Budapesti Hírlap, 1918. szeptember (38. évfolyam, 204–228. szám)
1918-09-22 / 222. szám
1918. *zeptemler 12. szintPEsn Hibur ki ») miniszter a bajtársi szövetségek orvosi szakossági jvainak tiszteletére ma este a Park-klubban fogadást rendezett. Jelen voltak Szterémij báró kereskedelmi miniszter, Wlassics Gyula báró, a főrendiház elnöke, Hazai Samu báró vezérezredes, a német birodalom, az osztrák, a török, a bolgár, és a magyar bajtársi szövetségek hivatalos kiküldöttei, számos egyetemi tanár, a tábornoki és törzsorvosi rangban lévő orvosok és a katonaorvosi kar. r- sz.r~rr-—r. ■-----~~~ Buddhista hittsziták Európában. Budapest, szept. 21. A világküzdelembe beavatkozott fegyveres erejével Japánország is és japán brigádok vonulnak az Ural felé- A metszeti szemű ázsiaiak ismét Európa előtt állanak és soha annyira közelfekvő nem volt, hogy Európa és Ázsia kultúrája meg fog ütközni. Ázsia az ázsiaiaké! — hangzott föl első ízben a kiállítás Tokió felől és a válasz minden oldalról visszhangzó!!. Kína, éppen úgy, mint India és Perzsia az európaiak ellen fordult és ma már megkezdődött, az a kultúrharc, amelynek kiinduló pontja a ‘tehér ember testvérharca volt. Előttünk fekszik egy csomó ázsiai füzet, brosúra, könyv és megdöbbenve vesszük észre, hogy itt emi rendszeres támadás óriás mérete bontakozik ki és nem csekélyebbről van szó, mint hogy Európa keresztény kultúrája a támadás célpontja. írók, politikusok, költők, tudósok egyenlő hévvel támadnak és az a prezstizs, amely az „európait“ olyannyira magasra emelte, semmivé lett. Megint a kínaiak „barbárai“ lettünk, akik megtanítottunk ugyan egynémely hasznos dologra, de fölhangzott Ázsia jelszava: nem a teknika a kultúra. Kínaiak, japánok, indusok európai nyelven kezdték hirdetni eszméiket és a német, francia és angol könyvpiacon egymásután jelennek meg az ismertető, sőt támadó könyvek. Ku Hung Ming, egy aktív kínai politikus, német nyelven megírta aChinas Verteidigung gegen europäische Ideen, majd a Der Geist des chinesischen Volkes, amelyben a keresztény idealizmust támadja és helyébe az opportunus (Confucius) Kvongfucse tanítását ajánlja. Gyakorlatban Juansikkai, az elhalt első köztársasági elnök úgy szorította vissza az európai krisztianizálást, hogy államvallássá tette a Kongfucse tanítását, a kereszténységnek szabad gyakorlatot engedett, de idegenellenes tendenciája mind jobban érvényesült és második utóda, Fang Kuo Csang, az európai hittérítők kiváltságait megszüntette. Hogy az eljárás élességét enyhítse, a felügyeletet a különféle nemzetiségű hittérítőkön az államminisztériumra ruházta, amely ebben az ügyben aztán a Vatikánnal lépett egyenes összeköttetésbe. Április 17-én — ebben az évben — alighanem japáni nyomásra, mégegyszer megrendszabályozták a hittérítőket és a mi térítőállomások felállítását nem engedelmezik. Suniát sen, aki Shanghaiban az ellen köztársasági diktátor már keresztény leszármazott, de éppen ő „kínai szocialistának“ mondja magát és nagy programjában a „vallások mellőzését és a nép ■felvilágosítását“ követeli. A kínai lapok a fehér ördögökről most sokkal szabadabban írnak, mint valaha és amióta Japánország befolyása ott megerősödött, a nemzeti öntudat hatalmasan fejlődött és ahelyett, hogy Japánország szándékát észrevennék, minden gyűlöletükkel az európaiak ellen fordulnak. A bolzsevikizmus kölcsönhatása oda is elérkezett és a nagyüzemek ellen állandó zavargások vannak, amint néhány kínai lapból olvasom a China Hevoe szemléjében. A kapitalista befektetések unfivrésze európai származású, ami éppen elég ok a támadásra. De amíg a kínaiak Kongfucsében látják az üdvösséget és megelégszenek ennek megállapításával, addig a buddhisták sokkal harciasabban l lépnek föl. A liberális indusok a buddhizmusban nemzetiségük védelmét is látják a brit uralommal szemben és így érthető, hogy az erős vallásos érzéssel telített angol hatalom nem mer ott keresztény hittérítőkkel működni. A buddhizmus folytonosan terjed és a bráhmán és más népvallások hívei áttérnek a buddhista hitre, illetve annak elveit fogadják el. Mis egyrészt a Nobel-díj nyertese, Rabbidrasath Tasore Japánország szelleme címmel, oly kiáltványt bocsátott ki, amelyben az ázsiaiak cin]‘'illését sürgeti Japánország vezetésével, másrészt Japánországban egy modernista