Budapesti Hírlap, 1918. április (38. évfolyam, 78–102. szám)

1918-04-02 / 78. szám

Ï£Î5. Aprins­z Bmumi­ Hîsiap­a)­ tiv és a politikai államtitkárok rangbéli egyen­lőségét annyira megóvta, hogy öt évi államtit­kárság után mindig az idősebbet terjesztette föl titkos tanácsosnak s nem válogatott bennük a szerint, hogy ki adminisztratív és ki a politikai államtitkár. A minisztériumok tisztviselő bará­ttak ez a mostani háttér­be szorítása méltóan illeszkedik be a rendszerbe, mely detektívek zaját küldi az alispánokra és szolgabirákra és lapjaiban napirenden tartatja a jegyzők üldö­zése. Vannak különben, a­kik ugy tudják, hogy ezt az uj keletű­, súlyos igazságtalanságot át­érzi némileg a kormány is és azzal akarja eny­híteni, hogy bár a helyettes államtitkárokat a IV. fizetési osztályba sorozza, a III. díjosztály szerint megjáró fizetést adja nekik. A mi újabb inkorrektséggel való tetézése a törvényszegés­t-kik. Valószínű, hogy a kormány önkényes el­járása ellen a jogkörében megsértett törvényho­zás tiltakozni fog. Ít választójogi vtján. Budapest, 1. Ás a válság, a melyet e sorok élne m­eg­jelöl, tisztán a kormány és pártjai kebelében du­. Két áramlat folyik ott egymással szemben s az ellenzék a nyugodt, objektív szamlélő sze­repét viszi a drámában. Bécsi és budapesti la­pok hasábjain ütköznek meg a súrlódó érde­kek. A budapesti lap meg is nevezi a kormány­ban versengő két csoportot. E szerint a kom­promisszumosok Wekerle, Szterényi, Popovich, Windischgractz és Szurmay, a házfeloszlatók: Vázsonyi, Apponyi, Eszterházy és Zichy Ala­dár; a közbülállók Serényi és Tóth János. (Hol marad Földes Béla, az átmeneti miniszter?) A bécsi lap is a tuudapesti lap is szélesen tárgyalja az esetet s mind a kettőnek a tudósí­tását a miniszterelnök inspirálta, de a pesti lapé fel van eresztve Vázsonyi Vilmos sugal­lgatásával. Mi természetesen nem avatkozunk bele a kormány házi perpatvarába, a­mely féligmeddig már a kormányválságot is bejelenti s azt erősza­kolja, hogy ezt a kérdést döntsék el még e hé­ten, minisztertanácsban. Ezt természetesen a szfeloszlatók sürgetik, mert ők vannak hi­vatva megbukni, és a budapesti lap tudósítá­sában elárulja sugalmazója már az okot is, a­mely bukásukat ránk hozza. Ez az ok a­­ priusz kérdése lenne, h hogy a választójog tár­gyalása előzzön meg minden egyebet, ha pedig a többség megakadályozza ezt, akkor jöjjön a házfeloszlatás. Ez az ok homlokán viseli áruló bélyegét­.­­ Ez nem ok, c­sak ürügy. Ez csak citera, dobszó­­ és s­örö­stűz akar lenni a bukáshoz. A priusz, a­mely m­­eg nem tartható és ki nem vihető, tekin­tettel arra, hogy a választójog tárgyalása hos­szas időt vesz igénybe, a­mely alatt más fort­ius tárgyak követelik a törvényhozás munkáját, ez a priusz egy hátulsó ajtó, a­melyen kimene­külnek azok, a­kiket különben a főajtón dob­nának ki. A kormány bukásának az általános hely­zet az oka. Ez a helyzet égetőbb, követelőbb, súlyosabb és veszedelmesebb minden választó­jognál. Ez a helyzet azt követeli, hogy itt az országban rend, egyet­értés és nyugalom legyen, ne pedig torzsalkodás, veszekedés, gyűlölség a parlamentben, vetélkedés, intrika és széthúzás a kabinetben és a kormány pártjai közt. Ez a helyzet parancsol mindenkinek. Ezt a helyze­tet a kormány súlyosan megrontotta és vesze­delmeit párt versengéseivé­, erőszakolt váltealó­helyzet parancsol mindeneknek. Ezt a helyze­tetet most még tetézni egy komoly ok és szük­ség nélkül felidézendő országos választással, oly vakmerő, kockázatos és kéteségbeesett vál­lalkozás lenne, melytől visszariad minden lelki­ismeret, melyet hiúság, beteges ambició, piti-és személyes gyűlölködés és fékezhetetlen ha­talomvágy el nem vakut. És várni nem lehet sokáig. Jam prosimus ardet Vealegon, össze kell fogni minden eri­nek, a­melyben hazafiság lappang: a trónnak, a törvényhozásnak, a társadalomnak, hogy or­szágos nehézségeinkkel meg tudjunk birkózni. Priusz, választójog, adótörvény, Andrássy, Apponyi, Tisza, Wekerle: itt mind semmi. Az ország nagy gondja feketén emelkedik fel mind­nyájunk előtt: ez az egyetlen a mi dönt. Minden egyéb ráér. És ettől inog a föld