Budapesti Hírlap, 1916. november-december (36. évfolyam, 304–363. szám)

1916-11-01 / 304. szám

J 316 november 1. '1ST! $ l304 S2=; bevonni, olyan ténybeli állításokat tartalmaz, a­me­lyeket nem hagyhatunk tiltakozás nélkül. Így például egyik előkelőség elsiratja a m­a­gyar Parasztot, a­ki alig .10—38 százalékkal értéke­síti jobban terményeit, míg az ipari termékekért a korábbi ár négyszeresét fizeti, a­mivel szemben a köztudomású tényállás az, hogy az ipari cikkeknek is csak egy része mutat fel ilyen nagyarányú áremel­kedést; jelentékeny i­parcikkek ára sokkal mérsékel­tett arányban emelkedett. A­mi pedig a nyerstermé­nyeket illeti, a gabonanemű maximális ára h­agy békeáraknak körülbelül kétszerese, a legfinomabb állati termények (bus, zsír stb.) ára a háborút köz­vetetlenül megelőzőtt nagy áraknak négy-hatszoro­sára emelkedett. Az előkeléseit így folytatja: Micsoda nyomorú­ság! A magyar haditerménytársaság kis áron rekvi­rál­ja a szegény magyar zabját, valamivel nagyobb áron továbbadja és azok közül, a­kik tőle kapják, nagyon sokan ötszörös és hatszoros áron árulják Ausztriában. Csak azt ismételhetem: nyomorúság! A fölháborodás e kitörésével szemben szárazon konstatáljuk, hogy a K­adi-Termény zabot kizáróan a hadsereg céljaira rekvirált és senki nem juthat abba a helyzetbe, hogy a Haditerménytől vett zabot kínálhasson Ausztriában. Ezek után ne csodálkozzunk, hogy az illető előkelőség arról is meg van győződve, hogy sok mil­lió méter mázsa van Magyarországon lenn a sírban elásva és ite csodálkozzunk azon sem,­­hogy olyanok körében, a­kiknek önbizalma az olyan gyakran be­váló pszichológiai számtétel szerint szakismeretükkel fordított arányban áll, az a követelés is fölhangzik, hogy az élelmezési kérdések kivétessenek a magyar kormány kezéből. A magyar kormány ed­dig is megtett mindent, ezután is meg fo£ mindent tenni, hogy Ausztriának­­ a lehetőség végső határáig segítségére siessen és megossza­­vele a közélelmezés nehézségeit és erre vonatkozott, a­mint eddig megadott, ezután is kész­séggé­ megad minden fölvilágosítást, azt azonban a ..szót átvevő" .­ ..volt osztrák miniszternek" nem hihetjük el, honn ezt a követelést a magyar minisz­terelnök Körber Ernő dr.-tel fogja meghallani. Sokkal komolyabb államférfinak tartjuk az osztrák minisz­terelnök urat.. semhogy feltételezzük róla, hogy egy törvénybe­­ ütköző jogtalan és célszerűtlen rendsza­bály javaslatával lépjen elő. Az estertfe parlame­nt épülete. Bécs, okt. 31". ( Saját tudósítónktól.) A Politische Tagebücher Terv­ezője a birodalmi gyűlés épü­let-házkezelőségé­nek egy tagjához azzal a kérdéssel fordult, mennyi időre van szükség, míg az épületet, mely most kór­ház céljára van berendezve, megint használható ál­lapotba helyezzék. Az illető azt válaszolta, hogy a kórház kiürítésére legalább 14 nap kell, az épület helyreállítására pedig legalább tiz hét, ugy hogy a ház legkorábban, február elején volna újból meg­ny­itható. Hararw hé!­alsîî îizsxer román !og©5y. — Marc ilad­siâtean és Jean, — ta Maassiette és a nemstehé. — Sserö vereség a Cserna meiî@u. — Budapest, okt.'31. f­ulkenhaim­, a győzelmes erdélyi hadve­zér, megszámolja zsákmányát, a­melyet az utolsó három hétben ejtett. Harminckét ágyú, negyvenhét géppuska é­s egy zászló került a kezébe, 151 tiszt, 9920 főnyi legénység a fogsá­gába. Ez a tízezer embernyi veszteség éppenség­gel nem­ arányos azzal, a­mit a románok halot­takban és sebesültekben vesztettek. Mert bár ezek a vérengző bestiák, a­kik Erdély polgári lakosságát, öregeit, asszonyait gyalázatosan meg­kínozták, a harc terén gyávák — a Szerb egészen