újabb számában a következő cikkek jelentek meg: Birtokpolitika és többtermelés : Czettler Jenő: Fejő­dés a legrégibb magyar társadalomban: Erdélyi László. Műgyűjtés és műgyűjtők : Gonda Béla. Lap­páliák: Luis Colonna S. J. tollából. * (A Képzőmű­vészeti Főiskola évkönyve.) A minap jelent meg a Képzőművészeti Főiskola be­számoló évkönyve az elmúlt esztendőről. Mint érde­kesebb adatokat említhetjük meg, hogy középiskolai raitanári oklevelet nyert 12 növendék, tanítóképző­intézeti rajztanár oklevelet két növendék, polgári is­kolai raitanitói oklevelet három növendék és pol­gári iskolai rajz- és kézimunkatanítónőit huszonkét növendék. A Nadámii-féle 500 koronás ösztöndíjat Szüle Péternek, a harctéren küzdő festőművésznö­vendéknek ítélték oda. A Festészeti Mesteriskola másik két növendéke közül Burchardt Rezső a Pá­vel-Trefort-féle 600 korizmás, Tatz László pedig az 1000 koronás állami ösztöndíjban részesült. Végül a török császári kormány által tanulmányútra kül­dött százötven török ifjú szintén a főiskolán nyert oktatást a szabadkézi rajzban és geometriában. * (Ukrán könyvtár.) Az Ukrán Könyvtár legújabb köteteként megjelent Podhradszky György­nek Magyar-ukrán történelmi kapcsolatok című munkája. A füzet ára egy korona húsz fillér. * (Folyóiratok szemléje.) A Budapesti Szemle legújabb számának első helyén Fraknói Vil­mos megemlékezik Haynald Lajosról. Majd György Endre a munkáskérdés lényegét fejtegeti. Takács Sándor Zrínyi Miklós nevelőanpja című tanulmá­nyát folytatja, Vay Péter gróf pedig Ukrajnát is­merteti. Költeményt Vargha Gyula és Takács Edit írtak, zose várja a közönséget. A Sárkány­ utcai pályán délután fél 4 órakor másodosztályú mérkőzés lesz a Máv. gépgyári sportkör és a TTC csapata között. * Atlétikai viadal. A Magyar Atlétikai Klub vasárnap délután 2 órakor a margitszigeti sportte­lepen országos atlétikai viadalt rendez. A Buda­pesti Sport Egyesület október 22-én délután fél 2 órakor a millenáris versenypályán rendezi első or­szágos atlétikai versenyét, a­melynek jövedelmét az erdélyi menekültek asztala javára ajánlotta föl. A tizenegy számból álló versenyre októbar 16-ig lehet nevezni PisvMstovi NáiMor címére (VII., Thököli-út, Korzó-kávéház) küldendő kvé­ben. Államszámviteli államvizsgára S^^1f'L 61^^^,^ 11^ Vidékieknek sjiociális jogy^otoimot előre kiküldőnk (n­ánbolira példatárral, szóbelire az állami könyvek, naplók, gardzamidás etb. gyítjlemi­k­.vérel). Vissgák kéthetemkint. Szontag­h Donát Budapest, 1., Alkotás­ u.. 7/b, t. u. — Jzer­en prospektust. — Jegyzet körcsöntés, Ertekazói d.U. 4—7-ig, 7110 A „RAVISANTE" eltávolít híráyek arcáról és karjáról minden kellemetlen szerzetet. Fájdalommentes, Azonnal látható hatás, k­ágszerű­ kezelés. Orvosilag ajánlva. Ered­ményért és ártalmatlanéért kezessér*. Vidékre szétküld­és diszkréten, pontos v­así­tással. Kizárólag nálam Unholbplt**" Kapható a páratlan hatású »»n­KUCIlUlCHl , rm­ely a Keblet fejleszti, Keménynyé és üdévé teszi. Zsirm­entes „archrém" szeplők és rán­cok ellen a legjobb archámluszta. Arcápolás, arcgftzelés, össze» szemplésíh­bak tüzelése egész napon át. BOTÁR REGINA Koxmetillai intézete Budapest, VII., Erzsébeet-Körút 34. szám. * Bolla Mihály meghalt. Bolla Mihály mi­niszteri