Budapesti Hírlap, 1918. február (38. évfolyam, 27–50. szám)

1918-02-01 / 27. szám

Budapest, 1918. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Égőfej évre 52 kor., félévre 28 kor., ne gyedére® 13 kor­, egy hónapra 4 kor. 60 filL Eg­yes szám ára h­elyben, és vidéken 18 fillér, pályaudvaron 20 S.SL Hirdetések laslométer­esAnatássa!, szab­ás ,serial II. évfolyam, 27. szám. Péntek, február 1. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Felelős szerkesztő: Csajtk­ay Ferenc Szerkesztőség és igazgatóság: Vili. Ver­ Rök.(? Kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút Telefonszámok: József 43, József 53, JózsefJózsef Közjogi választófalak. Budapest, jan. 31. Nagyon sokat lehetne és még többet sze­retnénk írni, ha papirosunk volna hozzá, a képviselőhöz mai üléséről. Nem a programról, melyet a miniszterelnök úr előadott. Istenem, még eddig minden új miniszterelnök mondott olyan programot, hogy ha csak felét, ha csak Harmadát is megvalósította volna, Magyaror­szág nem volna már régen ott, hogy tettekre és elhatározásokra és türelemre csábítani — mi­niszteri programbeszédekkel kelljen. Az ilyen programbeszéd már régen nem váltó mutálunk, hanem csak egy rossz irodalmi műfaj, annak , is a lírikus fajtájából való. Arról akarunk pár szót mondani, a­mit a programhoz beszéltek s azt is a végén kezdjük. Tisza olyanformát mondott Wekerle ér­dekes beszédére, hogy hiszen minden mehetne jól, ha csak a választójogot ne erőszakolnák. De a nemzet­ végzetes helyzetére é­s nagy, koc­kán forgó érdekeire való tekintetből talán lesz­­ bennünk annyi hazafias erköcs, hogy valame­lyes kapacitáció és kompromisszum alapján egymásra találunk a nemzet szolgálatában,­­és föláll az ülés végén baljós arccal Ap­­ponyi Albert gróf és komor, rideg hangon, a miniszterelnök nevében is kijelenti, hogy a kor­mány a kompromisszum gondolatát a választó­­jogi kérdésben visszautasítja, hogy nem engedi e kérdést alku tárgyává tenni, hogy a beadott­­ javaslatot, úgy a­hogy a Ház előtt van, a maga egészében képviseli. Ez a kijelentés, mely Tisza István lojális­­ és­ előzékeny beszédével merev ellentétben volt, megdöbbentette a tisztelt Házat. Taktikának ez ■a kijelentés ügyetlen és nagyon el van hibázva. Hiszen itt kínálkozott az arkimédesi pont, melyből meg lehetett volna kisérteni a munka­párt kiemelését eddigi szilárd magatartásából a keresett új páli alakítás javára. De ha gyerme­­­kes volt e kijelentés taktikának, komoly politi­­­kának szinte felháborító. Hogyan? Abban a pillanatban, a­mikor irányok, érvek, hagyományok, meggyőződések,­­múlt és minden, a­mit a fórumon szentnek hir­detnek, két kézzel száralnak ki, tagadtatnak meg, pártkeretekbe vetik a csákányt, lemon­dást követelnek Pétertől, Páltól, hogy csak megmaradhassanak a hatalmon; a­mikor ötféle politikai meggyőződést akarnak egy akolba te­relni, — akkor semmi sem szent, semmi sem sérthetetlen, se negyvennyolcas, se független­ségi, se demokrata, se alkotmánypárti, se nép­párti hitvallás; a­mikor mindent levetnek, s meztelenre vetkőznek, csak a forgatható köpö­nyeget tartják meg maguknak közös ruházatut: ilyenkor, mikor mindent el lehet hagyni, min­denen lehet módosítani, mindent kompromisz­­szum­ tárgyává lehet tenni: ebben a ronda vá­sárban csak az egyetlen választójog lenne az a csoda