más katona — mégis olyan helyzetekbe kerül­tek a mi hadvezetésünk nagyszerű rajtaütései és megkerülő mozdulatai folytán, a­melyekből élve csak kevesen menekültek. A hadihelyzet a­­ határokon egyre tisztul. A románok, a­kik most, hogy az orosz segítség Dobrudzsában kiadósabb lett — Bruszilov már B­esszarábiát félti Mackensentől — nagyobb erő­vel igyekeznek támadni és az elv­esztett magyar területre visszanyomulni, de törekvésük meddő marad. Csernafaeviznél és a román Kampolung­tól északra ismét megvertük őket. Orsovától északra németek verték vissza ellentámadásukat. Bruszilov egyébként Galíciában és Volluj­niában is azért indított itt off­enzivát, hogy a ro­mánokra­­ nehezedő végzetes­­nyomást enyhítse. Az iniciálisat azonban mindenütt­­ szövetséges magyar, német, török és osztrák csapatok ragad­ták magukhoz. A Sztyr folyó folyásánál, Be­resztecko mellett kisebb jelentőségű harcok a mi javunkra dőltek el. A Narajovka keleti part­ján a törökök ismét nagyszerű sikert értek el, rohammal foglalták el az oroszok elülső állásait. Lej­ebb délre a németek foglaltak el fontos ma­gaslatokat. Kelet-Galícia déli részében, Szta-­­niszláutól dél­nyugatra az lest előretörése meghiúsult. A Somme körül az időjárás kedvezőtlen volta miatt megenyhültek a harcok. Az angolo­kat Les Boeufsnél már a német tüzérség árkai­hoz Iudia szögezni. A franciák, a­kik tegnap­előtti kudarcukat szerették volna jóvá tenni, nem tudták Maisonnettet és Biachest a néme­tektől elhódítani. Egy támadásukat Chaulnes és Lihons közt, a csatatér déli szögletében a német zárótűz fojtotta el. oroszok egy elszigelt szerbeket, a­kik Macedóniában jóformán egyedül hordják Sarrail offenzívá­jának terhét, véres vereség érte a Cserna mellett. Sikerükben elbizakodva merészen törtek előre a bolgár gya­logság ellen, d­e hős szövetségeseink visszaker­gették őket eredeti állásukba. A veszedelem, a­mely Monaszlijt fenyegette, elhúzódott. A szerb álom Szerbia fölszabadításáról vele foszlott semmivé.­ ­ Zsótér­ uram­ mind­­elhozta Zsarnócának Hűségesen jut belü­le k­inek-fának. Altul hízik minden disznó és Rézkígyó, Ab'n­a bízik Drancur Phhár, a versíró. Második flatalt Verav János, mint illik, földhöz csapi a poharát a rigmus után, aztán le­ült, hogy nyugodtan bezsebelje a hatást, a­mire rá vadászol­. Nem hiába pimpegette lantja húr­jait, hálás hallgatósága ugy megéljenezte, mint egy hadvezért, Rozália hagyma koszorút lelt a fe­jére, biró uram meg nagy gavallérosan ezüst­pengőt csu­sztatott a markába. A lármás kedvzajlás és borbőség hatása alatt végképp megnyit­ a vadpoéta vénája s ugy szórta az öl­ereket, mint sziporkát a bengáli kúp. Mindenekelőtt kiperdült a korcsma köze­pébe, hogy bemutassa ellenségeink nemzeti lán­cát és népdalait. Topogott, mint a medve, ugrált, mint a kecske,, dörmögött, mekegett, virnyilolt, lábát, fejét hajingálta, a végén ugy összegabalyí­totta vég­tagjait, mint egy polip. A falusi kabaré óriás hatást keltett. A sihederek vállukra kapták az egyetemes mű­vészt, fejét szelíden hozzáverdesték a mester­gerendához, belecsíptek a combjába, végül telje­sen kifogyván a szuszból, padra fektették áldo­zatukat s kárpótlásul egy hosszú szál kolbászt nyomtak a markába. I.