tanácsos, a Lipót-rend lovagkeresztjének tu­­­lajdonosa ma 67 esztendős korában meghalt. Bolla Mihály halála mély gyászba borítja a magyar test­nevelés ügyének vezérkarát, a­melynek egyik leg­lelkesebb tagja volt A Testnevelési Tanács alel­nökét, az Országos Testedző Szövetség társelnökét és a Budapesti Budai Torna Egyesület­ választmányi tagját veszítette az elhunytban­. Temetése hétfőn dél­után 3 órakor lesz a kerepesi­ úti temetőben. A Testedző Szövetség vasárnap délután 4 órakor gyász­ülést tart. "Labdarúgás. A hadimérkőzés tölti ki ismét a vasárnap programját. A soron lévő meccsek között a főérdeklődést a Hungária-sporttelepen lezajló MTK—BAK mérkőzése köti le. A BAK egyedül di­csekedhetik vele, hogy a MTK-tól nem szenvedett vereséget a tavasszal s most is bizonyosan minden erejét latba fogja vetni, hogy legalább is újólag döntetlen eredményt érjen el a legerősebb magyar csapattal szemközt. A MTK szokott összeállításában áll ki, a BAK pedig az eddig szerepeltnél is erősebb legénységet küld a küzdelembe. Ilir szerint részt vesz a mérkőzésben Károly Jenő, az egykor oly hír­neves középsőfedüzet is, a­kiben a BAK értékes tá­maszt nyerne. A MTK—BAK mérkőzését délután fél 2 órakor megelőzi az UTE—„33" FC hadimérkő­zése. Élvezetes sportot kínál az üllői-úti sporttelepen dűlőre jutó kettős hadimérkőzést is. Elsőbben, dél­után fél 2 órakor, a MAC méri össze erejét 1:7 erő­ben meggyarapodott BTC-al, m­ajd fél 4 ór­a- ^ FTC—Kispesti AC mérkőzése kerül sorra. A mille­­­náris pályán fél 4 órakor a V'ns- és FemmunlUuru SC—III. b­er.­­I­VE, a h­alom-utcai pályán ugyancsak fél 4 órakor a Törekvés— Főv. T. Kör hadimérkö­)( Az őszi futtatá­s. Pompás időjárás ked­veskedett ma a turf közönségének. Ragyogó nap­fényben fürdött a versenytársán s a program első három számától feltekintse, a sport is igen élénk, érdekes és reális volt. A nap főeseménye, az őszi kancadu­ három telivér részvételével zajlott le. A győzlmet Kumanova vívta ki a későn versenybe hozott Nur Du és Fallachu ellenében. Fal­lac­hu csak­nem a távolságoszlopig vezetett, ott azonban elké­szült erejével, eb­be került Kumanova, a­mely a hátulról nag­y sebességgel fölnyomuló Nur­flu­val szemközt ostor alatt meg tudta védelmezni elsőbb­ségét. Kumanova győzelme legutolsó rossz futása után meglepetés volt s arra a föltevésre indít, hogy az őszi­ díjban nem pályáztak vele komolyan. A nödöllői-du­btin Dalai Láma e­mitingben már har­madik győzelmét aratta s teljesítményével ujabb javulást produkált. Kitűnően futott Bendegúz, a­mely, ugy látszik, fokozatosan legjobb idősebb lo­vaink sorába emelkedik. Az eladóversenyben csak három telivért tettek ki annak, hogy kalapács alá kerüljön s közöttük Wird­essel szemközt mi ke­resni valója sem volt Gromlernek és debütáló Ara­tónak. A nyeretlen kétévesek versenyében Aussee­ vált ki győztesnek a tizenöt főből álló mezőnyből, követve Viellieb client­ől és Veziertől, az eladó két­évesek versenyében pellie Fratzer­ szerzett kárpót­lást istállójának az idáig honorálás nélkül maradt, bizalomért. A napot záró ezer méteres futásban a favorit Ballon könnyű győzelemre vitte öreg súlyát. Az indulásnál megkésett Minnelied okkupálta a m­á­­sodik helyet. A részletes eredmény a következő: I. Gödöllői dij. 6000 korona, 1600 méter. iLautiner V. 3é. bim. Balaj Láma 61 (Janek) első Teleki L. gnit 4é. gm. llendegus 00 (Varga) második, breuiere M. 4é. I'ique ussiete 50% (Öctiuster) barimulik. Futott mígt Arató, h­áromnegyedkoastal nyerve, kétk­osarat harmadik. Tot: 10:15. Helyre : 10:11 és 13. Könyvfogadás : 1% reá Palai Láma, Bendegúz, 3 Pi­que Besiette, ill. Arató. II. Eladók versenye: 3000 korona. 