a kormány lába alatt, mert van egy csomó tagja, a­kinek minden országos gond semmi, és csak a házfel­oszlatás, vagy esetleg a népszerű bukás a priusszal — minden. Az említett bécsi és budapesti lapok cik­keit az alábbiakban ismertetjük. A kompromisszum mellett. A A­. Fr. Presse húsvéti cikkéből adjuk a kö­vetkezőket : A választójogi kérdésnek kompromisszum útján való megoldása mindinkább előtérbe lép. A megegyezés alapján való megoldás nem egyik, vagy másik párt, hanem elsősorban a választójog érdekében áll. A felelős tényezők pillanatig sem gondolnak a javaslat lényegének föláldozása árán létesítendő kompromisszumra, a munkapártnak te­h­át továbbmenő engedményeket kell tennie. Nem szabad elfelejteni, hogy úgy az Esterházy-, mint a Weker­le-kormány a választójogi reform megalko­tását minden más kérdést megelőző feladata gya­nánt jelölhe­te annál is inkább, hogy avagy­j­onb­a kerülvén ez az izgató kérdés, szabaddá váljék az út a kormány munkprogramjának­ meg­valósítására. A házf­eloszlatásról a következőket írja: A mai viszonyok között a kormány a legkorábban, szeptemberben írhatná ki az u­j választásokat, mert­ se az a rekvszició, sem az aratás ideje nem alkalatos arra. Az uj Házban is erős ellenzik lépne fel a vá­lasztójogi javaslattal szemben, u­gy brzze a javaslat, tekintettel arra, hogy közben más sürgős elintézni valók is lesznek, egy éven belül alia volna a kép­viselőházban elintézhető. Föltéve már most, hogy a javaslat 1919 tavaszán keresztül ment a Házon, még mindig­ nincs végleg elüisézve. A választójogi ref­om­ onnan a főrendiház elé kerül, a­zok éppen, mivel nemű kompromisszumnak az «rediuter«, újabb küzdelmek tárgya lesz a többségre ottó kevés ki­látással. Nem maradna tehát más háth­a, mint a főrendiháznak a reformja. A kormány a főrendiház­nak igen alapos reformját vette föl a programjába, de egy ilyen reform keresztülviteléhez m­csint idő kell. Újból egy évnek kellene elmúlnia, mielőtt ez a javaslat a­ főrendiház által elfogadtatnék. Ez akár két esztendő. Azok a politikusok, a­kik a választó­jog prioritására hivatkoznak, vagyis a kom­ány­fiak azon kérd­ezettségére, hogy a választójogot, minden más feladatot megelőzően oldja meg, a házfeloszlatás taktikájn által igen rosszul járnának. Kompromisszum útján a választójogi reform rövid időn belül elintézhető, házfeloszlatási által ez­­elin­tézés két évvel kitolatnék, egészen­­ eltekintve at­tól, hogy a választójog kérdése a két évi harc folytán igen sokat veszítene népsz­erűségéből A kompromisszum tehát a legkedvezőbb útnak látszik arra nézve, Isorm az országot további meddő po­litikai harcoktól megkímélje, hogy a választójogi reformot a megvalósításhoz közelebb hozza és hogy a politikai életben szabaddá tegye az utat a jövő nagy feladatai számára. ffi kompromisszum ellen. Az Est közleményéből, melynek nagyobb része V­ázsonyi Vilmos felfogását tükrözi, kivesszük a kö­vetkezőt, mert a többi megegyez a bécsi lap tudósí­tásával. A képviselőház a jövő héten ismét összeül és politikai körökben általában úgy tudják, hogy az adó­javaslatok kerülnek tárgyalásra,­­ ami mellett esetleg párhuzamosan folytathatják a választójogi bizottság tanácskozásait. E kérdés azonban még egy­általában nincs tisztázva, sőt a priusz ma — inkább, mint valaha — sarkpontja az egész politikai hely­zetnek és a legközelebbi minisztertanács, — a­mely szerdán vagy csü­törtökön lesz és arról dönt, hogy­­ bármilyen más javaslat megelőzze-e a választójog-­ nak necsak bizottsági, de plenáris tárgyalását is — a­­ kisebbségi kormányzat egész rendszerével szemben­­ megérleli a kibontakozást. A válság magva az, hogy­­ most jelentkezik többé-kevés­bé súlyos következ-l ményeiben mindaz, a­mi zavar, bizonytalanság, abba­­hagyás a kisebbségi kormány kinevezése óta történt. A második kisebbségi kormány is a választó­jogot mondta létalapjának. Közben Vázsonyi kidol­gozta a javaslatot. Rövidesen megkezdődött a javas­— A Rememé napcságát teccik érteni? Mert snásnek itt nincs veres haja. — Áztat barátom, áztat. . . most csak azt m­od­dlja meg nekem, hogy gszidag-e? — Hujjé, három háza van, ez is az övé. A