Budapesti Hírlap, 1918. január (38. évfolyam, 1–26. szám)
1918-01-16 / 14. szám
NtLOSB* U/An V MlS-JMt Budapest, 1918. V - XXXVIII. évfoyam, 14. szám. Szerda, január 16. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetéal árafc: S^cea evra 13 kor. félévre 26 kor.n«fcy«távr« 13 tor., egy hónapra 4 kor. 60 fill. Eprges Bláto óra helyben és vidéken 18 fillér, pályaudvaron 30 ail. JErcetések nullieuSter számítással, díjszabás szériát Főszerkosztő : Rákosi Jenő Felelős szerkesztő: Csajthay Ferenc Szerkesztőség és Igazgatóság : VIII. ker. Rokk Szilárd-i utca 4. sz. Kiadóhivatal : Vili. ker., József-körút 5. szánt. Telefonszámok : József 43, József 53, József 63, József 23—84, Budapest, jan. 15. Sokkal szentebb és komolyabb ideálunk az önálló magyar hadsereg gondolata, semhagy kedvünk volna kipellengérezni azokat a furcsaságokat, amikkel a válságnak a hadsereg kérdése körüli részét kormányférfiak és támogatóikkörülspékeltik. Ma már mindegy, szomorúan mindegy, helyes volt-e, vagy senya kormány taktikája az egységes pártalakítás, meg a pártprogram körül s helyes, hazafias és bölcs dolog volt-e a nagy nemzeti kérdést belekeverni a pártalakításba. Most kudarcot vallott a pártalakítás és inog, ami már biztosnak látszott, a magyar hadsereg kérdése is. Ez a tény. És ez a tény .*a maga némaságával sokkal hangosabban beszél mint a blokkminiszter és a blokk-vezér nyilvános veszekedésének minden lármája. Tökéletesen igaza van Vázsonyi miniszteri urnak, mikor elitéli a ,,választójogi csőszöket", hitéli Károlyi Mihály grófot, a magyar hadsereg kérdésében vallott nemzetietlen álláspontjukért. Igaza van, amikor tiltakozik az ellen, hogy Magyarországon a demokrácia jegyében magyar politikusok " áruló szerepre vállalkozzanak ésradikális fölfelé licitálással nemzeti lefelé licitálást rendezzenek. Igaza van, amikor megállapítja, hogy a radikális uraknak az időszerűségről folytatott bölcs elmélkedései a nemzeti akarat impozáns egységének erejét gyöngítik. S igaza van, amikor fölkiált: „egy erőtlen és megtépázott kormány inlálé nemzeti értéket képviselhet!?" Egy erőtlen és megtépázott kormány . . . De hát ki a hibás, ki a vétkes, a bűnös abban, hogy erőtlen és megtépázott kormány kezébe került a nemzeti értékek képviselete? Kinek a bűne az, hogy eltűnt a magyar politikai élet stabilitásának az az irányító és döntő ereje, mely ugyanúgy harcolta ki nekünk az egész világ megbecsülését, mint a diadalmas honvédszuronyoké? Hol az az erő, hol az az erkölcsi és politikai magyar pozíció, melynek magyar szava volt, súlyos magyar szava volt a világ tanácsában.? Támaszkodhatok-e ma a magyar nemzet ?Ugyanolyan nyugodt bizalommal politikusaira, kormányzóira, mint ahogyan a világháborúnak csaknem három esztendején át, igen nehéz három esztendején át támaszkodhatott!? Tudhatta Vázsonyi Vilmos, aki most egy erőtlen és megtépázott kormány nemzeti tehetetlenségéről panaszkodik, s tudhatták a társai, mind, akik ezt az új alakulást a demokrácia cégére alatt kigyűlölködték, kiintrikálták, elősegítették, és szomjas hatalomvággyal üdvözölték, tudhatták már akkor is, hogy ez az ő alakulásuk volt az a — bár jóhiszemű, — de vak eszköz, mellyel a gyékényt a magyar politikai stabilitás alól kirántották. Tudhatták jól, mit csinálnak. Na nem tudták, az is az ő