Budapesti Hírlap, 1918. december (38. évfolyam, 282–306. szám)
1918-12-10 / 289. szám
Budapest 1918. Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Sir Butill iraki Egé.x évre 88 kor, félévre 44 kor., n»gy«lévi» 9a kor, »gy hónapra 7 kor. 80 filL Eprge. acám ára helyben, vidéken !» pályaudvarokon 30 filler. Hirdetitek milliméter számítás «*.. díjszabás szerint. Felelőt szerkesztő Csajthay Ferenc — Szerkesztőség: Vili. ker., Rökk Szilárd utca 4. Az Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József-körút 8. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23 -84. Idézetek: Budapest, dec. 9. Szeretnék egy csomó idézetet ide írni. Idézeteket beszédekből, újságcikkekből, nyilatkozatokból és a magánlevelek tömegéből, melyet a megriadt ország minden vidékéről kapunk. A most vezérlő politikusok tiszteletreméltó jóhiszeműséggel fogadták és adták tovább a nyugati hatalmi szövetség jelszavait a háború céljairól: a népek önrendelkezéséről, az államok demokratizálódásáról. És most, hogy — legalább Magyarországon — minden históriai kötelék félretételével igyekeztünk eleget tenni ez elveknek, az antant lábaihoz fektettük hadseregünket és nincsen más védelmi fegyver kormányunk kezében, mint az igazságunk, becsületes jóhiszeműségünk és a bizalom, amelyet a nyugati államférfiak szavára építettünk, ma kiderül, hogy politikusaink kegyetlenül megcsalatkoztak őszinte hitükben. A gyermeki bizalomért, amellyel megferdítünk Wilson pontjainak, kaptunk a francia tábornoktól fegyverszünetet, amelynek pontozatait azonban csak mi tartjuk meg. Azóta különféle magyarázatokkal minduntalan megváltozik részben vagy egészben a fegyverszünet egyikm másik pontja, sajnos, mindig a mi rovásunkra és ma már kényszerítenek bennünket arra, hogy a csehek által megszállt területeket katonailag kiürítsük. A katonai kiürítést természetszerűen kell majd követnie a közigazgatási kiürítésnek. Ezután jön az iskolai, majd az igazságszolgáltatási. Mi bízunk Wilsonban, reménykedünk a békekonferenciában, de hol lesz akkorra a mi Magyarországunk? Mi lesz azzal az öt-hat millió magyarral, aki a most megszállt területeken él ? Idézhetjük elsőnek a népjóléti miniszter szavát, hogy „a béke után a nép vissza fog ugyan vándorolni Amerikából azzal a reménnyel, hogy itthon földhöz jut, de az intelligenciánk tömegesen fog kivándorolni, mert az új Magyarország nem lesz képes annyi értelmiséget eltartani, amennyit a régi Magyarország nevett.44 Idézem másodsorban a földművelésügyi miniszter mondását, aki arra a hírre, hogy a megszállt területek némely jeles családja azért akar inkább szerb alattvaló lenni, mert így reméli, hogy birtoka elkobzását elkerüli, azt feleli: rá nézve csak egy előkelő család van Magyarországon, a nép. Én azt hittem eddig, hogy mindnyájan nép vagyunk. Azt gondoltam, a kormány mindnyájunk kormánya, a népköztársaság mindnyájunk állama. Egész bizonyos is, hogy úgy van és én nem képzelem, hogy a népkormány másképp gondolkozzék és akármi reformot tervez, annak csak más célja legyen, mint hogy a magyar köztársasági nép minden rétege, a legalsóbbtól a legfelsőbbig, egymással, egymás mellett, egymás szeretetében, egymás becsülésében tisztességes megélhetést és oltalmat találjon a köztársaság szárnyai alatt. Búza Barna úr klasszikus mondása pedig csak egy elmés elszólás lehetett. Idézem azután a híres angolt, Balfour urat, aki érdekes kommentárt adott a demokratikus és önrendelkező államalakulásokról, ami a jövőben ,a háborúkat megakadályozná. Azt mondta egy a nyilvánosság számára folytatott beszélgetés közben: Nem hiszem, hogy a világ szántára a demokráciát biztosítanák, ha szaporítjuk a demokrata államok számát. És folytatta: A szomszédos demokráciák közti rivalizálás vége épp úgy a háború lenne, mintha más államformák volnának ugyanott érvényben, és a népszövetség azért lenne szükséges, hogy ne csak autokraták vétkes becsvágyán őrködjék, hanem hogy könynyelmű népeket is visszatartson elhamarkodott háborúktól. Mert a népszövetség hivatása, hogy a kevésbéé fejlett országok gyamja legyen. Íme új fényben a gyönyörű, ideális