buddhista mozgalom keletkezett, kétségtelen keresztény befolyás alatt, de keresztényellenes tendenciákkal. Japánország hivatalosan soha sem engedte meg a hittérítés munkáját és a hittérítők munkáját sem könnyítette meg. A keresztény Jouna Men's Christian Association ellenféteképpen megalkották az International Buddhist Jouna Men’s Associationt, amely egyenesen hittérítési munkára határozta el magát.. Kiáltványt tett közzé, amelyet Lanczi Jenő úr fordításában hozok: „Olyan időben, a melyben az emberiség műveltebb része attól a betegségtől lett élelmi, a melyet egy kizárólagosan materiális kultúra von maga után, sokan figyelmüket a buddhizmus felé fordítják, mint a legésszerűbb filozófiai és kozmopolita vallás felé, amely a legnagyobb mértékben kielégíti a haladó emberiség igényeit. Tekintettel a mostani helyzetre, az az óhaj tölt el bennünket, Japánország ifjú buddhistáit, hogy Buddha evangéliuma minden népek között elterjedjen... A távol Kelet császári szigetországa feladatának tekinti, hogy az alvó ázsiai kontinenst felébressze. A buddhizmus híveinek nem szabad tétlennek lenniük. Az ő feladatuk, hogy Ázsia népeinek szellemi ébresztői legyenek és egyúttal a buddhizmus igazságait az egész földön hirdessék...“ Ez a hillérítési vállalkozás nem volt puszta szó. Angliába és Amerikába jöttek térítők. Londonban megalakult a The Followers of the Buddha, aztán mintegy hivatalosan Buddhist Aperety of Orcát Britain and Ireland megfelelő szervezkedéssel. Megalakult a nemzetközi szervezet is Buddhosarana Sámagama névvel. Folyóiratok jelennek meg az eszme terjesztésére. A német szellem sem maradt el és itt a Deutsche Páli Gesellschaft, a Mattá Bódhi Gesellschaft deutscher Zweig és mindennek betetőzéséül a Buddhistischer Missionsverein alakult meg. Papokat képeznek ki, akiket bhikkhuknak neveznek és akik nagy propagandát fejtenek ki. Japánország Amerikában buddhista iskolákat állítot fel és a jelenlegi világpolitikai helyzet mellett az Unió ezt tudomásul is vette. Itt Budapesten is vannak már buddhista hívek. Soha annyira aktuális nem volt, mint most Vilmos császárnak híres mondása 1900-ból, a mikor az európai különítmények elindultak Peking felé Waldersee gróf megboszulására: „Európa népei védjékk meg legbecsesebb javaitokat!“ Retorika. Budapest, szept. 21. Egy berlini német újságban cikket olvasunk, melynek ez a címe, írója Adolf Koolsch. Ennek a cikknek az elejét és végét ezennel bemutatjuk olvasóinknak. Azt mondja a német: Retorika korunk jellegzetes kendőző eszköze. Retorikából szedődnek össze a miniszteri beszédek, amelyek több mint négy éve a világ minden tájáról fülünkbe verődnek; tiszta retorika nagy részben az új költészet, az új képzőművészet, a tánc, a divat; retorika harsog felénk a harctéri tudósításokból s az állami bankok mérlegéből; retorika ama hadi patúrák lényege, amelyeken valahogy eltengődik napjaink ínsége és hol van az az ország, amelynek polgárai és lovai még ki nem tanulták volna, hogy a heti krumpli-, hús- vagy zabjárandóságról szóló nagyszavú utalvány-cédula is bizonyos százaléka erejéig nem csupa merős retorika. Retorika ma már a fájdalom, a jajszó és köny is, amiről az újságokban olvasható halotti jelentések mindenkit meggyőzhetnek. Ebben pedig egyáltalán senki nem gondolja magáról, hogy kivétel lehet. Minden családban van a retorikának egy-egy szertartámcserje, és ahol nagyon sötét és puszta agyvelők vannak, ottan több is akad egynél. Régen is volt retorika. A régi retorika megváltását jelentette annak, hogy bizonyos értékek fénye elkápráztatott bennünket, amely értékek,en csak külsőleg« dolgok voltak is — a kék ég, az évszakok zenéje, a szem boldogsága. Isen és az ő virágos körtje — de valóságos létező dolgok voltak: retorikánk valamely valóságot revelált. A mai retorika másnemű: ez eltakar valamely valóságot. Nem egy szívnek a kifejezése, a mely semmiségeken való buja örömében ez örömek számára nagyszerű levezető csöveket keres. A mai retorika azért van, mert nem szabad megmondani, amit megmondani illenék, amit meg kellene mondani. Azért van, mert mintha általános érdek volna, hogy senki önöncvigásca le ne szálljon kifürkészni igaz érzéseit. Megesik, jajveszékelne attól a nyomomástól, a mit ott talál, és jajveszéklése mást is felébreszthetne és ketten együtt