Budapesti Hírlap, 1917. április-június (37. évfolyam, 88–164. szám)

1917-05-12 / 122. szám

2 to­P Ésn kik nehéz időkben állhatatosságuk, gazdasági téren kifejtett tevékenységük és a felebaráti szeretet erényének hathatós gyakorlása ál­tal örök időkre kiérdemelték a haza elisme­rését. Elvárom mindenkitől, hogy, megértve e nagy időknek mindnyájunkat munkára hívó parancsszavát, minden erejét megfeszítve fog a jövőben is dolgozni és bizalommal a jövőre irányzott pillantással kérem mindnyájunkra a Gondviselés bőséges áldását. Kisérje őket a haz­d érdekeinek szentelt további munkálko­dásukban egy mielőbb eljövendő jobb kor bizakodó reménye. Megbízom Önt hogy hozza ezt a nemzet tudom sí­rára. Kelt Lasenburgban. 1017 május 6-án. Károly s. k. Tisza s. k. A királyi szózat ujabb, megkapó és lélek­emelő bizonyságát ad­j­a annak a nemes benső­ségnek, a mellyel ifjú királyunk uralkodói köte­lességeit felfogja. Velünk érez a hosszú háború szenvedései között s meleg közvetetlenséggel jut­tatja kifejezésre hálás elismerését a nemzet erő­feszítéseiért, áldozatkészségéért és türelméért. Mindenkinek, a­kit illet, minden munkakörnek, a­mely a nemzeti küzdelem szolgálatába állította erejét és képességeit, fejedelmi bőséggel oszto­gatja az elismerés babérját. A hazafias magyar nők érdemét minden érdemkeresztnél szebben magasztalja, a midőn azt mondja róluk, hogy örök időkre kiérdemelték a haza elismerését. De nemcsak a nemzet érdemeinek lendü­letes méltatása foglaltatik a király szavaiban, hanem buzdítás és biztatás a jövőre s egy jobb kor reményének hajnalhasad­ása. A tavasz eny­híti nélkülözéseinket s ki kell tartanunk a jövő termésig. Ezt be kell látnunk, ha csak minden eddig hozott áldozatunkat kockáztatni nem akarjuk. És ki is fogunk tartani az aratásig mindenekelőtt, de tovább is, ha kell, a­mig csak a végső győzelemben a hősi vérünk öntötte nem­zeti vetést is le nem aratjuk. Tudjuk, hogy nem­zeti létünkért, függetlenségünk megoltalmazásá­ért küzdünk s szentül hisszük, hogy nem hiába , áldoztuk fiainkat a harctéren s nem hiába für­tünk, szenvedtünk és nélkülöztünk a harctér­­ hátterében. A király velünk érez, látja és megérti a n­emzet szenvedéseit. Ez tükröződik a szép ki­rályi szózatból, s hisszük és reméljük, hogy soha­­­sem fog eltűnni az ő lelkéből friss és eleven em­léke mindannak, a­mit a magyar nemzet a haza­szeretet szent sugallatában tett, áldozott, és szen­vedett a dinasztiáért és az ezeréves lunla biz­tosságáért. * Bécsből táviratozzák. A király Clam­ Mar­linic gróf osztrák miniszterelnökhöz hasonló tar­talmú kéziratot intézett, mint Tisza István gróf miniszterelnökhöz. — A Budapesti Hirlap tudósítójának távirata. — Berlin, máj. 11. Egy semleges állambeli diplomatától, a ki nemrég külföldön tartózkodott, a következő föl­világosítást kaptam: A béke lehetőségeiről csak egy vélemény van: Anglia minden eszközzel elnyomni törek­szik a népek békevágyát. A­míg ebben a tekintet­ben fordulat nem történik, addig a béke barátai­nak minden országban nagy akadályokkal kell megküzdeniük. Amerikának a háborúba való beavatkozása következtében a semleges államok legnagyobb gondja ez idő szerint az élelmiszer kérdésének szabályozása. Egyre valószínűbbé lesz, hogy a semlegeseknek közösen össze kell fogniuk, hogy Washingtonban diplomáciai és kereskede­lempolitikai úton együttesen hatást keltsenek. Senki sem állíthatja, h­ogy ilyen egyesülés az antant szellemében és az ő javára történik. Ám­bár a semlegesek szigorúan meg akarják tartani semlegességüket, az antant és Amerika minden újabb erőszaka mégis közelebb viszi őket a kö­zépponti hatalmakhoz. A­m­i a béke kérdését illeti, kétségtelen, hogy Angliát kivéve, a népek közeledtek egymás­hoz. Oroszország lemond balkáni álmairól és Franciaországban a véres csaták során egyre halkabb az Elzászért való kiáltás. Oroszország­ban azonban most minden a megalakulás folya­matában