Budapesti Hírlap, 1919. február (39. évfolyam, 28–51. szám)
1919-02-26 / 49. szám
megakadályozták megjelenésükben. .1 tanácsköztársaság kikiáltása küszöbön áll. Birodalmi kormányválság! Weimar, febr. 25. — ’. Budapesti Hírlap távirata. — A tanácsokkal folytatott küzdelmek azt a gondolatot ébresztették a kormány több tagjában, így Scheidemannban is, hogy a tanácsrendszert a közigazgatásba valamely formában bevezesse, fiz. a terv természetesen a polgári elemeknél nagy ellenzésbe fog ütközni, úgy, hogy jólértesült körükben lehetségesnek tartják a miniszter-, illetve kormányválság mielőbbi kitörését A berlini spartakuszok készülődése. Berlin, febr. 25. A tr. Z. am Afittag szerint spartakuszok ismét készülnek valaminő puccsra, amely azonban a kormányt teljesen fölkészülve találja. Berlinben az elmúlt éjjel több helyen volt lövöldözés. Különösen a birodalmi bank környékén, a Wilhelmstrassen, az újságépületek és az Ullstein-palota közelében. Vasutas-sztrájk Halléban. Berlin, febr. 25. (A Budapesti Hírlap tudósítójának telefonjelentése.) Halléban kitört a vasutas-sztrájk. E miatt a berlin-weimári parlamenti vonat egyelőre nem közlekedhetik. (V.) Az elesett rendőrök temetése. Budapest, febr. 25. A népszínház-utcai vérengzés hat áldozatát, Kolonics Sándor, Nagy III. Zsigmond és Kovács IV. Ferenc rendőröket, továbbá Vigh Imre és Bilig Károly védőröket és Kürschner József népőrt ma délután temették el fényes rendőri és katonai pompával. A temetésen megjelent a kormány, amely a köztársaság halottainak nyilvánította a kötelességteljesítés vértanúit, megjelent a főváros, hogy képviselje közönségét, de ott volt százezer ember a főváros munkásságából és polgárságából, hogy megadja a végső tisztességet annak a hat embernek, akik vérük omlásával százak, talán ezrek életét mentették meg. A méreteiben szinte páratlan temetésről ezt jelenti tudósítónk: A S zvetenay utcai halottasházból ma korán reggel hat érckoporsóban hozták át a népszínházutcai vérengzés néma hőseinek holttestét a parlament kupolacsarnokába. A fekete drapériával bevont oszlopok tövén félkörben állították föl a hat katafalkát, melyeket egymástól délszaki növények és lobogó fáklyák sokasága választott el. A fekete szín komorságát középült egy óriás fehér kereszt fénye törte meg s a fekete szín komorságát a drapériákon itt-ott elhelyezett vörös posztónyelvek égő szine tarkította mintegy allegorikus jelzésére annak, hogy a hősök, a kik a parlament csarnokából indulnak utolsó Útjukra, a forradalom hősi halottal. A koporsók lábánál a koszorúk díszesebbnél díszesebb tömege, amelyeknek szalagjain rajta volt a hősök egész története. A délelőtt folyamán egyre-másra érkeztek a küldöttségek és tették le koszorúikat résztvevő szavak kiséretében. A halottakat hozzátartozóik állják körül s minduntalan zokogás hallatszik, mikor a fájdalom utat tör magának a lelkekből. Mikor délután két órára megindul a népvándorlás a város minden részéből az Országháza előtti tér felé, a parlament főbejárata előtt már készen van négy égő ■fáklya között az elkészített hely hat koporsó számára, ahová mint első stációra kihozzák a halottakat a kupolacsarnokban lefolyt gyászszertartás után. Előtte szónoki emelvény azok számára, akik az utolsó Istenhozzád azt fogják elmondani. Néhány perccel a gyászszertartás megkezdése előtt érkezik meg Dietz Károly dr. főkapitány a rendőrtisztikar élén, kevéssel utána jönnek Berinkey Dénes miniszterelnök vezetésével a kormány csaknem teljes szántban. Ott vannak az államtitkárok, továbbá