Budapesti Hírlap, 1919. október(39. évfolyam, 80–101. szám)

1919-10-18 / 90. szám

Budapest, 1919. XXXIX. évfolyam. 90.szám. Cenzúrát: Ceffan. Szombat, október 18. _____ ________________ Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 220 korona, fél évre­ 110 kor., negyedévre 66 kor., egy hónapra 20 kor., Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 80 fillér. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csaphay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Bü­kk Szilárd­ utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József­ körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84. Rendelet. Az engedélyezett gyűléseken a fölvállalt köte­lezettségek nem teljesítése végett, minden eddig már engedélyezett gyűléshez az­­engedélyt ezennel vissza­nőnöm. További intézkedésig semmiféle gyűlésekre engedélyt nem fogok adni, tehát ezirányú kérvények be nem nyújtandók. Fölhívom a közönség figyelmét azon tilalomra, hogy az utcán minden csoportosulás­tól tartózkodjék. Háromnál több személy az utcán együtt nem állhat. Az ezen rendelet ellen vétők két évig terjedő börtönnel vagy tízezer lej pénzbírság­gal, avagy mindkettővel lesznek sújtva. Ezen rendelet folyó évi október 14-én lép érvénybe.­­ Budapest, 1919. október hó 14-én. Mosoly s. k., tábornok. A budapesti román kir. csapatok parancsnoka. fiz infuzoriák. Budapest, okt. 17. • A mi politikai életünk egy nagy tócsa­, melynek megromlott vizében nagy virulenciával egész világa tenyészik az infuzóriá­knak. Az infuzóriák biológiája pedig éppen ellentéte a gerinces állatoké­­nak. Ezek nagy részénél ugyanis két egyed kell hozzá, hogy egy harmadik létrejöhessen, m­íg az ázalagok szaporo­dásához egy egyén kell, a­mely önönma­gából kettőt termel és így szaporodik a pocsolya lakossága. Az országos nemzeti párt elszánt megalakulása aéért tudta megakasztani politikai életünk népe közt az infuzó­­rikus szaporodás módját. Egyszer lett ime több egyénből egy, de a pártalakulás utusa ma is az, hogy egy-egy pártból lesz kettő. A közszükségnek elismert koncentráció helyett, mentül többet em­legetjük, annál makacsabbul tartja ma­gát a szétmálás folyamata. És ha egye­sülnek is, egyszer a kóválygó pártforgá­csok, akkor is híjával vannak annak az erkölcsi­ erőnek, amely arra kényszerí­­­tené őket, hogy egy tekintély és egy aka­rat rendelkezésére bocsájtanák erejüket. Ellenkezően, a volt vezérek összeállanak pártteináccsá (nem volt nekik elég a nép­tanács uralma) és a felelősségieiért di­­kaszteriális rendszerbe mennek vissza. Inkább senkié se legyen a hatalom, mint hogy másé legyen: ez ennek a vezérlő gondolatai S mikor ideiglenes államfő­ről kell gondoskodniok, akkor se nyúlnak vissza a magyar politikai tradíciókra, hanem ott is államtanácsot terveznek, a­hol aztán ismét­ nincsen erő és akarat, n mert szavazás, útján történvén minden intézkedés, a­hol négyen vagy öten fele­lősek, ott voltaképpen senki se felelős. Gondolja most akárki végig a mi hazánk helyzetét. A háború annyiban megszűnt, hogy nincsenek csaták. Annyiban nem szűnt meg, hogy nin­csen békénk s már más megkötött békék­­­­ből ítélve, sejthetjük ugyan, hogy milyen lesz a békánk, ha majd lesz, de tudni föl­­ételeiről pozitíve még semmit se tudunk. Azt se, hogy mit akarunk, ha egy­általán szóba jöhetne az, a­mit aka­runk. A­míg pedig békénk nincsen, addig mindig csak lejebb csúszunk annak a hegynek az oldalán, a­melynek a háború előtt és alatt még a tetején voltunk. E külpolitikai helyzethez most ve­gyük hozzá belpolitikai helyzetünket, azt a teljes bizonytalanságot, melyben az ország a közéleti intéző erők arányait illetően van. Vagy tíz párttöredék, a­ki mind maga akarja megmenteni a hazát. Ha három ember összedugja a fejét, ott már másnap egy új párt megalakulásá­ról van a szó. Mindenik ad hangos pro­gramot, tele a jövendő feladatainak ra­gyogó képével és senki sincsen­­abban a helyzetben, hogy a ma parancsoló szük­ségeiről tudjon, tenni. s­em­ jutunk-e igy külső és belső poli­tikánkban is ama kis leány sorsára, a kit az anyja elküldött a boltba sóért és pap­rikáért, egy tányért­ adva a kezébe, hogy azon hozza haza. A boltos kimérte a sót a tányérra s kérdezte: — Hová öntsem a paprikát? A kis leány kevés habozás után azt mondja: Ide i­s ezzel megfordítja a