van és nem­ tagadható, hogy az ország­ban anarkista állapot alakul ki s igen kérdéses, merre visz m­ajd Oroszország útja. Bizonyos azonban, hogy a háborús eseményekben nem fog már szerepet játszani. A stokholmi konferenciára vonatkozóan megoszlanak a vélemények. Ám az bizonyos, hogy az egyébként ellenséges néprétegek egyes képviselőinek eszmecseréje csak hasznos lehet és a francia kisebbségnek a konferencián való részvétele biztosítja a békebarátok további föl­világosító munkáját. Köziben tovább folyik a búvárhajó-h­arc és a következései nem maradhatnak el. Anglia élel­m­iszer-készletéről különbözőképpen vélekednek. Beszélik, hogy hat hét múlva vagy ugyanannyi hónap múlva merül ki a készlete s a közbeeső, új termés elhalogatja ugyan majd a végső dön­tést, de ez nem változtatja meg azt a tényt, hogy a most folyó háború során Amerika minden ígér­getése ellenére sem akadnak rá a búvárhajó ellen használható fegyverre. Valamennyi szakértő akként vélekedik, hogy ha ez egyáltalán lehetsé­ges, akkor legalább is évekre, ha nem évi sze­ntekre van e végből szükség. E­z a tudat Angliát is áthatja s­­ ez lesz a béke megszületésének leg­alkalmatosabb eszköze. A­mi Amerikát illeti, csak az mondható, hogy az antant maga is kevéssé reménykedik fegyveres segítségében. Amerikának mint ellen­ségnek és barátnak a jelentősége a kereskedelmi forgalomban van. A középponti hatalmak szá­mára már ezért is bizonyos hadikárpótlás lesz, ha a béketárgyalás minden ellenséges kereske­delmi kapcsolatot összezúz és visszaadja a világ­nak a­mi megilleti: a szabad tengert és a szabad kereskedelmet. Ezek az utak mind lassan, de biztosan a békéhez vezetnek Az antantnak a nyugati harcvonalon most történő erőkifejtése is arra vall, hogy ez alkalommal folyik a végső kísérlet a hadi helyzet oly módon való megjaví­tására, hogy az antant végső vereségét semmi siker el ne homályosítsa. fsz-­ Színházba, vett neki csinos ajándékot. De Lenke azért mégis igen egyedül érezte magát. Lonkays nem látta szükségét semmiféle lelki közeledés­nek, meghittebb gondolatcserének. A rokonsága szintén csupa jóltáplált, hangosszavu, fölületes emberből állott. A­mint Lonkay megtudta, hogy apai örö­mök várnak reá, alig birt magával. Mindenkinek csak a fiáról beszélt. „Atilla lesz a neve"­, — ha­tározta meg előre nagy biztossággal. Lenke pedig leány után vágyott. Egy, kis­leány után, a­kit becézhet, piperézhet, a­ki mel­lette marad, a­kiből idővel megértő kis barátnő lesz, a­kit apja nem fog magának követelni, a­kinek a nevelésébe nem fog beleszólni . . . A nagy esemény ideje elkövetkezett. A­lgyermek­e fiú volt, Lonkay tombolt örömében. Az összesereg­lett sógorasszonyok, komaasszonyok gratuláltak. Lenke pedig ágyában a falnak fordult, h­ogy, ne lássák, hogy sir . . . Lonkay a keresztelő lakománál alaposan fölhajtott a nehéz vörösborból, jócskán falato­zott a dióval hizlalt pulykapecsenyéből. A ven­dégek oszlása után elment néhány barátjával le­vegőzni. Betért velük aztán egy vendéglőbe jó­féle rácürmöst kóstolni, Lonkay addig kóstolt, dicsekedett, dikciózott, a­míg egyszerre csak sö­tétvörös ábrázattal lebukott a székről. Megütötte a guta. Lenke magára maradt a kis­fiúval. Úgy érezte, hogy a gyerek csak most az övé, igazán az övé. Kizárólagosan eszik a gyermekivel fog­lalkozott. Az Atilla név olyan hangzatos volt, nem tetszett n­eki. Lillynek hív­ta hát a kis­fiút. Babusgatta, piperézte. Varrogatta neki a szebb­nél-szebb csipkeruhát.. Négy-öt éves korában janég mindég szoknyácskákban, járt a gyerek, hosszura növesztett szőke göndör hajában rózsaszin szalagcsokrokkal. írni-olvasni az anyja tanította s később se engedte fiuk közé az iskolába. Két öreg kisasz­szony vezetett egy magánintézetet. Oda járt Lilly a leányok közé. A­mint később zenei hajlamot és tehetséget észlelt nála, nagy boldogan fejlesztgette. A fia hegedülni tanult s az anyja muzsikusnak szánta. A