Bódy Tivadar vezetésével a főváros tanácsa, a hadügyminisztérium küldöttei, a háziezredek képviselői, a Károlyi-párt Hock János és Kobek Kornél vezetésével, a Lovászy-párt képviseletében Balla Aladár alelnök, Rétay Ernő és Kalmár Antal, a szociáldemokrata párt képviselői, a szakszervezeteik vezetői és a többi testületek küldöttei. Ez alatt az Országház előtt lévő téren a rendőrök és katonák négyes sorfala mögött tízezrével gyülekezik a nép, hogy a végső tisztességen jelen legyen. A kordonon belül helyezkednek el a koszorút vivő kocsik, a négyes sivászfurgonok, majd közvetetlenül utána a lovas- és gyalogosrendőröknek díszbe öltözött századai. Néhány perccel két óra után megkezdődött a szertartás. A katolikusok koporsóit Hock János szentelte fe, a reformátusoké előtt pedig Ilaupát Benő református lelkész mondott gyászbeszédet, mely után a katonazenekar Wagner gyászindulóját játszotta el. Ezzel a koporsókat egymás után vállra vették s megindultak a főbejáraton lefelé a bejárat elött elhelyezett második katafalk-sorig. A menet ulján az előcsarnokban a budapesti cigányzenekarok egyesített kara játszott megható gyászdalt. Mikor a hatodik koporsót is elhelyezték a katafáikon, a munkás dalárda gyászéneke sírt föl. Az évek elhangzása után Nagy Vince belügyminiszter lépett a feketével bevont szónoki emelvényre. — A népkorra,íny nevében, mondotta, mélységes megilletődéssel hajtom meg elismerésünk és gyászunk lobogóját. Ha hősi halál volt egy zsarnoki hatalom parancsára halálra rohamozni, mennyivel inkább hősi halál a ti halálotok. Ti az uj forradalmi Magyarország fölesküdött bátor és öntudatos védelmezői voltatok. Azt a szent feladatot vállaltátok, hogy megvédelmezitek a köztársaságot minden támadás ellen. Ennek a kötelességteknek idű és becsületes teljesítése közben fegyveres támadásnak estetek áldozatul. Legyen a ti elmutástok drága váltságdíja a fővárosbékéjének és rendjének. Mindnyájan, de főiként a magyar népkormány őszintén sirat benneteket. Garbai Sándor a szociáldemokrata párt nevében a következőket mondotta: — Megdöbbenéssel állunk e hat koporsó előtt. Ez a hat halott mártírhalált halt egy küzdelemben, amelyet minden emberért folytatott, aki ebben az országban él. Elhoztam a Magyarországi Szociáldemokrata párt, a proletárok legnagyobb pártjának koszorúját, szeretét, gyászát, emlékezését azért, mert valamennyien érezzük és tudjuk, hogy a harc, amelyben ti elbuktatok, egy folyamata annak az alkotó munkának, amelynek fáklyafénye előtt haltatok meg. Elmondom nektek, hogy a Népszava e harcunk minden kálváriáját végigszenvedte- Vigyétek magatokkal szeretőtünket és mi is fogadalmat teszünk arra, hogy azt a világot, amelyet ti megvédelmeztetek, meg fogjuk tartani. Hitünk és reményünk, hogy a forradalom által megteremtett országot olyan állammá alakítjuk, a mely nyugodtan foglalhat helet a kulturnemzetek sorában. Majd Hock János lépett az emelvényre s ezt mondotta a többi között: — Virágjukban pusztultak el ezek, a kik itt előttünk fekszenek, nem a természet rendje szerint haltak meg és mi ezért lázongunk. Ám erősebb volt a lábadozásunk az elmúlt öt esztendőben, amikor a csatatereken százezrek pusztultak a nélkül ,hogy tudták volna, milyen célokért áldozzák fel fiatal életüket. Akik azt a háborút felidézték, nem maradhatnak büntetlenül. Nemcsak Isten itélőszéke előtt kell majd helytüllantok, hanem mi is felelősségre vonjuk őket. Ti igazi hősök voltatok, mert mindnyájatok az életét adta oda, hogy a más életét megmentse. A ti halálotok megváltást és pusztítást hoz erre az országra- Hálás kegyelettel hajtjuk meg fejünket a rendőrök és védőörök koporsói elöli. Népek ura és Istene, a ki a kereszten hirdetted az emberek egyenlőségét, tudod, hogy e halottak kiöntött vére nyomán csak a testvériesség és boldogság világa fakadhat. Ezután Bódy Tivadar dr. polgármester búcsúztatta a halottakat a következő nászbeszéddel: — Budapest népe! Budapest egész közönségének fájdalmas részvétet jöttem tolmácsolni a rend és a kötelességteljesítés vértanúinak, akik ezekben a koporsókban nyugosznak. Tavasz ha volna, a kikelet minden ibolyáját hinteném rájuk, ha ősz volna, a haldokló természet aranyvörös lombozatát szórnám az immár örökálmukat alvó vértanukra, akik embertársaik i közbiztosságáért haltak hősi halált. De tél van, nincs virág, nincs dísz, nincs külső ékesség. Komor, sötét fájdalmat hozhattam csupán ide, az egész főváros lakossága fájdalmának, igaz részvétének bánatos virágait. Ezeket helyezem a koporsókra sok, százezer meg százezer ember hálás érzésével együtt. A soha el nem múló kegyelet fátyolét téríten ezekre a koporsókra. Az ő vérük embertársaikért folyt, az ő vérük csöppjei a szeretet áldásávalkell, hogy megtermékenyítsék mindnyájunk szívét! Menjetek pihenni ti szegény hősök és álmodjatok egy boldog, egy munkás, egy békés, egymást megértő és szerető emberiségről. Most Dietz Károly dr. rendőrfőkapitány mondta el búcsúbeszédét, amelyben a közbiztosság őréről, annak súlyos feladatairól szólt megható és ékes szavakkal. Proletárok voltak ők is, — mondta — és félrevezetett proletárok támadásait fogták föl saját testükkel. Íme, a három hónapos rendszeres izgatás után most már ezek a félrevezetett proletárok is joggal mondhatják, hogy nemcsak őszirózsát termelt a forradalom, hanem vér is hullott. De nem akarom, hogy gyűlölség fakadjon e vérhullás nyomán, itt nincs helye a gyülölségnek, a koporsó, a halál kiengesztelődésre tanít bennünket. A főkapitánynak azután sok vigasztaló szava volt az áldozatok hozzátartozóihoz, akiket a társadalom semmi körülmények között sem fog magukra hagyni. A védőrség nevében rövid búcsúzót mondottmég Vanyek János törzsőrmester, a rendőrlegénység búcsúztatóját pedig Maráczi "Mihály mondotta. Ezzel a búcsúbeszédek sora befejeződött. Az 1. honvédzenekar rázendített Chopin gyászindulójára, amelynek ülemei közben a koporsókat a gyászkocsikra emel, ték. A rengeteg virágot három kocsin helyezték el, ezek nyitották meg a temetési menetet. Az első kocsin Kolonics Sándor holttestét**vitték. Utána ment a hozzátartozóikon kívül a két főkapitány és helyetteseik, a főorvos, a számvevőségi főnök, a főparancsnok és a detektívfőnök. A második kocsi után a Magyarországi Rendőralkalmazottak szakegyesületének vezetősége; a harmadik kocsi után a budapesti államrendőrség őrszemélyzet© szakszer vezetőnek vezetősége, majd folyhatólagosan fogalmazók, orvosok, felügyelők, kezelőik, detektívek,kézbesítők, altisztek és sok rendőr, pénzügyőr, a volt koronaőrök és a népőrség tagjai. Az utolsó kocsi után ment megilletődött csöndben a tömeg beláthatatlan számban. A menet eleje a Nyugati pályaudvaron volt, amikor a tömegnek egy jó része még mindig az Országház-téren igyekezett előrejutni. A gyászmenet egész sokaságai méltóságos csöndben haladt az Alkotmány-utcán, Váci-körúton, Teréz-körúton, Erzsébet-körúton, Rákóczi-úton át a Kerepesi-úti temetőbe. A hosszú útvonalon Százezer főnyi közönség sorakozott s mély megisfesedéssel szemlélte a menetet. Az után a ■honvédzenekar, továbbá az egyesitett nagy cigányzenekar gyászdalokat játszott, merre a menet elhaladt, az erkélyeket, ablakokat gyászba öltöztette a közönség. Fekete lobogók, gyászdrapériák és néma csendben várakozó közönség sorai között haladt a gyászmenet. Besötétedett este lett, amikor a menet háromnegyed hat órakor kiért a kerepesi uli temetőbe. Ott Kaszás Ernő rendőrkapitány, Szende II. István rendőr, Panyek Károly védőr, továbbá Preusz Mór, a Munkástanács elnöke. Kormos Károly detektivfőnök tartottak búcsúbeszédet. Majd Klaypál Benő református lelkész végezte a temetési szertartást és a hősi halált halt katonákat közös sírba hantolták el. Egyet közülök, Vigh Imre nép ők a keleti pályaudvarhoz szállítottak, onnan Törökszentmiklósra viszik és ott helyezik el örök nyugalomra. flUMFESTI Hírlap (49. sz.) , 1919. február UB. NAPIHIREK. Rablógyilkosság a fővárosban. (Egy cseléd meggyilkolta és kirabolta az asszonyát.) A főváros egyik legforgalmasabb helyén, a Népszinház-utcában ma délben borzalmas rablógyilkosság történt. Egy cselédleány, valószínűen a kedvesével szövetkezve, meggyilkolta és kirabolta aszszonyát, egy fuvarosnak a feleségét. Az elvetemült leány már a rendőrség foglya. A Népszínház-utca 28. számú régi bérház első emeletének 19/b számú lakásából, amelyet Basch Lajos fuvaros bérel, délben féltizenkettőkor földült arccal, véres kézzel és véres fejjel rohant ki a cselédje, Kovács Magdolna s a folyosón torkaszakadtából ordította: — Segítség, megölték az asszonyomat! A házbeliek összefutottak, nyomban rendőr is került, aki átszetelt a Népszava szerkesztőségéhez,, onnan öt tengerész kíséretében jött vissza, elállta a ház kijáratát, azután értesítette a főkapitányságot. Mielőtt a bizottság megérkezett, a rendőr a tengerészekkel bement Basch Lajos háromszobás lakásába, amelynek harmadik szobájában, amely hálószoba volt, találta a földön vérében fekvő Basch Lajosnál Az ötvenhat éves asszony fején fejszecsapásoktól származó rettenetes nyílások tátongtak, de az asszony még élt. A szoba padlója és fala vérfoltokkal volt boriivá s a szobákban irtózatos dulakodás nyoma látszott, amit a mindenfelé szerteszét heverő hajcsomók is bizonyítottak. A rendőri bizottság előtt megérkeztek a mentők, de már nem segíthettek a haldoklón, aki néhány perc múlva kiszenvedett. Rövidesen megérkezett a főkapitányságról Sárközy Lajos detektívfőnökhelyettes számos detektívvel. A helyszíni szemle után a detektívek a házbeliek kihallgatásához fogtak. A szomszédos 20. számú lakásnak bérlőjét, Krausz Zsigmondnét hallgatták ki elsőnek, aki elmondta, hogy féltizenegy óra tájban egy huszonkét-huszonnégy évesnek látszó suhanc csöngetett be hozzá s Basch urat kereste. Fölvilágosítására, hogy Baschék a szomszédban laknak, azt válaszolta, hogy ő tulajdonképpen Fürst Miksáné őrmesterinél keresi, a ki Baschnénak a testvére. Krausz Zsigmondnénak arra a fölvilágítására, hogy tudtával nincs otthon senki, az idegen még az iránt érdeklődött, hogy " a cseléd otthon van-e? " Igen, a konyhában van, mondta Krauszné. Ezzel a suhanó elment s Krausz Zsigmondné többet nem tudott mondani. Éppen befejezték Krausz Zsigmondné kihallgatását, mikor e szomszédos lukban lévő Magyar Agrár és Járadékbankból megjelent Havasi dr. főpénztáros Janovitz bankgyakornokkal s közölték a detektívfőnökhelyettessel hogy délelőtt tíz óra tájban egy harmincöt-negyven éves cselédkülsejű nő jelent meg a bankban, ahol Basch Larogne takarékbetéti könyvét fölmutatva húszezer koronát akart kivenni. Mivel a könyvben csak hét-