Budapesti Hírlap, 1918. augusztus (38. évfolyam, 177–203. szám)
1918-08-20 / 193. szám
8 Távirati prognzis: .Változékony heves, atadive csapadék. . . (A király és József Ferenc kir. herceg, táviratváltása) A ludovika Akadémia végzett növendékeinek a király születésenapján való fölavatása alkalmával József Ferenc kir .herceg, a király képviselője, távirati után fejezte ki ragaszkodását és út hódolatát a királynak, a ki meleghangú táviratban mondott köszönetet. (Hazai Samu báró kitüntetése.) A király a német főhadiszállásról való visszatértében az udvari vonaton tudvalévően jelentéstételre fogadta Hazai Samu báró vezérezredest, a hadsereg pótlásügyi főnökét. Ő felsége ez alkalommal átnyújtotta a tábornoknak a hadsereg körül szerzett érdemei elismeréséül a katonai érdemkereszthez a gyémántokat. (Uj egyetemi magántanárok.) A vallásos közoktatásügyi miniszter Zivuska Jenő dr. besztercebányai királyi katolikus főgimnáziumi tanáráua , a debreceni egyetem bölcsészet-, nyelv- és történettudományi karán a görög filozófia története vinni tárgykörből egyetemi magántanárrá; SeidnerMihály dr. okleveles gépészmérnöknek az elektromos művek kapcsoló berendezése cimű tárgykörbőlműegyetemi magántanárrá történt képesítését jóváhagyóan tudomásul vette és őket ebben a minőségé- 2en megerősítette. (Katonai kitüntetés.) A király Gundolfingen Elemér főhadnagynak az ellenség előtt tanúsított vitéz és kiváló magatartása elismeréséül a 111. osztályú katonai érdemkeresztet adományozta a hadiékitnénnyel és kardokkal. (A miniszterelnök titkárának katonaielőléptetése.) A király Ilazy Károly bárót, a miniszterelnök titkárát, a ki a 12. ulanusezred tartalékos főhadnagya, kapitánnyá nevezte ki. — (A postatakarékpénztár új pénztári főnöke.) A király Irenisch Győző királyi tanácsos, postatakarékpénztári főszámtanácsost pénztári főmökké nevezte ki. — (Egy pénzügyigazgató-helyettes kitüntetése.) A király Sörös Béla királyi tanácsos, pénzügyigazgató-helyettesnek a budapestvidéki pénzügyigazgatóságnál buzgó szolgálatai elismeréséül a fii. osztályú vaskorona-rendet adományozta. (A kassai sakkverseny.) Kassáról jelenti tudósítónk: A sakkverseny mai utolsó fordulóján az első és második díj nyertesét kivéve végképp eldőlt a további fiat versenydíj sorsa. Az elsőségért folyó küzdelem még nem nyert befejezést, de előreláthatólag döntetlen eredménnyel fog végződni. Réti mester ugyanis a megnyitás nehézségeiközben gyalogot vesztett Widmar dr.ejlen, azonban írnom manőverrel szilárd hadállást épített föl magának,amely kedvező remi-kilátást nyújt.A játékot az 52-ik lépésben félbeszakították, hogy holnap folytathassák. Breget francia módon védekezett Schlechterrel szemben s pozícióját némiképp megjavította, a Bécsi mester azonban kitűnő ellenjátékkal kiegyenlíti a játékot s a 41-ik lépésben döntetlenné tette a sküzdetraet. Ezzel a félegységgel a második és harmadik helyet biztosította magának Breyer magyar mesterrel együtt. Asztalos dr. spanyol játékban hatalmas királyszárnyi támadás után legyőzte Bradl. A többi játék mind eldöntetlenül végződött, nevezetesen a Micses—Bulla (közepesen 50 lépésben), a Grünfeld— Balogh (vezérgyalogjáték 42 lépésben) és a Havasi— Földes (szicíliai játék 70 lépésben) játék. A verseny végső eredménye e szerint a következő: Az első és második díj sorsát a Widmar dr. Béli függő játéka fogja eldönteni, az utóbbinak tizenegy játékból 9 nyert egysége, míg ellenfelének csak 8 egysége van. A harmadik és negyedik díjat Breijer Gyula (BBudapest) és Schlechter Károly (Bécs) osztják meg, mindenik 7 és fél egységet ért el. Az ötödik díjat Asztalos Lajos dr. (Mosztár) nyerte 6 és fél egységgel. A hatodik és hetedik díjat Balla