zenei pályánál nem kell változtatni életmód­ján, nem kell egyetemre járnia, annyi férfi közé keverednie. Megmarad szépen anyja mellett, a­ki kísérh­ető megértéssel részt vehet tanulmányai­ban. Nem marad el úgy mellőle, mintha más pályára lép. Lilly ellenállás nélkül hagyta magát irányí­tani. A nyúlánk, halvány, szőke fiú engedelme­sen tipegett az anyja mellett. Nem kívánkozott fiútársaságba. Táncolni is leányok között tanult. Estéit az anyjával töltötte. Lilly hegedült, anyja kisérte. Néha elmentek hangversenybe, szín­házba. Szép csöndesen, eseménytelenül peregtek le napjaik. Így lett a fiú tizennyolc, éves. Talán csöndes, kissé bogaras zenész lett volna a fiúból, a ki esetleg néhány csínos dal­­ócskával gazdagítja a hazai zeneirodalmat s itt-ott egy-egy hangversenyen vesz részt s mint a közkedvelt Lonkay és X. és Y. hármas, négyes vagy ötös egyik tagja végzi be pályáját, ha­­ közbe nem jön a háború. És a háború jött. Jött hirtelen és fölforga­tott mindent,­­lesz a sok hadüzenet, a sok ellen­ség. Csöndesebb lett a város, drágább az élet. Lonkay­né szürke pamutból katolinholmikat kö­tnit, Lilly jótékony hadicélokra hangverse­nyezett. A második háborús év végén­­ fia meg-, kapta behívó céduláját. Lonkayné alatt megingott a föld. Lilly ka­tonának? Lilly háborúba? De hisz ez lehetet­len! Lilly nem tud fegyverrel bánni! Lilly föl volt mentve az önkéntes szolgálattól! Hiába — Lilly bevált és elutazott. Lonkayné azóta csak mint valami alvajáró élt. Csak a tábori levelezőlapokat leste és a cso­magokat küldötte. Tizennégy hónapig volt már távol a fia, a­­­midőn jött a hír, hogy hazajön szabadságra. •Most ott ül az ablakban és vár. Ma már nyolcadik napja annak, hogy vár. Lonkayné végigsimít a homlokán . . . Úgy érzi, hogy nem­ lesz képes újra csalódottan lefe­küdni, áthánykolódni az éjszakát, hogy más­nap újra kezdje a várost . . . Kezeit a halánté­kára préseli és elképzeli a rettenetes hosszú éj­szakát . . . Odakünn megberreg a villámos csengő. Lonkayné összerezzen. Kezei les­illanak. Föl akar ugrani, de minden tagja olyan, mintha ólommal volna kiöntve. Fülében ütemesen zúg a vér. Odakünn ajtót nyitnak. Férfihang szólal meg . . . Lonkayné feje ernyedten hajlik le . * „ Vastag, erős férfihang beszél, nem Lilly lágy, halk, kissé selypítő hangja ... A férfihang to­vább beszél . . . Talán valami üzenetet hoztak?... Lonkayné felkel, odalapogat a falhoz s fölgyújtja a kis ernyős villanylámpást. Az ajtó oly hirte­len nyílik, hogy szárnya odacsapódik a falhoz. Magas, váltás férfialak áll a keretében. — Mamukan — Lilly?! Lonkayné dermedten áll a­ félhomályban«. A magas férfialak hozzá lépj nevetve átöleli, föl­j HÍRLAP (122.», 1917. május 12. Az arctan­ hadicéljai változatlanul a régiek, London, máj. 11. (Reuter.) Az alsóház zárt ülésén Churchill kezdte meg a vitát. A szárazföldi és tengeri ka­tonai­­helyzetről beszélt, azu­tán az oroszországi forradalomról, a nyugati harcok fejlődéséről, Amerika beavatkozásának jelentőségéről, a bú­várhajókról, az emberben és anyagban szenve­dett veszteségről és a balkáni általános helyzet­ről. Néhány képviselő a hajóveszteségek és az élelmezés dolgában tett kérdést. Page-Croft és Werdle tábornokok részt vettek a vitában. Lloyd-George részletesen kiterjeszkedett a Churchill által említett kérdésekre. Ausztria és Magyarország és Németország belső helyzetéről beszélt és tartalékaikról,­­ a­melyek dolgában, úgymond, kedvezőtlenebb a helyzetük Angliáé­nál. Ismertette a brit és a f­rancia hadvezéreknek a legújabb katonai hadműveletek eredményei­ről való fölfogását, a­mely szerint a helyzet na­gyon kielégítő. Beszélt azután arról, hogyan le­hetne a segítő hivatal ama kérésének, hogy a kormány több tartalékot bocsásson a rendelke­­­zésére, eleget tenni. Elárulta a buvárhajóharc­ban elveszített hajók hónapi összegét augusztus­­ óta, biztató jelentést tett a buvárhajók ellen foly­

Next