bűnük. Tudhatták, hogy az erő kormánya helyett a gyöngeség kormányát hozzák. Tudhatták, hogy erőteljes és egységes parlamenti többség helyett kisebbségre, önmagával is marakodó, össze nem illő, együtt nem érző töredékekre fognak támaszkodni. Tudhatták, láthatták, hogy az ő szerepük csak egyik láncszeme annak a politikának, mely a hirdetett új korszakkal a magyarságnak és Magyarországnak a háború folyamán szerzett pozícióját nem tudta összeegyeztetni. Tudhatták jól, hogy az osztrák parlament életre hívása, a cseh amnesztia, a magyar választójogi radikalizmus kérdésének ütközőponttá tétele, a magyar parlamenti többség felretolása, s a magyar rend helyébe magyar káosz teremtése ugyanannak a fának gyümölcsei. Megért nekik ennyi árat a hatalom? Ért-e annyit ez a hatalom, hogy készséges eszközeivé váljanak egy lappangó törekvésnek, mely a felborult osztrák helyzet mellé felborult magyar helyzetet kívánt?! Igaza van Vázsonyi Vilmosnak. Egy erőtlen és megtépázott kormány semmiféle nemzeti értéket nem képviselhet. De sem Vázsonyi, sem a miniszterségben és a hatalomban osztályos társai nem mentesülhhetnek a felelősség alól, mely őket ezért a helyzetért terheli. Azt együtt viselik a tisztelt blokkal és Károlyi Mihállyal. Hogy előbb-utóbb összevesznek, egymás között, az már az alakulás születésének pillanatában bizonyos volt, de veszekedésük a feldősség súlya alól egyiküket sem listázhatja. Pár hete nyújtotta be Vázsonyi Vilmos a választójogi törvényjavaslatot. A javaslat általános megokolásának történeti része 1946-ig tekint vissza. Van azonban egy históriai igazság, a melynek érintésétől ez a különben alapos munka kínos gonddal tartózkodik. S e históriai igazság, melynek támogatására 1848-nál is sokkal mélyebbre nyúlhatunk vissza a magyar történelembe, az, hogy Magyarországon az alsóbb néposztályok jogainak propagandája, mondjuk e zt írta Sipulusz. Rettenetes zuhanással egyszerre porba omlon, semmivé lett a cárizmus abszolút, mindenhatónak tetsző uralma. Csütörtökön már nyoma i se volt egy álladalmi és társadalmi rendnek, melynekszerdán még százhatvan millió ember engedelmeskedett. Véget ért egy rendszer, melyet a jogtudósok így határoztak meg: Korlátlan zsarnokság, orgyilkosságokkal enyhítve. Egy óriás vaskéz kinyúlt a káoszból, a sötétségből, a rendszer tetején álló sápadt embert vállon ragadta, és egy hang a fülébe mennydörögte: Fogoly vagy! . E jelenet óta de sok ezer ember fejében megfordulhatott a kérdés, hogy mi történt és mi fog történni Szibériával? Ezzel az óriás börtönnel, ezzel a speciális orosz pokollal. A cári hatalom bukása nem jelenthet mást, mint Szibériának ilyen értelemben való megszűnését, vagyis sok ezer intelligens embernek megszabadulását a rabságból, melyet csak azért kellett szenved-' niök, mert felvilágosodottabbak, okosabbak és bátrabbak voltak polgártársaiknál. A tehetségnek, a tudásnak, a nemes törekvéseknek micsoda tömegeit nyelte el és semmisítette meg Szibéria! Elküldték őket olyan helyre, ahol biztosra vehették elsorvadásukat, ahol nem mérevezhették meg a nagy tömegeket. Miroda értékes emberanyagot «›»mni isi bhe tell meg a cá'izmus száz esztendő »h»M! Tudósokat, krdőket, hősöket. Némi fogfihamnok lenn» erről, ha elolvassátok GribojednvnnV. Jri az okox ember»lovak! cimű könyvét. Ezért a