Budapesti Hírlap, 1919. november (39. évfolyam, 102–126. szám)

1919-11-08 / 108. szám

a­ tot sokfelől korlátozó kivételes rende­­l­ete. Mert utóbbinak az alapja törvényes­­ m meghatalm­azás, volt,­­ énig az előbbié a­­­­atalommal való visszaélés. Azután jött egy egyéni terror a roja­­isták ellen, majd a szocialisták terrorja, majd a vörös terror, fehér terror, szóval a szabadságot elfeledték s intézménnyé s terrort akarták tenni, kik nem biztak a maguk igazának erejében. ■ És most a magyar szabadságot, mely­ért annyi fenköltielkiv férfiú halt-vértanút talált, vagy szenvedett börtönt, hiába vezessük bármelyik formájában. Kincsen sehol. Mint nemzeti szabadságot, elvesz­­t­ettük a háborúban. Az a bilincs, mely Ausztriához fűzött,' nem tette'lehetet­lenné a járást, ma pedig forradalmunk világszabadsága mellett járni se tudunk. Politikai szabadság sincs, mert­ a­hol szünetel az alkotmányos élet, miben áll­ítat­ott a politikai szabadság? Fájó szivel írjuk le ezeket a­­soro­kat, mert mi ma is szivvel-lélekkel szeret­jük a szabadságot s tiszteljük a másét is, annál inkább­ ragaszkodunk a magunké­hoz. De fájdalom, a magyar szabadságot ma­ nem látjuk sehol, hanem csak felsó­hajtunk: Szabadság! Szenteltessék a te neved s jöjjön el a te országod. L­ám Budapest, hov. 7. A tegnap tartott miniszteri tanácskozás határozata értelmében Friedrich István minisz­terelnök ma délben fölkereste lakásán Sir George Cierk­ét, hogy közölje vele a kormány álláspontját a kibontakozásról. A tanácskozás több mint egy,óra hosszat,tartott. Fogadta Cicik ma Somssich­ József gróf külügyminisztert is, a­ki főképpen külső politikai ügyekről tár­gyalt vele. Friedrich miniszterelnök egy újságíró­nak ma ezeket mondotta: ,, Az én álláspontom és­ a korunklyé változat­lanul az, a­mit eddig hangoztattunk. Nem zárkózunk el a m­egehve:'£s(ől.' d(''Miéhcsákolt'^‘ar­uhk. 'Hajlan­dók vagyunk a kabinét egy liberális és egy szocialista politikussal kiegészíteni, de csak a­kkor, ha az antant legfőbb haditanácsa biztosítékot az a kiváltság merült föl, hogy egy liberá­lis és egy szocialista politikussal egészítsük ki a kormányt. Szó volt arról is, hogy én mint mi­niszterelnök hagyjam el a helyemet, mert a politikámat a körülöttünk lévő orszáágok kül­­poltikai szempontból kifogásolják .* Minderről nagyfontosságú tárgyalások, folytak. Egy másik ajánlat az volt, hogy vegyem át a bel­ügyi és hadügyi tárcát együttesen. Mindezekkel szem­ben a kormány álláspontja az, hogy koncentrációt csinát, én is hajlandó vagyok elmenni. Az antant főmegbízottja, mint e nyilatko­zatokból is kitűnik, változatlanul ragaszkodik az antantnak ahhoz a kívánságához, hogy kon­centrációs kabinetet kell alakítani és hogyha Friedrich személye akadálya a koncentráció­nak, akkor Friedrich adja át a helyét más poli­tikusnak. A miniszterelnök e kívánság értelmében, de a kormány álláspontjának is megfelelően, mint ma hírül adtuk, már megkezdte újra a tár­gyalást a baloldali pártokkal. Az országos nem­zeti párt részéről Platthy György és Simontsits Elemér jelent meg tegnap nála. A már ismert hat pontról az elvi megállapodás megtörtént és a tárgyalást legközelebb, talán holnap, folytatni fogják. Ma a miniszterelnök a nemzeti demo­krata párt elnökeivel tárgyalt és holnap tár­gyalni fog a szociáldemokrata párt megbízosai­­val is. A keresztény nemzeti egyesülés pártja azt kívánja, hogy a kabinetben a párt túlsúlya, ereje és számaránya megfelelő kifejezésre jus­son és hogy a baloldali polgári pártoknak legföl­jebb két tagja, a szocialistáknak pedig egy tagja legyen képviselve a­.kormányban. A miniszterelnökségre ma újra három je­löltet emlegetnek a keresztény nemzeti egyesü­lés pártjában, nevezetesen Zichy János grófot, Bethlen István grófot és Rubinek Gyula föld­művelésügyi minisztert. Kihallgatás Clerknél. Sir George Cicik a Magyar Munkások Országos Pártjának vezetőségéből Barta Jenő elnököt