Débánosvirág, melyhez nyúlni nem sza­bad? És ezt Apponyi Albert van hivatva mon­dani? Apponyi Albert erkölcsi lehetetlenségnek mondotta, mikor ellenzéken volt, a házfeloszla­­tást (háború alatt), mióta kormányon van, az­óta olcsóbban adja e­zt is. Apponyi erkölcsi lehe­tetlenségnek mondta a húszéves kiegyezést. Ebbe is megalkudott a pártalakítás érdekében. És a választójog változatlan föntartása mindezeknél szentebb, fontosabb éppen e reá nézve, a­kinek pár évvel ezelőtt erről is más meggyőződése volt? Hova menjünk, hova forduljunk, hogy kétségbe ne essünk magunkon és a nemzet jö­­vőjén, a­mikor közéletünk oszlopos tagjait így inogni, i­l­bolyogni és repedezni látjuk?! Wekerle is mondta ma, Tisza is ismételte utána, hogy talán a katonai kérdésnek a nev­­­­­zet óhajtása szerint való megoldásától végre le­hűlnek a közjogi akadályok a pártok között. Közjogi akadályok? Hol vannak még mi közéletünkben közjogi akadályok? Nem miniszterek, államtitkárok és főispánok a leg­­kif­ejezettebb negyvennyolcasok és­ függetlensé­giek?, Nem jártak és járnak Bécsbe? Nem emeltek kvótát? Nem­ ültek és elnököltek a de­legációkban? Közjogi különbségek és akadályok­ a reá­lis politikában és a szívekben már régen nin­csenek. Csak a címtáblákon van a Negyven­­nyolc. Csak cégér a függetlenség. Cél a hata­lom. A többi ámitás és hazudozás. Hiszen most is, mikor egységes pártot akarnak csi­lláini, kettős nevet akarnak neki adni. Negy­vennyolcas alkotmánypárt. Miért? Azért, hogy Bécsben laposakat pislogva mondhassák: ejej, hiszen alkotmánypártiak, közös­ ügyesek va­gyunk, aztán künn a választók­erületekben megfordítva: ugyan komám, tudjuk mi mitől döglik a légy! Az csak a németnek van. A tes­tünk azé, de a lelkünk a­­ Kossuth apánké. Az egész választójog pedig csak azért van, hogy a néplázítás, a népbolondítás ezentúl még könnyebb legyen és a hazugság, a kétszi­­nű­ség ez uralma a politikában föntartassék. Itt az ideje,"hogy "ezzel minden magyar hazafi le­számoljon. Közjogi választófalak már régen nin­csenek, de vannak botránykövekből rakott fa­lak a pártérdekek védelmére: ezeket kell ledön­tenie, még pedig a magyar nemzed értelmi­ségnek, a­­ m. i'*'V fis uj kormány ramutatkozása.­ ­— At képviselőhöz és a főrendiház ülése. — Budapest, Ján. ?.J. Nem is olyan uj ez a kormány, csak egy kis ta'palás és sarokjavilás esett meg rajta, mé­gis nagy volt az érdeklődés a mai bemutatkozás iránt. A pártok nagy számmal vonultak fel, a közönség még nagyobbal. Fogékonyságnak vagy kíváncsiságnak nevezzük-e a közönség érdeklő­­dését, mindegy, a karzat­jegyek már egy héttel­­ ezelőtt elfogytak, akár a színházakban a há­ború alatt. A ki­sféle látványosságban kedvét­­ leli, gyönyörködhetett a zsúfolt karzatokban,­­ az ülésterem zsibongásában, az új miniszterek é­rzékfoglalásában. Ezúttal a miniszterek eltértek a régi szokástól és nem vonultak be libasorban.