tá­nyért, fenekével fölfelé. A boltos moso­lyog és odaönti a paprikát, a kis leány pedig hazamegy, anyja elé áll s azt mondja: Itt a paprika. — Hát a só hol van ? — , kérdi az anyja. — Az meg itt van, — feleli a kis ügyes és vissza fölfordítja a tányért. Itt állunk Európa nagy boltjában a tányérunkkal. Nem tudom, hányadszor állunk már itt és hányadszor fordítjuk föl tányérunkat, melynek egyik oldalá­ról porba hull­ a paprikánk, a másikról a sónk. Az egyik oldaláról a béke, a má­sikról belső konszolidációnk problé­mái. Mert pártjaink nagyon ügyesek, na­gyon buzgók, de csak a­­ tányérforga­­tásban. Azt hiszem, valami csodának, valami meglepőnek, de valami nagyon termé­szetesnek kell jönnie, annál csodásabb­­nak.A mentől természetesebb, a­mi kira­gadja a pártok kezéből a tányért és a fe­jükhöz vágja, de meghozza a sót is, a paprikát is nekünk. Én­ már csak ebben bízom a köztehe­­tetlenség sok látványa után. A Budapesti Hírlap mai száma 8 oldal. A munkanélkik­­ségről. Irja Chorin Ferenc dr., főrendiházi tag, a Magyar Gyáriparosok Orsz. Szövetségének­ elnöke BillL.post, okt. 17. A munkanélküliség réme megjelent nálunk is és egyik legfontosabb politikai és társadalmi problémánkká vált. Körülbelül 150.000 lelket képviselő munkásság foglalkozás, ruha, élelem és fűtőanyag nélkül néz a közeledő lét elé. Se­gíteni, vagy legalább is enyhíteni a bajon köte­lességünk, ezt követeli a humanizmus, ezt igényli a főváros nyugalma. Hogy ezt tehessük, előbb meg kell állapí­tanunk a bajok forrását. A munkanélküliség egyedüli oka a budapesti gyáripar folyton foko­zódó hanyatlásában és dezorganizációjában ke­resendő. A gyári­ar hanyatlásának okai az első­ forradalom idejére nyúlnak vissza. Az ország egy részének megszállása már akkor megakadá­lyozta a szén és nyersanyag behozatalát. A mun­kásfegyelem nagyon meglazult, a gyárakban a megalakult munkástanácsok magukhoz ragad­.­ták a hatalmat, a nekik nem tetsző igazgatókat és tisztviselőket eltávolították, a munkabérek folytonosan emelkedtek és a legkülönbözőbb cimű­ pótlékok (beszerzési, leszerelési pótlék, ruhasegély, karácsonyi segély, gyorssegély stb.) által a gyárak pénzügyi helyzete megrendült és termelésük lényegesen csökkent. Ezután következett a kommunizmus kor­szaka, a­midőn megszűnt a magántulajdon, a gyárak vezetése a termelőbiztosok kezébe jutott, a­kik irtózatos módon garázdálkodtak a rájuk bízott vagyonban. A gyári munka megállt, mind­azonáltal­ a béreket hihetetlen módon emelték és az így előálló óriás veszteséget bankkölcsönök felvételével fedezték, más szóval a gyárak óriás mértékben eladósodtak. A­mi kevés készlet volt a gyárakban s a katonai raktárakban, azt kipusz­­tították. A proletáruralom termelési anarkiája válságos helyzetbe sodorta Budapest összes na­gyobb gyárait. Szükséges volt mindezt megemlíteni annak megállapítására, hogy ma Budapesten nincs dol­gozó gyáripar,, a kazánok nem működnek, a ké­mények nem füstölnek és mivel a gyárak a mun­kások eltartására képtelenek, az utóbbiak ke­nyér és foglalkozás nélkül sínylődnek. így kelet-­­kezett a mai sivár állapot és a kérdés most az, hogyan, lehetne, ezen segíteni vagy legalább is enyhíteni. A gyáripar önérzettel mondhatja, hogy őt semmi felelősség nem terheli; a­míg dolgozni tudott, gondoskodott a munkások tisztességes megélhetéséről és élelmiszerrel való ellátásá­ról. Maga a gyáripar is áldozata azok­nak az áldatlan viszonyoknak, a­melyek múlt év október óta az ország gazdasági vérkeringését megakasztották és egész közgazdasági életünket a legválságosabb helyzetbe sodorták. A munka­­nélküliség megszüntetésének első feltétele az, hogy a gyáripart, vagy legalább egy részét talpra állítsuk. Ehhez pedig szén és nyersanyag kell. Ma tényleg csak ezzel lehet Budapesten,nagyobb mértékben a gyáripar munkáját megindítani; minden egyéb állítás rosszakaratú ráfogás, vagy tájékozatlanság. Itt kapcsolódik be a munkanélküliség kér­dése az ország kormányzati viszonyainak rende­zésébe, a­mely nélkül a kibontakozás nem kép­zelhető, mert békekötés és az antant támogatása nélkül nyersanyagot és szenet sem kaphatunk. Az ország gazdaságilag elvérzik, ha rövid idő alatt nem tud állandó és az antant által elismert kormányt létesíteni. Addig is, a­míg ez megtör­ténhetik, a jelenlegi kormánynak gondoskodnia

Next