Budapesti Hírlap, 1918. december (38. évfolyam, 282–306. szám)

1918-12-11 / 290. szám

Budapest, 1918 Szerda, december 11 ^ '.Í91B UFC. U. x XXXVIII. évfolyam. zMiittfem. / Budapesti Hírlap Megjelenik hétfő kivételével mindennap. BlSflxatéai árak: Égést érre 88 kor, félévre 44 kcr, negyedévre 23 kor., egy hónapra 7 kor. 80 fii). Egye* szára ára helyben, vidéken ét pályaudvarokon 30 fillsr. Hirdetések aülllinéter szisütázsal, díjszabás szerint. Felelős szerkesztői Csajthay Ferenc Szerkesztőség: Vili. kér., RSkk Szilárd-utca 4. ez Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. kér., iózsef-kőrat 5. szán. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84. Pártviszály. Budapest, dec, 10. Hiába elült meg az úgynevezett osz- tályuralom Magyarországon; liiába prok- lamáltáJk a legradikálisabb választójo­got; hiába lőttünk demokrata népköztár­saság; hiába szakítottunk történeti tra­dícióinkkal: politikai életünk arculata nem változott. Az uj kormány és az uj óra is azzal a Káinjegygyel született a vi­lágra. a mely az utolsó évtizedek kormá­nyaira volt sütve. Hiába beszélünk régi rendszerről és hiába üj rendszerről. Az egyetlen, a hagyományos, az uj és régi rendszer egyaránt csak az, hogy a mint létrejön egy párt, abban a pillanatban el­kezdődik benne a bomlás és a szakadás; a mint kineveződik egy kormány, abban a pillanatban megszületik benne a vissza­vonás és az egyenetlenség és kifejlődnek a párt- és kormányválságok bacillusai. Alig lehet politikai históriánkban visszaemlékezni oly gyönyörű és ideális választásra, minő e század első éveiben a koalícióé volt. Roppant tömegben jöt­tek be tiszta és lelkes választásokból a nemzeti politika hívei. A régi többségnek alig hogy hírmondója akadt. De nem so­káig tartott a szép álom és illúzió. Csak­hamar felütötte fejét a koaleált pártok kebelében a visszavonás; jött a szaka­dás, jött az obstrukció Wekerle, An- drássy* Apponyi, Kossuth ellen és elkö­vetkezett a gyönyörű pártnak nj-omo- rult züllése és a bukott szabadelvű párt utódja mint munkapárt muzsikaszóval, diadalmasan vonult be az uj választáson az országházba. Es mily látvány került elérd: ezután! A munkapártot se megfélemlíteni, se megrendíteni, se megbontani nem tudta az újra szövetségbe lépett ellenzéki pár­tok semmi oppoziciója, „késhegyig11 vitt küzdelme, obstrukció, tintatartó hajigá- lás. darabontjelenetck, sőt revolver; el­lenben az ellenzéki pártokban -egyre tar­tott a forrongás: hol elváltak, hol össze­mentek, minduntalan volt egy-egy kis pártválság köztük, a míg ránk nem jött a háború. Most a többség bukott és kisebbségi minisztériumok kormányoztak uj minisz­tériumok kreálásával, mégis részleges válságokkal, egyenetlenséggel és egész kormányválsággal; épp úgy, mint mikor ellenzékben voltak. Nem íehetett soraik­ban meghonosítani egy komoly, munkára és alkotásra képes kormányzati szelle­met. Versengés, torzsalkodás, intrikálás virágában volt, a ínig a vesztett háború végett nem vetőihez idétlen, mondhat­nám inkább éretlen kormányosdi já­téknak. Ekkor nevezte ki a király — utolsó minisztériuma volt ez ennek a szeren­csétlen IV. Károlynak, ’ á ki szintén in­kább királyosdit játszott semmint ural­kodott — ekkor nevezte ki miniszterel­nökké (Hadikon keresztül) Károlyi Mi­hály grófot, a ki nyilván bízva némely kecsegtető nyilatkozatában antantos po­litikusoknak, hirtelen s egészen szokat­lan módon letetette hadseregünkkel a fegyvert s Magyarország semlegességét proklamúlta. Sajnos, az antant nem tette magáévá -e felfogást s nem semleges, ha­nem fegyverrel levert hatalomnak dekla­rálta hazánkat s ránk bocsájtotta ellen- ségeiuket. E közben mentek végre e ne­vezetes napok nagy fordulatai. A király lemondott, a köztársaságot proklamál- tuk és üz ország kormányzását úfcvetto egy uj koalíció: a Károlyi-párté, a radi­kális és a szociáldemokrata párté. A had­sereg pedig szétzüllött. Nagyszerű radi­kális programútokat és projektumokat hallunk nap-nap után, ellenben csehek, oláhok, szerbek mind beljebb hatolnak / országunk szive felé. S mikor már ebben^\f az irányban a veszedelem tűrhetetlenné kezd válni, akkor mit csinálunk? Szinte nevetséges v olna, ha oly igen lesújtó nem volna. Előszedjük a régi ha­gyományos szokást és gyakorlatot: mi- niszterválságot csinálunk. A lejárt rend­szerek ócska eszközeihez folyamodunk. A szabadclvüpárt, a koalíció, a munka­párt kopott kosztümjeit és rekvizitumait szedjük elő a lomtárból. Majdnem kidob­tuk miniszteri székéből Batthyányt; hi­degre tettük a külügyminisztérium ügy­vezető államtitkárát; - egészen kidobtuk Lóidért; most vagyunk azon, hogy ki­dobjuk Barthát. Ki