Budapesti Hírlap, 1919. október(39. évfolyam, 80–101. szám)
1919-10-18 / 90. szám
Budapest, 1919. XXXIX. évfolyam. 90.szám. Cenzúrát: Ceffan. Szombat, október 18. _____ ________________ Megjelenik hétfő kivételével mindennap. Előfizetési árak: Egész évre 220 korona, fél évre 110 kor., negyedévre 66 kor., egy hónapra 20 kor., Egyes szám ára helyben, vidéken és pályaudvarokon 80 fillér. Hirdetések milliméter számítással, díjszabás szerint. Főszerkesztő: Rákosi Jenő Helyettes főszerkesztő: Csaphay Ferenc Szerkesztőség: Vili. ker., Bükk Szilárd utca 4. sz. Igazgatóság és kiadóhivatal: Vili. ker., József körút 5. szám. Telefonszámok: József 43, József 53, József 63, József 23-84. Rendelet. Az engedélyezett gyűléseken a fölvállalt kötelezettségek nem teljesítése végett, minden eddig már engedélyezett gyűléshez azengedélyt ezennel visszanőnöm. További intézkedésig semmiféle gyűlésekre engedélyt nem fogok adni, tehát ezirányú kérvények be nem nyújtandók. Fölhívom a közönség figyelmét azon tilalomra, hogy az utcán minden csoportosulástól tartózkodjék. Háromnál több személy az utcán együtt nem állhat. Az ezen rendelet ellen vétők két évig terjedő börtönnel vagy tízezer lej pénzbírsággal, avagy mindkettővel lesznek sújtva. Ezen rendelet folyó évi október 14-én lép érvénybe. Budapest, 1919. október hó 14-én. Mosoly s. k., tábornok. A budapesti román kir. csapatok parancsnoka. fiz infuzoriák. Budapest, okt. 17. • A mi politikai életünk egy nagy tócsa, melynek megromlott vizében nagy virulenciával egész világa tenyészik az infuzóriáknak. Az infuzóriák biológiája pedig éppen ellentéte a gerinces állatokénak. Ezek nagy részénél ugyanis két egyed kell hozzá, hogy egy harmadik létrejöhessen, míg az ázalagok szaporodásához egy egyén kell, amely önönmagából kettőt termel és így szaporodik a pocsolya lakossága. Az országos nemzeti párt elszánt megalakulása aéért tudta megakasztani politikai életünk népe közt az infuzórikus szaporodás módját. Egyszer lett ime több egyénből egy, de a pártalakulás utusa ma is az, hogy egy-egy pártból lesz kettő. A közszükségnek elismert koncentráció helyett, mentül többet emlegetjük, annál makacsabbul tartja magát a szétmálás folyamata. És ha egyesülnek is, egyszer a kóválygó pártforgácsok, akkor is híjával vannak annak az erkölcsi erőnek, amely arra kényszerítené őket, hogy egy tekintély és egy akarat rendelkezésére bocsájtanák erejüket. Ellenkezően, a volt vezérek összeállanak pártteináccsá (nem volt nekik elég a néptanács uralma) és a felelősségieiért dikaszteriális rendszerbe mennek vissza. Inkább senkié se legyen a hatalom, mint hogy másé legyen: ez ennek a vezérlő gondolatai S mikor ideiglenes államfőről kell gondoskodniok, akkor se nyúlnak vissza a magyar politikai tradíciókra, hanem ott is államtanácsot terveznek, ahol aztán ismét nincsen erő és akarat, n mert szavazás, útján történvén minden intézkedés, ahol négyen vagy öten felelősek, ott voltaképpen senki se felelős. Gondolja most akárki végig a mi hazánk helyzetét. A háború annyiban megszűnt, hogy nincsenek csaták. Annyiban nem szűnt meg, hogy nincsen békénk s már más megkötött békékből ítélve, sejthetjük ugyan, hogy milyen lesz a békánk, ha majd lesz, de tudni fölételeiről pozitíve még semmit se tudunk. Azt se, hogy mit akarunk, ha egyáltalán szóba jöhetne az, amit akarunk. Amíg pedig békénk nincsen, addig mindig csak lejebb csúszunk annak a hegynek az oldalán, amelynek a háború előtt és alatt még a tetején voltunk. E külpolitikai helyzethez most vegyük hozzá belpolitikai helyzetünket, azt a teljes bizonytalanságot, melyben az ország a közéleti intéző erők arányait illetően van. Vagy tíz párttöredék, aki mind maga akarja megmenteni a hazát. Ha három ember összedugja a fejét, ott már másnap egy új párt megalakulásáról van a szó. Mindenik ad hangos programot, tele a jövendő feladatainak ragyogó képével és senki sincsenabban a helyzetben, hogy a ma parancsoló szükségeiről tudjon, tenni. sem jutunk-e igy külső és belső politikánkban is ama kis leány sorsára, a kit az anyja elküldött a boltba sóért és paprikáért, egy tányért adva a kezébe, hogy azon hozza haza. A boltos kimérte a sót a tányérra s kérdezte: — Hová öntsem a paprikát? A kis leány kevés habozás után azt mondja: Ide is ezzel megfordítja a tányért, fenekével fölfelé. A boltos mosolyog és odaönti a paprikát, a kis leány pedig hazamegy, anyja elé áll s azt mondja: Itt a paprika. — Hát a só hol van ? — , kérdi az anyja. — Az meg itt van, — feleli a kis ügyes és vissza fölfordítja a tányért. Itt állunk Európa nagy boltjában a tányérunkkal. Nem tudom, hányadszor állunk már itt és hányadszor fordítjuk föl tányérunkat, melynek egyik oldaláról porba hull a paprikánk, a másikról a sónk. Az egyik oldaláról a béke, a másikról belső konszolidációnk problémái. Mert pártjaink nagyon ügyesek, nagyon buzgók, de csak a tányérforgatásban. Azt hiszem, valami csodának, valami meglepőnek, de valami nagyon természetesnek kell jönnie, annál csodásabbnak.A mentől természetesebb, ami kiragadja a pártok kezéből a tányért és a fejükhöz vágja, de meghozza a sót is, a paprikát is nekünk. Én már csak ebben bízom a köztehetetlenség sok látványa után. A Budapesti Hírlap mai száma 8 oldal. A munkanélkikségről. Irja Chorin Ferenc dr., főrendiházi tag, a Magyar Gyáriparosok Orsz. Szövetségének elnöke BillL.post, okt. 17. A munkanélküliség réme megjelent nálunk is és egyik legfontosabb politikai és társadalmi problémánkká vált. Körülbelül 150.000 lelket képviselő munkásság foglalkozás, ruha, élelem és fűtőanyag nélkül néz a közeledő lét elé. Segíteni, vagy legalább is enyhíteni a bajon kötelességünk, ezt követeli a humanizmus, ezt igényli a főváros nyugalma. Hogy ezt tehessük, előbb meg kell állapítanunk a bajok forrását. A munkanélküliség egyedüli oka a budapesti gyáripar folyton fokozódó hanyatlásában és dezorganizációjában keresendő. A gyáriar hanyatlásának okai az első forradalom idejére nyúlnak vissza. Az ország egy részének megszállása már akkor megakadályozta a szén és nyersanyag behozatalát. A munkásfegyelem nagyon meglazult, a gyárakban a megalakult munkástanácsok magukhoz ragad.ták a hatalmat, a nekik nem tetsző igazgatókat és tisztviselőket eltávolították, a munkabérek folytonosan emelkedtek és a legkülönbözőbb cimű pótlékok (beszerzési, leszerelési pótlék, ruhasegély, karácsonyi segély, gyorssegély stb.) által a gyárak pénzügyi helyzete megrendült és termelésük lényegesen csökkent. Ezután következett a kommunizmus korszaka, amidőn megszűnt a magántulajdon, a gyárak vezetése a termelőbiztosok kezébe jutott, akik irtózatos módon garázdálkodtak a rájuk bízott vagyonban. A gyári munka megállt, mindazonáltal a béreket hihetetlen módon emelték és az így előálló óriás veszteséget bankkölcsönök felvételével fedezték, más szóval a gyárak óriás mértékben eladósodtak. Ami kevés készlet volt a gyárakban s a katonai raktárakban, azt kipusztították. A proletáruralom termelési anarkiája válságos helyzetbe sodorta Budapest összes nagyobb gyárait. Szükséges volt mindezt megemlíteni annak megállapítására, hogy ma Budapesten nincs dolgozó gyáripar,, a kazánok nem működnek, a kémények nem füstölnek és mivel a gyárak a munkások eltartására képtelenek, az utóbbiak kenyér és foglalkozás nélkül sínylődnek. így kelet-kezett a mai sivár állapot és a kérdés most az, hogyan, lehetne, ezen segíteni vagy legalább is enyhíteni. A gyáripar önérzettel mondhatja, hogy őt semmi felelősség nem terheli; amíg dolgozni tudott, gondoskodott a munkások tisztességes megélhetéséről és élelmiszerrel való ellátásáról. Maga a gyáripar is áldozata azoknak az áldatlan viszonyoknak, amelyek múlt év október óta az ország gazdasági vérkeringését megakasztották és egész közgazdasági életünket a legválságosabb helyzetbe sodorták. A munkanélküliség megszüntetésének első feltétele az, hogy a gyáripart, vagy legalább egy részét talpra állítsuk. Ehhez pedig szén és nyersanyag kell. Ma tényleg csak ezzel lehet Budapesten,nagyobb mértékben a gyáripar munkáját megindítani; minden egyéb állítás rosszakaratú ráfogás, vagy tájékozatlanság. Itt kapcsolódik be a munkanélküliség kérdése az ország kormányzati viszonyainak rendezésébe, amely nélkül a kibontakozás nem képzelhető, mert békekötés és az antant támogatása nélkül nyersanyagot és szenet sem kaphatunk. Az ország gazdaságilag elvérzik, ha rövid idő alatt nem tud állandó és az antant által elismert kormányt létesíteni. Addig is, amíg ez megtörténhetik, a jelenlegi kormánynak gondoskodnia