és Ka­csó Gyula főtitkárt, kihallgatáson fogadta az, előzőleg átvett pártmemorandum­ alapján, különböztek egymástól a Spády-lányok. Meg is köszönte volna Spády mama, ha ilyen csacsogó három elevenség egyszerre kukkant volna­ bele ebbe a bajokkal és örömökkel bajlódó világba!... A, Spády-lányok egyszer összedugták azo­kat a fiút igéző, arany fürtös fejecskéket és el­határozták,­ hogy először Ella megy férjhez, a legidősebb. Ez ellen azután csakugyan nem volt apelláta. Titkos asszonyi mesterkedés volt ez az elhatározás, a­mi ellen férfiember ugyancsak hiába erőlködött volna, hogy belelásson ennek a mesterkedésnek édes-bolondos kártyái mögé. Lencsés János úr­ már éppen bele akart kezdeni a nagy munkába, hogy kikutassa és mérlegre tegye a három Spády-lány minden szavát, minden apró dib-dáb cselekedetét, hogy ebből­ a hangtalan lélekkutató munkából egy napon tisztán ragyogó arany valóságként, lépjen ki az a Spády-lány, a­melyik a legméltóbb arra, hogy egy bírósági jegyző szerény örömök után vágyó életét letekintse dallal, szépséggel, gaz­dag, lelki értékekkel, — a­mikor egy fülledt, foj­tott levegőjű, július végi napon nagy sietve előke­rült a szekrényből a tartalékos tiszti zubbony, a­melyen még ott száradt az utolsó fegyvergya­­korlat békés emléke, csomagolás, kapkodás prózai lármája söpörte el egyszeriben a­­ meg­kezdett nagy munkát, a­mely arra irányult, hogy az egyik Spády-lány rövidesen menyasz­­szonnyá tétessék. Estére már ott integetett Len­csés János,dr. a hosszú katonavonat ablakából, mely­ pöfögve, türelmetlenül várta indulását. A három Spády-lány ott állt a pályaház előtt, a három fehér liliomkét egyformán kedves finom lendülettel lobogtatta a három, szinte hajszál­nyira egyformán apró fehér keszkenőt, az aranyfürtös fejecskék egyformán kecses bájjal intettek búcsút Lencsés János úrnak, a­mikor pedig nagyot fújva, nekimozdult a lomha hosszú vonat, a három keszkenő szinte egyszerre bu­kott rá a kényes szemekre ... A távolba fúródó vonat fáradt zökkenésébe belesimult a rekedt, tempós katonanóta, Lencsés János dr. hátra­­vetette magát a tiszti kupé plüssülésén, a sapká­ját felbökte izzadt homlokára és a száján a szi­varja mellett ,csöndes hümmögéssel játszottak a szavak: — Hm . . . tulajdonképpen mind a három Spády-lányt együtt kellene elvennem feleségül, csak így lehetne megoldani a problémát! . . . Ebből a szolid hümmögésből ugyan sem­mivel sem lett okosabb Lencsés János dr., de a jelen pillanatban nem is tulajdonított valami különösen nagy fontosságot ennek a­ problémá­nak. Hátha valahol a lengyel mezőkön egy na­pon csendesen belefullasztja utolsó életcsókját az idegen föld porába, akkor azután jöhet más, szerencsésebb kópé, a­ki élilről kezdheti, kiku­tatni és mérlegre tenni a három Spády-lány min­den moreivát, minden szavát, dib-dált cseleke­detét. Hr. A nehézjárási­ tábori posta néha beleszórta apró rózsaszínű örömeit a lengyel föld süket sárkunyhóiba, ilyenkor a Spády-lányok leve­lezőlapjai is megjöttek néha. Lencsés dr. had­nagy mohón vetette magát az otthon ideszálló, lágyan simogató üzeneteire, a lelkével, minden idegszálával­ bújt végig a­­sorokon, néha úgy­ ta­lálta, hogy az Ella lapja komolyabb, melegebb hangú, néha meg úgy találta, hogy Mici sorai mögött valami rejtett, cirógató meleg bujkál, néha pedig tisztán, érezte, hogy Olga egyenesen­ a lelkéhez beszél csöndesen duruzsoló szavak­­kal . . . Melyik hát, melyik a három közül? .. * Titkos, rejtett kíváncsisággal szórta be id ezt a kérdést a vak lengyel éjszakába Lencsés hadnagy, de az idegen csöndből nem felelt neki vissza más, csak messzi ágyuk kegyetlen, elmo­sódott szava, vagy egy-egy kikergetett, csavargó kutyavoo­lás! IV. A háború már harmadik évét pergette a szenvedések sírva nyikorgó kerekén, a­mikor a pályaudvaron kirakott sebesültek között egy bá­­gyadtszavu, lombot könyező őszi estén Lencsés János dr. is ott