fladár megszerezte borravalóját egy má­sodik tízessel, aztán elrohant. De csak a kapuig jutott, ott eszébe jutott valami. Visszarohant a házmesterhez. — Még csak azt mondja meg, drágám, hogy Záé Elemér úr mikor járt utoljára ő nagy­ságánál. — A Luttner Elemér urat tetszik érten­i? — kérdezte a készséges házi burkus. — Mert más Elemért én nem ismerek. — Áztat, barátom, áztat . . . A házmester bizalmasan mosolygott. — Attól ne tessék félni, — hizlalta a bor­ravalós férfiút. — A nagysága még tavaly szakí­tott vele. Most már el­ lehetett rohanni végérvénye­sen. Aladár meg sem állt az első virágkeres­kedésig. — Egy bukétát rendelnék a menyasszo­nyom számára, de igen szép legyen . . . Másnap ünnepiesen megkérte a Mici direk­tora ismeretlen szerelme kezét. Az ismeretlen szerelem igen meg volt hatva, ráborult már-már örökre elveszettnek hitt kérője keblére. — Bocsáss meg,­­hogy csak egy pillanatig is kételkedtem benned, te drága, te jó . . . Az esküvő egy-kettőre nyélbeütődött, mert igen sürgette a direktor úr. Ő tudta, hogy miért. !­­Azt azonban az esküvő után se tudta kitalálni,­­ hiába törte rajta jó egy évig apróra a fejét, hogy ki a manóval tévesztette össze az asszony. Mert hogy összetévesztette valakivel, abban aligha lehetett kétség, bálban sötét sarokban csak egyet­lenegyszer csókolózott világéletében, de akkor saul vereset csókolt, hanem barnát, erre egész biztosan emlékszik . . . Vagy talán még­se té­vesztette össze az asszony senkivel, csak ravasz­ságból ment bele a füllen­tésébe, hogy konty alá kerüljön? Nemcsak ő csalt, hanem az asszony is? Ezt sem tartotta a boldog férj egészen lehetetlennek — azt mondják, a­ki véres asz­szony, mind született színésznő, — de akkor meg azt nem tudta, hová tegye­n jégen tartott Elemért! Ezt az Elemért okvetetlenül ismernie kellett annak a férfinak, a­kivel a felesége őt összetévesztette, különben miért hivatkozott volna rá, mint valami mumusra, a­ki, — ha­­sokáig gondolkozik, — könnyen kiütheti őt a­­nyeregből . . . Egyszóval valakinek benne kel­lett lennie a nyeregben, különben fölösleges lett volna az asszony részéről a jégre tett ve­télytárs előrángatása . . . A Pán­kák, a­kik a Mici direktorát a boldog házasság révébe juttatták, hozzásegítették idővel pártfogoltjukat a megfejthetetlen rébusz kul­csához is. Bécsben találkozott Mukics a kulccsal az Imperial-szá­llóban. Csak pincér volt, de úgy ha­sonlított Mukicsihoz, mint egyik alma a másik­hoz. Neki is volt aranyfoga,és ő is tudott ma­gyarul. A direktor úr majd leesett a székéről, midőn meglátta. Szerencsére nem hozta magá­val a feleségét, különben egészen leesett volna. Így azonban sikerült széke karjába belekapasz­kodnia s csak bámulta alteregóját, mint egyik borjú a másikat. Addig-addig bámulta, míg el­mosolyodott. Erre elmosolyodott a másik borjú is. — Kjszlihánd, tragysé­gos Mukics úr. Most már nem mosolygott Mukics. De nem is bámult. Annyi furcsaság után föl se tünt neki az a kis furcsaság, hogy a bécsi pincér, a­kit soha se látott, ismeri őt. Vállat vont.­­— Honnan tudja a nevemet? — kérdezte. A pincér csintalanul hunyorgatott a bal­szemével. — Engedelmével én is használtam va­lamikor. — Miért? Hogy jutott az eszélni?­­ — Csak úgy, kremássán, hogy be akartam jutni az uri társaságba és másképp nem lehe­tett. Mondták nekem — magyarázta ki magát :­ jeles férfiú, — sokan mondták, hogy szakasztott olyan vagyok, mint egy bizonyos Mukics Ala­dár, hát kihasználtam a szerencsét. No most már mindent tudott a Mici di­rektora, természetesen azt is, kivel csókolózott a felesége a bálban a sötét sarokban. De volt benne annyi józanság, hogy meg nem haragu­dott érte az asszonyra, hiszem alapjában véve ártatlan volt: nem egy pincérrel csókolózott, ha­nem vele. Tréfásan­­megfenyegette mutatóujjával élel­mes elődjét a csókolózás terén. — Maga csin­kefogó! Majd eszébe jutván, hogy a pincérhez való hasonlatossága sokkal több hasznot hozott neki, mint a pincérnek, kijavította magát. — Itt van magának száz korona, derék ember, csak azt kötöm­­ki magamnak, hogy meg ne lássam Budapesten a Veres Pálné-utcában, mert elubbogatom. 3

Next