Budapesti Hírlap, 1917. április-június (37. évfolyam, 88–164. szám)
1917-05-12 / 122. szám
2 toP Ésn kik nehéz időkben állhatatosságuk, gazdasági téren kifejtett tevékenységük és a felebaráti szeretet erényének hathatós gyakorlása által örök időkre kiérdemelték a haza elismerését. Elvárom mindenkitől, hogy, megértve e nagy időknek mindnyájunkat munkára hívó parancsszavát, minden erejét megfeszítve fog a jövőben is dolgozni és bizalommal a jövőre irányzott pillantással kérem mindnyájunkra a Gondviselés bőséges áldását. Kisérje őket a hazd érdekeinek szentelt további munkálkodásukban egy mielőbb eljövendő jobb kor bizakodó reménye. Megbízom Önt hogy hozza ezt a nemzet tudom sírára. Kelt Lasenburgban. 1017 május 6-án. Károly s. k. Tisza s. k. A királyi szózat ujabb, megkapó és lélekemelő bizonyságát adja annak a nemes bensőségnek, a mellyel ifjú királyunk uralkodói kötelességeit felfogja. Velünk érez a hosszú háború szenvedései között s meleg közvetetlenséggel juttatja kifejezésre hálás elismerését a nemzet erőfeszítéseiért, áldozatkészségéért és türelméért. Mindenkinek, akit illet, minden munkakörnek, amely a nemzeti küzdelem szolgálatába állította erejét és képességeit, fejedelmi bőséggel osztogatja az elismerés babérját. A hazafias magyar nők érdemét minden érdemkeresztnél szebben magasztalja, a midőn azt mondja róluk, hogy örök időkre kiérdemelték a haza elismerését. De nemcsak a nemzet érdemeinek lendületes méltatása foglaltatik a király szavaiban, hanem buzdítás és biztatás a jövőre s egy jobb kor reményének hajnalhasadása. A tavasz enyhíti nélkülözéseinket s ki kell tartanunk a jövő termésig. Ezt be kell látnunk, ha csak minden eddig hozott áldozatunkat kockáztatni nem akarjuk. És ki is fogunk tartani az aratásig mindenekelőtt, de tovább is, ha kell, amig csak a végső győzelemben a hősi vérünk öntötte nemzeti vetést is le nem aratjuk. Tudjuk, hogy nemzeti létünkért, függetlenségünk megoltalmazásáért küzdünk s szentül hisszük, hogy nem hiába , áldoztuk fiainkat a harctéren s nem hiába fürtünk, szenvedtünk és nélkülöztünk a harctér hátterében. A király velünk érez, látja és megérti a nemzet szenvedéseit. Ez tükröződik a szép királyi szózatból, s hisszük és reméljük, hogy sohasem fog eltűnni az ő lelkéből friss és eleven emléke mindannak, amit a magyar nemzet a hazaszeretet szent sugallatában tett, áldozott, és szenvedett a dinasztiáért és az ezeréves lunla biztosságáért. * Bécsből táviratozzák. A király Clam Marlinic gróf osztrák miniszterelnökhöz hasonló tartalmú kéziratot intézett, mint Tisza István gróf miniszterelnökhöz. — A Budapesti Hirlap tudósítójának távirata. — Berlin, máj. 11. Egy semleges állambeli diplomatától, a ki nemrég külföldön tartózkodott, a következő fölvilágosítást kaptam: A béke lehetőségeiről csak egy vélemény van: Anglia minden eszközzel elnyomni törekszik a népek békevágyát. Amíg ebben a tekintetben fordulat nem történik, addig a béke barátainak minden országban nagy akadályokkal kell megküzdeniük. Amerikának a háborúba való beavatkozása következtében a semleges államok legnagyobb gondja ez idő szerint az élelmiszer kérdésének szabályozása. Egyre valószínűbbé lesz, hogy a semlegeseknek közösen össze kell fogniuk, hogy Washingtonban diplomáciai és kereskedelempolitikai úton együttesen hatást keltsenek. Senki sem állíthatja, hogy ilyen egyesülés az antant szellemében és az ő javára történik. Ámbár a semlegesek szigorúan meg akarják tartani semlegességüket, az antant és Amerika minden újabb erőszaka mégis közelebb viszi őket a középponti hatalmakhoz. Ami a béke kérdését illeti, kétségtelen, hogy Angliát kivéve, a népek közeledtek egymáshoz. Oroszország lemond balkáni álmairól és Franciaországban a véres csaták során egyre halkabb az Elzászért való kiáltás. Oroszországban azonban most minden a megalakulás folyamatában van és nem tagadható, hogy az országban anarkista állapot alakul ki s igen kérdéses, merre visz majd Oroszország útja. Bizonyos azonban, hogy a háborús eseményekben nem fog már szerepet játszani. A stokholmi konferenciára vonatkozóan megoszlanak a vélemények. Ám az bizonyos, hogy az egyébként ellenséges néprétegek egyes képviselőinek eszmecseréje csak hasznos lehet és a francia kisebbségnek a konferencián való részvétele biztosítja a békebarátok további fölvilágosító munkáját. Köziben tovább folyik a búvárhajó-harc és a következései nem maradhatnak el. Anglia élelmiszer-készletéről különbözőképpen vélekednek. Beszélik, hogy hat hét múlva vagy ugyanannyi hónap múlva merül ki a készlete s a közbeeső, új termés elhalogatja ugyan majd a végső döntést, de ez nem változtatja meg azt a tényt, hogy a most folyó háború során Amerika minden ígérgetése ellenére sem akadnak rá a búvárhajó ellen használható fegyverre. Valamennyi szakértő akként vélekedik, hogy ha ez egyáltalán lehetséges, akkor legalább is évekre, ha nem évi szentekre van e végből szükség. Ez a tudat Angliát is áthatja s ez lesz a béke megszületésének legalkalmatosabb eszköze. Ami Amerikát illeti, csak az mondható, hogy az antant maga is kevéssé reménykedik fegyveres segítségében. Amerikának mint ellenségnek és barátnak a jelentősége a kereskedelmi forgalomban van. A középponti hatalmak számára már ezért is bizonyos hadikárpótlás lesz, ha a béketárgyalás minden ellenséges kereskedelmi kapcsolatot összezúz és visszaadja a világnak ami megilleti: a szabad tengert és a szabad kereskedelmet. Ezek az utak mind lassan, de biztosan a békéhez vezetnek Az antantnak a nyugati harcvonalon most történő erőkifejtése is arra vall, hogy ez alkalommal folyik a végső kísérlet a hadi helyzet oly módon való megjavítására, hogy az antant végső vereségét semmi siker el ne homályosítsa. fsz- Színházba, vett neki csinos ajándékot. De Lenke azért mégis igen egyedül érezte magát. Lonkays nem látta szükségét semmiféle lelki közeledésnek, meghittebb gondolatcserének. A rokonsága szintén csupa jóltáplált, hangosszavu, fölületes emberből állott. Amint Lonkay megtudta, hogy apai örömök várnak reá, alig birt magával. Mindenkinek csak a fiáról beszélt. „Atilla lesz a neve", — határozta meg előre nagy biztossággal. Lenke pedig leány után vágyott. Egy, kisleány után, akit becézhet, piperézhet, aki mellette marad, akiből idővel megértő kis barátnő lesz, akit apja nem fog magának követelni, akinek a nevelésébe nem fog beleszólni . . . A nagy esemény ideje elkövetkezett. Algyermeke fiú volt, Lonkay tombolt örömében. Az összesereglett sógorasszonyok, komaasszonyok gratuláltak. Lenke pedig ágyában a falnak fordult, hogy, ne lássák, hogy sir . . . Lonkay a keresztelő lakománál alaposan fölhajtott a nehéz vörösborból, jócskán falatozott a dióval hizlalt pulykapecsenyéből. A vendégek oszlása után elment néhány barátjával levegőzni. Betért velük aztán egy vendéglőbe jóféle rácürmöst kóstolni, Lonkay addig kóstolt, dicsekedett, dikciózott, amíg egyszerre csak sötétvörös ábrázattal lebukott a székről. Megütötte a guta. Lenke magára maradt a kisfiúval. Úgy érezte, hogy a gyerek csak most az övé, igazán az övé. Kizárólagosan eszik a gyermekivel foglalkozott. Az Atilla név olyan hangzatos volt, nem tetszett neki. Lillynek hívta hát a kisfiút. Babusgatta, piperézte. Varrogatta neki a szebbnél-szebb csipkeruhát.. Négy-öt éves korában janég mindég szoknyácskákban, járt a gyerek, hosszura növesztett szőke göndör hajában rózsaszin szalagcsokrokkal. írni-olvasni az anyja tanította s később se engedte fiuk közé az iskolába. Két öreg kisaszszony vezetett egy magánintézetet. Oda járt Lilly a leányok közé. Amint később zenei hajlamot és tehetséget észlelt nála, nagy boldogan fejlesztgette. A fia hegedülni tanult s az anyja muzsikusnak