Zoltán ( Budapest) és Grünfeld Ede (Bécs) osztották meg 5 és fél egységgel, a nyolcadik díj nyertese Micses Jakab (Lipcse) 4 egységgel. A díjnyertesek után következnek: Balogh János (Kassa), Brach Gyula (Eraim) és Havasi Kornél (Budapest) 3 és Földes Gyula (Budapest 2 egységgel. (Valótlan hír a bécsi lapokban.) A szombati bécsi lapok azt a hírt közölték, hogy augusztus 10-én Lajtaújfalunál magyar pénzügyőrök két bécsújhelyi lakosra, aki élelmiszert akart alcsempészni a határon, rálőttek és az egyiket halálosanmegsebesítették. Mint a Magyr Int. illetékes helyről nyert, információ alapján megállapítja, sem a soproni pénzügyőrséghez, sem az ottani határtendőrséghez, melynek körzetéhez Lajtaújfálu tartozik, erről az ügyről jelentés nem érkezett, már pedig fegyveres beavatkozásról okvetetlennl megtették volna a kötelező jelentést. Mindezek alapján biztosra vehető, hogy a bécsi lapok egy rémhír terjesztőjének ültek föl. (A Mária. Te rázta, vitézek báróságra.) Bécsiül jelentik: A király annak a tizenkét katonának, aki augusztus 17-én, a király születése napján a legnagyobb katonai kitüntetést, a Mária Terézia-rendet kapta, mint értesülünk, a bárói rangot adományozta, amihez egyébként a rend alapszabályai szerint a kitüntetettnek joga is van. — (A Bratiama-rezsim bűnei) Bukarestből jelentik: A román bábomban az előző kormány alatt elkövetett sikkasztásoik mértéke fölismerhető a galaci, kerületben folytatott vizsgálat eredményéből. A rekvirálás céljaira kitűzött vegyes bizottság alapjából nem kevesebb, mint négy millió lejt sikkasztottak el. Az eddigi megállapítások szerint a galaci prefektus, a polgármester s más nagyobbrangú tisztviselők nagy nyeresége a gabonának elszámolás nélküli eladásából, amalmok és magánosok kizsákmányolásából és önkényes rekvirálásokból keletkezett. (Munkások ünnepe.) A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdíjegyesülete, amelynek huszonöt éves munkásságáról a minap részletesen megemlékeztünk, tegnap, vasárnap délelőtt tartotta meg jubiláns díszközgyűlését a Zeneakadémia termében. A közgyűlés, amelyen Kötbér Alajos elnökölt, igazi munkás ünnep volt, egyszerű, szerény, mint az a munkástábor, amely ezt a hatalmas intézményt megteremtette. A kereskedelmi minisztert Szabóky Ernő osztálytanácsos, a fővárost Wildner Ödön, az iparegyesületet Thék Endre képviselte. A Himnusz után, amelyet a Máv gépgyárának Acélhang dalosegyesülete adott elő ,Voszeda Károly vezetésével, Külker Alajos mondott megnyitó beszédet, amelynek során a múst küzdelmeit vázolta s hangoztatta, hogy az egyesület kizéróan a munkásság filléreiből gyűjtötte össze hatalmas tőkéjét, akkor, amidőn a magyar kereskedelmi törvény munkásjóléti intézményt nem ismeri. A törvény hézagossága az oka, hogy néhány esztendővel ezelőtt, 1914-ben, az időközben megszűnt Budapesti Kereskedelmi és Váltótörvényszék egyesületet cégbejegyzésre kötelezte s ezt az ítéletet az ítélőtábla is jóváhagyta. Ha nem áll akkor a kormány élén egy energikus és széles látókörű férfiú, ha nem adja kellő időben segítségét, nagyon furcsa helyzetbe került volna a munkásság intézménye, amelynem nyerészkedésre, hanem önzetlenségre , alakul.!. Főlementette még az elnök, hogy a huszonöt év alatt úgyszólván alig részesültek anyagi segítségben. Az állam egy év alatt az, ügyvédek nyugelitalapját ,nagyobb segítségben részesítette, mint a munkáikét huszonöt év alatt. Végül hálás köszönettel emlékezett meg a sajtó önzetlen támogatásáról. Utána Darvas Adolf alapító tag az egyesült történetét ismertette, amelyet lapunkban piár megírt urak, majd Schneider Vilmos a soproni, Deák József a diósgyőri fiók nevében, Szabó Béla pedig a rokkantak nevében beszélt, Tatár