­­ Talán unják, talán reszelik a gyakori bemutat­­­­kozást. Pártvezérek ,és miniszterek elfoglalták helyüket, még mielőtt Szász Károly elnök meg­nyitotta volna az ülést. Az új miniszterek közül Esterházy Móric gróf a horvát miniszter mellé került, Windischgraetz herceg Földes Béla mellé, Szterényi a miniszterelnök és Vázsonyi közé. Serényi gróf, a leendő földmivelé­sügyi­­miniszter nem jött el az ülésre, hazament Pul­nnikra, körülnézni a gazdaságában. A volt mi­niszterek: Ugrón, Grecsák, Batthyány, Hadik jó­­ képet vágtak kollegáik újjászületéséhez. Az elnök a szokott fürgeséggel végezte el a formaságokat. Felolvastatta a kinevezésekről szóló kéziratokat, tapsot és él­jent azonban nem­­hallottunk. Tartózkodás és józanság ülte meg a lelkeket. A figyelem csakhamar Wekerle mi­niszterelnök felé fordult, a­ki belefogott pro­grambeszédébe. Különösen arra ügyelt min­denki, hogy a nagyjában ismeretes program milyen tálalásban kerül az asztalra. Wekerle mindjárt a választójogon kezdte, de ő­ csudá­latosképpen nem vártak semmi utat, nem vár­tak, de nem is kaptak, csak egy háborús akkor­dot, bár Wekerle hangoztatta, hogy nálunk nem a háború vetette fel a választójog általánosítá­sát. Aztán mindjárt áttért a munkaprogramra: a község reform­jára, a szenál­is reformokra, a a bírói fü­sztítetlenség­­re, a sajtótörvény revízió­jára, a­ földbirtokpolitikára, a világkereskede­­l­­emre, a fogyasztási adókra. Mindegyik kérdés­ben igyekezett a demokrata korszellemnek vala­melyes áldozatot bemutatni. Négy halált ért el, mikor a béketárgyelásokról fejtette ki ismeretes álláspontját és kijelentette, hogy mi az államok tartós és tisztességes békéjét óhajtjuk, de a fel­bomlás csíráit tenyészteni nem engedjük. A Házat azonban leginkább azok a kérdések iz­gatták, a­melyek az új pártalakulás tulajdon­képpeni pillérei, vagy h­a úgy tetszik, ugródesz­kái, gazdasági viszonyunk Ausztriával ,(és Né­metországgal) továbbá a hadsereg kérdése. " Mindenki tudta, hogy Apponyiék­nak beszél, mi­­­­kor azt mondta, hogy önálló gazdasági berende­­­­zésre való jogunkat föntartjuk ugyan, de­ ma­­ nem érvényesítjük ezt a jogunkat és a végleges­­ döntést a jövő országgyűlés szabad elhatározá­sának biztosítjuk. A m­agyar hadseregnek nem­zeti és gazdasági szempontból való önálló ki­­s építése, mely ő felsége helyeslésével találkozik, csak a háború után lesz keresztülvihető. Az iga­­­­zán nemzetinek és önállónak tervezett véderő­­reform alkalmas lesz arra, hogy ledöntse a köz­jogi vízválasztókat és alapjául szólóért jön a po­litikai együttműködésnek és a politikai erők tö­mörülésének. Itt intézte felhívását Wekerle va­lamennyi politikai párthoz, jut mindenkihez a tömörülésre. A kormánypárti padokon éljeneztek és tapsoltak, a Károlyi-pártiak nyugtalankodtak, a munkapárt nyugalommal s komolysággal fo­gadta a miniszterelnök szavait. A függetlenségi párton sokan szünetet kértek, de Tisza István gróf azonnal élt a parlamenti gyakorlattal, hogy a miniszter-elnöki programra megtegye észrevételeit. Mindenki érezte, hogy a parla­menti többség vezérének és szószólójának sza­vai mélyebb bepillantást fognak engedni a jö­vőbe, mint az új kormányprogram. Ennek meg­felelően tették mérlegre a Ház minden oldalán Tisza minden szavát, de Tisza maga is úgy fo­galmazta meg minden egyes kijelentését, még a kritikai tartalm­unkat is, hogy az erőegyesítés útja elől eltakarítson minden alsóbbrendű szempontot. Ez a nagy megfontoltság és ön­mérséklet — pedig szerettek volna kizavarni nyugalmából a­ Károlyi-pártiak — tették sza­vait ünnem­esekké­ és a lelkek mélyére hatókká. A részletek dolgonak ,utalunk magára az alább olvasható beszédre,’ itt csak a főbb mozzana- A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal.

Next