könyvértő udasa is Szibériába került, ahol a Jeges-tengerrel határos részeken, az irtóztató magányban rövid idő alatt megtébolyodott. Az orosz irodalom története tele van ilyen vértanukkal. Ez a Szibéria volt a magasiskolája azoknak a férfiaknak, akik ezt a hatalmas forradalmat megcsinálták. Ez tanította meg őket gyűlölni és ez nem engedte gyűlöletüket elaludni. Ebben a pokolban, ennek a pokolnak a tüzében edződött a jellemük acéllá, szép, törhetetlen, meg nem puhítható acéllá. Csakis ilyen iskolában fölnevelkedett férfiak lehettek képesek ezt a forradalmat megcsinálni, ekkora hatalom ellen. Ez a forradalom Szibéria boszuja volt, az évszázados szenvedésekért, a kegyetlenségekért, az igazságtalanságokért. . . . Miközben meleg szobámban eképpen morfondírozok, odakint sűrűn szakad a hó és heves szél rázza ablakaimat. Talán ez az alkalmatos időjárás terelte gondolataimat Szibériára? Lehet ... de valamit olvastam is róla az imént ... az ám, itt is van. Benyovszky Móricgrófnak, a kalandos életű magyar főúrnak kamcsatkai utazása, naplója és életrajza Jókai Mór tollából. Bevallom, hogy elég gyakran szoktam forgatni az aranyszájú mesemondó könyveit, s ha munkáiba belemerülök, úgy érzem magam, mintha mesterséges uton vascsöveken keresztül hozzám hajtott poshadt vízvezetéki víz után, a hegyoldalból fakadó kristálytiszpi forrásvizet élvezhetem. Az ultramodern irodalmi irányzatok után így hat ő rám. Benyovszky Móric gróf mint az oroszok számüzötte került Kam csatkába, de csakhamar ott is kivált társai közül és nagy szerepet kezdett játszani, mert művelt, eszes ember és daliás szépségrű, vitéz férfiú volt. Kedveltje lett Kamcsatka kormányzójának, kinek lánya a bolondulásig beleszeretett. Ha elfogadta volna azt, amit a szerencse ott kínált neki, boldogan befejezhette volna életének viharos regényét. De őt nyughatatlan vére hajtotta tovább és a forró vágy, hogy hazájába visszatérhessen. E célból a száműzöttek közt összeesküvést szervezett, melynek célja az volt, hogy együtt, tömegesen menekülnek Kamcsatkából. Ennek az összeesküvésnek egyik epizódját akarjuk elmondani, annak a bebizonyítására, hogy már százötven esztendő előtt micsoda karaktereket nevelt a szibériai magas iskola. Az összeesküvők közt volt a két Leventientestvér, akik közül a fiatalabbik irigykedve nézte Benyovszky kiváló pozícióját, melyet a kormányzó mellett elfoglalt, és meg volt győződve, hogy a magyar grófnak esze ágában sincs az összeesküvők sorsával törődni, csupán a maga javára munkálkodik. Ezért elhatározta, hogy az egész összeesküvést elárulja a kormányzónak, figyelmeztetvén őt, hogy Benyovszkyban kígyót melenget kebelén. Szerencsére szándékát elárulta bátyjának, aki mindent elkövetett, hogy erről az öccsét lebeszélje. Kért, könyörgött, fenyegetődzött, de az konokul megmaradt ama szándéka mögött, hogy 3/ Összeesküvést följelenti. Ekkor a bátyja köpönyeget fordított, s a mi ezután következett,azt Jókai Mór a következőképpen beszéli el: — Hát csakugyan elhatározott szándékod, hogy följelented az egész összeesküvést a kormányzónál? — kérde akkor nyugodt hangon a kutya. — Olyan igaz, mint hogy a hold az égen jár, a kutya meg a földön. — No hát tikkor legalább azt a jót tedd meg, hogy ajánlj be engem is a kormányzónál. A Budapesti Hirlap mai szint 3 oldal