lehetnének az, ami ma olyan ritkaság: természetes életnagyságú emberek. Gonosz idők az ilyen idők. Ezektől van, hogy némely ember csak magában beszél, csendesen, mert nem tudja, ki figyeli meg a beszédét. Némelyik meg már a magányosságban sem mer beszélni. Nem gonosz az ilyen idő arra nézve, a ki nem ereszti beszédét a nyelve ösvényére. Gonosz azonban azokra nézve, a kiknek nem tanácsos meghallani, a mi mondani valója van a tiszta lelkiismeretnek. Mert a tiszta lelkiismeret oly lélek, aki „mindenek nevében" törvényt ült maga felett, megteszittetett önmaga által s harmadnapra ismét eleven és látó ember leli. Az ilyen lelkiismeret ajka az örökkévalóság igéit mondja, ha önmagával beszélgetésbe kezd. Az örökkévalóság igéi pedig igéi a szabadságnak, igei az életnek. Ez igék nem deklamálnak, de égőinek. Ellenben a retorika szavai, szavai a lelki nyughatatlanságnak, a magán kívüliségnek, a virtuóztáncnak aláaknázod téren, mely alá nem merünk benézni, melyen hát pózolunk: szavai lelépett tagok gesztusai, hisztérikus Reklamációja a kornak, mely közelebb van a síráshoz mint a neveléshez: gazdagsága és szuperlabivusai olyan embereknek, akik nem tudják, hol vessenek ágyat lelkük szegénységének, akik mindentől félnek, hát kantálnak, mint gyermek az erdőben. De ez is még csupa ártatlanság azokkal szemben, akiknek retorikája hideg számításból ered; akik nemcsak el akarnak vele valamit takarni, hanem valamely célra csábítani akarnak vele. Ezekre vigyázzunk nagyon. Mert a céljuk rendszerint az, hogy önbecsülése utolsó idegszálát szakgassák ki » fölei fiának eleven testéből. Csak szolgalelkű kornak lehet ez kedvére, a mely uj jobbágyságokra áhítozik. A mi leggonoszabb és legszomorubb dolog az, ha valamely kor odáig jut, hogy nemcsak csinálja és szereti a retorikát, hanem hogy rája szüksége is van, hogy féntart frsss magát. Nem merem föltenni a kérdést, hogy várjon a mi korunk eljutott-e már odáig. Azok közül, akik eddig csendesen önmagukkal beszélgettek, talán már megbánja-vetette szívében ezt a kérdést. Kívánatos, hogy ha beszélni akarna, be ne kössék száját, mint ahogy be nem kötik a nyomtató lónak sem. Politikai élmények. Tissa lilvárt gra? Szarajevóban. Szarajevóból jelentik a Pesté,groVos-nak. Tisza István gróf tegnap délután ezredesi formaruhában Nádasdy gróf alezredes és Vukovics sorhajókapitány kíséretében Szerajevóba érkezett és mint a tartományfőnek vendége a kenukban szállott meg- Este ebédet adtak tiszteletére. Ma reggel Tisza megtekintette a várost és azután látogatásokat fogadott. Délben újra a városban járt. Egy órakor ebéd volt, méhen számos méltóság és politikus vett részt. Az esti ebédre az országos kormánynak valamennyi nagyrangú tisztviselőjét meghívták. Tegnap délután Tisza István meghívására megjelentek nála Basagics dr., a tartománygyülés volt elnöke, Spaho dr. és Hrasnica dr. politikusok, ma délelőttre Dimovics, a tartománygyülés volt alelnöke, Danjanovics Hadzsi, Joskics dr., Andrics dr. és Arnautovics serif és délutánra Smmurics Joco dr., Pilar dr., Vancas építészeti főtanácsos és Kukrivs dr. voltak hivatalosak Tiszánál. Tisza István gróf tehát a nevezetesebb horvát, szerb és mohamedán vezérekkel tárgyalt. A politikusoktól behatóan tudakozódott a helyzetről való fölfogásukról és az országnak a monarkia esetleges újjáalakítására vonatkozó kedvéről. Délben Tisza meglátogatta Botica Guelropolitát és Sarlics püspököt, Tisza alkalmasint holnap elutazik Szarajevóból. Fricdguns dr. leleplezése. Ez az osztrák professzor ur, aki különben a berlini Vossfsehe Zeiung-ot szokta tudósítani, hosszú cikket írt a Reues Wiener Tagblatt-ban a délszláv kérdésről. Ahány mondata van a cikknek, annyi benne a ferdítés, magyarok elleni izgatás és a valóságot kicsúfoló hatni, állítás. Nem várunk mást az olyan egyéntől, aki nemrégiben a csúfos emlékű Friedhung-pert idézte föl Bécsben, csakhogy Magyarország és társországai között újabb elkeseredést szítson s hogy a bécsi bíráskodással is azt dokumentálja, hogy a honátokra nézve saját törvényes királyuk és székhelye semmi. Becs pedig és a császár minden. Sajnos ebben a páratlan jogi botrányban egy magyar származású diplomáciai előkelőség is kezére j játszott a doktor úrnak. Most megint a délszláv kérdésbe bökte a pennáját Friedjung professzor.