program, melyért állítólag a nyugat a háborút folytatta: nemzetek fölszabadítása, függetlensége és önrendelkezése, de nyugateurópai kurátorság alatt. Most idézem a székelyeinket, kik tegnap tanácskoztak arról s tiltakoztak az ellen, hogy az oláhok gyulafehérvári nemzeti tanácsa őket Oláhországnak ajándékozza. Ők ez ellen védekeznek, inkább ők is külön köztársaság lesznek, ha Magyarországtól el kell szakadniuk. És egy pár lelkes székely elment egy igen elterjedt budapesti napilap szerkesztőségébe s ott azt mondta: az önök tisztelt lapja a gyulafehérvári oláh gyűlésről több hasábra menő tudósítást közölt. Kérem, legyenek szívesek legalább annyit közölni a mi gyűlésünkről is. — Hja, uraim, kapták feleletül, a gyulafehérvári tanács határozata faktum volt. — És ha a székelyek ideséreglenek és ez ellen tiltakozó határozatot fogadnak el, az nem faktum? — Az nem faktum! Ennyi volt, így állunk nemzetiségi kérdés dolgában, amelynek pedig külön minisztériuma van. Vagy talán éppen azért? Ez is meglehet. Régen ha nem is miniszter, de egy-egy államtitkár vagy más nagyobb úr volt ismételve megbízva azzal, hogy rendezze a cigánykérdést. A cigánykérdés pedig ma is rendezetlen. Rendezték itt-ott egy pár faluban, de országosan nem. Mert a cigánykérdést nem lehet elmélet szerint rendezni, csak a gyakorlatban csak hozzáértő, csak próbált és jártas emberek tudnak benne részleges sikert elérni. A székely gyűlésből idézem amit elnöke, Jancsó Benedek mondott, hogy mint I.Ferdinánd román király alattvalói magukra vennék a székelyek és magyarok a román bojárság nehéz jármát és el kellene viselniök egy fertőzött oligarcikus rendszer embertelen nyomását. Idézem a gyűlés határozatából azt is, hogy az erdélyi magyarság erőszakos kiszakítása a történelem, népgazdaság és faj kötelékéből elmúlhatatlan keserűség, mindig megújuló kétségbeesett vállalkozások forrását nyitná meg, mert az erdélyi magyarság küzdött a maga népszabadságáért és küzd ma is és küzden fog mindenka. És most idézzük a Világ című radikális lap vasárnapi számának első cikkéből a következő sorokat: A tót, román, jugoszláv népek mostani vezetői abban a szellemben csinálnak politikát, amelyben a Tisza, Ludendorf dolgozott, amelyben a Clemenceau, Orlando, Pasics dolgozik. A magyar kormány pacifista és demokrata. Körülötte mindenütt soviniszta, imperialista és reakciós kormányok. Ezzel szemben pedig ugyanaz a lap ugyanabban a számában, ugyanabban a cikkében még a következőt mondja: Három irány mérkőzik egymással világszerte. A feninizmus, wilsonizmus és az a politika, amelyet Ludendorff szökése után talán a Foch neve képvisel most._ Mi nyíltan hirdetjük, hogy az emberiség, a civilizáció megmentését a wilsonizmustól várjuk. Akár Foch, akár Lenin győz, ez csak katasztrófát, vészes konvulziót hozhat minden népre. Wilson elvei, politikája még megmenthetnék a bűnös világot. Iotóztató, emberfölötti hit kell ahhoz, a vértanuk fanatizmusa, hogy valaki a maga igazában bízva belépjen az égő pokol lángtengerébe s remélje, hogy megmenekszik vele. Körülötte mindenütt soviniszta, imperialista, reakciós kormányok,n maga pedig — a magyar kormány — pacifista és demokrata. A földig borulok az ilyen fanatikus hit előtt. De minthogy a kormányférfiaknak nem magándolgáról van a szó, hanem éppenséggel Magyarország sorsa lebeg a végzet mérlegén, talán illő volna arra az esetre is gondolni, hogy hátha — mint sajnos, sok egyébben — ebben is csalódik a kormány. És gondolván erre, megtenné e nem várt, de lehetséges esetre is az intézkedéseit, amelyek csalódás esetére képessé tennék őt arra, hogy a Pasicsok és egyéb apró imperialisták és reakcionáriusok ellen is vértezve legyünk. A független és köztársasági Magyarországot és kormányát is föntartja ami létrehozta: a lelkesedés maga, egy darabig. De hogy tartósan is védve legyen úgy külső, mint belső ellenségek ellen, ahhoz haderőre van szüksége nemcsak a körülöttünk tomboló imperializmusnak, hanem a mi demokrata pacifizmusunknak is, Magyarországnak is és a fiatal magyar köztársaságnak is. A Budapesti Hírlap mai száma 12 oldal