1600 méter. Schlesinger V. és társa­­i. piu. Wireless 53%. (Danek) első, Taxis báró 46. Cher. Browher 57 .(Bornacky) m­áso­dik, Danaszigeti ménes 3é. Öregem 53 (Koller) harmadik. Üti hosszal nyerve, tizhosszal harmadik. Tot. : 10:13. Könyvfogadás : 3YJ rea Wireless, 2Vi Growler, IS Üregem. III. őszi Icatica&ij. 10.000 korona, 2500 méter, Breher A. 4é. pk. Kumanova 60 (Csiszár) első, Pusztai ménes 3é. sk. Nur l­u 58 (Schuster) második, Landau IX. lovag 4é. tik. Fallachy 62 (Varga) harmadik. Nyak­hosszal nyerve, másfélhosszal harmadik. Tot. : 10 :15. Könyvfogadóa : pari Fallachy, 2 Nur Du, 3 Kumanova. IV. Kétéves nyeretlen versenye: 5000 korona. 1000 méter. Merán gróf pk. Aussee 54Vi (Danek) első, Pusz­­tai ménes sk. Vid­lichchen 54% (Schueter) második, j­authner V. am. Fester 56 (Jurnik) harmadik. Futott még: Boldogulj, Hogy volt, Szigetvár, Szipek, Kanada, K­anuncula, Fox, Zrínyi, Knigge, Veray, Kun, Mókus II, Kéthosszas nyerve, fej hosszal harmadik. Tot.: 10,103. Helyre: 33, 53 és 32. Könyvfogadás : 20 Knigge, 3 Mó­kus II., 4 Hun, 5 Russe, 6 Boldogulj, 10 Ripek, Vezier, 16 Zrínyi, 20 Hogy volt, 25 Szigetvár, Vid­libehen, 33 Ka­nada, Veray, 50 Fox, 100 Ranuncula. V. Kétévesek eladó hendikepje. 2000 korona. 1000 méter. Dávid E. stpk. Fratzerl 55 (Pretzner) előtt, Mauthner V. pm. Ramazan 60 (Janek) második, Vince­­kerti ménes sk. Rokolya 11. 54 (Mayer) harmadik. Fut­tott még: Stobika, Bajazzo, Igritz, Grenadier, Hamidik, Badarság, Smart. Egy hosszal nyerve, holtversenyben má­­sodik. Tot.: 10:35. Helyre 10:15, 16 és 26. Künyvfoga­dás: 2% Fratzerl, llamazan, 4 Igritz, 5 Bajazzo, 8 Bo- Inka, Grenadier, Rokolya II. 10 Badarság, 12 a többi. VI. Welter hendikep. 3000 korona, 1000 méter. Schlesinger V. és társa. 4 é. sk­er. Ballon 50Vj (Danek)­első, Rex I. 3 é. szpk. Itinnelied 57­ (Varga) második, Verebély D. 3é. sk. Adria 55 (Altmann) harmadik. Fű­tött még: Bolygócsillag, Helene W., Himera, Albani, Nel­son, Rigoletto, Rafael, Beiram, Vállvetve, Srapnek­, Mata­jia­n. Kéth­osszal nyerve, rövid fejhosszal harmadik. Tot.: 10:53. Helyre: 10,22, 23 és 120. Könyvfogadás: 2­ Ballon, 3 Himera, 4 Shrapnell, 5 Rigoletto, 0 Miogelied, 8 Nelson, Beiram, 16 K­afaela, Vállvetve, 25 Albani, Ad­ria, 33 M­at­a­pan, 40 a többi. A hatodik nap programját a kétévesek utolsó klasszikus erőpróbája, a Szent László-díj ékesíti. Az 1500 méter távolságon dűlőre jutó mérkőzésben a következők részvételére lehet számítani: Bombe (Jurnik). Feldmarschall (Janek), Galipoli (Varga), Szapora (Pretzner). Brünhilde (Danek), Frustra (Schuszter), Lobogó (Szilágyi), Revere (Gulyás), Emilius (Tausz) és Sziporka (Bosch). A pályázók között Szaporának, Feldmarschallnak, Bombónak és Gallipolinak teljesítményei értékelhetők a legmaga­sabbra. Szapora részvétele nem viseli magán a kot

Next