Ön erre olyan kacagás, hogy Rozáliának és a Stiglincnek egymásba kellett kapaszkod­niok, hogy a földre ne essenek . . . Immár egészen megtelt az ívó. A pipa füs­tös levegő összesűrűsödött a köd­menek és gubák klasszikus szagával s olyan lojtó gázokat ered­ményezett, a­­milyeneket, a­ magyarét kivéve, a világnak semmiféle tüdeje sem képes elevenen megemészteni. A rendes vasárnapi korcsmázó vendégek mind helyben voltak, csak az hiányzott közülök, a­ki máskor a legpontosabb szokott lenni: Zseb­rák, a suszter. Cimborái aggodalmas sajnálko­zással találgatták, hogy mi lelhette. Csik Mátyás balesetet sejtett, (alighanem kitörte a lábát), Vas-Kovács József kolerát mondott. Kazal An­drás meg még rosszabbat gondolt: — Meghalt a­. — állította tökéletes meg­győződéssel­­— mert fél lábbal vagy egy kis ko­rela­rián még itt lenne. Ám hibázol! András. Alig ej­te­t­é ki véle­ményét a száján, megjött Zsebrák, rendes szo­kása szerint hajadonfő (a szomszédban lakott) és bőrkötényesen. Ital kezében hosszúszárú sel­meci pipát szorongatott, jobbjával ritkás vörös haját borzolta s váltig kuncogott. ltál él? szólította meg Kazal András.­­— Mán az! hittem, elvitte az ördög. A bőrművész nem reflektált a nyájasságra, boldogan nyihorászol!, s szaporán csapdosta mellén a bőrkötény!. A­z istállóját, ujjongod a rajtán, kitanultam a módszert!.. S megint csak nyihorászott. Mondja hát, — kérje hazal hogy nevessünk mink is. Kifiguráztam az asszony!, — Zsebrák diadalittasan — a háborúba szökök elüile, hogy cccer már békességem is legyen ezen a világon vén napjaimra. Nyomtatott cédulát dobott az aszt­álra, a melyből kitűnt, hogy valót mondott, csakugyan besoroz!:')N­a magát. Az atyai­ak melegen gratuláltak az ötletes suszternek, mindnyájan ismerték a majszternét s csöppet sem csudálkoztak íruira, hogy hű párja a­ háborúban keresi azt a békességet, a mit ott­hon meg nem ta­kátt. Rézkígyó megénekelte az esetet. Vigan dudálhal most mán Zsebrák. Nem léphetik meg a boszorkák . .. I­ál dudált is Zsebrák elég vigan. Cigányt és bort rendelt az egész korcsmának. Rövid időn belül olyan förgeteges mulatság kerekedett az ivóban, hogy a benne résztvevők alig tudták magukat egymástól megkülönböztetni. A meg­sűrűsödött zivataros hangegyvelegbe belefúlt volna talán maga a káosz is. A káosz belesült volna, de egyetlen sugár elég volt, hogy keresztültörjön a sűrű korcsmai hangködön. Őszhajú, pirosasén népfölkelő bukkant föl ajtóban. Hirtelen és titokzatosan, mint valami jelenés. A cigány kezéből kihullott a vonó, a nótázó sihedereknek torkukra forrott a hangjuk, az öregeknek szemük-szájuk elállott, bíró uram megdörgölte a szemét. Kend az, János bácsi? — Én — válaszolt a vén népfölkelő szé­gyenkezve. — Mi lelt-e kendet'.' —­­ Hát... hát beötözködtem . •. észben kaptam. — Letelte kend a hitet? — Le . .. Mán nem vagyok nazarenus' v­isszaesküdtem Szűz Máriának, a ki a magya­rokra vigyáz. ('.send. Senki sem kért bővebb magyará­zatot. János bácsi törte meg a nagy, csoda­kező hallgatási. látnám. l '.gy pohár bort kérnék ... megkós-kifogtam gazda vágta ki 3 Hofer altábornagy jelentése. Hivatalos jelentés: kiadták október 31-én­ érkezett délután 6 óra 15 perckor. Orsovánál és az erdélyi déli határ­­hegység túlsó oldalán tovább folyik a harc. Csernahéviztől északra és Kampu­lungtól északra meghiúsultak a románok támadásai. Magyarország keleti határán és az Erdős Kárpátokban aránylag tegnap is , nyugalom volt. Falkenhayn tábornok osztrák és magyar és német haderői október 10-ike­­ óta 151 tisztet és 9920 főnyi legénységet fogtak el. A zsákmány 37 ágyu, 47 gép­puska, egy zászló és sok hadiszer. Höfer altábornagy, a vezérkar főnökének helyettese & nemet hivatalos Jelentés. ,1 na­pf­y főhadiszállásról jelentik október 31-én: Károly királyi herceg/ lovassági tábornok harc­vonala: Erdély keleti határán nyugalom. A déli határhegységben sörű­­ köd és időnként hóvihar ellenére a harc tovább folyt. Kampolungtól északra és Börkény­nél, Orsovától északra, a románok sikere

Next