feküdt,, hangtalan, némán tűrő fájdalmával. Még aznap, éjjel elhelyezték vala­melyik kórházban. Néhány napig nehéz lázban feküdt, nem ismert meg­­ senkit. Egy napon az­után, mikor a láz már csillapodott, mikor az álmos délutáni csönd ömlött el a kórház beteg­­szagú fehérségén, Lencsés János dr. egy gyötrő, fojtogató álom után felnyitotta a szemét, az ágya mellett könnyű, finom női illat bujkált, a­milyenben már régen nem volt része a sebe­sültnek. Fáradt pillantása csodálkozva meredt az ágya mellett álló hölgyre, a szemeit elfutotta a köny: — Ella , maga az, köszönöm . . . kö­szönöm, hogy­ el­jött! .* A lelkében titkos nagy öröm dörömbölt: Végre rátalált, ő az! ő’jött el hozzám! . . . Végre megtalálta hát­ a különbséget a három Spády­­lány között! Minden szunnyadó életerejével belekapaszkodott ebbe a kedves látványba, so- Ti(108. sz.) 1919 november 8. nyújt az ország nagy kérdéseinek kedvező, elintézé­sére. Eziránt tárgyalások folynak. Mi hajlandók va­gyunk személyes áldozatokra is, de ezekkel eredmé­nyeket akarnnk elérni a nemzetnek. A kormány nem mondott le és nem is mond le. Az erről szóló híresztelések csak jámbor óhajtások, a­melyek az utóbbi három hónap folyamán már annyiszor pró­bálkoztak nekünk ártani, de mindig sikertelenül!..* A minisztereinek egy másik­ nyilatkozatá­ban ezt mondja: ' _ \ • Friedrich és Horthy. Tegnapi, csütörtöki számunkban sok tekintet­ben titokzatosnak mondottuk azt a megegyezést a­mely Horthy fővezér és a baloldali pártok vezérei között létrejött. Egy tudósítást közlünk alább, a­mely talán egyet-mást megmagyaráz a dolog rejtel­­mességéből. A tudósítás a következő: A Vázsonyi és társai, valamint Horthy fővezér aláírásával megjelent kommüniké, főként a hozzá­fűzött magyarázatok következtében, azt a hatást tette a közönségre és a politikai világra, hogy Horthy és a Friedrich-kormány között ellentétek merültek­ föl, sőt hogy Horthy és a magyar hadereg megvonta tá­mogatását a Friedrich-kormánytól. Az alábbiakban elmondjuk a kommüniké hiteles történetét, a­mely­ből kiviláglik, hogy a kommünikéhez fűzött messze­­mennő következtetések tisztára hamis beállításból erednek. A liberális blokk, vagyis Vázsonyi és társai, már jó ideje keresték Horthyval az érintkezést, a többi közt. levélben is fordultak hozzá Siófokra, Hor't'­vnak mindannyiszor az volt a válasza, hogy ő lehetőleg mindenkit meghallgat, de politikával nem foglalkozik. Végre Sir Clerk összehozta a társaságot, de nem tárgyalás, hanem egyszerű beszélgetés cél­jából i­s . A találkozás tudvalévően Clerknél történt. A liberálisok nevében Vázsonyi Vilmos vitte a szót. A beszélgetés végén, melyben természetesen az társaság, vagy mint a keresztény pártok mondják, a zsidó­ küldöttség minden tagja részt vett, Horthy maga indítványozta, hogy egy, a nyilvánosságnak szánt kommünikében összegezzék a beszélgetés főbb megállapodásait. A kommünikét megfogalmazták és aláírták. Ez a kommüniké lényegében fedi a megállapodásokat, ezért írta alá Horthy, de hézagai és stilisztikai csala­fintaságai módot adtak a hamis beállításokra és még hamisabb következtetésekre. A kommüniké szerint ,,a hadsereg alárendeli magát annak a kormánynak, mely az antant legfőbb­ megbízottjának közreműködésével l­étrejön“. Ez hé­zagos összefoglalása Horthy kijelentéseinek, mert Horthy ismételten hangoztatta, hogy, a­hogyan a Friedrich-kormányt támogatja most, azonképpen fogja támogatni azokat a kormányokat, a­melyek az illetékes tényezők, köztük a Friedrich-kormány meg­egyezésével jutnak a hatalom birtokába, mert a had­sereg, a­mely nem politizál, kötelességszerűleg tár­á­iról minden alkotmányosan, illetve a jelenleg illeté­kes tényezők megegyezéséből létrejött kormányt. A j­ó kommentátoroknak igen kapóra jött, hogy a kom­müniké szerint Horthy csakis az antant legfőbb meg­­bízottjának közreműködésével létrejövő kormányt­­támogat. Mivel — szóltak a magyarázatok — az an­

Next