Budapesti Hírlap, 1918. április (38. évfolyam, 78–102. szám)
1918-04-02 / 78. szám
Ï£Î5. Aprinsz Bmumi Hîsiapa) tiv és a politikai államtitkárok rangbéli egyenlőségét annyira megóvta, hogy öt évi államtitkárság után mindig az idősebbet terjesztette föl titkos tanácsosnak s nem válogatott bennük a szerint, hogy ki adminisztratív és ki a politikai államtitkár. A minisztériumok tisztviselő baráttak ez a mostani háttérbe szorítása méltóan illeszkedik be a rendszerbe, mely detektívek zaját küldi az alispánokra és szolgabirákra és lapjaiban napirenden tartatja a jegyzők üldözése. Vannak különben, akik ugy tudják, hogy ezt az uj keletű, súlyos igazságtalanságot átérzi némileg a kormány is és azzal akarja enyhíteni, hogy bár a helyettes államtitkárokat a IV. fizetési osztályba sorozza, a III. díjosztály szerint megjáró fizetést adja nekik. A mi újabb inkorrektséggel való tetézése a törvényszegést-kik. Valószínű, hogy a kormány önkényes eljárása ellen a jogkörében megsértett törvényhozás tiltakozni fog. Ít választójogi vtján. Budapest, 1. Ás a válság, a melyet e sorok élne megjelöl, tisztán a kormány és pártjai kebelében du. Két áramlat folyik ott egymással szemben s az ellenzék a nyugodt, objektív szamlélő szerepét viszi a drámában. Bécsi és budapesti lapok hasábjain ütköznek meg a súrlódó érdekek. A budapesti lap meg is nevezi a kormányban versengő két csoportot. E szerint a kompromisszumosok Wekerle, Szterényi, Popovich, Windischgractz és Szurmay, a házfeloszlatók: Vázsonyi, Apponyi, Eszterházy és Zichy Aladár; a közbülállók Serényi és Tóth János. (Hol marad Földes Béla, az átmeneti miniszter?) A bécsi lap is a tuudapesti lap is szélesen tárgyalja az esetet s mind a kettőnek a tudósítását a miniszterelnök inspirálta, de a pesti lapé fel van eresztve Vázsonyi Vilmos sugallgatásával. Mi természetesen nem avatkozunk bele a kormány házi perpatvarába, amely féligmeddig már a kormányválságot is bejelenti s azt erőszakolja, hogy ezt a kérdést döntsék el még e héten, minisztertanácsban. Ezt természetesen a szfeloszlatók sürgetik, mert ők vannak hivatva megbukni, és a budapesti lap tudósításában elárulja sugalmazója már az okot is, amely bukásukat ránk hozza. Ez az ok a priusz kérdése lenne, h hogy a választójog tárgyalása előzzön meg minden egyebet, ha pedig a többség megakadályozza ezt, akkor jöjjön a házfeloszlatás. Ez az ok homlokán viseli áruló bélyegét. Ez nem ok, csak ürügy. Ez csak citera, dobszó és söröstűz akar lenni a bukáshoz. A priusz, amely meg nem tartható és ki nem vihető, tekintettel arra, hogy a választójog tárgyalása hosszas időt vesz igénybe, amely alatt más fortius tárgyak követelik a törvényhozás munkáját, ez a priusz egy hátulsó ajtó, amelyen kimenekülnek azok, akiket különben a főajtón dobnának ki. A kormány bukásának az általános helyzet az oka. Ez a helyzet égetőbb, követelőbb, súlyosabb és veszedelmesebb minden választójognál. Ez a helyzet azt követeli, hogy itt az országban rend, egyetértés és nyugalom legyen, ne pedig torzsalkodás, veszekedés, gyűlölség a parlamentben, vetélkedés, intrika és széthúzás a kabinetben és a kormány pártjai közt. Ez a helyzet parancsol mindenkinek. Ezt a helyzetet a kormány súlyosan megrontotta és veszedelmeit párt versengéseivé, erőszakolt váltealóhelyzet parancsol mindeneknek. Ezt a helyzetetet most még tetézni egy komoly ok és szükség nélkül felidézendő országos választással, oly vakmerő, kockázatos és kéteségbeesett vállalkozás lenne, melytől visszariad minden lelkiismeret, melyet hiúság, beteges ambició, piti-és személyes gyűlölködés és fékezhetetlen hatalomvágy el nem vakut. És várni nem lehet sokáig. Jam prosimus ardet Vealegon, össze kell fogni minden erinek, amelyben hazafiság lappang: a trónnak, a törvényhozásnak, a társadalomnak, hogy országos nehézségeinkkel meg tudjunk birkózni. Priusz, választójog, adótörvény, Andrássy, Apponyi, Tisza, Wekerle: itt mind semmi. Az ország nagy gondja feketén emelkedik fel mindnyájunk előtt: ez az egyetlen a mi dönt. Minden egyéb ráér. És ettől inog a föld a kormány lába alatt, mert van egy csomó tagja, akinek minden országos gond semmi, és csak a házfeloszlatás, vagy esetleg a népszerű bukás a priusszal — minden. Az említett bécsi és budapesti lapok cikkeit az alábbiakban ismertetjük. A kompromisszum mellett. A A. Fr. Presse húsvéti cikkéből adjuk a következőket : A választójogi kérdésnek kompromisszum útján való megoldása mindinkább előtérbe lép. A megegyezés alapján való megoldás nem egyik, vagy másik párt, hanem elsősorban a választójog érdekében áll. A felelős tényezők pillanatig sem gondolnak a javaslat lényegének föláldozása árán létesítendő kompromisszumra, a munkapártnak tehát továbbmenő engedményeket kell tennie. Nem szabad elfelejteni, hogy úgy az Esterházy-, mint a Wekerle-kormány a választójogi reform megalkotását minden más kérdést megelőző feladata gyanánt jelölhete annál is inkább, hogy avagyjonba kerülvén ez az izgató kérdés, szabaddá váljék az út a kormány munkprogramjának megvalósítására. A házfeloszlatásról a következőket írja: A mai viszonyok között a kormány a legkorábban, szeptemberben írhatná ki az uj választásokat, mert se az a rekvszició, sem az aratás ideje nem alkalatos arra. Az uj Házban is erős ellenzik lépne fel a választójogi javaslattal szemben, ugy brzze a javaslat, tekintettel arra, hogy közben más sürgős elintézni valók is lesznek, egy éven belül alia volna a képviselőházban elintézhető. Föltéve már most, hogy a javaslat 1919 tavaszán keresztül ment a Házon, még mindig nincs végleg elüisézve. A választójogi refom onnan a főrendiház elé kerül, azok éppen, mivel nemű kompromisszumnak az «rediuter«, újabb küzdelmek tárgya lesz a többségre ottó kevés kilátással. Nem maradna tehát más hátha, mint a főrendiháznak a reformja. A kormány a főrendiháznak igen alapos reformját vette föl a programjába, de egy ilyen reform keresztülviteléhez mcsint idő kell. Újból egy évnek kellene elmúlnia, mielőtt ez a javaslat a főrendiház által elfogadtatnék. Ez akár két esztendő. Azok a politikusok, akik a választójog prioritására hivatkoznak, vagyis a kományfiak azon kérdezettségére, hogy a választójogot, minden más feladatot megelőzően oldja meg, a házfeloszlatás taktikájn által igen rosszul járnának. Kompromisszum útján a választójogi reform rövid időn belül elintézhető, házfeloszlatási által ezelintézés két évvel kitolatnék, egészen eltekintve attól, hogy a választójog kérdése a két évi harc folytán igen sokat veszítene népszerűségéből A kompromisszum tehát a legkedvezőbb útnak látszik arra nézve, Isorm az országot további meddő politikai harcoktól megkímélje, hogy a választójogi reformot a megvalósításhoz közelebb hozza és hogy a politikai életben szabaddá tegye az utat a jövő nagy feladatai számára. ffi kompromisszum ellen. Az Est közleményéből, melynek nagyobb része Vázsonyi Vilmos felfogását tükrözi, kivesszük a következőt, mert a többi megegyez a bécsi lap tudósításával. A képviselőház a jövő héten ismét összeül és politikai körökben általában úgy tudják, hogy az adójavaslatok kerülnek tárgyalásra, ami mellett esetleg párhuzamosan folytathatják a választójogi bizottság tanácskozásait. E kérdés azonban még egyáltalában nincs tisztázva, sőt a priusz ma — inkább, mint valaha — sarkpontja az egész politikai helyzetnek és a legközelebbi minisztertanács, — amely szerdán vagy csütörtökön lesz és arról dönt, hogy bármilyen más javaslat megelőzze-e a választójog- nak necsak bizottsági, de plenáris tárgyalását is — a kisebbségi kormányzat egész rendszerével szemben megérleli a kibontakozást. A válság magva az, hogy most jelentkezik többé-kevésbé súlyos következ-l ményeiben mindaz, ami zavar, bizonytalanság, abbahagyás a kisebbségi kormány kinevezése óta történt. A második kisebbségi kormány is a választójogot mondta létalapjának. Közben Vázsonyi kidolgozta a javaslatot. Rövidesen megkezdődött a javas— A Rememé napcságát teccik érteni? Mert snásnek itt nincs veres haja. — Áztat barátom, áztat. . . most csak azt moddlja meg nekem, hogy gszidag-e? — Hujjé, három háza van, ez is az övé. A fladár megszerezte borravalóját egy második tízessel, aztán elrohant. De csak a kapuig jutott, ott eszébe jutott valami. Visszarohant a házmesterhez. — Még csak azt mondja meg, drágám, hogy Záé Elemér úr mikor járt utoljára ő nagyságánál. — A Luttner Elemér urat tetszik érteni? — kérdezte a készséges házi burkus. — Mert más Elemért én nem ismerek. — Áztat, barátom, áztat . . . A házmester bizalmasan mosolygott. — Attól ne tessék félni, — hizlalta a borravalós férfiút. — A nagysága még tavaly szakított vele. Most már el lehetett rohanni végérvényesen. Aladár meg sem állt az első virágkereskedésig. — Egy bukétát rendelnék a menyasszonyom számára, de igen szép legyen . . . Másnap ünnepiesen megkérte a Mici direktora ismeretlen szerelme kezét. Az ismeretlen szerelem igen meg volt hatva, ráborult már-már örökre elveszettnek hitt kérője keblére. — Bocsáss meg,hogy csak egy pillanatig is kételkedtem benned, te drága, te jó . . . Az esküvő egy-kettőre nyélbeütődött, mert igen sürgette a direktor úr. Ő tudta, hogy miért. !Azt azonban az esküvő után se tudta kitalálni, hiába törte rajta jó egy évig apróra a fejét, hogy ki a manóval tévesztette össze az asszony. Mert hogy összetévesztette valakivel, abban aligha lehetett kétség, bálban sötét sarokban csak egyetlenegyszer csókolózott világéletében, de akkor saul vereset csókolt, hanem barnát, erre egész biztosan emlékszik . . . Vagy talán mégse tévesztette össze az asszony senkivel, csak ravaszságból ment bele a füllentésébe, hogy konty alá kerüljön? Nemcsak ő csalt, hanem az asszony is? Ezt sem tartotta a boldog férj egészen lehetetlennek — azt mondják, aki véres aszszony, mind született színésznő, — de akkor meg azt nem tudta, hová tegyen jégen tartott Elemért! Ezt az Elemért okvetetlenül ismernie kellett annak a férfinak, akivel a felesége őt összetévesztette, különben miért hivatkozott volna rá, mint valami mumusra, aki, — hasokáig gondolkozik, — könnyen kiütheti őt anyeregből . . . Egyszóval valakinek benne kellett lennie a nyeregben, különben fölösleges lett volna az asszony részéről a jégre tett vetélytárs előrángatása . . . A Pánkák, akik a Mici direktorát a boldog házasság révébe juttatták, hozzásegítették idővel pártfogoltjukat a megfejthetetlen rébusz kulcsához is. Bécsben találkozott Mukics a kulccsal az Imperial-szállóban. Csak pincér volt, de úgy hasonlított Mukicsihoz, mint egyik alma a másikhoz. Neki is volt aranyfoga,és ő is tudott magyarul. A direktor úr majd leesett a székéről, midőn meglátta. Szerencsére nem hozta magával a feleségét, különben egészen leesett volna. Így azonban sikerült széke karjába belekapaszkodnia s csak bámulta alteregóját, mint egyik borjú a másikat. Addig-addig bámulta, míg elmosolyodott. Erre elmosolyodott a másik borjú is. — Kjszlihánd, tragységos Mukics úr. Most már nem mosolygott Mukics. De nem is bámult. Annyi furcsaság után föl se tünt neki az a kis furcsaság, hogy a bécsi pincér, akit soha se látott, ismeri őt. Vállat vont.— Honnan tudja a nevemet? — kérdezte. A pincér csintalanul hunyorgatott a balszemével. — Engedelmével én is használtam valamikor. — Miért? Hogy jutott az eszélni? — Csak úgy, kremássán, hogy be akartam jutni az uri társaságba és másképp nem lehetett. Mondták nekem — magyarázta ki magát : jeles férfiú, — sokan mondták, hogy szakasztott olyan vagyok, mint egy bizonyos Mukics Aladár, hát kihasználtam a szerencsét. No most már mindent tudott a Mici direktora, természetesen azt is, kivel csókolózott a felesége a bálban a sötét sarokban. De volt benne annyi józanság, hogy meg nem haragudott érte az asszonyra, hiszem alapjában véve ártatlan volt: nem egy pincérrel csókolózott, hanem vele. Tréfásanmegfenyegette mutatóujjával élelmes elődjét a csókolózás terén. — Maga csinkefogó! Majd eszébe jutván, hogy a pincérhez való hasonlatossága sokkal több hasznot hozott neki, mint a pincérnek, kijavította magát. — Itt van magának száz korona, derék ember, csak azt kötömki magamnak, hogy meg ne lássam Budapesten a Veres Pálné-utcában, mert elubbogatom. 3