szánta. A zenei pályánál nem kell változtatni életmódján, nem kell egyetemre járnia, annyi férfi közé keverednie. Megmarad szépen anyja mellett, aki kísérhető megértéssel részt vehet tanulmányaiban. Nem marad el úgy mellőle, mintha más pályára lép. Lilly ellenállás nélkül hagyta magát irányítani. A nyúlánk, halvány, szőke fiú engedelmesen tipegett az anyja mellett. Nem kívánkozott fiútársaságba. Táncolni is leányok között tanult. Estéit az anyjával töltötte. Lilly hegedült, anyja kisérte. Néha elmentek hangversenybe, színházba. Szép csöndesen, eseménytelenül peregtek le napjaik. Így lett a fiú tizennyolc, éves. Talán csöndes, kissé bogaras zenész lett volna a fiúból, a ki esetleg néhány csínos dalócskával gazdagítja a hazai zeneirodalmat s itt-ott egy-egy hangversenyen vesz részt s mint a közkedvelt Lonkay és X. és Y. hármas, négyes vagy ötös egyik tagja végzi be pályáját, ha közbe nem jön a háború. És a háború jött. Jött hirtelen és fölforgatott mindent,lesz a sok hadüzenet, a sok ellenség. Csöndesebb lett a város, drágább az élet. Lonkayné szürke pamutból katolinholmikat kötnit, Lilly jótékony hadicélokra hangversenyezett. A második háborús év végén fia meg-, kapta behívó céduláját. Lonkayné alatt megingott a föld. Lilly katonának? Lilly háborúba? De hisz ez lehetetlen! Lilly nem tud fegyverrel bánni! Lilly föl volt mentve az önkéntes szolgálattól! Hiába — Lilly bevált és elutazott. Lonkayné azóta csak mint valami alvajáró élt. Csak a tábori levelezőlapokat leste és a csomagokat küldötte. Tizennégy hónapig volt már távol a fia, amidőn jött a hír, hogy hazajön szabadságra. •Most ott ül az ablakban és vár. Ma már nyolcadik napja annak, hogy vár. Lonkayné végigsimít a homlokán . . . Úgy érzi, hogy nem lesz képes újra csalódottan lefeküdni, áthánykolódni az éjszakát, hogy másnap újra kezdje a várost . . . Kezeit a halántékára préseli és elképzeli a rettenetes hosszú éjszakát . . . Odakünn megberreg a villámos csengő. Lonkayné összerezzen. Kezei lesillanak. Föl akar ugrani, de minden tagja olyan, mintha ólommal volna kiöntve. Fülében ütemesen zúg a vér. Odakünn ajtót nyitnak. Férfihang szólal meg . . . Lonkayné feje ernyedten hajlik le . * „ Vastag, erős férfihang beszél, nem Lilly lágy, halk, kissé selypítő hangja ... A férfihang tovább beszél . . . Talán valami üzenetet hoztak?... Lonkayné felkel, odalapogat a falhoz s fölgyújtja a kis ernyős villanylámpást. Az ajtó oly hirtelen nyílik, hogy szárnya odacsapódik a falhoz. Magas, váltás férfialak áll a keretében. — Mamukan — Lilly?! Lonkayné dermedten áll a félhomályban«. A magas férfialak hozzá lépj nevetve átöleli, följ HÍRLAP (122.», 1917. május 12. Az arctan hadicéljai változatlanul a régiek, London, máj. 11. (Reuter.) Az alsóház zárt ülésén Churchill kezdte meg a vitát. A szárazföldi és tengeri katonaihelyzetről beszélt, azután az oroszországi forradalomról, a nyugati harcok fejlődéséről, Amerika beavatkozásának jelentőségéről, a búvárhajókról, az emberben és anyagban szenvedett veszteségről és a balkáni általános helyzetről. Néhány képviselő a hajóveszteségek és az élelmezés dolgában tett kérdést. Page-Croft és Werdle tábornokok részt vettek a vitában. Lloyd-George részletesen kiterjeszkedett a Churchill által említett kérdésekre. Ausztria és Magyarország és Németország belső helyzetéről beszélt és tartalékaikról, amelyek dolgában, úgymond, kedvezőtlenebb a helyzetük Angliáénál. Ismertette a brit és a francia hadvezéreknek a legújabb katonai hadműveletek eredményeiről való fölfogását, amely szerint a helyzet nagyon kielégítő. Beszélt azután arról, hogyan lehetne a segítő hivatal ama kérésének, hogy a kormány több tartalékot bocsásson a rendelkezésére, eleget tenni. Elárulta a buvárhajóharcban elveszített hajók hónapi összegét augusztus óta, biztató jelentést tett a buvárhajók ellen foly