hiszi, hogy ezzel orvosoltunk va­lamit? Két napig tagadták a miniszterek, hogy visszavonás van közöttük, harmad­napra keresztül égette a parázs a köté­nyüket, melybe takargatták. Es radi­kális-párti és Károlyi-párti lapok ádáz Régi újsághírek* Irta Takáts Sándor. A török világban újságjaink ugyan nem Toltak, de az emberek azért minden újság után kapva kaptak. Hajszolták, hintegeüék a híreket. A kíváncsiság ösztökélte valamennyiüket s ki hogyan tudott, úgy szerzett híreket. Aztán men­ten tovább adta azokat. Nem hiába mondogat­ták, hogy szárnyon jár a hir, bizony eljutott az oda is, a hová a divat nem talál, a keselyű szeme nem lát. Jó iramú lovakon száguldva vitték a leveleket s a levelek kézről-kézre jártak; a be ír­nok lévő hírek szájról fülre szálltak. A kj e kor roppant levelezését lapozgatja, majd minden levélben olvashatja, hogy híreket kérnek s hí­rekkel szolgálnak. Mondanunk sem kell, hogy a leveleken kivül akadtak még kihordozók is, a kiknek mesterségük volt a hírek hintegetése. Róluk szól e régi magyar mondás: sok temon- dádot forgatnak az emberek. Róluk mondogat­ták azt is, hogy a hazugok regimentjében ma­gas tiszt illeti őket. Mert hát nagyon is értettél:, mint kell a szót imide-amoda csigázniok, hogy mindenkinek a fülét megviszkeítesse. Az utazás a hódoltság korában sem volt ritka. Az emberek jártak és keltek. Még a ki­nek dolga sem volt, fel-felrugaszkodott a szom­szédjához, hogy néhány pohár bor mellett meg­eressze fékét a beszédnek. A főbb közlekedési utak mentén fekvő kastélyaink ez időben né­pesebbek voltak a vendégfogadóknál is. S gaz- I dáik bizony nem panaszkodhattak, hogy a kü­szöbjük megmohosodik. A hős Forgách Simon Írja 1587. április 6-án Páltfy Miklósnak: „Az lengyel határnál lakom. Mindenki nálam száll meg. Erdélyi ur, magyar meg lengyel vagy is­mer, vagy nem ismer, engem el nem kerül. Igen reá szoktanak s költségem nem kevés megyen reá, gonoszakaróim pedig másra magyarázzák. D; az emberség nem mutatja, hogy házamból valakit, atéle jövevényt kiverjek.... Báthory Boldizsár bement Erdélybe. Ő is ide házamhoz jött volt s itt vetkezett le az olasz ruhából és magyar ruhába gyászba öltözött. Zsiga, at fia is vele volt.“ Sok-sok olyan kastélyunk volt, mint For­gách Simoné s mikor a hideg melegre tért s a földet serkenfgelte a nap ereje, egyik vendég a másikat érte. igaz, hogy a legtöbbje csak úgy agorlxati módra jött és sokáig nem mulatott, de azért hírekkel jól megrakva távozott. S az ilyen találkozó helyen összeszedett hirek csakhamar mindenfelé elterjedtek. S minél tovább szállt a hir, annál többet toldtak hozzá. A szúnyogból aztán hamarosan elefánt lett. Az 1571. évben például Prágán felül nagy jégeső volt. Mire en­nek híre a Dunáig ért, már azt írták, hogy olyan jégdarabok estek ..mint egy magyar süveg, egy­néhány ismég olyan, mint egy cinó, egynéhány yenig, mint egy tud hossza!'' S a jámbor atyánk­fia, a ki ezt irta, szentül hitte, hogy a prágai kő-eső csakugyan ilven volt. Hiszen jó maga jelenti, hogv egy szá! kétsége sincs benne! Különös jelenség, hogy minél badarabb, minél hihetetlenebb volt valamelyik hir, annál több hívője akadt. Az idők mivolta hozta magá­val, hogy az emberek a szertelenségeken kap­kodtak. Az 1657. évben a pozsonyi katolikusok hirdették, hogy látták az ördögöt, a mint barát­kámzsában, övig kihajolt a luteránus templom ablakából. Ez a badar hír mindenfelé hiteire ta­lált. Becsben külön ujságlapot nyomtattak a do­logról, s minden olvasó rajzban is láthatta az ördögöt. Pedig az ördög ur nem igen tekinget­hetett ki a pozsonyi templom ablakából, mert erős vasrostély és külön receforma vasrács födte a templom ablakait. Ebben a korban az eiéle hihetetlen hirt gyermekhirnek mondották. Egy sorban állt véle az úgynevezett tót hir, melyre szintén keveset adtak. Mindenki félt az úgynevezett török hírek­től, melyek százszorosán túlozva terjesztették a fenyegető veszedelmet. A török hírnél is rosz- szabbnak tartották a tatárhirt. Erről Írja 1647- ben Sándor prédikátor Batthyányi generális­nak: „Ezután ha valaki tatár hirt viszen az Rá­bán által, ajándékozza meg nagyságod száz pál­cával. Akkor meggondolja, ki szava után ha, zudjon." A szemmel látott, megbízható hirt bizony hírnek mondották. Ha az eféle hir felemelő, szivviditó, vagy lelkesítő volt, aranyhirnek hív­ták. Az aranyhir olyan volt, mint a szinméz, meiv maga szokta magát nyalatni. Hogy cigány- hir is bőségesen akndl nálunk, mondanunk sem kell. Hiszen nem csak a cigányok hánvogatlák nálunk a sok kaiafiniát; hazug és nyalka embe­A Budapesti Hírlap mai szama 12 oldaL

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék