Budapesti Hírlap, 1918. december (38. évfolyam, 282–306. szám)

1918-12-22 / 300. szám

*1918. december 22. gyIAPESTI Hírlap (b­p. *&) biztos azt feleli, hogy a románok ellen elkövetett mészárlásokról szóló hír­e mese s hogy egyéb­ként Kolozsvár megszállása csak a fegyverszü­neti szerződés harmadik pontja értelmében me­het végbe s ez a harmadik szakasz tudvalévően olyképp rendelkezik, hogy a rend föntartásáról a magyar kormány saját karhatalma útján gon­doskodik. Érdekes azonban a főkormánybiztos jegyzékének az a része, a­melyben figyelmezteti a román parancsnokot arra, hogy Kolozsvár környékén még húszezer német katona tartóz­kodik (a Mackensen seregéből!). Végezetül a magyar miniszterelnök táv­iratban értesíti a főparancsnokot, hogy francia tisztek fogják­ fölvilágosítani a román parancs­nokot a fegyverszüneti szerződés tartalmára és hogy e szerint Kolozsvár városát meg lehet szállani ugyan,­­de csak úgy, hogy a magyar csapatok is ott maradnak. Már most a legnagyobb érdeklődéssel vár­hatjuk, mi lesz ezek után Kolozsvár sorsa és zaj lesz ez események folytatása." Remélnünk kell, hogy a megszállás, ha már meg kell tör­ténnie s nekünk ezt el kell szenvednünk, békés formában és vérontás nélkül fog megtörténni és hogy a békekötésig nyugodalmasan fognak megférni egymás mellett Kolozsvárott a román és­ a­ magyar katonák. A román tábornok és Apáthy főkormánybiztos táviratváltása. — A miniszterelnök üzenete. Kolozsvár­, dec. 21. Neculceti tábornok Marosvásárhelyről a mai napon a következő táviratot intézte Apáthy István főkormánybiztoshoz: "­­— Van szerencsém tisztelettel közölni, hogy már értesítettem Kratochwiil ezredes urat, hogy nekünk határozott parancsunk van már napok óta arra, hogy bevonuljunk Désre, Tor­dára­ és Kolozsvárra. Hogy a fölösleges véron­tást elkerülhessük, elhalasztottuk a katonai operációkat mostanáig, hogy időt adjunk önök­nek a csapatok evakuálására. Nagyon sajnálom azonban, tovább nem halaszthatom ezeket az operációkat. Értesítem­ önt, hogy kedden, de­cember 11-én (a mi időszámításunk szerint de­cember 24-én) csapataink bevonulnak Kolozs­várra. Kére­mi Önt, intézkedjék az iránt, hogy az Önök csapatai, pótkeretei, csendőrsége, nem­zetőrsége ne maradjon Kolozsváron, Vesén és Tordán, hogy a fölösleges vérontást elkerüljük,­­ mert az én csapataim rendkívül izgatottak ama hírek folytán, a­melyeket a napról-napra meg­ismétlődő mészárlásokról kapnak, melyeket a románok ellen követnek el. Éppen azért kérem Önt, hogy távolítsa el a csapatokat azon a zónán túlra, a­melyet csapatainknak el kell foglal­­niok. Arra a kifogására,, hogy a fegyverszüneti szerződések értelmében a rendet Önöknek kell föntartaniok, biztosítom Önt, hogy az én csapa­taim elegendők arra, hogy föntartsák a rendet. Azon a zónán belül, melyet meg kell szállani, határozott utasításom várt lefegyverezni mind­azokat a csapatokat, melyek ott találtatnak. Neculcea, a VII divízió parancsnoka. Erre a táviratra Apáthy főkormán­ybiztos ma este kilenc órakor a következő távirati választ küldte Neculcea tábornoknak: — — Van szerencsém arról biztosítani, hogy a románok ellen elkövetett mészárlásokról szóló értesülései merőben hamisak. Kivéve az adott körülmények között­­alig elkerülhető eseteket, semmi sem történt, a­mit a románok fölpana­szolhatnának. A tegnapelőtti zavargásnak román részről egy, magyar részről több áldozata van. Vyx alezredes és Landrot ezredes Budapesten biztosították a maagyar kormányt, hogy Kolozs­vár megszállásának a fegyverszüneti szerződ­és 3. pontja értelmében kell történnie, úgy hogy a fegyverszüneti szerződésben említett magyar fegyveres erők helyükön maradjanak. Vyx al­ezredestől hasonló értelmű távirat ment a tá­bornok úrhoz, Nagyszebenbe a kormányzó ta­nácshoz és Berthelot­ tábornokhoz. Abban az őszinte igyekezetben, hogy minden vérontás el­kerülhető legyen, közölnünk kell a tábornok úr­ral azt is, hogy Kolozsvár környékén még mint­, egy húszezer német katona van útvonalában. Mellőztessék ezt a körülményt is figyelembe venni. " Apáthy főkormánybiztos. « Ma este a fökormánybiztosság a következő táv­­iratot kapta a miniszterelnökségtől: — Francia tisztek 21-én este külön vonat­tal Nagyszebenbe indíttattak, hogy az ott tar­tózkodó összekötő tisztet és Mosoiu tábornokot értesítsék, hogy a magyar katonai hatóságok a fegyverszüneti egyezmény­ értelmében Kolozs­várt maradhassanak. Vyx alezredes hivatalosan kijelentette, hogy a román csapatok csak a fegy­verszüneti szerződés 3. pontja értelmében száll­. hatják meg Kolozsvárt. Neculcea tábornok Vyx alezredes útján erről szintén értesítést k­apott. .1 miniszterelnök. A románok tovább nyomulnak előre A hadügyminisztérium sajtó­osztálya ma ezt a jelentést adta ki a román csapatok újabb mozdulatáról: * A román reguláris csapatok megkezdték előnyomulásukat a demarkácionális vonalon át. Átlépték a Marost és elővédeikkel a megy­szállották Székelykocsárd—Marosludas vo­nalát. A többi határszélen a helyzet változatlan. A holnapi nemzetgyűlés. Kolozsvár, dec. 21. A holnapi nemzetgyűlés iránt rendkívül nagy az érdeklődés, azonban annak ellenére, hogy a nagy­szebeni román kormányzótanács részéről Hatieganu miniszter kijelentette, hogy a román kormányzó­, tanács semmi akadályt nem gördít az elé, hogy a magyarok nemcsak a meg nem szállott, hanem a megszállott területről is szabadon mehessenek Ko­lozsvárra, a vidéki román, nemzeti tanácsok meg­akadályozzák­ a küldöttségek, utazását, így­­Nagy­­enyeden a különvonatot feltartóztatják, Aranyos­­gyéresen pedig a román­­parancsnok utasítást­ adott ki, hogy este tíz órától déli tizenkét óráig férfi nem utazhat át az állomáson. A brassói nemzeti tanács, azt jelenti, hogy a brassói román nemzeti tanács meg­akadályozta a küldöttségek elutazását. A főkormány­­biztosság összeköttetést keresett Nagyszebenn­él s or­voslást kérve, hivatkozott a magyar hatóságok elő­zékeny viselkedésére a gyulafehérvári gyűlés alkalo­m­ával. .A főkormány­biztosság a magyar kormány utján szikratávirattal tudtára fogja adni a világnak a népek önrendelkezési jogának a románok által tör­tént durva megsértését. ------ ti , ‘ . hu találta szobájában. A Mester zavarodottan mentegetőzött: -B­írok ... Nem bírom ki tovább írás nél­küli Lásd, meglesz az akaratod, megírlak té­ged, éltem legszebb költeményét! A Nyulacska összerezzent, de hát akkor még tudott bolond optimista lenni. Örült, hogy ő lesz a hősnője a férje legközelebbi regényének. S mire hazajöttek, a Mester valóban hatalmas erővel látott neki a regényének. Meg is írta őt szépen, illatosan s ez a „Tavaszi szerelem" két­ségkívül mindmáig a legköltőibb műve. A meg­írás e pasztorális hónapjai voltak a boldogságuk­nak utolsó verőfényes napjai. A legelső balsej­telem akkor nyilallott az asszonyka szivébe, mi­kor a regény végén a hősnő meghalt... — Jaj, ugyan miért ölöd meg őt? — kér­dezte naiv aggodalommal. — Miért ölsz meg en­­gemet? A Mester fölényes kacajjal felelt: — De, drága Nyulacskám, be kell látnod... -- Mit lássak be? — Azt, hogy ekkora nagy boldogságot re­gényben nem lehet másként igazolni... Nem hinnék el... () a szivéhez kapott: — Nem hinnék el? ... Hát az én boldog­ságom semmiképp se végződhetik jól? — Dehogy is, drágám... De, lásd, a ter­mészet harmóniája, kiegyenlítő igazsága kí­vánja­ meg ezt, érted? Ila tudnád, — tette hozzá őszinte részvéttel — magamnak is mily nehe­zemre esett ez a kivégzés... Esküszöm, sajnál­talak. Nyulacskám, de nyugodj meg: jó dolgot csináltam, érzem, műremeket alkottam! S azzal, csöppet se törődve többet a fele­sége bánatával, nyomban elkezdte műremekét részletezni. Ő fásultan hallgatta. Attól a perctől fogva tisztán érezte: a hősnővel együtt ő is vég­érvényesen meghalt az ura számára. Valami szórakozott gyöngédség, a szokás maradt e halál után, de halál maradt ez, mely örökös bánatos epekedésre sápasz­tolta a Nyulacskát. Sfiába, nem tehetett róla, ő szerette, tovább szerette a fér­jét. A Mesterben elenyésztek a trubadúr-vágyak, sajnos, ő se tehetett róla, ha csalódott ön­magában s