Árpád Ábrányi Emil Szózata , munkásokhoz című költeményét szavalta el. Fölszólalt még Thék Endre, Wildner Ödön és Mihely Kálmán, majd az elnök záróbeszéde után a dalosegyesület éneke fejezte be az ünnepet. Délután a régi köztemetőben Kanits Antal, Ráckevén Szintén József, Szentesen pedig Felhő Sándor sírját koszorúzták meg. (Szent István napja..) A főkapitány a Szent István-napi körménél dolgában a következő rendeletét bocsátotta ki: A Szent István király országos ünnepén megtartandó egyházi körmenet és istentisztelet alkalmából a közrend fentartása és a szabad közlekedés biztosítása céljából a következő intézkedéseket teszem: Az ünnepi körmenet, melyet Csernoch János dr. bíboros hercegprímás vezet, reggel nyolc órakor indul el a királyi vártemplomból a Szent Györgytéren, Szent György utcán, Dísz-téren, Úri-utcán, Sándor-téren és Werbóczy-utcán át a várbeli Mátyás-templomba, ahonnan az ünnepnapi mise és a prédikáció után a Tárnok-utcán és a DísZ-téren át akirályi vártemplomba tér vissza, ahol az ünnep befejezést nyer. A körmenetre a rend fen tartására vezénylő tisztviselő gyanánt kirendelem Marinovich Jenő főkapitány-helyettest, melléje segítőjn Dóra János dr. és Bartoffy János dr. kerüldi kapitányokat. Peregriny Géza dr., Szentivdnyi Kálmán dr. és Kede József dr. rendőrfogamazókat. Kivezénylesidő a vezénylő.íőkapitányhelyettes rendelkezésére, egy lovas és öt gyalogos felügyelő, négy lovas altiszt és huszonhét lovasrendőr, húsz gyalogos altiszt és kétszázhatvan gyalogos rendőr. Ez a kirendeltség reggel fél hét órakor tartozik az I. kerületi kapitányságnál jelentkezni. Utasítom végül a detektívfőnököt, hogy azokra a helyekre, ahol előreláthatóan nagyobb tolongás lesz, megfelelő számú detektívet rendeljen ki. A kirendelt tisztviselők és őrszemélyzet teljes díszben teljesítik szolgálatukat. A háborúra való tekintettel az ország háza belseje Szent István napján az idén sem tekinthetimeg a nagyközönség. — (Halálozás.) Révaii Lajos dr. ügyvéd, a Jog cimű jogi szaklap volt ,szerkesztője, augusztus 10-án 74 éves korában meghalt. Révay Bódog dr. ítélőtáblás bíró az pltányban édesatyját gyászolja. — (Hadiárvák fölvétele.) .Az Országos Hadiondozó Hivatal a szatmármegyei nagysomkasi nevelőintézetében fiúhadiárvák és rokkant apák 6-is éves korban levő fiai részére teljes ellátással egybekötött 150 ingyenes helyre pályázatot hirdet. Az intézetbe fölvett gyermekek oktatása a községben levő elemi és gazdasági ismétlő iskolában történik, míg az intézetben a gyermekek gazdasági és kéziügyességi kiképzésben részesülnek. IjL-kellően fölszerelt pályázati kérvényt legkésőbb szeptember 15-éig kell az Országos Iradigondozó Hivatalhoz beküldeni. "— (Hő és halál.) A következő gyászjelentést kaptuk: Omorovicai Heinrich Ferenc és neje született Hangi Kornélia úgy a maguk, mint gyermekeik és az egész gyászoló család nevében mély fájdalommal jelentik, hogy végtelenül szeretett fiuk omorovicai ifj. Heinrich Ferenc a budapesti 1-ső honvédhuszárezrednek az I. oszt. vitézségi éremmel és a Károly-csapatkereszttel kitüntetett tartalékos hadnagya, aki ez évi június 1-én Ukrajnában, Hartyenko majornál hős huszárjaival királyért és hazáért feláldozta ifjú, reményteljes életét, augusztus 22-én délután 4 órakor fog az Üllői út 32. szám alatt levő gyászházból hazai földbe temettetni. Lelki üdvéért az engesztelő szentmiseáldozatok Budapesten augusztus 23-án délelőtt 10 órakor a józsefvárosi plébániatemplomban, Balatonföldváron augusztus 3- án délelőtt 10 órakor fognak az urnák bemutattatni. Földvári és bernáthfalvi Földvárit Miklós Elek, tartalékos huszárfőhadnagy huszonhat éves korában augusztus 9-én az olasz harctéren hősi halált halt. Bajtársai ideiglenesen Caldovazzolan temették el* — (Sütők naszygryUléss.) a budapesti sütőipartestület tegnap rendkívüli nagygyűlést tartott Deutsch Mór elnökléséve. Megnyitó beszédében az elnök kifejtette, hogy a sütőipar válság előtt áll, mert a jégi főanyagok meg drágultak, a VízTa ára is emelkedett, a munkások 40 százalékos béremelést követelnek és a közélelmező miniszter elrendeli, hogy a malmok zsákkölcsönzés címén az eddigi egykoronás díj helyett 2 korona öt fillért követelhetnek. Ezekkel szemben a sülöistartestület akenyérárak fölemelését kérte. Bödy polgármester az előtte megjelent küldöttséghez azt a kérdést intézte, hogy miért olcsóbb a kenyér Bécsben, mint Budapesten? A hivatalosan beszerzett adatokból, amelyeket a főváros tanácsa elé fognak terjeszteni, az derül ki, hogy a kenyér ára Bécsben drágább, mint Budapesten. A munkások 40 százalékos béremelésére vonatkozóan megállapították,, hogy ezt nem teljesíthetik, mert a sütőipar üzeme még öt százalékos munkabéremelést sem bír el Morvai Dezső foglalkozott: a zsák kopás kérdésivel és indítványozta, hátra a sütők zárják be üzenteiket. E kérdésben a hítározathzatalt szeptember közepére halasztották. A sülök még azzal a sérelmel, intézkedéssel is foglalkoztak, mely szerint a főváros liszt- hivatala a fehérori-utalványokat a fűszerkereskedőknek adja ki és ezért a sülöknek duplán kell a fuvardíjat megfizetniük. Az ügyben a fővárostól kérnek segítséget, Végül határozatukig kimondották, hogy kérik a főváros tanácsát a barna kenyér árának kilogramonként nyele, a fehér kenyér árának kiologrammonkint tizennégy fillérrel való fölemelését. Kérik továbbá a házikenyér sütési díjának kilogramonként hat fillérrel való fölemelését. — (Megeszi goriídták. a. külföldre való utasáét ) A haiberegi.'ip.roncsnok .ág kezdéséből kifolyóan a mögöttes országrészből Vorarlbergbe, Svájcba. Hollandiába. Dániába. Norvégiába. Svédországba. Oroszországba és Ukrajnába való íjazásokra nézve kiadott utazási haliatokat polgári utasokra nézve a háború tartamára szigorúbb rendszabályok alá vonták. E szerint Vorarlbergbe valói utazáshoz a feldkircheni határvédelmi parancsnokság láttamozásut szükséges. Ennek kiállítása iránti kérvényeket, amelyekben az utazás célja és oka fel- töntetendő, a földkircheli határvédelmi parancsnok-sáhhoz kell benyújtani. Ez a parancsnokság láttalmazza az útleveleket is. A Svájcba való utazáshoz igazoló okmány szükséges, amelyet a belügyminiszter és az arra feljogosított külképviseleti hatóságok állítanak ki. Ezt az útlevelet az innsbrukki térparancsnokságnak az átutazás alkalmával föltétlenül láttamoztatni kell .Svájba utazni csakis Beldkirchhen keresztül lehet. Minden utasnak tíz napi vesztegzárt kell eltölteni az erre megjelölt helyiségekben. Irományokat, nyomtatványokat, terveket, jegyzékeket, fényképeket, filmeket az utasok nem vihetnek magukkal- Ezeket csak posta útján lehet továbbítani. A Svájcba utazók kötelesek az útlevélen kívül még a következő okmányokat beszerezni: Az elsőfokú rendőrhatóság által kiállított erkölcsi bizonyítványt, a svájci tartózkodás okának hivatalos igazolását és végül egy igazolványt, amely tanúsítja, hogy svájci tartózkodása alatt az utas megélhetése anyagilag biztosítva van. Hollandiába, Dániába, Norvégiába való utazásnál igazoló okmányul ugyanolyan útlevél szolgálhat, mint a Svájcba való utazáshoz- Megvan határozva ezenkívül az útirány is, amelyet minden utasnak szigorúan meg kell tartani. A vesztegzárra és iratok kivitelére vonatkozó határozatok ezeknél az utazásoknál is irányadók. Oroszországba és Ukrajnába kizáróan csakis a hadseregfőparancsnokság engedelmével lehet. Budapesti Asrlap cil. 1918. augusztus 26