föllendülése után b­íróvá sü­lyedt vissza. A Nyulacska azonban nem adta meg oly könnyen magát, ő hősiesen küzdött a szerelem­halál ellen. Harcolt naiv kacérságának minden eszközével... sajnos, csak szomorú mosolyt lá­tott a szeretett férfi arcán, ha melléje ülve oly­kor hizelkedően fonta át a nyakát. Azért semmi panasz: férje mindvégig jó és gyöngéd maradt vele szemben, de ez a jóság csak annál jobban kétségbeejtette. Eh, inkább verte volna meg, csak szerette volna! Végre is kimerült, föladta a játszmát... • Az élet azonban tovább folyt. Az író élete is ... vagyis a Mester új regénybe fogott bele. Micsoda aggódás! A Nyulacska szívdobogva leste: ki lesz az új hősnő, a­ki majd elfoglalja az ő helyét ? Hát egy bűnösen szép asszony ... •Eredetijét több társaságbeli úri dámában vélte­­föltalálni, a­dja, az ártatlanság „Tavaszi sze­relme" után mégis csak a perverz asszonyokhoz tért vissza a Mester; hiába, mégis csak ezek közt érezte ő magát legjobban, itt volt igazi elemé­ben. A fiatal asszony, percről-percre láthatta, e démoni nő mint keríti urát hatalmába s ő mint fárad ki szerelmében, annak a leírásában ... Oh, beh meggyűlölte ezt a „Salomét"! A napi munka után párszor esdően simult a férjéhez, de a Mester csak ámultan, szinte türelmetlenül nézett rá, mint valami idegenre: — Hagyj el... Nézd, Nyulacskám, ti, asz­­szonyok, sohse értitek meg, hogy ha egy író egy­­egész álló nap kiszerette magát az Íróasztalánál, akkor se kedve, se energiája nincs többé való szerelemre. Nem is lehet. Ez épp oly való szere­lem nekem, mint a másik. Sőt tán valóságo­sabb ... Oh, ez a Salomel Tönkretesz ... Ezt vonagló szájjal, suttogva tette hozzá. Nos, a „Sajóménak" igen nagy sikere lett. A megjelenés napján az asszonynak újra nagyot dobbant a szíve. Hátha... hátha most talán mégis visszatér hozzá s helyet ad neki az életé­ben megint? Csalódás! Jött egy uj regény uj hősnővel, aztán egy másik és így tovább. Csak ő rá nem került a sor. Pedig mily szivdobogva leste a férjét az uj „kezdéseknél" mindannyi­szor! Furcsa volt ez. A régi regény befejezése s az uj megkezdése közti időszakban, mikor az író „nem volt inkarnálódva" egy képzeleti alakba sem, csak szenvtelen­ül, szinte lélektele­­nül járt-kelt a házban, képes volt naphosszat ülni a felesége mellett némán, mikor azonban az uj terv megfogamzott agyában s az alakok kezdtek élni, kibontakozni, akkor egyszerre fel­ugrott s megint bezárkózott szobájába a Mes­ter. A Nyulacska párszor a kulcslyukhoz lopod­­zott... olykor már igazán azt hitte, kell oda­benn lenni valakinek, valami más asszonynak! A Mester fel s alá járkált íróasztala előtt s be­szélt... im­e, most szeret bele uj hősnőjébe, —­­már susogva szólítja, már könyörög, vall neki, kérleli, haragszik, féltékeny, gyilkolna ... Őrü­let percei, a Nyulacska szédült beje. Tudta ő jó!, hogy férje mindig a regényhős alakjában rejtő­zik s ha a mese menete úgy kívánta, hogy a hősnő megcsalja a férjét, mindig érezte ő az után, mily keservesen szenved a gonosz asszony hűtlenségétől. Valami különös iszonyattal szem­lélte e képzeleti szerelmeket... — Vájjon rám kerül-e még a sor valaha?... ■-»' v­w- 1 3 N­ i ir.n imi .r i rinj-i ------------------------------------------­ Román nyelv a brassói bíróságon. Brassó, dec. 21. A brassói román ügyvédek a napokban elhatá­rozták, hogy ezentúl román nyelven fogják elmon­dani a perbeszédeiket. A Bukarestbe lerándult román küldöttség. Brassó, dec. 21 A nagyszebeni román kormányzó­tanács kül­döttségét Bukarestben nagy ünnepléssel fogadták. A küldöttség tisztelgett Ferdinánd királynál, a­ki Chris­­tea Miron és Hosszú Gyula püspököt, Vajda Sándort és Gleldis Lászlót a Coroana sioviana-rend nagy szalag­jával tüntette ki. A küldöttség többi tagja is nagy kitüntetésben részesült. A küldöttek üupepiesen meg­koszorúzták Vitéz Mihály szobrát. A város közönsége bankettet­ rendezett a tiszteletükre, a­melyen a pol­gármester üdvözölte őket. A küldöttek azután szemlét tartottak a díszben fölvonult Avram­ Japcn-ezred fő­

Next